t'3
-•szemben kívánt elhatárolás lenni. A 74. sz. J . D. szerint úgy a -budapesti központi, mint a budapesti I.—ItIL ker. kir. járásbi- .róságok kibocsájthatnak, ha a perre nézve illetékesek lennének,
o l y fizetési meghagyásokat, amelyek Budapest másik felében kézbesítendők. Két további jogegységi döntvényről e sorok írá- sakor csak a napilapokban megjelent közlemények állanak ren-
•delkezésemre. A z egyik szerint a balesetbiztosításra kötelezett munkavállaló vagy anr.ak családtagja által a munkaadó ellen kártérítés iránt megindított per akkor sem tartozik társadalom- biztosítási bíráskodás elé, ha- a követelés nincs jogerős büntető ítéletre alapítva. A másik szerint az a végrehajtási jogi kedvez- mény, amely szerint a munkabérek foglalásmentességére nézve megállapított napi 5 pengős minimum élelmezésből eredő kö- vetelésekre nézve felére száll alá, nem áll fenn élelmiszeráruk hátralékos vételárnak behajtása iránt -folyamatba tett ügyek- iben. Bár az indokolás ismerete nélkül nehéz a kérdésben állást foglalni, mégis úgy látszik, hogy az a ráció, amely az élelmezés iránti követeléseknél a létminimumon aluli foglalást lehetővé tette, megállott volna akkor is, midőn az élelmiszerek eladója /kívánja követelését az adós munkabéréből kielégíteni.
Dr. Vági József.
Az igazgatóság t a g j a i n a k fizetése.
Kritikai -megjegyzések a 75. számú jogegységi döntvényhez.
Irta; dr. Reitzer Béla.1)
A K ú r i a hitéljogi jogegységi tanácsa, mint ismeretes ezt a
"vitás problémát a következő módon döntötte el; „A részvény- társaság (szövetkezet) igazgatósága annak a tagjának, aki akár
szolgálati viszony, akár külön megbízás folytán végez a társa- ság részére valamely teendőt, csak akkor állapíthat meg ellen- értéket (fizetést, díjazást, javadalmazást, jutalmat stb.), ha ez a teendő valamely jogszabály rendelkezése, vagy az élet felfo- gása szerint nem esik az igazgatósági hatáskör, vagy teendők
keretébe." <
Vétenénk a tárgyilagosság ellen, ha nem koncedálnók azt, hogy a döntvénynek ezen rendelkezése közmegnyugvásra és a várakozásnak megfelelően válaszolta meg a jogegységi tanács- hoz feltett kérdést. Tagadhatatlan, hogy úgy jogászi, mint gaz- dasági körökben szokatlan érdeklődéssel várták a határozat meghozatalát nemcsak a függőben lévő perek sorsa miatt, hanem
L. Dr. Kuncz Ödönnek a Magyar Jogi Szemle, — dr. Nizsa- lovszky Endre és dr. Keszthelyi Nándornak a Kereskedelmi Jog,' — dr. Reitzer Bélának a PoLgári Jog 1935. novemberi számaiban megje- lent tanulmányait.
64
a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak jövőben köve- tendő magatartására való tekintettel is. Megelégedéssel állapit- ható meg az is, hogy a jogegységi döntvény tágabb körben ol- dotta meg a vitás problémát, semmint az magában a kérdés szö- vegében olvasható volt, amennyiben t. i. a különleges megbízá- son kívül, a gyakorlatilag sokkal fontosabb szolgálati szerződé- sekre is kiterjesztette a döntést. Hogy a döntvény szövege nem is azzal az élességgel foglalt állást a felvetett kérdés tekinteté- ben, amint azt sokan várták, az érthető mindenki előtt, aki ismeri legfőbb bíróságunknak azt a bölcs mérsékletét, mondhatni tar- tózkodását, amelyet következetesen és főleg döntvényalkotási tevékenysége körében szokott tanúsítani. Ez sok szempontból he- lyeselhető, mert akármiképen fogjuk is fel a döntvényalkotás feladatát, ez erősen emlékeztet magára a törvényalkotásra, amelynél pedig az önmérséklet és érdekösszeegyeztetés mindig;
helyénvaló.
