lyes erkölcsiségek megannyi szerteágazó deltákon keresztül özönlenek az.
erkölcsi nevelésnek örökké háborgó világtengerébe, ahol a törékeny egyén csak akkor képes helytállni, ha gyarló erőit egybe tudja forrasztani a felsőbb hatal- makba vetett, tántoríthatatlan hittel.
Értelmünkben, lelkünkben felvilágosítva, gyarapodva tesszük le ezeket a klasszikus lapokat, amelyek valóságos iskolája, gimnasztikája a dolgok
•mélyére ható gondolkodásnak. Mégis, bár aggodalmaskodva, rá kell mutatnunk a problémának egy sebezhető pontjára, amelyre nézve nem kaptunk kielégítő választ. Mi történjék akkor, ha egy abszolút lelkiismeretre törekvő egyén szembekerül a szubjektív lelkiismeret legalsó fokán állóval? Súlyos dilemmá-
val állunk itt szemben, mert ebben az esetben az abszolút lelkiismeret a rövi- debbet húzza. Ha viszont lemondunk róla, jóvá nem tehető mulasztást köve- tünk el az abszolútum, Isten és az erkölcsi nevelés kategorikus impera- tivusával szemben, amely romba d ő l . . . Fájdalmas megadással kell belenyugod- nunk az egyetlen kivezető útba: a magasabb fokon állóknak, a jobbaknak
áldozatot kell hozniok az örök-igaz „Küzdj és bízva-bízzál" ige értelmében.
A tanulmány zárószavában a szerző fennkölt hódolattal emlékezik meg
•a magyar nemzetről, a budapesti tudományegyetemről és ezidőszerint való' Irányítójáról (akit hazájában is a jelenkor legfényesebb elmér közé számíta- nak), ami méltán tölthet el bennünket büszkeséggel, de egyúttal mély hálára lötelez.
A nehéz eredeti szöveg kitűnő magyar fordítása Prohászka Lajos szak-
a v a t o t t tollát dicséri. k f .
Kornis Gyula: Egyetem és politika. Budapest, .1936. Franklin-Társulat. (61 lap.) Az egyetemi oktatásra, illetőleg az egyetem lényegére vonatkozó kérdések minden részlete, az egyetem egész problematikája mindenkor érdeklődés tárgya volt a nemzetek vezető és műveltebb rétegeinél. Az universitas scientiarum kez- dettől fogva mintegy féltett kincse volt az emberi szellemnek minden müveit államban. S bár félszázadja már, hogy Paulscn Frigyesnek a német tudományos oktatásról és az egyetemekről szóló nagy munkája első ízben megjelent, s bár Ziegler Theobaldnak ebből a tárgykörből váló könyveit is már negyedszázadnál jóval hosszabb idő választja el tőlünk, mit sem veszítettek érdekességükből és nagy jelentőségükből.
' A magyar kultúrpedagógiai irodalom nem bővelkedik az egyetemek tudo- mány tani, jelentőségére vonatkozó könyvekben és dolgozatokban. Egy és más akad ugyan e téren is; ami azonban eddig megjelent, az mind efemer jelentő- ségű írás. Nyugodtan mondhatjuk, hogy soha még oly magas szempontoktól vezérelt fejtegetéseket, oly világosan meglátott örök igazságokat nem kap- tunk e tárgyról sem külföldi, sem hazai tudós írók egyikétől sem, mint azok, melyek Kornis Gyula legújabb könyvébén, az Egyetem és politika c.. tanulmány- ban olvashatók. Fejtegetései a minden időkre érvényes klasszikus tanulmány l á t á s á t teszik az olvasóra.
Magyar Paedagogia XLV. 7—8. 10
Amily szerencsés és szakavatott kézzel nyúlt szerzőnk egy évvel ezelőtt, a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem rektori székének elfoglalásakor az egyetem háromszázados jubiláris évében legméltóbb témához, Pázmánynak, a magyar szellemi élet héroszi alakjának, az egyetem alapítójának megrajzolá- sához, oly magas színvonalú volt tárgyválasztása akkor is, mikor az egyetem ezévi másik nagy ünnepi közgyűlésén, az egyetemet újjáalakító Mária Terézia királynő májusi emléknapján — a nagy királynő egyetemi reformjainak törté- neti stílusához egészen hozzáillően — azt a kérdést vetette föl s arról érteke- zett a nagymiheltségű filozófus és kultúrpedagógus nagyszerű készségével, hogy vájjon mi. a viszonya az egyetemnek a politikához. Újabb bizonyítéka e tanulmány annak, hogy Kornis Gyula fényes elméje és pompás íróművészete nemcsak tudománya területén különösebb alkalom nélkül, pusztán tudós érdek- lődéséből szabadon létrejövő nagy alkotásaiban nyújt irodalmi remekeket nem- zetének, hanem olyankor is, mikor — mint a kagyló külső érintések nyomán a gyöngyöt — közéleti alkalmak váltják ki belőle a szót és írást, dolgozatai- nak egy-egy remekét-.
