• 97 •
tut
Péterffy György
Apáczai egyházkritikája nagy ívű társadalmi reformeszméinek egyik alappillér- ét képezi. Mivel a 17. századi magyar református egyház Erdélyben a fejedelmek idején nagy befolyást gyakorolt a társadalom szellemi és erkölcsi életére, ezért az egyház meghatározójává vált az ország gazdasági és kulturális életének ala- kításában. Apáczai világosan látta, hogy a társadalom felemelkedése az egyház belső (lelki) és külső (szervezeti) megújulása nélkül nem következhet be. Emel- lett erősen hitt a világi tudományok és művészetek előmozdításának nemzetfej- lesztő hatásában is. Apáczai világnézetére – Tavaszy Sándor kifejezésével élve – egyfajta „ideális kulturoptimizmus” volt jellemző, aminek az a lényege, hogy az emberi lét értelmét a kultúrában és a kulturális alkotásokban látta.1 Makkai László szerint Apáczai azért tekinthető az első „modern” magyar embernek, mert a descartes-i racionalizmus szellemében átvette a reneszánsz materializ- musának és a reformáció spiritualitásának világképét, és azt egymással harmo- nizálva világnézetének alapjává tette.2 Világlátásának legfőbb jellemzője tehát az enciklopédikusság volt.
Apáczai teológiai forrásai között az egyházatyákat, az angol puritanizmus és a magyar reformáció mára már klasszikussá vált képviselőit kell megemlí- tenünk: Augustinus mellett William Ames Medulla Theologiae című művét, Kálvin János Institutioját, a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást, Medgyesi Pál Praxis Pietatisát, Szegedi Kis István Loci communes című munkáját valamint Geleji Katona István gazdag teológiai munkásságát. Dr. Kocsis Elemér szerint ezek azok a szerzők és művek, amelyekből Apáczai teológiája építkezett.3 Nem hagyható figyelmen kívül mindezek mellett a Belga Hitvallás (1561) sem, mely
1 Tavaszy Sándor: Apáczai Cseri János személyisége és világnézete, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.-T., Cluj-Kolozsvár, 1925, 42.
2 Makkai László: Apáczai világnézete. In: Apáczai Csere János, szerk.: Király László. A Magyar- országi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Bp., 1975, 36.
3 Dr. Kocsis Elemér: Apáczai teológiája. In: Apáczai Csere János, szerk.: Király László. A Magyar- országi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Bp., 1975, 14.
• •
a németalföldi kálvinisták hitvallása lett, s melyet Apáczai maga is vallott. De tudnivaló, hogy a Dortrechti Kánonoknak ugyancsak elkötelezett híve volt és jól ismerte az angol, a skót valamint a francia református egyház hitvallásait is.
Egyházlátásáról sok mindent megtudhatnánk a „De politica ecclesiastica”
című művéből, de sajnos ez elveszett. Így kénytelenek vagyunk azon írásaira és beszédeire hagyatkozni, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. Ezek alap- ján három nagyobb egyházat érintő kérdés kerülhet szóba: az egyházszervezet, az egyházi tisztségviselők és az iskolák ügye. Mielőtt megvizsgálnánk ezeket, röviden tekintsük át, hogy milyen belső ellentétek feszültek a korabeli egyház- ban, amelyek Apáczait kritikai megnyilatkozásra késztették.
1. Az ortodox-puritán ellentét
A 17. század közepén a magyar református egyház belső életének legnagyobb harca az ortodoxia és a presbiteriánus-puritán irányzat között zajlott. Az ural- kodó ortodoxiára egy úgynevezett tankeresztyénség volt jellemző. A Biblia he- lyett, az arra felépített egyházi tanok fontosságára helyezte a hangsúlyt. Ez a szellemi élet megmerevedéséhez és a lelki élet üres formalizmussá válásához vezetett. Az istentiszteleteken sok mindent őriztek meg a római egyházból. Noha az istentiszteleti liturgia megreformálásában az apostoli kor egyszerűségéhez való visszatérés volt az egyik legfontosabb érv, valójában az óprotestáns litur- gia a Deutsche Messe magyar vonalát követte.4 Leginkább azonban az egyház- szervezet felépítése hasonlított a római egyházhoz. László Dezső írja: „Az egy- ház igazi papi egyház volt. Magának a gyülekezetnek a lelkészválasztáson kívül alig volt beleszólása az egyház igazgatásába… A klérus, mint egyházkormányzó testület, a lelkiekben teljes szabadsággal rendelkezett… a kléruson belül élesen kiemelkedik a püspök és esperes hatalma és tekintélye.”5 Az ortodoxia teológiai gondolkodása befejezettnek tekintette a reformációt. Ágoston István megjegy- zi, hogy az ortodoxia a neopápizmus kísértésébe jutott azzal, hogy a gépiesen elvégzett szertartásosság és a megtalált dogmatikai igazságok védelmezésén túl a belső meggyőződésen alapuló, személyesen megélt hit kegyességétől mereven elzárkózott.6 Ezzel szemben az Angliában és Hollandiában tanuló magyar di- ákok (Tolnai Dali János, Medgyesi Pál, Mikolai Hegedűs János, Apáczai Csere
