• Nem Talált Eredményt

Üzenem, ba T D

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Üzenem, ba T D"

Copied!
3
0
0

Teljes szövegt

(1)

T ANDORI D EZSÕ

Üzenem, ba

Üzenem, barátom, megvagyok rosszkedvben, ahogy ez már itten szokás jobb körökben.

Köreim romlását megakadályozni, indulok a héten, egyrészt, vásárolni gombát és zöldfélét, madáreleséget, de pénzt behajtani, vásálhatás végett szintén. Így hát hívlak a hét másik felén, sikerről, kudarcról számolni be szerén, fogadnék, ötféle választék lesz gomba, madaramnak salát’ kerül kosaramba egész bokor! Csakígy lesz sok szép kifogás, hallok nyavalyákat, jön a halogatás, pénz kifizetése mégis leginkább úgy kettő a háromhoz, nem is várom máshogy.

Lassan ezzel telik el a fényes május, de salátát, gombát, becsülettel mást, hoz, becsülettel másképp, mint némely csibészek kihazudozgatnak maguk haszna végett, sebaj, jó barátom, egyszer a karzaton találkozzunk azért, fentebb-rét Csarnokon, hol nem szól szép vers-szó, kantáta, vonós band, két deci bor mellett eltűnődünk újfent,

miért is vagyunk úgy jó sokan ily nagy-lent, akkor miért már nem vagyunk úgy tényleg lent?

De íly okok miatt? Az ember csak büffent, még csak rá se citálgatja az Úristent, kisajátítják azt némelyek ott „közbent”!

(2)

4 tiszatáj

Minek kér

Minek kérdezgettek, elmondtam már mindet, hogy szinte darabra és készen keringnek.

Megkínlódtam vele, szinte pillanattól pillanatig, hogy nincs kijutásom abból, amibe jutottam, ugyan nem szerettem, csak ellene ésszel semmit sem tehettem.

Írtam: mint vadállat, ha rájön, ketrece vagy végképp kívüle, vagy ugyan-egy vele, de hát kívüle hogy? ha ő ott van benne.

Ennyi a felelet, egyéb mi is lenne.

A többi: császkáljunk, míg bele nem halunk, másokkal mászkáljunk: míg bele nem halunk, gyarapítsuk fogytunk: míg bele nem halunk, legyünk vagy ne legyünk: míg bele nem halunk.

Éljünk vagy meghaljunk: míg bele nem halunk, talpra magyarodjunk: míg bele nem halunk, talpra globálodjunk: míg bele nem halunk;

talpra tyúkszem, jönne: míg bele nem halunk, Vándor éji dala: míg bele nem halunk, miénk az éjszaka, míg bele nem halunk, gépkocsi részletre: míg bele nem halunk, gyászkocsi elitje: már bele is haltunk.

Mibe halunk bele? Tudja a jós bele!

Meghalni mire kár? Tudja azt a madár.

Arra, hogy semmit se kellene tudni már, még csak annyit se, hogy naptár s óra mit jár, az kéne, ha vóna: kéne-vóna se már.

(3)

2002. november 5

Már csak úgy po

Már csak úgy poromban, gyommal szomszédolok, már aki nem vagyok, de vannak a gyomok, elég szomszédolás, ha megvan a fele,

nem kell másik féllel sok bajlódás, ugye!

Por, mi én nem vagyok, de vonatkoztatás, végre kifizettem, ami e lakhatás,

lakhatás e Földön, hogy részben mindig más, az vagyok, sose én, mégis én felelek,

mit csak cselekszem, azért. Elég is lett!

Ha porom hallana, hallana ködkürtöt, ködös kikötőből, lópályán szétkürtölt eredményt, zeneszót, kopott slágereket, hogy az a megafon még belé nem reked!

Nem hallana fülem – bocsánat, a pora! – kedveskedéseket, melyeknek jó sora,

rossz sora, oly mindegy már, s csak nem is mindegy, annyi se, semmi se, mondom, mint széthintett por kint a Tabánban, nem növök akácban, nem növök én gyomban, emlékem ha marad, csak hogy szomszédolni valami por akart, ha a gyom, az akár egyá’tlán észrevesz, és nem az, hogy névről lehull az ékezet, hanem hogy nincs több név, maximum ékezet, nincs nyelv, nincs gondolat: gyom és akác alatt összeér a semmi, ami még megmarad,

vagyis él a semminek az a jobb fele, mely én sose voltam, csak szél hámja vele.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Csak tudnám, hogy hogy fér bele ennyi. Ennyi és

A válságrendezés kapcsán így került terítékre az ESM vagy a Fiskális Paktum létrejöttének (és tartalmának, hatásának) magyarázata, vagy a német hegemónia

Az adatokból kiderül, hogy a Facebookon 10 ezer megtekintésből 10–11 esetben volt szó gyűlöletbe- szédnek minősített tartalmakról, vagyis a felhasz- nálók az egyes

Márton László legújabb regénye, a Két obeliszk továbbhalad a szerző által már jól kikövezett poétikai úton: a fikcionalitás és a referencialitás dichotómikus

Amióta azt a szegedi textilkombinát- beli fonónőről szóló írásomat (Női arckép most a címe) megírtam, azóta eltelt több mint harminc esztendő. Most állítottam össze

Az antifasiszta iskolában már olyan volt a hangulat, hogy ránk nagy feladat vár az új Magyarországon.. A gyárban ugyanazt adták, mint a

árnyakba-botló csigahéjat-roppantó katonák és rekedten kiabálnak hahó sose halunk meg bár csapzottak vagyunk mint a kóbor kutyák hajunkban szalmakóc és

Alatta csak élünk és halunk, csak építjük a kaptárt, de nem építjük a kaptár új eszméjét!. Csírázzatok csodát a csoda helyett csípőtökben, ti