A közönség tekintélyes része izetlenségnek, képtelenségnek tartja az új kiállítást

Teljes szövegt

(1)

A BERLINI SZECESSZIÓ.

A

Kurfürstendamm és az Uhlandsfrasse sar-I.

kán az előkelő úriasszonyok és a grandé kokoffok negyedében vannak kiállításon a szecesszió képei. Máskor csak éjszaka for- rong itt az élet, most napvilág mellett is nagy az élénkség. A bejárónál és a bejáró körül sokszínű tarka tömeg hullámzik: nagy- és fél- világi hölgyek, tegnapról borotvált hivatalno- kok, monoklis urak, egyleti s a p k á s diákok.

A közönség tekintélyes része izetlenségnek, képtelenségnek tartja az új kiállítást. Fölényes mosolygás, ajkbiggyesztés, fejcsóválás han- gosan vitatkozó csoportok: ez a környék képe.

Mi sem könnyebb, mint egyszerűen barbár- ságnak minősíteni egy új művészeti kifejlő- dést és nevetve napirendre térni felette. Jó, hogy művészeti kérdésekben a többség — csak mert majoritás — nem kompetens itéleí- mondó.

A közönség mindig konzervatív. Nagynehe- zen megbarátkozott az impressziónizmussal, beleélte magát színeibe, formáiba, dogmáiba és ime, jön egy horda képromboló, akik buzo- gánnyal és cséphadaróval új művészeti igaz- ságot hirdetnek. A közönség fele félelmében nem is látja a képeket, csak az ökölbeszorított kezek és bunkós szerszámok táncolnak szeme előtt. A másik rész is idegenkedik, mert aki receptív viszonyban áll is a művészettel, annak is nehéz utánaérezni, befogadni és asszimi- lálni az új insztinktusokat, amelyből a friss irány kisarjadt.

Minden revolució polémikus, mielőtt befeje- zett lenne. Az első lépcső többnyire negatív.

„Szabaduljunk az impressziónizmustól!" hang- zik a jelszó az ujak ajakán. Az impresszió- nizmusnak is vannak ellenlábasai. Azonban kerek a művészetek talaja; az antipódoknak 883

is joguk van a léthez. Sok még a felfedezet- len terület, a kísérletezők útját nem szabad elvágni.

A neoromantikusok az impressziónizmuson keresztültörve, de az impresszionisták tapasz- talatait fölhasználva, haladnak utjukon és mégis hallatlanul ujaknak és különállóknak látszanak; a szemlélő szinte hiába is keresi a szálakat, amelyek az új romantikus iskolát a régi iránnyal összekötik.

Szerintük a szín, mint ilyen, birjon érvény- nyel, jelentsen valamit, hangozzék és mint hang legyen önálló, önállásában kifejezője magasabb muzsikális egységnek. A publikum borzad a színek nyerseségétől. Nem a színt kell nézni, hanem az egész ritmikus szinté- zist, amelyben élnek, mozognak, szenvednek, izzanak a színek és kifejezői lesznek a meg- felelő hangulatnak.

II.

Fontos ez a kiállítás, mert programmja van.

Új szellem előrenyomulását hirdeti. Különö- sen figyelemreméltó a specifikus nemzeti vonás, amely végigvonul rajta. Csupa német, sőt németlelkű kép. A külföld alig van kép- viselve.

Liebermann professzor missziója, hogy a francia földről átültetett impressziónizmus akklimatizálódjék, úgy látszik sikerült. Amint tanainak követői önállóbbak lesznek és el- szakadásukban is értékeset produkálnak, kezd kiviláglani, hogy törekvéseinek valósággal his- tóriai jelentősége van. Az új művészek a Manet, Monet képviselte impressziónizmust csak átmenetnek tekintik saját tisztultabb fel- fogásukhoz. Mozgékony, eleven és duzzadó a fiatalok csoportja: birnak minden tulajdon- sággal, ami a fejlődéshez szükséges, van ösztönük, akaratuk és talentumuk. Törekvé- seiknek következménye: új romantika az egész vonalon. Romantika, amely azonban keresz-

884

(2)

tülment az impressziónizmus iskoláján, Manet, Liebermann, van Gogh és Césanne tanításain és kihántott belőlük minden kihánthalóf, le- szűrt minden leszűrhetőt.

