délyi figuráit nagyon is sajátjainak ér- zi. Nemcsak Heltai kapcsán szentel bekezdéseket a magyarul író szász szerzô szimbolikus jelentôségének az erdélyi multikulturalitás összefüggé- sében, de érzékelhetôen nagy súlyú kérdések állnak a háttérben akkor is, amikor olyan – látszólag mellékes – kérdéseket boncolgat, mint hogy Bethlen Miklós önéletírásában a me- lancholia-fogalom abban az értelem- ben jelenik meg, amely a terminus- hoz Nyugaton a középkorban tarto- zott. A reneszánszban átalakuló foga- lomhasználat recepciójának több év- százados késésérôl szóló eszmefutta- tás önmagán túlmutató dimenziókat villant fel (De melancholia transylva- na-hungarica).
A cím értelmezésének eddig tár- gyalt dimenzióira maga a szerzô hívja fel a figyelmet elôszavában. Engedtes- sék azonban meg nekem, hogy rossz- májú legyek. A könyv címe még vala- mit megelôlegez: a szerzô stílusát. A
„textus” szó választása a „szöveg” he- lyett jelzi Tóth Zsombor vonzalmát a latin kifejezések használatához, ami retorikatörténeti elemzéseiben elke- rülhetetlen, ám helyenként – ahol csak hangulatfestési célokat vélek fel- fedezni használatuk hátterében – né- mileg eltúlzott. Különösen, ha még egy magamfajta, a latin filológiában nagyon kevéssé jártas történész is fel- fedezi, hogy a szerzô ragozási hibákat ejt (Incipit liber de ars [!] historiae...)– ilyesmi szerencsére csak elvétve for- dul elô. Hasonlóképpen túlzásnak ér- zem az angol használatának egyes ese- teit: a MissedTótfalusi cím alighanem a szerzô intencióival ellentétes benyo- másokat kelt, hiszen amennyiben az eddigi kutatás missed the point Misz- tótfalusival kapcsolatban, ebbôl az következik, hogy a nyomdász pályafu- tásának van egy feltárható lényege.
Erre pedig – folytatjuk önkéntelenül is a cím által kiváltott gondolatmene- tet – nyilván Tóth Zsombor talál rá kapitalizmus-központú értelmezésé- vel, ami viszont a szerzô által vallott narrativista történelemelmélet szem- szögébôl nehezen igazolható állítás. A szóvicc ebben az esetben legalább ül, aFun-Club Zrínyi cím elôtt viszont ér- tetlenül állok: a tanulmányban szó sincs vidámságról – sôt Tóth Zsom- bor éppen azt elemzi, miképpen he-
lyezi hôsét a túláradó vidámságot ki- mondottan ellenzô, puritán érték- rendbe az angol életrajz szerzôje. Mi- vel szóviccként nem mûködik, kényte- len vagyok inkább a Fan Club elgé- pelésébôl adódó hibára gyanakodni.
Bár Hayden White egyik könyvének címe – The Content of the Form – ép- pen azt sugallná, hogy utóbbi meg- jegyzéseim jelentôsége sokkal na- gyobb annál, mint amekkorának lát- szik, ám ebben az esetben azt mon- dom: ne higgyünk a narrativista tör- ténelemelmélet alapító atyjának.
Tóth Zsombor könyve számos érté- kes eredménnyel gazdagította koraúj- kor-történeti irodalmunkat, friss szemlélete, kiváló anyagismerete és módszertani kreativitása egyaránt azt mutatja: a történeti antropológia újabb fontos lépést tett afelé, hogy ki- mondhassuk, az irányzat teret nyert a magyar nyelvû tudományosságban, nemcsak a kötelezô körök, de a törté- netírói gyakorlat szintjén is.
■■■■■■■■■■■ KÁRMÁN GÁBOR
Csaba László:
The New Political Economy of
Emerging Europe
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. 359 old., á. n.
A fölemelkedô Európa
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. 482 old., 4499 Ft
A kilencvenes évek közepén Václav Klaus, a csehszlovákiai átalakulás ve- zetô alakja, szövetségi pénzügymi- niszter, majd cseh miniszterelnök, ma a Cseh Köztársaság második elnöke kijelentette: Csehországban az átala- kulás befejezôdött, Csehország im- már normális piacgazdaság. Állítását arra alapozta, hogy a cseh gazdaság túljutott az átalakulási válságon, min- den mutatója növekedést mutatott,
megnyíltak a gazdasági határok, s a kuponos privatizációval uralkodóvá vált a magántulajdon. Alig néhány hónappal késôbb azután kiderült: a cseh gazdaság növekedése megállt, sôt kisebb válságba került, az agyon- reklámozott kuponos privatizáció – az elemzôk többsége szerint – tévút- nak bizonyult. Épp csak elkezdôdött a tulajdonreform újabb szakasza a külsô befektetôk bekapcsolódásával, és kellemetlen kiigazítás vált szüksé- gessé a konjunktúrapolitikában.