' Ha a döntvény lényegét akarjuk megmarkolni és azt kutat- juk, hogy tulajdonképen mit is mondott ki a Kúria hozott hatá- rozatában, úgy ia válasz röviden abban foglalható össze, hogy a döntvény nem tette magáévá a 844. Elvi Határozatban és az erre támaszkodó bírói gyakorlatban kifejezésre juttatott azt a jogelvet, amely szerint az igazgatóság tagjai részére mindennemű fizetés, vagy bármi címen való juttatás kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartozik és onnan sem alapszabálybeli rendelkezé- sekkel, sem korábbi közgyűlési határozattal el nem vonható. A.
döntvényben foglalt rendelkezés szerint ,az igazgatóságnak is jo- gában áll saját hatáskörében közgyűlési felhatalmazás, vagy jóváhagyás nélkül is saját tagjai részére fizetést, díjazást, stb.
megállapítani. Ezen jog gyakorlásának előfeltételéül azonban.
a döntvény azt köti ki, hogy ehhez akár szolgálati szerződésen, akár megbízáson nyugvó oly tevékenység kifejtése szükséges, amely az igazgatóságnak a törvény, vagy az életfelfogás által megszabott tevékenységi körét meghaladja. Ezek szerint abban a kérdésben, vájjon jogosult-e iaz igazgatóság saját tagjai részére- e jogcímek valamelyikén anyagi juttatást nyújtani, az érvényben álló jogszabályok és az életfelfogás irányadó. Hogy az érvé- nyes jogszabályok mit tartalmaznak, eziránt ugyan gyakran me- rülhet fel vita, mindenesetre azonban a döntvénynek ez a felté- tele sokkal könnyebben körülhatárolható, mint az a másik túl- ságosan tág fogalom, amit életfelfogásnak nevezünk. A z élet- felfogásra, közmeggyőződésre való hivatkozás a jogban épp- oly bizonytalanságokra vezet", mint a méltányosságra való utalás.
Egyiket sem lehet objektív kritériumok szerint körülhatárolni, hanem a konkrét esetben mindannyiszor meglehetősen elmosódó, bizonytalan külsőségekből kell kihámozni, amit helyesnek és méltányosnak tartunk.
Ámde épen a tárgyalt probléma körében, az életfelfogás;
t a r t a l m á n a k m e g á l l a p í t á s a n e m is annyira b o n y o l u l t , m i n t m á s esetekben, A kereskedelmi törvény életbelépte óta eltelt 60 esz- t e n d ő alatt, épen ebben a kérdésben meglehetősen egyöntetű és h a t á r o z o t t életfelifogás a l a k u l t ki, amely n é h á n y egészen szórvá- n y o s a n jelentkező egyéni nézettől és egyes bírói ítélettől elte- kintve, c o m m u n i s o p p i n i o n a k m o n d h a t ó . Sem jogászi, sem gaz- dasági k ö r ö k b e n n e m m e r ü l t fel egészen e legutolsó esztendőkig k o m o l y vita arranézve, h o g y a k ö z g y ű l é s á l t a l m e g v á l a s z t o t t igazgatóság és t a g j a í n a k tevékenysége nem f o g l a l j a m a g á b a n egy élethivatás jellegét, s hogy a k ö z g y ű l é s á l t a l az igazgató- ság t a g j a i részére m e g á l l a p í t o t t , t ö r v é n y ü n k b e n fizetésnek mon- dott h o n o r á r i u m ellenében, az igazgatóság s ennek tagjai nem kötelesek egész tevékenységüket és m u n k a e r e j ü k e t a társaság s z o l g á l a t á b a á l l í t a n i . A z igazgatóság képviseleti és ügyviteli ha- t á s k ö r é n e k m i b e n l é t e f e l ő l v o l t a k u g y a n a m ú l t b a n is viták, de o l y a n á l l á s p o n t sem a t u d o m á n y b a n , sem a g y a k o r l a t b a n n e m j u t o t t kifejezésre, a m e l y az igazgatóság m ű k ö d é s i körét és tevé- kenységének területét az a l k a l m a z o t t a k é v a l azonos körre ter- jesztette v o l n a ki.