4 Fekete Csaba: Liturgiánk és irányzataink, L. http://generaliskonvent.reformatus.hu/index.
php?ax=viewid=41, 2010. január 18.
5 László Dezső: A magyar református lelkipásztor a történelemben, Erdélyi Református Egyházke- rület Igazgatótanácsa, Kolozsvár, 1993, 40.
6 Ágoston István: A magyarországi puritanizmus gyökerei, Kálvin Kiadó, Bp., 1997, 31.
• 99 •
János és mások) által haza hozott teológiai puritanizmus egy biblikus alapokon nyugvó, „demokratikusabb” egyházszervezet kiépítésén fáradozott. A puritaniz- mus teológiai, kegyességi reformokra törekedett, amelyek elsőrendűen a keresz- tyén hit hétköznapi életben való megélését célozták meg. Amint Balogh Judit ifjú történész írja: „A céljuk valóban nem csupán a dogmatika megváltoztatása volt, hanem a praxis pietatis révén a kegyesség „hatásait” kiterjeszteni az egész szemé- lyiségre, az élet minden napjaira. A puritánok kegyességi irodalma nem az apo- logetikát részesítette előnyben, nem is a hitvitára koncentrált. Azt tűzte ki célul, hogy megtanítja „keresztyénnek lenni” az embereket: hogy mit jelent az, amikor az életük minden területén érvényesítik a Biblia tanításait.”7 A teológiai purita- nizmus az első magyar lelki ébredést hozta magával református egyházunkban.
A bibliai alapokon nyugvó lelki megújulás mozgalma előidézte a társadalmi életben való változás igényét is úgy, mint az állam és az egyház szétválasztását, a patrónusok kiküszöbölését, a presbitériumok felállítását vagy az episzkopális rend megszüntetését. A puritanizmus jelszava: „a reformáció teljessé tétele” volt.
1646-ban, a szatmárnémeti zsinaton, amelyet a magyar puritanizmussal szembeni állásfoglalás miatt hívott össze az ortodox egyházi vezetés, elismer- ték ugyan a presbitériumok létjogosultságát, de felállításukat nem tartották még időszerűnek.8 Emellett elrendelték a puritán „eszmék” betiltását is. Az 1653. ja- nuár 15-től kezdve tartott országgyűléseken végül megalkották az úgynevezett Approbatae Constitutiones című nagy erdélyi törvénygyűjteményt, mely megen- gedte az egyházigazgatással és a szertartásokkal kapcsolatos külön vélemények megfogalmazását, de fej- és jószágvesztés terhe alatt eltiltotta a mellettük való agitációt és az egyházi gyakorlatok önkéntes bevezetését.9 Ez a rendelet biztosí- totta a fejedelmet arról, hogy szabadon üldözhesse a puritán meggyőződésű lel- készeket, egyházi embereket.
Apáczai puritán teológiai nézeteinek kialakulásában két személy játszott döntő szerepet. Az egyik Porcsalmi András (1617-1681), aki még a kolozsvári református kollégiumban volt tanára, később pedig munkatársa, a másik meg Bisterfeld János Henrik (1606-1655), aki a gyulafehérvári kollégiumban taní- totta. Mind a két pedagógus állandó kapcsolatot tartott fenn puritán körökkel.
7 Balogh Judit: Kérdések hipotézisek, feladatok a XVII. századi magyar puritanizmus kutatása kap- csán, L. http://mek.niif.hu/02000/02082/html/balogh.htm, 2009. november 21.
