TARTALOM 3171/2016. (IX. 13.) AB végzés

(1)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

A Z A L K O T M Á N Y B Í R Ó S Á G H I VATA L O S L A P J A

TARTALOM

3171/2016. (IX. 13.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 1024 3172/2016. (IX. 13.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 1028 3173/2016. (IX. 13.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 1032 3174/2016. (IX. 13.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 1036

Helyreigazítás 1040

(2)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TANÁCSAINAK A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉ NEM TETT

HATÁROZATAI ÉS VÉGZÉSEI

• • •

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3171/2016. (IX. 13.) AB VÉGZÉSE

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.35.354/2014/6. számú ítélete, valamint Kfv.V.

35.354/2014/8. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló al- kotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. A jogi képviselővel eljáró gazdasági társaság indítványozó (a továbbiakban: indítványozó, a perben felperes) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján előterjesztett alkot- mányjogi panaszában a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott Kfv.V.35.354/2014/6. számú ítélete, valamint Kfv.V.35.354/2014/8. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári perben megállapított tényállás szerint az adóhatóság az indít- ványozó felperesnél áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, majd a reví- zió eredményeként hozott, különböző időszakokra vonatkozó határozataiban a felperes terhére 30 520 000 Ft, 59 297 000 Ft, 164 761 000 Ft, illetve 57 891 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. A felperes fellebbezései folytán eljárt másodfokú adóhatóság határozataival helybenhagyta az elsőfokú hatóság határozatait. A felperes a másodfokú határozatokkal szemben kereseteket terjesztett elő. A Fővárosi Törvényszék a polgári perrendtar- tásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 149. § (2) bekezdése alapján együttes elbírálás és eldön- tés végett a pereket egyesítette, majd ítéletével a négy alperesi határozatot az elsőfokú határozatokra is kiterje- dően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárások lefolytatására kötelezte. A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a Kúria pedig végzésével hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. A megismételt eljá- rásban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.K.33.872/2013/6. számú ítéletével a felperes keresete- it elutasította. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A Kúria 2015. április 23-án kihirdetett Kfv.V.35.354/2014/6. számú ítéletével (a továbbiakban: felülvizsgálati ítélet) a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, kötelezte a felperest 500 000 Ft felülvizsgálati perköltség, és mindösszesen 13 552 000 Ft felülvizsgá- lati eljárási illeték megfizetésére. A Kúria ítéletét a felperesi képviselőnek 2015. május 21-én kézbesítették.

[3] A felperes 2015. május 20. napján kelt beadványában a felülvizsgálati ítélet rendelkező részét akként kérte kijavítani a Kúriától, hogy az általa megfizetendő felülvizsgálati eljárási illeték összege 3 500 000 Ft. Arra hivatkozott, hogy a Kúriának az egyesített perekben hozott ítélet ellen benyújtott egyetlen felülvizsgálati kérelemről kellett döntenie. Érvelése szerint az illetékalap az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 40. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati érték meghatározásánál összeadódott, ezért az Itv. 50. § (1) bekezdése értelmében az illeték mértéke legfeljebb 3 500 000 Ft lehet.

[4] A Kúria Kfv.V.35.354/2014/8. számú végzésével (a továbbiakban: végzés) az ítélet kijavítása iránti kérelmet el- utasította. Indokolásában rögzítette, hogy ítélete a kijavítási kérelemmel érintett részében nem tartalmaz a kija- vítás alapjául szolgáló szám- vagy számítási hibát és elírást sem. A felülvizsgálati eljárási illeték összegének

(3)

meghatározását illetően a közigazgatási perek sajátos tárgyával összefüggésben arra hivatkozott, hogy a bírói gyakorlat az egyesített közigazgatási perekben is külön-külön bírálja el a keresetekkel megtámadott határozatok jogszerűségét, ezért az egyesítésre kerülő perek pertárgyértéke nem számítható egybe, és a felülvizsgálati ér- tékhatárt is külön-külön, a közigazgatási határozatok alapján kell vizsgálni. Minderre figyelemmel, és az Itv.

50. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati illeték összege a perben a Kúria álláspontja szerint összesen 13 552 000 Ft, ezt az összeget tartalmazza ítéletének rendelkező része is.

[5] 2. Az indítványozó a felülvizsgálati ítéletnek a felülvizsgálati eljárási illeték összegét meghatározó rendelkezése és a végzés ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Állítása szerint a jogállamiság és jogbiztonság [B) cikk (1) bekezdés] sérelme abból fakad, hogy a Kúria az Itv. 50. § (1) bekezdésében az ítélet elleni felülvizsgálat esetére meghatározott illeték maximum mértéke többszörösének megfizetésére kötelezte ítéletével, illetve a ki- javításra irányuló kérelmének elutasításáról szóló végzésével. Az indítványozó szerint a Kúria döntései nem csak jogellenesek, de nem felelnek meg a kiszámíthatóság és előreláthatóság feltételeinek sem, így alaptörvény- ellenesek is.

[6] A Kúria „döntése” az indítványozó jogorvoslathoz való jogát [XXVIII. cikk (7) bekezdés] állítása szerint két vo- natkozásban sérti. Egyrészt az eltúlzott mértékű illeték a jogorvoslathoz való jog olyan mértékű korlátozását jelenti, amely a jogintézmény kiüresítését okozza: a gyakorlatban a teher eltántorítja igénybevételétől azt a fe- let, akinek jogát a bírói döntés érinti, így a jogorvoslat elméleti lehetőség marad. Másrészt azt sérelmezte, hogy nem állt rendelkezésére tényleges jogorvoslat a Kúria ítéletének sérelmezett rendelkezésével szemben, holott a felülvizsgálati illeték összegét a Kúria első ízben állapította meg, a döntés pedig közvetlenül érintette jogát, illetve jogos érdekét. Kifogásolta továbbá, hogy az ítélet kijavítására irányuló kérelmét a felülvizsgálati eljárásban eljárt tanács bírálta el, ezért nem teljesült a jogorvoslathoz való jog azon tartalmi eleme, hogy a kérelmet más szerv vagy magasabb fórum bírálja el.

[7] Hivatkozott az indítványozó az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésének sérelmére is, azt állítva, hogy a Kúria az Itv. 50. § (1) bekezdésében foglalt szabályt figyelmen kívül hagyva határozta meg a fizetendő illeték össze- gét, ezzel megsértette azon kötelezettségét, hogy a törvények által megszabott kereteken belül hozza meg dön- tését.

[8] 3. Az Alkotmánybíróság főtitkára arról tájékoztatta az indítványozót, hogy a felülvizsgálati ítélet ellen benyújtott alkotmányjogi panasza elkésett, a Kúria végzése ellen pedig az Abtv. 27. §-a értelmében nincs helye alkotmány- jogi panasznak.

[9] Az indítványozó észrevételei között megfogalmazott álláspontja szerint a Kúria ítélete az adójogi határozatok vonatkozásában az ügy érdemében született határozat, de az eljárásért fizetendő illeték tekintetében alapjogi szempontból az alapeljárástól elkülönült, önálló ügynek minősül annak ellenére, hogy formailag ugyanazon határozatban jelenik meg a két döntés. Hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálati illeték összegének vitatására csak a kijavítás iránti kérelem állt rendelkezésére, egyúttal ennek a kérelemnek a benyújtásával tett eleget az Abtv.

