• Nem Talált Eredményt

Technikai haladás és munka – történelmi és globális megközelítésbenTechnological advance and labour – A histo-rical and global approach

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Technikai haladás és munka – történelmi és globális megközelítésbenTechnological advance and labour – A histo-rical and global approach"

Copied!
12
0
0

Teljes szövegt

(1)

Technikai haladás és munka – történelmi és globális megközelítésben

Technological advance and labour – A histo- rical and global approach

Artner Annamária

1

A cikk a technikai haladás munkaerőpiacra gyakorolt hatásával foglalkozik a főáramú megközelítéstől némiképpen eltérően, történelmi és globális perspektívából. Először rö- viden áttekinti az eddigi technikai és ipari forradalmakat a munkára gyakorolt hatásuk szempontjából, majd a technika és a társadalmi viszonyok összefüggését tárgyalja. Meg- vizsgál néhány közkézen forgó félreértést és pontatlanságot a termelékenységnövekedés és a piaci konkurenciaharc, az automatizáció és a termeléskitelepítés, valamint a technológiai fejlődés és a munkaerőpiaci feszültségek viszonyával kapcsolatban, s végül az oktatás tár- sadalmi funkciójáról is szól.

The author examines the effects of technological advance on the labour market from a non-mainstream, historical and global perspective. First, she presents an overview of the industrial revolutions and their impact on labour and employment and discusses the rela- tion between production techniques and social relations. Then she illuminates some com- mon misunderstandings in connection with the relation of competitiveness and producti- vity, labour and wage labour and the technology and labour market tensions. Finally, she deals with the social function of education.

Bevezetés

Korunk kurrens témája a hálózatba kapcsolt, mikro-, nano-, bio- és zöldtechnológiák mun- kahely-megszüntető hatása, és a munkaerő képességeivel szemben támasztott állítólag új követel- mények. Az ehhez lényegileg hasonló változások és félelmek egyidősek az ipari forradalmak tör- ténetével. Elég, ha a misztikus, a legenda szerint Robin Hoodhoz hasonlóan a sherwoodi erdőben lakó Ludd tábornokra és gépromboló követőire gondolunk, akik a XVIII. század végén a gépesí- tésben látták gyötrelmeik – a munkanélküliség – forrását. De ha azt hisszük, hogy ez csak a rég- múlt tanulatlan embereire jellemző okoskodás, akkor jó, ha felidézzük, hogy 1968-ban tudósok és iparmágnások összeültek, hogy megvitassák az emberiség előtt álló, „egymással összekapcsolódó kihívásokat”, amelyek „megértése a jövő tervezése szempontjából lényegbevágó”. Rendszeres ösz- szejövetelükből született meg a Római Klub. Munkájukhoz több jelentés is készült. Az első a híres

„A növekedés határai” 1972-ben, amelynek tudós írói már akkor figyelmeztettek, hogy ha a dolgok úgy mennek tovább, mint eddig („business as usual”), akkor a világrendszer ökológiailag és társa- dalmilag 50-100 éven belül fenntarthatatlan lesz [Meadows et al., 1972]. Aztán még több jelentés

1 tudományos főmunkatárs, KRTK Világgazdasági Intézet; artner.annamaria@krtk.mta.hu DOI: 10.14267/RETP2019.04.01

(2)

következett, a sorban a 13. éppen korunk csúcstechnológiai alapzatának, a mikroelektronikának társadalmi hatásaival foglalkozott [Friedrichs – Schaff, 1982, 1984]. A szerzők már ekkor azt latol- gatták, vajon hogyan fognak új munkahelyet találni a számítógépek elterjedésével feleslegessé váló irodai dolgozók. Tudjuk, azóta az irodai munkák ugyancsak megszaporodtak...

Érdekes hasonlattal írja le a holisztikus, térben és időben kiterjedő gondolkodás hiányát Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd c. regényében. A főhős, Billy Pilgrim a Tralfamador bolygóról

„érkező” látogatóktól megtudja, hogy ők nem csillogó pontok tömkelegének látják a világegye- temet, mint az ember, hanem „pontosan látják, hogy a múltban hol volt minden csillag, és azt is, hogy hova megy, így hát számukra az eget amolyan vékony, világító üvegszálak szövik át” [Von- negut, 1969:88]. A tralfamadoriak számára úgy jelenik meg az idő, ahogy egy táj: hegylánccal, sivataggal, szakadékkal, előre és hátra, közel s távol, az eget hasító madarakkal, lábuk alatt a kavi- csokkal. Az emberek ellenben úgy látják mindezt, mintha fejükön egy acélbura lenne, azon csak egy kicsi nyílás, amelyhez egy kétméteres csövet forrasztottak, és az egészet egy sínen gördülő kocsira rögzítették volna. A fejük nem mozdulhat, míg a kocsi halad, hol gyorsan, hol szélsebe- sen, hegynek föl, völgynek le, de az ember mindig csak egyetlen pöttyöt lát a világból, és nem marad más választása, bármit lát is, minthogy azt mondja: „Ez az élet.” [Vonnegut, 1969:116].

A társadalmi folyamatok időben és térben való kiterjedtségük, a jelenség szintjén többnyire nem megragadható ok-okozati összefüggéseik miatt persze nehezen leírhatók. De, mint Marx mondta, minden tudomány felesleges volna, ha a dolgok megjelenési formája és lényege közvetlenül egybeesne [Marx, A tőke III., 1894:770]. Az alábbiakban sem fogunk tudni teljes képet nyújtani a technológia és a munka kapcsolatáról, de mindenesetre igyekszünk felvillantani annak történel- mi és globális összefüggéseit és különösen a termelőmód általi meghatározottságát.

Először a technikai forradalmak szakaszairól és a munkára gyakorolt hatásáról lesz szó, aztán a technika és a társadalmi viszonyok összefüggéseiről, s végül pedig néhány közkeletű félreértésről vagy pontatlanságról a technikai haladás és a munka termelékenysége, mennyisége és milyensége témakörében. Cikkünket mindezek tükrében a tanulás szerepére vonatkozó gondolatok zárják.