Mindezek egyáltalán nem mondják azt, hogy kétségtelen haladásról beszélhetünk, az azon- ban bizonyos, hogy serény munka folyik itt, amely gazdag lehet következményekben. Le- het, hogy nincs elég erő, talentum és akarat a fiatal generációban, de az is lehet, hogy meg- lepő kifejlődéseket és eredményeket fogunk megérni. Ma még nem népszerű az új művé- szet csak fejcsóválást eredményezett. Jövőre talán már megváltozik a helyzet.

Ha az új irányt meg akarjuk ismerni, nézzük meg Brockhausen, Beckmann, Max Neumann, Rösler, Degner, Grossmann képeit, Haller és Barlach szobrait. Barlach csodálatos tehetség, mélyen művészi, amit alkot. Viziói (famunkák) általános feltűnést keltettek. Henri Rousseau inkább illusztrátor, mint festő. Walter Klemm grafikai munkáival emelkedik ki.

A régiek közül: Lovis Corinth, Liebermann, Israels, Thomas, Leibi, Oberländer kitűnők, de a fiatalok eme kiállításának nem ők adják meg a karakterét.

Pajzs Elemér.

NÉHÁNY S Z Ó A R A J Z O K T A T Á S R Ó L .

A

lig van téma, amit utóbbi időben, mióta divatba jött a rajzoktatás, jobban agyon- csépeltek volna, mint az, hogy mit rajzoltas- sunk és hogyan rajzoltassunk a kis gyerekkel.

Jöttek a rendszeres elmék és kitaláltak roppant tudományos módszereket. Majd egész újakat, majd pedig olyan öszvér félét, amiben kiakarták egymással egyeztetni a százados tradíciókon felépült régi rendszert, az új methódussal. Természetes, hogy ebben is, abban is fő volt a rendszeres és mellette elveszett a fődolog, hogy a gyerek tényleg megtanuljon rajzolni, azaz, hogy a rajztanítás által látni, felfogni és megérteni tanulja a ter- mészetet, az őt körülvevő mindenséget.

Az egyik mindenféle ki és behajló vonala- kat huzogattat, a másik meg pláne szüreti 885

jeleneteket, vasúti szerencsétlenséget s a te- remtő tudná még megmondani, hogy miféle csodákat nem rajzoltat meg a 8—9 éves kis gyerekkel emlékezet után.

Mint a katonaságnál béke idején a legény- ség kiképzése nem a háborúra való előké- szülés, hanem csak oktatás, mellék és főpróba arra, hogy aztán a szemlénél az ezredes vagy tábornok úr előtt vidáman menjen a tánc- figura, úgy a rajztanításánál is ez a sokféle rendszer nem szolgál tulajdonképen másra, minthogy az iskolaév végén a rajztanár egy sereg rajzzal állhasson elő, amivel aztán úgy hozzáértőknek, mint az ebben analfabétáknak bebizonyítja, hogy milyen üdvös, milyen nagy- szerű munkát végzett ő.

Álljunk meg egy pillanatra és gondolkoz- zunk azon, hogy egyáltalában ért el a rajz- oktató valami olyan eredményt, amit tényleg méltányolni kell; aztán meg azon, hogy hát mi is volna az az eredmény, amire törni, amit elérni kellene. Az egyik faleveleket, fákat, gémes kutat, virágot stb. rajzoltat a gyerekkel,

— persze a tudományosan megállapított rend- szer szerint, alaposan stilizáltat. Rákényszeríti a kis fiú vagy leány agyvelejére a nagyok által megállapított, megmerevített formákat, vonalakat. Kényszeríti a gyereket úgy látni, a mint a tudományos rendszer azt megállapí- totta; persze, persze sok évi tapasztalat után megállapítottakat követel, amely megállapo- dásokat épen a gyerekek műveiből szűrték, állították össze a nagyok.

És ez az egyik baj, hogy a nagyok, akiknek látását, felfogását megrontotta és beskatulázta már valamilyen rendszerbe a vaskalapos tu- dákosság — állapítják meg e stilizálás, ez egyszerűsítés mikéntjét. Evvel béklyót raknak a fejlődő agyvelőre és kényszerítik arra, hogy megbéklyózva azon az úton haladjon, amelyet egy felsőbb bölcsesség rendelt el.

