• Nem Talált Eredményt

tiszatáj 1977. SZEPT. * 31. ÉVF.

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "tiszatáj 1977. SZEPT. * 31. ÉVF."

Copied!
98
0
0

Teljes szövegt

(1)

tiszatáj

1977. SZEPT. * 31. ÉVF.

Farkas Árpád,

Takács Imre, Tornai lózsef versei;

összeállítás: Sport és ember;

Czine Mihály Tamási Áronról;

emlékezés Kossuth évfordulójára;

Ágh István, Juhász Péter, Kiss Benedek,

Rózsa Endre és Utassy

József

bolgár

fordításai

(2)

tiszatáj

I R O D A L M I ÉS K U L T U R Á L I S F O L Y Ó I R A T

Megjelenik havonként

Főszerkesztő: VÖRÖS LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: ANNUS JÓZSEF

Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László Szerkesztőség: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Táviratcím: Tiszatáj Szeged, Sajtóház. Telefon: 12-670. Postafiók: 153. Terjeszti a Magyar Posta. Elő- fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) köz- vetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 6 forint. Előfizetési díj: negyedévre 18, fél évre 36, egy évre 72 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Indexszám: 25916.

ISSN 0133 1167

(3)

Tartalom

XXXI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1977. SZEPTEMBER

ACZÉL GÉZA: Kossuth hangja (vers) 3 FARKAS ÁRPÁD: Hét törpe (vers) 3 TAKÁCS IMRE versei: Elképzelt idegenség, Vázlat egy

kettős arcképhez, Egy mondat — zárójelben 4

KODOLÁNYI GYULA: Ajánlom (vers) 6 TORNAI JÓZSEF versei: Elmenni oda, Hozzátartozik,

Tűzkép 7

SPORT ÉS EMBER

TANDORI DEZSŐ: Levélváltás dr. Kamuti Jenővel 9

VASS ISTVÁN ZOLTÁN: Csaba 12 A lépéselőnyért harcol (Széchy Tamásról) 15

THIERY ÁRPÁD: Ritkán engedélyezhetsz magadnak

gyönge napot 20 TANDORI DEZSŐ: Sportlevél Ottlik Gézának 28

MOST — PUNTE — HÍD összeállítás a mai bolgár irodalomból

HRISZTO FOTEV versei: ***, ***, Elégia (Utas-

sy József fordításai) 31 NIKOLÁJ KANCSEV versei: Az erdőben van va-

laki, ***, A meteor, miután már nincs (Utassy

József fordításai) 33 MARIN GEORGIEV versei: Szabadság, Három

csikó, Még egy pillanat (Utassy József fordí-

tásai) 34 IVÁN CANEV versei: Csend, Alkotás, Ébren

(Utassy József fordításai) 35 NIKOLÁJ ZAJAKOV versei: Szőlőmetsző Trifon

ünnepe, ***, *** (Utassy József fordításai) ... 36

KISS FERENC: Egy bolgár metafora 38 LACSEZAR ELENKOV: Part (vers, Ágh István

fordítása) 42

(4)

IVÁN VALEV versei: Ha nem l e s z e k . . H a felül- kerekedik a rettegés (Kiss Benedek fordításai) 42 TODOR KOPARANOV versei: Öszi dombok,

A szőlősgazda ősszel (Kiss Benedek fordításai) 43 DONKA NEJCSEVA versei: Geológus, Idő (Kiss

Benedek fordításai) 45 BINJO IVANOV versei: Nyár, Tajtékok, Délután

(Rózsa Endre fordításai) 46 SZTANISZLAV SZTRATÍEV: Velúr zakó (részlet,

Juhász Péter fordítása) 49

ÖRÖKSÉG 175 éve született Kossuth Lajos

GERGELY ANDRÁS: „Vannak dolgok, melyeknek

emlékezete nélkül nincsen jövendő" 56 JANKÓVICS JÓZSEF: Ismeretlen Kossuth-levél 63

TÓTH GYULA: Néhány lap 1848—49 emlékirat-

irodalmából 65 80 éve született Tamási Áron

CZINE MIHÁLY: Tamási Áron vonzásában 76 PÁLFY G. ISTVÁN: Tamási Áron mai színháza ... 82

KRITIKA

ALFÖLDY JENŐ: Versek a farmerzsebben (Utassy Jó-

zsef: Csillagok árvája) 90

MŰVÉSZET Szegedi Szabadtéri Játékok

NIKOLÉNYI ISTVÁN: Dráma és opera 94

ILLUSZTRÁCIÓ

Koppány Attila grafikái a 30., 41., 48., 55., 89. és a 93.

oldalon

(5)

A C Z É L G É Z A

Kossuth hangja

én már úgy készültem hogy tiszteletlenül keserű grimasszal majd csak kibírom ami még hátra van

de egy este óta mikor a tenyérnyi lemezről megrázva a szobát recsegve földuzzadt

s forró hullámaival a viccnek képzelt előidőkből megperzselt a hang — nyugtalan vagyok

mint csorbult palackból szabadult fantasztikus szellem áldás örvénylett a zizegő tű alól

mérhetetlen messziről jött s fénylő fáradt vándorként lovakat terelt megmaradt hazát vizeket történelmet s az esti döbbenetben már vonult is tovább

áttűnve a remegő égbe valahol — könnyes hangja

F A R K A S Á R P Á D

Hét törpe

Egymásra rakva virágok, kések, megyek az ősznek, megyek a télnek.

Félholtra álmodott, őrizett jonhom késeknek érzem, virágnak mondom.

Sebaj, ha kitetszik:

göcög az ének, fogafehérje

Hófehérkének ..., kimarjult szemmel ne kéne látnom kincsekkel való elároklásom!

Semmiből építnem, mértékkel hinnem, hét törpe éber az idegeimben.

Dolgos tüdőmet többel, jobbal, szálló madarat síppal, dobbal, Ácsolják mosolyom,

düheim pányván, késeket virágok, virágot a kések . . . Megyek az ősznek, megyek a télnek.

szikrázik szívemben

hét pici csákány.

(6)

T A K Á C S I M R E

Elképzelt idegenség

Itt lakik a varázsló.

Éjszaka a madarak átröpülik a palotáját, de nappal lezuhannak a várárokba.

A föld alatt visszafordulnak,

elhagyott településeikre visszatérnek.

Rikácsolhatnak ott kedvükre,

mint Moha mellett a csókák a kopasz fákon.

A varázsló környezetében csönd honol, csöndben a múlt és jövő zenéje szól.

+ + +

Átáramlik az idő a palotán,

éjszaka az őshüllők átmennek a varázsló koponyáján, de nappal a levegő-szobrok zsúfolják be a kertet;

egymást gyömködik, nyomják, taszigálják, amikor a beléjük sütő Naptól kitágulnak.

Délután a forgószél-szobor nyesi őket, hogy férjenek összeomlani.

A száraz levegő-forgács a port sodorja...

Az üresség este telik meg párával,

gyógyítva harmatozással a kínzott növényzetet.

+ + +

A varázsló nappal fölgöngyöli a termő síkságokat, de hajnalban kiteríti őket, mint térképet.

A kicsi falvak, tanyák nagyító lencse alatt. ..

Fényképezéshez égnek a fényszórók.

És mindez eldobható egy zászlórúddal, vagy ráteríthető a levegőre,

üveg-tengerre, jégre, földtörténeti kocsonyára . . .

A varázsló fölcsavarja a rétet a Múzsa derekára,

és emberi képzeletet foglal a zöld selyembe.

(7)

Vázlat egy kettős arcképhez

Ez az elromlott párhuzam! —

mint ha két fa ledőlne jobbra, balra.

Mindkettőnek a sárban ága, gallya.

Egyik fa tőben még kihajt.

XJj gyökerek a tuskót félretolják.

Amazt meg élősdiek boncolgatják.

Áldozat egyik felöl a sarjadás szolgálatához ájult állapotban!

Áldozat másik felől a torz magányt elfogadtató, fáradt mámorokban!

Egy erkölcs kétfelé dőlt,

nem lesz közepe a mi életünknek.

Ott állt két izmos akác! —

a hiány ismerős még a tekintetnek.

Egy mondat — zárójelben

Az orromban vérszagot érzek, romlik a szervezetem.

(Ház, ahol a földszint kiégeti, s laknak az emeleten.)

A jövőről semmit se vélek, semmit se gondolok el.

(Ház, ahol a földszint kiégett s laknak az emeleten.)

Elgondoltam magam személynek, magamnak lettem teher.

(Ház, ahol a földszint kiégett s laknak az emeleten.) És amikor én már az élet nyűgeit nem viselem!

(Ház, ahol a földszint kiégett,

s laknak az emeleten.)

(8)

K O D O L Á N Y I G Y U L A

Ajánlom

Utassy Józsefnek — engedelme nélkül, szeretettel —

Indok, jogcím nélkül, engedelmed nélkül ajánlom Neked, Jóska, ezeket a soro- kat. Telefonszámodat elvesztettem. Két éve, hogy utoljára láttalak, azelőtt is eltelt ugyanannyi. Engedelmed nélkül ajánlom hát Neked soraimat, szeretettel.

Szeretettel ajánlom. tígy látszik, nem illik, szemérmetlen. „Meghökkentő", mondhatják majd legalábbis.

„Meghökkentő" (vagy éppen szemérmetlen) vagy Te is, Jóska, hallom: ajánlod szertelenül verseidet. Azt mondják, „minden második"-at. Mondanák bizonyosan, ajánlja fűnek-fának az a szegénylegény, míg bebámul a költészet várának kivilá- gított ablakain. Sóvár, toporgó szegénylegény, noha talán „mégsem botfülű". „Ki- lakoltatták immár szavaim is", írod. Kilakoltatnák.