A technikai forradalmak és a munka

Ha az emberiség őstörténetétől kezdve kívánjuk a tudomány, illetve a termelési eszközök egymással szorosan összefüggő fejlődésének lépcsőfokait meghatározni, biztosan meg kell jelöl- nünk a kőpattintást és vele a tűz elsajátítását (már jóval a ma élő ember, a Homo sapiens sapiens megjelenése előtt, kb. 300-350 ezer éve [Szemjonov, 1973:174-175], a fémek felfedezését, kezdve a rézzel kb. 11 ezer évvel ezelőtt (kiterjedt használatát azonban csak a mezőgazdaság hozta el). A sorban a földművelésnek mintegy nyolcezer évvel ezelőtti felfedezése következhetne – minden bizonnyal a nőknek köszönhetően, akikre az első, nemek szerinti munkamegosztásban a magvak gyűjtögetésének feladata jutott, ami magával hozta a munka fogalmának megjelenését.

„A vadászgazdálkodás korában a munkát nem tekintették az élet többi vonatkozásától elválasztható, külön tevékenységnek. Minden cselekedet szorosan összefüggött a követ- kezményeivel. Az ember azért vadászott, hogy élelmet szerezzen, amit hozzátartozóival együtt hamarosan el is fogyasztott. De a mezőgazdaságban már nagy időbeli távolság volt aközött, amit az ember cselekedett és amit cselekedetéért kapott, továbbá számos ön- magában véve unalmas és fárasztó tennivaló akadt, amiből teljesen hiányzott a vadászat izgalma.” [Bernal, 1963:59].

(3)

Továbbhaladva az időben, a jelentősebb technikai újítások után kutatva meg kellene említe- nünk az írás kialakulását (Egyiptom és Mezopotámia kb. 3.500 éve), ezzel körülbelül egyidőben és ugyanott a vitorla, valamint a kerék felfedezését, továbbá a vasolvasztás megjelenését (valahol a Kaukázustól délre) [Bernal, 1963:93]. Mindez a városok (elsőként talán Jerikó) kialakulásához vezetett, amely a tudományos és technikai innovációk egész sorának adott lendületet. Megindult az osztálytagozódás is, amely alighanem a papság kiemelkedésével kezdődött, lévén a faluközös- ségi lét kezdeteitől a papok feladata volt a termékfelesleg elosztása (ennek során sikerült a termé- kek egyre nagyobb részét visszatartaniuk „isten” számára) [Bernal, 1963:65-67].

Az újítások korát a háborúk és a technikai pangás időszaka követte, ekkor inkább csak az addigi eljárások és eszközök tökéletesítése zajlott. Sem a kor uralkodó osztályai, sem közvetlen termelői, a rabszolgák, és a velük szinte egy sorban kezelt és megvetett szabad munkások vagy a röghöz kötött jobbágyok nem voltak érdekeltek a technikai fejlődésben. Ezek az évezredek is gyarapították az em- beriség tudományos és kulturális örökségét (például a hellén kultúra vagy a reneszánsz), de az újabb szintlépéshez a vallás és a tudomány elválására volt szükség. Ezt olyan, átütőnek ritkán nevezett, pedig valójában nagyon is kulcsjelentőségű eszközök tették lehetővé, mint például az 1600-as évek elején megjelenő mikroszkóp vagy a távcső (gondoljunk a vérkeringés leírására vagy Kopernikusz és Galilei küzdelmére az egyházzal a heliocentrikus világnézet kapcsán). Érdekes módon a távcsövet állítólag véletlenül fedezték fel a szemüveggyártás melléktermékeként. Az elkészítéséhez szükséges üveglencsék már háromszáz éve rendelkezésre álltak, mégsem foglalkozott vele senki, míg a holland Lippershey műhelyében egy játszadozó gyerek két szemüveglencsét egymás mögé nem tett [Bernal, 1963:268]. A szív és a Nap (az emberi létezés belső és külső centrumai) központi szerepének felfede- zése derékba törte az uralkodó világképet és az egyház hatalmát, de a tudomány ettől még nem vált termelőerővé. Ehhez „meg kellett teremteni a tudomány kapcsolatát a kereskedők, hajósok, iparű- zők, államférfiak, valamint a korai, még haladó kapitalisták világával” [Bernal, 1968:278]. A XVII.

század folyamán ez végbe is ment, a newtoni világkép felváltotta az arisztotelészit.

Egy átmeneti, pangási időszak után következett be az ipari forradalom kora. A kifejezést En- gels használta először „A munkásosztály helyzete Angliában” című szociográfiai művében, ame- lyet osztályelhagyó migráns értelmiségiként közvetlen empirikus kutatás (terepmunka) alapján írt Angliában 1844-ben.

„Az angol munkásosztály története a XVIII. század második felében, a gőzgép és a gyapotfeldolgozó gépek feltalálásával kezdődik. Ezek a találmányok indították meg, mint tudjuk, az ipari forradalmat, azt a forradalmat, amely egyszersmind az egész polgári tár- sadalmat átalakította, s amelynek világtörténelmi jelentőségét csak most kezdik felismer- ni” [Engels, 1845 (1958):223].

Az Engels által jelzett ipari forradalmat, amely a sorban csak az elsőnek bizonyult, a James Watt-féle gőzgép (1769), a „Fonó Jenny”-nek nevezett 8 orsós fonógép (James Hargreavest 1764), valamint a vízzel hajtott, folyamatos fonógép (Richard Arkwright, 1769) szimbolizálja. Ezek a találmányok az ember fizikai erejét és ujjainak ügyességét váltották ki. És mégis, mit látunk? Az ipari munkásság létrejötte éppen ezekkel a találmányokkal, az ipar gépesítésével függ össze:

„A gyorsan terjeszkedő iparnak munkáskezekre volt szüksége; a munkabér emelke- dett, és ennek következtében a mezőgazdasági kerületekből a munkások csapatostul ván- doroltak a városokba. A népesség rohamosan gyarapodott és ez a gyarapodás majdnem kizárólag a proletárok osztályát növelte” (Engels, 1845 (1958):235].