27. § b) pontjában meghatározott azon feltételnek, hogy jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, mielőtt az Alkot- mánybírósághoz fordult. Hangsúlyozta, hogy az Itv. 50. § (1) bekezdése alapján joggal feltételezte, hogy az őt ért jogsérelem az ítélet kijavításával elhárul, továbbá, hogy nem észszerű, nem gazdaságos, indokolatlan és jogellenes megkövetelni az indítványozótól, hogy a kijavításra irányuló kérelem tárgyában hozott döntés előtt Alkotmánybírósághoz forduljon. A kifejtettek alapján azt állította, hogy a felülvizsgálati ítélet elleni panaszt csak a kijavítási kérelmét elutasító végzés kézbesítését követően nyújthatta be, így határidőben élt panaszjogával.

Álláspontja szerint a támadott végzés az illeték vonatkozásában eljárást befejező döntésnek minősül, mert az zárta le a fizetendő felülvizsgálati illeték kérdését.

[10] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizs- gálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben előírt formai és az 56. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmi feltételeknek.

[11] 4.1. Az indítványozónak a Kúria felülvizsgálati ítéletét sérelmező panaszával kapcsolatban az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.

(4)

[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. A felülvizsgálati ítéletet az indítványozó jogi képviselőjének 2015. május 21. napján kézbesítették, az ítélet ellen az indítványozó 2015. november 27. napján, a törvényi határidőn túl nyújtott be alkotmányjogi panaszt.

[13] Az Abtv. 30. § (3) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság olyan alkotmányjogi panasz tárgyában is dönt- het, amelyet az indítványozó rajta kívül álló elháríthatatlan okból történő akadályoztatása folytán a határidő eltelte után nyújtott be, és az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül – az elbírálásra alkalmas indítvány előterjesztésével egyidejűleg igazolási kérelmet nyújt be. Az indítványozó igazolási kérelemmel nem élt.

[14] Az Abtv. 27. § b) pontja alapján bírói döntéssel szemben akkor fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, ha jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogorvoslat kimerítésének követelményére, valamint az indítványozó érvelésére figyelemmel az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a felülvizsgálati ítélet elleni alkotmányjogi panasz benyújtásának előfeltétele volt-e a kijavításra irányuló kérelem benyújtása, helytálló-e az indítványozó azon álláspontja, hogy a kérelmét elutasító végzés kézbesítésétől kell a felülvizsgálati ítélet elleni panasz benyújtásának határidejét számítani.

[15] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatályba lépésétől kezdődően van hatásköre egyes bírói döntések alkotmányosságának felülvizsgálatára. Az Abtv. 27. §-ára alapított panasz alkotmányvédelemben betöltött sze- repének szubszidiárius jellegét fejezi ki a rendelkezés b) pontjában a jogorvoslat kimerítésére vonatkozó felté- tel. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogorvoslat kimerítésének kötelezettsége a rendes, azaz a jog- erőre még nem emelkedett határozatokkal szemben igénybe vehető jogorvoslatokra vonatkozik. Az Alkot - mánybíróság e kérdésben kifejtett testületi állásfoglalását rögzíti Ügyrendjének 32. § (1) bekezdése, amely szerint az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontjában, 27. § b) pontjában és 56. § (2) bekezdésében foglalt jogorvoslati lehetőség kimerítésének kötelezettsége nem vonatkozik a felülvizsgálatra mint rendkívüli jogorvoslatra. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz akkor is benyújtható, ha törvény felülvizsgá- lati kérelem vagy indítvány benyújtását is lehetővé teszi.

[16] Az indítványozó által sérelmezett határozatokat a Kúria polgári perben hozta. Szakmai körben elfogadott defi- níciót [Németh János: Rendkívüli perorvoslatok a polgári eljárásjogban (Budapest, Akadémiai Kiadó 1975) 44.

oldal] alapul véve eljárásjogi értelemben vett jogorvoslatnak (perorvoslatnak) minősül a Pp. 224. §-ában szabá- lyozott kijavítás iránti kérelem is. A Pp. 224. § (1) bekezdése szerint a bíróság névcsere, hibás névírás, szám- vagy számítási hiba vagy más hasonló elírás esetén a határozat kijavítását végzéssel bármikor hivatalból is el- rendelheti. A határozatot hozó bíróság által korrigálható hibák közös jellemzője, hogy azok elírásból fakadnak, azaz technikai jellegűek. A kijavítható hibák jellegéből következnek a kijavítás jogintézményét meghatározó, és így azt jellemző szabályok, amelyek közül az Alkotmánybíróság azt emeli ki, hogy a bíróság bármely határoza- ta akár kérelemre, akár hivatalból kijavítható, mégpedig határidő nélkül. A kijavítás iránti kérelem tehát annak függvényében minősül rendes vagy rendkívüli jogorvoslatnak, hogy jogerőre még nem emelkedett, vagy jog- erős határozat ellen terjesztik elő. A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete ellen a Pp. 233–233/A. §-ai, illetve 235. § (3) bekezdése értelmében – rendes jogorvoslatnak minősülő – fellebbezésnek nincs helye.

A Pp. 228. § (1) bekezdése értelmében az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, kihirdetésével (218. §) jogerőre emelkedik.

[17] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a jelen ügyre vonatkozóan megállapította, hogy az indítványozónak a jogerős felülvizsgálati ítélet kijavítására irányuló kérelme rendkívüli jogorvoslatnak (perorvoslatnak) minősül, így e jogorvoslat kimerítése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében nem volt előfeltétele a kúriai ítéletet sérelmező alkotmányjogi panasz benyújtásának. Megjegyzi továbbá az Alkotmánybíróság, hogy megítélése szerint az indítványozó által állított alkotmányos sérelmek a Kúria ítéletének kijavításával egyébként sem lettek volna orvosolhatóak, ezért e jogorvoslat kimerítése ilyen okból sem tekinthető a panasz előfeltételének. A felül- vizsgálati ítélet elleni panasz benyújtásának határidejére vonatkozóan mindebből az következik, hogy ezt a ha- táridőt a sérelmezett ítélet kézbesítésétől kell számítani, ezért az indítványozó a felülvizsgálati ítélet ellen a tör- vényi határidőn túl, elkésetten nyújtotta be panaszát. Késedelmét az indítványozó nem mentette ki, de a panasz benyújtásával egyidejűleg az Abtv. 30. § (4) bekezdése értelmében már nem is menthette ki, mert a támadott döntés közlésétől számított száznyolcvan nap elteltével alkotmánybírósági eljárás megindításának nincs helye.

(5)

[18] 4.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a felülvizsgálati ítélet kijavítása iránti kérelmét elutasító kúriai végzést is sérelmezte. A főtitkári tájékoztatást követően azzal érvelt, hogy a támadott végzés az illeték vonat- kozásában eljárást befejező döntésnek minősül, mert az zárta le a fizetendő felülvizsgálati illeték kérdését.

