¥ A MAGYARORSZAGI PIARISTA ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS FORRÁSAI ÉS IRODALMA 1799-IG

A MAGYARORSZAGI PIARISTA

ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS FORRÁSAI

ÉS IRODALMA 1799-IG

¥

FONTES

LUDORUM SCENICORUM

IN GYMNASIIS COLLEGIISQUE PIARUM

HUNGÁRIÁÉ

Digitalizálta az Arcanum Adatbázis Kft.

a „Szerzetesség a 18. századi Magyarországon”

kutatási program keretében

(OTKA K 101571), 2013.

A MAGYARORSZÁGI 

PIARISTA ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS  FORRÁSAI ÉS IRODALMA 

1799­IG 

A MAGYARORSZÁGI ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS  FORRÁSAI ÉS IRODALMA 

SOROZATSZERKESZTŐ : HOPP LAJOS 

Errata 

Kötetünk borítóján a latin nyelvű  sorozatcím egyik szava lema­

radt. A cím hiánytalan szövege ­ egyező en a belső  címlapéval ­ a következő : 

FONTES 

LUDORUM SCENICORUM 

IN GYMNASIIS COLLEGIISQUE SCHOLARUM PIARUM  HUNGÁRIÁÉ 

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA  IRODALOMTUDOMÁNYI INTÉZETE 

i 

A MAGYARORSZÁGI 

PIARISTA ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS  FORRÁSAI ÉS IRODALMA 

1799­IG 

Sajtó alá rendezte és szerkesztette: 

KILIÁN ISTVÁN 

FONTES 

LUDORUM SCENICORUM 

IN GYMNASIIS COLLEGIISQUE SCHOLARUM PIARUM  HUNGÁRIÁÉ 

ARGUMENTUM KIADÓ  BUDAPEST, 1994 

Készült a Magyar Tudományos Akadémia  Irodalomtudományi Intézetében 

Megjelent 

a „Kulturális és történelmi emlékeink  feltárása, nyilvántartása és kiadása" 

kutatási program támogatásával 

Lektorálta: 

P I N T É R MÁRTA ZSUZSANNA  D E M E T E R JÚLIA 

lÉDESANYÁM EMLÉKÉNEK 

A kiadásért felel az Argumentum Kiadó igazgatója  Szedte az Argumentum Kft. 

Tördelte a CompuScript KkT  Felelő s szerkesztő : Hausner Gábor 

Fedélterv: Varga László  Terjedelem: 68,9 A/5 ív 

Készült az Argumentum Kiadó Nyomdaüzemében  Felelő s vezető : Marinescu Miklós 

ISBN 963 7719 87 3 

# 

BEVEZETÉS 

A magyar piarista rendtartomány történetét levéltári források, korábban meg­

jelent publikációk alapján írta meg 1943­ban Balanyi György, Biró Imre, Biró Vencel  és Tomek Vince. A rend 1918­ig tartó históriája ebben a vállalkozásban Balanyi  György munkája. Ez a munka a rendházak és iskolák történetéhez nyújtott se­

gítséget a kutatásban. A történeti Magyarország területére 1642­ben telepedtek  lengyel piaristák. Podolinban eló'bb rendházat, 1643. június 18­án iskolát is nyitot­

tak. Podolint még Zsigmond király zálogosította el a lengyeleknek, s csak Mária  Terézia alatt került újra vissza Magyarországhoz. A lengyel határhoz közel eső   kisvárosban hamarosan megerő södtek, s néhány év múlva már a poétikai és a reto­

rikai osztályokat is megnyitották. Még egy negyedszázad sem telik el, s 1666­ban  már Privigyén is megtelepszenek, s tíz esztendő vel késő bb már retorikai osztályt  is tanítottak. 1667 elején a lengyel piaristák Széchy Mária ösztönzésére Murány  várában is elkezdték a tanítást. Ez a hely azonban alkalmatlannak bizonyult, ezért  éppen jótevő ik szorgalmazására Jolsvára telepedtek át, megerő södésüket azonban  Wesselényi nádornak a halála megakadályozta. Ehelyett, s részben a Murányra,  Jolsvára fordítandó alapítvány összegébő l 1673­ban Breznóbányán is sikerült fész­

ket rakniok. 1685­ben Pozsonyszentgyörgyön Szelepcsényi György esztergomi érsek  adományából alapítottak házat és iskolát. 1692­ben a rend generálisa a privigyei,  a breznóbányai és a pozsonyszentgyörgyi házakat közvetlenül maga alá rendelte,  minthogy azok magyarországi városok voltak. 1695­ben azonban ugyanezt a három  magyarországi házat viceprovinciaként a német rendtartomány mellé kapcsolta, s  viceprovincialisként Moesch Lukács látta el a rendi irányítást. Moesch Mainzban,  tehát német nyelvterületen született, s Lengyelországban lépett a piarista rendbe. 

Nagy része volt abban, hogy megalakult a magyar viceprovincia, s világosan lát­

ta azt is, hogy a rend nevelési elveit magyarországi viszonyokra kell alkalmaznia. 

1698­ban Nyitrán telepedtek meg, s csak 1711­ben jutottak a mai Magyarország  területén fekvő  Veszprémbe. Veszprém után Vác következett 1714­ben. 1716­ban  Kecskeméten nyitottak iskolát, s 1717­ben néhány tanárral már Pesten is sikerült  letelepedniök. Ezt követő en egymás után alapítják házaikat és iskoláikat. 1717­

ben Besztercén, 1719­ben Debrecenben, 1720­ban Korponán, 1721­ben Szegeden  kezdték meg a tanítást. 

Balanyi a magyarországi piarista rendtörténet első  szakaszát, amely idő  alatt  az eddig felsorolt iskolákat megnyitották, az alapítás korának nevezte el. A máso­

dik szakasz 1721­tő l 1780­ig tart, ennek a szakasznak a felvirágzás kora címet adta. 

Ebbe a szakaszba esik a nagykárolyi (1727), a tokaji (1737), a rózsahegyi (1735),  a máramarosszigeti (1731) iskolák alapítása. 1740­ben Kisszebenben, Magyaróvá­

6  BEVEZETÉS 

rott 1739­ben nyílt meg a gimnázium. A medgyesi 1740. évi vagy a szentannai  (Arad m.) 1741. évi alapítást Balanyi nem  t a r t j a szerencsésnek, iskoláik ezekben  a városokban nem voltak nagyon látogatottak. A Pozsonyhoz közel eső  Szencen  létrehozott collegium oeconomicum 1763­tól képezte a gazdasági és mű szaki érdek­

lő désű  fiatalokat. De tovább létesülnek a humán tudományokat ismertető  iskolák  is. Kalocsán, Nagykanizsán, Tatán 1765­ben nyílt meg a piarista gimnázium. A je­

zsuiták 1773. évben történő  feloszlatása után a trencséni, a kő szegi, a Selmecbányái  és a kolozsvári iskolákat bízta az uralkodó a piaristákra. 

Ahol megtelepedtek és iskolát nyitottak, jezsuita mintára — a rendalapító Ka­

lazanci szent József kifejezett tilalma ellenére — meghonosították az iskolai szín­

játszást is. A piaristák közel sem rendelkeztek annyi támogatóval vagy oly biztos  anyagi bázissal, hogy iskoláikban állandó színházat építettek volna. Az elő került  adatok azonban jelzik, hogy a kor követelményeinek megfelelő  színháztermeket, ál­

landó vagy alkalmi színpadokat szinte mindenütt építettek. Különösen Nyitrán és  Pesten költöttek sokat a színi programok megjelentetésére; alkalmilag a drámaszö­

vegeket is a nyomdába adták. 

Az iskolaszíni elő adások a szorgalmi idő  rendjéhez igazodtak. Az iskolaévet  szeptember első  napjaiban fejezték be, s csak november elején kezdték el a követ­

kező  évet. Gyakran nyitnak vagy fejeznek be tanévet iskolai színjátékkal. Sű rű n  játszanak vidám darabokat farsang idején. Ugyanakkor a jezsuitáknál már megszo­

kott látványos, teátrális nagypénteki, úrnapi körmenetek a piaristáknál hiányoznak. 

Olykor elő fordul azonban olyan eset is, hogy a plébánia lelki ügyeit vezető  világi  pap egy­egy nagyobb körmenet megrendezéséhez a piarista iskola ifjúságának szol­

gálatait is igénybe veszi. 

A piarista iskolában az iskolaszínház középponti helyet foglal el. Éppen ezért  a szerzetes növendékeket dramaturgiai képzésben részesítik. Meg kell tanulniok  drámákat írniok. Kötetünkben több olyan adattal, programmal vagy szöveggel  találkozhat az olvasó, amelyrő l az sejthető , hogy inkább tanulmányi okokból, a nö­

vendékpapság képzése érdekében írták. De nemcsak a dramaturgiai ismeretekben,  hanem a világi zene ismeretében is tájékozódni kellett az ifjú piarista szerzetesnek. 

A darabok tekintélyes részébe ugyanis zenei betétet iktattak, s ezeknek nem csupán  a szövegét, hanem dallamát is maguk írták. Ső t alkalmilag zenekarokat is vezet­

tek. Az egyházi liturgiában használatos gregorián mellett a profán zene elemeivel,  a hangszerekkel is meg kellett ismerkedniük. 