(4)

Mivel a mezőgazdaságban feleslegessé vált, illetve onnan elűzött, megélhetésüket elvesztő tömegek a városokba vándoroltak, egyszerre nőtt az ipari munkásság létszáma és a munkanél- küliség. Így e folyamat – az emelkedő, de még így is roppant alacsony bérek mellett – a nyomor fokozódásával is járt, amelyről Engels mellett Polányi [1946, 2004] is plasztikus képet nyújtott.

„… a független munkás és a pauper … Speenhamland idején már alig különbözött egy- mástól. … A speenhamlandi törvény eltörlése lett a modern munkásosztály valódi születés- napja. … Most (1834-től -A.A.) a kérelmezőre bízták, hogy eldöntse, vajon tényleg olyan vég- letesen nyomorog-e, hogy önként bemenekül egy olyan menedékhelyre, amelyet szándéko- san irtózatossá tettek. … 1834-ben indulásra kész volt az ipari kapitalizmus … A speenham- landi törvény … [h]atályon kívül helyezésének idejére a dolgozó népesség hatalmas tömegei inkább lidércnyomásban kísértő szellemekre, mint emberi lényekre emlékeztettek. De ha a munkások fizikailag embertelenedtek el, a tulajdonos osztályok erkölcsileg alacsonyodtak le.

Megszűnt a keresztény társadalom hagyományos egysége, a tehetősek nem voltak hajlandók felelősséget vállalni embertársaik állapotáért. Kialakult a két nemzet. A gondolkodó elmék rémületére kiderült, hogy hihetetlen gazdagság elválaszthatatlan a hihetetlen nyomortól. …

Érvényesülni kívánt a piac mechanizmusa, és követelte kiteljesítését: áruvá kellett ten- ni a munkaerő.” [Polányi,1946, 2004:139-141]

(Speenhamland a város neve, ahol 1795-ben útjára indult az 1834-ig működő angliai segélyezési rendszer, amely nyomorszinten tartotta a béreket.)

Kizárólag a technikai változások tehát nem hordozták magukban a munkásosztály nyomorát: ehhez az „intézmények” (Polányi) vagyis a „felépítmény” (Marx) változásai kellettek, nemcsak Angliában.

Ahhoz, hogy az ipari forradalom egész Európában elterjedjen, politikai változásokra volt szükség. Ezt biztosította az 1789-es francia polgári forradalom, majd a napóleoni háborúk, melynek során a híres korzikai vérbe borította Európát, és amerre járt, a szabadelvű francia al- kotmányt iktatta törvénybe. „Az a vihar, amely két évtizeden át zúgott Európa fölött, és aminek közepén Napóleon állott, az elöregedett építmények egész sorát eltüntette” [Tarlé, 1946:561]. Az új társadalmi rend felállásához persze további forradalmak és reformok kellettek, amelyekre az 1800-as évek derekán, a feudális reakciót (a Szent Szövetség felbomlását) követően került sor.

A második ipari forradalom, vagy inkább az ipari forradalom második szakasza az előző fejlemények bázisán az 1870-es évektől ment végbe, és az első szakasz kiteljesítését jelentette a villamossággal és a robbanómotorral (1876). Ezek már a tömegtermelés bázisát adták. Ez a hullám is kéz a kézben járt a társadalmi változásokkal, amiket a nemzetállamok kialakulása és megszilárdulása, vagy a munkásság forradalmai (1871, 1917-19) és nem utolsósorban az első világháború jellemeztek. Ennek az időszaknak az elején születnek meg – nem függetlenül Párizsi Kommünben testet öltő, az uralkodó renddel szembeni új típusú fenyegetéstől – az első szociál- politikai törvények is a bismarcki Németországban.

Az ipari forradalom következő hulláma – amit manapság harmadiknak neveznek, bár lénye- gét tekintve inkább a második – a XX. században zajlott, illetve zajlik ma is. Vezértechnológiája a félvezetőipar (a mikroelektronika, a korszerű információs technológiák magja), amihez egyéb technológiák sora kapcsolódik. Ezt az újabb forradalmat az különbözteti meg az előzőtől, hogy itt már az ember szellemi képességeit (a tervező-irányító-ellenőrző munkát) váltja ki a gép. Ezzel a tudomány valóban a mezőgazdasági és ipari termelés – sőt sok egyéb szolgáltatás és társadalmi funkció – irányító erejévé, közvetlen termelőerővé válik: a tudományos kutatások végső célja,

(5)

hogy termékben manifesztálódjanak, a kutatás a fejlesztés társa, s a kettő együtt vállalati (vagy a vállalatokat segíteni hivatott állami) funkciókká lesz. Ezért szokták ezt a forradalmat „tudomá- nyos-technológiai” forradalomnak nevezni, melyben az egyéni feltaláló ötletességét a tervszerű tudományos kutatás helyettesíti [Bernal, 1963:450, 454].

Ennek az új, tudományos-technológiai forradalomnak az alapjai az atomfizika, a tranzisztor (1946), az integrált áramkör (1954) illetve a mikroprocesszor (1971). Meghatározó technológiája miatt hívják „digitális” vagy „információtechnológiai” forradalomnak is. Kifejlődésének társa- dalmi alapzatát a jóléti rendszerek adták az 1970-es években, ahol az állam a kutatás-fejlesztés- ben is közvetlenebb szerepet vállalt.

E forradalom második szakasza, amelyben a digitális technológiák integrálják az újabb tech- nológiák sorát (nano-, bio-, zöld, stb.), a világháló (WorldWideWeb) 1991-es indulásával vette kezdetét. Ezt a szakaszt ma az Ipar 4.0 kifejezéssel illetik, ami jelzi a tudomány közvetlen ter- melésben játszott szerepéről korábban elmondottakat. Ezek a hálózatba integrált technológiák („Internet of things”) már nemcsak a tervezés és gyártás számítógépes irányítását (CAD, CAM), a 3D nyomtatást, vezeték nélküli autókat, okos házakat és okos infrastruktúrát és a robotika szé- leskörű alkalmazását jelentik, hanem a mesterséges intelligencia megjelenésével már az ember kombináló, szintetizáló, tanuló képességének kiváltására, helyettesítésére is képesek. A munkát végző embert tehát a gépek számottevően tehermentesítik még a felelősségteljes (pl. irányító, ellenőrző) pozíciókban is.

Technikai haladás és társadalmi viszonyok

Ezek az átlagember számára sci-fibe illő, mégis valóságos fejlemények, mint minden ismeret- len, befolyásunkon fölül álló dolog, félelmet keltenek. Az aggodalmak epicentrumában a munka- helyek elvesztésének réme áll, pedig már most is temérdek olyan munka van, amely lelketlensége, monotonitása vagy veszélyessége miatt nem embernek való. E ponton keveredik a munka és bér- munka fogalma, s valójában az utóbbi, vagyis a bért, megélhetést biztosító munka elvesztésével kapcsolatos félelmek kerekednek felül a józan észen, ami örömmel fogadná, hogy a gépek sza- badidővel ajándékozzák meg az embert. Pontosabban csak ajándékozhatnák. Mert a bérmunkára épülő gazdasági-társadalmi rendszerben a szabadidő csak reziduum, maradvány, és nem cél. Ha eluralja a létet munkanélküliség formájában, az maga a rettenet – legalábbis a termelőeszközökkel nem rendelkező, s így csak munkaerejük eladásából megélni képes tömegek számára.

Persze vannak olyan munkakörök is, amelyek izgalmasabbak, s ma még nehezen hihető, hogy a gépek ezeket a feladatokat is átvehetik az embertől. Ilyen a kutatás-fejlesztés: vajon a mesterséges intelligencia rendelkezik-e intuícióval, amely a felfedezés elengedhetetlen feltétele?

Vagy az ápolás: tud-e a gép szeretni, van-e empátiája? A szórakoztatóipar és a művészetek, új- ságírás: van-e a gépnek humora, tud-e gúnyolódni, sorok között olvasni/írni, kétértelmű vagy képes beszédet alkotni, azt megérteni? Végül, de nem utolsósorban: a politika a maga speciális követelményeivel vajon nyitva áll-e a gépek előtt? Van-e a gépnek osztály-hovatartozása, amely meghatározná cselekedeteit? Tud-e hazudni? Mint látható, ezek mind nem technikai kérdések, amelyek arra utalnak, hogy a technika alkalmazását és hatását azok a társadalmi viszonyok és szereplők határozzák meg és korlátozzák be, amelyek közt és akik a technikát alkalmazzák.

Ezért amikor a technológiai változások kapcsán a munka (pontosabban az élőmunka) kivál- tásával járó foglalkoztatás-csökkenésről és szakemberhiányról, valamint az ezekkel járó negatív

(6)

társadalmi hatásokról (munkanélküliség, szegénység, jövedelmi polarizáció) elmélkedik bármely tudomány, akkor bizonyos fokú csőlátásról tesz tanúbizonyságot. Vagy a történelmi tapasztalatok negligálása tekintetében, vagy a technológia primátusának, társadalmi-politikai viszonyokon felül állásának implicit tézisével, vagy azzal, hogy a piaci viszonyok anarchiájának explicit bírálata nélkül valamiféle „tervszerű” politikát javasol a kormányoknak a munkaerőpiac (a munkavállaló emberek)

„alkalmazkodása” érdekében. Pedig az ellentmondás szembeötlő. A technológiai változások a piaci anarchia talaján, a konkurencia (értsd: profit-) viszonyoknak alávetve bontakoznak ki, vagy marad- nak látensek (visszatartott és monopolizált felfedezések), és ehhez a hektikus, kiszámíthatatlan fo- lyamathoz kellene „előrelátólag” és időben alkalmazkodnia az állami politikáknak és a dolgozóknak.

Erre a történelmietlen és technicista gondolkodásra példa a történész Harari, aki szerint a liberális politikai rendszerek a gőzgépek, olajfinomítók és a televíziók idején alakultak ki, s ezek a rendszerek nehezen tudják kezelni az új technológiákat. Harari technicizmusa kitűnik abból, hogy elfelejti megemlíteni egyfelől a gyarmatok és világháborúk, másfelől a munkásosztály moz- galmainak és forradalmainak a szerepét a „liberális” demokráciák kialakulásában és fenntartá- sában. Az ilyen szemlélet azt sugallja: van jó technika és van rossz, mintha a szike tehetne róla, hogy életet mentenek vagy oltanak ki vele. Harari úgy véli, hogy az információs és biotechnoló- gia összekapcsolódása hamarosan emberek milliárdjait (sic!) szorítja majd ki a munkapiacról, és a tömeges munkanélküliség aláássa a szabadságot és az egyenlőséget [Harari, 2018: XII., 18.] A történelmi tapasztalatok szerint azonban – mint Engels fent idézett munkájából is láttuk, s mint azt másutt maga Harari is elismeri – az ipari forradalmak minden elveszített munkahely helyébe legalább egy újat hoztak. A szerző arra a következtetésre jut, hogy elsősorban a munkavállalók- nak kell alkalmazkodniuk, és őket kell megsegíteni is. Ez a kormányok feladata például úgy, hogy a sokkhatás csökkentése érdekében lassítják az automatizáció folyamatát [Bagó, 2019:4].

Marx híres szerint mondása szerint minden történelmi esemény kétszer kerül színre, először, mint tragédia, másodszor, mint bohózat [Marx, 1852 (1962):105]. Polányi Károly több nyelven megjelent művében nagyon részletesen leírta, s fentebb mi is idéztük, mivel járt a „munkaerőpiaci alkalmazkodás” lassításának jó szándékkal kövezett pokolba vezető útja a speemhamlandi rendszer formájában. Ehhez képest tényleg bohókás ötletnek tűnik az automatizáció folyamatának lassítása.

