Ökológiai válság és a háztartások szén-dioxid-kibocsátásának mérése

Antal Z. László,

az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa

E-mail: Antal.Laszlo@tk.mta.hu

Ökológiai válság és a háztartások

szén-dioxid-kibocsátásának mérése

Széles körű konszenzus alakult ki a kutatók között arról, hogy az ökológiai válság legfontosabb magyarázata az, hogy az emberiség fogyasztása túllépte a természet hatá- rait. Ezt az összefüggést számos, a Föld ökológiai állapotát, valamint az emberiség, egyes földrészek és ország(csoport)ok fogyasztását elemző kutatás is alátámasztja. Az eddigi kutatási eredmények és számítási módszerek azonban csak korlátozottan adnak módot az országokon belüli társadalmi különbségek szociológiai elemzésére, valamint annak feltárására, hogy mely társadalmi csoportok fogyasztása „sérti meg” a termé- szet határait, és melyeké marad a természet határain belül. Jelenleg még nincs a ter- mészet és a társadalom kapcsolatának ilyen szempontú részletes elemzésére alkalmas, módszertanilag megalapozott, széles körben elfogadott és használható eljárás.

Tanulmányomban javaslatot teszek egy olyan metódus kidolgozására, amely a háztartások fogyasztását felmérő országos adatfelvételek felhasználásával mérné a fogyasztás szén-dioxid-kibocsátását, és megvizsgálom e módszer alkalmazásának valószínűsíthető társadalmi támogatottságát Magyarországon.

Ökológiai válság

Jelenleg a Föld ökológiai állapota számos természettudományi kutatás eredménye alapján egy „súlyos betegséghez” hasonlítható. Az azonban, hogy az energiaforrások és az édesvízkészletek kimerülése, a biodiverzitás szűkülése, a mezőgazdasági műve- lésre alkalmas talaj mennyiségének és minőségének csökkenése, az éghajlatváltozás vagy valamilyen más ok fenyegeti-e leginkább a társadalmak jövőjét, nem dönthető el egyértelműen (Brezsnyánszky–Szarka [2010]). E bizonytalanság ellenére az elmúlt

közel húsz évben a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéskörök közül az éghajlat- változás váltotta ki a legnagyobb társadalmi érdeklődést. Rengeteg ismeret halmozó- dott fel e jelenség lehetséges okairól, a megelőzés és az alkalmazkodás elvi lehetősége- iről, valamint azok gyakorlati alkalmazhatóságáról. A rendkívüli érdeklődés eredmé- nye az is, hogy értékes adatállományok jöttek létre az üvegházhatású gázok és ezeken belül a szén-dioxid kibocsátásáról, amelyek egy része mindenki számára hozzáférhető.

Szociológusként az éghajlatváltozással annak nem ökológiai, hanem kiemelt tár- sadalmi jelentősége miatt foglalkozom. Az ismeretek és az adatok már említett rend- kívüli bősége megkönnyíti a felmerülő szociológiai kérdések megválaszolását.

A Replika folyóirat 2015-ben megjelent „Big Data és szociológia” című temati- kus száma részletesen foglalkozott a Big Data-val kapcsolatban felmerülő új társada- lomtudományi kérdésekkel és azokkal a kutatási lehetőségekkel, amelyeket a nagy adatállományok nyújthatnak a társadalomtudományi, valamint a természeti és a tár- sadalmi folyamatokkal foglalkozó vizsgálatok számára. Erről az új lehetőségről a következőket írja Csepeli György „A szociológia és a Big Data” című tanulmányá- ban: „Az egy helyen, egy időben zajló társadalmi és természeti folyamatok adatainak együttes elemzése a természeti és a társadalmi valóság nem várt, teljesen új, gyakor- lati és elméleti szempontból egyaránt lényeges következtetésekre alkalmat nyújtó modelljeinek megalkotására ad lehetőséget.” (Csepeli [2015] 173. old.) Z. Karvalics László szerint pedig ez az új lehetőség hozzájárulhat az ökológiai válság megoldásá- hoz: „A kutatások jellegzetessége, hogy az ökológia, klíma- és időjárási modellek nyersanyagául szolgáló változók megismeréséhez nélkülözhetetlen a hatalmas meny- nyiségű adat gyűjtése, amelyhez hatalmas számítási kapacitásra is szükség van… a bolygó, a túlélés szempontjából óriási jelentősége lehet minden előrelépésnek…” (Z.

Karvalics [2015] 199. old.).