Klaus következtetése nyilvánvalóan elsietett volt.
Csaba László monumentális köny- vével valami hasonló történhet. Fô ál- lítása ugyanis az, hogy az átalakuló országok helyzetét már nem a kom- munista örökség határozza meg, a ke- let-közép-európai sikeresek és a bal- káni vagy posztszovjet sikertelenek között ugyanazok a különbségek fi- gyelhetôk meg, mint a sikeres dél- európai és a sikertelen afrikai vagy la- tin-amerikai, a szocialista tervgazda- ságot sohasem megtapasztalt orszá- gok között. Alig hagyta el a nyomdát a könyv angol, majd magyar kiadása, máris válságjelek gyûrûztek végig a benne sikeresként bemutatott viseg- rádi országokon. Szélsôséges populis- ta vagy rendpárti, de egyaránt nacio- nalista erôk jutottak kormányra Len- gyelországban és egy populista-na- cionalista koalíció Szlovákiában, el- húzódó kormányalakítási válság ala- kult ki Csehországban, és erôszakos utcai összeütközésekre került sor Ma- gyarországon – vajon ez már igazán normális világ, vagy még mindig fon- tos szerephez jutnak benne a kom- munista korszak maradványai?
Csaba a nemzetközi gazdasági fej- lôdés új vonásainak sokoldalú bemu- tatásába ágyazza nagy ívû áttekintését a rendszerváltó országok fejlôdésérôl.
A téma tehát a szocialista tervgazda- ságok piacgazdasággá alakítása, és az egykor – Sztálin kifejezésével – a má- sodik világgazdaságot alkotó orszá- gok integrációja az elsô, ma már az egyetlen világgazdaságba. Az átala- kulás és integrálódás célja és – ha si- keres – következménye a gazdasági felzárkózás. Ezért is beszél Csaba a könyv címében „fölemelkedô Euró- páról”(emerging Europe),találóan al- kalmazva a nemzetközi irodalomban
a sikeres fejlôdô országokra alkalma- zott emerging countrieskifejezést az át- alakuló volt szocialista országokra.
Amit Csaba e tárgykörben elôad, az több az irdatlan mennyiségû iroda- lom áttekintésére épülô elemzésnél.
A politikától távolságot tartó felvilá- gosult elemzô szerepét építi fel magá- nak, de közben könyve – akárcsak gyakori megszólalásai a hazai nyilvá- nosságban – szenvedélyesen vitázik a világgazdaságtól való elzárkózással, a protekcionizmussal, a piaci reformok halogatásával, az örökölt struktúrák átmentésének kísérleteivel. Valójában tehát vitairat, mégpedig ellenállhatat- lanul meggyôzô vitairat, mely az ér- vek hatalmas gyûjteményét sorakoz- tatja fel a piaci reformok és a világ- gazdasági nyitás mellett. Amikor pár- huzamot von a korábban a perifériá- hoz sorolt országok fölemelkedôkre és tartós elmaradottságba süppedôk- re való szétválasztása, illetve a föl- emelkedô Európa és a leszakadó Ke- let- és Dél-Európa és Közép-Ázsia között, ezt a kettéválást a piaci refor- mokat és a világgazdasági nyitást vá- lasztó, illetve az attól ódzkodó gazda- ságpolitikák szembeállítására építi.
Tudjuk, hogy a kifelé nyitó vagy befe- lé forduló gazdaságpolitikák megkü- lönböztetésének Balassa Bélára (Nemzetközi kereskedelem és gazdasági növekedés.KJK, Bp., 1990.) és a ma- gyar irodalomban Kádár Bélára (A nemzetközi iparfejlôdés és munka- megosztás új irányzatai. KJK, Bp., 1984.) visszanyúló tradíciója áll a harmadik világhoz tartozó országok gazdasági fejlôdésének kutatása mö- gött. Csaba ezt a tradíciót folytatja és alkalmazza a korábbi szocialista or- szágokra, amikor összekapcsolja a külgazdaság-politikai alternatívát a gazdasági rendszerek fejlesztésében a tervgazdaság összeomlásakor meg- nyíló alternatívával.