Ha a jogegységi döntvény kizárólag csak az ismertetett ren- delkező részből állna és ahhoz nem csatlakoznék részletes indo- kolás, úgy nagyban egészben nyugvópontra hozta volna azt a vitát, amely a közgyűlés és igazgatóság hatásköri összeütközése körül, a Kúria három hitelügyi tanácsának judicaturájáhan meg- nyilatkozó ellentétes döntések folytán évek óta táplálta a jog- bizonytalanságot.
Ámde a döntvény indokolásában olyan sajnálatos fejtege- tések olvashatók, amelyek a rendelkező részben kimondott jog- elvvel, s illetőleg annak helyes gyakorlati alkalmazásával ellen- tétben látszanak állani. Ilgaz, hogy döntő súlya magának a ren- delkezésnek van, és ezt nem erőtleníthetik meg az indokolásban foglalt egyes kijelentések, vagy téves példálózások, úgy amiké- pen a bírói ítélet súlya is a rendelkező részen nyugszik, nem pedig az indokoláson, amely utóbbi, mint tudjuk nem is emelke- dik jogerőre, hacsak kivételesen bizonyos természetű megálla- pításokat nem tartalmaz. Ugy vélem, hogy a döntvénynél ez még fokozottabban így van. Csak azért sajnálatos áz előbb említett tény, mert ezáltal megint módot ad a jogviták egy részének ki- újulására, aminek pedig megelőzését és megszűnését volt hivatva a döntvény szolgálni. Az alábbi fejtegetések talán alkalmasak lesznek hozzájárulni ahhoz, hogy a döntvény rendelkező részére támaszkodva, az indokolásbeli tévedések kimutatásával előse- gítse a joggyakorlat helyes kialakulását.
Az indokolás Ii., H., Ilii. pontjai az aktuális jogeseteket is- mertetik, amelyek a Kúria különböző tanácsainak egymástól el- térő álláspontjaira mutatnak rá, s amelyek a jogegységi döntés meghozatalát indokolttá tették. Az ezt követő IiV. pontban tár 65
4
66
át az indokolás a kérdés jogi vonatkozásaira és ismerteti a ke- reskedelmi törvénynek ezzel összefüggő intézkedéseit. Már nyom- ban e fejtegetések elején szembetűnik az a logikai biba, amely ábban jut kifejezésre, hogy: „Nincsen ugyan a törvényben kife- jezett rendelkezés arról, hogy az igazgatóság tagjainak fizetését ki állapítja meg, mindazonáltal az idézett szabályok értelme szerint kétségtelen, hogy mivel a közgyűlés dönt az igazgatóság választása kérdésében, csak ez állapíthatja meg az alkalmazás feltételeit s ezek között a fizetés összegét is."
Nyilvánvaló tévedés ugyanis ebben a vonatkozásban az al- kalmazás feltételeiről és ezek között a fizetés megállapításáról beszélni, mert hiszen az igazgatóságnak a közgyűlés által tör- tént megválasztása nem alkalmazás (szolgálati szerződés), de nem is megbízás, (amint ez a francia jogban van), hanem a tár- saság végrehajtó hatalmának, képviseleti és ügyviteli orgánu- mának kijelölése. Ebben a kiindulási pontban már lecsúszott a döntvény arról a nézőpontról, amelyről szemlélve kell és sza- bad ezt a problémakört tárgyalni. A megválasztás fényénél fogva ugyanis sem az igazgatóság, mint testület, sem egyénenként an- nak tagjai nem kerülnek sem alkalmazási, sem megbízási jog- viszonyba magával a részvénytársasággal, 'hanem ehhez még az is szükséges, hogy külön ily tartalmú megállapodás létesüljön az érdekeltek között. Az a körülmény, hogy a törvénynél fogva az igazgatóság mint ilyen, képviseleti és ügyviteli szerve a társa- ságnak, legtávolabbról sem jelenti az alkalmazotti minőséget.