8 A Dunántúlon Kanizsai Pálfi János pápai lelkész, későbbi püspök kezdeményezésére 1617-ben felállították az első presbitériumot Pápán, majd 1630-ban az ugyancsak Pápán tartott zsinaton elrendelték az összes gyülekezetre nézve a presbitériumok megszervezését. Erdélyben azonban, a fejedelemség időszakában, a magyarországitól eltérő társadalmi viszonyok ezt nem tették le- hetővé.
9 László Dezső: A magyar református lelkipásztor a történelemben, Erdélyi Református Egyházke- rület Igazgatótanácsa, Kolozsvár, 1993, 46.
• •
Hollandiai tanulmányi évei alatt (1648-1653) aztán elkötelezett hívévé vált az új irányzatnak. Meg kell említenünk, hogy Apáczai nem egy az egyben vet- te át William Perkins (1558-1602) és tanítványa, William Ames (1576-1633) puritán teológiáját, mert Descartes hatására a racionalizmus tanításából is merített. Ennek ellenére fő művének, a Magyar Enciklopédiának teológiai része Ames Medulla Theologiae című munkájából való fordítás, vagy kivonat.10 Kisebb része pedig Johannes Althusis (1557-1638) német kálvinista gondolkodó mun- káiból származik.
Ames a személyes hit és a Krisztusnak szentelt élet szükségességét hirdet- te. „Teológiai alaptétele volt, hogy a hit nem pusztán tudás és érzelem, hanem azoknak az akaratra való átvitele, tehát cselekvő erő.”11 − írja Ágoston István. Az Ames által képviselt kegyesség, mély biblikusságával és érzelmi telítettségével, sokakat magával ragadott. A magyar puritanizmus apostolai Ames puritaniz- musát hozták haza Magyarországra és Erdélybe. Ez alól Apáczai sem volt kivétel.
2. Az egyházszervezet
A fentiekben említettük, hogy a 17. században az ortodox egyházszervezet fel- építésében még sok mindent őrzött a római katolicizmusból. A püspökök és esperesek megkülönböztetett szerepe vagy a kialakult és megcsontosodott egy- házi hagyományok a pápai egyház örökségeként éltek tovább. A puritanizmus ezen radikálisan változtatni akart. Demokratizálni kívánta az egyházi struk- túrákat a bibliai kijelentés alapján. Mivel alapvetően egy lelki megújulásról volt szó, ezért a merev, külső egyházi kereteknek is változniuk kellett. Apáczai vallotta, az egyházat Krisztus alapította, ezért törvényt szintén csak Krisztus szabhat neki. Nem lehet szó despotikus, az egyházi vezetők tekintélyén nyug- vó egyházi kormányzásáról, mert az egyetlen tekintély maga az élő Isten és az Ő kijelentése, a Szentírás.
Apáczai a II. Helvét Hitvallás XVII. fejezetével együtt vallotta, hogy az igaz egyházat Isten Igéjének „helyes vagy tiszta” hirdetéséről és a sákramentumok ki- szolgáltatásáról lehet felismerni. Ehhez hozzátette még azt is, hogy az egyháztag Krisztusról szóló bizonyságtétele úgyszintén az igaz egyház ismertetőjele. „Az igaz hitről való vallástétel penig az a jegy, amely az ecclesiától el nem válhatik, s amely által az ecclesia meg is ismértethetik...”12 – írja a Magyar Enciklopédiá- ban. Ez félreérthetetlenül a puritanizmus hatását mutatja.
10 Kocsis 1975, 13.
11 Ágoston István: A magyarországi puritanizmus gyökerei, Kálvin Kiadó, Bp., 1997, 59.
12 Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977, 458.