Az OECD szintén az egyének és a kormányok felelősségét hangsúlyozza a változások monito- rozásában, a megfelelő intézmények és a jövőbe látó („forward-looking”) politika kialakításában a szakmastruktúra, a munkaerőpiaci mobilitás és a regionális fejlesztés területén [OECD, 2017, 2018].

Mindebben persze sok a részigazság, amelyeket azonban célszerű a tudományos-műszaki és társadalmi fejlődés történelmi dinamikájának keretében vizsgálni.

Technikai haladás és szükségletek

Mindenekelőtt a technika és a szükségletek dialektikája érdemel figyelmet. A kielégítetlen szükségletek megszülik a kielégítésükhöz szükséges eszközök iránti igényt, ami újabb szükség- leteket szül részben ezeknek az eszközöknek az előállításával kapcsolatban, részben úgy, hogy a kielégített szükségletek bázisán a népesség száma, életkora nő, ismeretei gyarapodnak, egészsége javul, a korábbi szükségletek egy része eltűnik és így az azok kielégítésre fordított idő felszabadul, teret kínálva új tevekénységeknek. (Például a mosógép szükségtelenné teszi a sulykolót, a teknőt vagy a lavórt és időt szabadít fel a házimunkából, ami új szükségletek kielégítését teszi lehetővé és új szükségleteket szül.) A technikai haladás és a szükségletek dialektikus kapcsolatának logikai és

(7)

időbeli sémáját ábrázolja az 1. és a 2. ábra. Megjegyzendő, hogy a profitszempontoknak alávetett tömegtermeléssel eljutottuk a szükségletek szándékolt termelése korába, annak minden tovaha- ladó káros társadalmi, környezeti vonatkozásával együtt.

1. ábra A technikai haladás és a szükségletek dialektikája I. (Logika)

Forrás: a szerző saját szerkesztése

2. ábra A technikai haladás és a szükségletek dialektikája II. (Idő)

Forrás: a szerző saját szerkesztése

Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a foglalkoztatás formái és a termelőmód éppily szorosan függ össze. Egyfelől e formák a termelőmód függvényei, másfelől a formák változása utat nyit a ter- melőmód változása előtt, amihez azonban az egész politikai intézményrendszer és a tulajdonviszo-

(8)

nyok változása is kell. Mindez jól nyomon követhető Polányi híres művében, A nagy átalakulásban [Polányi, 2004]. Minden társadalomban a rendelkezésre álló munkaidő szabályozza a termelést, de a kapitalizmusban a profitnak alárendelten és válságokon keresztül. Innen ered, hogy az atipikus foglalkoztatási formák (már az új technológiákat megelőző, de azok segítségével kétségkívül fel- gyorsuló) terjedésének köszönhetően a munkaidő formális (törvényes) rövidülése együtt jár egy- részt a ténylegesen ledolgozott órák számának és/vagy a munka intenzitásának, és/vagy a készen- léti időnek (a munkáltatóval, illetve a munkával való folyamatos összekapcsoltságnak, a „constant connectivity”-nek vagy a „24/7 availability”-nek) a növekedésével, másrészt a nagyon alacsony óraszámú és bizonytalan, prekárius foglalkoztatás terjedésével [Messenger, 2018].

E fenti termelőmód-alapú szemlélet segítségével félreértések és pontatlanságok egész sorát lehet felfedezni a regnáló főáramú közgazdasági, szociológiai elemzések körében a technikai fejlődés és foglalkoztatás viszonyával kapcsolatban. Az alábbiakban ezek közül tekintünk át né- hányat.

Néhány félreértés és pontatlanság

Mindenekelőtt az a széles körben elfogadott állítás érdemel figyelmet, amely szerint a ter- melékenységnövekedést a piaci konkurencia idézi elő. Nem mondhatjuk azt, hogy a konkuren- ciaharcnak nincs szerepe. Ám a közelebbi vizsgálat azt mutatja, hogy a döntő mozzanat inkább a foglalkoztatók (tőketulajdonosok) és foglalkoztatottak (bérmunkások) közti „harc”. A konku- renciaharcban ugyanis nem a termelékenység (db/óra, kg/óra, kW/óra stb.), hanem a költségha- tékonyság (az egységnyi munkaerőköltség) a lényeges, és ezt a munka árának alacsonyan tartásá- val (alacsony bérű országokba településsel, túlmunkával stb.) is el lehet érni. A termelékenység- növelés csak az ultima ráció (ld. még Artner 2018b és 2019b), amit többnyire a foglalkoztatottak (bérmunkások) munkaidő-csökkentésért, béremelésért vagy jobb munkakörülményekért folyó (osztály-) harca kényszerít ki.

„Mihelyt a munkásosztály fokozatosan gyülemlő felháborodása rákényszerítette az államot, hogy a munkaidőt erőszakosan megrövidítse – írta Marx 1867-ben –, és min- denekelőtt a tulajdonképpeni gyár számára normál munkanapot írjon elő, tehát attól a pillanattól fogva, hogy a munkanap meghosszabbítása útján történő fokozott értéktöbb- let-termelés egyszer s mindenkorra lehetetlenné vált, a tőke minden hatalmával és teljes tudatossággal rávetette magát a géprendszer gyorsított kifejlesztése útján történő relatív értéktöbblet-termelésre.” [Marx, A tőke I. 1867:382. o.]

Korunk globalizált tőkepiacán a helyzet bonyolultabb, hiszen alkalom adódik a termelés alacsonyabb bérű országokba történő kitelepítésére, ezáltal ott nő a termelés, ahol olcsóbb a munkaerő. A társadalmi dinamika azonban ott is előbb-utóbb a bérek emelkedéséhez, a mun- kakörülmények javulásához vezet, s ha már tovább nem lehet települni, akkor jön a technikai

„upgrading” – többnyire a fejlettebb, magasabb bérű országokban már alkalmazott technika át- településével. Testközelből látható mindez például a magyarországi autóipari transznacionális vállalatok stratégiáján.

