• Nem Talált Eredményt

Mérföldkőhöz érkezett a Netflix megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Mérföldkőhöz érkezett a Netflix megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

142

Mérföldkőhöz érkezett a Netflix

A népszerű stream-szolgáltató több mint 200 millió felhasználóval rendelkezik.

A Netflix nyilvánosságra hozta az elmúlt negyed- évvel kapcsolatos jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy először sikerült több mint 200 millió felhasználóra szert tennie. Ez elsősorban az olyan 2020 végi sikersorozatoknak köszönhető, mint A vezércsel, A Bridgerton család és A korona (The Crown), amelyek segítségével a társaság a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 8,5 millióval tudta növelni az előfizetői számát. Az utóbbi így elérte a 204 milliót.

A folyamatban persze komoly szerepet játszott a koronavírus-járvány is, amely miatt többen marad- tak otthon és fizettek elő a stream-szolgáltatásra.

A Netflix 2020-ban 37 millió új előfizetőre tett szert, míg az éves bevétele 24,996 milliárd dollárra nőtt.

Ezzel párhuzamosan a társaság utolsó negyedévi bevételei is növekedtek 21,5 százalékkal és elér- ték a 6,64 milliárd dollárt. Ugyanakkor az utolsó negyedéves nyereség némileg csökkent az egy esztendővel ezelőttihez képest csak 542 millió dollárt tett ki. A szolgáltatónak jelenleg több mint

500 produkciója tart már az utómunkáknál vagy vár a bemutatásra. Ebben szerepel már az idei évre tervezett 71 filmje. A tervek szerint idén he- tente legalább egy új filmet kínálnak majd az előfi- zetőknek.

A számok jelentős mértékben meghaladták az elemzők által prognosztizáltakat és a hírekre a cég részvényének ára közel 10 százalékkal drágult. A Netflix értékpapírjának ára egyébként tavaly 67 százalékkal drágult. A vállalat egyértelműen vezet versenytársai, az Amazon Prime, a Disney+, a HBO Max, a Hulu és a Peacock előtt. A Disneynek 131,4 millió előfizetője van világszerte, ebből a Disney Plus 86,8 millió előfizetővel rendelkezik, a Hulu 38,8 millióval, a sportműsorokat sugárzó ESPN+ pedig 11,5 millióval. A kedvező eredmé- nyek ellenére a stream-szolgáltató visszafogott előrejelzést készített az idei esztendőre, így többek között csupán a felhasználói tábor 6 milliós növe- kedésével számol, ezzel pedig alaposan elmaradt az elemzők előrejelzéseitől.

Reed Hastings, a Netflix egyik vezérigazgatója a kedden elmondta, hogy a vállalatnak még nagyon nagy tere van a növekedésre. Az Egyesült Államok- ban, ahol a háztartások mintegy 60 százalékában vannak jelen, a Netflix még mindig nem éri el a tel- jes tévénézési idő 10 százalékát. „Sok előfizetőnk van az Egyesült Államokban, de sokkal több tévé- nézési időt akarunk elérni” − hangsúlyozta.

Forrás: https://sg.hu/cikkek/it-tech/144143/merfoldkohoz- erkezett-a-netflix

Válogatta: Berke Barnabásné

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

– Baba néni, nagyon ügyes vagy, hogy így sikerült mindent megoldani.. Ezek után biztos kiderül

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

A kiállított munkák elsősorban volt tanítványai alkotásai: „… a tanítás gyakorlatát pe- dig kiragadott példákkal világítom meg: volt tanítványaim „válaszait”

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

A kötet második egysége, Virtuális oktatás címmel a VE környezetek oktatási felhasználhatóságával kapcso- latos lehetőségeket és problémákat boncolgatja, azon belül is a

A szakemberek egyetértenek abban, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű, a tanulásban leszakadt gyerekek iskolán belüli problémája, lemaradásuk kompenzálása csak

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferen- ciája (UNCTAD) nyilvánosságra hozta a Digital Economy Report 2019 című jelentését, amelyben többek között azt írta,

E dolgozat célja, hogy tájékoztasson az Országos Közoktatási Intézet adatbankjában hozzáférhető helyi testnevelés tantervek fontosabb tartalmi jellemzőiről.. A