• 101 •
Érdemes Ames egyházlátását megvizsgálni, ugyanis, amint korábban szóltunk róla, Apáczai teológiája nagyrészt Ames teológiájára épül. Ames independens volt. Makkai László írja róla: „Következetes independentizmussal egyháznak csak a helyi gyülekezetet ismeri el, elveti az összefogó egyházi szervezetek, püs- pökség, esperesség, központi zsinat rendelkezési jogát és síkra száll az egyház és állam szétválasztása mellett.”13 Zoványi Jenő szerint Apáczai legfeljebb mér- sékelt independens lehetett, mert az egyes gyülekezetek közötti együttműkö- dést elismerte. Erre Zoványi magát Apáczait idézi az Enciklopédiából: „Ha hol valamely nagy dolognak eligazítására elégteleneknek ismerik magokat, írjanak el a több eklézsiáknak és kérjék őket, hogy egy bizonyos napon az időn gyűlje- nek egy bizonyos és illendő helyre s ez ő nehézségeket segéljék elhárítani. Mely gyűlésbe, zsinatba minden eklézsiának legalább egy lelkipásztort és eklézsiai öreg embert (gondviselőt) kell küldeni. De ha ebben sem lehetne a megegyezés, közönséges conciliumra kell a dolgot halasztani, melyet nem más, hanem a fel- ső magistratus gyűjthet csak egybe közöttük. És áll sok országokbeli zsinatok- ból választott emberekből.”14 Ebből az idézetből is kitűnik, ha Apáczai szimpa- tizált is az independentizmussal, megmaradt puritánnak. Ezt kívánta az egyes gyülekezetben fellépő szükségállapot és ezt diktálta a társadalmi életben ural- kodó realitás.
Apáczai egy angol, holland, skót mintára felépülő egyházigazgatást tartott kívánatosnak, amelyben a gyülekezet szabadon választja meg nem csak lelki- pásztorát, hanem vezető testületét, presbitériumát is.
Annak dacára, hogy a teológiai puritanizmus az episzkopális (püspöki) rend- szer megszüntetésére törekedett, Apáczai a Magyar Enciklopédia című művét Bisterfeld mellett annak a Csulai Györgynek (1600-1660) ajánlotta, aki 1650-től Erdély református püspöke lett és kíméletlenül üldözte a puritánokat. Ennek reális magyarázata abban keresendő, hogy a püspök jó indulattal viseltetett a Hollandiából kissé késve hazaérkező Apáczaival szemben. De arról is sokat el- árul, hogy Apáczai figyelembe vette és elismerte egyházának tekintély-elvű, hierarchikus berendezkedését. Puritán meggyőződésén azonban, mely egy- szerre vonatkozott a teológia és a társadalom területére, nem változtatott sem- mi, s amellett hűen kiállt. A legismertebb eset, amikor 1655. szeptember 24-én a gyulafehérvári kollégium tanévzáró-vizsgáján, melyen részt vett II. Rákóczi György (1621-1660) fejedelem is, Basirius Izsák (1607-1676), aki az angol király udvarából menekült a puritánok elől Erdélybe, felheccelte az uralkodót a puri- tánizmus ellen, csakhogy leszámolhasson gyűlölt ellenségével, Apáczaival és
13 Makkai László: A magyar puritánusok harca a feudálizmus ellen, Akadémia Kiadó, Bp., 1952, 61.
14 Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban, Magyar Protestáns Irodal- mi Társaság, Bp., 1911, 340-341.
• •
az általa képviselt új irányzattal.15 Basirius cselvetése sikerrel járt, mert Apá- czai a nagy nyilvánosság előtt vállalta puritán meggyőződését és ennek az lett a következménye, hogy a felbőszült II. Rákóczi György parancsára el kellett hagynia Gyulafehérvárt, elveszítve egzisztenciáját.
3. Az egyházi tisztségviselők
Az egyházi tisztségviselőkkel kapcsolatban részletesen szól a lelkipásztorok, a presbiterek és a diakónusok szerepéről. A lelkipásztorokkal szemben azonban éles kritikát fogalmaz meg.
Apáczai a negyedik reformátori nemzedék tagjaként szomorúan és csalódot- tan tekintett kora lelkipásztori karára. Bár akadtak hivatásukat komolyan vevő, tudós, bibliás lelkészek, azért a zömükre mégsem ez volt a jellemző. „Maga a lelkipásztori kar meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. A rosszul képzett lelkészek java része csak puszta liturgus. Az eléje adott imaformulákat, ágendá- kat, kinyomtatott postillákat felolvasta, egyéb könyvek és a világ folyása iránt nem érdeklődik. Sokan nem szerettek prédikálni, s ha lehetett, kerülték a teme- tési, hétköznapi és vasárnap délutáni prédikálást. Néhol az ünnep másodnapit is. Elhanyagolták a hétköznapi könyörgéseket, a lányok katekizálását. Kiment divatból a betegek vigasztalása. Számos templomban évenként csak háromszor osztották ki az úrvacsorát. A tilalmak ellenére gyakran megtörtént, hogy a lel- készek diákokkal vagy tanítókkal tartatták meg az istentiszteleteket.”16 − írja László Dezső. Fölvetődik ezek után a kérdés, hogy akkor mégis mit csináltak a lelkészek, ha kerülték az igeszolgálatokat, elhagyták a katekézist és megvonták a gyászolóktól a vigasztalást? A válasz rövid és tragikus: erkölcstelenségbe süly- lyedtek. Nagyon elterjedt az iszákosság, nem egy helyen a lelkész borkimérésre adta a fejét és a parókián kocsmát rendezett be.