Gondolatmenetének kiindulópont- ja a kilencvenes évek elejéhez képest bekövetkezô gazdasági fejlôdés, melyrôl az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által közzétett, összeha- sonlíthatónak tekinthetô adatsorok alapján ad statisztikai áttekintést. Eb- ben vezeti be az átalakulás során sike- resek, illetve kudarcot vallók megkü- lönböztetését. A visegrádi és balti or- szágokat sorolja az elsô csoportba,
amelyben kiemelkedik Lengyelország és Észtország teljesítménye. Lengyel- ország járta végig elsôként a Jánossy Ferenc (A gazdasági fejlôdés trendvo- nala és a helyreállítási periódusok.
KJK, Bp., 1966.) értelmében vett helyreállítás útját, vagyis érte el azt a szintet, ahol már elkerülhetô lett vol- na a rendszerváltási visszaesés. A si- ker kulcsa a gyors gazdasági rend- szerváltás, amely a stabilizáció, a libe- ralizáció, az intézményépítés és a pri- vatizáció együttesével (SLIP) jelle- mezhetô (79. old.). Erre a balkáni és a posztszovjet országokban csak rész- legesen és idôben elhúzva került sor, alternatív gazdaságpolitikai próbálko- zásaik nem bizonyultak mûködôké- pesnek, stabilizáció nélkül nem lehe- tett a növekedést újra beindítani. Az átalakulást mindenütt a privatizáció tette visszafordíthatatlanná.
A siker kulcsa tehát Csaba értelme- zésében a gyökeres átalakítás. A piac- gazdaság valódi magántulajdonoso- kat feltételez. Nem elegendô a tulaj- donviszonyok formális átalakítása:
valódi tôkés tulajdonosokra van szük- ség, nem pedig a tulajdonosi jogokat a vállalati menedzsment kezébe jutta- tó bennfentes privatizációra, amely elsôsorban a jugoszláv és szovjet utódállamokat jellemezte. A bennfen- tes privatizáció – beleértve a cseh ku- ponos privatizációt is – akadályozta mind a hatékony szerkezetátalakítást, mind a foglalkoztatás növelését. A fejlôdés ott volt sikeres, ahol a priva- tizáció tág teret engedett a külföldi tôkének. Ehhez járult a külgazdasági nyitás, a bekapcsolódás a transzna- cionalizálódásba, továbbá harmadik elemként a bankreform, a jól mûkö- dô, kiszámítható pénzügyi rendszer megteremtése. Csaba a tôkeimport mértékét tartja a sikeres átalakulás legfontosabb mutatójának.
A kudarc forrása ezzel szemben a kiterjedt és nem hatékony állam, va- lamint az ínformalizmus térhódítása, amelynek eredménye – leginkább Oroszországban – az állam foglyul ej- tése (state capture),a nagy érdekcso- portok meghatározó szerepe az álla- mi döntéshozatalban.
A sikeres fejlôdéshez elengedhetet- len az új, piacgazdasági intézmények meggyökeresedése, formalizálódása.
A könyv gondolatmenetének újszerû
eleme a szabályozó állam koncepció- jának kifejtése az utolsó fejezetekben:
a magántulajdon uralmának ki kell egészülnie a jól megkonstruált, a gaz- dasági szeplôk számára kiszámítható feltételeket teremtô állami szabályo- zással.
Csaba könyve attól vitairat, hogy sor- ra veszi azokat a nézeteket, amelyek az átalakulás kezdete óta kétségeket támasztanak a rendszerváltás fô vo- nalával szemben. A kilencvenes évek elején az akkori Csehszlovákiában és Lengyelországban, valamint a nyuga- ti szakértôk között is sokan kardos- kodtak valamiféle alternatív stratégia mellett. Csaba rámutat, hogy az ilyen próbálkozások – például a Balkánon vagy számos szovjet utódállamban – visszavetették a fejlôdést. A magas munkanélküliség szerinte nem piaci, hanem kormányzati kudarc következ- ménye: a magas jóléti kiadások finan- szírozása magas közterheket kívánt, ami megdrágította a foglalkoztatást.
Az is kétségtelen persze, hogy a bein- duló növekedés modern technológiák meghonosításával járt, ami nem hoz gyors munkahelybôvülést. Csaba vi- tába száll azzal az elterjedt nézettel, hogy a termelés visszaesése az átala- kulás elsô idôszakában a túl gyors piacnyitásnak tudható be, szerinte az import bôvülése – nemzetközi össze- hasonlításban – összhangban volt a gazdasági növekedés szükségleteivel.
