TÁRKÁNYI BÉLA ISMERETLEN VERSE
BERZY ANDRÁS
Tárkányi Kovács Mihály „festész" barátjához intézett leveleiben megelégedéssel és örömmel számol be életének „kedvező" fordulatá- ról, az egyeki parókia elfogadásáról, amely számára az egri „kígyó- fészekből, a szájaskodó irigyek elől, bővebb megfontolás után a leg- jobb becsületes menekvés, sőt valódi jótétemény volt" az egri zaklatot élet után [1].
Leveleiben az egri „himpellérek képmutatásával és ármánykodá- sával" az egyeki nép „e gyönyörű szép f a j " nyütszívűségét és becsü- letességét állítja szembe, melyet „a pálinka és a civilizáció még meg nem rontott s mellyel érintkezésben lenni ép, egészséges felfogásánál, tiszta jelleménél, romlatlan becsületességénél fogva sokkal örvendete- sebb, mint a városi képmutatók seregével" [2].
Alábbi versét is „tiszaparti magányában: az egyeki számkivetés- ben" írta s reménykedő hangulatban, bizakodó sorok kíséretében kü l- dötte el Kovács Mihálynak: „Kedélyállapotom legbiztosabb s legjobb jeléül írom neked, hogy amire Egerben sohasem érhettem rá, itt már egy p ár balladát is írtam, itt küldöm neked az elsőt, tudom sen- kinek sem lesz édesebb öröme a „Nemzet vőlegényében", főleg annak klasszikus csattanású végében, mint neked. Csak elhiszed már, hogy jó dolgom van, miután költeni is képes vagyok. Igen, legnagyobb tényezője jólétemnek, hogv igen sok időm van irodalmi dolgozásra, sokkal több, mint Egerben volt; még eddig ugyan nagyrészt az el- helyezkedés gondjai foglaltak el, s a 10 évi egri zaklatást pihentem ki, de maj d befogom pegazusomat a versírásba. Egyszóval tényezővé akarom magama t tenni a magányban is, hogy a himpellérek lássák, miképp engem n em a hely emel, han e m a helyet én emelem becsü- letre . . . ma j d megmutatom az egyeki magányból is, hogy tevékeny- ségem szárnyai nincsenek a röpületlenségig elvágva" [3].
A szépirodalom művelése az ötvenes években már nem tartozott Tárkányi legfőbb gondjai közé, bármennyire is fogadkozik patetikus elragadtatással barát ján ak: „nemzetiségünk bár haldoklik, s minden elkövettetik, hogy meghaljon: de míg egy ér lesz testemben, míg egy szikra szívemben, míg egy szót szólhatok, míg egy betűt írhatok: ez mind az ő felélesztésére legyen szentelve" [4]. A szép terv csak alkotó szándék és lelkes fogadkozás maradt, nem érlelődött költői művekké.
649
Tarkányi vidékrekerülése, véleménye az egri környezetről és n y i - latkozatai a későbbi évekből érdékes adalékul szolgálhatnak az önkény- uralom-korabeli Eger irodalmi életéhez.
A vers maga r ef o r mk o ri balladaköltészetünk egy elkésett darabja, eszmeileg és formailag n e m jelent új színt és hangot Tárkányi költ é- szetében sem. Hangszerelése egyéb történeti tárgyú, hazafias balla- dáival rokon, még strófaszerkezetében — szótagszámban és r í mr end- ben is azonos velük. (Mátyás királyról, A h onf iak haragja, Cserei címere stb.) Tárkányi g y ű j t em é n y es köteteiben és a korabeli sajtóban sem más cím alatt, sem m ás változatban nem jelent meg.
A nemzet vőlegénye Ballada
Magyarho n legfőbb támasza A hős Hunyaddal sírba szállt;
S f i á n ak vére ontatott, Mel y az egekbe fölkiált.
Méltó bosszú és kegyelet Virraszt a két halot t felett.
£s hogy megments e a hazát, Testvér lőn e k ét érzemény.
Az elkeseredett mag yar
Tanácsra gyűlt Rákos terén; S legyőzve a fo ndor viszályt, Él t et te Mátyást, m i n t királyt. S a nemzet választottaért
A nemzet színét küldte fel, Hogy a hon szép határain
Az új királyt fogadja el;
Szilágy — a Vitézzel mentenek A lelkesült főemberek.
A f é ny es küldöttek között Egy tisztes özvegy nő vala, Az ország gyászos özvegye,
D e most dicső országanya.
A szép követség gyöngye lett, Azzá tevé a tisztelet.
Feszült kebellel várnak o t t Állván a hon határinál;
S most erre új h aj n a l derül . . . Földere lép az új király.
Méltó öröm rezegte át
Az annyit szenvedett hazát.
650
S a harsogó öröm között Nem bír szívével az anya;
Meglátva szíve magzatát, Kin annyit aggódott vala, A küldöttség közül kivált, És átkarolta a királyt.
Csend . . . ünnepélyes csend leve . . . A gyermek szólni nem tudott, Szülője keblén könnyezett.
A boldog anya zokogott, S csókjával ég és föld előtt Hazánknak eljegyezte őt.
Ekkor szülője k ar j a i
Közül kifej lik a jegyes;
Szemén csillámlik az öröm, Melytől hű szíve úgy repes.