A hivatástudat nélküli, megélhetési papokkal szemben, Apáczai kemény kritikát fogalmazott meg a kolozsvári kollégiumban elhangzott beköszöntő beszédében, melyet 1656. november 20-án tartott: „És honnan vannak egyhá- zunkban annyian a kereszténység alapelemeit sem ismerő, lelkipásztori álarcot magukra öltött papok, lomha hájtömegek, papi állásokkal üzérkedő, farkasok, bérencek?”17 Nem csoda, hogy az ország, a magyar nemzet olyan mély morális
15 Király László: Apáczai Csere János egyház és társadalmi szemlélete. In: Református Egyház, 1975.
szeptember 1, 196.
16 László Dezső: A magyar református lelkipásztor a történelemben, Erdélyi Református Egyházke- rület Igazgatótanácsa, Kolozsvár, 1993, 40.
17 Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról. In: Apáczai Csere János: Magyar logikácska, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975, 151.
• 103 •
válságba süllyedt, ha az egyház is erkölcsi válságba jutott, érvelt Apáczai, majd ekképp folytatta a lelkészek elleni kritikáját: „S amit még fájdalmasabbnak tar- tok, a papi szószékeket is ezek az emberszörnyek foglalják el, de vonakodnak attól, hogy teljesen a papi szolgálatra szenteljék magukat.”18 Kemény szavak ezek, de az áll mögöttük, hogy az egyháznak olyan lelkészekre van szüksége, akik elhivatottak szolgálatukra és a teológia tudományában megfelelő jártasságra tettek szert. Magyarán, akik Isten Igéjét szeretik és szóval és tettel egyformán hirdetik azt. Ehhez meg kell újulnia a lelkipásztorok képzésének is. Apáczai egy olyan lelkész és presbitérium képét adja elénk, melyben az egyes tagok számá- ra Isten nem egy magasabb rendű eszmét vagy elvet jelent pusztán, hanem egy személyes, élő valóságot. Az egyházi élet megújulása ugyanis nem az intézmé- nyes keretek megváltozásával fog megkezdődni, hanem az újjászületett, hívő keresztyének által, akik feltétel nélkül, áldozatok árán is szeretik az egyház Urát, Jézus Krisztust.19 Apáczai világosan látta, hogy az egyházi élet megelevenedé- se csak a benne lévő tagok hitbéli megújulása által fog igazán bekövetkezni.
Ezért írta „A bölcsesség tanulásáról” című híres beszédében, hogy Isten a maga kijelentését nem libákhoz, hanem emberekhez intézte, hogy az emberek a ki- jelentésből megismerve Istent, higgyenek benne. A lelkipásztorok feladatáról a következőképpen szól az Enciklopédiában: „A lelkipásztoroknak penig tisztek ez: Hogy az alkalmatossághoz szabván magokot, bizonyos tanóbizonyságot ve- gyenek fel a szentírásból, és abból tanúságot hozván ki s azt megmagyarázván s próbálván, hasznait mutogassák meg, és végtére szabják az ő hallgatójokra, hogy hathatóson, őköt bánatjokban vigasztalván, jó cselekedetekre felindítván s go- nosz életeknek jobbítására intvén. Hogy a szent jegyeket kiszolgáltassák, az Úr vacsoráját minden vasárnap, a szent keresztséget penig valamikor az alkalma- tosság hozza, csakhogy a gyülekezet előtt. Hogy házanként is szorgalmatoson tanítsanak, megtudakozván, mennyire épültenek légyen az idvességnek útában az ő hűveik, hogy a közönséges helyen való tanításokot annyival is jobban szab- hassák hallgatójokra. Hogy az ecclesiát a vénekkel egyetemben igazgassák s a fenyítékeket kiszolgáltassák.”20
A presbierek feladatai közé sorolja a sákramentumok kiszolgáltatásában való segítségnyújtást a lelkipásztorok mellett, a fegyelmezés kérdését, a gyülekeze- ti tagok látogatását és lelkigondozását, valamint az új egyházi tisztségviselők megválasztását.21 A diakónusok legfőbb szolgálata pedig a rászorulók, szegények
18 Apáczai Csere 1975, 155.
19 Tavaszy Sándor: Apáczai Cseri János személyisége és világnézete, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.-T., Cluj-Kolozsvár, 1925, 53.
