A VISSZATÉRT TISZA
(Előadás dalokkal, mesékkel, versekkel.)
1Közreműködik:
1. FELOLVASÓ,
2. MESE- ÉS VERSMONDÓ,
3. ÉNEKES, vagy ÉNEKEGYÜTTES ZENEKlSÉRETTEL.
(A zene helvenként aláfesti az összekötő szöveget.) 1. d a l :
Ki a Tisza vizét issza, Vágyik annak szíve vissza.
Én is ittam már belőle, Fáj is az én szívem tőle.
(Népies dal a régi 101-es gyűjteményből.) Magyarország ezeréves határán, a Máramarosi havasok között, égigérő fenyvesek alján kicsi forrás vize csörgedez a sziklapartból. Egy favályúra csordul a vékony vízér s azon végigfutva hull a földre. Ha a hegyi pásztor a lábát odatenné, a vizet kitérítené az útjából. A víz vidáman csobogva ugrik szikláról-sziklára s a kisebb patakocskákat egyiket a másik után öleli keblére. Zúgó patakká dagad, amikor ikertestvérével egyesül: a Fehér Tisza a Fekete Tiszával. Balról Erdély vizei, jobbról a Kárpátalja bővizű, nagyszámú folyócskái szakadnak bele. Rohanó habjai sziklákat porlaszta- nak és a vállukra kapják a Kárpátok óriási fenyőszálait is." Méltóságteljes folyóvá dagad, mire leszáll a sík Alföldre.
S ettől kezdve a folyó képe teljesen megváltozik. A Tisza szeszélyesen kanyarog, mivel az esése csekély és a medrét eliszaposítja a sárga homok.
A magyar nép azonban nem elégszik meg ezzel az egyszerű, száraz, tudo- mányos magyarázattal, mikor a legkedvesebb folyójáról van szó! Ha meg- kérdezzük a meséskedvű tiszai öregeket, hogy miért kanyarog a Tisza?
— szép lassú, tempós beszéddel ezt felelik nékünk:
„Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Ür zsámolyánál.
— Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? — mondja az Úristen.
— Csak bízd rám, atyám — mondja a Jézus Krisztus —, majd el- igazítom én!
Azzal Jézus elővett egy aranyos ekét, elébe fogott egy szamarat s azt mondta a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a borozdában.
2Aztán nekivetette az ekét a földnek,
3szántotta a folyónak az ágyát, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény* volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg, amint tudjuk, nagyon szereti is a cötkényt, egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is s nem haladt egyene-.
sen, hanem ide-oda rángatta az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős- csavargós a Tisza folyása."
1 Időtartam: kb. 40 perc. :
2 Borozdában = barázdában.
* Nekieresztette a földnek.
* Cötkény = mocsári kutyatej.
I
A magyar ember, amikor a Tiszát emlegeti, elsősorban erre a sikvidéki szakaszra gondol, a méltóságteljesen hömpölygő, szeszélyesen kanyargó, szőkevizű folyóra. Ezt emlegetik a mesék és a mondák, erről szólnak a leg- szebb magyar dalok s erről mondja a közmondás is: „ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza".
Visszavágyik ide nemcsak az ember, hanem a jó Isten apró madárkája, a költöző fecske is. Tengernyi vizet és ismeretlenül nagy földet átrepül minden ősszel s aztán visszatér újra és újra, mert ahogy a nóta mondja:
„nem maradhat el, aki a Tisza vizét issza". . 2. d a 1:
ösz felé a vándorfecskék messze-messze-, messzeszállnak, Könnyen búcsút mondanak az őszi hervadásnak.
[: Elrepülnek, messzeszállnak, — mikor jönnek vissza?
— Nem maradhat el, aki a Tisza vizét issza. :]5
(Népies dal.) A szeszélyesen kanyargó folyómellék füves, sik földje sokféle népnek volt már kedves lakóhelye. De egynek se tartósan. Egyik sem tudta igazán magáévá tenni az egész Tiszát, csak a húnok és a magyarok. A két testvér- nép olthatatlan szomjúsággal kereste fel ugyanazt a vidéket.
Kézai krónikája írja, hogy „a húnok sokáig vándoroltak és sok ellen- séges néppel kellett megküzdeniök, míg végre elérkeztek a Tisza vizéig.