Versedet ajánlod, igen, a fűnek és a fának, a mindenségnek. Illetlenül, illeték- telenül, megnevezed közösségedet. Ajánlod, adod verseidet Rimbaudnak, Apollinaire- nek, Illyés Gyulának, Juhász Ferencnek, Ady Endrének, Vajda Jánosnak, Váci Mi- hálynak, Kormos Istvánnak, Vujosevit Slobodankának, Antal Istvánnak, Adhin Shrikishunnak, Prométheusznak, Kiss Benedeknek. Micsoda szertelen rend! Ajánlod, adod megnevezetlen mindannyiunknak, akik elfogadjuk; indoknak, jogcímnek elég-e?

Ajánlod egyiket Weöres Sándornak; nagyon szép vers (ezt nem mondják).

Weöres Sándor nem fog berzenkedni.

Ajánlod másikat Bartók Bélának, Radnóti Miklósnak. „Meghökkentő félreisme- résből", szólnak ki a kivilágított várból, a költészet halotti toráról. Te tudod: a köl- tészet, Bartók Béla, Radnóti' Miklós nem marad meg falak közt, koporsóban: nem az, ami volt, hanem ami lesz, idekint, mindenütt. Bartók Béla, Radnóti Miklós szertelenül elfogadnak minden szeretetet; adtak, adnak ők is szertelenül, kéretlenül.

„Félreismerésből"?

„Amit jól szeretsz, megmarad", egy régi mondás szerint. Azért, abban maradunk meg, amit adunk, amit elfogadunk. Ajánlom hát ezúttal Neked soraimat, engedel- med nélkül. A többit is majd mind-mind valakinek, vagy minden másodikat. Min- denkinek, aki elfogadja. Indoknak, jogcímnek ennyi elég.

A világ, úgy látszik, kettő: az adás a nem adás, az elfogadás a bezárkózás ellen igaz.

Szeretettel, Gyula.

(9)

T O R N A I J Ö Z S E F

Elmenni oda

Elmenni oda, ahova nem lehet, és látni dombot és időt

s nem találni a földnek-hajlott diófát, nem találni zőldmohás erdőket, vadvizeket, gólyát, bíbicet, rétisast, ebihalat;

összevissza növényi mámort a vizek alján:

hínárt, békalencsét, fehér, vaskos, ízeit nádgyökeret, elmenni oda és nem találni

a síkföld teremtett homok-titkát, ami úgy húzott magába, úgy ijesztett, hogy szomorú voltam tőle és eszeveszett, elmenni oda a kiszántott pagonyok, bokrok, sömlyék pusztájába,

a fehérlő homokra, felhőkig táncoló forgószélben; laposok és domboldalak rozsvetésében

r

kukoricásaiban, hol még úgy állnak a fekete akácok, kúnhalmok, ördögcérnasövények, mint a kiűzetésem előtt,

elmenni oda, bejárni a pacsirtás, forró dűlőket újra és újra; a lábom, a talpam

ünnepe nagyobb, mint a szememé,

a bőr, a hús erősebben csókolódzik a görönggyel, fűvel, kórókkal: mert nem

emlékezni kell most, hanem poros, ötvenéves gyerekarccal, izzadva, félve, újra belenőni a földbe.

Hozzátartozik

Hozzátartozik a nyár keresése, az egyetlen nyáré, ki beláthatatlan nyarak bőréből vedlik elő, hogy az nyaram legyen: belső, gyerekkori, lefejthetetlen fénytömeg,

messzi

az egy

(10)

ötven év, ötven ismeretlen

és egyre kiismerhetetlenebb esztendő:

egy idő- és sugár-szomjas lény, kinek rög-érveit végül is magamba töröm,

hozzátartozik a szívem görcs-szerű,

lucskos, kétségbeesett madárszárny-verdesése, a pillanatonként újra kivívott tovább-tenyészés, meszesedő hátgerinc-roppanás,

tüdők, nyálkahártyák, vese, epe, nyelőcső buzgalma, kiszolgáltatottsága,

szemgolyóm feszülése,

szétszakadása: ittlétem és föloszlásom, mikor majd fű villan árokpart-mellemen és a bodzabokor csillag-ernyője

kinyílik fölöttem kozmikusán.

Tűzkép

Abban a titkos történetben sínek- között, talpfákon kopog a lábom.

Jobb szárnyamnál töredezett, haldokló fenyők, homokdombok; bal szár- nyamnál akácosok, síkság. Minden kiégett, érzem a hirtelen lepörzsölő- dött fű és gaz szagát.

Tessék: legotthonosabb tűzképem.

Az égbolt-tükörben megnézem magam: sovány gyereklény, lenyúzott térddel, tüzelő réz-arccal. Micsoda sivatagi anyaföld! S már nem tudom, mióta húzom ott a szárnyam a vasúti köveken. A nap mindent elpusztí- tott, szétgörgetett mellőlem.

Levetett glóriám csattogtatva énekelem himnuszaimat. Titokzatos a

homoknyelv, az olajfoltos por. S ott vonszolódni tovább, verejtékezni és

szomjan dögleni —, ez az én titkos történetem: egy láng-őrült nyárba

lezuhant angyalé.

(11)

SPORT ÉS EMBER

TANDORI DEZSŐ

Levélváltás dr. Kamuti Jenővel

„Kedves Barátom, tréfás, komoly segítségét kérem egy kis sportkönyvhöz. Gye- rekeknek szólna, képzelje olyasvalahogy, mintha a Micimackó alakjai egy Nagy Különtornán vennének részt, s mintha egy ilyen könyv vázát egy igazi verseny története adná. Nem ismertethetem töviről-hegyire a dolgot; a 'versenylégkör, a tornavilág az ö n számára sokkal elemibb é l m é n y . . . talán egy-egy utalás is elég lesz. D'Oriola, Di Rosa, Mangiarotti, feledhetetlen nevek. Hanem aki később szü- letik? Aki már csak hallomásból ismeri őket? Jönnek az újabb és újabb egyénisé- gek, és mindegyik nemzedéknek, a nemzedékek el nem választható, egymásba ol- dódó, közös nagy tornákon találkozó-búcsúzó sorának kell, hogy valami szerény jelképe legyen; ahogy Önök a gyakran évtizedekig tartó páratlan és mindennapi izgalmakat, gondolatébresztő eseménysorokat szolgáltatják érdeklődő, éhes figyel- münknek, így kellene — már aki kedvet s hajlandóságot érez rá — nekünk, írók- nak a sport élményvilágától természetesen némi áttétel-távolban, de a remélhető Örök-Ugyanazt-És-Mást élve, párhuzamos, külső pályákon elindítani bizonyos Ala- kokat, Játékosokat... akikről Rilke így írt: Inkább a b á b u . . . az t e l t . . . ! Mert nem vagyunk-e mindnyájan ekképp körüljárhatok? Teljes valónkban... S milyen ha- mar lesz ebből a teljes valóból valami jóval kevesebb; amit aztán, mint az erdő- ben fütyörészve baktató ember, előbb-utóbb szorongva hiszünk többnek. Miért ne legyen ennek a több-ségnek támasza a játékból képzett játék? Így, és persze, nem ilyen egyszerűen, kezdett formálódni ez az én koala-tornakönyvem; a Lények baj- nokságáról. Hagyományos történet; és — mint a hagyományos történetek — be- fejezhetetlen; mert szereplői nem egy kiagyalt história kedvéért élnek, hanem Nos, kezdődik azzal, hogy némely figurák (játékmackók, növények, koalamedvék, igazi madarak — hibáztam! a többiek, a képeken s fényképeken, szintén igaziak —, radírok, képzeletbeli és messze élő játékok, mások) összejönnek és egy Nagy Kü- löntornára készülődnek; seregszemle, ahogy az eposzokban, és választósdijáték, ahogy a grundon, egy létfontosságú meccs előtt, s mindig, mindenütt. És az együttlét han- gulata, a csapatok összerázódása, a kiéleződő küzdelem, az. emlékek világa, mely máris kialakul, néhány forduló után, az esélylatolgatás, a szerencse pártfogása, a közeledő búcsú, mely némi ünnepélyességet és sok szomorúságot is lop a még több mulatságba, a visszahozhatatlanul elrontott mérkőzések, elúszott találatok, bunda- szagok (a koalák a bunda tisztaságára mindig ügyelnek!), a mi lenne ha és a mi lett volna h a . . . Érzi, ugye, hogyne érezné nálam sokkal jobban, miként keveredik sport és élet, valamint sport-és-élet s ez a tervezett kis könyv. Amelynek a végét nem tudom még, hiszen az Ö bajnokságuk valóban zajlik, s arra szeretném kérni:

tippeljen a hajrá mérkőzéseire. Röviden ismertetném pár versenyzőmet; neveket, melyek szerénynél szerényebbek, de ahogy Genet mondja A rózsa csodája című naplókönyvének végén, egyszer majd régi újságokat böngészek értük, mi marad...

ilyen-olyan állagú papír... rajta, ami történt; ez az újságpapír a sírjuk. De a ne- vüket továbbítom távoli időknek. Csak a név marad belőlük a jövőnek, tárgya hí-

(12)

ján... de — és így tovább. Szereplőim közt van olyan medve, aki csak egy régi könyvben él, ahol a gazdája elfelejtette, ám — például — én megtaláltam, azóta itt lakik velünk; Aloysius a neve, és Evelyn Waugh Utolsó látogatásának egyik hőse.

