S E R F Ő Z Ő S I M O N
Szolgáltuk volna
Mire a szelektől zúgó láthatáron,
a parlag-időkben
erőink összegyülekeztek, s az: űrbe elfüstölgő napok mentén
elképzeltük a szabadságot, a földek fölvert porából tereltek fegyverbe, a menetirány
idegen népeken át:
Galíciába, a Donhoz, kis, elesett sorsúak:
kitakaríttassunk az országból, s a nyomor szaga, mint a kürtőn,
utánunk szellőzzék messze a megnyílt, •
huzatoló határokon.
Mi forradalmainkat szolgáltuk volna, nem a tornyosuló borúkat, háborúkat, hadakba állva
nem a hatalmi álmokat;
s a jövőt készítettük volna már elő
e kihasználóinktól kijátszott népű, s gőgjeik indulatával telített levegőjű, túlfűtött hazában.
Több hitet
mostanában
csak pállott gödreikben bukdosó utakkal,
elült erőinkkel.
Fáradt esőkkel találkozom, kis,
semmi sorsú tájakon lődörgő szelekkel;
A kedvet, mint libákat a szérűskertben, riogatnám fel.
Adjak több hitet!
Vegye irányát az ég felé:
a gállyon ne akadjon fel a lendület.
J Á N O S Y I S T V Á N
Rákóczi Rodostóban
rágondol Szienyavszka hercegnőre
Szienyavszka! hogy telik nélkülem élted?
Zöld szemedben ott-e a régi fény még, nádasok mély éji olíva lángja
és remegése
kócsagoknak? Célba miként találsz még?
Átlövöd vajh a Leopold-fejű tallért?
Jelzi jöttöd vadkanok éji rémült csörtetezése?
Vagy csak otthon ülsz suta-révedezve?
Csontjaidban perceg a szú, a köszvény;
s nyáladozva kéred az ágyi tömlőt, s így melegíted
béka-borzadt tagjaidat, s riadtan a tükörben nézed, a pőre tested:
vajh maradt még némi varázsa a régi hetyke vadásznak,
kinek láttán Péter is úgy elolvadt?
S néha gondolsz vajh szeretődre, rám is:
számkivetve mint nyüvöm únt nyugalmam, elfeledetten