Mint majd látni fogjuk, a piaristák nagyon sok világi tárgyú darabot vittek  színre. Az ókori népek történetének elemei mellett napi politikai események is szín­

re kerültek. Ennek köszönhető , hogy egy­egy színielő adás a városnak jeles eseménye  volt. 1716­ban Kecskeméten elő adást rendeztek, s ennek felvonásközeiben egy fu­

vart vállaló cigányt vittek a színre, aki nem volt hajlandó az elő adás napján fuvart  vállalni mondván: „mert holnap komodia lészen, s nekem ott köly lennem". A  színpadi eset nyilvánvalóan a valóságos helyzetet parodizálta. Nemcsak az iskola  tanulói, szüleik vagy hozzátartozóik, hanem a város és a környék elő kelő ségein kívül  minden bizonnyal az egyszerű  polgárok is részt vettek az elő adásokon. 

7 BEVEZETÉS 

A források összeállításánál a legfontosabb forrástípus a catologus vagy liber  juventutis. Az iskola tanulóinak nevét az osztályok rendjében egy erre a célra rend­

szeresített könyvbe vezették, amelyben rögzítették a tanulók legfontosabb személyi  adatait, a tanulmányokban való elő haladásukat. A rendfó'nök kötelezte ugyanakkor  a rend tagjait, a tanító tanárokat arra, hogy minden esztendó'ben a névsor elejé­

re vagy végére vezessék be azoknak a drámáknak, declamatioknak, académiáknak,  iskolai gyakorlatoknak a címét, amelyeket eló'adtak. így a legfontosabbb forrástí­

pusunk a catalogus juventutis. S minthogy egy­egy színieló'adás nagy közönséget  vonzott, ezért az anyagi tekintetben jobban ellátott iskolák elő adásaik alkalmával  színlapot jelentettek meg. Egy­egy színlap a hosszú és terjedelmes címen kívül közli  az eló'adó osztályt, megadja a darab argumentumát (a cselekmény rövid összefogla­

lását), majd az actusok és scenák vagy az inductiok nagyon rövid tárgyát. A színlap  legvégén a szereposztás található. 

Nagyon gyakran találkozunk egy­egy piarista iskolában kézzel írt drámapro­

gramokkal is. A nyomtatott és a kézzel írt program nyelve legtöbbször a latin. Ez  a nyelv kötötte össze a több nyelvű  város lakóit, de ez az iskolai oktatás nyelve  is. Elő fordul azonban, hogy egy­egy jelenetnek vagy az argumentumnak a szövegét  magyarul, latinul, németül is megjelentetik. Ez is jelzi az illető  város nemzetiségi  összetételét. 

A legbecsesebb forrás természetesen a drámaszöveg. Már Takáts (1891) pa­

naszkodik amiatt, hogy a tanárok az általuk írt darabokat nem becsülték meg ele­

gendő képpen. S ezért kézirat alig maradt ránk. Pedig egészen bizonyos, hogy ekkor  is, mint manapság, szükség volt szereplő i, rendező i, szerző i példányok másolataira. 

Szövegtöredékek, impurum­ és tisztázott példányok maradtak ránk, s néhány olyan  szöveg is, amelybő l sejteni lehet, hogy a rendező  számára készült. Néhány  d r á m á t  meg is jelentettek a piaristák. A megjelenés éve nem minden esetben azonos az  elő adás évével. A XVIII. század végén a rendben neves drámaírók mű ködtek, akik­

nek a darabjait már világi színpadokon is játszották, vagy kifejezetten a hivatásos  színjátszók számára írták szerző ik ezeket a darabokat. 

Ezeken a felsorolt, nagyon fontos forrásokon kívül természetesen felhasznál­

tunk másfajta levéltári anyagokat is. Naplókat, háztörténeteket, levelezéseket és  pénztári kiadási naplókat. A bevételi és kiadási naplók a rendház legfontosabb ira­

tai közé tartoztak, s a ránk maradt iratok egyikébó'l­másikából az iskolaszínpad  építésére vonatkozó adatok is feltalálhatók. Felvidéki evangelikus iskoláinkban az  egyház a tanítók kötelességévé tette, hogy színielő adásokat rendezzenek, ugyanak­

kor a város az elő adás költségeit, a rendező  és a színészdiákok tiszteletdíját magára  vállalta. Ilyen típusú pénzügyi adatra csak Szegeden bukkantunk, ott azonban csak  szekunder forrásból. 

Levéltári forrásokon kívül fel kellett használnunk korábban megjelent publiká­

ciókat is. Az ilyen típusú adatok közül az egyik legfontosabb Takáts Sándor mű ve: 

Benyák Bernát és a magyar oktatásügy. (Takáts. 1891.) Takáts könyve néhány fe­

jezetében már 1891­ben részletesen feltárja a piarista iskolai színjátszás addig meg­

ismert múltját. Forrásjelzetei azonban nem pontosak, nagyon gyakran meg sem  jelöli, hogy honnan vette adatát, ezért — bár felhasználtuk adatait — a primer 

8  BEVEZETÉS 

forrásnak  u t á n a nem nézhettünk. Tulajdonképpen ezzel a munkával indul meg a  piarista színjátszás kutatása, majd ezt szövegkiadások, drámaelemzések, drámaírói  életmű vek publikációi követik. Valamennyi közül számunkra legfontosabb munka  Prónai Antal munkája, amelyben kronológiai rendben gyű jtötte össze a piarista is­

kolákban elő adott drámák címeit. Munkáját már nem  t u d t a bevégezni, azt Császár  Elemér fejezte be, s így kettejük neve alatt jelent meg 1915­ben a legfontosabb  publikáció a piarista drámákról. (Prónai­Császár. 1915.) 

Prónai és Császár munkáját nem  t a r t h a t t a kielégítő nek Német Károly, s bi­

zonnyal a kronológiai elrendezést sem érezte megnyugtatónak, ezért levéltári és  könyvtári kutatásokkal igen sok újabb forrást tárt fel. Úgy gondolta — nagyon  helyesen — , hogy a címeken kívül az elő adás más körülményeire is tekintettel  kell lennie a kutatásnak, ezért javarészben összegyű jtötte a catalogus juventutisok  színháztörténeti adatait, elkezdte másolni a drámaprogramokat, munkája azonban  sajnálatosan félbemaradt. Jegyzeteibő l nagyon sokat felhasználtunk, s nagyon sok  olyan adat került ebbe a kötetbe, amelyrő l csak az ő  jegyzetei tudósítanak. Mun­

kája soha nem jelent meg. Füzeteit a Kegyesrendiek Központi Levéltára ő rzi —  egyelő re jelzet nélkül. 

* * * 

Prónai Antal és Császár Elemér jegyzékének megjelenése óta, különösképpen  az MTA XVIII. századi osztálya mellett mű ködő  drámakutató csoport tevékenysége  révén, a drámát sokkal szélesebb körben értelmezzük. Azaz színjátéknak fogunk fel  minden olyan produkciót, amelyen néző  és hallgató közönség is részt vett, s ame­

lyen a teatralitásnak legparányibb eleme is megjelenik. Takáts pontosan elemzi az  iskolai színjátékok mű fajait. A comoedia és a tragoedia mű fajfogalmak egyértelmű ­ ek, nem merült fel kétség a kutatás során az actio, az actus terminusai körül sem. 

A piaristáknál különösképpen a XVIII. század vége felé pensumként kell a diákok­

nak a bukolikus verseket írniok. Ezek tárgykörük szerint természetesen a falusi élet  vagy a pásztorkodás szépségeirő l szólnak párbeszédes formában. A mindig vers­

ben írott eclogák legtöbbször hexametrikusok. A párbeszédek szereplő i a vergiliusi  eklogák jól ismert pásztorai: Menalcas, Tityrus, Palaemon, Sylvanus stb. Természe­

tes, hogy a Szent Lukács evangéliumában leírt Jézus­születéstörténet jónéhányszor  megjelenik a piarista színpadokon, esetleg magánházakban az antikizáló nevekkel. 

Ennek tulajdoníthatjuk, hogy történeti betlehemeseink pásztorai jórészt vergiliusi  neveket kaptak. A pásztor fogalmát azonban gyakran szimbolikus értelemben hasz­

nálják, úgy, ahogyan ez az egyházi szóhasználatban általános: lelkipásztor. Ezért  a látogatóba érkező  elő kelő  egyházi személyt, a püspököt vagy a rend hazai fő nö­

két e szimbólummal élve mint pásztort köszöntik, s érkezésére, kinevezésére eclogát  írnak, s ezeket nagyon gyakran elő  is adják, olykor azonban csak mintegy „irodal­

mi divatként" élnek ezzel a mű fajjal. Az eclogákat minden alkalommal jegyzékbe  vettük. 

Hasonlóan jártunk el a declamatioval is. A declamatio jelenthetett egyszerű   retorikai feladatot, azaz egy adott thezisrő l kellett a diáknak egy szónoki beszédet 

9 BEVEZETÉS 

írnia, amit azután az antithezis írója megcáfolt. Némelyik declamatio azonban több  szereplő s elő adásban került színre, esetleg a forrás még a declamatio jelző jeként a  scenica szót is használja. Az adatok többségébő l nem lehet eldönteni, hogy egy  vagy több szereplő s, esetleg scenikus declamatioról van­e szó, ezért adataink között  ezeket is szerepeltettük. 