Van egy sérült versenyző, Kaktusz, aki — valóban — régi barátom, és beteg lett a télen; ő egy Certo nevű fényképezőgéppel alkot klubot, nagyszerűek az eredmé- nyeik. (Betegsége egyáltalán nem akadályozza Kaktuszt a versenyzésben, sőt, ha veszít, ez annak a jele, hogy nem kell a nyerés vigaszával kárpótolnia magát.) Az- tán vannak itt — a bajnokság névadóiként — koalák, csakugyan Ausztráliából. Van egy T. C. Hükümeti nevű radír (ez a név a felirata), ő külön a torna kedvéért ala- kított klubot néhány bretagne-i kaviccsal, jelsai tobozzal s egy tasmániai képeslap- pal. Van egy Ullstein nevű medve, őt egy Ullstein-zsebkönyv címlapján leltem, detektívregény-borítón. Elrobogó autó mögött hevert az útra dobva. Hadd említsem Bulmárt, akihez hasonló nagy medvét Belgrádban láttunk egy teherautó sofőrfülké- jére kötve, a helyzet magaslatán. Ez a Bulmár nagyon nehéz sorsú medve volt; ott élt egy búcsú-kórház közelében, a sarki trafik kirakatában. És mintha sok szomo- rúságot és még több cigarettafüstöt szívott volna magába a bundája. Napszemüve- get hord, alig beszél, nagy erővel (hogyan csinálja?) tartja össze a kicsit túl balhés kedvű medvetársaságot; csapatának tagja Blinkey Bili, a chatswoodi koala, akinek a hangja előbb ért ide magnószalagon, mint a másik repülővel ő m a g a . . . igen, onnét, onnét. (Nagy utazó, akár Bob, meg a hullámlovas Dave; meg a tasmániai híd, azon a levelezőlapon. A dolgok összejönnek. Például itt, nálunk is. így alakulnak a klubok, a csapatok. Ahogy maga Tasmánia meg Ausztrália, meg minden egyéb is meglett egykor... engem ez érdekel a legjobban; aztán majd, utánam, lesz minek lennie szintén... ha lesz. Bulmárról még csak annyit: ott halt meg nem messze a trafikjától az anyám; hónapokig haboztam, megvegyem-e kabalának; de ez csak ürügy volt, az átigazolás magyarázata; Bulmár — a belgrádias nevű és belgrádi emlékű medve — kellett az egyik csapatba, vezéregyéniségnek. Ez nem így megy a sport világában is? Így megy.) Van egy óceániai madár, Martin-pecheur-nain, nagyon szomorú küllemű lény, elgondolkodva ül egy könyv lapján; neki verebek a klubtársai, itteniek. Hiányoznak a párkányomról; mert ott etettem őket; látoga- tásaik emléke egy fénykép, ahol nagyon szépen, szekvenciálisan helyezkednek el;

nincs, nem létezik olyan művészeti ág, amelynek ez volna a kottája vagy írásképe, jelképe. (Még valamit: ebben a dologban semmi sem jelképes; épp az a lényeg, hogy — legjobb igyekezetem szerint — itt minden önmaga.) És van egy eredetileg autóülésre vett Bárány; ő is csapatkapitány. Van egy régi madár, gyerekkoromból, őt alig egy-két éve bányásztam elő. Fülöpke. Ö Kaktusz csapatkapitánya (Kaktusz, Martin/Szpéró, Bili: ezek klubok négy klub alkot egy csapatot; ez majd kiderül a könyvből, valamint sok egyéb is). Amióta Kaktusz beteg, kiköltözött hozzá a lakás hűvösebb helyiségébe. A jégszekrényen ülnek, é s . . . hát ezt nem tudhatom, ez az ő életük! Van egy Canarino nevű medve, a Garda-tó melletti Peschierából, és azért Canarino, mert ott egy madárral erősen rokonszenveztünk. Vendéglőudvaron lakott a madár, és kalitkáját mindig a tulaj macskája kerülgette. A tulaj egyformán ked- velte mindkettőjüket, s mi is kedveltük a tulajt, de igazán, én, csak a m a d a r a t Hát így lett a peschierai medve: Canarino; és nagyon hamar beilleszkedett az itteni társaságba. Az a szokása, hogy minden este kimegy Kaktuszhoz, és harmincig szá- mol neki. Mézi: üres mézesflakon. Nagy könyvbarát. Athosék (Athos/Colours): medve és madár egy színesceruzás-dobozon. Szokolék: rádió és labda klubja; a labda egy hideg balatoni nyárról került haza, ahol nem játszhattunk vele, hát így pótolja.

Ha végigjátsszuk vele azt a pár hetet, talán egy nádasban kerül örök nyugovóra.

De így más lett a dolgok rendje. És ez, a rend, fontos dolog. A koalabajnokság is rend. Mókás rend. Erről mindjárt Neárer Side jut eszembe, a földrajzi folyóirat címlapjáról sokak által ismert pingvin. Palmerék a pingvin-klub. Most már szeg- ről-végről a Jrilenc állatkerti Humboldt is ide tartozik; de élénk a kapcsolat egy bázeli gentoo-val, Lorddal, ö üveg mögött él; kondicionálják, ahogy erre nálunk, koala tájt mondani szokás. Palmer egyébként egy kis medvét nevel, Rémó a neve;

Rémó versenybírónak készül, és mindig ott van a . . . mérkőzéseken." Fontos.

(13)

McMurdo szintén délsarki vonatkozás. Bár Párizsban él, a nevét egy antarktiszi fokról kapta. Fokról-fokra szokta meg a francia nagyváros külvárosát, ahol egy barátunk két kislányának sítalpas játékmedvéje... innen Pestről. (Megjegyzem:

Titusz és Berenice nevű medvéinket nehezen lehet lebeszélni nagy tervükről. Sze- retnék, ha világ körüli útra mehetnének egy nyáron, ahogy az igazi csapatok. Légi- postán Chatswood/Ausztrália, o n n é t . . . hát ezt még nem tudják. Onnét tovább, körbe. Vagy nem gömbölyű a Föld? kérdi Titusz. Ügyesen állítja be a dolgot, a végén még csakugyan csomagolnak egy szép n a p . . . ) És így tovább. A láthatatlan Aloysius, aki az A. A. A. A. klubban egyebek között Alacsonnyal játszik együtt, most kissé álmos. Nem tudom, mi van v e l e . . . És most a tippszelvény következik.

Kérem, amikor tippel, pár pillanatig gondoljon a dologra. Mert ez a másik, amire nagyon ritkán vagyunk képesek: figyelni. Az odafigyelni szó rosszul megy ki a divatból. Nem honosodott meg az, amit jelentene. Tehát ez az egész ügy, egyelőre, azért jó, ha bármire jó, hogy megállítsa némely gépiesebb gondolatmenetünket vagy ennél is kevesebbünket, é s . . . és érezzük, itt valami nem több, mint az, ami. Ismer- tetem a verseny állását..." Stb.

*

„Kedves Barátom, mint élő, azaz versenyző ember igaz örömmel vennék részt az ö n által létrehívott Nagy Különtornán, természetesen ha bevesznek a játékba.

Annál is inkább nagy örömet okozna ez a dolog, mivel előrehaladott korom nem teszi lehetővé, mondhatni kizárja az eddigi, oly hőn szeretett játékaimban való rész- vételt. E versennyel ismét kinyílik előttem a Játékcsarnok, a Szentély.

Elnézést, ha sorai kissé felkavartak (ez a szó idézőjelben; T. D.), de higgye el, teljes odaadással fogok szurkolni rövid tájékoztatásából megismert kedvenc csapa- tomnak s emberemnek, bocsánat, Kaktuszomnak, aki nem nyerhet, pedig sokan szurkolnak neki, aki nem is tudna mit kezdeni sikerével, de második lesz, s lehet, hogy összességében boldogabb, mint (itt kihagyom a nevet; ezzel kapcsolatban lásd

— majd —: A Kis Koala Bajnokság Első [Nagy] Különtornája c. könyvet; T. D.) . . . aki mindent kiad magából a győzelemért, sokszor nem teljesen tiszta küzdelmet vív, azzal a biztos tudattal, hogy idővel úgyis csak a szépre emlékezünk (az utóbbi négy szó idézőjelben; T. D.).

Ezek után: tippjeim, rövid magyarázattal, persze, ha nem untatom (ez egy mar- haság, ez az untatom; mert ha már idáig jutott, úgyis elolvassa, legfeljebb azt mondja, hogy ...):

1. Kaktusz—Bulmár: 1

óriási mérkőzés! Ha kis szerencsével is, de Kaktuszék nyernek.

2. Billék—Szokolék: 1

nemzetközi mérkőzésen az elaltató taktikával játszók nyernek. (Lásd: eukalip- tuszfák.)

3. Canarinóék—Fülöpkéék: 2 Bírói fütty értelmében.

4. Ullsteinék—Koaláék: 2

Koaláék egyenletesen jönnek fel; elment az autó.

5. A. A. A. A.—Kaktuszék: 1

Kaktuszék a nagy győzelem után óriási meglepetésre kikaptak. Kiengedtek.

6. Bulmárék—Palmerék: 1

Bulmárék, az összetett egyéni verseny első helyének várományosai, most mór lélegzethez jutni sem engedik (egy kisiklás után) az ellenfeleket.

7. Martinék—Szokolék: 2

Szokolék lejátszották a pályáról ellenfelüket.

8. Méziék—McMurdóék: 1

Méziék jobb erőben vannak (utalás a szénhidrátfelvételre).

9. Athosék—Hükümetiék: 1

természetesen választott szerelmeim, a penge forgatói nyernek.

(14)

10. Palmerék—Bárányék: 1

a vártnál nehezebb küzdelem. A végén: fagyasztják a pengét.

11. Hükümetiék—A. A. A. A.: 1 sajnos, álmosan nem lehet nyerni!

12. Msrtinék—Bulmárék: 2 papírforma!

Tippjeim után arra szeretném kérni önt, tájékoztasson a verseny alakulásáról.

Üdvözlettel

dr. Kamuti Jenő U. i. A versenyorvosi teendőket szíves örömest ellátnám.

dr. Kabub."