Vitatja azt is, hogy az állam hirtelen és túlzott mértékben vonult volna vissza a gazdaságból (state desertion):
legfeljebb a központi hatóságok sze- repe szûkült, amit viszont ellensúlyo- zott a helyi és regionális bürokráciák újraelosztó tevékenysége. Cáfolja azokat is, akik a nemzetközi szerveze- teket teszik felelôssé a gazdaságpoliti- kai hibákért, hiszen a döntéseket mindenütt a nemzeti kormányok hozták, sôt többnyire a hazai szakem- berek kezdeményezték.
Vehemensen érvel az euró beveze- tése mellett: mivel a kamat nem bizo- nyult alkalmas szabályozónak, nem érdemes kitartani az önálló monetá- ris politika mellett, többet ér az a transzparencia és kiszámíthatóság, amit az euró bevezetése kínál. Az eu- ró nem önkényes szülemény, hanem az Európai Közösségben, illetve az Európai Unióban már korábban elin-
dult monetáris egységesülési folya- mat logikus folytatása. Kiáll a stabili- tási egyezmény mellett, amely – a szé- les körben elterjedt hiedelmekkel szemben – kifejezetten hasznos az új tagországok számára, s bírálja a stabi- lizációs egyezmény fellazítását, amire egyes magyar politikusok olyannyira büszkék.
Nem kevésbé fontos Csaba figyel- meztetése azoknak, akik csodát vár- nak az európai uniós támogatásoktól.
Emlékeztet arra, amit a közgazdasági irodalom a nyersanyagbôség és a se- gélyek növekedést fékezô hatásáról feltárt, és rámutat: a kormányok nem tudnak növekedést generálni. Nem a tôkefelhalmozás, hanem az intézmé- nyek megerôsödése, a pénzügyi köz- vetítôrendszer megbízható mûködése alapozza meg a növekedést. Ebbôl vi- szont arra is következtet, hogy a te- kintélyuralmi rendszerek, diktatúrák a gazdaságban nem nyújtják azt, amit sokan várnak tôlük.
Figyelemre méltó az orosz fejlôdés értelmezése: a birodalom szétesése, az állami keretek újjáépítése 1993-ig tart, 1994 és 1998 között következik be a transzformációs visszaesés – amely nem hosszabb, mint a visegrá- di országokban –, s ezt követte volna 1999-tôl a megélénkülés a kicsiny, nyitott gazdasággá váló Oroszország- ban. Vajon mit kezdjünk egy ilyen ér- telmezésben azzal, hogy e kicsiny, nyitott gazdaság energiahordozók ex- portjára szakosodik, szemben az európai gazdaságba mind fejlettebb feldolgozóipari termékek szállítóiként integrálódó visegrádi országokkal?
Ehhez nem a statisztikai adatok értel- mezése, hanem a késôbbi fejezetek nyújtanak ugyan fontos támpontokat, de teljes körû, kielégítô választ az Oroszországgal foglalkozó fejezetben sem találunk. Fontos megfigyelés vi- szont, hogy a FÁK-országok gyenge teljesítményéért nem az ô viszonyaik- hoz nem illeszthetô „neoliberaliz- mus” vagy a „monetarizmus” érzé- ketlen alkalmazása okolható, mint ezt arrafelé sokan hangoztatják, hanem a külsô nyitás és piaci verseny nélkül végrehajtott bennfentes privatizáció.
Az Oroszországnak szentelt fejezet- ben Csaba rámutat, hogy a felszínen megmaradó szerkezetátalakítás nem sértette a hatalmát látványosan át-
mentô régi nómenklatúra érdekeit, amely távol tartja a gazdaságtól a kül- földi tôkét. Ezért lassú a termelé- kenység növekedése. A bankrendszer- ben is minimális a külföldi tôke szere- pe, ezért nem is jut forrás az új vállal- kozások tôkeellátására. Oroszország- ban kialakult ugyan a piacgazdaság, de a „politikai kapitalizmus” gyenge teljesítménye, a feldolgozóipar ala- csony versenyképessége a tulajdonvi- szonyok rendezetlenségére, az állami szabályozás erôtlenségére vezethetô vissza (327–329. old.). Az orosz ese- tet Csaba a felzárkózó sikeres orszá- gok és a lemaradók fejlôdése közötti tartós divergencia bizonyítékának te- kinti.