Miután az éghajlatváltozással foglalkozó természettudományos kutatások eredmé- nyei széles körű nyilvánosságot kaptak, a nyolcvanas évek végén az éghajlatváltozás a legnagyobb társadalmi, gazdasági és politikai érdeklődést kiváltó környezetvédelmi kérdéssé vált. Ennek köszönhetően alakultak meg azok a tudományos testületek, ame- lyek célja az addig elért eredmények összegzése és szintetizálása (volt). Ezek közül a legismertebb az ENSZ IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlat- változási Kormányközi Testület), amelynek létrehozását az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Meteorológiai Világszervezet kezdeményezte 1988-ban. Az IPCC cél- ja, hogy értékelje és összefoglalja a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredménye- ket. Ezért saját kutatásokat nem végez, hanem több év referált tudományos publikációit dolgozza fel, és foglalja össze jelentéseiben. Az utóbbiaknak is köszönhető, hogy mára már az egész emberiség megismerte az éghajlatváltozás jelenségét, a társadalmak életé- re gyakorolt hatásait és várható következményeit. A Föld ökológiai állapotát vizsgáló kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Föld ökológia rendszerét – és ezen belül a klímát – érintő negatív változások jelentős része az emberi tevékenységhez kapcsoló-

dik, és legfőbb oka a Föld népességének és fogyasztásának növekedése. Társadalomtu- dományi kutatások pedig arra mutattak rá, hogy ezeket a változásokat Nyugat- Európában a korábbi évszázadokban történt társadalmi, gazdasági és politikai változá- sok indították el (Behringer [2010], Latour [1999], Weber [1982]).

A Föld ökológiai állapotának folyamatos romlása és az emiatt egyre gyakoribbá váló ökológiai katasztrófák megerősítik „A növekedés határai” című, 1972-ben meg- jelent könyvnek azt a nyilvánvaló, egyértelmű és könnyen belátható következtetését, miszerint a fogyasztás és a népesség növekedésének természeti korlátai vannak. A kötet szerzői harminc évvel később újra megvizsgálták, illetve megerősítették koráb- bi előrejelzéseik helyességét, és megállapították, hogy az elmúlt harminc évben nem történtek érdemi lépések a kockázatok csökkentése érdekében annak ellenére sem, hogy az emberiség jövőjét fenyegető tendenciák széles körben ismertté váltak (Meadows–Randers–Meadows [2005]).

Szociológiai szempontból különösen fontos kérdés, hogy miért éppen a modern tár- sadalmak – amelyek életében a racionalitás minden korábbi társadalomnál jelentősebb szerepet tölt be – hagyják figyelmen kívül azt a nyilvánvaló összefüggést, hogy a növe- kedésnek természeti korlátai vannak. A természeti változásokat okozó társadalmi vál- tozások az elmúlt évtizedekben már olyan jelentőssé váltak, hogy számos szakértő azt javasolja, a második világháború utáni időszakot antropocén korszaknak nevezzék el, mivel az a Föld történetében eltér minden eddigitől az emberi tevékenység ökosziszté- mákra gyakorolt hatása miatt (Steffen et al. [2015]). E felismerés után a korábbinál intenzívebbé váltak az éghajlatváltozással foglalkozó, a természet- és a társadalomtu- dományok eredményeit összegző interdiszciplináris kutatások (Dunlap–Brulle [2015]).

A Föld ökológiai állapotának súlyossága és a további romlást prognosztizáló elő- rejelzések miatt ökológiai válságnak nevezzük a kialakult helyzetet, ami azonban nemcsak az ökológiai rendszer, hanem a természet korlátait figyelmen kívül hagyó társadalmi modell válsága is. Ennek felismerése óta először a fejlett ipari országok- ban, majd később már más országokban is sokan keresik az ökológiai válság megol- dásának és a már kialakult helyzethez való alkalmazkodásnak a lehetőségeit. A közös gondolkodásnak fontos része olyan számítási módszerek kidolgozása, amelyek a fogyasztás ökológiai hatásait, illetve a természet határait mérik, valamint az ezek közötti kapcsolatot vizsgálják.

A természet határainak mérése

Az ökológiai válság egyik oka, hogy a modern társadalmak tudatosan törekedtek a természeti törvényektől minél függetlenebb működésre. Bruno Latour részletesen

ismerteti a „Sohasem voltunk modernek” című könyvében azt az álláspontját, hogy a modern kor kialakulásának négy feltétele közül az egyik a következő volt: „teljes mértékben el kell választani egyfelől a természeti világot… és a társadalmi vilá- got…” (Latour [1999] 59. old.).