[19] Az Abtv. 27. §-a értelmében alkotmányjogi panasz tárgya az ügy érdemében hozott vagy a bírósági eljárást befejező egyéb bírói döntés lehet. Az Abtv. nem határozza meg a bírósági eljárást – az ügy érdemében hozott, vagy egyéb határozattal – befejező bírói döntések körét, ezért az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldön- tenie, hogy a támadott bírói döntés az Abtv. 27. § tárgyi hatálya alá tartozik-e {3002/2014. (I. 24.) AB végzés, Indokolás [13]}.

[20] Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság végzését támadta alkotmányjogi panasszal, az Alkotmány- bíróság teljes ülése pedig már állást foglalt abban a kérdésben, hogy a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozatai közül melyek lehetnek alkotmányjogi panasz tárgyai. Az Alkotmánybíróság e kérdést érintő értel- mezését az Ügyrend 32. § (2)–(4) bekezdései rögzítik, és azokból következik, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárásban hozott kijavítás iránti kérelmet elutasító végzés nem felel meg az Abtv.

27. §-ában a panasz tárgyára vonatkozóan meghatározott feltételnek, így a kúriai végzés ellen benyújtott panasz érdemben nem bírálható el.

[21] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – a panasz befogad- hatósága egyéb feltételeinek vizsgálatát mellőzve az Ügyrend 30. § (2) bekezdés d) illetve h) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2016. szeptember 6.

Dr. Szalay Péter s. k., tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Juhász Imre s. k., előadó alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Salamon László s. k., alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/107/2016.

• • •

(6)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3172/2016. (IX. 13.) AB VÉGZÉSE

Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.084/2015/4. számú ítélete, valamint a Fővá- rosi Ítélőtábla 2.Pf.20.821/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisíté- sére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az ügyvéd által képviselt alapítvány (a továbbiakban: I. rendű indítványozó) és egy magánszemély (a továb- biakban: II. rendű indítványozó) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

[2] Az indítványozók a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.084/2015/4. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.821/2014/4. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tör- vény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2015. augusztus 7-én, a Fővárosi Törvény- szék útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2015. szeptember 10-én érkezett be. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2015. ok- tóber 28-án kiegészítették, majd 2016. február 15-én ismételten kiegészítést terjesztettek elő. A panaszbead- vány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.

[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az I. rendű indítványozó egy alapítvány, kiemelten közhasznú szervezet, a II. rendű indítványozó pedig ezen alapítvány kuratóriumának elnöke. Az indítványozókról a hir24.hu internetes hírportálon 2013. december 17. és 2013.

december 27. között öt cikk jelent meg, melyeknek számos közlését az indítványozók sérelmesnek találták.

2014. január 16-án ezért az indítványozók helyreigazítási kérelemmel fordultak az internetes hírportálhoz. Az általuk közzétenni kért helyreigazító közlemény a cikkekben foglalt azon állításokat kívánta kijavítani – az in- dítványozók által helyesnek ítélt tartalommal –, amelyek az I. rendű indítványozó gazdálkodására (bevételei, tartalékai, támogatásokra és orvosi műszervásárlásra fordított kiadásai pontos összegére); a II. rendű indítványo- zó fizetésének eredetére; egy a II. rendű indítványozóhoz és családjához kapcsolódó, az Egyesült Államokban bejegyzett alapítványra, valamint ezen alapítvány honlapjának az elérhetetlenné tételére vonatkoztak. Az internetes hírportál szerkesztősége a helyreigazítási kérelemnek nem tett eleget, ezért az indítványozók sajtó-hely- reigazítás iránti pert indítottak.

[4] 2.1. A Fővárosi Törvényszék 2014. március 14-én kelt, 31.P.20.537/2014/6. számú elsőfokú ítélete az indítványo- zók keresetét részben alaposnak találta, és az alperes internetes hírportált helyreigazítás közzétételére kötelez- te az I. rendű indítványozó által juttatott támogatások célja és pontos összege; a II. rendű indítványozó fizeté- sének eredete; valamint az Egyesült Államokban bejegyzett alapítvány honlapjának az elérhetetlenné tétele kapcsán. Ítéletében a bíróság a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. §-ára és a PK 12. sz. állásfoglalásra hivatkozott, továbbá áttekintette az Alkotmánybíróság relevánsnak tartott gyakorlatát is. Az egyes sérelmezett közlések megítélése kapcsán az adott cikk egészéből és az átlagolvasó értelmezéséből indult ki. Az I. rendű indítványozó az internetes hírportálon megjelenthez képest kétszer akkora összegű támogatásait számlakivonatokkal támasztotta alá, e körben ezért elrendelte a bíróság a helyreigazítást, de a gazdálkodására vonatkozó egyéb közléseket az I. rendű indítványo- zó nem tudta cáfolni. Az ítélet több, a cikkekben az I. rendű indítványozó gazdálkodásával kapcsolatos pénz- összeg helytelen feltüntetését a cikk egészének és témájának a szempontjából lényegtelen pontatlanságnak minősített. A II. rendű indítványozó fizetésének eredete kapcsán elrendelt helyreigazítás alapja egy vele készí- tett interjú volt, amelyből egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy a II. rendű indítványozótól nem hangzott

(7)

el a cikkben neki tulajdonított kijelentés. A II. rendű indítványozóhoz és családjához kötődő, az Egyesült Álla- mokban bejegyzett alapítvány honlapjának elérhetetlenné tétele kapcsán nem tudta bizonyítani az alperes, hogy ez a cikkek megjelenésével összefüggésben állna, arra visszavezethető lenne, ezért a bíróság erre nézve is helyreigazítás közzétételét rendelte el.

[5] 2.2. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2014.

október 2-án kelt, 2.Pf.20.821/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a helyre- igazítás szövegének első részét – amely az I. rendű indítványozó által juttatott támogatások céljára és pontos összegére vonatkozott – mellőzni rendelte, mert az elsőfokú bírósággal szemben, a cikkben leírthoz képest kétszer akkora összegű támogatás tényleges kifizetését bankszámlakivonatokkal, illetve bizonylatokkal nem látta alátámasztottnak.

[6] 2.3. A jogerős bírói döntéssel szemben a felperesek – az indítványozók – felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a Kúriához. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2015. április 29-én kelt, Pfv.IV.20.084/2015/4. számú ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

[7] 3. A Kúria ítéletével szemben az indítványozók alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, és kérték – a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.821/2014/4. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal – a döntés alaptörvény-ellenességének meg- állapítását és megsemmisítését, az Alaptörvény fent hivatkozott cikkei alapján.

[8] 3.1. Az indítványozók álláspontja szerint a támadott bírói döntések a sajtó szabadságát a jó hírnévhez való jog [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés] kárára részesítették előnyben. A helyreigazítani kért közléseket valótlan tényállításoknak tartják, és kifogásolják, hogy a cikkekben a I. rendű indítványozó felhasználatlan tartalékait az internetes hírportál „parkoltatásként” értékeli. Az indítványozók szerint ez a minősítés az átlagolvasókat elbi- zonytalaníthatja abban, hogy van-e értelme adományt juttatniuk egy ilyen alapítványnak. Hivatkoznak a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat azon megállapítására, amely szerint „[…] a közügyeket érintő, ámde hamisnak bizonyult tényállításokat már csak abban az esetben oltalmazza a véleményszabadság, ha a tényt állító vagy híresztelő jóhiszemű volt” (Indokolás [31]); továbbá arra is, hogy az „EJEB felfogása szerint amennyiben egy állítás igazságtartalma legalább részben ellenőrizhető, igazolható akkor tényállításról van szó” (Indokolás [37]).