A szerző utóirata:

„Kedves Barátom, köszönöm. Mielőtt a különtorna végeredményéről beszámol- nék . . . vagy nem is; kérem, ne rontsuk el senkinek az örömét. Az én örömem el- ronthatatlan: bármi legyen a torna (a tornák) sorsa (hadd mondjak annyit mégis:

Kaktusz bizonyos módon valóban második lett!), az ö n sorai távolabb mutatnak.

Levelét, utólagos engedelmével, beleszerkesztettem a tornakönyvbe. Kiemelkedő, leg- szebb része lesz majd: mert ott lesz általa máris egy olvasóm, aki — szerencsém ritka pillanata! — még akkor lendíthetett egyet dolgomon, amikor lendíteni lehet ily ügyekben. Milyen érdekes, egyébként, az a felkavartak. (Levele második bekez- désében.) Az az idézet, melyet levelemben félbehagytam — amúgy sem pontos a fordítás! —, így folytatódik: Nevük felkavar majd, ahogy zavarba ejtő a fény is, mely egy-egy évezredek óta kihűlt csillagról ér szemünkbe. Ezeket a csillagtávolsá- gokat, mondanám most, ha szép szabályosan akarnék befejezni egy nagyon boldog levelet, igen, ezeket az áthidalhatatlan partokat hozzák közelebb némely mérkőző felek: és itt hadd említhesse ki-ki a saját csillagait, szerényen, odatolakodni se mervén közelükbe. P e d i g . . . mindnyájan nagyon közel vagyunk; közel, úgy álta- lában."

VASS ISTVÁN ZOLTÁN

Csaba

Kevés híján három évtizednyi életének eddigi fordulatai bőségesen elegendő- nek tűnnek valamilyen szívdobogtató sportkarriert feldolgozó játékfilm forgató- könyvéhez. S bízvást játszhatná akár ő maga a főszerepet, legalábbis görög szoborra emlékeztető külsejét tekintve.

Anyagi gondoktól terhes gyermekkor, gyorsan felfelé ívelő sportpályafutás, korán szerzett világhír, az ezzel együtt járó barátok és ellenségek, majd autóbalese- tét követően birkózás a halállal, visszatérés az életbe és a sportcsarnokok világába, házasság a népszerű és híres színész leányával, majd családi kép immár hármas- ban, feleségével és kisleányával. Nem is kellene túlszínezni a hatás kedvéért, a siker egyetlen moziban sem maradna el.

Hegedűs Csaba már részben látta ezt a filmet. A kórházi ágyon pergett le szeme előtt. Akkor még nem tudta, egyáltalán lesz-e folytatása.

*

(15)

Amikor a sötétség tisztulni kezdett, s az öntudata visszatért, a fehérruhás valaki ezt súgta: „Ne féljen, Csabikám, megmentjük!" Riadtan küzdött a felismerés ellen, ő hát életveszélyben van? Aztán megadóan elmerült ismét a semmibe.

Eddig soha nem érzett, szörnyű fájdalomra eszmélt. Idő nem volt, csak kín, enyhébb s erősebb változatban. A szenvedés összenőtt a pompásan felépített test roncsaival. Az életet napokig a mindent elsodró fájdalom jelentette, ő már inkább a halált kívánta, ami oly csábítóan közelinek tűnt.

Mit sem tudott szövetségeseiről, a fehérruhás csoport tagjairól, akik percről perce szinte centiméterenkint húzták vissza az innenső partra. Olykor rájuk ismert s könyörgött: hagyják, sőt taszítsák le, mert ha az életbe a kínok alagútján át vezet vissza az út, akkor jobb a megadás.

Egy vasárnap reggel azonban nem feleszmélt, hanem felébredt. Éhesen. Érezte élni a testét s az életöröm forró hullámokban ömlött át rajta. Már tudta, hogy életben marad, s akarta is.

Súlyát, formáját, erejét nehezen nyerte vissza a meggyötört test, teltek a napok s a moccanatlan percekben csak a gondolatok cikáztak. Miért kellett mind- ennek megtörténnie? Rászolgált volna ekkora csapásra? Sorsszerűségnek fogja fel?

Látogatók jöttek. Az édesanyja. Megviselten is biztonságot árasztva. Mint ami- kor még gyermekként érezte az összetartozás megnyugtató sugárzását, ha a köze- lében volt. Nem korholta, nézték egymást s a fárasztó beszéd elkerülhető csekély- ségnek tűnt.

Csaba látta magát kölyökként, ismét érezte a szegénységük már múltba vesző ízeit. Miként tanult meg leszokni a telj esi thetetlenség kockázatával járó kérdések- ről. Hogyan vált tapintatossá az összehasonlítások elhallgatásával. A kilencszáz- egynéhány forintos fizetéshez szabott igények sajátos értékrendet és fegyelmet teremtettek a két gyerek, a nagymama és anyjuk kis szövetségében. S ez a szövet- ség tán éppen ezért időtálló maradt.

A kamaszodó Miklós és Csaba iskola után a birkózóteremben élte ki becs- vágyát. A szőnyegen Miklós két évnyi előnyét aránylag gyorsan behozta az öccse.

Már Szombathelyen laktak, amikor megnyerte első versenyét. Az anyja napra számon tartja. S neki fájt a legjobban, hogy amikor fiát Pestre hívták, egyetlen fényesedő nadrággal s divatjamúlt zakóval kellett útnak indítania.

A vidéki ifjonc mosolyogva emlékezett kamaszönmagára, aki Sárvárról, mint a mesebeli kiskirályfi, a világot meghódítani indult. Ezen az sem változtatott, hogy sejtelme sem volt: milyen, s mekkora a világ. Pesten már többet megismert belőle.

Az anyjától kapott erkölcsi mércék kezdték jelezni környezete emberi adatait, sőt már saját viszonyítási rendszere is kialakulóban volt. A rászakadó benyomásokat esténként, amikor az edzések utáni kimerültségét ágyába vitte, értelme rendszerezte.

Kezdett számot vetni önmagával, hogyan jutott el idáig s miért épp a birkózás adta számára az érvényesülés gyorsvonati jegyét. Szereti ezt egyáltalán? Igen, s egyre világosabban tudta azt is, hogy miért.

Ott áll a szőnyegen az ellenfele és ő is. Mindketten segédeszközök nélkül. Egy- forma súlyúak, közel azonos testalkatúak. Izmaik csaknem órára egyannyi edzési idő alatt kapták a szükséges megterhelést. A technikai elemeket álmukban is meg tudnák csinálni mindketten. Általában még ismerik is egymást. Az esélyek tehát teljesen azonosak. De ott a szőnyegen, amikor összekapaszkodnak, fogást keresve, mégis tudják mindketten, csak az egyik fog győztesen lejönni. Aki a feladványt gyorsabban fejti meg, az nyer. Feladvány? Hiszen az egyik rejtvényt követi a másik. Minden mozdulat, minden helyzet talány. S csak az egyiknek sikerülhet gyorsabban a megoldás. A mérkőzések az agyban dőlnek el. A jól formált izom- kötegek csak engednek az utasításoknak. S a központ rendelkezéseire általában tizedmásodpercnyi idő jut. A lehetőség pillanata nem tér vissza. Nincs idő ha- lasztgatni a felismerést. A két küzdő fél egyike hamarabb ismeri fel, gyorsabban teremti meg s aknázza ki a szituációt. Az eredményhirdetésnél az ő kezét fogják a magasba emelni.

(16)

Az erősen filozófiai ízű megközelítés mit sem ért volna a gyakorlat egyre tökéletesebb elsajátítása nélkül. Hegedűs Csaba szinte csak akkor eszmélt fel, ami- kor válogatottként élete első világbajnokságára utazott Szófiába. A valóságban Budapestről, gondolatban Sárvárról indult. A királyfi iszákjában ott volt a hamuban sült pogácsa. Ez persze csak mese, a valóság, a szakvélemény a harmadik helyet tartotta elérhetőnek. Egymás után fektette kétvállra ellenfeleit. A szó szoros értel- mében. Olyanokat, akiket addig részben is csak újságokból ismert. Dinamikus stílusát ámulva nézték szakemberek és szurkolók egyaránt. Ki ez a fickó, aki nem ismeri az óvatoskodást, az erőkímélő taktikai támaszkodásokat, nem figyelve az órát s nem spekulálva ellenfele esetleges leléptetésére. Valójában egyáltalán nem érdekelte az ellenfél küzdőmodora. A tempót ő, Hegedűs Csaba, a hajdani sárvári kisfiú diktálta, aki egyre közelebb került a dobogóhoz, sőt hinni sem akarta, már az aranyéremhez. És övé is lett. Világbajnokként tért haza.

Életében először akkor volt p é n z e . Nem annyi, ami a mindennapi szük- ségletek fedezéséhez kellett, s csak épp megfordult a kezén, hanem annál több.

Ö rendelkezett vele. Boldogan számolta, mint a gyerek.. És mint a gyereket vitte el az anyját az áruházba, fölruházni. Aztán elmentek együtt üdülni a Mátrába.

Édesanyja akkor nyaralt először életében. Titkon kihúzta magát, a szép szál fiában az üdülővendégek a világbajnokra ismertek. Azokban a napokban anya és fia úgy érezték, az élet szerencsejátékán nagy nyeremény ütötte a markukat.

De a sport is munka, egy bizonyos színvonal elérése után s a világbajnoki rang kötelezte birkózósportunk rég áhított Benjáminját. Kérlelhetetlenül várták tőle az olimpiai bajnokságot. S ő szolgálatkészen hozta is. Épp a századikat.

Ezután már elvárták tőle a közéletiséget is. Ráerőszakolták azt a magatartást, ami — az ebben megegyező vélemények szerint — a fess olimpiai és világbajnokra illik. Egy ideig kétségtelenül mulattatta a dolog, ám néhány hónap múltán észre- vette, hogy a feléje nyújtott, barátinak vélt kezeken mohón görbülnek az ujjak.