Ezt a célt új technikai eszközök, új energiaforrások és egy minden korábbitól elté- rő társadalmi modell segítségével tudták elérni az elmúlt néhány évszázadban. Nap- jainkban is a modern társadalmaknak ez az egyik olyan jellegzetes tulajdonsága, ami megkülönbözteti őket minden „természetkultúrától”: „egyedül mi teszünk abszolút módon különbséget természet és kultúra, tudomány és társadalom között, miközben a mi szemünkben senki más, akár kínai, akár amerikai indián, azande vagy baruja, nem képes elválasztani azt, ami tudás, attól, ami társadalom, azt, ami jel, attól, ami dolog, azt, ami a tényleges természettől ered, attól, amit a kultúrájuk követel meg” (Latour [1999] 171. old.). A természet és a társadalom szétválasztása azonban nemcsak a sikerekhez járult hozzá, hanem azt is eredményezte, hogy a modern társadalmak nem figyeltek, és nem figyelnek a természet határainak fokozatos és egyre nagyobb mér- tékű átlépésére. A „természet határai” (például a megművelhető föld nagysága, a legelők mérete, a vadon élő állatok száma stb.) a természet közelében élő népek szá- mára magától értetődők, és jól láthatók (Berkes [1999], Babai–Molnár–Molnár [2014]), de az attól eltávolodott emberek számára már nem azok. Az utóbbiak fo- gyasztásának új határa a rendelkezésre álló (és a hitelek felvételével tovább tágítha- tó) pénzügyi keret lett. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a modern társadalmak- ban a természet határairól és a határátlépés mértékéről nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok. A természet határaival egy új kutatási irányzat foglalkozik, szak- emberei a témáról már számos kiváló tanulmányt publikáltak. Ezek közül a legismer- tebb Rockström et al. munkája, amely a Nature folyóiratban jelent meg 2009-ben.

Ebben a kutatók bemutatják, hogy az emberiség átlépte a természet határait: folya- matosan nő a művelésbe vont földterületek nagysága, melynek következtében szün- telenül csökken a természetes élőhelyek területe. Az élelmiszer-ellátás lehetőségeit és biztonságát rontja, hogy a művelés alatt álló földek 65 százalékán károsodott a talaj minősége. A mintegy egymilliárd ember napi megélhetését biztosító halászterü- letek csaknem 75 százaléka túlhalászott, vagy a biológiai működőképességének hatá- rán van. Ezeknek és az ezekhez hasonló kutatási eredményeknek a következtében egyre nagyobb a társadalmi igény arra, hogy a szakemberek olyan módszereket dol- gozzanak ki, amelyek segítségével megtudhatjuk, hol húzódnak e határok.

A társadalmi igény kielégítését szolgáló első, széles körben elterjedt módszer az ökológiailábnyom-számítás volt, amit 1971-ben dolgoztak ki. Az ökológiai lábnyom azt mutatja, hogy egyes embereknek vagy társadalmi csoportoknak – amelyek lehet- nek vállalkozások, települések, különböző méretű régiók, országok vagy az egész emberiség – milyen mennyiségű földre és vízre van szükségük önmaguk fenntartásá- hoz és a keletkezett hulladék elhelyezéséhez. Számítása során a különböző kategóri-

ákba sorolt fogyasztásokat átváltják a források előállításához szükséges földterületek nagyságára. E földterületek összegzése adja a vizsgált társadalmi csoport ökológiai lábnyomát, amelynek mértékegysége a globális hektár. (Ezzel a módszerrel össze- vethetővé válik különböző társadalmi csoportok becsült fogyasztása.) Az így kiszá- mított globális hektárt hasonlítják össze a vizsgált társadalmi csoport számára ren- delkezésre álló természetes erőforrások mértékével, azaz a „biológiai kapacitással”, amit szintén hektárban fejeznek ki. Az ökológiai lábnyom azonban egy meglehetősen bizonytalan mutató, amin az elmúlt évtizedekben tett erőfeszítések ellenére sem sike- rült javítani. Részben azért, mert továbbra sem lehet megválaszolni az összes termék, szolgáltatás és hulladék területi egységgé konvertálásának nyitott kérdéseit, részben pedig azért, mert nincs a természet határait mérő biológiai kapacitás meghatározásá- nak egységes módszertana. Az ökológiai lábnyom számításának módját elemző egyik tanulmány ezért arra a következtetésre jutott, hogy az nem alkalmas módszer tudományos vizsgálatok végzésére (Borucke et al. [2013]).