Vitába száll a közhiedelemmel a kí- nai példa elemzésében is. Tagadja, hogy a gyors kínai növekedés külön- leges siker volna, s Kína a „fejlesztô állam” mûködôképes alternatíváját kínálná az átalakulás közép-európai és balti modelljével szemben. Miután – a Kínával foglalkozó fejezetet kissé túlterhelve – bemutatja a „szocialista piacgazdaság” korábbi jugoszláv és magyar próbálkozásait, a kínai fejlô- dést a tervet és a piacot kombináló szocialista piacgazdaság újabb példá- jaként jellemzi, ahol nagy szerepe van a köztes tulajdonformáknak, a Jugo- szláviából és Magyarországról már is- mert kedvezményvadászatnak (favour seeking),a hálózatok hálózatának, az ínformalizmus túlsúlyának. Mivel a siker kulcsa, a formalizálódó intéz- mények uralma egyelôre hiányzik, Kína eredményei fölöttébb labilisak.
A legtöbb tekintetben meggyôzô elemzés újra meg újra megbicsaklik, amikor a politikai rendszert érinti.
Köztudott, hogy a magyarországi üz- leti szektor képviselôi rendre azt vár- ják el a politikai erôktôl, hogy ne ve- szekedjenek, hanem jussanak meg- egyezésre a gazdaságpolitikában – mint ahogy az orvosok az egészség- ügyet, az agrárszakemberek a mezô- gazdaságot, a pedagógusok az okta- tásügyet vonnák ki a „pártpolitikai csatározások” hatálya alól. Csak az nem érthetô, hogy miért veszi át ezt az illúziót a gazdasági folyamatok át- tekintésében minden illúziót könyör- telenül szétzúzó szerzô, miért kér szá- mon a politikai erôktôl valamiféle közmegegyezést. Igaz, egyes észak-
vagy nyugat-európai országok sikeré- ben nagy szerepe van annak, hogy a politikai erôk a fôbb kérdésekben egyetértésre jutnak, de másutt – Angliában, Franciaországban, Német- országban – a koncepciózus kormá- nyok éles politikai szembenállás mel- lett is értek el sikereket. A lengyel, a magyar és a szlovák átalakulás sikeres idôszakait – az ellenzékük legélesebb támadásainak kitett – szûk többségû vagy éppen kisebbségi kormányok fe- lelôs mûködése tette lehetôvé.
Vitathatók az olyan állítások is, hogy az egyéni választókerületek vi- szik be a politikába a túlzott helyi és regionális érdekképviseleteket (198.
old.), hogy a politikai intézményektôl független költségvetési hatóságot vagy tanácsot kellene felállítani (255.
old.), miközben a költségvetés a min- denkori kormány politikájának leg- fontosabb megnyilvánulása, vagy hogy Oroszországban az volna a ba- jok egyik gyökere, hogy elmulasztot- tak becikkelyezni egy új demokrati- kus alkotmányt (304. old.). Az okok inkább olyan mélyebb összefüggések körül keresendôk, amelyekkel a szer- zô maga is foglalkozik könyve utolsó fejezetében.
Csaba az új intézményi közgazda- ságtani felfogásban elemzi a szabá- lyozó államot és a gazdaságban betöl- tött szerepét. Olyan társadalomtudo- mányi fogalmakat von be a gazdasági elemzésbe, mint a bizalom, a szavahi- hetôség, a jogkövetés. Ebben az összefüggésben térhetünk vissza a könyv kiinduló kérdéséhez: fennáll-e még az átalakuló országokban a terv- gazdasági múlt meghatározó szerepe, érvényesül-e az útfüggôség? Csaba szerint nem, a közép-európai és balti országok helyzete és problémái nem különböznek az európai periféria fel- emelkedô országaiétól, a szovjet utódállamok többségének helyzete pedig a harmadik világ számos meg- rekedt országáétól.
Csaba említett fejtegetéseire tá- maszkodva azonban más következte- tésre is juthatunk. A visegrádi orszá- gok politikai életében szemlátomást sokkal nagyobb szerepet játszik a po- pulizmus, mint akár Dél-Európában.
Egyfelôl a hirtelen, valójában néhány hónap alatt kialakult politikai osztály- ban nincsenek meg a felelôs politikai
viselkedésnek azok az elemi normái, amelyek magától értetôdnek a nyuga- ti demokráciák politikai osztálya számára. Jól megtanulták a nyuga- tiaktól a választási kampányok tech- nikáját, de azt még nem, hogy nem lehet gátlástalanul fût-fát ígérgetni.
Nem tanulták meg, hogy a mai kor- mánypárti holnapra ellenzéki lehet, és fordítva (akik kormányra kerülnek, sokszor úgy viselkednek, mintha ez már örökre szólna). Nem tanulták meg, hogy akit tetten érnek valami- lyen visszaélésen, attól jobb megsza- badulni, különben az egész párt, sôt az egész politikai osztály látja kárát.
