SZEMLE
J E A N F L O R I
L'ESSOR DE LA CHEVALERIE XI
e—XII
esiècles
(Genève, Droz, 1986. 404 o.)
A lovagság, m i n t a Szerző korábbi (1983-ban megjelent) munkájában megállapította,* vi
szonylag későn alakult ki.
Jelen könyvében a lovagság X I — X I I . szá
zadi fellendülésével foglalkozik. Rendkívül alapos és igen szép munkájában a kiterjedt s a k ö t e t végén felsorolt irodalmon kívül elsősor
ban elbeszélő forrásokat, másodsorban törvé
nyeket, okleveleket, szertartási szövegeket, egykorú teológiai és kánonjogi műveket hasz
nál fel, melyeket ugyancsak felsorol a kötet végén. A magyar olvasó őszinte csodálattal — é s irigységgel— olvashatja a források imponáló tömegét, mivel akaratlanul is eszébe jut, hogy ehhez képest milyen csekély mennyiségű for
rással kell a hazai középkorkutatónak beérnie...
Flori munkájában —• mint 1983-ban meg
jelent előzményében is — elsősorban esz
metörténeti, ideológiatörténeti módszerekkel fejti ki álláspontját, s elsősorban ilyen módon építi fel társadalom- és hadtörténeti mondani
valóját is.
Impozáns bibliográfiai áttekintés u t á n meg
állapítja, hogy Nyugat-Európában a nemesség sokkal régibb intézmény, mint a lovagság.
A nemesség elsősorban vérségi származáson alapuló kiváltságos helyzetű osztály. Bizo
nyos igazságszolgáltatási, uralmi jogokkal, tekintéllyel és presztízzsel rendelkezik, amit életmódja és gazdagsága egészít ki.
A lovagság eredete más. A lovag (miles) általában alacsony származású, s a X I I . szá
z a d vége előtt nem keveredik a nemességgel.
A X I — X I I . században a milesek tekintélye folyamatosan növekszik. A hasonló katonai aktivitás közelebb hozta egymáshoz a nemes
séget és a lovagságot.
Flori nagyon fontosnak t a r t j a a lovaggá
* Ismertetését Borosy András által 1. a Hadtörténelmi Közlemények 1985/4. számában. 931—932. o. — A szerk.
a v a t á s szertartásának vizsgálatát. A X I . szá
zad előtt csak fegyverrel való felövezéseket, fegyverátadásokat ismerünk (remise ď armes).
Ezek majdnem mindig királyokkal kapcsolato
sak. A hatalomgyakorlás jelképe ez i s ; a ko
ronázáshoz v a n kötve.
1030 táján a milesek még igen szerény társa
dalmi helyzetűek. De ez idő t á j t kezdenek meg
jelenni a forrásokban, m i n t adományozók és t a n ú k . A királyi u d v a r b a n is t ű n n e k fel mi
lesek, kik nem egészen alacsony származásúak.
De v a n n a k szolga eredetű milesek is, kiknek társadalmi helyzete alig kedvezőbb, m i n t a pa
rasztoké Fegyveres szolgálatuk következtében meggazdagodhatnak, s előfordul, hogy nemes l á n y t vesznek feleségül. De ettől még nem szűnik meg szolgai születésük ,,bélyege".
A nehéz lovas fegyverzet és felszerelés meg
szerzése sem könnyű. A X I . század végén egy hadiló ára 30—60 sous, egy páncéling 100 sous. A teljes felszerelés k b . 10 livre. Ehhez k b . 150 hektár föld birtoklása kellett. S ez még csak a közönséges nehéz lovas fegyverzete, a nemesé, nagyúré sokkal drágább.
A fegyverrel való felövezés három hatalmi funkciót jelképez: a kormányzást, rendfenn
t a r t á s t és bíráskodást. Mind a három eredeti
leg királyi jog, de a X I . században „lecsúszik"
a territoriális fejedelmek kezébe. Fokozatosan kezdik a fegyverrel való felövezést a lovagok esetében is alkalmazni, eleinte és elsősorban az egyházi szolgálatban lévő mileseknél (de- fensores ecclesiae).
Ezen ünnepélyes fegyverrel felövezések nem lovaggá avatások. Az á t a d o t t fegyverek (majdnem mindig kard) főként hatalmi jelké
pek. A nem közvetlenül egyházi szolgálatban lévő lovagok felavatásáról a X I . század végén még nem t u d u n k . A lovagság még csak születő
ben van. Liturgiája még nem alakult ki.
A lovagok társadalmi emelkedése a X I .
— 155 —
században folyamatos, s a század második felében felgyorsul. E z t az emelkedést az egyes országokról, tájakról szóló monográfiák is megerősítik. A nyugati kereszténység déli területein a paraszti származású milesek emel
kednek ugyan, de csak végrehajtó szerepük van, s az uralkodó osztály legalsó rétegét alkot
ják. Tán közelednek nemességhez harcos élet
módjukkal, harceljárásukkal, de elkülönítve m a r a d n a k és összességükben nem keverednek el a nemesekkel. (Néha egy-egy n a g y u r a t is neveznek miiesnek, de ezzel csak vitézségét hangsúlyozzák. )
Északabbra még inkább ez a helyzet. Német földön a karoling intézmények t o v á b b élnek, a milesek emelkedése lassúbb. A miles szó többféle állapotú embereket jelöl. Harcos álla
potot jelöl, s nem valamilyen konkrét társadal
mi helyzetet. A miles és a nemes (nobilis) egyáltalán nem szinonima, nagyon is m á s t jelent.