20 Apáczai Csere 1977, 407-408.
21 Zoványi 1911, 339-340.
• •
számára való alamizsna gyűjtésére és a velük való lelki törődésre irányul. Mind- három gyülekezeti tisztségviselő közös felelőssége a lelki téren végzett szolgálat.
Ez ugyancsak Apáczai puritán teológiájából eredeztethető.
4. Az iskolák
„Apáczai pedagógiai eszméinek a lépten-nyomon előtörő hazafias pátosza természetesen kora vallásos világnézetének köntösében, teológiai alapozás- sal lép elénk. Az iskola szükséges volta Apáczai szerint Ádám bukásában leli magyarázatát: az elveszett isteni tudást rengeteg érzékeléssel, megfigyeléssel, vizsgálódással és következtetéssel kellett visszaszereznie.”22 – írja Bán Imre hatal- mas Apáczai monográfiájában. Ez lényegében annyit jelent, hogy az egész emberi tudásnak két része van. Van egy isteni része, ez a Biblia, mely az üdvösségre vonatkozó dolgokról szól, s van egy úgynevezett világi része, mely a tapasz- talatra illetve a rációra és a logikára épít. Az isteni és a világi tudományok Apáczainál harmóniában vannak egymással. Nem osztja kora általános felfogását, miszerint a teológia az összes tudományok feje volna, hanem a teológiát a többi tu- dományok közzé sorolja. Minden tudomány a másikkal való kölcsönhatása révén értelmezhető és vizsgálandó. „Vesszek el, ha nincs szükségem minden tudo- mányágnak, sőt az egész enciklopédiának segítségére, midőn a bibliát forga- tom.”23 – vallja „A bölcsesség tanulásáról” című beszédében. Apáczai tehát egy sokoldalú, enciklopédikus látókörű, anyanyelven történő pedagógia képviselő- je volt.
„Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról” című beszédében Luther Márton- ra és a „mi reformátoraink”-ra hivatkozva, az elemi iskolákban bevezetendő hitoktatás (katekézis) fontosságát hirdeti. Ezt a gyakorlatot követve a korabeli Belgiumban és Angliában, sikerült a régi világ barbár életszemléletét megfé- kezni. Ugyanakkor a teológiai ismeretek mellett helyet kell adni a világi tudo- mányok oktatásának is. Fenn említett művében bibliai személyekre hivatkozva igazolja ezen állításának jogosságát. „… Mózes jártas volt az összes egyiptomi tudományokban, Dániel és társai pedig a kaldeus minden könyvéhez és bölcses- ségéhez tízszer olyan jól értettek, mint a mágusok és asztrológusok. Így Sala- mon a világosság kútfejétől méltán kért Izrael népének vezetésére egyedül csak bölcsességet, s ezt oly nagy mértékben megkapta, hogy sok tekintetben mesz- szire kitűnt a Kelet, Egyiptom s az egész földkerekség lakóinak bölcsei közül…
22 Bán Imre: Apáczai Csere János, Akadémia Kiadó, Bp., 1958, 508.
23 Apáczai Csere János: A bölcsesség tanulásáról. In: Apáczai Csere János: Magyar logikácska, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975, 31.
• 105 •
Napnál világosabb tehát, hogy mind az államnak, mind az egyháznak a főisko- lák az alapjai.”24
Templom és iskola elválaszthatatlanul összetartoznak egymással. Amilyen az egyházi iskola, olyan az egyház. Apáczai egy hasonlattal szemlélteti ezt. Esze- rint az iskolák „nagyon kedves folyók,” amelyek megtermékenyítik az egyházat.