Nem így jártunk el az academiákkal. Történelmi, földrajzi, nyelvi és egyéb vizs­

gafeladatokat jelölnek ezzel a szóval. Ezeket az idézett forrásból soha nem hagytuk  ki, a drámacímek között azonban nem szerepeltetjük ő ket csak akkor, ha az adat  színházszerű en elő adott academiáról beszél. 

A dialógus, a colloquium a dráma magja. Colloquiumokra épül tulajdonkép­

pen valamennyi drámai mű faj. Elő került néhány colloquium és dialógus szövege,  amelyek egyértelmű en az iskolai színjátékok közé sorolják ezeket a mű veket. Ezért  ezeket is felvettük adataink közé. 

Munkánkban nagyon sok támogatást kaptunk könyvtárosoktól, levéltárosoktól  Magyarországon, Szlovákiában és Romániában egyaránt. Szlovákiai levéltárakban  és könyvtárakban végzett kutatásaink — egyelő re így látjuk — megnyugtatóak. 

Kívánatos lett volna hasonló mélységű  erdélyi kutatás, erre azonban az ismert okok  miatt nem kerülhetett sor. Talán elő bb­utóbb erre is megnyílik a lehető ség, s akkor  az erdélyi piarista városok színi múltjáról is sikerül többet megtudnunk, s ezt egy  pótkötetben meg is jelentethetjük. 

Munkánkban a legtöbb segítséget a Kegyesrendiek Központi Levéltárában Csá­

nyi Lászlótól, a Könyvtárban Fekete Antal és néhai László Mihály tanár uraktól  kaptunk — köszönet érte. Reméljük, a kötet nemcsak a magyar színház  m ú l t j a  iránt érdeklő dő knek, hanem nekik is, akik a magyarországi piarista história kiváló  szakértő i, örömet fog szerezni. 

* * * 

Az adatok közlése során figyelembe vettük Staud Géza és Varga Imre köteteit. 

Staud a jezsuita iskolákat az alapítás sorrendjében tárgyalja, Varga Imre a pro­

testáns iskolai színjátékokat a városok betű rendjében hozza. Staud Géza módsze­

rét követtük ebben a tekintetben, clZclZ cl városokat az iskolaalapítás sorrendjében  jelentetjük meg. Egy­egy város piarista iskolájának színháztörténeti adatai elő tt  rövid iskolatörténeti bevezető t adunk azzal a céllal, hogy ebbő l a legfontosabb is­

kolatörténeti adatok megismerhető k legyenek. Ezek a rövid bevezető k a korábbi  szakirodalom alapján készültek, önálló kutatási eredményeket nem tartalmaznak,  s ezért iskolatörténeti dolgozatok írásakor felhasználásuk semmiképpen sem lehet  kívánatos. Az iskolatörténeti bevezető  után publikált vagy még közre nem adott  számadatokat közlünk az iskola vagy az egyes osztályok tanulóinak létszámáról. 

Ezeket az adatokat azért tartjuk szükségesnek, mert egy­egy színielő adás néző inek  száma csak a tanulók létszámának ismeretében becsülhető  meg. 

A létszámadatok után az iskola történetét tárgyaló legfontosabb dolgozatok  bibliográfiai leírását találja az olvasó, majd ezt a források jegyzéke követi, teljes  címével, lelő helyével és jelzetével vagy leltári számával. 

10  BEVEZETÉS 

Ezután következnek az adatok. Minden adat évszámmal kezdő dik, s a lehető ség  szerint megadjuk a hónapot és a napot. Ha a forrás nem jelzi pontosan az elő adás  idejét, hanem csak egyházi vagy világi ünnephez köti, akkor Szentpétery naptára  alapján kikövetkeztetjük a pontos idő pontot. Pl. Actio Bacchanalistica csak farsang  idején jelenhetett meg a színen, akkor ezt a darabot január 6. vízkereszt és húshagyó  kedd közé helyeztük. Ha az elő adás idejét csak két idő pont közé tudtuk helyezni,  akkor a besorolás rendjében mindig a második idő pont a meghatározó. 

Az idő  pontos megjelölésében zavaró tényező t jelent az, hogy a források mindig  iskolai és nem polgári évrő l beszélnek. Egy­egy forrás gyakran négy elő adás címét is  megő rizte. Sokszor nem lehetett tisztázni, hogy az elő adás a tanév első  negyedében  vagy a következő  év háromnegyed részében volt­e. Ebben az esetben elfogadtuk a  publikációban kialakított idő pontot. 

A forrásokat mindig az elő adó osztályok rendjében közöljük, tehát elő ször a  rhetorok és poéták, ezt követő en a syntaxisták és grammatisták osztálya következik  és így tovább. Emiatt egy tanéven belül nem lehetett az elő adások kronológiai  rendjét pontosan követni. 

Az idő pontokat mindig a darab szerző jének neve és a dráma címe követi. A  szerző  nevét csak akkor adjuk meg, ha a mü bizonyosan tő le származik, ha kétsé­

geink lennének, a szerző  neve után (?)­et tettünk. A barokk címek általában két  részbő l állnak. Az első  vagy második rész mindig a szimbolikus tartalmat jelölő   cím, s ezt megelő zi vagy követi a konkrét tárgy megjelölése. A címadásban mindig  a konkrét tárgyat vettük figyelembe. Ha a forrás csak ennyit ír: „syntaxistae et  grammatistae actionem produxerunt", azaz csak mű fajt nevez meg, s nem közöl  címet, akkor ezt a mű fajnevet adtuk címül. Ha egy­egy darabnak nem volt címe,  hiányzik például a drámaszöveg vagy nyomtatott drámaprogram kéziratán, akkor  az általunk adott címet minden esetben szögletes zárójelek  [ . . . ] közé tettük. A cím  után zárójelben rövidítve megadtuk az elő adó osztály megnevezését, s az elő adás  nyelvét akkor, ha az nem latin volt. 

A cím után Következnek a források az alábbi sorrendben: elő bb az adatok. 

Elő fordult, hogy egy színielő adásról megemlékezik a catalogus juventutis, ugyan­

errő l találunk híradást a história domusban, valamint az elő adásról hírt ad egy  XVIII. századi piarista történész is. Ebben az esetben az adatokat egymást köve­

tő en, kronológiai rendben írtuk le. Azaz elő bb a catalogus juventutis, ezt követő en  a história domus majd a történész leírása következik a darabról. Az Adatok elé  minden esetben kitettük az Ad rövidítést. 

Az adatok után következik, ha volt, a drámaprogram. Ennek rövidítése: Progr. 

Ez lehet a piaristáknál nyomtatott és kézzel írt is. A program címe elő tt ezt min­

dig jelöltük így. Ms. (Manuscriptum) Progr. vagy Ed. (Editio) Progr. A kézzel  írt vagy nyomtatott programokból az alábbi adatokat közöljük: 1. A teljes címet. 

Ebben a rövidítéseket feloldottuk, s közöltük a címben fellelhető  patrónus neve mel­

lett annak összes címét és rangját. 2. Az elő adás idő pontját. Ezt vagy évszámmal  megjelöli a címlap, vagy kronosztikhonos vagy kabalisztikus verssorral vagy a kettő   kombinációjával közli a szerző  vagy rendező . 

11 BEVEZETÉS 

A kronosztikhonos vers közismert. A sorban található római számokat jelölő '  betű k összege  a d j a a keletkezés illető leg az elő adás évét. Zavart szokott jelenteni  a szövegben elő forduló Y betű . Ennek az értékét egyesek 5­nek gondolták, holott  az több adatból igazolhatóan csak 2. Német Károly a kézzel írt vagy nyomtatott  színlapokon a kronosztikhonos versek alapján mindig kiírja a programra az elő adás  évszámát. Tévedni csak akkor téved, ha az Y­t 5­nek számítja. 

A kabalisztikus vers a piaristáknál kedvelt mű forma. Azaz minden, a latin  ábécében található betű nek van egy bizonyos számértéke, s ha a verssorban lé­

vő  szavak betű inek számértékeit összeadjuk, megkaphatjuk a mű  keletkezési vagy  elő adási évét. A betű k számértéke az alábbi: 

A B C D E F G H I K  L M N O  P Q R S T V X Y Z  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 200 300 400 500  A program szerkesztő je gyakran megadja az imént közölt kulcsot is, ha nem,  akkor szinte minden esetben a szavak alá odaírja az illető  szóban található be­

tű k számértékének az összegét, s így a verssorban található szavak számértékének  összege  a d j a meg a keletkezés vagy elő adás évét. 

3. Az évszám mellé vagy a program margójára Német Károly majdnem min­

dig odaírta az általa rendező nek tartott piarista tanár nevét. O abból indult ki,  hogy a darabot minden esetben annak kellett rendeznie, aki az osztályt vezette,  s erre a catalogus juventutisban talált adatok egyértelmű en utalnak is: „Horum  omnium Professor fű it X Y, cum quibus produxit Actionem  s c e n i c a m . . . " Ezeket  a bejegyzéseket általában szögletes zárójelek között közöljük a program leírásánál. 