Az indítványozók úgy vélik, okiratok becsatolásával bizonyították, a kérdéses vagyontömeget miért tartalékol- ják az I. rendű indítványozó bankszámláján, és erről az internetes hírportál is tudott, ennek ellenére rosszhisze- műen hamis tényeket közölt.

[9] Összegezve, az indítványozók szerint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez való joguk azért sérült, mert róluk a kifogásolt cikkekben számos valótlan tényállítás, híresztelés jelent meg, amelyek a társadalomban kialakult képet hátrányosan befolyásolják, ezek helyreigazítását azonban nem rendelte el minden tekintetben a bíróság, mert egyes közléseket a szerkesztőség értékítéletének, illetve „lényegtelen pontatlanságnak” tekintett. Az indítványozók szerint ezzel a bíróság túlzottan kiterjesztően értelmezte a „lényegtelen pontatlanságnak” minősíthető közlések körét, ami a jó hírnévhez való jog sérelméhez vezetett.

Mindezekre az indítványozók – az alkotmányjogi panaszban, és annak kiegészítésében is – különösen az I. rendű indítványozó felhasználatlan tartalékainak a cikkekben „parkoltatásként” történő értékelése kapcsán hivatkoztak, mert ez a szóhasználat a közfelfogásban arra a következtetésre vezethet, hogy a kiemelten közhasznú szervezet nem arra fordítja az adományozók pénzét, amire hivatkozással azt elkéri tőlük.

[10] 3.2. Az indítványozók a tisztességes tárgyaláshoz való jogukat is sértőnek tartották a támadott ítéleteket. Véle- ményük szerint az Alaptörvény ezen alapjogot garantáló XXVIII. cikk (1) bekezdését a 28. cikkben foglalt, a bí- róságokra vonatkozó értelmezési szabállyal együtt kell érvényre juttatni. Ez alapján kifogásolják, és a józan ésszel ellentétesnek tartják a bíróság azon értelmezését, amely az I. rendű indítványozó bevételeinek, tartalé- kának pontos összegével kapcsolatos tévedést „lényegtelen pontatlanságnak” ítélte a PK 12. sz. állásfoglalás alapján, és úgy mérlegelt, hogy emiatt nincs szükség korrekcióra. Az I. rendű indítványozó különböző pénzösz- szegekkel való gazdálkodása kapcsán azért is indokoltnak tartották volna a helyreigazítást, mert a cikkek hatá- sára a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást is folytatott hűtlen kezelés vétsége miatt (ezt aztán az ügyészség megszüntette); ilyen körülmények között pedig minden egyes valótlan tényállítás korrekcióra szorul.

(8)

[11] Összefoglalva, az indítványozók szerint azért sérült a tisztességes tárgyaláshoz való joguk – összekapcsolva az Alaptörvény 28. cikkével –, mert a bíróság nem juttatta érvényre maradéktalanul az Smtv. 12. §-át, egyes kér- désekben nem ítélt meg sajtó-helyreigazítást annak ellenére, hogy az indítványozók az adott állítás valótlansá- gát alátámasztották. Ezen sérelmezett állítások „lényegtelen pontatlanságnak” minősítése az indítványozók szerint bírói jogalkotást jelent, mert nem lehet helye mérlegelésnek akkor, ha egy állítás objektíven nem felel meg a tényeknek. Az indítványozók által tévesnek tartott állítások ráadásul alkalmasak a közvélemény befolyásolá- sára, figyelemmel arra, hogy ellenük „lejárató kampány zajlott a médiában”. Ilyen körülmények között – meg- látásuk szerint – nem lényegtelen semmilyen pontatlanság az indítványozók pénzköltésével összefüggésben.

[12] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alap- ján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügy- rendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kri- tériumoknak.

[13] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.

[14] 5. Az alkotmányjogi panasz tartalmazza azt a törvényi rendelkezést – nevezetesen az Abtv. 27. § szakaszára történő hivatkozást –, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó jogosultságát megalapozza [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont].

[15] Az indítvány kitér az eljárás megindításának indokaira, és tartalmaz okfejtést Alaptörvényben biztosított jog (a jó hírnévhez való jog és a tisztességes tárgyaláshoz való jog) sérelmének lényege kapcsán [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az Alkotmánybíróság megjegyzi azonban, hogy az alkotmányjogi panasz indokolása lényegében azt kritizálja, hogy az ügyben eljárt bíróságok hogyan mérlegelték az I. rendű indítványozó gazdál- kodásával, a neki juttatott adományok felhasználásával kapcsolatos bizonyítékokat; ezek közül melyeket fogad- ták el, és az így megállapított tényállás alapján mely alperesi közléseket ítéltek helytállónak, és melyeket nem.

Az Alaptörvény XVIII. cikk (1) bekezdésére alapított indítvány-elem kapcsán pedig megállapítható, hogy az alaptörvény-ellenesség indokait csak általánosságban tartalmazza, arra hivatkozással, hogy nem juttatta mara- déktalanul érvényre a bíróság az Smtv. 12. §-át, pedig az indítványozók ellen folyt „lejárató kampányban”

minden egyes – általuk tévesnek tartott – közlés korrekcióra szorulna.

[16] Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést: a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.084/2015/4. számú ítéletét, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.821/2014/4. számú ítéletét [Abtv.

52. § (1b) bekezdés c) pont].

[17] Az indítvány az Alaptörvény megsértett rendelkezéseként a VI. cikk (1) bekezdésére és a XXVIII. cikk (1) bekez- désére hivatkozik [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont].

[18] Az indítvány tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a támadott bírósági döntést miért tartja ellentétesnek az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indokolás azonban – a fent írtak szerint – az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelését és általánosságban az Smtv. 12. §-ának mikénti alkalma- zását kifogásolja.

[19] Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].

[20] Az alkotmányjogi panasz benyújtása az Abtv. 53. § (1)–(2) bekezdésének megfelelően történt.

[21] 6. Az Abtv. 27. § b) pontja szerint az érintett az ügy érdemében hozott alaptörvény-ellenes döntés vagy a bíró- sági eljárást befejező egyéb alaptörvény-ellenes döntés ellen akkor nyújthat be alkotmányjogi panaszt, ha jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított indítvány-elem azt kifogásolja, hogy a felhasználatlan tartalék

„parkoltatásnak” nevezését a bíróság nem korrigálta a pontos jogi kifejezésnek megfelelően. Ezen alperesi köz- lés kapcsán az elsőfokú bíróság azt mondta ki, hogy az I. rendű indítványozó által felhalmozott, hosszabb ideje meglévő, nagy összegű készpénz vagyont – függetlenül annak távlati céljától, vagy a vélemény helyessé- gétől – lehetett úgy értékelni, hogy ez a karitatív célokra fordítás helyett „parkoltatást” jelent; különösen azért, mert a II. rendű indítványozó a vele készült interjúban nem adott világos választ arra, hogy konkrétan mire kí-

(9)

vánja elkölteni. Ezt a kritikus közlést az indítványozóknak mint közszereplőknek el kellett viselniük, helyreiga- zításnak ezért nincs helye.

