• Nem Talált Eredményt

JOHN PECK

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "JOHN PECK"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

2018. október 55

JOHN PECK

*

Viaticum

(VIATICUM) Elomló szurdokok És köd tolul a katlanokba Amik voltunk, jött velünk Amik vagyunk, hátramarad Villámát várja az ég

Halántékunkon filces dobverők Egyetlen ritmusunk

Aztán vezetőink hívnak

Szájukban kicsiny szerencsecsontok Zúgók rezegnek a fenyőszélben A zuzmót és nevünket szopogatják Aztán felemelik majd karjaikat Az utolsó hágókig

Ajtók e leírhatatlan reggelen Párkányok, küszöbök És túlnan a rendítetlenség.

És akkor mi is visszakiálthatunk A szélfújta arcok felé

Fülek várakoznak

Kusza tornácok mögött és odabent a vér

* John Peck 1941-ben született Pittsburgh-ben, 11 verseskötetet adott ki, számos esszét publikált az angolszász költészetről, irodalomról; emellett jungiánus pszichológus, Jung műveinek és egyéb pszichológiai szakkönyveknek fordítója-szerkesztője. Többek között Prix de Rome-díjat kapott 1975-ben, a Thomas McGrath Prize első díjazottja volt 1979-ben, 2006-ban pedig költészeti Pulitzer- díjra jelölték. Költészetére elsősorban Ezra Pound és Yvor Winters hatottak. Az itt közölt fordítá- sok Shagbark című, első kötetéből (1972) valók.

(2)

56 tiszatáj

Parttalan belső Folyó és dob

Por pereg a szarvas után Felhő nyomja a hegyet

A tavaszfesztivál a folyón

(THE SPRING FESTIVAL ON THE RIVER)

Tömegpánik: szélhordta újság és kitépett páfrányok, Lefelé a híradós utcákon, lefelé az árapasztókon, Kéz kapkod felém, hideg disznóhús,

Izzadság patakzik le a hátamon – Aztán a híd:

Mint felpúposodó szőnyeg, feltornyozta A testeket a folyó fölött, a különös tetejű, Dugig telt teherhordó bárkák fölé,

A hajótörzsek mélyen megfeneklettek a vízben, hátuk csapott, Miközben a hídon léggömbként ütődtek egymáshoz a fejek A kétoldalt gubbasztó boltok között –

Nők tartják gyermekeiket a magasba

A hullámverés fölé, ponyvasátrak csapdosnak.

Hol is láttam a képeknek azt a másik hamuszín surrogását?

A közlépcsők Csungkingnál, légitámadások után, fejvesztett Pánik után – anyák, mintha csak aludnának

A széles kőlépcsőkön, ruháikat szétdúlták rajtuk A pánik hajszolta lábak, karjaik

Piciny testükön nyugodtak.

Nem érlek el most, hogy találjalak meg?

A boltok hátsó ablakainál szapora kezek

Bojtorjánt és mangót dobálnak ki, a lazább cserepek Kövekként zuhognak le az ereszekről, és senki sem hallja Csobbanásuk. Azután, félreismerhetetlenül,

Akár húr a fül mellett, szétpattanó Sodronykötél pengése. Csáklyázó, Hátizsákos alakokkal tömött uszály

Fut ki súlyosan a dokk mentén alattunk, beledől

(3)

2018. október 57

A sodrásba, orra gyorsan hasít;

A csáklyások szurkálnak, szájuk tágra nyílik, karjaik emelkednek, Víz ömlik a hegyes csigaházörvények alá,

E tinta finom vonalai, milyen nedvesek, milyen ősiek.

Lenyúlva a hídról, egész torzók

Hajolnak alá, göblyuk-szájukkal sután harapnak.

Nem érlek el. Most, távolabb a part

Mentén, két hajótest között, önfeledt fiúcskát figyelek, Aki a sekélyesben egy bottal játszadozik guggolva, Orrát piszkálja, mérgesszín felhőkké bökdösi az iszapot.

Most pedig a porszemek, fénybe forrva,

Heliogravűröket formálnak, de mégis mikor, mely órában?

A dombok a városon túl: azokat láttam-e, Odapillantva és futólag? Aztán pirosak voltak És némák: a fényes és a tiszta –

Jáspislapok, csillámkő-kristályok.

(1969, háború Keleten)

Csérül-fordul

(TURN)

Nyakad, mely csupasz válladra hajlik, Összébbhúzódott a meleg haj alatt – És most a feszültség, mintha jövőm Találkozna velem egyszer csak, kitolja Határát bámész tekintetem néma hálója felé:

Ez az, ahogy elfog a felismerés,

Ahogy sötét romok rajzolatai mutatják meg Magukat a pilótáknak, fakó vonalak

Nyomatai bontakoznak ki a füves síkságokon, Ahogy háború jön, felhők tépett árnyékai Terülnek a táj ébredő arca fölé, amint Hirtelen kis országok alakzatai

(4)

58 tiszatáj

Tócsaként zsugorodnak össze a tűző nap alatt – Miközben, az időbe veszve, valaha tán ismert lejtők Hajlanak össze a ringó, alvó csér szárnyaivá, Az üde napba ékelődnek, melyen

Gombák isszák a föld titkos színét, Ázva hosszú délidőkben, nyár közeledvén.