A Földközi-tenger vidékén némileg más a helyzet, de nem alapvető mértékben. I t t a mi- les szó, mellyel aicaballarius szó vetekedik, később terjed el. Ezek alacsony helyzetű em
berek, kik kötelesek maguknak fegyvert és lo
v a t vásárolni, hogy helyőrségekben szolgálja
nak. De i t t a milesek előrelépése gyorsabb és tömegesebb.
A nemesekkel a X I . sz. végén még i t t sem keverednek. H a a nemeseket—harcosságukat hangsúlyozandó—mileseknek nevezik, akkor miles strenuus, vagy princeps militiae a nevük.
A harmadik zóna Közép-Franciaország.
Erre a hirtelen emelkedés jellemző — i t t ha
marosan ugyanazt kezdi jelenteni a miles és a nobilis, s a kettőből kialakul a kisnemesség.
Az ideológiai jellegű forrásokban két moz
gást kell a Szerző szerint megfigyelni. Az egyik társadalmi, mely a mileseket a nemesség nívó
jára emeli, a másik ideológiai, mely a királyt leszállítja a lovagok közé.
A X I . században a milesek még mint egy
szerű végrehajtók tűnnek fel. Az egyház még nem hozzájuk fordul védelemért, hanem a ki
rályhoz, fejedelmekhez, grófokhoz. De egyre t ö b b e t emlegetik őket a források. Egyre szük
ségesebb eszközei a hatalmasoknak. Néha az egyházi szerzők m á r hozzájuk is fordulnak védelemért. Kezd kialakulni a milesek etikája, mely nem hasonlít a későbbi lovagi etikához.
Lényege a fejedelemnek való engedelmesség.
A keresztes háborúk hozzájárulnak egyes milesek emelkedéséhez, de a későbbi lovaginak nevezett etika a X I . század végén még a feje
delmekre vonatkozik. A keresztes propaganda nem jelentette a lovagok felértékelését általá
ban — csak azokét, kik keresztes háborúba indulnak. A keresztes háborúk etikája nem lovagi, hanem „szent háborús" etika. A keresz
tes ideológia rövid életű volt. Az egyház nem
t u d t a egészen megnyerni a mileseket — na
gyobb részük nem állt az egyháznagyok szol
gálatába.
A X I I . században a milesek emelkedése tar
tományonként változott. Németországban a milesek többnyire miniszteriálisok maradnak, s a X I I . század végéig a nemesség nem teremt velük kapcsolatot. A német-római császárság peremvidékein és Dél-Franciaországban a X I I . század közepén, vagy végén közelednek a ne
mességhez. Közép-Franciaországban gyorsabb az emelkedésük. I t t h a m a r egyesülnek a nemes
séggel. Nem azokban a t a r t o m á n y o k b a n emel
kednek azonban a leggyorsabban, ahol a köz
ponti hatalom a legjobban szétesik.
A miles és militia szó a X I I . században több
félét jelent: 1. jelent egy társadalmi s t á t u s t , mely meglehetősen alacsony, alig magasabb, mint az előző korszakban. 2. Jelenthet katonai tevékenységet bármilyen társadalmi szinten.
Gyakran használják magas rangú személyek is, ami katonai funkciójuk felértékelődését mutatja. 3. A „miles" lehet egyszerű titulus is.
4. A „miles" és „militia" szónak ideológiai töl
tése is van. Ez nincs egészen elválasztva a gaz
dasági-társadalmi-hivatási faktoroktól, de bi
zonyos mórtékben független azoktól.
A milesek emelkedéséhez hozzájárul az a körülmény is, hogy a szerzetesek, kiknek tekin
télye rendkívül nagy volt, ebből valamennyit elveszítenek, mert a pápáknak a püspökökkel szemben kevésbé van már szükségük a szerze
tesekre.
A lovagságnak a nemességgel való össze
keveredése Közép-Franciaországban követke
zik be a legkorábban, a X I I . század elején.
Máshol ez csak a század végén, vagy a X I I I . század elején történik, Németországban ennél is később. A lovagság tekintélyének emelkedése nem m i n d e n ü t t egyforma mértékű. A Capet-k Franciaországában nem olyan hangsúlyozott, mint a Plantagenetek országaiban. A lovagi ideológia — érdekes módon — éppen i t t fejlő
dik ki a legjobban, ahol a zsoldos intézmény is legjobban elterjedt. A Plantagenet-ek anglo- normann tartományaiban alakul ki a sajátos lovagi etika is. E t a r t o m á n y o k b a n s azonkívül Flandriában a legnagyobb a lovagság súlya.
A lovagi etika legjobb megfogalmazója angol:
Salisbury J á n o s .
A lovagság virágzása rövid. Már a X I I I . században veszélyezteti helyzetüket a király, aki zsoldosokkal tudja őket pótolni s a gazda
godó polgárság, mely a királyi udvarokba is be
hatol. A lovagság egyre inkább egy ideális kor
szakról álmodozik, mikor — valamikor régen
— a király a lovagokkal e g y ü t t uralkodott — talán a karoling, sőt meroving korszakban vagy még régebben, A r t h u r király mitikus korában...
Borosy András
— 156 —