Üdvözlik őt Vitéz s Szilágy, Üdvözli a magyar világ.
És n a g y volt a nászünnepély, Melyet a nemzet ünnepelt Ily vőlegényen és arán,
Az Istennek is kedve telt:
Jelül, midőn ily jót akar, Hogy még szerette a magyart.
Egyek, febr. 14. 857 Tárkányi
A vershez utóiratként még hozzáfűzi: ,,E t éma képnek is csinos képet adna, egyrészről a cseh, másoldalról a magy a r urak közt ölel- kező anya és f iú érzékeny jelenet lenne, ha tetszik az eszme és n e m maradhatsz tőle, plajbászold le."
Tárkányi Kovács Mihályhoz intézett leveleit az egri Egyház- megyei Könyv tár kézirattára őrzi.
J E G Y Z E T
[1] Tárká nyi le vele Kovács Mihályhoz. Eger, 1856. okt. 31.
[2] Tárkányi levele Kovács Mihályhoz. Egyek, 1857. febr. 26. Ez a megbecsülés, és szeretet rendk ívül ellentmondásos, m e r t ahogy egyik későbbi leveléből (Egyek, 1857. m á j us 26.) kiderül, egyrészt a n n a k az e mb e rn e k a lelkendezése,, aki „a p aró kia gyeplőjét f i no m kesztyűbe borított vaskézzel fogja s n é pé n ek tiszteletes s n é h a-n é ha félelmes bálványa", má srészt azé a z emberé, aki a p ré- dikációit „lélegzet-visszafojtva" hallgató engedelmes n é p et szereti, de a f o r- ra dalom és szabadságharc történelmi jelentőségét sem felismerni, sem me g- érteni n e m t u d j a . Fél a forradalomtól, elítéli a f o rr a da lm a t , ahogy egyik korábbi levelében (Eger, 1854. okt, 26.) í r j a: „ . .. kezdettől fogva gyűlöltem a m a forradalm i szájhősöket, kik hazánk szent ügyét önhi úsá gu kn ak tüzére ve tették
651
áldozatul". „Istenverésne k" t a r t j a a fo rr a d a l m a t , melyet fők é nt azért fáj l al, mert e csapást „eszeveszett hiú, korcs magyarok' mé rték a n e m z e t r e . . . s ezre- ket sodortak el hiúságuk szelével az örvény s z é l é r e . .. s a b é ke áldásait n e m t u d ták megbecsülni, a me l ybe n nemzetiségünk legszebb v irá gz ásna k" indult.
Ez az ellentmondás akadályozza meg T á r k á n yit a n n a k helyes felismerésében is, hogy az önkényura lom a d t a új helyzetben éppen a fo rr a d a lo m bukása mi at t kell keseregnie és bo rongani a azon, hogy „nemzetiségünk halálveszélyben forog s a mag ya r nemezetiségnek sírt ásnak s az ásott sír körül tétlenül siránkozó birk aje llemek álldogálnak."
13] Tárk ányi levele Kovács M'iályhoz. Egyek, 1857. febr. 26, 14] Tárká nyi levele Kovács Mihályhoz. Eger, 1854. okt. 26.
VAHOT IMRE ISMERETLEN LEVELE KOVÁCS MIHÁLYHOZ
BERZY ANDRÁS
Vahot levele azzal a vállalkozással kapcsolatos, amely egy ,,kiad- vány ban" Eger jeles embereinek arcképét és a város leírását szándé- kozott közzétenni. A készülő „kiadvány" tartalmáról és formai ki- vitelezéséről, egy később kelt levelében, így tájékoztatja Bécsben tartózkodó b ará t j át: „Nekem egy lapon 8 arcképet kell adnom . . . igen szép antik cirádák közt, hogy így Eger celebritásai eg yü tt legyenek.
A textus is e szerint van már kinyomtatva s Eger összesen 12 ívre ment, melyben a te életrajzod Tárkányitól, művészeted jellemzése tőlem van s remélem me g fogsz elégedni, miután motiválva kimon- dám, hogy az „Árpád emeltetése" a magyar festészeti iskolát szeren- csésen meg alapi tá. Ily magasabb szempontból még senki sem fogta fel működésedet s ideje volt valahára kimondani a valót" [1].
A levél túlnyomórészt Kovács Mihály egyik történeti tárgyú fest- ményével foglalkozik. Vahot ezzel kapcsolatos észrevételei és tanácsai rendkívül jellemzőek. Egyrészt elragadtatással szól a képről, amely már „magasabb valami" mi nt Dobó — „ideálkép", eszménykép. Más- részt aprólékosan veszi szemügyre a részletek hűségét, mert „az ily csekélységnek látszó dolgok jellemzőek", történelmileg karakterisz- tikusak s a valóság illúzióját fokozzák. Történeti hűség az „idő szel- lemében" és a részletek szépítésmentes rajzában is, új vonás Vahot felfogásában, mert a negyvenes években még azt a követelményt állí- totta a művészet elé, ho gy „a valót az ideállal összeegyeztesse" a „mű- vészi szépet a valóval összhangzatba hozza", „a közönségest minden legkisebb árnyalatában is megnemesítse" [2], most azonban különb- séget tesz már Dobó hihetőleg „valódi vagy valószínű" — és „ideál-
•652