Az egyetem és politika viszonyára vonatkozó kérdésnek első pillanatra kényes természete sem riasztja őt vissza a beható tárgyalástól. A tudomány- nak őrálló helyén, a rektori székben a probléma vizsgálatához abból meríti a jogcímet, hogy a tudomány és a politika, az egyetem és az állam kölcsönös viszonyának kérdése maga is tudományos-elméleti probléma és nem pusztán hatalmi kérdés. Nem közömbös reá nézve, s úgy érzi, hogy az egész művelt emberiségre nézve sem, hogy vájjon a politika — amint különböző nemzeteknél modern nyilvánulásaiban jelentkezik — nem forgatja-e ki az európai egyetemi életformát immár hét évszázados lényegéből, történeti szervezetéből és hagyo- mányos jogaiból.
Hogy e kérdésekre felelhessen, szerzőnk először szemügyre veszi az egye- temnek az eddigi fejlődés folyamán kialakult történeti típusait: a középkori egyetemet, vagyis a hit egyetemét, melyen az uralkodó tudomány a teológia, az uralkodó fakultás a hittudományi kar, embereszménye az igazi keresztény.
Azután a XVIII. századi felvilágosodás egyetemét, melyet az abszolutisztikus központosító politikai rendszer — a nevelést politikumnak minősítvén — ha- talmi terjeszkedése eszközének néz, s mely a hasznos alattvaló utilitarisztikus embereszményét van hivatva kitermelni. Ebben a jogi kar emelkedik vezérlő fakultássá. Majd a XIX. századeleji német idealizmus egyetemét vizsgálja, középpontjával: a filozófiával s a vezérlő filozófiai fakultással. Kifejti ennek a típusnak lényegét, a humanitáseszme uralmát, mint a személyiség tökélete- sítésének biztos útját, benne a neohumanizmus embereszményének, az antik gö- rög embernek szépséget és jóságot megtestesítő ideálját; megállapítja a német egyetemi idealizmus másik követelményét: a kutatás és tanítás szabadságát és végül még egy jellemző vonását, mely a német idealizmus romantikus termé- szetéből fakad: historizmusát. A XIX. század második felében kifejlett pozi- tivizmus egyetemével végzi szerzőnk a világháborúig kialakult típusok szemlé- jét. Megvilágítja azt az antinómiát, miként lesz az egyetem a pozitivizmus
szellemében a tudományok addigi hierarchiájából a tudományok anarchiájává, egymás mellé külsőleg sorozott, de belső egységes köteléktől össze nem tartott tudományok foglalatává, vagyis miként mechanizólódik mintegy szellemi gyár- üzemmé, egymásról alig tudó szakfőiskoláknak laza aggregátumává. Legvégül szóvá teszi, hogy a XIX. század végétől kezdve, a demokrácia hirtelen uralomra- jutásával, általában csökkent az egyetemek tekintélye, minek okát és forrását, a tudományoknak mesteremberszerű elszakosodásával kapcsolatban, az embe- reket mindig egyetemesen érdeklő nagy filozófiai gondolatoknak, az átfogó esz- mék vonzó és átütő erejének hiányában látja.
Az egyetem történeti típusainak előző fejtegetésére azért volt szüksége szerzőnknek, hogy tanulmánya következő fejezetében szembeállíthassa őket az újabb, XX. századi európai fejleményekkel, mikor a világháború után a német idealizmus embereszménye helyébe a homo politicus lépett. Az egyetemek demokratizálása következett, főleg az orosz bolseviki egyetempolitikában. Leg- újabb források alapján először, kapja itt szerzőnk könyvében a magyar közön- ség ezeknek a fejleményeknek részletes és érdekes rajzát, hasonlóképen az olasz fasiszta egyetempolitika jellemzését, valamint a német nemzeti szocializmus egyetemi eszményének, a politikai egyetemnek kritikai ismertetését. A tanul- mány tulajdonképeni kultúríilozófiai részét megelőző történeti anyag a
„vezérelv"-nek (Führergedanke) az egyetemi kormányzatban való érvényesü- léséről szóló fejtegetéssel végződik.
