261
KÖNYVEKRŐL
Réthy Endréné, Schaffhauser Franz és Szabolcs Éva (szerk.): Iskolák és iskolare- formok Magyarországon és Svájcban. Schulen und schulreformen in Ungarn und in der Schweiz.
Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 195 o.
A könyv a magyar-svájci „Intézményszervezet – pedagógiai innováció – didaktikai variancia” címet viselő, 1996-ban lezárult kutatási projekt eredményeit tartalmazza hat szerző tolmácsolásában. Réthy Endréné, Schaffhauser Franz és Szabolcs Éva (ELTE-BTK Pedagógia Tanszék), valamint Hans Dadertscher, Hans- Ulrich Grunder és Christine Vogel (Berni Egyetem Szekundárfokozatú Tanárképző Kar) írásaikat elsősorban oktatásügyi és oktatáspolitikai szakembereknek ajánlják, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az érintett in- tézmények és országok közötti információcserét ily módon is elősegítsék. E célt szolgálja többek között rövid szakmai önéletrajzuk és elérhetőségük (levelezési cím, telefonszám, fax-szám, e-mail cím) – könyv végén ta- lálható – közzététele. A fentiek mellett megállapításaik sikerrel alkalmazhatók a tanárképzésben és a pedagó- gus továbbképzésekben is.
A kötet – gazdasági okokra hivatkozva – sajátos szerkesztésű, ami a tartalomjegyzékből nem derül ki egy- értelműen az olvasó számára. A Svájcra vonatkozó részek ugyanis csak magyar nyelven olvashatók, a magyar vonatkozásúak pedig részben csupán németül. Sajnálatos módon a két nyelv használatának váltogatása nem minden rész esetében történik meg. Így főleg a németül jól tudó, magyar anyanyelvűek hasznosíthatják a leír- takat.
A tartalomjegyzék után a kötet a szerkesztők előszavával folytatódik. Ezt követi az egyik svájci szerző ál- tal írt bevezető, amelyből egyértelműen kiderül az egyeztetett szempontok alapján és azonos módszerekkel végzett kutatás célja, és nyomon követhetővé válik a projekt menete.
A Magyarország és Svájc oktatás- és iskolapolitikai helyzetének széleskörű feltárása (szakirodalmi elem- zés és empirikus vizsgálat együttes alkalmazása) során kapott eredményeket a kötet három fő fejezete ismerte- ti.
Az első – terjedelmét tekintve a leghosszabb – fejezet elsősorban alkotmányszövegek, törvények, iskolai rendtartások áttekintésével keresi a választ az alábbi kérdésekre: Milyen törvényileg meghatározott szervezete van az iskolának? Melyek az engedélyezett iskolaformák? Hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző isko- latípusok?
Először a magyarországi helyzetet tanulmányozhatjuk – német nyelven – a XVIII. századtól egészen nap- jainkig. (Erre azonban a címben semmilyen utalás nincsen.) A szerzők kronologikus sorrend szerint haladnak, az adott korszak oktatásügyét meghatározó törvényekre helyezve a hangsúlyt. Az olvasó kiindulásként a két Ratio Educationison keresztül kaphat betekintést a hazai oktatásügy állami szabályozásába. Ezt követően a du- alizmus korából az 1868-as népiskolai, az 1883-as középiskolai és az 1891-es óvodai törvény rendelkezéseivel, valamint a népiskola, a polgári iskola és az érettségivel záródó középiskola tartalmi jegyeivel ismerkedhet meg behatóbban.
Az I. világháború utáni időszak sajátosságainak kiemelését a Tanácsköztársaság köznevelési reformjával kezdik a szerzők. Majd az 1919-1945 közötti, magyar iskolarendszert meghatározó törvények közül az 1921- es, az 1926-os és az 1940-es népiskolai, az 1927-es polgári iskolai, az 1924-es, az 1926-os és az 1934-es kö- zépiskolai törvények legfontosabb rendelkezéseit értelmezik. Az 1945 utáni oktatásügy elemzésekor külön al- fejezeteket szánnak az általános iskola létrehozásának, az 1946 utáni reformoknak és tanterveknek, az iskolák államosításának, az 1961. évi III., az 1985. évi I. és az 1993. LXXIX. törvénynek. A magyarországi iskolatör- ténet bemutatását a jelenleg érvényben lévő alkotmány iskolapolitikai vonatkozásaival zárják. Tehát a hazai is-
Könyvekről
262
kolarendszerben bekövetkező sorozatos változások megértése érdekében – a teljesség igényével – minden je- lentős állomást érintenek. Az itt leírtakat (német nyelven) négy melléklettel is kiegészítik: három, különböző korszakra jellemző iskolarendszer vázlatos ábrájával, valamint egy, a magyar oktatásügy irányítási szintjeit jel- ző ábrával.
A svájci – magyarul íródott – történeti áttekintés is a XVIII. századtól indul (ami szintén csak a szövegből derül ki), de szakirodalom hiányában csupán a XX. század első felének történéséig terjed. Mivel Svájcban ez időszak alatt alig voltak nagyszabású tervezetek és központi művelődéspolitikai döntések, ezért ebben a rész- ben nem törvények sorával találkozhatunk, hanem egy szinte törésmentes folyamatot követhetünk nyomon.
További különbség a két ország között, hogy itt nem a történeti egymásutániságra, hanem az alkotmányjogi és az oktatáspolitikai aspektusokra helyeződik a hangsúly.
A szerzők először a kantonális alkotmányokon keresztül ismertetik az oktatás és az iskola mai helyzetét majd az idáig vezető utat mutatják be. Kiindulópontjuk P.A. Stapfer helvét miniszter 1799-ből való Enquete-ja, melynek megállapításairól és hatásairól részletesen szólnak. Ezután a népiskola és a felső népiskola fejlődését vizsgálják a továbbképző iskolák, a tanárképzés és a reformpedagógiai mozgalom szempontjából. A kantonális iskola-felügyelők konferenciájának bemutatása után az iskolák II. világháború előtti és utáni helyzetét vázolják fel egészen 1954-ig. Itt azonban megszakad a történeti áttekintés a fent említett okok miatt. Több évtizedet át- ugorva az 1990-es évektől folytatódik Svájc iskolatörténete. Ebben az utolsó pontban az oktatásügy átalakítá- sának időszerűségét indokolják a szerzők az alapfoktól a felső tagozat második szintjéig bezárólag.
A szöveghez kiegészítésként, illetve magyarázatként sok lábjegyzet tartozik. A svájci iskolarendszer váz- latos modellje – Magyarországhoz hasonlóan – mellékletben szerepel, erre azonban a megfelelő helyen nem történik utalás.
Az első fejezet a két ország iskolatörténetének kronológiai-tematikus összehasonlításával zárul (kizárólag magyar nyelven). Ebből a részből világossá válhat az olvasó számára, hogy a számos eltérés, ami Magyaror- szág és Svájc iskolarendszere között található mind a múltat, mind a jelent tekintve, elsősorban az eltérő állam- szervezettel, bel- és külpolitikával magyarázható.
A második fejezet az állami és a magánkezdeményezések körében létező reformmodellek minőségi elem- zését tartalmazza, különböző pedagógiai programok és szervezeti modelltervek tanulmányozásán keresztül. A szerkesztők itt ugyanazt az elvet követik, mint az előző résznél. (Először a magyarországi helyzet következik németül, majd a svájci magyarul, végül az összehasonlítás csak magyar nyelven.)
Az 1945 előtti magyar iskolareformokon belül olvashatunk a gyermektanulmányi mozgalomról, a Montes- sori- és a Waldorf-pedagógia hazai alkalmazásáról, erdei iskolák létrehozásáról, Nagy László Didaktikájáról, Domokos Lászlóné Új Iskolájáról, Nemesné Müller Márta Családi Iskolájáról és a szegedi Cselekvő Iskoláról.
Az 1945 utáni időszak reformtörekvéseit a szerzők sokoldalúan kívánják megvilágítani az olvasó számára.
Először az 1946-os, az 1950-es, az 1962-es, az 1978-as általános iskolák számára készült tantervek újszerű vo- násaira hívják fel a figyelmet. Majd az iskolakísérletekről szólnak, kiemelve közülük a Gáspár László vezette szentlőrincit és a Winkler Márta nevéhez kötődő budapestit. Ezután a különböző módszertani törekvések leg- lényegesebb jegyeit vázolják fel. Itt rövid jellemzést adnak a Tolnai-féle olvasástanításról, a Lovász-féle anya- nyelvi programról, a Meixner-módszerről, a Varga-féle komplex matematikaoktatásról, valamint a Zsolnai-féle nyelvi-irodalmi és kommunikációs programról. Majd néhány további iskolaprogram megemlítése után az al- ternatív iskolák alapítására vonatkozó törvényi szabályozásokra, valamint az azok hatására létrejövő intézmé- nyek felsorolására térnek rá. Végül a jelenlegi magyar iskolák autonómiájáról szólnak.
A svájci reformpedagógiai törekvések történeti áttekintése – Magyarországgal ellentétben – már az első fe- jezetben megtörténik. Így célszerű, ha az olvasó az ottani iskolareformok sajátosságainak tanulmányozása előtt visszalapoz ehhez a részhez a jobb megértés érdekében. Itt derül ki ugyanis többek között az, hogy Svájcban időben és tematikailag is tágabban értelmezik a reformpedagógiát, mint hazánkban.
A jelenlegi helyzetet tekintve Svájcban a különböző fokozatú magániskolák alapítása és működtetése alapvetően szabadon történhet. E terület elemzője a legnagyobb problémát itt abban látja, hogy ezeknek az in- tézményeknek az állami finanszírozása – törvényi háttér hiánya miatt – nem megoldott.
A magániskolák mellett a szerző kitér a 70-es évek óta létező alternatív iskolákra is, melyek jellemzőit az alábbi öt pontban foglalja össze: 1. önkormányzattal rendelkeznek; 2. pénzügyileg önállóak; 3. nem felekezeti iskolák; 4. pedagógiai koncepciójuk középpontjában az egészleges, szociális, önmeghatározáson alapuló és in- tegrált tanulás áll; 5. fontosnak tartják a szülők iskolai munkában való közreműködését.
Könyvekről
263 Végezetül, Ivan Illich radikális iskolakritikájának Svájcra vonatkoztatása után a fenti reformtörekvések ál- lami intézményekre való hatásáról olvashatunk.
A két ország iskolareformjainak összehasonlítását tartalmazó rész egyik lényeges megállapítása az, hogy míg Magyarországon a magán-, illetve alapítványi iskolák egyre inkább befolyásolni látszanak az állami isko- lákat, addig Svájcban a szabad fenntartású iskolák az állami iskolák alternatívái kívánnak maradni.
A könyv harmadik nagy fejezete – magyar nyelven – az állami és a magániskolák didaktikai jellemzőit mutatja be a szerzők által végzett – Magyarország és Svájc iskoláinak gyakorlatában alkalmazott munka- és oktatási formák feltárását szolgáló – empirikus kutatás tükrében.
A kutatás tárgya, célja és hipotézise után betekintést kaphatunk a vizsgálat módszerébe és a mintavételbe.
Ebből a részből megtudhatjuk, hogy a 38 kérdést tartalmazó kérdőíves felmérés (melynek teljes szövegét az 5.
Mellékletben olvashatjuk) mindkét országból 30–30 állami és szabad fenntartású iskola igazgatójának, vezető- inek, osztályfőnökeinek a részvételével történt, figyelembe véve az alternatív iskola terminológiájának értel- mezésében való eltéréseket magyarországi és svájci viszonylatban.
E fejezet második egységében a kutatók a vizsgálat eredményeit az alábbi négy témakör köré csoportosítva mutatják be: 1. személyi és munkafeltételek; 2. az iskola helyzete; 3. a reformok jellemzői; 4. az oktatási for- mák sajátosságai. A kérdőív kérdései szerint haladva először mindig a magyarországi adatokat interpretálják, majd a svájciakat. Ezt követi a két ország összehasonlítása, ami majdnem minden esetben egy-egy táblázattal zárul.
Ettől a menettől eltérve, a személyi és munkafeltételeket csak a svájci iskolákat alapul véve összegzik. (A magyarországi vonatkozások a későbbiekben sem kerülnek közzétételre.) Az eredmények összefoglalása és a következtetések levonása viszont csupán hazai viszonylatban történik meg. Így többszörösen is hiányérzet tá- madhat az olvasóban. Ezt pótolhatja némiképp a kötet záró része, mely „Szinkronitások és párhuzamok” címen a kutatás legfontosabb megállapításait a két országra vonatkozóan foglalja össze.
A szövegben számos szakirodalmi hivatkozás található. Ezek forrásai szerepelnek az irodalomjegyzékben;
a magyar oktatásüggyel kapcsolatosak magyar nyelven, a Svájchoz kapcsolódóak pedig németül.
Összegezve, a könyv olyan összefoglalását adja a két ország iskolarendszerében a XVIII. századtól egé- szen napjainkig bekövetkezett változásoknak, amelyek nélkülözhetetlenek a magán- és az alternatív iskolák működésének megértéséhez. Ezért feltételezhető, hogy oktatásügyi és oktatáspolitikai szakemberek mellett a leendő és a már aktívan működő pedagógusok is sokat profitálhatnak a leírtakból. Rajtuk kívül azonban azok is haszonnal forgathatják ezt a könyvet, akik csupán érdeklődésből kívánnak tájékozódni a témában.
Simon Katalin