Szerző nek azonban soha, legfeljebb rendező nek tartva az illető  piarista paptanárt. 

Az adatok tekintélyes többsége szerzetes nevén idézi a rendező  tanárt: „P. Paulus  a Sancto Petro". Ezekhez a nevekhez a piarista levéltárban található cédulakata­

lógusból kikerestük az illető  családi nevét is, és ezt szögletes zárójelben a név mellé  tettük. 

4. A program címének közlése után az argumentum vagy a prologus szövege kö­

vetkezik. Minden program végén forrásjelzet található. Ezeket általában rövidítve  közlik, ezeket a rövidítéseket nem oldottuk fel. 

5. Ezután közöljük a szereposztást, ha a program nem tartalmaz szereposztást,  akkor a jelenetek tartalomösszefoglalásaiból az elő fordulás sorrendjében kiírjuk a  szerepneveket. A szerepnevek ismeretében ugyanis következtetni lehet a darab szer­

ző jére, cselekményére. A szereplő nevek viszont a históriai kutatásokban igen fontos  adalékul szolgálhatnak, s ebben a tekintetben is követtük A magyarországi protes­

táns iskolai színjátszás forrásai és irodalma kötetében megvalósított gyakorlatot. A  szereplő k státusára, osztályára vonatkozó betű rövidítéseket nem oldottuk fel. 

A program nagyon gyakran utal arra is, hogy a darabban énekbetét volt, vagy  arra, hogy abban zenészek is felléptek. Ezeket a zenetörténet számára fontos ada­

lékokat nem hagytuk el. 

12  BEVEZETÉS 

6. A szerepek vagy szereposztás után következik a  d r á m a szerkezeti sémája. A  piarista drámaelmélet szempontjából igen fontos ennek a figyelembevétele. Az itt  alkalmazott rövidítéseket a rövidítésjegyzékben oldottuk fel. 

A legfontosabb forrás a drámaszöveg. Igen kevés maradt ránk. Vagy azért,  mert a piaristáknak nem volt elegendő ' pénzük a szövegek kinyomtatására vagy  azért inkább, mert ezeket a drámaszövegeket a tanárok sem tartották kinyomtatásra  alkalmasnak. A ránk maradt szövegekbő l a programokhoz hasonlóan közöljük az  argumentumot vagy a prologust, a szereposztást vagy a szerepeket. A szövegek  elé kétféle rövidítést tettünk: Ms. Text. vagy Ed. Text. Az elő bbi a kéziratos, az  utóbbi a nyomtatásban megjelent drámaszövegeket jelöli. 

Ha a szövegek vagy programok magyar nyelvű ek vagy részben magyar nyelvű ek,  a címeiken kívül mást nem közöltünk, ezek ugyanis a Régi Magyar Drámai Emlékek  sorozat Piarista iskoladrámák című  kötetében meg fognak jelenni. 

Kötetünk szerkezete tehát az alábbi. A bevezetést a piarista iskolai színjátszás  általános s olykor egymásnak ellentmondó szabályai követik. Ide kerültek a rendi  nagy káptalanok, vagy a magyar provincia gimnáziumaira vonatkoztatott szabályok. 

Azok a törvények, amelyek az iskolai színjátszásról egy­egy város iskolájában szü­

lettek, a városokhoz kerültek. Ezt a már leírt szerkezetben a városok rendje követi  az alapítás ideje szerint. Külön csoportot képeznek azok a drámák, amelyeknek  szerző jét ismerjük, de elő adási helyét nem. S ismét egy más csoportban azok a  drámák találhatók, amelyeknek sem szerző jét, sem elő adási helyét, sem az elő adás  idő pontját nem ismerjük. 

A kötet végén találhatók a különböző  mutatók. A címmutatóban az azokban  elő forduló tulajdonnevek szerint akár többször is idézzük a címet. A szerző i, ren­

dező i és általános mutatóban a szerző k, a rendező k, az adaptátorok és az iskolai  elő adás jótevő inek neve kerül abban az esetben, ha a darabok címében név szerint  megemlítik azt a személyt, akinek a tiszteletére a darabot elő adták. A szereplő k  neveinek mutatóját a nagyon szű kre szabott terjedelem miatt nem közölhetjük. S  végül mutatókban összegyű jtjük azoknak az elő adásoknak az utaló számát, ame­

lyekben zene és tánc is megjelent. 

Mivel a felhasznált irodalmat minden esetben csak a szerző  nevével, a meg­

jelenés évével illető leg a lapszámmal jelöltük, a kötet élén közöljük a felhasznált  irodalom teljes bibliográfiai leírását a szerző k betű rendjében. Ezt a rövidítésjegy­

zék követi. 

A bevezető höz felhasznált irodalom: Balanyi­Biró­Biró­Tomek. 1943. —  Kilián. 1986a. 582­588. — Kilián. 1988. — Német Károly. — Prónai­Császár  1915. 114­122., 206­219. ­ Staud­Kilián­Varga. 1980. 201­202. — Staud.  I ­ III. 1984­1988. — Szentpétery. 1912. ­ Takáts. 1891. ­ Varga. 1988. ­ Kilián­Pintér­Varga 1992. 

VORWORT 

Auf dem Gebiet des historischen Ungarns ließen sich 1642 polnische Piaristen  nieder. In Podolin (Pudlein) errichteten sie zuerst ein Ordenshaus, und  a m 18. Juni  1643 öffnete auch eine Schule ihre Pforten. Podolin hatte noch König Sigismund den  Polen verpfändet, und die Stadt gelangte erst zur Zeit Maria Theresias an Ungarn  zurück. In der Kleinstadt nahe der polnischen Grenze konnten sich die Piaristen  bald festsetzen und nach einigen Jahren bereits die Klassen für Poeten und Rheto­

ren eröffnen. Nach kaum einem Vierteljahrhundert, 1666 siedelten sie sich auch in  Privigye (Priwitz) an, wo sie 10 Jahre später bereits eine Klasse für Rhetoren hat­

ten. Es waren nach wie vor polnische Piaristen, die Anfang 1667, auf Mária Széchys  Anregung auf der Burg Murány eine Schule eröffneten. Da dieser Ort sich aber als  ungünstig erwiesen hat, übersiedelten sie auf die Betreibung ihrer Wohltäter nach  Jolsva, wo sie aber wegen des Todes des Palatins Wesselényi nicht seßhaft werden  konnten. Statt dessen ließen sie sich — teilweise mit dem Einsatz der Fundati­

on für Murány und Jolsva — 1673 auch in Breznóbánya (Bresno) nieder. 1685  gründeten sie in Pozsonyszentgyörgy aus Donation des Graner Erzbischofs György  Szelepcsényi Ordenshaus und Schule. 1692 bestellte der General des Ordens die  Ordenshäuser in Privigye, Breznóbánya und Pozsonyszentgyörgy — da diese unga­

rische Städte waren — unter seine unmittelbare Leitung. 1695 wurden aber diese  drei ungarische Häuser als Vizeprovinz der deutschen Ordensprovinz nebengeord­

net, als Vizeprovinzial versah Lukas Moesch die Leitung des Ordens. Moesch wurde  in Mainz, also im deutschen Sprachgebiet, geboren und trat in Polen dem Piariste­

norden bei. Er hatte großen Anteil an der Errichtung der ungarischen Vizeprovinz  und war auch dessen klar bewußt, daß die Erziehungsprinzipies des Ordens den un­

garischen Verhältnissen angepasst werden müssen. 1698 ließen sich die Piaristen in  Nyitra (Neutra) nieder und kamen erst 1711 auf das Gebiet des heutigen Ungarns,  nach Veszprém. Auf Veszprém folgte 1714 Vác. 1716 stifteten sie in Kecskemét eine  Schule, und konnten 1717 auch in Pest mit einigen Professoren eine Schule eröffnen. 

In der Folge gründeten sie der Reihe nach ihre Ordenshäuser und Schulen — sie  fingen 1717 in Beszterce (Bistritz), 1719 in Debrecen, 1720 in Korpona (Karpfen)  und 1721 in Szeged mit dem Unterricht an. 

Die zweite Periode dauerte von 1721 bis 1780. In diesem Zeitraum wurden  die Schulen in Nagykároly (1727), Tokaj (1737), Rózsahegy (Rosenberg, 1735) und  Máramarossziget (Siget, 1731) gestiftet. 1740 wurden in Kisszeben, 1739 in Ma­

gyaróvár (Ungarisch­Altenburg) Gymnasien eröffnet. Die Gründungen in Medgyes  (Mediasch, 1740) und in Szentanna (Komitat Arad, 1741) waren nicht glücklich,  die Schulen dieser Städte waren schwach besucht. Das in Szene (Wartberg), in 

14  VORWORT 

der Nähe von Pozsony (Preßburg) gegründete Collegium oeconomicum bildete seit  1763 wirtschaftlich und technisch interessierte Jugendliche. Aber nach wie vor wur­

den auch Schulen für humane Wissenschaften gestiftet. 1765 öffneten die Piaris­

tengymnasien in Kalocsa, Nagykanizsa und Tata ihre Pforten. Nach der Auflösung  des Jesuitenordens im Jahre 1773 überließ der Herrscher die Schulen in Trencsén  (Trentschin), Kő szeg (Güns), Selmecbánya (Schemnitz) und Kolozsvár (Klausen­

burg) den Piaristen. 