Pénzt, kocsit, nőket, divatot, pezsgős éjszakákat szimatoltak benne. A mosolytól kezdett elfáradni az arca, de csak otthon vethette le. A sikerembernek nem maradt ideje, energiája az újabb sikerekért dolgozni.

Sajátos módon az embereket jobban érdekelték eredményeinél az élsportban sejtett, mesésnek vélt anyagi lehetőségek. Mid van? Mit hoztál? — ez volt a fontos.

Nem az, hogy milyen áron, s kiket győzött le.

De ennél is jobban bántotta, mikor kezdte észrevenni, hogy versenyzőtársai közül sokan ferde szemmel néznek rá. Nehezen ismerte fel: azért van így, mert kilóg a falkából. Aki visszautasítja a sörözésre szóló meghívást; aki nem teregeti a nőügyeit; aki nem azon nevet, amin a többiek, az előbb-utóbb feketebárány lesz, belémarnak a többiek, vagy jobb esetben kerülik, mint a leprást. Kezdett félni, mert már érezte, hogy megfagy körülötte a levegő. J a j annak, akit nagyképűség- gel vádolnak. Ekkor már tudta: le fog ülni egy-egy pohár sörre, s vállalja az ezzel együtt járó áporodott társalgást, ha tetszik, ha nem.

A kórházi ágyon sokszor gondolt vissza szükségszerűnek tűnő, apróbb-nagyobb megalkuvásaira. A fiatalon átélt, csaknem halálos megrázkódtatást emberi alka- tának változása követte. Lényegesen zárkózottabb, mondhatni bölcsebb lett, de ezt már leplezni is megtanulta. A sportba való, csodaszámba menő visszatérésekor derült ki: versenyzői küzdőmodora, ami talán lényének egyfajta kifejezésmódja is, megváltozott. Bár technikai kelléktára mit sem fogyott, az alkalmazás lényegesen árnyaltabbá, fineszesebbé vált.

Egyre többször kutatta önmagában a nyeréshez vezető út módjait. Ügy vélte, s hitte is, szinte önhipnózis árán kell eljutni abba az állapotba, amikor szervezeté- nek vésztartalékait mozgósítani tudja. Ezek az energiák ott szunnyadnak minden ember testében, de felszabadítani — s innen a kifejezés — gyakran csak a halál- félelem esetén tudja az átlagember. Képzeljünk el egy tartályt, miben ott szuny- nyad sűrítve a tehetség, az elvégzett óriási edzésmennyiség, a kezdeményezőképes- ség, a bátorság, az erő, a kudarcok és sikerek emlékei. Az ember tapasztalata

(17)

úgyszólván egész elmúlt élete. De hogy a gőzt kiengedni a csapot elfordíthassa, meg kell találnia a kulcsot.

A montreali olimpia után hónapokig gyötörte magát, vajon megvan még benne ez a tartály? Vajon csak a szelepet kereste hiába? Egyáltalán, képes lesz-e ismét megtalálni ?

Törökországban, az Európa-bajnokságon rettentő keservesen túl volt az első mérkőzéseken. S akkor, mint akit villámcsapás ért, újra érezte ezt a szinte révült állapotot. Reggel a szobatársai úgy néztek rá, mint valami megszállottra, amikor a hátralevő négy, igen nehéz mérkőzése előtt kijelentette: övé lesz az aranyérem, így lett.

Az országban nem zengett a hírharang. Tőle ezt várták. Minden más már ku- darcnak számított volna. Pedig neki, Montreal után, ez az újraébredést jelen- tette.

A sikereket nem lehet reflexszerűen, sorozatban elérni, ahogyan a kívülállók magától értetődő természetességgel elvárják tőle. Ezt igazán csak Hegedűs Csaba tudja, aki persze éppúgy, mint Balczó, azzal is tisztában van, hogy nincs egyedül a szőnyegen. Ebben az országban azért nagyon sok ember tud őszintén és önzet- lenül örülni, amikor Hegedűs Csabának nyakába akasztják az érmet, az • árbocon leng a zászló s a Himnuszt játsszák. A lassan harminc esztendős birkózó sokszor hallgatta már s mégis mindig ügyelnie kellett: ki ne bújjon szeméből a könny.

Még akkor is, ha másnak játszották a mieink közül.

Törvényszerű lenne, hogy nem minden keserűség nélkül látja eddig megtett útját a sportban? Jól tudja, hogy a sportág berkein belül idehaza akadtak, akik már Montrealban is inkább ellene, mint neki szurkoltak. De harcolni csak szem- től szembe lehet. Fantomokkal küzdeni képtelenség. Gyakran tépelődik azon, hogy szükségszerűen szüli-e a siker az ellentéteket s hajlik arra, hogy a diadallal egy- idejűleg elkerülhetetlenné válik a kicsinyes féltékenykedés. Be kellett látnia, bár- mennyire sajnálta is, hogy erőfeszítéseinek egy részét, akarva-akaratlanul, ez őrli fel. S balszerencséjére az átlagnál ő lényegesen érzékenyebb ember.

A következő olimpiáig még vállalja a küzdelmet, a gyötrő edzéseket, talán azért is, mert önigazolást keres. A tüskék benne maradtak Montreal után. Csak ő szabadíthatja meg tőlük önmagát. Minden valószínűség szerint sikerülni fog neki.

Az ellenkezője nagyon megviselné. Egyetlen dolog segíti igazán majd. S ezt épp a sportnak köszönheti: a benne rejlő hihetetlen akaraterő.

A lépéselőnyért harcol

Kérem, próbálják függetleníteni a most következő, még korántsem lezárt pá- lyafutást az úszástól, sőt javallhatnám, hogy esetleg a sporttól is, bár ez nehezeb- ben menne. Ezt sem tartanám azonban képtelenségnek, s pusztán önmaguk szóra- koztatására az úszás, vagy sport szavakat próbálják meg alkalmasint helyettesíteni tetszőlegesen például a művészet, a vegyészet, az alapkutatás, a haladás szóval, azaz bármilyen emberi tevékenységgel, ami nincs híján az alkotó mozzanatoknak.

*

Széchy Tamás tanárembernek készült és némi vargabetűvel — főként mun- kája lényegét tekintve — az is lett, függetlenül attól, amit a hivatalos okmány tanúsít. Mert hogy az önéletrajzi elemek se hiányozzanak, eredetileg a Testneve- lési Főiskola tanárképző szakára iratkozott be. Az előzmények szinte törvény-

(18)

szerűen sodorták erre a pályára, hiszen mi mást javasolhattak volna a jó felépítésű ifjúsági válogatott atlétának, aki mellesleg jól mozgott a labdarúgó- vagy kézilabda- pályán, s megállta helyét a tornaszereken is.

Mivel azonban 1950 táján az otthont és anyagi támaszt jelentő rokonait — ak- koriban egyáltalán nem szokatlan, ám firtatni nem illő okok miatt — átmenetileg nélkülöznie kellett, kénytelen volt tanulmányait megszakítani s óraadással elő- teremteni annyi pénzt, amennyi megélhetési költségeinek legalább egy részét fe- dezte. A hiányzó összeget regénybe illően változatos munkahelyeken gyűjtötte

össze, s ha alkalmi állásainak csak egyik-másikát állandó foglalkozásként űzi, az valószínűleg káderlapjának támadhatatlanságát jelentette volna.

Akkoriban történetesen a magyar sport talán legsikeresebb éveit éltük, de az úszásban később korszakot teremtő sportszakértő ebből keveset érezhetett, élhetett át. Épp azzal volt ugyanis elfoglalva, hogy megéljen, és esetleg még elfogadható jövőt is biztosítson magának. Közben ízlelgette a vidéki gyerek számára lenyűgöző főváros ízeit, s gyűjtögette, rendszerezte a benyomások özönét. Így lett felnőtt ember. Talán kicsit korábban, mint kellett volna. Így lett minden iránt érdeklődő, mindent megérteni tudó, kísérletező kedvű, az újnál is újabbat akaró s kutató személyiség. De még mindig nem úszóedző. Képzeljenek el egy zongoraművészt, aki hosszú időn át csak imádja a zenét, de híján van minden lehetőségnek, hogy hangszerhez jusson. S ráadásul elsőre, tegyük fel, hegedűt kap a kezébe. Vajon nem vesztegette az időt? Lehet, bár utólag nehéz lenne eldönteni.

Tény, hogy Széchy Tamás az atléták mellett kezdett dolgozni. Csak a teljesség

•kedvéért, korábban, elsősorban anyagi okok miatt, női tornászcsapatot is edzett, mígnem szempontjából épp a legrosszabbkor, az egyesület sajnálatos módon fel- oszlatta a szakosztályt.

Az uszodába kísérletezni ment, nem is saját jószántából, hanem mert küldte az egyébként igen jól képzett, nagy tekintélyű vezető edzője, akinek eredményei ellenére kedve és igénye volt ú j módszereket kutatni. Az atléták aerob és anaerob terhelésével foglalkozott a mester és így tanítványa, Széchy is, mégpedig a szinte laboratóriumi lombik szerepét betöltő medencében. (Az iménti, tudálékosnak tűnő kifejezések magyarázata elhanyagolható a történet szempontjából, annak menetét úgysem befolyásolják. Aki akarja, az egyszerűség kedvéért képzelje azt, hogy his-

tóriánk hőse aranyat talált kísérletei során. Ez természetesen nem igaz, de ki vitatná, hogy számos felfedezés egyenértékű lehet azzal, ha valaki kincsre bukkan.

A sorsa is hasonlóan alakulhat, akárcsak mossa még az aranyszemcséket a hor- dalékból, akár ha már jókora aranyrög lapul az iszákjában. Már figyelik, mert van miért szemmel tartani. Potenciálisan tehát veszély fenyegeti. Egyelőre azon- ban ő maga is csak sejtette kutatásai várható sikerét.)