Ez a tétel úgy hiszem, nem is szorul bizoyításra, de ha arra szorulna, úgy elég rámutatni azon egyetlen argumentumra, hogy ellenkező álláspont mellett, minden egyes igazgatósági tagnak eo ipso igénye volna fizetésre, javadalomra, vagy más ellen- szolgáltatásra, mert az alkalmazott ingyen munkát nem tartozik végezni (1. Kt. 284. §. és az általános magánjogi szabályt is) és nem is tételezhető fel az általános élettapasztalatok alapján senkiről, hogy ingyen töltsön ¡be valamely alkalmaztatást. — Amint erre más helyütt már ismételten utaltam, az alkalmazta- tás élethivatás ennek, összes folyományaival együtt, az igazga- tósági tagság elvállalása pedig társasági tisztség, amelyből nem- csak a szolgálati viszonnyal együtt járó függőség és kötöttség, alárendelt viszony hiányoznak, hanem a szolgálati szerződés úgyszólván valamennyi alkotó eleme. Amennyire tiszta és vilá- gos tehát az, hogy az igazgatóság, mint törvényes képviseleti és ügyviteli orgánum részére, ebbeli minőségében díjazást kizárólag csak a ¡közgyűlés állapíthat meg, éppen annyira téves az a fel- tevés, hogy a kereskedelmi törvény bármiféle olyan szabályt tartalmazna, amely az egyes igazgatósági tagnak az alkalmazta- tásáért, legyen ez akár szolgálati viszony, akár megbízás, csak a közgyűlés által való honorálását engedi meg. Különösen pregnánsan mutat rá Nizsalovszky idézett 'helyen, hogy az igaz-
.gatóság egyik vagy másik tagjával bármiféle visszterhes szerző- dést érvényesen köthet, anélkül, hogy ehhez a képviseleti szerv -akaratnyilvánításán kívül, egyéb társasági orgánum hozzájáru-
lása volna szükséges. Hiszen, ha volna olyan jogszabály, amire az indokolás tévesen hivatkozik, akkor az egész probléma soha
•fel sem merülhetett volna. A vita épen abból kifolyóan keletke- zett, mert egy és ugyanazon személyben egyesülhet az igazgató- sági tagsági minőség a külön megbízotti, vagy alkalmazotti mi- nőséggel. Amig azonban az előbbinek jogalapja a közgyűlési választás, tehát, hogy ugymondjuk egy közjogiszerű aktus, — -addig az utóbbié egy a felek között létre j ött magánj ogi szerződés.
Erre nézve pedig sem a kereskedelmi törvényben, sem másutt a legtávolabbi vonatkozásban sem található külön jogszabály.
A mondottakból következik az is, hogy az a szembeállítás, amely a 844. sz. E. H.-ban kifejezésre jutó általános, tagadó- lagos elvvel szemben kivételeket kiván vizsgálat tárgyává tenni, nemcsak módszerileg elhibázott, de tartalmában is téves. Azon -általános szabály alól ugyanis, hogy az igazgatóság, mint társa-
sági orgánum részére ezért a funkcióért juttatás csak közgyűlési határozattal állapítható meg, nincs és nem is lehet kivétel és pedig nemcsak a 182. §~ban foglalható rendelkezésnél fogva nem, hanem azon sokkal mélyebben fekvő okból sem, mert senki önmagával nem szerződhetik, következésképen senki önmaga .részére más vagyonából juttatásokat egyoldalúlag nem állapít-
hat meg. Szolgálati szerződés és megbízás azonban, mint láttuk, nem a megválasztás fényéből folynak, a belőlük eredő jogok és kötelezettségek nem a törvényes igazgatósági jogkör kiterjesz- tése, hanem merőiben önálló jogviszonyok ifüződményei. Itt tehát nem szabály és kivétel viszonyáról van szó, hanem egyrészről .az igazgatóságról, mint törvényes képviseleti és ügyviteli szerv-
ről, másrészről pedig azon személyek külön szerződésen nyugvó .megbízási és szolgálati viszonyáról, akik egyszersmind igazga-
tósági tagok is. Ezekre nézve pedig a Kt.-ban sem általános, sem kivételes szabály nincsen. A 844. sz. E. H. tehát összekever egy- rmáshoz nem tartozó, egymástól teljesen független és pedig nem-
csak jogilag, de gazdaságilag is független valamit.