Wo die Piaristen sich festgesetzt und Schulen errichtet haben, führten sie, nach  dem Vorbild der Jesuiten — trotz des ausgesprochenen Verbotes des Ordensgrün­

ders, des Heiligen Josephs von Calasanza — das Schultheater ein. Sie hatten aber  weder Unterstützer, noch Mittel zur Genüge, um in ihren Schulen ständige Theater  erbauen zu können. Die vorhandenen Angaben beweisen jedoch, daß sie fast überall  Theatersäle, ständige oder Gelegenheitsbühnen errichteten, die den Zeitbedürfnis­

sen entsprachen. Insbesondere in Nyitra und Pest verwendeten sie große Summen  auf die Veröffentlichung von Programmen, und gelegentlich auch von Dramentex­

ten. 

Die Schulaufführungen richteten sich nach der Unterrichtszeit. Das Schuljahr  war in den ersten Septembertagen zu Ende und begann erst Anfang November. 

Das Schuljahr wurde häufig mit Theateraufführungen eröffnet oder beendet. Zu  Faschingszeit wurden oft heitere Spiele aufgeführt. Die bei den Jesuiten üblichen  spektakulären, theatralischen Karfreitag­ und Fronleichnamprozessionen finden wir  bei den Piaristen jedoch nicht. Manchmal kommt aber auch vor, daß die weltli­

chen Priester einiger Pfarren zur Organisierung einer größeren Prozession auch die  Jugend der Piaristenschule in Anspruch nehmen. 

In den Piaristenschulen spielte das Schultheater eine zentrale Rolle. Deshalb  erhielten die Schüler auch Dramaturgieunterricht. Sie hatten das Dramenschreiben  zu erlernen. In unserem Band kann der Leser mehrere solche Angaben, Program­

me oder Texte finden, die wahrscheinlich eigens zu Studienzwecken, zur Bildung  der Seminaristen verfaßt worden sind. Die jungen Piaristen mußten aber nicht nur  über dramaturgische Kenntnisse verfügen, sondern auch in der weltlichen Musik  bewandert sein. Die Mehrheit der Stücke war mit Musikeinlagen aufgeführt — und  nicht nur die Texte, sondern auch die Melodie dieser Einlagen hatten die Schüler  selbst zu schreiben, gelegentlich mußten sie auch die Leitung des Orchesters über­

nehmen. Neben dem, in der kirchlichen Liturgie gebräuchlichen gregorianischen  Gesang mußten sie auch die Elemente der profanen Musik und die Instrumente  kennenlernen. 

Wie es später noch angeführt wird, hatten die Piaristen sehr viele Stücke weltli­

chen Themas auf die Bühne gebracht. Neben Geschehnissen der antiken Geschichte  wurden auch Ereignisse der Tagespolitik in Szene gesetzt. Dieser Tatsache ist es  zu verdanken, daß die Schulaufführungen bedeutende Ereignisse der Stadt waren. 

An den Aufführungen nahmen nicht nur die Schüler, ihre Eltern und Verwandten,  sondern neben Notabilitäten der Stadt und Umgebung zweifelsohne auch einfache  Bürger teil. 

15 VORWORT 

Bei der Zusammenstellung der Quellen war der wichtigste Quellentypus das  sog. Catalogus oder Liber juventutis. Die Namen der Schüler wurden nach Klassen  in ein eigens für diesen Zweck eingesetzten Buch eingetragen, welches die wich­

tigsten Personalien und Schulergebnisse der Eleven registrierte. Darüber hinaus  verpflichtete der Ordensvorsteher Ordensmitglieder und Professoren, jedes Jahr  zu Anfang oder zu Ende des Namensregisters die Titel der aufgeführten Dramen,  Deklamationen, Akademien und Schulübungen einzutragen. Deshalb ist das Ca­

talogus juventutis unsere wichtigste Quelle. Und da die Theateraufführungen ein  großes Publikum angezogen haben, veröffentlichten die materiell besser versorgten  Schulen aus diesen Anlässen auch Theaterzettel. Diese Theaterzettel führen ne­

ben dem langen und weitschweifigen Titel die spielende Klasse, das Argumentum  (kurze Inhaltsangabe) des Stückes, den sehr kurzen Inhalt der Akten, Szenen oder  Induktionen und endlich die Besetzung an. 

Oft finden wir in den einzelnen Piaristenschulen auch handschriftliche Dra­

menprogramme. Die Sprache der gedruckten oder handschriftlichen Programme  ist meistens das Latein. Diese Sprache verband die Einwohner der mehrsprachigen  Städte, aber sie war auch die Unterrichtssprache der Schulen. Es kam manchmal  vor, daß der Text einiger Szenen oder des Argumentums ungarisch, lateinisch und  deutsch veröffentlicht wurde. Auch diese Tatsache dokumentiert die nationale Zu­

sammensetzung der gegebenen Stadt. 

Die wichtigsten Quellen sind selbstverständlich die Dramentexte selbst. 

Außer den oben angeführten wichtigen Quellen benutzten wir natürlich auch  andere Archivgüter: Tagebücher, Hausgeschichten (Históriáé Domus), Briefwechsel  und Kassenausgabejournale. Die Einnahme­ und Ausgabejournale waren die wich­

tigsten Akten der Ordenshäuser; in machen der erhaltengebliebenen Schriftstücke  finden wir auch Angaben über Errichtung von Schulbühnen. In den evangelischen  Schulen Oberungarns verpflichtete die Kirche die Lehrer, Schulaufführungen zu or­

ganisieren, wobei die Stadt für die Aufführungskosten und für das Honorar des  Regisseurs und der mitwirkenden Studenten aufkam. Ahnliche finanzielle Angaben  konnten wir allein in Szeged, und auch dort nur in einer sekundären Quelle, finden. 

Neben archivaren Quellen mußten wir uns auch früherer Publikationen bedie­

nen. Das wichtigste unter ihnen ist das Werk Antal Prónais, welches die Titel der  in den Piaristenschulen aufgeführten Stücke in chronologischer Reihenfolge bringt. 

Prónai konnte seine Arbeit nicht mehr beenden, sein Unternehmen wurde Elemér  Császár vollendet. So ist diese wichtigste Publikation über die Piaristendramen  1915 unter den Namen beider Wissenschaftler erschienen. 

Károly Német mag mit der Arbeit von Prónai und Császár nicht vollkommen  zufrieden gewesen sein, und wohl auch die chronologische Reihenfolge nicht befri­

edigend gefunden haben — er erschloß daher während seiner Forschungsarbeit in  Archiven und Bibliotheken viele neue Quellen. 

Seit der Veröffentlichung des Verzeichnisses von Antal Prónai und Elemér Csá­

szár, und insbesondere durch die Arbeit der Dramenforschungsgruppe, die neben  der Abteilung 18. Jahrhundert der Ungarischen Akademie der Wissenschaften tätig  ist, wird der Begriff Drama viel weiter interpretiert: wir fassen alle Produktionen 

16  VORWORT 

als Schauspiel auf, an denen ein Publikum beteiligt war, und wo selbst das kleinste  Element der Theatralität vorzufinden ist. Bei den Piaristen hatten die Studenten,  insbesondere zu Ende des 18. Jahrhunderts, als Pensum bukolische Gedichte zu sch­

reiben. Diese, in Dialogform verfaßten Gedichte priesen freilich ihrem Themenkreis  gemäß die Schönheiten des Dorflebens oder des Schäferlebens. Die immer in Vers­

form verfaßten Eklogen sind meistens hexametrisch. Die Personen der Dialoge sind  die wohlbekannten Schäfer der Vergilschen Eklogen: Menalcas, Tityrus, Palaemon,  Sylvanus usw. Freilich wurde auch die, im Evangelium des Heiligen Lukas besch­

riebene Nativitätsgeschichte Jesu auf den Piaristenbühnen oder bei Privathäusern  öfters mit antikisierenden Namen aufgeführt. Dieser Tatsache ist es zuzuschreiben,  daß die Hirten der historischen Betlehernspiele größtenteils Vergilsche Namen er­

hielten. Der Begriff Hirt wird aber oft auch in symbolischem Sinne verwendet, wie  es im kirchlichen Wortgebrauch allgemein ist: als Pastor (Seelenhirt). Die zu Besuch  kommenden kirchlichen Persönlichkeiten, Bischöfe oder ungarischen Ordensvorste­

her werden mit dieser Symbolik als Pastor begrüßt, ihre Ankunft, ihre Designation  mit Eklogen gepriesen, die oft auch zur Aufführung gelangen. Manchmal wurde  aber diese Gattung nur als „literarische Mode" betrieben. Die Eklogen nahmen  wir jedesmal in das Verzeichnis auf. 