[22] Az elsőfokú bíróság ezen döntését – az Alkotmánybíróság rendelkezésére álló dokumentumok alapján – az indítványozók fellebbezési ellenkérelmükben nem kifogásolták, nem is említették, az elsőfokú ítélet helyben- hagyását kérték. Ezt követően jogorvoslatra irányuló kérést e közléssel összefüggésben nem tartalmazott az indítványozók felülvizsgálati kérelme sem. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság jogerős ítélete, valamint a Kúria ítélete – erre irányuló kérelem hiányában – ezt a közlést már nem is vizsgálta, és nem tartalmazott rendelkezést róla. A kifogásolt közlés jogszerűségéről tehát csak az elsőfokú bíróság döntött. Az indítvány ezen része ezért nem felel meg az Abtv. 27. § b) pontjában írt követelménynek.

[23] 7. Az Abtv. 29. §-a szerint: „[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyá- soló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.” Az alkotmány- jogi panasz második része a tisztességes tárgyaláshoz való jogra hivatkozással az ügyben eljárt bíróságok mér- legelését kritizálja, amely alapján – értékelve a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat – nem rendeltek el minden, az indítványozók által sérelmesnek tartott közlés kapcsán helyreigazítást, mivel egyeseket csak „lé- nyegtelen pontatlanságként” ítéltek meg.

[24] Ennek kapcsán hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy következetes gyakorlata szerint „tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozot- tak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizo- nyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}. Az Al- kotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéle- teknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálata során van jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére, azonban nincs hatásköre a rendes bíróságok jogalkalma- zásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró határozat kizárólag szakjogi tartalmú kritikájára {3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [11], 3024/2016.

(II. 23.) AB határozat, Indokolás [29]}” {3081/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [10]}.

[25] A panaszban írtak tehát nem vetnek fel bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, és nem állnak összefüggésben a tisztességes tárgyaláshoz való joggal; hanem a döntés érdemét, a bizonyítékok mérlegelését és a jogkövetkezmény indokoltságát kifogásolják.

[26] 8. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Alkot- mánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és e) pontjai alapján visszautasította.

Dr. Szalay Péter s. k., tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró

• • •

(10)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3173/2016. (IX. 13.) AB VÉGZÉSE

I n d o k o l á s

[1] 1. Az ügyvéd által képviselt alapítvány (a továbbiakban: indítványozó) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkot- mánybírósághoz.

[2] Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.601/2015/3. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.021/2014/3. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tör- vény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2015. szeptember 17-én, a Fővárosi Tör- vényszék útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2015. szeptember 29-én érkezett be. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2015. november 19-én kiegészítette, majd 2016. február 15-én ismételten kiegészítést terjesztett elő. A panasz- beadvány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.

[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az indítvá- nyozó egy alapítvány, kiemelten közhasznú szervezet. Az indítványozóról a 444.hu internetes hírportálon 2014.

február 10-én cikk jelent meg, melynek számos közlését az indítványozó sérelmesnek találta, ezért helyreiga- zítási kérelemmel fordult az internetes hírportál szerkesztőségéhez. A közzétenni kért helyreigazító közlemény a cikkben foglalt azon állításokat kívánta kijavítani – az indítványozók által helyesnek ítélt tartalommal –, amelyek azt részletezték, hogy egyes kórházak, valamint az ott kezelt betegek egy meghatározott időszakban do- kumentálhatóan mikor és mennyi adományt kaptak az indítványozótól. Az internetes hírportál szerkesztősége a helyreigazítási kérelemnek nem tett eleget, ezért az indítványozó sajtó-helyreigazítás iránti pert indított.

[4] 2.1. A Fővárosi Törvényszék 2014. április 30-án kelt, 31.P.21.320/2014/5. számú elsőfokú ítélete az indítványozó keresetét kisebb részben alaposnak találta, és az alperes internetes hírportált helyreigazítás közzétételére köte- lezte az indítványozó által két egészségügyi intézménynek juttatott támogatás pontos mértéke kapcsán. Az ítélet indokolása kitért rá, hogy a gyermekonkológiai központok az indítványozó adományairól adatokat szolgáltattak az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amely adatok egy országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszként megismerhetővé is váltak. Az internetes hírportál ezen adatokat elemezte és kommentálta a kifogásolt cikkben. A bíróság hivatkozott a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. §-ára és a PK 12. sz. állásfoglalásra, továbbá áttekintette az Alkotmánybíróság relevánsnak tartott gyakorlatát is. Az egyes sérelmezett közlések megítélése kapcsán az adott cikk egészéből és az átlagolvasó értelmezéséből indult ki. A tényállás megállapítása kapcsán rögzítette a bíró- ság, hogy csak azokat a támogatásokat ítélte bizonyítottnak, amelyekről az indítványozó és a kórházak egyező nyilatkozatot tettek, illetve amelyekről támogatási szerződések és ezek teljesítését alátámasztó dokumentumok is rendelkezésre álltak. A bíróság nem fogadta el az alperes azon védekezését, mely szerint nincs helye helyre- igazításnak, mivel hivatalos tájékoztatóról számolt be, ezért nem az ő tévedésére vezethető vissza, ha az adatok nem pontosak. A PK 12. sz. állásfoglalásra hivatkozással azonban azt is kimondta a bíróság, hogy „lényegtelen pontatlanságok” helyreigazítása ellentétes volna a sajtó-helyreigazítás rendeltetésével. Ezt követően a bíróság egyesével megvizsgálta a cikk indítványozó által sérelmezett pontjait, és úgy határozott, hogy egyes, az ado- mányok pontos összegével kapcsolatos tévedések a nagyságrendjüket tekintve csak „lényegtelen pontatlanság-

(11)

nak” minősülnek, és ezért korrekciót sem igényelnek; két esetben eredményesen igazolt lényegesen nagyobb összegű adományozást az indítványozó – ezek tekintetében elrendelte a bíróság a helyreigazítást –; más ese- tekben pedig a kifogásolt állítások a véleménynyilvánítás szabadsága körébe tartoztak.

[5] 2.2. Az elsőfokú ítélet ellen az indítványozó és az alperes is fellebbezést nyújtott be. A másodfokon eljárt Fő- városi Ítélőtábla a 2014. december 4-én kelt, 2.Pf.21.021/2014/3. számú ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett részét részben megváltoztatta, és a helyreigazítás szövegének egyik pontját – az elsőfokú bíróság által elrendelt két helyreigazítás egyikét – mellőzni rendelte, mivel az abban közölni előírt adomány-összeget a kifo- gásolt cikk más helyen már tartalmazta, ezért valótlan közlés nem volt megállapítható.