Itt körültekintettek és minthogy a vidék mindnyájuknak megtetszett, el- határozták, hogy nem is mennek tovább, hanem itt telepszenek meg és ide telepítik az otthonmaradottakat is". — Ez idő óta — 1500 éve — a mi mondáink és legendáink földje a Tisza vidéke. Itt ásta ki a pásztor a föld- ből az Isten kardját. Itt kötötte oldalára Attila az Isten kardját s úgy indult el lovasáradatával a catalaunumi síkra és Róma falai alá, hogy Isten ostora- ként végigverje a világot.
Itt állt Attila gazdag sátorvárosa. Csodálkozva járt beláthatatlan útjain a görög császár követe, Priszkosz rétor. A hún pásztorok a Tiszából itatták számtalan barmaikat.
A hún dalosok itt dalolták Attila dicsőségét. Végül a szőke Tisza hab- jaiba rejtették el örökre a nagy király koporsóját. Csodálatos temetést látott akkor a csendes, hallgatag Tisza! Attila holttestét hármas koporsóba zárták. Aranyba és ezüstbe, mivel ettől fénylett Attila udvara és vasba, mert ezzel verte az ellenségeit. A hármas koporsót éjjel tették le a Tisza fenekére. A vizet addig más irányba vezették. A vitézeket és szolgákat, akik jelen voltak a temetésnél, mind leölték s aztán a Tiszát visszaengedték a sírra. Ezerötszáz éve keresik ezt a rejtett sírt. De a Tisza mélyen hallgat felőle s nem árulja el a kincsét.'(Aláfestő zene megszólal, pl. tárogató.)
Meleg nyári éjtszakákon valami csodálatos hangulat üli meg a tájat:
a föld összeölelkezik a csillagos éggel, a halott király összetalálkozik az egyszerű szegedi halászokkal, akikben különösképen él a tudat, hogy Attila Szegeden lakott. Gárdonyi Géza verse is erre emlékeztet:
ÉJJEL A TISZÁN.5
Feljött a hold a Tiszára, Szeged alatt, a szigetnél Csend borult a fűre, fára, Áll egy ódon halászbárka.
5 Szavalat.
Holdvilágnál fenn a bárkán Halászlegény ül magában;
Ül magában s furulyái, Furulyái az éjszakában.
A Tiszára a sötétség
Gyászfátyolként terül hosszan:
Gyászfátyolon a csillagok Csillogdálnak gyémántosan.
(Aláfestő zene befejezve.)
Talán épp a bárka alatt,
Lenn a vízben, lenn a mélyben, Fekszik egy nagy halott király, Halott király régesrégen.
Koporsója arany, ezüst, S vasból van a bufkolatja.
És a hármas koporsóban A király a dalt hallgatja.
Ezer éve léptek a magyarok a hunok örökségébe. Azóta is a leg- magyarabb élet éppen a Tisza mellett formálódott ki. Ezt talán az érzi meg a legjobban, aki egyszer külföldre vetődik. Akkor eszmél rá igazán, hogy a Tisza partján más az élet ritmusa, mások a szokások, mások a dalok!
3. d a l : Nem a Tisza pattján fekszik ez a csárda, Benne halovány sör, nem piros bor járja.
Hosszú asztal mellett sváb legények ülnek, Egy verklis valami nótát köszörülget.
Folyik a sör s a szó, mígnem összevesznek, Szerető, vetélytárs egymásra ismernek.
Egymásra ismernek, de tenni nem mernek.
Vidám verkliszónál csak úgy veszekednek.
Hogyha ez a csárda Tisza partján volna, Arról a kislányról kevesebb szó folyna.
Az is, ami folyna, tudom, máskép folyna, S itt bent a csárdában csak egy legény volna.
(Szabolcska Mihály: Salzburgi csapszékben.
Balázs Árpád zenéjével.)
A Tisza mellékén terem a legszebb magyar leány és legény.
4. d a l : Szőke vize a Tiszának,
Mondd meg kislány az anyádnak, Hogy az egész Tiszamentén, Nincsen olyan legény, mint én.
(Népdal a régi 101-bői.) 5. d a l :
Túl a Tiszán, Tisza szélén. Túl a Tiszán, Tisza partján, Ott terem a magyar legény, Ott terem a magyar kislány.