Szóljon ismét Apáczai az iskolák és az egyház kapcsolatáról: „Csak addig áll- nak szilárdan az egyházak és nem tovább, míg szívügyüknek tekintik jól szer- vezett iskolák fenntartását. Ha az iskolák bomladoznak és elpusztulnak, az egy- házak is szükségképpen összeomlanak és elsorvadnak. Ezért, aki a dicsőséges Isten dicsőségének előmozdítására bölcs és gyümölcsöző gondolatot igyekszik ápolni magában, annak éjjel-nappal elsősorban az iskolákról való gondoskodás járjon az eszében. Mert bizony az iskolák a lelkipásztorok nevelőintézetei, és méltán nevezhetők mintegy az égi tudomány kincstárainak, mint a nagy bölcsességű Kálvin írja egyik levelében.”25
Makkai László, Apáczai pedagógiáját összevetve a többi puritán pedagógiájá- val, a következő megállapításra jutott: „Ha programját összemérjük Mikolai He- gedűs János népnevelői célkitűzéseivel, vagy akár Tolnai és Medgyesi népiskolai terveivel, azonnal meglátjuk benne az óriási haladást. Apáczai már nem elégszik meg a puritánus vallásosság terjesztésével s nem egyedül ennek érdekében akar népnevelést, hanem a sokoldalúan képzett, gyakorlatias, vállalkozó polgár esz- ményképe lebeg a szeme előtt s ahhoz szeretné a magyar embert idomítani. Az anyanyelvű népoktatást nem ő hirdette először magyar földön, ezt már Szenczi Molnár Albert is sürgette 1621-ben („Imádságos könyvecské”-je előszavában) és a magyar puritánusok állandóan napirenden tartották, de ő próbálta először a vallásos nevelés szűk kereteiből kiemelve az új kultúra terjesztésének eszközé- vé tenni.”26 Ez annyit jelent, hogy Apáczai a puritanizmuson túllépve az encik- lopédikus szemlélet követőjévé vált, de úgy, hogy közben puritán meggyőződé- sét mindvégig megőrizte.
Ahogy a bevezetőben kitértünk már rá, a református egyház igen jelentős szere- pet játszott a 17. századi Erdély magyar társadalmában. Éppen ezért a hazája fel- virágoztatásán fáradozó Apáczainak egyáltalán nem volt közömbös, hogy milyen az az egyház, amelybe ő maga is nemcsak hogy beleszületett, de amelynek egész tudósi pályafutását, hogy mást ne említsünk, életét köszönhette. Az egyház- szervezettel, az egyházi tisztségviselőkkel és az iskolákkal kapcsolatos, gyakran kíméletet nem ismerő kritikája mögött mindig a jobbítás, megújítás szándéka áll.
24 Apáczai Csere 1975, 146.
25 Apáczai Csere 1975, 165-166.
26 Makkai 1952, 159.
• •
Öt éves hollandiai tanulmányútja során látta, hogy az egyházi élet megújulása és a tudományok fejlődése milyen szellemi és anyagi jólétet eredményez a társa- dalom életében.27 Apáczai nem egyszerű terjesztője vagy szubjektív befogadója volt a nyugati modellnek, hanem a hazai valóságot, életet akarta megváltoztatni.
Egy olyan „ideaember” volt, akinek életét a valóságot részeire szedő karteziánus gondolkodás és a puritán etika eszmeisége egyszerre határozta meg. Zoványi Jenő kritikusan jegyzi meg kora egyházával kapcsolatosan: „Ma meg eldicsek- szik vele még a külföld előtt is a magyar reformátusság, hogy közéje tartozott Apáczai. De azt nem igen szereti elemlegetni, hogy miképen bánt vele a hivata- los egyházi hatalom...”28 Egy tény, Apáczai üzenete ma is érvényes és tanulságos lehet a számunkra. Ezt az üzenetet Bucsay Mihály egyháztörténész professzor így fogalmazta meg: „Nem akadálya a református keresztyén hit a közhasznú te- vékenységnek, hanem ihletője és erőforrása, el a szenvedésig és a vértanúságig.
A keresztyén embernek nemcsak lehetősége és feladata elsőnek látni meg a jót és elsőnek cselekedni, hanem keresztyén voltának egyenesen az ismertetőjele.29
27 Fábián Ernő: Alkotó élet. In: Tiszatáj, 1975. június, 29. évf., 56.
28 Zoványi 1911, 342.
29 Dr. Ladányi Sándor: Apáczai Csere János református egyházunk tanítója. In: Reformátusok Lapja, 1975, 30. szám.