[6] 2.3. A jogerős bírói döntéssel szemben a felperes – az indítványozó – felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a Kúriához. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2015. június 10-én kelt, Pfv.IV.20.601/2015/3. számú ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

[7] 3. A Kúria ítéletével szemben az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be, és kérte – a Fővárosi Ítélőtáb- la 2.Pf.21.021/2014/3. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal – a döntés alaptörvény-ellenességének megállapítá- sát és megsemmisítését, az Alaptörvény fent hivatkozott cikkei alapján.

[8] 3.1. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírói döntések a sajtó szabadságát a jó hírnévhez való jog [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés] kárára részesítették előnyben. A helyreigazítani kért közléseket valótlan tényállításoknak tartja, és kifogásolja, hogy a bíróság az adományok összegével kapcsolatban néhány millió, esetleg tízmillió forint eltérést „lényegtelen pontatlanságnak” minősített. Sérelmezi azt is, hogy a bíróság által végül elrendelt helyreigazítás túl rövid, „nem lépi át az átlagolvasó ingerküszöbét”, és nem tartalmazza az egyes támogatási szerződések részleteit. Kifejtette, hogy egyesével a bíróság ugyan nem tartotta jelentősnek az ado- mányokkal kapcsolatos tévedéseket, de összességében a cikk „hemzseg a tárgyi tévedésektől”.

[9] Összegezve, az indítványozó szerint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez való joga azért sérült, mert róla a kifogásolt cikkben számos valótlan tényállítás, híresztelés jelent meg, amelyek a társadalomban kialakult képet hátrányosan befolyásolják, ezek helyreigazítását azonban nem rendelte el minden tekintetben a bíróság, mert egyes közléseket a szerkesztőség értékítéletének, illetve „lényegtelen pontatlanságnak” tekintett. Az indítványozó szerint ezzel a bíróság túlzottan kiterjesztően értelmezte a „lényeg- telen pontatlanságnak” minősíthető közlések körét, ami a jó hírnévhez való jog sérelméhez vezetett.

Az alkotmányjogi panasz szerint a jó hírnevet valós tények elferdítésével, helytelen értékítélet közlésével is meg lehet sérteni; jelen esetben is ez történt, a kifogásolt cikknek ugyanis már a címe is azt sugallta, hogy az indít- ványozó mint kiemelten közhasznú szervezet, nem arra fordítja az adományozók pénzét, mint amire hivatko- zással azt elkéri tőlük. Az indítványozó szerint „ezen a ponton az internetes újság szerkesztőségét természete- sen megillető véleménynyilvánítás szabadsága korlátba ütközik, mivel ezen Alaptörvényben biztosított jog nem járhat azzal, hogy mások személyiségi jogainak védelme kiüresedjen”.

[10] 3.2. Az indítványozó a tisztességes tárgyaláshoz való jogát is sértőnek tartotta a támadott ítéleteket. Véleménye szerint az Alaptörvény ezen alapjogot garantáló XXVIII. cikk (1) bekezdését a 28. cikkben foglalt, a bíróságokra vonatkozó értelmezési szabállyal együtt kell érvényre juttatni. Ez alapján kifogásolja, és a józan ésszel ellenté- tesnek tartja a bíróság azon értelmezését, amely az adományok pontos összegével kapcsolatos tévedéseket

„lényegtelen pontatlanságnak” ítélte a PK 12. sz. állásfoglalás alapján, és úgy mérlegelt, hogy emiatt nincs szük- ség korrekcióra. Az indítványozó gazdálkodása kapcsán azért is indokoltnak tartotta volna a helyreigazítást, mert a cikkek hatására a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást is folytatott hűtlen kezelés vétsége miatt az indítványozó alapítvány elnöke ellen (ezt aztán az ügyészség megszüntette); ilyen körülmények között pedig minden egyes valótlan tényállítás korrekcióra szorul.

[11] Összefoglalva, az indítványozó szerint azért sérült a tisztességes tárgyaláshoz való joga – összekapcsolva az Alaptörvény 28. cikkével –, mert a bíróság nem juttatta érvényre maradéktalanul az Smtv. 12. §-át, egyes kér- désekben nem ítélt meg sajtó-helyreigazítást annak ellenére, hogy az indítványozó az adott állítás valótlanságát (az adományozott összegek pontatlanságát) alátámasztotta. Ezen sérelmezett állítások „lényegtelen pontatlan- ságnak” minősítése az indítványozó szerint bírói jogalkotást jelent, mert nem lehet helye mérlegelésnek akkor, ha egy állítás objektíven nem felel meg a tényeknek. Az indítványozó által tévesnek tartott állítások ráadásul

(12)

alkalmasak lehetnek a közvélemény befolyásolására, figyelemmel arra, hogy ellene „lejárató kampány zajlott a médiában”. Ilyen körülmények között – meglátása szerint – nem lényegtelen semmilyen pontatlanság az ado- mányozási tevékenységgel összefüggésben.

[15] Az indítvány kitér az eljárás megindításának indokaira, és tartalmaz okfejtést Alaptörvényben biztosított jog (a jó hírnévhez való jog és a tisztességes tárgyaláshoz való jog) sérelmének lényege kapcsán [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az Alkotmánybíróság megjegyzi azonban, hogy az alkotmányjogi panasz indokolása lényegében azt kritizálja, hogy az ügyben eljárt bíróságok hogyan mérlegelték az indítványozó gazdálkodásá- val, az általa egyes egészségügyi intézményeknek, valamint az ott kezelt betegeknek juttatott adományok pontos összegével kapcsolatos dokumentumokat, bizonyítékokat; ezek közül melyeket fogadtak el, és az így meg- állapított tényállás alapján mely alperesi közléseket ítéltek helytállónak, és melyeket nem. Az alkotmányjogi panasz általánosságban hivatkozik arra is, hogy nem juttatta maradéktalanul érvényre a bíróság az Smtv.

12. §-át, továbbá, hogy az elrendelt helyreigazítás túl rövid.

[16] Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést: a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.601/2015/3. számú ítéletét, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.021/2014/3. számú ítéletét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont].

[17] Az indítvány az Alaptörvény megsértett rendelkezéseként a VI. cikk (1) bekezdésére és a XXVIII. cikk (1) bekez- désére hivatkozik [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont].

[18] Az indítvány tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a támadott bírósági döntést miért tartja ellentétesnek az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indokolás azonban – a fent írtak szerint – az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelését és általánosságban az Smtv. 12. §-ának mikénti alkalma- zását kifogásolja.

[19] Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].

[20] Az alkotmányjogi panasz benyújtása az Abtv. 53. § (1)–(2) bekezdésének megfelelően történt.

[21] 6. Az Abtv. 29. §-a szerint: „[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyá- soló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.” Az alkotmány- jogi panasz az ügyben eljárt bíróságok mérlegelését kritizálja, amely alapján – értékelve a rendelkezésre bocsá- tott bizonyítékokat – nem rendeltek el minden, az indítványozó által sérelmesnek tartott közlés kapcsán helyreigazítást, mivel egyeseket csak „lényegtelen pontatlanságként” ítéltek meg.