Ép arra az eredményre jutnak, mint azok, akik régi rendszer hívei és mindenféle mértani vonallal nyomorítják meg a gyereket, no ezek az utóbbiak még azt is elérik, hogy a tanuló megutálja a rajzolást.

Valóságos bűn az, amit így követnek el.

így gyártják — azaz evvel is gyártják — azokat az embereket, akiknek egész lénye, léte és

886

(3)

mivolta a magas felsőbbség által engedélye- zett minta-polgárnak felel meg. Aki nem gon- dolkozik a felett, amit belevertek, aki szűk látókörű és megse próbálja sohasem, hogy korlátoltságát levesse. így tanítani a rajzolást, hogy rendszer szerinti kényszerhelyzetbe szo- rítjuk a gyereket, — nem tanítás, hanem butí- tás. Hiába indokolják, hiába magyarázzák a stilizálás, az egyszerűsítés szükségességét, az csak kártevő lehet.

Bármire tanítjuk a gyereket, — tehát a rajzolásra is — úgy kell tanítanunk, hogy az a valódi, az igazi értelmet fogja fel, nem pedig mesterkélt sémát. Mert a séma az ostobák- nak való karszék csupán, amiben igen ké- nyelmesen üldögélhet, fáradság munka nélkül és a stilizálás az egyszerűsítés mindig sémára, byzantinizmusra vezet.

Egyszerűsítés a formáknak, vonalaknak igenis megengedheti magának egy nagymester, kinek rengeteg tudása hozza már magával azt. De gyerek magától egyszerűsíteni soha- sem fog, hanem csak akkor, ha megtanították már reá, hogy hazudj fiam, hazudj. Még pedig mert reászoktatták azt is, hogy mikép.

Azt mondják, hogy a gyermek már magától is stilizál, egyszerűsít, amikor a kerítésre fel- rajzolja azt a jellegzetes háromszögből álló testű, pálcika kezű, lábú alakot, amit ő ember- nek nevez. Én szerintem ez nem stilizálás, ez csak egyszerűen a nemtudásnak következté- ben előállott symbolum. Az a pár vonásból alkotott rajz, amivel ő embert, állatot jelez, nem hiteti el a gyerekkel, hogy az ember, az állat olyan, mint a milyent ő odapingált, —

n e m — szó sincs róla. De nem tudja sem

felfogni, sem meglátni, sem megérteni a valót, hát segít magán, az apjától, anyjától, pajtásá- tól eltanulja az évezredes sémát és avval helyettesít.

Ám abban tévednek, ha azt hiszik, ha azt állítják, hogy azt a gyerek csinálja meg magá- nak _ szó sincs róla. Az a stilizált, egyszerű- sített forma és vonal évezredekkel ezelőttről jön ide hozzánk. Már ott van a bronzkor edényein, a halstatti stb. korok cserepein. És bizony séma az, de már tudákossággal meg- állapított séma. Aminek séma voltát az adta, az csinálta meg, hogy edényre kellett díszül 887

és pálcika benyomásokkal ugyan nehéz lett volna máskép csinálni meg. És aztán az első így elkészülteket csinálta utánna sok ezred- éven át az utánzó sereg.

Adva volt, hogy mikép csinálja, megvolt a minta, hát ugyan miért törte volna a fejét.

Csinálta kényelmesen tovább, mint csinálta előtte sok ezer.

Hogy ez így van és a kezdetleges ősember (mert ennél figyelhetjük meg a természetes fejlődés menetét és nem a gyereknél ma, aki már készen kap minden téren és mindenben ezeréves ősökkel biró dolgokat — fogalma- kat — nem számítva az átöröklést sem, csak a szülői és egyéb befolyást tekintve) épen nem stilizált, hanem a természetet akarta utánozni, annak legkiáltóbb bizonyítéka a franciaországi barlangokban, a negyedkori barlanglakó embernek reánk maradt művészi ténykedése.