Ahnlich haben wir mit den Deklamationen verfahren. Die Deklamation konnte  eine einfache rhetorische Aufgabe bedeuten, d.h. daß der Schüler über eine ange­

gebene These eine Rede schreiben mußte, was dann der Verfasser der Antithese  widerlegte. Einige Deklamationen sind darüber hinaus von mehreren Darstellern  aufgeführt worden, manchmal erwähnt die Quelle als Attribut der Deklamation  auch das Wort „scenica". Bei einem Großteil der Deklamationen konnte jedoch  nicht entschieden werden, ob über eine oder mehrere Darsteller, oder eventuell  über eine szenische Deklamation die Rede ist, deshalb führten wir auch diese unter  unseren Angaben an. 

Anders haben wir mit den Akademien verfahren. Das Wort bedeutet histo­

rische, geographische, sprachliche und andere Prüfungsaufgabe. Diese haben wir  aus der zitierten Quelle zwar nie ausgelassen, unter den Dramentiteln aber nicht  angeführt, ausgenommen, wenn es von einer bühnenmäßig aufgeführten Akademie  die Rede war. 

Dialog und Kolloquium sind der Kern des Dramas. Eigentlich sind alle dra­

matische Gattungen auf Kolloquien aufgebaut. Die einigen erhaltengebliebenen  Kolloquien­ und Dialogtexte sprechen eindeutig dafür, diese Werke unter die Schul­

dramen einzuordnen, deshalb nahmen wir auch diese in unsere Liste auf. 

Bei unserer Forschung erhielten wir bedeutende Hilfe von Bibliothekaren und  Archivaren in Ungarn, in der Slowakei und in Rumänien. Die meiste Hilfe für  unsere Arbeit bekamen wir im Zentralarchiv der Piaristen von Herrn László Csányi,  und in der Bibliothek von Herrn Professoren Mihály László und weiland Antal  Fekete. Ich darf hoffen, daß dieser Band nicht nur den Liebhabern der ungarischen  Theatergeschichte, sondern auch diesen hervorragenden Experten der ungarischen  Piaristengeschichte Freude bereiten wird. 

* * * 

17 VORWORT 

Bei der Veröffentlichung der Angaben berücksichtigte ich die Werke von Géza  Staud und Imre Varga. Staud behandelt die Jesuitenschulen in der Chronologie  ihrer Gründung, Imre Varga publiziert die protestantischen Schuldramen in der  alphabetischen Reihenfolge der Städte. Ich folgte der Methode von Géza Staud,  so werden in diesem Werk die Städte in der Chronologie der Schulgründung ange­

führt. 

Vor den theatergeschichtlichen Angaben der Piaristenschulen der einzelnen  Städte findet man immer eine kurze Einführung mit der Zusammenfassung der  Schulgeschichte, woraus man die wichtigsten Daten aus der Geschichte der Schule  kennenlernen kann. Diese kurzen Einführungen sind auf Grund von Publikatio­

nen verfaßt, sie enthalten keine selbständigen Forschungsergebnisse, sollten also  in Arbeiten über die Schulgeschichte möglichst nicht zitiert werden. Nach der  Einführung über die Schulgeschichte folgen bereits publizierte oder noch nicht  veröffentlichte Ziffern über den Schülerstand der Schule oder der verschiedenen  Klassen. Diese Angaben sind deshalb wichtig, da der Publikumstand der einzel­

nen Aufführungen nur im Kenntnis der Gesamtzahl der Schüler geschätzt werden  kann. 

Nach den Angaben über die Gesamtzahl findet der Leser die Bibliographie  der wichtigsten Arbeiten über die Schulgeschichte, darauf folgt das Verzeichnis der  Quellen mit detailliertem Titel, Fundort, Signatur oder Inventarnummer. 

Hinterher kommen die Angaben. Zuerst steht immer die Jahreszahl, nach Mög­

lichkeit auch der Monat und der Tag. Wird der genaue Zeitpunkt der Aufführung  in der Quelle nicht belegt, sondern nur an einen weltlichen oder kirchlichen Fest­

tag gebunden, konnte das genaue Datum auf Grund von Szentpéterys Kalender  der Urkundenlehre ermittelt werden. Konnte die Zeit der Aufführung nur zwischen  zwei Daten eingeräumt werden, war immer der zweite Zeitpunkt für die Einordnung  ausschlaggebend. 

Gewisse Schwierigkeiten bei der genauen Bestimmung des Datums bereitete,  daß die Quellen immer von Schuljahr und nicht von bürgerlichem Jahr sprechen. 

Oft werden in der Quelle sogar vier Aufführungen genannt. Es konnte häufig nicht  geklärt werden, ob die Aufführung im ersten Viertel des Schuljahres, oder aber im  Dreiviertel des folgenden Jahres stattgefunden hat. In solchen Fällen akzeptierten  wir den in der Publikation angegebenen Zeitpunkt. 

Die Quellen publizieren wir immer in der Reihenfolge der aufführenden Klas­

sen, d.h. zuerst kommen die Rhetoren und Poeten, dann die Syntaxisten und  Grammatiker und so weiter. Deshalb konnte während desselben Schuljahres die  chronologische Reihenfolge der Aufführungen nicht genau eingehalten werden. 

Nach dem Zeitpunkt folgen immer der Name des Autors und der Titel des Dra­

mas. Der Autor wird nur dann genannt, wenn das Drama sicher von ihm  s t a m m t , in  zweifelhaften Fällen steht ein [?] nach dem Namen des Autors. Die barocken Titel  bestehen meistens aus zwei Teilen. Der erste oder zweite Teil gibt den symbolischen  Gehalt an, das konkrete  T h e m a wird vorangehend oder nachher genannt. Bei der  Bestimmung der Titel berücksichtigten wir immer das konkrete Thema. Steht in  der Quelle nur soviel: „syntaxistae et grammatistae actionem produxerunt", d.h. 

18  VORWORT 

wird nur die  G a t t u n g ohne Titel genannt, führen wir die Gattung als Titel an. Hat­

te ein Stück keinen Titel —fehlt er z.B. im Manuskript des Dramentextes oder des  gedruckten Programmes, stellten wir die von uns gegebenen Dramentitel zwischen  eckige Klammern  [ . . . ] . Nach dem Titel geben wir in Abkürzung die vorführende  Klasse, und die Sprache der Aufführung an, wenn es nicht das Latein war. 

Nach dem Titel folgen die Quellen in der folgenden Reihenfolge: Zuerst die An­

gaben. Es kommt vor, daß das Catalogus juventutis über eine Aufführung spricht,  worüber die História Domus, oder — wenn die Aufführung ein wichtiges Ereignis  war —ein Piaristenhistoriker des 18. Jahrhunderts ebenfalls berichtet hat. In die­

sen Fällen führen wir die Angaben nacheinander, in chronologischer Reihenfolge an: 

zuerst das Catalogus juventutis, dann folgt die Beschreibung der História Domus  und zuletzt des Historikers. Vor den Angaben steht immer die Abkürzung Ad. 

Nach den Angaben folgt (wenn vorhanden) das Dramenprogramm. (Abkür­

zung: Progr.) Das Programm konnte bei den Piaristen sowohl handschriftlich als  auch gedruckt sein. Dies geben wir immer vor dem Titel des Programms folgen­

dermaßen an: Ms. (Manuscriptum) Progr. oder Ed. (Editio) Progr. Wir führen  in unserem Verzeichnis folgende Angaben der handschriftlichen oder gedruckten  Programme an: 

Den vollständigen Titel. Hier haben wir die Abkürzungen aufgelöst und den  im Titel angeführten Namen des Mäzenen mit seinen Titeln und Würden ergänzt. 

Das  D a t u m der Aufführung. Es wird auf dem Titelblatt entweder mit Jahres­

zahl genannt, oder aber gibt es der Verfasser oder der Regisseur mit Chronostichon,  mit kabbalistischen Verszeilen oder mit einer Kombination der beiden an. 

Chronostichon ist eine altbekannte Gattung. Das Entstehungs­ bzw. Auffüh­

rungsjahr kann aus der Summe der Buchstaben, welche die römischen Ziffern einer  Zeile bilden, ermittelt werden. Dabei bereitet es oft Schwierigkeiten, wenn im Text  der Buchstabe „Y" vorkommt. Einige Forscher nahmen an, daß er 5 gleich sei,  obwohl der Y, wie es aus mehreren Angaben erhellt, nur gleich 2 ist. Károly Né­

met führte — auf Grund des Chronostichons des handschriftlichen oder gedruckten  Theaterzettels — die Jahreszahl der Aufführung immer auf dem Programm an. Er  verrechnete sich nur dann, wenn er Y für 5 rechnete. 

Das kabbalistische Gedicht war eine sehr beliebte Gattung bei den Piaristen. 

Alle Buchstaben des lateinischen Alphabets hatten einen gewissen Zahlwert —  aus der Summe der Zahlwerte der Buchstaben einer Verszeile bekommt man das  Entstehungs­ bzw. Aufführungsjahr des Werkes. Die Zahlwerte der Buchstaben  sind die folgenden: 

A B C D E F G H I K  L M N O  P Q R S T V X Y Z  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 200 300 400 500  Die Verfasser der Programme geben öfters den oben angeführten Schlüssel  an, wenn nicht, schreiben sie die Summe der Zahlwerte der der Buchstaben un­

ter die Wörter. So gibt die Summe der Zahl werte der Wörter einer Verszeile das  Entstehungs­ oder Aufführungsjahr an. 

19 VORWORT 

Károly Német führte neben der Jahreszahl oder auf dem Rand des Programms  immer den Namen jenes Piaristenprofessors an, den er für den Regisseur hielt. Er  ging davon aus, daß das Stück immer von dem Klassenvorstand inszeniert worden  war, und das beweisen eindeutig auch die Angaben des Catalogus juventutis: „Ho­

rum omnium Professor fű it X Ym cum quibus produxit Actionem  s c e n i c a m . . . " 

Diese Eintragungen geben wir bei der Beschreibung des Programms im allgemeinen  in eckigen Klammern an. Den betreffenden Piaristenprofessor halten wir aber nie  für den Autor, höchstens nur für den Regisseur des Stückes. In der Mehrheit der  Angaben werden die inszenierenden Professoren mit den Ordensnamen genannt: 

„P. Paulus a Sancto Petro". Zu diesen Namen suchten wir aus dem Zettelkatalog  des Piaristenarchivs auch die Familiennamen aus, die wir in eckigen Klammern  neben den Namen angeben. 

Nach dem Titel des Programms folgt der Text des Argumentums oder des Pro­

logs. Zu Ende jedes Programms steht eine Quellenangabe, meistens in abgekürzter  Form. Diese Abkürzungen haben wir nicht aufgelöst. 

Nachher geben wir die Besetzung an. Enthält das Programm keine Besetzung,  schrieben wir aus den Inhaltsangaben der einzelnen Szenen die Rollennamen in  der Reihenfolge ihres Vorkommens aus. Die Rollennamen lassen nämlich auf den  Autor und den Inhalt des Stückes schließen. Die Namen der spielenden Perso­

nen wiederum können für die historische Forschung wichtige Einzelheiten liefern 

— auch hierin folgten wir der Praxis des Bandes „Quellen und Literatur des un­

garischen protestantischen Schultheaters". Die Buchstabenabkürzungen bezüglich  gesellschaftlicher Stellung der Mitwirkenden haben wir nicht aufgelöst. 

Das Programm weist oft darauf hin, wenn das Stück mit Liedeinlagen aufge­

führt war, oder wenn auch Musiker in der Produktion mitwirkten. Wir führen auch  diese, für die Musikgeschichte relevanten Angaben an. 

Nach den Rollen oder der Besetzung folgt das strukturelle Schema des Stüc­

kes. Dies ist für die piaristische Dramentheorie von großer Wichtigkeit. Die hier  benutzten Abkürzungen lösen wir im Abkürzungsverzeichnis auf. 

Der wichtigste Abschnitt der Quelle ist der Dramentext. Nur sehr wenige sind  uns erhalten geblieben. Sei es, weil die Piaristen nicht genügend Geld für die Druck­

legung der Texte hatten, oder vielmehr, weil die Professoren diese Dramentexte der  Veröffentlichung nicht wert fanden. Bei den erhaltengebliebenen Texten geben wir,  ähnlich wie bei den Programmen, das Argumentum oder den Prolog, sowie die Be­

setzung oder die Rollennamen an. Vor dem Text steht entweder die Abkürzung. 

Ms. Text, oder Ed. Text. Erstere bezeichnet die handschriftlichen, letztere die  gedruckten Dramentexte. 

Sind die Texte oder Programme in ungarischer oder teilweise in ungarischer  Sprache verfaßt, geben wir nur ihre Titel an, da sie im Band „Schuldramen der  Piaristen" in der Folge „Alte Ungarische Dramendenkmäler" publiziert werden. 

Der Aufbau unseres Bandes ist also der folgende: Nach der Einführung fol­

gen die generellen, einander manchmal widersprechenden Regel des piaristischen  Schultheaters. Hier findet man die Regel, die die Ordenskapitel oder die Gymnasi­

en der ungarischen Provinz betrafen. Jene Gesetze, die in den Schulen der einzelnen 

20  VORWORT 

Städte entstanden sind, findet man bei den jeweiligen Städten. Darauf folgen, in  der bereits genannten Struktur, die Städte in der Chronologie der Schulgründung. 

Eine besondere Gruppe bilden die Dramen, deren Autor zwar bekannt, deren Auf­

führungsort aber unbekannt ist. In einer anderen Gruppe sind jene Dramen zu  finden, bei denen wir weder Autor, noch Aufführungsort und ­zeit kennen. 

Im Schlußteil des Buches sind verschiedene Register untergebracht. In dem  Titelregister kann ein einzelner Titel — nach den darin vorkommenden Eigenna­

men — auch öfters angeführt werden. Im Register der Autoren und Regisseure  sowie im allgemeinen Register findet  m a n die Namen der Autoren, Regisseure, Be­

arbeiter und auch der Mäzenen, wenn diese, denen zu Ehren das Stück aufgeführt  worden war, in den Titeln auch dem Namen nach genannt werden. Auf ein Register  der spielenden Personen mußten wir wegen des äußerst engbegrenzten Umfanges  verzichten. Zuletzt haben wir noch die Verweisungsziffer jener Aufführungen ange­

führt, in denen Musik und Tanz eine Rolle spielten. 

Da wir die benutzte Literatur immer nur mit dem Namen des Autors, dem  Erscheinungsjahr bzw. mit der Seitenzahl angegeben haben, bringen wir zu Ende  des Bandes die vollständige bibliographische Beschreibung der benutzten Literatur  in der alphabetischen Reihenfolge der Autoren. Darauf folgt das Verzeichnis der  Abkürzungen. 

Die in der Einführung benutzte Literatur: Balanyi­Biró­Biró­Tomek. 1943. 

­ Kilián. 1986a. 582­588. — Kilián. 1988. 20­40. — Német Károly. — Prónai­

Császár 1915. 114­122., 206­219. ­ Staud­Kilián­Varga. 1980. 201­202. 

Staud. I—III. 1984­1988. — Szentpétery. 1912. ­ Takáts. 1891. ­ Varga. 1988. 

— Kilián­Pintér­Varga. 1992. 

PIARISTICKÉ DIVADELNÉ HRY 

1. Piaristické kláštory a školy 

Piaristov viedol pravdepodobne ten istý cieľ  ako jezuitov, ked" na svojich  školách udomácnili divadlo. V tej dobe bola divadelná hra veľ mi užitoč kou pomô­

ckou. A hoci zakladateľ  rádu sv. Jozef Kalazanský pokladal udomácnenie školských  divadelných hier z hľ adiska žiakov i pedagógov za škodlivé, už za svojho života sa  musel dožiť , že č lenovia piaristickej rehole pod vplyvom dobových trendov nechali  svojich žiakov vystupovať  na školskom javisku. 

Dejiny piaristickej rehole v Uhorsku na základe archívnych prameň ov a už  existujúcich publikácií spracovali v roku 1943 niekoľ kí autori ­ György Balanyi,  Imre Biró, Vencel Biró a Vince Tomek. Z nich György Balanyi sa venoval dejinám  rádu do roku 1918. Táto kniha znamenala veľ kú pomoc pri výskume piaristických  kláštorov a škôl. Na území Uhorska sa usadili poľ skí piaristi v roku 1642. V  Podolínci otvorili najprv kláštor a 18.  j ú n a 1643 aj školu. Ešte kráľ  Žigmund dal  Podolínec do zálohu Poliakom, až v č asoch Mária Terézie sa mestisti prinavrátilo  Uhorsku. V tomto malom mesteč ku pri poľ ských hraniciach sa piaristom dobre  darilo a o niekoľ ko rokov otvorili aj poetické a rétorické triedy. Neuplynulo ani  štrvrť storoč ie, ked sa v roku 1666 usadili aj v Prievidzi, ba o desať  rokov neskôr  t a m otvorili aj rétorickú triedu. Na zač iatku roku 1667 poľ skí piaristi z podnetu  Mária Széchyovej zač ali vyuč ovať  aj na Muránskom hrade. Toto miesto sa však  ukázalo ako nevhodné pre školu, preto sa vdaka mecenášom presť ahovali do Jelšavy. 

S m r ť  palatína Wesselényiho im však prekazila trvalý pobyt. Namiesto toho ­ sč asti  z prostriedkov venovaných Muráň u a Jelšave ­ sa podarilo v roku 1673 vytvoriť   piaristické centrum aj v Brezne. V roku 1685 z darov ostrihomského arcibiskupa  J u r a j a Szelepcsényiho založili aj v Sv. Jure pri Bratislave kláštor a školu. V roku  1692 najvyšší predstaviteľ  rádu si vzal pod patronát kláštory v uhorských mestách ­ v Prievidzi, Brezne a v Jure pri Bratislave. Tieto tri kláštory však boli v roku 1695  pripojené ako viceprovincia k nemeckému piaristickému rádu a viceprovinciálom  sa stal Lukáš Moesch. Moesch sa narodil v nemeckom Mainzi a do piaristického  rádu vstúpil v Poľ sku. Mal veľ ké zásluhy na tom, že sa vytvorila viceprovincia v  Uhorsku, ba presne vedel aj to, že výchovné zásady v rámci rehole musí  p o d r i a d i ť   situácii a uhorským podmienkam. Piaristi sa potom v roku 1685 usadili v Nitre, ale  na územie dnešného Madarska sa dostali až v roku 1711, a to do mesta Veszprém. 

Po Veszpréme nasledoval Vác (Vacov) v roku 1714. V roku 1716 založili školu aj v  Kecskeméte a v roku 1717 už sa im to podarilo aj v Pešti. V ď alších rokoch vznikajú 

22  PIARISTICKÉ DIVADELNÉ HRY 

kláštory a školy piaristického rádu na rozlič ných miestach. V roku 1717 v Banskej  Bystrici, v roku 1719 v Debrecíne, v roku 1720 v Krupine a v roku 1721 v Segedíne  zač ali s výuč bou. 

Za prvé obdobie dejín piaristického rádu pokladal Balanyi obdobie, ked vznikali  uvedené školy. Druhé obdobie trvalo od roku 1721 až do roku 1780. Toto obdobie  nazýva autor obdobím rozkvetu. V tomto č ase vznikli piaristické školy v týchto  mestách: Nagykároly (Careii Mare) 1727, Tokaj 1737, Ružomberock 1735, Mári­

amarossziget (Sigethul Mare) 1731, V roku 1740 vzniklo gymnázium v Sabinove  a v roku 1739 v meste Magyaróvár. Založenie školy v Medgyesi (Media§) v roku  1740 a v Sv. Anne (Sfínta Anna) v Aradskej župe Balanyi nepokladal za  š ť a s t n é  riešenie, leho piaristické školy v týchto mestách neboli príliš navštevované. V roku  1763 bolo v Senci pri Bratislave založené tzv. collegium oeconomicum na prípravu  mladých adeptov s hospodárskou a technickou orientáciou. Nadalej sa však vyt­

várali aj školy s humanistickým zameraním. V roku 1765 zač ína svoje pôsobenie  piaristické gymnázium v Kalocsi, Nagykanizsi a v Täte. Po rozpustení jezuitské­

ho rádu v roku 1773 panovníč ka poverila piaristov, aby prevzali školy v Trenč íne,  Kó'szegu, Banskej Štiavnici a v Kľ uži. 

Tam, kde sa piaristi usadili a založili školu,  p o d ľ a vzoru jezuitov ­ aj nap­

riek zákazu zakladateľ a piaristického rádu sv. Jozefa Kalazanského ­ všade udo­

mácnili školské divadlo. Piaristi ani zď aleka nedisponovali takou podporou alebo  materiálnou základň ou, aby si mohli dovoliť  postaviť  vlastné divadlo. No zistené  fakty svedč ia o tom, že divadelné sály, stále alebo príležitostné scény, zodpoveda­

júce požiadavkám doby, si takmer všade postavili. Okrem toho, predovšetkým v  Nitre a Pešti, veľ a prostriedkov minuli na vydávanie divadelných programov, ba  príležitostne si nechávali vytlač iť  aj niektoré dramatické texty. 

Školské divadelné predstavenia boli prispôsobené celkovému pedagogickému  procesu. Školský rok sa skonč il v prvých dň och septembra a iba zač iatkom no­

vembra sa zač al nový školský rok. Školský rok č asto otvárali a konč ili divadelným  predstavením. Poč as fašiangov sa hrali predovšetkým veselohry. U piaristov chýbali  výpravné, teatrálne procesie organizované na Veľ ký piatok a na Božie telo, ktoré  boli zvykom u jezuitov. Obč as sa stalo aj to, že kň az starajúci sa o duchovný život  farnosti, pri organizovaní procesie využil aj služby študentov piaristických škôl. 

Na piaristických školách malo divadlo ústredné postavenie. Preto študentom  poskytovali dramaturgickú prípravu. Museli sa nauč iť  písať  drámu. V rámci svoj­

ho výskumu som našiel veľ a údajov, programov a textov, z ktorých možno  t u š i ť , že  boli vytvorené skôr zo študijných dôvodov a v rámci výuč by na kň azskom seminári,  než ako výsledok umeleckých ambícií. Ale mladí piaristickí rehoľ níci si osvojovali  nielen dramaturgické poznatky, ale museli získať  náležitý prehľ ad aj o svetskej  hudbe. Do viacerých č astí divadelnej hry vsúvali aj hudobné vložky, ktorých texty  si museli napísať  a hudbu skomponovať . Príležitostne museli aj dirigovať  orches­

ter. Popri gregoriánskej hudbe používanej v náboženskej liturgii museli  p o z n a ť  aj  svetskú hudbu, ba aj hru na hudobných nástrojoch. 

Ako uvidíme, inscenovali veľ a svetských divadelných hier. Popri historických  námetoch zo starovekej antiky sa objavovali aj politické udalosti zo súč asnosti. 

PIARISTICKÉ DIVADELNÉ HRY  23 

Tomu možno ď akovať , že niektoré divadelné predstavenia boli veľ kou udalosť ou  pre mesto. Na predstaveniach sa zúč astň ovali nielen žiaci a ich rodič ia č i príbuzní,  ale aj nobilita mesta a jeho okolia i prostí mešť ania. 

24  PIARISTICKÉ DIVADELNÉ HRY 

2. Pramene výskumu piaristického divadla 

Najdôležitejším prameň om piaristického divadla je Catalogus alebo liber ju­

ventutis. Zoznam žiakov  p o d ľ a poradia jednotlivých tried systematizovali v oso­

bitnej knihe ­ v matrike. V nej uvádzali najpodstatnejšie osobné údaje žiaka,  ako aj študijné výsledky. Predstavený rádu vyžadoval od č lenov rehole, t. j. od  vyuč ujúcich pedagógov, aby v každom školskom roku na zač iatku alebo na konci  menného zoznamu uviedli všetky názvy divadelných hier, deklamácií, akadémií a  názvy školských cvič ení, ktorými sa prezentovali. Práve preto naším najdôležitejším  prameň om je Catalogus juventutis. A keď že jednotlivé hry prilákali znač ný poč et  divákov, materiálne lepšie zabezpeč ené školy pri príležitosti predstavení vydávali  osobitný program. Okrem dlhého názvu tento program obsahoval aj názov triedy,  ba uvádzal aj argumentum hry (struč ný obsah), ale aj zhrnutie dejstiev a výstupov. 

Na konci programu sa uvádzali osoby a obsadenie. 

Na jednotlivých piaristických školách sme sa č asto stretli aj s rukou písaným  programom hier. Vytlač ené alebo rukou písané programy boli zväč ša napísané v  latinč ine. 

Najdôležitejším prameň om je pre mň a dramatický text. Už aj Takács (1891)  sa ponosuje, že pedagógovia si ani svoje vlastné drámy dostatoč ne nevážili. Z uve­

dených dôvodov sa rukopisy nezachovali. Tak v minulosti ako aj v súč asnosti je  potrebné  m a ť  kópie pre úč inkujúcich, režiséra, ako aj pre autora. Zachovali sa  iba fragmenty textov, opravené exempláre a sem­tam aj impurum (prvá verzia),  ale aj niektoré úplné texty, z ktorých možno vydedukovať , že boli vyhotovené pre  režiséra. V 18. stor. boli niektoré drámy knižne vydané. Rok vydania pritom nie  je vždy zhodný s rokom uvedenia hry. Na konci 18. stor. boli č lenmi piaristického  rádu aj niektorí významní dramatickí autori, ktorých drámy sa hrali aj na svetských  javiskách. Dokonca niektoré ich texty boli napísané pre profesionálne divadlá. 

Okrem týchto nesporne najdôležitejších prameň ov som, prirodzene, použil aj  iné archívne materiály. Predovšetkým sú to denníky, dejiny rádov, listy a denné  výkaza pokladní. Denné výkazy príjmov a výdajov patria k najdôležitejším do­

kumentom kláštorov a z niektorých z nich možno č erpať  informácie o budovaní  divadelných scén na tej­ktorej piaristickej škole. Pritom mesto sa zaviazalo hradit  výdavky, ba zabezpeč ilo aj honorovanie režisérov a íč inkujúcich žiakov. Na podobný  finanč ný údaj som natrafil iba v Segedíne, ale aj  t a m iba z druhotného prameň a. 

Okrem archívnych prameň ov som musel použiť  aj skoršie vydané publikácie. 

Z dokumentov je najdôležitejšie dielo Sándora Takácsa Benyák Bernát és a magyar  oktatásügy (Bernát Benyák a maď arské školstvo). Takácsova kniha v niektorých  kapitolách už v roku 1891 podrobne opisuje dovtedy známu históriu piaristického  divadla. Uvádzané údaje však nie sú vždy presné, autor veľ mi č asto ani neuvádza,  odkiaľ  pochádzajú údaje, preto som ani nemohol zistiť  ich provotný prameň . Ale  práve touto prácou sa zač ína výskum piaristického divadla a až po ň om nasledu­

jú vydania textov, interpretácie drám, zobrané diela dramatických autorov. No  najcennejšou rozpravou je práca Antala Prónaia, kde sa v chronologickom poradí  uvádzajú názvy dramatických diel inscenovaných na piaristických školách. Autor