Másfelôl ezekben az országokban a politika iránt érdeklôdô közönség könnyebben ad hitelt a populista ígé- reteknek. A szocialista tervgazdaság évtizedeiben uralkodó paternalista szemlélet mindent a párt és a kor- mány adományának tekintett. A rendszerváltás és az azutáni évek szo- ciális kataklizmájának okai sokak elôtt nem voltak világosak. Így ki sem alakulhatott a közvéleményben a gaz- dasági lehetôségek korlátozottságá- nak tudata. Akik még mindig abban reménykednek, hogy helyzetük egyik napról a másikra jobbra fordulhat, mert korábbi romlását nem tudják mivel magyarázni, szívesen hitelt ad- nak az önjelölt jótevôk hamis ígére- teinek. Az erôsebb fogékonyságot a populizmusra, a politikai intézmény- rendszer csekély mértékû elfogadott- ságát – ami instabillá teszi a gazdasá- got is, a politikát is – aligha tekinthet- jük másnak, mint a kommunista múlt mindmáig ható örökségének. Ez szá- momra az elmúlt évek kelet-közép- európai fejleményeinek legfontosabb tanulsága.
A könyv a tudományos mûveknek abba a kategóriájába tartozik, ame- lyek felsorakoztatják, rendbe szedik, összegzik a sokak által feltárt ismere- teket, ennek érdekében tudatosan le- mondva a mások által nem ismert primer adatok feltárásáról. Csaba szándékosan elkerüli azt az ismeret- szerzési formát, amelyben a kutató leszáll az elemi gazdasági folyamatok- hoz, a szereplôk százainak kikérdezé- sével, üzleti dokumentumok tanul- mányozásával esettanulmányt készít vállalatok vagy piacok mûködésérôl, feldolgoz, csoportosít, ökonometriai
módszerekkel hatalmas adathalmazo- kat elemez.Az átalakulás számokban címû fejezetben is csak az olvasó elé rakja a nemzetközi szervezetek kiad- ványaiból átvett táblázatokat, az ada- tokkal még a legelemibb mûveleteket sem végzi el, maga is csak rájuk te- kint, és így tesz róluk vitathatatlanul fontos, tanulságos megállapításokat.
Könyvének eredetisége másban áll: a vitatott kérdések következetes újra- gondolásában, a minden irányból összegyûjtött érvek és ellenérvek kö- nyörtelen szembesítésében és a meg- gyôzô következtetések levonásában.
Csaba László kutatói pályája az MTA Világgazdasági Kutató Intéze- tében eleve azzal kezdôdött, hogy mindent elolvasott és meghallgatott, ami a KGST és a kelet–nyugati kap- csolatok témakörében a hetve- nes–nyolcvanas években megismer- hetô volt, és ennek alapján készített a fô összefüggéseket példátlanul éles szemmel kimutató tanulmányokat.
Ekkor alakult ki az a sajátos viszonya a feldolgozott irodalomhoz, hogy írá- saiban mindenkire utalt, mindent megemlített, s mindezt egyfajta fa- nyar távolságtartással, úgyhogy csak a nagyon felkészült olvasó elôtt volt vi- lágos, hogy egy-egy hivatkozott mun- kát fontos új felismerések közlôjének tekint-e, vagy pedig komolyan sem vehetô badarságnak. Akkoriban ezt a tudományos életet a választott szak- területen különösen erôsen korlátozó latens cenzúra tette elkerülhetetlen- né: Csaba úgy tudta részben elmon- dani, részben sugallni azt, amit a szovjet birodalom gazdaságáról meg- értett és közölni kívánt, hogy mon- dandója nemcsak itthon volt publi- kálható, de elôadhatta a KGST- együttmûködésben tartott konferen- ciákon is. Ezt a sajátos írásmódot folytatja a teljes tudományos szabad- ság feltételei között megszületô, a nemzetközi tudományos világban közreadott újabb mûveiben, köztük e könyvben is. Ennek megvannak a maga hatalmas elônyei, mindenek- elôtt az oktatás szempontjából: az ol- vasó és kiváltképp a diák azt érezheti, Csaba mindazt közvetíti hozzá, amit a tárgyról tudni érdemes, de maga bi- zonyosan nem tudna áttanulmányoz- ni. Ennek az írásmódnak azonban hátránya is van: a másik álláspont
összefüggô bemutatását és disz- kusszióját, a hozzá való helyeslô vagy elutasító viszony világossá tételét és indoklását sokszor hiába keressük a könyvben. Ennyi mindenrôl ez egyet- len könyvben persze nem volna meg- tehetô, de a diákoknak valahonnan ezt is meg kellene tanulniuk. És alig- ha van más, akitôl – a könyvben tár- gyalt széles témakörben – jobban megtanulhatnák, miként illendô má- sok szellemi teljesítményéhez viszo- nyulni, mint éppen Csabától. Ez a tárgyalásmód viszont nemegyszer za- vart okoz: a kevéssé avatott olvasó sokszor nem tudja eldönteni, a szerzô egyetértôen vagy fenntartásokkal hi- vatkozik-e egyes neves szerzôkre.
Befejezésül meg kell említeni a könyv egy fontos formai erényét, ne- vezetesen, hogy kettô van belôle: egy angol és egy némiképp átdolgozott magyar kiadás. (A fenti hivatkozások mindig a magyar kiadásra vonatkoz- nak.) Manapság, amikor az egyetemi oktatás Európa-szerte elangolosodik, s a tudományos publikáció nyelve egyre inkább csak az angol, a tudo- mányos élet részvevôi elszoknak attól, hogy fontos gondolataikat anyanyel- vükön is megfogalmazzák – ami hosszabb távon a kis nyelveknek mint az intellektuális gondolatközlés esz- közeinek elsorvadásával fenyeget –, mérhetetlenül fontos, hogy Csaba mindent megfogalmaz magyarul is, amit korábban a világ számára ango- lul már megírt. (Kornai János az, aki évtizedek óta minden írását angolul is és magyarul is közreadja.) Külön öröm, hogy Csaba következetesen ar- ra törekszik, hogy a fontos tudomá- nyos fogalmakat a magyar szövegben akkor is magyarul használja, ha sokan könnyedén illesztenének angol szava- kat a magyar elôadásba. Nála a main- streamfôáram, a currency boardvalu- tatanács (bár lehetne inkább valuta- tábla), a path dependencypályafüggô- ség, a network industry hálózati ipar.
Bár általános lenne ez a gyakorlat!
Éppen azért nagyon fontos ez, mert Csaba László könyve elsôsorban az egyetemi oktatást szolgálja. A közgaz- dász szakembernek is érdemes végig- olvasnia, és újra meg újra elôvennie.
Csak ajánlani lehet mindenkinek, aki a benne tárgyalt kérdésekrôl sok sü- letlenséggel találkozik a sajtóban és
bizony a szakirodalomban is, és igényli azt az eligazítást, amit ettôl a könyvtôl kaphat.
■■■■■■■■■■■■■BAUER TAMÁS
Olivier Blanchard:
A posztkommunista átmenet
közgazdaságtana
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006. 166 old., 2720 Ft (Közgazdasá- gi Kiskönyvtár)
A szocializmus összeomlását követô átalakulás ugrásszerûen megnövelte a szovjet birodalom utódállamaiban zajló társadalmi-gazdasági folyama- tokat elemzô, leíró szakértôk, tudo- mányos munkások számát. A térség folyamatait és eseményeit korábban is vizsgálták a kormányok háttérinté- zeteiben vagy a kormány által finan- szírozott kutatási programokban te- vékenykedô hivatásos szovjetológu- sok és kremlinológusok, valamint a létezô szocializmus iránt érdeklôdô baloldali értelmiségiek. Ôk többnyire nem jelezték a rendszer összeomlását (vö. Greskovits Béla: The Path-De- pendence of Transitology. With com- ments by Claus Offe and Valerie Bunce. In: Frank Bunker et al. [eds.]:
Postcommunist Transformation and So- cial Sciences: Cross-Disciplinary Ap- proaches. Rawman and Littlefield, New York – Oxford, 2002. 219–247.
old.) Amikor az mégis bekövetkezett, felhalmozott tapasztalataikat, készsé- geiket mozgósítva igyekezték magya- rázni, értelmezni a gyors és gyökeres átalakulást. A növekvô érdeklôdés láttán, valamint a gyors gazdasági- társadalmi átalakulás tanulmányozá- sától várt tudástöbblet, szellemi élve- zet – és persze a kutatási alapok sike- res megcsapolása – reményében nemcsak ôk, de egyre több, a közgaz- daság-tudomány fôáramába tartozó egyetemi professzor, kutató is ele- mezte a szocializmus utáni folyama- tokat, készített ajánlásokat a térség új, szabadon választott kormányai- nak. S akkor még nem szóltunk azok-
ról, akik az átmenet elsô hónapjai- ban, jórészt ugyancsak az egyetemi világból, kormányuk által kiküldött és finanszírozott elemzô és segítô cso- portokban (task force) néhány hetes vagy hónapos terepmunka után ké- szítettek jelentéseket a térség vagy egyes országok állapotáról, esetleg adtak tanácsot az új kormányoknak (vö. Major Iván: Külföldi tanácsadók az átalakulásban.2000,1996. május, 3–7. old.).