[22] Ennek kapcsán hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy következetes gyakorlata szerint „tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozot- tak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizo- nyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}. Az Al- kotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéle- teknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálata során van jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére, azonban nincs hatásköre a rendes bíróságok jogalkalma- zásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró

(13)

határozat kizárólag szakjogi tartalmú kritikájára {3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [11], 3024/2016.

(II. 23.) AB határozat, Indokolás [29]}” {3081/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [10]}.

[23] Ebből következően az indítvány nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási feltételnek.

[24] 7. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Alkot- mánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.

Dr. Szalay Péter s. k., tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró

• • •

(14)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3174/2016. (IX. 13.) AB VÉGZÉSE

I n d o k o l á s

[1] 1. Az ügyvéd által képviselt alapítvány (a továbbiakban: I. rendű indítványozó) és magánszemély (a továbbiak- ban: II. rendű indítványozó) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

[2] Az indítványozók a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tör- vény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2015. augusztus 7-én, a Fővárosi Törvény- szék útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2015. szeptember 10-én érkezett be. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2015.

november 10-én kiegészítették, majd 2016. február 15-én ismételten kiegészítést terjesztettek elő. A panaszbe- advány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.

[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az I. rendű indítványozó egy alapítvány, kiemelten közhasznú szervezet, a II. rendű indítványozó pedig ezen alapítvány kuratóriumának elnöke. Az indítványozókról a Blikk című napilapban, valamint a www.blikk.hu honlapon 2013. december 18. és 2013. december 23. között négy cikk jelent meg, melyeknek számos közlését az indít- ványozók sérelmesnek találták, ezért helyreigazítási kérelemmel fordultak a Blikk Szerkesztőségéhez. Az általuk közzétenni kért helyreigazító közlemény a cikkekben foglalt azon állításokat kívánta kijavítani – az indítványo- zók által helyesnek ítélt tartalommal –, amelyek arra vonatkoztak, hogy a II. rendű indítványozó „magántaxinak használja” az I. rendű indítványozó mentőautóját. Valós helyzetként közzétenni kérték, hogy a hivatkozott mentőautó főszabály szerint minden munkanapon 8 órától 16 óráig az I. rendű indítványozó székhelyén állo- másozik, munkaidőn kívül pedig a II. rendű indítványozó biztosít a jármű részére parkolási lehetőséget. A hivatkozott mentőautóval – ha az beteg gyermeket nem szállít – „szolgálati, közcélú feladatokat” el lehet látni.

A Blikk Szerkesztősége a helyreigazítási kérelemnek nem tett eleget, ezért az indítványozók sajtó-helyreigazítás iránti pert indítottak.

[4] 2.1. A Fővárosi Törvényszék 2014. március 12-én kelt, 31.P.558/2014/5. számú elsőfokú ítélete az indítványozók keresetét részben alaposnak találta, és az alperes szerkesztőséget helyreigazítás közzétételére kötelezte – mind a honlapon, mind a napilapban megjelentetett cikkek vonatkozásában –, mert megalapozatlanul állította, hogy a II. rendű alperes magáncélra használta volna az I. rendű indítványozó mentőautóját; továbbá, hogy az indít- ványozók havi 500 000 Ft-ot költenek üzemanyagra, és egy 2008-ban lezajlott ügyészségi vizsgálat okát is té- vesen jelölték meg. Ítéletében a bíróság a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. §-ára és a PK 12. sz. állásfoglalásra hivatkozott, továbbá át- tekintette az Alkotmánybíróság relevánsnak tartott gyakorlatát is. Az egyes sérelmezett közlések megítélése kapcsán az adott cikk egészéből és az átlagolvasó értelmezéséből indult ki. A II. rendű indítványozó mentő- használatáról a bíróság a becsatolt felvételek és egy a II. rendű indítványozóval készült interjú alapján döntött.

Az ítélet – miután rögzítette, hogy a mentő a II. rendű indítványozót a lakásától egyszer a munkahelyére, egyszer az Országos Rendőr-főkapitányságra, és egyszer ismeretlen helyre szállította, továbbá, hogy a mentő be- tegszállítás nélkül a taxira vonatkozó szabályok szerint közlekedhet – kimondta, hogy a II. rendű indítványozó- nak, mint közszereplőnek azt az állítást, hogy „a gyermekmentőt magántaxinak használja”, a vélemény-

(15)

nyilvánítás keretei között el kell viselnie. A bíróság szerint: „[s]zokatlan az, hogy egy alapítványi mentőt mun- kába járáshoz, illetve ügyintézésre használjanak, mivel annak elsődleges feladata a gyermekszállítás, így a men- tő ilyen használatával kapcsolatos negatív, kritikai megnyilvánulások, a használat minősítése […] a vélemény- nyilvánítás szabadságának védelme alatt áll.” Egyes cikkek azonban a mentőhasználat körülményeinek bemutatása nélkül, sommáson azt állították, hogy azt a II. rendű indítványozó „magáncélra” használta, a vizs- gált videofelvételből azonban csak az állapítható meg, hogy a mentőt ügyintézésre használták. E körben a bí- róság alaposnak ítélte a helyreigazítási kérelmet. Az indítványozók üzemanyag-kiadásai kapcsán a bíróság rá- mutatott, hogy az alperes szerkesztőség nem vette figyelembe, hogy több autó költségéről van szó, amely tartalmazza a sofőr bérköltségét és a javítási költségeket is. Ez lényeges különbség, a bíróság ezért elrendelte a helyreigazítást. Az ítélet szerint az I. rendű indítványozó ellen folytatott 2008. évi ügyészségi vizsgálat kap- csán nem tudta azt alátámasztani az alperes szerkesztőség, hogy az amiatt indult, mert az I. rendű indítványo- zó több pénzt fordított volna a működési költségeire, mint a céljaira. A bíróság ezt valótlan tényállításnak minő- sítette, és elrendelte a helyreigazítást, valamint valós tényként annak a közlését, hogy a 2008. évi vizsgálat általános törvényességi felügyeleti vizsgálat volt. Egyebekben a bíróság az indítványozók keresetét elutasította.

[5] 2.2. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2014.

szeptember 16-án kelt, 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a helyreigazítás szövegének a gyermekmentő magáncélra való használatát korrigáló, és a valóság közlésére vo- natkozó részeit mellőzni rendelte, mind a honlapon, mind a napilapban megjelentetett cikkek vonatkozásában.

A másodfokú bíróság a közfelfogásból kiindulva kimondta, hogy ha ilyen gépjárművet nem betegszállításra használnak, az a rendeltetésszerű használattól eltérőnek minősíthető; az alperes szerkesztőség tájékoztatása pedig éppen ennek a visszatetszést keltő járműhasználatnak adott hangot. Ilyen összefüggésben pedig a mentő magáncélra való használatának közlése nem volt valótlan, függetlenül attól, hogy az az I. rendű indítványozó tulajdonában van, és a II. rendű indítványozó az alapítvány érdekeit is szolgálva használja.