Több mint bizonyos, hogy a legrégibb mű- vészi emlékeken nem akart stilizálni alkotó- juk. Sőt meglepő erős természet megfigyelés- sel karcolta, faragta a mammutot, iramszarvast, stb. a sziklába, iramszarvascsontba és ha valahol egyszerűsített, tette, mert nem birt az anyaggal, nem volt eszköze, amivel legyőzze az anyag ellenállását. E képek és e faragások mind arról beszélnek, hogy a barlanglakó művészek, naturalisták voltak. Nem is lehetett az máskép, csak kifacsart gondolkozás talál- hatta ki, hogy az ősember önmaga alkotta térbeosztással és mértani formákkal kezdte meg művészi tevékenységét. A legegyszerűbb gondolkozás, a legtermészetesebb okoskodás arra visz, hogy a természet formáit kereste, azokat akarta utánozni, hisz az volt rá hatás- sal, az töltötte el lelkét gyönyörrel. Furcsa valami, hogy a nőstény paradicsommadárról elhiszik, hogy hímjének szép tolla hat reá, a pillangóra a szép virág, de az emberről nem teszik fel, hogy a természet hatott volna reá, nem, hanem a mértani figura.

Az a mértani forma az már az ember okos- kodó eszének volt a kifolyása, de csak már akkor, amikor elrontani, sématizálni kezdte a megtalált igazságot. Minden időkben úgy volt.

A művészet a természet-utánzáson keletke- zett, nőt naggyá és a stilizálásban, a sémában

888

(4)

öregedett meg, ment tönkre. Aki a művésze- tek történetével egy kicsit is foglalkozott, az nem állíthat mást.

No most aztán térjünk vissza azokra a ta- nítókra, akik a gyereket a rajzolás tanulásában sfilizálni, sémát csinálni tanítják. Kérdezzük meg, hogy mit csinálnak e z e k ? Hát csak azt hogy először akarva elrontják a kis gyerek látását, felfogását, megzavarják értelmét és olyanra tanítják, ami nem igaz. Ahelyett, hogy a környezettől kapott ezredéves hazugságokat irtanák, nem, még öregbítik, még fokozzák.

Nagy hangon hirdetett frázisokkal bolondítják meg önmagukat és tesznek kárt egész nem- zedékekben.

Sem az úgynevezett öregek, sem a mo- dernek nincsenek helyes úton. Hiszen ha úgy szorosan vesszük a dolgot és a dolog mélyére nézünk, a lényegben a két irány olyan nagyon közel áll egymáshoz, mint abszolút hideg az abszolút meleghez.

Ne felmutatható, — már értem képekben felmutatható eredményekre törjön a rajztanár, kire gyerek van bizva, hagyja ezt a művész- iskolák mestereire. Hanem tanítson látni, — a szemet művelje, mutassa neki a valót. Nem előrajzolással, hanem kikérdezéssel, hogy mit és mennyit lát a gyerek a valóból.

Ne ő mondja meg, hogy mit lásson a gye-

rek, ő csak kérdezze ki, hogy evvel kénysze- rítse a természettől lustaságra hajlót a meg- figyelésre. Aztán ha azt, amit a gyerek meg- látott, leakarja vele rajzoltatni, akkor vigye a gyerek gondolkozását arra, hogy a látottat az mégis értse, hogy tisztába jöjjön vele.

De ennél a műveletnél se magyarázzon, ennél se akarja átadni a maga tudását, hanem a gyereket kényszerítse reá, hogy ő maga fogja fel, ő maga értse meg. Ha felfogta, meg- értette, akkor vissza fogja adni tudni azt rajz- ban is, ha tán ügyetlen is a kéz és durva, döcögő is a vonás. Az majd kifejlődik magá- tól. Kézügyességet sohasem szabad tanítani

— alárendelt dolog, az lényegtelen.

Ezek azok a dolgok, amire a rajzoktatásnál törni kell. Különösen az első időben, az alap- megvetésénél. Ekkor lekell küzdeni a tanuló- ban az otthonból hozott ósdi ezredéves ha- gyományt. Szemét, agyvelejét kell fejlesz- teni, hogy meglássa, megértse és felfogja az örök és mindenekfölött legszebbet, a termé- szetet.

Nincs szépség, mely nem ő belőle indúlt volna ki és nincs igaz gyönyörűség, aminek nem ő volna a lét oka. Ezért tanítsuk meg őt és erre hatalmasabb eszköz nincs, mini a rajztanítás. De csak így, ezen az úton.

Beödi Balogh Gábor.

8 8 9 8 9 0

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :