A Tiszatáj Alapítvány (Szeged, Rákóczi tér 1.) tájékoztatja az adományozókat, hogy az 1996 évi SZJA-ból felajánlott, összesen 64.326 Ft támogatást a folyóirat elő- állításához szükséges számítógépes berendezések korszerűsítésére használtuk föl. Kö- szönjük támogatásukat!
Szeptember 24-én a szegedi Grand Caféban rendezett irodalmi esten mutattuk be * a Tiszatáj orosz számát. Az érdeklődők Szőke Katalint és Bagi Ibolyát, a JATE taná- rait hallhatták a 20. századi orosz irodalomról. A Tiszatáj több mint negyedszázados kelet-közép-európai érdeklődését, s az ezzel kapcsolatos tematikus számokat Olasz Sándor főszerkesztő jellemezte.
A hódmezővásárhelyi Hódtói Általános Iskola és Gimnázium Környezet- és * Természetvédelmi Oktató Központja – a Tiszatáj közreműködésével – Liget és vadon címmel kötetet adott ki. A „kortárs írók és képzőművészek tájról, természetről, szü- lőföldről” alcímű válogatásban – többek között – Jókai Anna, Levendel Júlia, Szabó Magda, Annus József, Csukás István, Horgas Béla, Pintér Lajos, Simai Mihály, Sze- pesi Attila és Utassy József művei jelentek meg. A könyvet 21 vásárhelyi képző- művész illusztrálta. Október 3-án, a Fekete Sas nagytermében a Liget és vadon szer- zői részvételével nagysikerű irodalmi est volt, melyet Olasz Sándor (a kötet szerkesz- tője) vezetett.
Néhány szerzőnkről. Novemberi számunkban O* RBÁN JÁNOS DÉNES, FEKETE
VINCE és LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ képviseli az erdélyi irodalom legfiatalabb nemze- dékét. Fekete Vince a kolozsvári Helikon mellékletének (Serény Múmia) a szerkesz- tője, Orbán János Dénes az Előretolt Helyőrség felelős szerkesztője. ORBÁN JOLÁN apécsitudományegyetemIrodalomelméletiTanszékénektanára.TVERDOTAGYÖRGY
a Nemzetközi Hungarológiai Központ igazgatója.
Decemberi számunk tartalmából:
ORAVECZ IMRE,VERESS MIKLÓSversei DARVASI LÁSZLÓ,KÁLNAY ADÉLprózája
SÁNDOR IVÁN esszéje
„Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?”
(Miskolczy Ambrus, Nemeskürty István, Szépfalusi István, Pomogáts Béla írása)
Diákmelléklet: Debreczeni Attila Fazekas Mihályról és Csokonai Vitéz Mihályról