Vékony, mint a vékony nádszál, Vékony karcsú a dereka, Hajlik, mint a rozmaringszál. Csókra termett az ajaka.
(Népdal. Dalolható a „Nincsen szebb a magyar lánynál" dallamára; 1.
Bartók: .Magyar Népdal, 79. sz. Ezt a népdalszöveget még Jókai Mór jegyezte fel.)
6. d a l : Tisza partján mandulafa virágzik, A virágja vízbe hull és elázik.
Terem még a mandulafa mandulát, mandulát, Kenderesen nevelik a szép leányt.
Tiszapartján jegenyefa virágzik, A virágja vízbe hull és elázik.
Terem még a jegenyefa jegenyét, jegenyét, Kendetesen nevelik a szép legényt.
(Népdal, Daloljatok honvédek, 64. sz.) A magyar nóták feltűnően gyakran emlegetik a Tiszát. Többször, mint talán összes többi folyóinkat, hegyeinket, beleértve a Dunát, a Balatont s a Kárpátokat is együttvéve.
A Tiszát emlegeti néhány igen szép régi magyar népdal:
7. d a l : Nem messze van ide Kis Margitta, Köröskörül f oly ja az a Tisza.
Közepébe van egy rongyos csárda:
Abba mulat a betyár bujába.
(Népdal, hallgató; Volly: Népi Játékok III. 29. Magyar Népdal 90.) 8. d a l : Tisza partján elaludtam, Megálmodtam azt az egyet,
Jaj de gyönyörűt álmodtam, Hogy a babám engem szeret.
(Népdal, hallgató; Népi Játékok III. 34.) Ha két szerelmes szív nem tud egymásé lenni, akkor a dalban ezt úgy fejezik ki, hogy valami áthághatatlan akadályról beszélnek. Ilyen szerel- meseket elválasztó szerepe van sok szép magyar dalban a szilaj Tisza vizének, mely széles ezüstszalagként folydogál a falvak s tanyák között.
Ezt a széles vizet emlegeti a leány, vagy a legény akkor is, ha csak egy deszkakerítés, vagy egy utca — no meg a tilalom — választja el őt a babá- jától. Igv kell érteni a szerelmes dalok virágnyelvén a Tiszát:
9. d a l : Túl a Tiszán selyemkendő integet, Általmennék rózsám hozzád, — nem lehet!
Széles a víz, nincsen sajka, Nem mehetek által rajta, Babám, tehozzád!
Tiszaparti barna kislány, gyöngyvirág, Nem a Tisza szivem s szived közt a gát.
Te is tudod, én is érzem,
Legnagyobb gát (a) szegénységem, Igaz-e babám?!
(Népies műdal.) 10. d a l :
Általmennék én a Tiszán ladikon, ladikon, de ladikon, Ott lakik, ott lakik a galambom, ott lakik a galambom.
Ott lakik a városba, a harmadik utcába,
Piros rózsa, kék nefelejcs, ibolya nyílik az ablakába.
Általmennék én a Tiszán, nem merek, nem merek, de nem merek, Attól féléik, hogy a Tiszába esek, hogy a Tiszába esek.
Lovam hátán sejehaj, félrefordult a nyereg,
Tisza-Duna habjai közt elveszek, a babámé nem leszek.
(Magyar Népdal, 144. sz.) A Tisza medrének sajátos kis lakója a tiszavirág. Szép ez a név!
A világnak egy nyelve se tudna ennél jellemzőbb és szebben csengő nevet adni. A kis rovar három évig él a Tisza iszapjában. Azután egyszerre támad életre, végig a vizén a sok millió és millió kis állat. Mindössze három óráig szálldogálnak, sütkéreznek, csillognak a meleg júniusvégi napon.
Ilyenkor a vizet úgy eltakarja a fehéres rovarfelhő, mintha virágoznék.
Azután holtan hullik a ragyogó, karcsú testük a szőke habokba a halak táplálékául. Ezért a fényért, ezért a ragyogásért élnek évekig a hűvös iszap- ban s azután elmúlik az életük, alighogy kivirult...
A nóta beszél erről is a legszebben, mikor ezt a ritka szép természeti képet összekapcsolja a múló szerelemmel:
11. dal: Mikor úgy tavasszal a Tisza virágzik, Millió kis virág vize fölött játszik.
De egy sem él addig, míg olvasok százig.
Temető a Tisza, mikor kivirágzik.
A mi szerelmünk is ilyen kérészélet, Alighogy kivirult, máris semmivé lett.
Mégis a két szemem sürü könnyben ázik:
Ügy várom a Tiszát, mikor kivirágzik.
(Népies műdal.) A Tisza partján — persze nemcsak a nagy bús szerelemről kél nóta, hanem minden apró történetről. Még a libaúsztatásról is dalolnak egy vidám kis dalt. Gondolkodás nélkül énekli ezt az egész ország, pedig csak annyi van benne mindössze, hogy:
12. d a l : Bíró Marcsa libája Belement a Tiszába, Kettőt lépett utána,
Kilátszott a Biró Marcsa piros alsószoknyája.
(Magyar Népdal, 77. sz.) 13. d a l : Túl a Tiszán faragnak az ácsok,
Idehallik a kopácsolások.
Eredj, lányom, kérdezd meg az ácsot, Ad-e csókért egy kötény forgácsot?
Édesanyám, huncutok az ácsok — Drágán mérik a gyaluforgácsot, Kilenc csókot adtam, anyám, érte, Tizediket ráadásul kérte.
(Matók Béla dala.)
29
4HK
A tiszai halászéletnek is megvannak a szép dalai. Talán a vizén sikló csónakon dalolják, vagy talán amikor a paprikás halászlét főzik — a fér- fiak, mert a Tisza vidékén azt tartják, hogy csak a férfiszakács érti ennek az igazi módját.
14. d a l : Az Alföldön halászlegény vagyok én, Tiszapartján kis kunyhóban lakom én.
Szelid lánykám, jöjj be hozzám pihenni, Édesanyám majd gondodat viseli.
(Bernát Gáspár dala az 1840-es évekből.) 15. d a l Hej halászok, halászok,
Merre mén a hajótok?
Törökkanizsa felé!
Viszi a víz lefelé.
Hej halászok, halászok, Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet.
Veresszárnyú keszeget.
Hát a hal, a' mit eszik, Ha a bárkába teszik?
Nem eszik az egyebet, Csak szerelemgyökeret!
(Magyar Népdal, 218. sz.) A Tiszáról dalol a juhászbojtár, a csikós, aki éppúgy idehajtja itatni az állatait, mint valaha a húnok tették.
16. d a l : Túl a Tiszán van egy kopár legelő, Közepében van egy gyászos temető.
Arra járok, arra hajtom a gulyám, Fölkeresem (a) régi babám sírhalmát.
A sírjára rozmaringot ültetek,
Ennél nagyobb szerelmet nem tehetek.
Ráborulok, rajta sírok sokáig,
Mig a sírnak négy sarka el nem ázik.
(Népdal.) A borivó ugyan nem nagyon issza a Tisza vizét, de azért szívesen gondol ő is a Tiszára — egy föltétellel:
17. dal: Bár az Isten csodát tenne, Tisza vize borrá lenne!
Kifeküdnék a partjára, Kiinnám egy hajtókára.
18. dal: Mély a Tiszának a széle, De még mélyebb a közepe, Szőke-barna legény kerülgeti.
Által akar rajta menni.
(Népies dal.)
Által akar rajta menni, Bazsarózsát szakítani.
Rózsa, bazsarózsa, ne bokrosodj, Én rám babám ne várakozz!
.. i ú • i feí
Mert ha én rám várakozol.
Soha meg nem házasodol.
Gyenge vagy, babám, a házasságra.
Kis széken mégy föl az ágyra.
Széket tesznek lábod alá, Ügy mégy föl a dunna alá.
Dunna, dunna, dunna, csipkés dunna.
Kilátszik a lábod ujja!
(Népdal, Madárka, 60. sz.) A Tiszáról annyi szépet mondanak a magyar dalok, hogy abból is kitűnik, mennyire szeretik. A legszebben mégis az beszél róla. aki ott született. Ha messze ment, visszavágyik örökké:
19. d a l :
A kanyargó Tisza partján ott születtem, Oda vágyik egyre vissza az én lelkem.
Pásztorsíptól hangos ott az árvalányhajt termő róna,
Édesebb ott a madárdal, kékebb az ég, hívebb a lány, szebb a rózsa.
Látlak-e még, szőke Tisza futó habja, Kondulsz-e még kicsi falunk nagy harangja?
Vár-e még rám az a kislány fájó szívvel, ahogy írja:
Térdelek-e még előtted, édesanyám kakukfüvel benőtt sírja?
(Dóczy József dala. Bárd kiadás.) 20. d a l : Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke,
Gyenge vagy még, gyenge vagy még babám a szerelemre, Gyengeséged nem annyira sajnálom,
Szép vagy babám, jó vagy babám, nehéz tőled elválnom.
(Népdal; Daloljatok, honvédek, 65. sz.) Híres és szép dicséret ez, hogy: „márványkőből van a Tisza feneke".
Magyar szív találta ki a legmagyarabb folyóról! De a nóták elmondják a Tiszáról pontosan az ellenkezőt is. Elmondják, hogy szeszélyes, hogy áradni is szokott, elmondják, hogy zavaros, hogy színét változtatja. Elsír- ják a dalok azt is, hogy életet követel! Persze ez is csak költői kép a nótá- ban: talán csak az elveszett szerelmesét siratja, aki dalolja, — mintha a Tisza vitte volna el.
21. d a l : Volt én nékem szép szeretőm, de már nincs, Mert elvitte a szegedi nagy árvíz.
Kilenc éjjel, kilenc nappal halásztam, Holttestére sehol rá nem találtam.
Tizedik nap kifogtam a kendőjét, Zöld selyemmel varrtam bele a nevét.
Gyöngyöket is könnyes szemmel varrtam rá, Jaj Istenem, jaj de árva vagyok már.
(Népdal.) 30»
22. d a l :
Arad a Tisza, sáros, nem tiszta, félreléptem, ki a partra, Észre ne vegyék, szóvá ne tegyék, sátos lett a csizmám sarka.
Mert az anyád jól vigyázott rád, nem is tudja, hogy a lánya, Éjjel a Tiszán ringó csónakján baka szeretőjét várja.
(Népies dal.) Beszéljünk még a Tisza bűneiről, a tiszai balladákról is?! Talán elég, ha csak' a sötét, véres képet idézzük, mikor a Tisza holttestekkel játszik:
23. d a l : Megöltek egy legényt Tisza be nem vette, Hatvan forintjáért, Partjára vetette,
Bevetették a Tiszába Arra ment egy halászlegény.
Piros pejlováért. Hálójába tette.
(Népballada.) Ez a romboló, véres, fekete Tisza és az a tiszavirágot ébresztő, nap- fényes, fehér Tisza — egyformán a miénk! Ezer éve élünk a partján s még mindig nem ismerjük igazán, csak bámuljuk és szeretjük szívünk leg- nagyobb melegével. Róla költjük a legszebb dalokat. Tőle kapjuk a leg- szebb költői képeket. Ogy állunk előtte, úgy gondolkozunk felőle, mint Petőfi Sándor, mikor az egyik legszebb költemény fakadt a lelkéből:
A TISZA.
6Nyári napnak alkonyulatánál, Megállék a kanyargó Tiszánál.
Ott, ahol a kis Tur siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugara Megbotoljék habjai fodrába.
Sima tükrén a piros sugárok, [tak.
(Mindmegannyi tündér) táncot jár- Szinte hallott lépteik csengése, Mint palányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga fövenyszőnyeg Volt terítve s tartott a mezőnek, Melyben a levágott sarjúrendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten, néma méltóságban Magas erdő, benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől a Tisza túlsó partján,
Mogyoró- s rekettyebokrok tarkán, Köztök egy csak a nyílás, azon át Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen, Rózsafelhők úsztak át az égen, Legmesszebbről rám merengve néz- Ködön át a mármarosi bércek, [tek, Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zúgása, Csak olyan volt mint szúnyog don-
[gása.
Túlnan, vélem átellenben épen.
Pór menyecske jött, korsó kezében.
Korsaját míg telemerítette, Rámnézett át, aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült, A természet örök szépségétül.
* Szavalat
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv me^ne versenyezni vé- [led?
Mily nagy vagy te! Mentül inkább [hallgatsz.
Annál többet, annál szebbet mon- [dasz.
Késő éjjel értem a tanyára,
Friss gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk, Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap múlva félszendergésembői Félrevert harang zúgása vert föl.
.Jön az át*víz! Jön az árvíz!" hang- Izék S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át.
Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot!
Zúgva törte a gátakat a keserűségünk is, mikor ezt a rakoncátlan, de mégis legkedvesebb folyónkat elrabolták az ellenségeink. Két évtizeddel
ezelőtt a párizskörnyéki békeparancs értelmében a Tisza felső vidékét a románok, a Szeged alatti szakaszát a szerbek szállták meg. Hogy sem a magyaroknak, sem a Tiszának nem tetszett a dolog, arra emlékeztessen ez a kis dal:
24. d a l :
Szőke Tisza haragjában megáradt, Szilaj habja elszakítja a gátat.
Haragszik, mert azt végezték felőle,
Hogy a magyar az oláhnak, csehnek, rácnak, adjon jussot belőle.
Tisza vizét magyar könnycsepp táplálja, Nem is lehet, nem is volt más gazdája.
Beszélhetnek Párizsban, mit akarnak,
De a Tisza minden csöppje mindörökre csak megmarad magyarnak!
(Bagdy István verse, Murgács Kálmán zenéje.) Most — Dél-Bácska visszafoglalásával — a Tisza is visszatért. Ismét a legmagyarabb folyóvá vált. A forrásától a torkolatáig magyar földet mos a futó habja, magyar honvéd áll őrt felette. Nem is lehet ez máskép! Az ezerötszázéves múltú húnmondák, Attila titokzatos koporsója, a magyar élet itteni ezer esztendeje, a csatában elesettek milliói, a magyar ember két kezemunkájával termővé varázsolt árterületek, a két partján kivirult legmagyarabb életjelenségek, szokások, a mesék és a legszebb dalok százai- ezrei véglegesen hozzánk kapcsolják a Tiszát. Még a természete is olyan, mint a miénk, vagy mi hasonultunk ő hozzá — ki tudja?
Szívből köszöntjük a visszatért legmagyarabb folyót! Búcsúzóul néhány dallal gondolunk a beszédes, a sárga habjaira, szép hazánk testét a leg- szebben díszítő, kanyargó, széles ezüstszalagjára.
25. d a l : Tisza partján mennek a katonák, Jaj de szépen fújják a trombitát.
Elől megy a hadnagy, aki vezet, Gyere babám, fogjál vele kezet.
Nem fogok a hadnagy úrral kezet.
Inkább írok szerelmes levelet.
Máma megírom, holnap elolvasom, Holnapután a szeretőmnek odaadom.
(Népdal.) 26. d a l : Tisza partján lefeküdtem, elaludtam,
Egész éjjel csak terólad álmodoztam.
Almaimban te voltál a boldogságom,
Felébredtem, könny csillogott szempillámon.
(Népdal.) 27. d a l : Tiszán innen, Dunán túl,
Ott sütik a kismalacot bükkfanyárson, faparázson, Tiszán innen, Dunán túl,
Csókot kér a legény a leánytul.
(Magyar Népdal, 295/b. sz.)*
Volly István
A Magyar Népmüvelök Társasága a közel jövőben gondoskodni kivan a műkedvelő színpadokról is és közrebocsát egy színdarabokat, jeleneteket x egyéb szórakoztató műsorszámokat tartalmazó füzetet — oly olcsó áron, hogy a szerepkiírás kínos munkája is fölöslegessé válik. Erre még vissza- térünk. De addig is most már második őszi számunkban hozunk kis
színdarabot.
* Megjegyzés. Egyszerűbb formában is előadható: egy énekessel és a felolvasó- val. A dallamok nagy része közismert, a falusi cigánybandák is játsszák. Néhol utaltunk a forrásra. Amelyiknek a dallamát még sem sikerülne megszerezni, azt a dalt kihagyjuk, vagy cseréljük más tiszai dallal. Felkérhetjük szereplésre a falu legényeit és leányait is: bizonyára ők is tudják e dalokat s még egyebeket is a Tiszáról.