Széchyt roppant mód érdekelte az uszodában töltött idő eredménye s az előbbi példánál maradva már-már látta a parányi aranyszemcséket megcsillanni. Így az- tán, bár hivatalos nyoma még nem volt, szinte észrevétlenül eljegyezte magát az úszással. Röviddel később, 1959-ben, házasságlevél gyanánt akkori egyesületének, az FTC-nek, benyújtotta elképzeléseit tartalmazó dolgozatát, aminek terjedelme tartalmához képest meglepően szerény volt, összesen tán tizenöt oldal.

Feltehetően ennél is rövidebben kellett volna mondandóját megírnia, mert visszagondolva, minden jel arra mutat, hogy aki megérthette, vagy esetleg elfogad- hatta volna, képtelen volt az írásművet végigolvasni. Tán nem is rosszindulatról volt szó ez esetben, pusztán a kényelmesség szelídebb változatáról, ami azért nem volt mentes a nehezen érthető ú j iránti bizalmatlanságtól. A program ugyanis

— ki hallott még ilyet? — korosztályos felkészítésről, merőben ú j terhelési mód- szerekről szólt (volna), ami akkoriban a tudományos-fantasztikus regények sportra alkalmazott változatával ért fel. Azért senki nem utasította el, mert ahhoz esetleg ellenérvekre lett volna szükség. A kézirat hozzávetőleg olyan sorsra jutott, mint a makacsul jelentkező, dilettáns drámaíró műve a színházigazgató szobájában.

Persze, lehet, hogy nehéz időben azért azokat is elolvassák, mert mit tudni, hátha mégsem olyan rosszak.

(19)

A magyar sportban azonban, sőt mondhatni az úszásban sem volt akkor még ínséges idő. Nem büszkélkedhettünk ugyan világot verő úszókkal, de azért egy-egy Európa-rekord, vagy szép győzelem a stabilitás hamis illúzióját keltette. Ha Szé- chy terveit már akkor megvalósíthatja, akkor á 60-as évek közepére felmutathatta volna azokat az eredményeket, amelyeket így csak 1970 után ismerhettünk meg.

És itt nem egyszerűen csak fáziseltolódásról van szó. Hogy tudniillik, ami nem volt 1965-ben, az sikerült 75-ben.

Maradva a feltételezésnél: a világ úszósportja akkoriban legrosszabb esetben is elsősorban jobb versenyzőkkel vert bennünket s nem valamilyen, egészen újnak számító, jól megalapozott módszerrel. Hihető vagy nem, a módszer eredményes- ségét és általános alkalmazását is igazolva, több évnyi előnyt szerezhettünk volna minden más országhoz viszonyítva. Ez esetben pedig úszósportunk egyre apadó utánpótlási bázisa mennyiségileg és minőségileg egyaránt gyarapodott volna.

Kétségtelenül senki nem tudhatta, vajon valóban akkora horderejű tervről van-e szó, mint ahogyan azt elkészítője hitte. Kipróbálni — úgyszólván minden kockázat nélkül — mégis érdemes lett volna.

De érdemes mégegyszer hangsúlyozni: akkoriban még voltak tehetséges ver- senyzőink, akik néhány kétségtelenül nagy tekintélyű edző irányításával a hagyo- mányos módszerekkel is sikeresek tudtak lenni. Bár úszósportunk már akkor sem volt egészében ütőképes.

Az esztendők teltek, a nemzetközileg is számottevő versenyzők száma Magyar- országon látványosan és egyben riasztóan csökkent. Először csak néhányan, majd egyre többen kezdték az utánpótlás tervszerű nevelésének szükségességét hangoz- tatni. Széchy tervei, módszerei közben még természetesen a fiókban lapultak, s megalkotójuk is csak 1963-ban került az akkor létrehozott Központi Sportiskolához.

Téved, aki azt hiszi, hogy ekkor már szabad kezet kapott s úszókkal foglalkoz- hatott. Nem is volt ilyen tagozat még. A vízilabdázókkal kellett megnyernie a „leg- jobb úszónevelő egyesület" címet, hogy megfelelő erkölcsi alappal kérhesse az úszószakosztály életrehívását. (Csupán jelentéktelen apróságként érdemes mind- ehhez hozzáfűzni: a vízilabda-szakosztályban magától értetődően csak fiúk spor- toltak, tehát a bizonyítás során a megszerezhető pontok ötven százalékáról eleve le kellett tenni, lányversenyzők híján.)

Hipp-hopp, alig telt el tehát hét esztendő, és Széchy Tamás végre, többnyire kilencesztendős tanítványaival elkezdhette a munkát.

Rövidesen híre ment jóindulatú szakmai körökben, hogy aki röhögni akar, menjen el a sportiskolás úszógyerekek edzésére, mert lenyűgöző látvány, amint a mester menetgyakorlatokat tart, holmi tornaórához hasonlóan. Az élcelődés nem volt távol a valóságtól. Igaz, körülményes lett volna ugyanezt a medencében le- bonyolítani, minthogy a gyerekek még nem tudtak úszni. Hogy majdan egyszerre mozogjanak a vízben, ahhoz elengedhetetlenül fontos volt, hogy a számukra még kétségtelenül biztonságosabb szárazföldön tanuljanak fegyelmet. Akkor majd a vízben is pontosan végre tudják hajtani a szükséges utasításokat.

Valószínűleg legalább ilyen derültséget keltettek volna Széchy edzéstervei, módszereinek részletes leírásai. Matematikai adatsorok, számítások, tudományos kifejezések halmozódtak azokban. Szerzőjük ugyanis abból indult ki, hogy ő (gyer- mek) emberekkel dolgozik, akiknek ráadásul — szüleik jelenlétében — nem keve- sebbet ígért, mint a világhírt. Nem azért foglalkozik velük — mondta —, hogy megtanuljanak úszni, hogy gyorsan haladjanak a vízben, hogy a magyar mezőny- ben helytálljanak, hogy a külföldiekkel is felvegyék a versenyt és esetleg le is győzzék őket. Nem. A cél ennél is több volt. Világrekordok, világ- és olimpiai bajnokságok.

Ezek a gyerekek emberi mivoltuk teljes bonyolultságával az edző rendelke- zésére álltak. Csak a rendkívül elmélyült elméleti munka adhatott elégséges ala- pot ahhoz, hogy az ígéretet ne kelljen megbánnia annak, aki tette.

(20)

Szülő és tanár kellett legyen egyszemélyben. Sokat kellett tudnia azokról, akikkel foglalkozott. És arról is, amiben ezek a gyerekek úsztak. A vízről, mint közegről. A következő lépés magától értetődő. Nem volt mindegy, hogyan úsztak a vízben. Ugye, szinte fantasztikus és mégis magától értetődő immár, hogy az edző vektoranalízissel próbálta a vízben haladó test leggazdaságosabb mozgását feltérképezni. Ennek eredményét ma Verrasztó Zoltán egyéni hátúszó stílusa őrzi.

Az -angol nyelvű szakirodalom az általa alkalmazott fordulót következetesen csak Verrasztó-fordulóként emlegeti.

S az eredmények jöttek. Az újságírók már figyelték, részben csodálták s oly- kor bosszankodtak, amikor kérte őket, hogy ne írják meg, mert nem lenne sport- szerű, de Hargitay, Verrasztó, vagy Soós ilyen és ilyen időre lesz képes, ami min- den bizonnyal elég a győzelemhez, vagy a jó helyezéshez. Azaz másodpercre, méterre előre tudta versenyzői várható eredményét. (Ha tévedett, mindig inkább jobb eredményekkel cáfoltak rá tanítványai.) Tizenhat nagy versenyen igazolódtak előzetesen kikunyerált esélylatolgatásai. A tizenhetedik verseny a montreali olimpia . volt

Csakhogy kicsit előreszaladtunk. Amikor a Széchy-tanítványok versenyt ver- seny után nyertek, már nem lehetett kétséges, hogy ezt a lendületet szinte képte- lenség lesz megállítani. Nyilvánvalóvá vált: Montrealban csak akkor veszíthetnek a sportiskola rokonszenvesen szerény világhírességei, ha valami fatális balsze- rencse közbejön, vagy valami, egyáltalán nem fatális intermezzo megzavarja terv- szerű felkészülésüket.

' Széchy Tamás nevét persze megismerte a világ, legalább annyira, mint tanít- ványaiét. S ez nem veszélytelen dolog. Napról napra szaporodtak a barátai, számára már-már gyanúsan gyorsan. Egyre többen kopogtattak be a Császárba, mintha a császárhoz jöttek volna. Pedig ő érezte magát legkevésbé annak. Azt viszont nehéz lett volna cáfolni, hogy az olimpiai kiküldetésre alkalmasnak talált úszóküldöttsé- günk valamennyi tagja az ő tanítványa. Fel is kérték: vállalná el a szövetségi kapitány tisztét. Nem volt kapós" ez a beosztás akkoriban. Teljesen logikusnak tűnt egyébként Széchy jelölése, hiszen furcsa lett volna, ha nem ő a kapitány, amikor a válogatott keret azonos a növendékeivel. Széchy mégis három hónapig vívódott. Nem egyszerűen szerénykedésről volt szó részéről, amikor azt mondta:

mit változtatna a lényegen, ha egyszerűen csak a gyerekek edzője maradna? Félő, hogy a kapitányi teendők éppen az edzések irányításától vennék el az idejét.