[6] 2.3. A jogerős bírói döntéssel szemben a felperesek – az indítványozók – felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a Kúriához. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2015. április 29-én kelt, Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítéle- tével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

[7] 3. A Kúria ítéletével szemben az indítványozók alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, és kérték – a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal – a döntés alaptörvény-ellenességének meg- állapítását és megsemmisítését, az Alaptörvény fent hivatkozott cikkei alapján.

[8] 3.1. Az indítványozók álláspontja szerint a támadott bírói döntések a sajtó szabadságát a jó hírnévhez való jog [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés] kárára részesítették előnyben. A helyreigazítani kért közléseket valótlan tényállításoknak tartják, és a mentő magáncélra való használatának mikénti megítélését, a saját célú használat definiálását vélik az ügy fő kérdésének. Kifejtik, hogy az I. rendű indítványozó céljait az alapító okirat tartalmazza; e célok folyamatos megvalósításához pedig hozzá tartozik a gyermekek mentővel történő szállítása is.

Ehhez azonban szükséges, hogy az I. rendű indítványozó mentője megfelelő műszaki állapotban legyen, az

„állomásozási helyére” eljusson és a tárolása is meg legyen oldva. A bíróság által bizonyítékként elfogadott felvételen az indítványozók szerint nem látható olyan történés, ahol a mentőhasználat kapcsán a II. rendű in- dítványozó céljai kerülnének előtérbe az alapítvány céljai rovására. Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy a Blikk Szerkesztősége olyan kontextusban mutatta be a II. rendű alperes mentőhasználatát, hogy az megveten- dő és társadalmilag elfogadhatatlan színben tűnjön fel. Kritizálták, hogy az ügyben eljárt bíróságok nem foglaltak állást abban, hogy tekinthető-e alapítványi célnak a mentő átszállítása a parkolási helyről az állomásozási helyére, illetve az, ha a II. rendű indítványozó e gépjárművel közlekedik az alapítvány ügyeinek intézésekor.

Az indítványozók szerint ennek azért van jelentősége, mert csak az alapítvány céljától eltérő, személyes érde- keket szolgáló felhasználás minősülhet a mentő magáncélra való használatának. Az indítványozók szerint jelen esetben, ahogy az a bizonyítékként felhasznált videofelvételen is látszik, az I. rendű indítványozó célja (a men- tő eljusson a parkolási helyéről az állomásozási helyére) és a II. rendű indítványozó célja (lakóhelyéről eljusson az alapítvány székhelyére, illetve az ügyintézés helyére) között átfedés van; az alapítvány ügyeinek intézése – és erre a mentő felhasználása – nem magáncél. Márpedig a panasz szerint a Blikk Szerkesztőségének ahhoz, hogy a magáncélú használatra megalapozottan hivatkozhasson, meg kellett volna jelölnie, hol tett olyat a II. ren- dű indítványozó, ami nem feleltethető meg az I. rendű indítványozó céljainak. Mivel az ügyben eljárt Fővárosi

(16)

Ítélőtábla és a Kúria ezt a megközelítést figyelmen kívül hagyta és az indítványozók helyreigazítási kérelmét elutasította, megsértette az indítványozók tisztességes tárgyaláshoz való jogát.

[9] Összefoglalva, az indítványozók szerint azért sérült a tisztességes tárgyaláshoz való joguk – összekapcsolva az Alaptörvény 28. cikkével –, mert a bíróság nem juttatta érvényre maradéktalanul az Smtv. 12. §-át; nem meg- felelően értelmezte a sérelmezett közléseket, a cikkeket nem valódi üzenetük alapján értékelte, így az abban foglaltakat a sajtószabadság védendő körébe tartozónak tekintette, nem pedig valótlan tényállításnak. Az indít- ványozók meglátása szerint a cikkekben szereplő „saját célú használat” kifejezés súlyosabb és rájuk nézve ter- helőbb, mint a bíróság minősítésében szereplő „rendeltetésellenes használat”. Az indítványozók azért is indokoltnak tartották volna a helyreigazítást, mert a cikkek hatására a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást is folytatott hűtlen kezelés vétsége miatt (ezt aztán az ügyészség megszüntette). Márpedig a véleménynyilvání- tás szabadsága nem terjedhet odáig, hogy az alapján valaki ellen alaptalanul büntetőeljárást kezdeményezze- nek. Az indítványozók szerint a nagy médianyilvánosságot kapó ügyben a bíróságok nem tudták függetleníteni magukat a társadalomban érezhető elvárástól, nem tudtak pártatlanul, csak a törvények alapján eljárni. A bíró- ságok jogértelmezése ezért az Alaptörvény 28. cikkét is sértette. Az indítványozók kifogásolták azt is, hogy az eljárt bíróságok a közfelfogásra hivatkozással valónak ítéltek valótlan tényközléseket (konkrétan az alapítványi mentő magáncélú használatát).

[10] 3.2. Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése kapcsán sérelmezték az indítványozók, hogy a bíróságok sajtó-hely- reigazítási kérelmeiknek csak részben adtak helyt, számos közlést ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságába tartozónak tekintettek, „lényegtelen pontatlanságnak” minősítettek, vagy valósként fogadtak el. Így a bíróságok a mentő magáncélú használatára vonatkozó állítást sem tekintették valótlan tartalmúnak, „minden alap nélküli- nek”. Az indítványozók szerint róluk a kifogásolt cikkekben számos valótlan tényállítás, híresztelés jelent meg, amelyek a társadalomban kialakult képet hátrányosan befolyásolják, ezek helyreigazítását azonban nem rendelte el minden tekintetben a bíróság, mert – a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria döntése értelmében – nem tekintette az állításokat valótlan tartalmúnak. Az indítványozók szerint ezzel a bíróság túlzottan kiterjesztően értelmezte a véleménynyilvánítás szabadságát, ami a jó hírnévhez való jog sérelméhez vezetett. Rámutatnak, hogy a rossz hírnév egy alapítvány esetében nyilvánvalóan negatívan befolyásolja az adománygyűjtési tevékenységet, meg- ingatja a támogatók szervezetbe vetett bizalmát. A panaszban foglaltak szerint a bizonyítékként felhasznált vi- deofelvétel alapján tény, hogy a II. rendű indítványozó a mentő tárolási helyén beszállt a járműbe, az állomá- sozási helyen pedig kiszállt, illetve egy alkalommal azzal utazott az alapítvány ügyeit intézni az Országos Rendőr-főkapitányságra. Az indítványozók szerint ez nem jelent magáncélú használatot.

[14] Az indítvány kitér az eljárás megindításának indokaira, és tartalmaz okfejtést Alaptörvényben biztosított jog (a jó hírnévhez való jog és a tisztességes tárgyaláshoz való jog) sérelmének lényege kapcsán [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az Alkotmánybíróság megjegyzi azonban, hogy az alkotmányjogi panasz indokolása lényegében azt kritizálja, hogy az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria ítéletei bizonyítottnak látták az ala- pítvány mentőjének magáncélra való felhasználását, míg az indítványozók ezt – a „saját célú használat” bírósá- gokétól eltérő definiálása miatt – valótlan tényállításnak tartják.

[15] Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést: a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítéletét, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletét [Abtv.

52. § (1b) bekezdés c) pont].