A mesterséges intelligencia jelenléte ellenére a fejlett országokban a termelékenység alig emel- kedett a 2010-es években, aminek Szalavetz [2019] szerint a mérési problémákon túl az alacsony termelékenységű szolgáltatások bővülése (Baumol-hatás) és a komplementer beruházások elma-

(9)

radása mellett az lehet az oka, hogy a mesterséges intelligencia nem terjed olyan gyors ütemben, mint a kutatók várták. A szerző nem vizsgálja azonban a bérek alakulását, ami a beruházások el- maradását, lassúságát magyarázhatná. Pedig a képhez bizony meghatározó módon hozzátartozik, hogy a bérek a fejlett (OECD-) országok átlagában 1995 óta alaposan elmaradnak a termelékenység emelkedésétől, ami a bérarány (bér/GDP) csökkenésében is testet ölt. Sőt, a termelékenység-emel- kedés üteme azokban az országokban volt a kisebb (átlagos vagy átlag alatti), ahol a bérek a legke- vésbé nőttek, közel stagnáltak, mint például Kanada, Japán és az USA. [OECD, 2018:56].

Nem kell tehát attól tartani, hogy az automatizáció (robotizáció, mesterséges intelligencia) ko- rában elveszti jelentőségét az alacsony bérű országokba irányuló termelés-kitelepítés. Ez a straté- gia a profitorientált termelés ésszerű menekülési stratégiája a költséges beruházások elől. (Ismét magyarországi példát hozva: az Audi inkább Magyarországon fejleszt, bővít már évek óta még a 2019-es sztrájkkal kiharcolt béremelés után is, mint Németországban, hiszen a magyar bérköltsé- gek még mindig jóval elmaradnak a német bérektől, ráadásul a vállalat még jelentős állami támo- gatásokat is kap. Ugyanez mondható el a Knorr-Bremsevel vagy a Mercedes-Benzzel kapcsolatban is.) A technológiák továbbra is hullámszerűen, a centrumból a perifériák felé áramolnak, és ezzel egyben újra is termelik a világgazdasági fejlettségi hierarchiát. Nemcsak azért, mert a mindenkori legmodernebb technológia többnyire a centrumban marad, hanem azért is, mert a technológiai létrán való feljebb lépés nem jelenti egyben az értékláncban való előrehaladást is: a felsőbb szintek az így keletkező hozzáadott érték növekményét elvonják [Szalavetz, 2013].

Ebből következően nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy mivel az automatizáció lehe- tővé teszi az upstream tevékenységek (tervezés, kutatás-fejlesztés) fejlett országokból fejlődőkbe telepítését, az utóbbiak felzárkózása gyorsul. Először is, van olyan tevékenység, ami kitelepül, van, ami nem – ez a profitabilitási számítások, valamint a technológia monopolizálására irányuló (szintén profit-érdekű) megfontolások függvénye. Másodszor, még a kitelepülés esetében sem marad kellő hozzáadott érték (értéktöbblet) a telephely-országban a felhalmozás és így az utol- érés finanszírozására (ld. még Artner 2018a). Harmadszor, még ha az upstream tevékenységek kitelepülnek is és sor kerül valamiféle felhalmozásra, spin-off hatásra, a leányvállalati kereteken túlmutató fejlődésre az adott fogadó országban, akkor sem történik valódi „felzárkózás”. Inkább a tőkeexportőr fejlett ország, illetve transznacionális vállalat igényei szerinti, a fogadó perifériás, félperifériás ország nemzetgazdasági és társadalmi szükségleteihez, fejlődési igényeihez mérten strukturálisan torz fejlődésre kerül sor, mint arra Samir Amin több munkájában is felhívta a figyelmet [Amin, 1974, 2011]. A technikai fejlesztés költségei elől menekülő tőke a perifériákon növeli a foglalkoztatást, fokozatosan kiterjesztve a bérmunkarendszert a ma még érintetlen terü- letekre is, megnyújtva a munkaigényes termelési eljárások életgörbéjét, s megmerevítve, illetve újratermelve a globális fejlettségi hierarchiát.

Az ILO [2019] szerint a globális munkaerőpiac 3,2 milliárd résztvevőjének több mint fele infor- mális keretek között dolgozik, túlnyomó többségük (1,5 milliárd fő) tartozik a legbizonytalanabb státuszú sebezhető foglalkoztatottak (önfoglalkoztatók, családi vállalkozásban kisegítők) körébe.

Ők képezik az üzemszerű bérmunkarendszer tartalékseregét. A bérből és fizetésből élő alkalma- zottak („wage and salaried employment”) aránya az összes foglalkoztatotton belül az országok gaz- dasági fejlődésével együtt nő, s ez az elkövetkező években is így lesz. Jelenleg arányuk az alacsony jövedelmű országokban 19 százalék, a magas jövedelműekben 87 százalék [ILO, 2019:13]. A bér- munka megszűnéséről tehát szó sincs, s éppen a mind modernebb termelési technológiák terjedése teszi lehetővé, hogy újabb és újabb tömegeket integráljanak a bérmunkarendszerbe.

(10)

A kapitalista gazdaságban – ahol a profit a cél, az egységnyi munkaerő-csökkentés az eszköz és ultima rációként a munkavállalók érdekérvényesítése hatására előrehalad a gépesítés (automa- tizáció) is – egyszerre van jelen a munkahelyek megszűnésének és az új munkahelyek teremté- sének tendenciája: a tőkének egyszerre érdeke az élőmunka arányának csökkentése, ami a profit rátáját emeli, és a termelés kiterjesztése, ami pedig a profit tömegére van jótékony hatással. Így tehát téves az új technológiáktól a munkahelyek tömeges megszűnését várni, az ilyen jóslatokban még sincs hiány. 2015-ben egy kutatás azt találta, hogy az USA-ban a munkások 47 százalékát lehet automatákkal helyettesíteni. Más, 2016-os kutatások szerint az ASEAN-5-ben (Fülöp-szi- getelek, Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld) a következő 20 évben a munkák 56 százaléka van veszélyben, az OECD-ben pedig a munkahelyek 9 százalékát szüntetheti meg az automatizá- ció. A Világbank ugyancsak 2016-ban pedig arról írt, hogy a fejlődő országokban a munkahelyek kétharmada automatizálható [Pastore et al., 2019:71].