Az uszoda kapuja gyakrabban és szélesebbre tárulna, olyanok is jönnének, akikre nincs okvetlenül szükség. Ez volt monológjának lényege. Nem tévedett. Az olimpia évében az edzések felét már nem tudta személyesen dirigálni. A KSI patriarchális hangulatú otthonában akkora forgalom lett egyszeriben, mint valami vasúti- váró- teremben. Pedig Széchy nem boszorkánykonyhában főzte a sikereket, mint azt néhány hangzatos újságcím jobb híján írta. Számára létfontosságú volt viszont, hogy azt a harmonikus viszonyt, amely a kis közösség minden egyes tagját össze- kötötte, ne lazítsa meg semmi és senki. Hiszen a jól megalapozott tudományos módszerekkel dolgozó edző egyben atyai-baráti viszonyban volt (és van) tanítvá- nyaival. Ha az általa gondosan őrzött légkör fertőződik, jól tudta, az út veszé- lyessé válhat. S bizony a baljós előjelek, halványan ugyan, de feltűntek, bár a fiúk még nagyszerű időket úsztak, s minden biztatónak tűnt. Egyfajta lelki zavart- ságot mégis lehetetlen volt rajtuk nem észrevenni.

A szövetségi kapitány egyáltalán nem áhított tiszte nem engedett azonban meg többé semmiféle visszahúzódást, elzárkózást. Az amúgy is barátságos, szolgá- latkész természetű Széchy senki előtt sem csukhatta és csukta be az ajtót. Láto- gatókban pedig nem volt hiány. Hogy aztán közülük ki volt a. jószándékú érdeklődő, s ki jött csak a munkát zavarni, feltartani, azt akkor legjobb esetben is csak megérzések alapján lehetett volna feltételezni.

Az olimpiai, versenyek után Széchy nem tett szemrehányást senkinek, leszá- mítva önmagát. S nem sarkallta tanítványait további munkára. A döntést a lassan.

18

(21)

felnőtté cseperedett fiúkra bízta. Néhány hónappal később a versenyzők maguk kérték, hogy folytathassák a közös munkát. Érdekes módon, Széchy még a mont- reali versenyek előtt arra gondolt, hogy egészen kis gyerekekkel foglalkozik majd, az elméletben lefektetett, gyakorlatban azonban még ki nem próbált ú j módsze- rekkel ú j korosztályt készít fel. Ám Hargitaynak, Verrasztónak, Soósnak és a többieknek is szükségük volt arra a szakemberre, aki korábbi sikereiket kovácsolta.

Ezek a pelyhedző bajszú fiatalemberek tisztában voltak azzal, hogy nem erejük teljében s nem az övékénél jobb eredményekkel verték meg őket. Hiszen, ha olyan időket úsznak legyőzőik, amilyenekre a sportiskolás világklasszisok erejéből ko- rábban még nem tellett, akkor meg kellett volna hajolni. De így nem. Vágytak a bizonyításra. S vágynak is. Ehhez Széchy nélkülözhetetlen. Verrasztó és Soós azért iratkozott be a Testnevelési Főiskolára, s nem más egyetemre, hogy legyen idő az edzésekre. Hargitay ugyan végzi az Állatorvosi Főiskolát, ám hasonlóan az Egyesült Államok egyetemista úszóihoz, a páros években teljes intenzitású edzé- seket tervez, a páratlanokban kissé könnyebb terhelést vállalva, inkább a tanul- mányaival törődik. Sem Széchy, sem a tanítványai nem tartották különösebben fontosnak a magyarázkodást. Dolgoznak tovább.

Természetesen, nagyon sokan egyértelmű kudarcról beszélnek. De érdemes azon eltöprengeni, hogy vajon ki a nagyobb versenyző. Az, aki egy versenyen nyerni tud, még ha az a legjelentősebbnek tartott verseny is, vagy az, aki éveken át veri a világ élgárdáját, világrekordokat tart és a ranglista élén áll. (Clarké soha nem nyert olimpiai bajnokságot, mégis csodafutóként tartja számon mindenki, aki ért az atlétikához, s a neve ismerősebben cseng, mint az olimpiai győztesé.)

Széchyt voltaképpen a sajátos körülmények szülte szükség szorította egyedül- álló módszereinek kidolgozására. Ügy vélte, ha lépést akarunk tartani ebben a rendkívül kiélezett vetélkedésben a világgal, akkor egy lépéssel feltétlenül meg kell előzni . a többieket. Ezt indokolják hazai körülményeink, hiszen nálunk az utánpótlásnak nincsenek olyan tömegei, mint számos más országban. A viadalok során mi nem tudjuk a tehetségek tömegeit felvonultatni, örülünk, ha egy-egy rend- kívüli adottságú versenyzőnk akad. Ezért egyedül a jól megalapozott módszertani előnyben bízhatunk, amellyel akár közepes tehetségű sportolókat is rendkívüli eredmények elérésére tehetünk képessé. Széchy Tamás, amikor a nélkülözhetet- lennek tartott lépéselőnyt megszerezte, már akkor is kísérletezett újabb, még ki nem próbált felkészítési variációkkal. Most ezeken a sor, hogy ne maradjon el az önmaga által megszabott követelményektől. Csendben dolgozhat. Kevesebb a lá- togatója. Valószínűleg az irigye is. A módszereit senki sem érzi, hogy kötelező lesz átvenni, ez esetben tán érthető módon gombamódra szaporodnának ellenségei.

A módszereket nemcsak kiagyalni volt nehéz, megérteni sem könnyű. Kinek van szüksége fáradozni azzal, ami más érdeme?

Nem tudni, mit hoz a moszkvai olimpia. Széchy és versenyzői bizonyára ott lesznek. Nem tudni persze azt sem, milyen eredményeket érnek majd el.

Ugyanakkor fenntartás nélkül hiszek elméleti és gyakorlati módszereiben egyaránt.

S az is bizonyos, ha húsz, harminc vagy ötven esztendő múltán bárki is újat és világraszólót alkot ezen a szakterületen, annak Széchy munkáját kell felülmúlnia s egyben elméletébe beépíteni, mert csak ezen az áron juthat előbbre. így szerez- het l é p é s e l ő n y t .

(22)

THIERY ÁRPÁD

Ritkán engedélyezhetsz magadnak gyönge napot

— 1975 —

Szolid lakótelepi otthon. ízléssel válogatott tárgyak, klasszikus szobrok miniatűr másolatai. Nyíltan világító színek. Feszélyezettség nélküli kényelem. Nehéz meg- teremteni. A fotelban egy fiatalember ül, akiről általában sokat beszélnek, á m annál kevésbé ismerik: Kozma Mihály, a Budapesti Honvéd válogatott labdarúgója.

Évek óta ismerem a lelátóról. Másokkal együtt én is diadallal szoktam égnek emelni a karomat, mintha magam vágtam volna az ellenfél hálójába a labdát.

Máskor, a kihagyott gólhelyzetek, a gyengébb játék után én is bosszankodva fordu- lok el, és hazafelé a villamoson helyeslően bólogatok, ha valaki csalódottan jegyzi meg: Kozma Miska megint kihagyott egy szezonra való helyzetet...

A pálya színház is. Hetenként tízezreknek öröm vagy bosszúság forrása. A néző az eredményt teszi mérlegre, a játékost pedig a saját érzelmeivel veti össze.

A gyanú akkor támadt föl bennem, amikor a miskolci teremtorna szünetében (a gyászos emlékű lengyelországi kupamérkőzés után) Kozma Mihály a televízió sportriporterének nyilatkozott. Negyvenöt másodperces dráma volt, két szereplővel.

A játékos, aki egy siralmas kudarc megtestesítője a kamera előtt, másfelől az em- beri mivoltában, alkatában, lelkiállapotában mélyen megbántott ember.

ötven kérdés „kapásból" még egy tapasztalt közéleti ember idegzetét is próbára teszi. Kozma Mihály meglepő nyugalommal válaszolgat. Nem tér ki a kérdések elől, legfeljebb egyik-másik válasza kissé szűkszavú.

Szeptemberben lesz huszonhat éves. Tápén született, ott járt általános iskolába.

A vízügyi szakközépiskolát Szegeden végezte, ott érettségizett. Tizennégy éves ko- rában már a SZEAC úttörő csapatában játszott, másfél év múlva az NB I/B-ben szereplő első csapat állandó tagja lett. Szükség volt rá, s előfordult, hogy lázasan, bedagadt térddel is játszatták. Aztán megjelentek a fővárosi és .a jelentősebb vidéki csapatok képviselői. Ferencváros, Vasas, Honvéd, M T K . . .

— Akkoriban sok mendemondát lehetett hallani az átigazolásáról.

— Édesapám tárgyalt. Sokáig úgy nézett.ki, hogy a Fradiba megyek, mert ők kerestek meg először. A végső döntésben közrejátszott az is, hogy kis korom óta Tichy Lajos szurkolója voltam. Az fogott meg, hogy rugdosta a gólokat. Még nem is láttam őt játszani, de ő volt a példaképem.

— Maga döntött az átigazolásában?

— Én. Édesapám tanácsával egyetértésben.

— Könnyen megszokta a fővárost?

— Az elején nagyon rosszul éreztem magamat. Nagyon szeretem a szüleimet, és hiányzott a család. Én nem jártam el esténként a haverokkal, inkább otthonülő ember voltam. Vagyok is. Abban az időben sokat voltam egyedül. Alig vártam, hogy vége legyen a bajnoki meccsnek, a pihenő napot gyakran otthon töltöttem Szegeden. Két évig éltem így. 1971-ben megnősültem, egy év múlva megszületett a kislányom. Röviden ez a történet.

— Volt-e gyerekkorában valami más elképzelése is, hogy mi szeretne lenni, ha majd felnő?

— Amióta az eszemet tudom, futballozom.

— Visszagondolva: ki gyakorolta magára a legnagyobb hatást?

— Szerintem ilyen nem volt — rázza határozottan a fejét.

— Ki a legjobb barátja?

(23)

— A legjobb?... Zárkózott természet vagyok, kevés a barátom. Inkább itthon szeretek lenni. A csapatnál több barátom van. A magánéletben kevesebb.