Szükségszerűleg következik a kiindulási alap tévességéböl -a további ifüződmények helytelensége is. Ez elsősorban annak a kérdésnek feltevésében nyilvánul meg, amely azt keresi, vájjon
• előfordulhat-e az igazgatóság valamely tagjának oly tevékeny- sége, amely már nem tartozik az igazgatósági tagsággal járó tör- vényes hatáskör vagy teendők körébe s mint ilyen, a közgyűlés -által megállapított „¡fizetés" (Kt. 182. §.) által honorálást nem
nyert? Engedelmet kérek, ha azt állítom, hogy maga ez a kérdés
• olyan, amely a mindennapi gyakorlati élet legszembetűnőbb je- lenségeit ifigyeimen kívül hagyja. Nemcsak előfordulhat, hanem nap-nap mellett állandóan, úgyszólván minden egyes részvény-
4*
68
társaságnál, sőt sokszor szövetkezeteknél is előfordul az, hogy az igazgatóság valamely tagjának ténykedése, mint az igazgató- ság feladatán túlmenő tevékenység azzal a „fizetéssel", amely- ről a Kt. 182. §>. beszél, nem nyer díjazást. Ez áll minden olyan igazgatósági tagra, akinek szolgálati szerződése, vagy külön- leges megbízatása van a társaságnál, s akikről épen itt szó van.
Eltekintve most teljesen attól, hogy ez a „fizetés" vagy van, vagy nincsen, úgy amint azt a közgyűlés jónak tartja, ¡köztudo- mású tény, hogy különösen részvénytársaságoknál — az igaz- gatóság egy vagy több tagja reggeltől estig, állandóan tevékeny- kedik és minden idejét a társaság ügyeinek szenteli. Más igaz- gatósági tagok viszont csak az általános üzletirányítás körébe tartozó képviseletet és ügyvitelt gyakorolják. Iitt számos fokozat van, amelyet kimeríteni alig lehet. Erre a kettős jellegre, mint alapvető jelenségre Kuncz idézett cikkében is ¡különös nyoma- tékkal utal. Megint csiak hivatkozhatom arra a több mint félszá- zados gyakorlatra, amely a Kt, életbelépése óta e téren kifej- lődött, amely gyakorlat a közgyűlés által az igazgatóság részére megállapított „fizetést" sohasem tekintette az általános képvi- seleti és üzletviteli jogkörön túlmenő, élethivatásszerű tevékeny- ség ellenszolgáltatásának, hanem ez mindig külön megállapodás- nak volt a tárgya. Nem az a kivétel tehát, amelyről az indoko- lásban foglalt ez a kérdés, mint netán előforduló esetekről be- szél, hanem ez az általános szabály, amellyel szemben talán le- hetnek, — ha ugyan vannak — kivételek, ezek a kivételek azon- ban nem életszerűek, nem gyakorlatiak.
Ami az indokolás IV. 2. pontjában olvasható, az szerény megítélésem szerint félreértése nemcsak a képviseleti és ügyvi- teli hatáskör mibenlétének, ezen jogkör szokásszerű tartalmá- nak, hanem figyelmen kívül hagyása a részvénytársasági élet- folyamat alakulásának és belső konstrukciójának (1. erre nézve is Kuncz idézett cikkét). Helyes az a beállítás, mely az igazga- tóságnak a képviselettel és üzletvitellel váló felruházásából in- dul ki. A képviseleti jog és kötelezettség mibenlétének elem- zése ebből a szempontból nem igényel részletesebb kifejtést. Nem így az ügyvitel. Ha ennek olyan értelmet tulajdonítunk, aminőt a döntvény indokolása, akkor arra az eredményre kellene jut- nunk, hogy az igazgatósági taggá történt megválasztás, helye- sebben az igazgatósági tagság, a társaság vezetésével és ügyinté- zésével járó kötelezettségeknek egyaránt minimuma és maxi- muma, s ezeket külön szolgálati, vagy megbízási viszony hozzá- adásával sem tágítani, sem szűkíteni nem lehet. Ez a nézet azon- ban épen az élet felfogásával áll ellentétben, amely életfelfo- gásra pedig maga ¡a döntvény is, mint egyik főszempontra hi- vatkozik. (L. Kt. 1. „Kereskedelmi szokások".) Határozott visszafejlődést jelent az indokolásnak ez a része a Kúria ítéle- teiben megnyilvánuló állásponttal szemben, amely különösen a
P. IV. 1022/1933. számú ítéletben jut klasszikus szabatossággal kifejezésre. Eszerint:
„Az igazgatósági tagnak a Kt. 10. címében szabatosan kö- rülírt kötelezettségein felül a kifejtettek értelmében az ügyveze- tésnek a törvényben és az alapszabályokban meghatározott mó- don való irányítása és általános jellegű ellenőrzése is köteles- sége. Ez az irányítás és ellenőrzés azonban nemcsak az igazga- tósággal, mint testülettel, de az egyes igazgatósági taggal szem- ben sem terjedhet ki az egyes ügyletek megkötésére és az ügy- letek lebonyolításának részleteire, különösen nem olyan ügyle- tek tekintetében, amelyek a részvénytársaság szokásos üzletvi- telének tárgyai. E részben nem tesz különbséget az ügyletek tár- gyának értéke."
Felette sajnálatos, hogy a döntvény indokolása ezt a jogá- szilag 'kifogástalan és gazdasági szempontból is teljesen élet- szerű deklarációt ifigyeimen kívül hagyta, holott ez önként kí- nálkozott a gyakorlati konzekvenciák levonásához a legszilár- dabb és legcsalhatatlanabb kiindulási pontnak. A határvonal- nak ilyetén való megvonása kizár minden olyan tévelygést, amelyhez a döntvény-indokolás elmosódó, egymásba folyton és folyton átnyúló területi kicövekelése lépten-nyomon vezet.
Gyakorlatilag nézve egyenesen azt kell mondanunk, hogy úgy amiképen, az indokolás ezt a választó vonalat megvonja, tulaj- donképen nem is rajzolja meg az innen- és túleső területek ha- tárait, hanem a másik oldalon egy üres vonalat hagy, tartalom nélkül. Mi sem jellemzőbb ennek illusztrálására, mint az, hogy egyetlen-egy példát sem említ az indokolás a vonalontúli tevé- kenység megvilágítására, holott az innenső oldalon több példát is sorol fel. Épen ezek a példák mutatják azonban azt is, hogy saját tételének explikátumait hibásan fejti ki és maga is eltévedt sa- ját határain belül. Az igazgatósági tag külön szolgálati, vagy megbízási viszonya alapján tudvalevőleg mint ügyvezető elnök;
alelnök, vezérigazgató, adminisztrateur, végréhajtóbizottsági tag, fejt ki a normáligazgatósági tagot meghaladó tevékenységet, de arra nem tudunk precedenst, hogy ily kettős viszonylatban, mint altiszt, mint másoló, vagy mint segédkönyvelő, tevékenykednék.
Ezen utóbb felsorolt tevékenységek valóban nem esnek az igaz- gatóság tagjai által a képviselet és üzletvitel körében végzett szokásszerű teendők körébe. Nem szólva tehát egész speciális jellegű tevékenységről, mint aminő pld. jogtanácsosság, amelyről talán el lehet mondani, hogy a szokássizerű képviseleti és üzlet- viteli jogkör ellátásához nem tartozik (bár in concreto ez is elő- fordulhat) , nincs olyan gyakorlati terrénum, amelyre a megkü- lönböztetés másik része ráíllenék. Már pedig az alig tehető fel a döntvényről, hogy a gyakorlatban nemlétező, vagy fehér holló- szerű ritkasággal jelentkező esetek kedvéért mondta ki, amit
70
kimondott, s hogy ezért egyáltalában érdemes lett volna jog-- egységi döntvényt hozni.
Talán nem egészen érdektelen, ha rámutatunk arra is, hogy az indokolásból ismertetett fejtegetések jogirodalmunkban sehol.
nem találnak visszhangra. Utalok e részben Kuncz idézett cik- kében foglalt abszolút meggyőző és tárgyilagos fejtegetésekre.
Nemcsak azért utalok erre teljes nyomatékkal, mert ennek a . joganyagnak minden porcikáját ő ismeri legjobban, hanem azért is, mert tudvalevőleg ö a legintranzigensebb képviselője annak azi ránynak, amely a legszélesebbkörü nyilvánosságot és kontrollt tartja 'helyénvalónak. A társasági érdekeknek a publicitással való összihangbahozatala, kétségtelenül a részvénytársaság és szövetkezet legnehezebb és legérzékenyebb problémája. E kér- désben világnézeti, gazdasági és rendszerbeli felfogások állnak egymással szemben, amelyekről itt nem akarunk bővebben meg- emlékezni. De egy bizonyos, 'hogy ezeket a manapság sajnos, politikummal telített kérdéseket nem szabad belevinni olyan anyagba, amelynél tételes jogszabályok .alkalmazásának körét - akarjuk megvonni. Egészen más kérdés az, miképen kell elké- szíteni a nyilvános vállalatok számadásait, s hogy minő körben kell eleget tenni az ú. n. „Offenlegungspflichtnek", minő eszkö- zöket kell megadni a társasági hitelezőknek és részvényeseknek . jogos érdekeik védelmében. Mindezek a kérdések épen ma van- nak a legteljesebb forrongásban. De bárhogyan alakuljanak is ki, az az egy bizonyos, hogy ezeket az áramlatokat távol kell tar- tam, úgy az eseti,.mint az elvi döntésektől, ha a jogszolgálta- tást azon a magaslaton kívánjuk megtartani, amelyre mindig és - mindannyian oly büszkeséggel tekintünk.
Az az aggodalom, amelynek a döntvény indokolása nyíltan, is kifejezést ad, amikor a visszaélések lehetőségéről beszél, igen : tiszteletreméltó és egyes, szórványos esetekben lehet, 'hogy in- dokolt is. De épen maga az indokolás mutat rá azokra az esz- közökre, amelyekkel az igazgatóság visszaélései megelőzhetők, illetőleg megtorolhatok. Ezeket sem szabad tehát összetévesz- tenünk a célkitűzésben szereplő jogkérdés anyagával.
Fokozatos felelősség és a gondatlanság foka. A tudomány és;
a joggyakorlat az S. T. 39. §-a alapján érvényesülő foko- zatos felelősséget tárgyi, vagyis vétlen felelősségnek te- kinti. Ez a felfogás bizonyos mértékben helyes is, mert:
hiszen a kiadó, a nyomda, a S. T.-ben megállapított előfeltéte- lek fennforgása esetén felelős az okozott kárért akkor is, ha őt a kár létrejöttével kapcsolatban szándékosság, vagy gondatlan- ság nem is terheli — vagyis, ha a károkozás terhére fel sem . 'róható.
Mégis elhamarkodott dolog volna azt állítani, hogy a fo- - kozatos felelősség tisztára vétlen felelősség és ennek következ- •