A tanulmány súlypontja, a szerző filozófus elméjének kritikai előretörése a legértékesebb fejezetben, a dolgozat III. szakaszában nyilvánul. Ennek a fejezetnek eszméi érintik legmélyebbrehatóan a probléma lényegét. Gondolat- menete a politika és az igazság pragmatisztikus felfogása közti kapcsolatból kiindulva megállapítja, hogy a nemzeti szocializmus tudományelmélete nem egyéb, mint puszta nemzeti logikai instrumentalizmus. Azután a tudomány nemzeti és nemzetközi természetéről szól, szembeállítva az ész és hatalom, egye- tem és politika kategóriáit, az igazságra és a hatalomra törő akarat: a tudo- mányos és hatalmi döntés ellentéteit. Különösen szívén fekszik szerzőnknek az egyetem normatív szellemének szerepe a nemzet életében. Egyetem és jogállam, az egyetemnek és a Führerképzés eszméjének kapcsolata, a tudományos gondol- kodás és az egyetem korlátai az életformálásban, általában humanizmus és politizmus további elmélkedésének tárgyai e fejezetben.
A tanulmány hátralevő két szakaszában szerzőnk az egyetemi önkor- mányzat és az állami hatalom viszonyát és az egyetem tudományos célszerű- ségét tárgyalja, majd a kultúrállam jogait a tudománypolitikában. Végül az egyetemen folyó tudományos elméleti és élethivatásokra való gyakorlati kép- zés látszólagos antinómiájának s az egyetem és állam ebből folyó viszonyá- nak taglalásával, továbbá az egyetem fejlődésének szerves történeti folytonos- ságába vetett erős hitének megvallásával fejezi be tanulmányát.
A könyv legérdekesebb s legbecsesebb részletei mindenesetre azok a fejte- getések, melyek mélyelméjűen belepillantanak a politika síkjára vetített tudo- mány képleteinek titkaiba s éles vonásokkal jellemzik a tudományos felfogás
1 0 *
mai formáit, de a logika és a história röntgenszeríí megvilágításával élve, igazi értékükre szállítják le a tudománynak ezeket az alakulatait. Kritikai éllel ana- lizálja az orosz kommunista, az olasz fasiszta és főleg a német nemzeti szo- cialista vádakat a „régi" tudomány ellen s polemikus erővel védi ez utóbbit a túlzó politizmus felfogása, a scientia militans ellen. Meggyőződéssel vallja, hogy a neohumanizmus tudományfogalmán felépült egyetem sem hanyagolta el a tudománynak a nemzeti élettel szemben való kötelességeit. E tekintetben egyéb példák között főleg Fichte példájára hivatkozik, aki pedig a tudomány-
„ nak nem pragmatisztikus, hanem idealisztikus hitét vallván, Reden an die deutsche Nation-jávai az ifjúságot és egész Németországot a Napóleon ellen való harcra tüzelte.
Szerzőnk éles szeme meglátja a falzumokat és szofizmákat is a legmoder- nebb nézetek tömkelegében. Megállapítja; -hogy a nemzeti szocializmus prag- matisztikus tudományfelfogása csak teória: a nagy német nemzet igazi tudós fiai a valóságban ma is éppoly önzetlenül kutatják az igazságot, méltó módon elődeik tudományos örökségéhez, amely a nemzetek között a leggazdagabbak s legsikeresebbek egyike.
Különösen kitűnő része a tanulmánynak a párhuzam, illetőleg az ellen- tétek kimutatása a tudós és a politikus lénye között (39. 1.). Ebből vezeti le Kornis Gyula tanulmányának tula'jdonképeni tételét is, melyet a III. fejezet végén úgy fogalmaz meg, hogy „az egyetem ragaszkodjék továbbra is régi esz- ményéhez s legyen a humanizmus tűzhelye és ne a politizmus arénája".
" ' Hasonlóképen szép részlet a tudós lelki világának rajza a dolgozat 39.
és 40. lapjain. Szinte háborog a szerző lelke, mikor a politikusok önző eljárá- sát leplezi le az egyetemekkel szemben. Nem győzi eléggé sok oldalról meg- világítani meg nem alkuvó felfogását és tételét. „Ha az egyetem gyakorlati politikai kérdésekben állást foglalna s valamely párthoz csatlakoznék, azaz nem észbeli-elméleti, hanem. akaratbeli döntésre határozná el magát, akkor en-
• nek nem sok értelme és értéke lenne. Mert nem lenne tudományos döntés, már- pedig az egyetemnek csakis a tudomány, az elmélet ad különös méltóságot és sajátszerű tekintélyt; minden egyéb, így a politikai ténykedés is, tőle idegen, nem lényegéből, nem eredeti jogos mivoltából folyó aktus." Ez annál értéke- sebb állásfoglalás, mert szerzőnk maga is tényező a politikai életben. Ez azon- ban felfogását nem befolyásolja e tisztán kultúrpedagógiai kérdésben, amit világosan meg ""is magyaráz, mikor természetesnek találja, hogy az egyetem egyes tagjai gyakorlatilag működhetnek a politika terén, ezt világszerte min- dig magától értetődőnek tartották Platón államtervezete óta, de a professzor politikai működése az ő magánügye s nem az egyetemnek mint ilyennek ügye.