A növekvô csapat hamarosan létre- hozta, illetve az új helyzethez alakítot- ta intézményeit, tanszékeit, egyetemi kurzusait és folyóiratait: 1992-ben ala- pították az Economics of Transitionc. fo- lyóiratot, a korábbi Soviet Studiescíme Europe-Asia Studies lett, a Communist Economiesé pedig Post-Communist Eco- nomies. A nyugati tudományos közös- ség tagjainak meghatározó helyzetét megôrzô gyors és sikeres alkalmazko- dás többek között annak volt köszön- hetô, hogy 1989 után a fôáram néhány híressége is hozzálátott a posztkom- munista átmenet elemzéséhez.
Könyvünk szerzôje is ilyen kívülrôl érkezett sztár. Honlapja (http://econ- www.mit.edu/faculty/?prof_id=blan- chard&type=shortbio) tekintélyes karrierrôl tudósít: a francia állampol- gár Olivier Blanchard szakmai pálya- futása az egyesült államokbeli Cam- bridge-ben zajlott. 1977-ben szerzett közgazdasági PhD-fokozatot az MIT- n, 1982-ig a Harvard Egyetem köz- gazdasági tanszékén tanított, majd is- mét az MIT-n lett a közgazdaságtan
„Class of 1941” professzora. 1998 és 2003 között a közgazdasági tanszék vezetôje is volt.
Blanchard a makroökonómia tudós ismerôje. Számos cikke, könyve jelent meg a monetáris politikáról, a speku- lációs buborékokról, a munkaerô- piaci folyamatokról, a munkanélküli- séget befolyásoló tényezôkrôl. Elôbb Stanley Fischerrel írt sikeres makro- ökonómia-tankönyvet (Lectures on Macroeconomics. MIT Press, Cam- bridge, 1989.), ám a nemzetközi hír- nevet számos jel szerint saját tan- könyve (Macroeconomics. Prentice Hall, 1997.) hozta meg a számára, amely eddig angol nyelven négyszer jelent meg, valamint további tizenkét országban, többnyire az ottani hivata- los nyelven. Tudományos és közéleti
tevékenysége is figyelemre méltó. Az Econometric Society tanácsának, majd 2004-tôl jelölô bizottságának a tagja, egy idôben az American Eco- nomic Association alelnöke, s több éve a francia miniszterelnök gazdasá- gi tanácsának tagja.
Publikációs listája arról tudósít, hogy Blanchard 1989 elôtt nem fog- lalkozott a szocialista országok gazda- sági folyamataival. 1990-ben lépett be erre a tudományos piacra, amikor a lengyelországi rendszerváltás elôz- ményeit, kezdeti folyamatait kutatta (vö. Olivier Blanchard – Richard Layard: Economic Reform in Po- land.Center for Reserarch into Commu- nist Economies, July 1990. 63–83.
old.) Az ENSZ tekintélyes kutatóin- tézete, a World Institute for Develop- ment Economics Research (WIDER) által mûködtetett Wider World Eco- nomy Group korábban is közremû- ködô tagjaként adta közre az átme- nettel foglalkozó elsô írásait (Reform in Eastern Europe. In: Wider World Economy Group 1990 report; Post Communist Reform. In:Wider World Economy Group 1992 report.WIDER and MIT Press. 1991, illetve 1992).
Majd viharos sebességgel vált a szo- cializmus utáni átmenet híres, befo- lyásos kutatójává. A legtekintélyesebb közgazdasági folyóiratok már a ki- lencvenes évek elsô felében közölték több, e tárgyban írt cikkét.
A posztkommunista átmenet közgaz- daságtanacímû könyvét, amelyet elô- ször 1997-ben az Oxford University Press kiadásában vehetett kézbe az érdeklôdô olvasó, addigi kutatásai összefoglalásának tekinthetjük. A ma- gyarországi megjelenés helye is jó mi- nôséget sejtet, hiszen a sorozatszer- kesztô Kertesi Gábor nagy mûgond- dal és kitûnô ízléssel, a közgazdaság- tudomány különbözô területeinek a XX. század második felében jelentôs visszhangot kiváltó, klasszikusnak számító reprezentatív mûveibôl állí- totta össze a Közgazdasági Kiskönyv- tár eddig megjelent köteteit, melyek- rôl a BUKSZ rendszeresen bírálato- kat közölt.
A FELADAT
A makrogazdasági elemzô matemati- kai szimbólumokkal jelölt gazdasági