— Mivel tölti a szabad idejét?

— Hétköznap nagyon kevés a szabad idő. Összel-tavasszal, mire áz edzésről hazaérek, már sötét van. Megvacsorázom, korán le kell feküdni. A kislány miatt ritkábban megyünk színházba vagy moziba. Vasárnap általában a családdal vagyok itthon. Vagy sétálgatunk.

— Mi érdekli a világ eseményeiből?

— A politikát mindig figyelemmel kísérem.

— Milyen könyveket olvas?

— Berkesi és Szilvási könyveit szeretem. A mozgalmasságuk miatt.

— Ki a kedvenc filmszínésze? 1

— Alain Delon.

— Kedvenc szórakozása?

— Olyan szórakozásom nincs — válaszolja tűnődve.

A felesége szelíden kiigazítja.

— Rejtvényfejtés. Közösen . . .

— Az igen — hagyja helyben Kozma Mihály.

— Milyen események befolyásolták döntően az életét?

— Az egyik, amikor a SZEAC úttörőcsapatánál jelentkeztem. A másik, amikor a Honvédba kerültem. Döntőnek érzem a házasságomat is, és a gyerek születését.

— Mire emlékszik vissza, mint nagyszerű élményre?

— Az olimpia.

— Mi volt életében eddig a legnagyobb kudarc?

— Miután én mindent a futballra tettem fel, ott értek a kudarcok is. A leg- nagyobb? Azt hiszem, egyformán legnagyobb a svéd és a walesi meccs. Különben is, minden vereség után két-három napig letört vagyok. A vereség utáni éjszaka nem tudok aludni. A szemem lecsukva, és állandóan az van előttem, ami a meccsen nem jött be.

— A kudarcok miatt önmagát szokta okolni?

— Igen.

Kozma Mihály élethivatása a labdarúgás. Túl van a kétszázadik bajnoki mér- kőzésén, 151 bajnoki gólt rúgott eddig: Tavaly gólkirály volt. Az idei góllövő listát jelenleg 19 góllal vezeti. Tizenötször volt válogatott. 3,8 másodperc alatt futja a harminc métert. Napi élete csaknem egyhangú rendszerben zajlik. Reggel hatkor kel, este nyolckor fekszik. Hétfőn, kedden, csütörtökön napi két edzése van, ilyen- kor körülbelül tíz órát tölt együtt a játékostársaival. Reggel és este egy-egy óra utazás az egyesület autóbuszán, kétszer két óra edzés, közös ebéd, rendszerint a Margit-szigeten, az oda-visszautazás plusz huszonnégy kilométer. Más napokon is hat-hét óra a játékosok rendszeres napi elfoglaltsága, ha vidéken játszanak, a csa- pat gyakran már pénteken elutazik. A napi életbe szervesen épülnek be a rendsze- res múzeum- és üzemlátogatások, amelyekre dr. Lakat Károly, a csapat vezető edzője nagy súlyt helyez. Hasonlóképpén a játékosok jövőjére is. A csapatban jelenleg nincs olyan játékos, akinek sem iskolája, se szakmája. A legtöbbnek érett- ségije van, vagy középfokú szakiskolát végzett, illetve végez. Mint Lakat mondja:

— Ha valaki megérti a tanulás fontosságát, én igen, hiszen egy tanár nem teheti meg, hogy ezen a téren is ne segítsen a játékosainak. Az a játékos ugyanis, aki törődik a jövőjével, az a mával is jobban gazdálkodik... A játékosok elméletileg egyetlen szabadnappal rendelkeznek, ez a vasárnap.

— Autója van? — kérdezem Kozma Mihálytól.

— Autó, az nincs.

— Nem is akar venni?

— Most más tervünk van. Szeretnénk egy telket, víkendházat rá. Jelenleg nem nagyon tudnánk felépíteni, ezért minden pénzt meg kell fogni.

Kozma Mihály pályafutását egy tekintetben Ron Clarké, ausztráliai futóhoz hasonlíthatom, aki fél mérföld és a maratoni távok között 202 versenyen győzött,

(24)

18 világcsúcsot javított, de soha nem nyert olimpiát, s az ausztrál taxisofőrök állí- tólag így beszélnek róla: „Clarké? Ja, az a pofa, aki soha semmit nem n y e r t ? . . . "

Clarké kissé ingerülten nyilatkozta: „Nos, nem nyertem olimpiai aranyat, és ez azt a hülye ötletet szülte, hogy nem voltam jó az igazi versenyeken, egyetlen ellen- érvem, hogy igazán mindent megteszek, hogy tisztességes l e g y e k . . . "

Kozma Mihály sportpályafutásának is van egy sajátságos kísérővonása: a gól- király általában nyolc-tíz abszolút gólhelyzetből egyet, esetleg kettőt értékesít, fő- ként a válogatottban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A közvélemény ennek magyarázatát szinte egyöntetűen Kozma Mihály gátlásosságában látja.

. Kérdésemmel felkerestem dr. Lakat Károlyt is.

— Kozma Miskával nem a Honvédnál találkoztam először — mondja. — Körül- belül nyolc éve ismerem. Középcsatára volt annak a csapatnak, amelyikkel 1967 decemberében Dél-Amerikában portyáztunk. Már akkor olyan embernek ismertem meg, akire lehet számítani. Szerény, csendes ember, de kevés önbizalommal. Érde- kes egyébként, hogy a gólt rúgó csatárok a pályán is, emberileg is rendszerint önzőek. Miskát viszont inkább bátorítani kell, nem pedig visszafogni. A csapat szempontjából is van ennek szerepe, hiszen őt szeretik a játékosok, és még többet adnának a szavára, ha kissé aktívabb volna. Másik oldalról nézve azonban, ha valaki öt-hat helyzetből csak egyet értékesít, azt nem lehet csupán az önbizalom hiányára fogni. Például, ha Miska a pályának bizonyos pontjára ér, tudom, hogy miből lesz biztos gól, másik esetben pedig tudom, hogy nem lesz belőle semmi. Ez szakmai hiba, nem lélektani. Ezzel együtt is szükség volna Miska részéről egy kis

„önzésre", ami a csapatnak is több önbizalmat adhatna.

Kozma Mihály egyetért az edzőjével, kérdésemet viszont helyreigazítja.

— Azt nem mondanám, hogy a Honvédban nem váltottam be a reményeket.

A válogatottban?... Sajnos, el kell ismernem. Pontos magyarázatot nem tudok adni, hogy miért, hiszen ha tudnám, tettem volna ellene. Az viszont igaz, hogy 1968 óta két egymást követő meccsen nem voltam válogatott. A Honvédban, ha van is egy-két rossz meccsem, tudom, hogy számítanak rám. A válogatottban meg rend- szerint úgy megyek ki a pályára, hogy megint bizonyítanom kell.

— Gátlásokkal küzd a pályán.

— Szerintem ez abból is adódik, hogy én az életben is csendes vagyok. Amikor kimegyek a pályára, eszembe se jut a gátlásosság, de. ha kimarad két-három helyzet, akkor egy kicsit ideges leszek. Nem is gátlásnak nevezném, hanem idegességnek.

Kapkodni kezdek.

— Mi lesz, ha abbahagyja a játékot?

— A tiszti pályát választottam. De szeretnék kapcsolatban maradni a labda- rúgással.

— Mit szeretne még elérni?

— Bajnokságot a Honvéddal...

Rövid, tanácstalan csend következik.

— A válogatottságot már nem is említem. De biztos, hogy mindent meg fogok tenni . . .

— Ha interjút készíthetne egy újságíróval, mi lenne az első és az utolsó kérdése?

— Az első az volna, hogy foglalkozott-e azzal a sportággal, amiről ír? Az utolsó kérdés pedig az lenne, hogy minden esetben meg szokta-e kérdezni azt, akivel interjút készít?...

— 1977 — Időközben két év telt el.

A hangulat most jobb, mint két év óta bármikor. Kozma Mihály a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen hét gólt rúgott: hármat Kaposváron, kettőt Békéscsabán, egyet a Dorognak s ugyancsak egyet a Dunaújvárosnak. A góllövő listán jelenleg holtversenyben a harmadik helyen áll.

Pedig nagyon rosszul kezdődött ez a két év.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Abba a korba, amely az ész győzelmét jelenti a testi erő felett (képekben kifejezve: a lefegyverzett férfi győzelmét az üvöltő oroszlán felett). A felvázolt fejlődési

Van-e nekem egyáltalán valami szerepem abban, hogy azt gondolom, amit, vagy csak én vagyok a magam semmi létéből fölbukkanó Echo, aki Nárcisszosz, azaz Nádas Péter

Tehát: személyes, közösségi, nemzeti, szocialista, egyén és kollektivizmus - ennyi minden kódolódik bele a Ballada... poétikai megoldásaiba, prozódiai rendjébe, alakzataiba

A pest-budai német nyelvű lap például Széchenyi mérsékelt, meg- fontolt reformpolitikáját állította szembe a Wesselényiével, akit a heves és destruktív párt

Térdcsapdosó nevetés, vidám összetege- ződés következik erre; a tizenhárom éves trakli fejezés emlékét Ecet tanár úr ko- morsága teszi elviselhetővé, mert dokumentálja,

részese keresztes hadjáratoknak, volt reformációja, vannak jakobinusai.. dés tehát: közben, e két évszázad alatt mi is történt? A részletek gazdagsága elle- nére, amit

Az ember nyeresége, hogy e lemondás közben (ha meg- felelő módon, a szellemi világba emelkedve végzi): hogy amire a pesanteur világában képtelen volt, meg tudja oldani,

Éppen ezért: ha ré- gebben még tüntető kihívásnak számított büszkélkedni azzal, hogy egy folyó- irat két, három, öt év után egyáltalán van, létezik, akkor ma már