A kiegyensúlyozottabb elemzések inkább evolúcióról beszélnek, s kevésbé pesszimisták a munka jövőjével kapcsolatban. Így például az ILO és az EU közös teamje által készített összegzés szerint a technológiai fejlődés legfeljebb a munkahelyek 10 százalékát tünteti el, másutt csak megváltoztatja a feladatokat és új munkalehetőségeket teremt, továbbá lehetővé teszi a terme- lékenység növekedését és a munka-magánélet mérleg javítását. Viszont fennáll a veszély, hogy az új munkahelyek nem lesznek kedvezőek a munkavállalókra, s új kihívást jelent a prekárius (bizonytalan, kiskeresetű) munkák megjelenése és terjedése, amit az új információs technológiák megkönnyítenek [Pastore et al., 2019].

Az ún. „atipikus” munkák, amelyek a prekárius foglalkoztatási formák melegágyai, már az 1980-as évek óta egyre népszerűbbek a foglalkoztatók között, s nemcsak a válság óta: már az azt megelőző évtizedben az OECD-országokban keletkezett új munkahelyeknek is több mint a fele részmunkaidős, határozott időtartamú szerződés vagy önfoglalkoztatás (vagyis „atipikus” munka) volt. Ebben a technika csak segédkezet játszott, a fő hajtóerőt a tőke globális mozgása iránti igény, s a kormányok ehhez igazodó deregulációs, liberalizációs politikája képezte [Artner, 2019a].

A munkaerőpiaci feszültségekért és kérdőjelekért tehát felesleges a technológiai fejlődést okolni. Munkanélküliség, megterhelő munkaintenzitás, monotónia, kiüresedés, elidegenedés a fejlett információs technológiák megjelenése előtt is volt, s ha ez igaz, akkor ezek felerősödé- sének okát is másutt kell keresni. Az elidegenedés alapja az árutermelés, mint azt már Marx kimutatta, így minél több társadalmi és egyéni létfunkció kerül a piac fennhatósága alá, annál tökéletesebb az elidegenedés is. Továbbá ha a termelékenység az automatizáció jóvoltából nő, az azt jelenti, hogy ugyanannyi használati értéket kevesebb idő alatt, vagy ugyanannyi idő alatt több használati értéket lehet előállítani. Ez a folyamat egyben azzal is jár, hogy a szükséges munka – a munkaerő újratermeléséhez szükséges áruk előállításához szükséges idő – csökken. Az ezt jóval meghaladó munkaórát csak a mohó profitérdek indokolja. A technológia alkalmazásának mód- ja, helye, ideje és társadalmi-természeti hatása a társadalmi viszonyok függvénye.

Záró gondolatok

A jövőt a ma fiataljai hordozzák és ők fogják elviselni. Ha aggódunk azért, mit hoz ez a jövő, főleg rájuk gondolunk. Ezért az újabb technológiák értése és az alkalmazásukra való képesség jogos elvárás a felnövekvő nemzedékekkel szemben. Csakhogy korunkban erre rávetül a piaci értékesíthetőség imperatívuszának árnya.

(11)

A munkagazdaságtanban központi helyet foglal el a munkakínálat és a munkabér életcik- lus-modellje, s e keretekben kezelik az oktatást, képzést is. E nézetrendszer szerint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez jószerivel csak annyi kell, hogy az emberi tőkébe történő be- ruházások az életciklusokhoz igazodjanak, vagyis a gyerek a legfogékonyabb, korai életéveiben kapjon a legtöbbet abból, amit aztán mind a társadalom, mind ő maga a legjobb hozammal tud felhasználni. Ez ugyan jól hangzik, és tekintettel az első életévek tapasztalatainak meghatározó jellegére, sok benne az igazság. A probléma az, hogy ez az elmélet egyrészt két lábon járó áruvá változtatja az emberi képességeket (hiszen cél azok piaci szempontú fejlesztése), másrészt nagy- vonalúan elhallgatja, hogy az ember mindenoldalú lény, képességeit az őt körülvevő társadalmi- természeti viszonyok befolyásolják, amelyeknek csak egy része az iskolarendszer vagy a család.

Ez utóbbiakat pedig magukat is a társadalmi viszonyok határozzák meg, például azzal, hogy formális vagy informális módokon „előírják” és a rendelkezésükre bocsátott eszközökkel, in- formációkkal behatárolják számukra, hogy a gyermekek mely képességeit fejlesszék/fejleszthetik és melyeket hanyagolják, netán nyomják el. Egy példa: kooperáció vagy versenyszellem. Nehéz egyszerre mindkettőt kialakítani a gyermekben, hiszen végső soron szögesen ellentétes menta- litást igényelnek. Valamelyiknek szükségszerűen dominánssá kell válnia, együttes „erőltetésük”

elkerülhetetlenül frusztrációt okoz.

Korunk technológiái lehetővé teszik, hogy a ismereteink és az utánunk következő nemzedé- kek ismeretei a világról mind sokoldalúbbá váljanak, és a valódi társadalmi szükségleteket ma- gas fokon, kevés „kényszerűségből” végzett, „nemszeretem” munkával lehessen kielégíteni. Ezt semmiképpen sem a technológiák, hanem csakis azok alkalmazásának módja gátolhatja/gátolja.

Mindenekelőtt pedig az a gondolkodásmód, amit az uralkodó ideológia az oktatáson keresztül is igyekszik a felnövekvő nemzedékek fejébe verni: a piaci, versenyszellemű, önös, profitérdekű gazdálkodás az emberi teljesítmény ösztönzésének és a gazdasági, technológiai haladásnak nem- csak egyedül lehetséges, hanem a legjobb módja is. Pedig ha ez így lenne, az ENSZ fenntartható fejlődési céljai már régen megvalósultak volna.