Mindamellett világosan látja az egyetemnek örök nemzeti politikai (s nem pártpolitikai) feladatait, mikor kifejti, hogy az egyetemnek mint legmagasabb- rendű nemzeti művelődési intézménynek alapvető kötelessége: a nemzeti érzü- letnek az ifjúságban minden téren a legintenzívebb ápolása és fejlesztése. Ennek az általános politikai nevelésnek nem a napi politika, hanem az örök nemzeti politika, a nemzet nagy, pártokon felülálló történeti aspirációja a tárgya.
Kornis Gyula előttünk levő klasszikus tanulmányának, mely nemcsak pompás írásmű, hanem bátor cselekedet és hitvallás is .és alapjában véve nagy- szerű apológia az egyetem ideális szabadsága, a magasabbrendű, pártpolitika- mentes egyetem, a neohumanizmus egyeteme mellett, nevezetes vonása és leg- főbb erénye a teljes tárgyilagosságra törekvés. Objektivitásának -bizonyítéka különösen az, hogy nemcsak az egyetemet védi meg a politika túlkapásaival szemben, éppúgy illetékességi határai mögé szorítja -a tudományt és az egye- temet is a politikával szemben. Az ész imperializmusa, a tudomány gőgje ellen is síkra száll s felfogása szerint az egyetem mint a tudomány székhelye nem támaszthat joggal igényt a politikába való beavatkozásra. „Szellem, és Hata- lom: az egyiket az Egyetem, a másikat az Állam képviseli. ,A kettő békés
együttműködése, természetes jogaik kölcsönös tiszteletben tartása az igazi tu- dománypolitika és' egyetempolitika alapja." Objektivitását igazolja az is, hogy témáját minden lehető oldalról megvilágítja s minden vonatkozásban, behatóan tárgyalja. Ebből ered azután a dolgozatnak prizmaszerű színgazdagsága, mely abban áll, hogy amit bizonyít,- később -akárhányszor megcáfolni látszik s a cáfoltat újra bizonyítja. Éppen ebben a módszerben találja meg a felfogásnak és véleményalkotásnak e problémánál oly nehezen megállapítható egyensúlyát.
Bizonyos, hogy az egyetem fogalma tele van antinómiákkal, szervezete és működése tele van ellenmondásokkal. „Szakadék tátong itt is eszmény és valóság, érték és. megvalósítás, cél és eszköz, szellem és hatalom között." De éppen ezeknek az antinómiáknak megvilágításában, felboncolásában, Jehető ki- küszöbölésében rejlik a könyv jelentősége. Éles megvilágításában nem marad- hatnak fönn kétségek ,a követendő út megválasztására nézve. S szerzőnket éle- sen disztingváló ereje, tisztánlátása különösen alkalmassá teszi e feladat meg- oldására, mert míg Paulsen Frigyes és Ziegler Theobald csak -.leíró, legjobb esetben történeti módszerrel tárgyalta az egyetem életére és lényegére vonat- ,kozó problémákat, Kornis Gyula a legmagasabb filozófiai és pedagógiai szem-
szögből vizsgálódott e. területen. ...
Mindent összefoglalva, nyilvánvaló, hogy szerzőnk keményen igazságot szol- gáltat az egyetem lényegéről vallott felfogások között. Mindent appreciál, ami az egyetem és tudomány politizmusából elfogadható. Ki téhet azonban arról, hogy az élesen látó filozófusnak szorgos és gondos mérlegelése után mégis a tiszta tudomány értékei felé hajlik a felállított mérleg nyelve?
Éppen azért örömmel üdvözöljük e tanulmányt mint nemes és határozott állásfoglalást az egyetem örök ideáljai mellett, melynél szebbet nem ismerünk, de melynél kevésbbé egyeneset és férfiasat szerzőnknek egész tudományos,lényé- ből kifolyóan nem is várhatnánk. . .
Méltóan fejezi be Kornis Gyula fejtegetéseit a német egyetemi. eszme nagy -történeti képviselőjének, Savignynak szavaival: „Az egyetemek, reánk mint nemes örökség szállottak át a múltból, s számunkra a becsület • ügye bir- tokállományukat, . lehetőleg meggyarapítva,. de semmiesetre sem megrövidítve, a következő nemzedékekre áthagyományozni. Az, hogy az egyetemek, emelked- nek-e vagy süllyednek, a jelen nemzedék kezeibe van letéve. Áz utódojc- ítélete ezt: számon fogja kérni tőlünk." Gyulai Ágost.