A mén halála

(DEATH OF A STALLION) Ahol a kór már megrostálta,

Bordáin át kiütközvén az átlátszóságba, Ott a szimmetria méhmagzatát táplálja:

A far és a feszes mar a csontokig süppednek, A farok ernyedten lóg alá. De két patáján

Szárnyalna, mellső lábszára emelkedik, a hátsó letöri ágaskodását Széthasítván az elillant nyár füvét. Feje

Előregörbed, patáját vizsgálja, melyet magasabbra emelne, Meg azt a patáját is, melyet emelni képtelen, mellette;

Megcsomózott csüd, a rejtvény maga ajtó, Mely a megfejtésre nyílik. Különálló szemei

Kigúvadnak, hogy felmérjék, fülei lekonyulnak, hogy Elfogják vagy elcsípjék, és bekeretezik a helyet,

Ahol a golyó könnyedén behatolt. Szorosan bezárulnának, Mint a cseres ajak, oltalmaznák szemeit, melyek

Bimbóznak, akár a szarvak – a következő pillanat Kiszámíthatatlan bársonyossága, furlongjait már Látta, füvét roppanni érezte

Térdeinél, belevágtatva ama árnytalan évszakba,

Amit még utoljára átszelne, ágaskodván a lebegő fényben.

(5)

2018. október 59

Fekete feketén

(DARK ON DARK)

A szentjánosbogarak nehezebbek eső után, az aranyszín Zölden lobog, isteni és halandó keverednek –

Jöjj, nézz át velem az egész mező fölött,

Körbevettek minket, lengő és emelkedő aposztrófok A sötétben, miközben szavak függtek

Félvén a beszédtől: akiket szeretsz, hosszan élnek – Jelenlétek a ködön át, hangra nem szorulnak, Szétterjednek, míg virrasztunk a nedves fűben, Rejtett gyökereivel az érzés elenyészik előttünk –

Itt hagyva érintését, ahogy gyermekünk hagy el minket – miként Az erő még mindig fogyatkozik, és a fény,

Amint különös helyre ér. De még kísér Némi ismerős tapasztalást,

Ahogy a lapok félig birtokolják kezeinket, Átszűrve az ujjakon, míg az érzékelés azzá A nagy kézzé vékonyodik körülöttünk, a sötét Teljesen betölti az emlékezés

Jellegtelen maszkját, lehűl a levegő.

Ahol illat illeszkedik illathoz, Fekete a feketéhez, ott vársz, ujjad

Jelzi a helyet, míg a fej még egyszer emelkedik, Lágy kúp öblöget beljebb és beljebb,

Fény spiráloz seprőkben az elmosódott középpont – a felismert, visszahúzódó szó körül.

FÜLÖP JÓZSEF fordításai

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

f:s most, az utolsó szemináriumi karácsony előtt úgy érzem és velem együtt minden utolsó éves teológus, hogy ez a karácsony már nemcsak hivogató, meleg,

Ki szabadságot akar, az szabadságot akar, ha hidat foglal, azzal, ha tiltakozik, azzal, hogy szóvá meri tenni, mi szeretne lenni, vagy, hogy mi a gondja, hirtelen

Ez a két első kötet Deres Kornélia Szőrapa, illetve Szabó Marcell A szorítás alakja című könyve.. Különlegességük, hogy az egykori Telep‐csoport két

Ha spiritista volnék, azt hinném, hogy valami spirit incselkedik velem, mert éppen a múlt héten mondogattam a feleségemnek, hogy egyszer már meg kellene téged

idehozta a szél ide is talán a névtelen fokra járni a fövenyen önfeledten. míg á többiek körülevezik a földnyelvet mérik a víz mélységét függőónnal keresnek

Legyen szabad reménylenünk (Waldapfel bizonyára velem tart), hogy ez a felfogás meg fog változni, De nagyon szükségesnek tar- tanám ehhez, hogy az Altalános Utasítások, melyhez

„Kétszer nagyon erőszakos volt velem, egyszer, mikor mondtam neki, hogy nem ehet addig, amíg a gyerekek jól nem laknak, mert nem biztos, hogy jut, másodjára pedig, mikor a

vánnom kegyedtől azon szívességet, hogy velem előbb írásban ne sajnálja közleni a z t , a mivel talán kisérteni akarná, azért hogy egyszer már hirdetve volt,