Felhasznált irodalom

Amin, Samir (1974): Accumulation and development: a theoretical model. Review of African Political Economy, 1(1): 9-26.

Amin, Samir (2011): The Trajectory of Historical Capitalism and Marxism’s Tricontinental Voca- tion. Monthly Review, 01 February, 2011 https://monthlyreview.org/2011/02/01/the-trajec- tory-of-historical-capitalism-and-marxisms-tricontinental-vocation/

Artner Annamária (2018a): Is Catching Up Possible? The Example of Central and Eastern Euro- pe. Science & Society, 82(4): 502–530.

Artner Annamária (2018b): Marx 200 – Marx öröksége, a munka helyzete és a felzárkózás lehe- tősége a globális kapitalizmusban. Eszmélet Zsebkönyvtár. Budapest: Eszmélet Alapítvány.

Artner Annamária. (2019a): Aggasztó tendenciák az Európai Unió munkaerőpiacán. Statisztikai Szemle 96(4): 341-374.

Artner Annamária. (2019b): A technológiai változások és a munka. Munkaügyi Szemle 62(4):

6-13.

Bagó József (2019): A munka 2050-ben. Munkügyi Szemle 62(6): 2-5. https://drive.google.com/

file/d/17g5J0hZyxzRm5ERXyyJi0FLJR7X7a16K/view

(12)

Bernal, John D. (1963): Tudomány és történelem. Gondolat, Budapest Club of Rome (s.a.): History. https://www.clubofrome.org/about-us/history/

Engels, Friedrich. (1845 [1958]): A munkásosztály helyzete Angliában. MEM 2. Kossuth Könyv- kiadó, Budapest.

Friedrichs, Günter – Schaff, Adam (ed.) (1982 [1984]): Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. Statisztikai Kiadó Vállalat Budapest.

Harari, Yuval Noah (2018): 21 Lessons for the 21st Century. Jonathan Cape, London.

ILO (2019): World Employment and Social Outlook: Trends 2019. International Labour Office, Geneva.

Marx, Karl (1852 [1962]): Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája. MEM 8. Kossuth Könyv- kiadó, Budapest.

Marx, Karl (1978): A tőke. I-III. Budapest, Kossuth Könyvkiadó.

Meadows, D. H., Meadows, D. L., Randers, J. and Behrens, W. W. (1972): The limits to growth.

A report for the Club of Rome’s project on the predicament of mankind. Universe Books, New York.

Messenger, Jon (2018): Working time and the future of work. ILO Futre of Work Working Paper Series. International Labour Organization. https://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/--- dgreports/---cabinet/documents/publication/wcms_649907.pdf

OECD (2017): Enabling the Next Production Revolution: A Summary of Main Messages and Policy Lessons. Meeting of the OECD Councilat Ministerial LevelParis, 7-8 June 2017.

OECD, Paris https://www.oecd.org/industry/C-MIN-2017-5-EN.pdf

OECD (2018): OECD Economic Outlook, Volume 2018 Issue 2. Chapter 2. Decoupling of wagesfrom productivity:what implicationsfor public policies? OECD, Paris. http://www.

oecd.org/economy/outlook/Decoupling-of-wages-from-productivity-november-2018- OECD-economic-outlook-chapter.pdf

Pastore, F., Gausas, S., Styczyńska, I. et al., EU and ILO (2019): Shaping the Future of Work. Study for the Committee on Employment and Social Affairs, Policy Department for Economic, Scientific and Quality of Life Policies, European Parliament, Luxembourg, http://www.eu- roparl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2019/638407/IPOL_STU(2019)638407_EN.pdf Polányi Károly (1946 [2004]): A nagy átalakulás. Napvilág Kiadó, Budapest.

Szalavetz Andrea (2013): Régi-új világgazdasági jelenségek a globális értékláncok tükrében: gon- dolatok Simai Mihály „A világgazdaság az 1980-as évek végén és az 1990-es évek főbb glo- bális kérdései” című műve kapcsán. In: Szanyi M. (szerk.): Válság és megújulás. Múlt, jelen és jövő a világgazdaságban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 103–118. old.

Szalavetz Andrea (2019): Mesterséges intelligencia és technológiavezérelt termelékenységemel- kedés. Külgazdaság 63(7-8): 53-79.

Szemjonov, Jurij I. (1973): Hogyan keletkezett az emberiség? Kossuth Könyvkiadó, Budapest Tarlé, Jevgenyij (1946): Napóleon. Cserépfalvi könyvkiadó, Budapest.

Vonnegut, Kurt, J. (1969): Az ötös számú vágóhíd. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.

Ábra

1. ábra A technikai haladás és a szükségletek dialektikája I. (Logika)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A megtestesült típusú technikai haladás feltételezésének egyik legfontosabb következménye az, hogy a neoklasszikus modellek vózót alkotó termelési függvé- nyekben

A mellékéletben végzett összes tevékenység a teljes életnek körülbelül egyharmadát teszi ki (Sebők–Sik [2003]). táblában látható valamennyi otthoni munka esetében ennél

Az élet különböző szférái ugyanis e magyarázatok metszeteiben ugyanúgy együtt vannak, mint költészetében, csak illeszkedési módjuk más, hiszen rendeltetésük — a költő

Ahogy azonban a tudományos munka maga is a tudományos kutatás tárgya lett, kiderült, hogy az információs folyamat vizsgálata a tudományon belül komplex kutatást

9 A (Facebook) Cambridge Analytica egy politikai botrány volt 2018 elején, amely arra világított rá, hogy a Cambridge Analytica politikai tanácsadói vállalat, amely Donald

Dobozi Petőfi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Szövetkezet Dob-Tak Takarmánygyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.. Dombegyházi Agrár Termelő és

Így például azt állítja, hogy a társa- dalom elsősorban a munka révén osztja el a jövedelmeket s így a vásárlóerőt (Ford, 2017) Ez azt jelenti, hogy Ford nem vesz tudomást

II. században sem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagy- juk a fiatalok pályaválasztási döntéseit. Meglátásom szerint sok pályaválasztás előtt álló diák,