A fogyasztás „ökológiai költségeinek” becslésében széles körben elterjedt a karbonkalkulátor is, melynek mára már sok változata érhető el az interneten. (Néhá- nyat közülük az F1. függelékben mutatok be.) Ezek rendszerint egy szűk, sok eset- ben egymástól különböző fogyasztási körre koncentrálnak, számítási módszereik eltérők, megbízhatóságuk pedig kérdéses. Egy ökológiai folyóirat, a Lépések, 2016- ban közölte az „Érvényesek és megbízhatóak-e az elektromos szénlábnyom- kalkulátorokkal számított eredmények?” című tanulmányt (Szigeti–Harangozó [2016]). Szerzői öt különböző, vállalatok számára készített kalkulátort hasonlítottak össze egy mintapélda segítségével, és megállapításaikat így foglalták össze: „Az eredményeket áttekintve láthatjuk, hogy közöttük akár tízszeres eltérés is lehet, vagy- is a kalkulátorok rendkívül nagy bizonytalansággal mérik a szén-dioxid-kibocsátást, ezért nem megbízhatóak. A közvetlen és az egyéb közvetett kibocsátás (általában a közlekedés számbavételének problémái miatt) nehezen különíthető el…, így az érvé- nyességgel is problémák vannak.” (i. m. 14. old.)

Mivel az ökológiai lábnyom meghatározása és a karbonkalkulátorok számítási módszere sok bizonytalanságot rejt magában, de a fogyasztás természetes határainak mérése az ökológiai válság miatt fontos kérdés, sokan keresik egy új, a jelenlegieknél jobb mérőszám kidolgozásának lehetőségeit. Az egyik ilyen az egy főre jutó szén- dioxid-kibocsátást mérő mutató. Ennek előnye, hogy ma már nagyon sok terméknek és szolgáltatásnak ismert a „szén-dioxid-értéke”, és ezáltal az összes fogyasztás ki- bocsátása összehasonlítható a természet szén-dioxid-elnyelő képességét mérő „ter- mészetes nyelők” szintjével. (Fontos azonban megjegyezni, hogy ez is egy becsült érték, ami szintén sok bizonytalanságot rejt magában.) Számítási módjának tudomá- nyos elfogadottságát tizenhárom tudományos akadémia közös állásfoglalása is alá- támasztja, amit 2008-ban a G8-országok (Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Oroszország) találkozó-

jára készítettek el, és a rendezvényre meghívott, további öt nagy kibocsátással ren- delkező ország (Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, India, Kína és Mexikó) tudomá- nyos akadémiáinak vezetői is aláírtak. A dokumentum éghajlatváltozással kapcsola- tos érdemi lépéseket, többek között a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését sürgette:

„Az éghajlat stabilizálásához a kibocsátásokat fokozatosan a természetes nyelők nettó kapacitásának szintjéig kellene lecsökkenteni, ami kevesebb, mint fele a mai kibocsátásnak.” (Tudományos Akadémiák [2008] 18. old.)

A Föld jelenlegi népességét figyelembe véve, a természetes nyelők körülbelül 2-2,5 t/fő szén-dioxidot tudnak elnyelni egy év alatt (Global Carbon Project [2012]), az egy főre jutó kibocsátás értéke pedig ennek közel kétszerese, körülbelül 4,7 tonna volt 2011-ben.

Ezeknek a makroszintű adatoknak a felhasználásával azonban nehéz olyan becslése- ket készíteni, amelyek összehasonlíthatóvá teszik a különböző társadalmi csoportok ki- bocsátását. Ian Gough 2006. évi országos adatok felhasználásával, fogyasztási alapon kiszámította az egy háztartásra és az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét az Egyesült Királyságban, COICOP- (Classification of individual consumption according to purpose – az egyéni fogyasztás rendeltetésszerű osztályozása) tételek szerint (Gough [2013]). Ennek a számítási módszernek az az újdonsága, hogy az általános gyakorlattól eltérően (mely területi alapú, és figyelmen kívül hagyja az export/import hatását) orszá- gos fogyasztásra épül. Gough megállapította, hogy az Egyesült Királyságban 2006-ban az egy főre jutó fogyasztás szén-dioxid-kibocsátásának értéke (15,2 t) közel kétszer akko- ra volt, mint a területi alapon mért érték, és hatszor-hétszer magasabb, mint a természet határainak egy főre jutó értéke (2-2,5 t/fő/év). A szerző a számított értékeket jövedelmi decilisek szerinti bontásban is közzétette, amelyek így már nemcsak az országok közötti, hanem az Egyesült Királyságon belüli társadalmi különbségek elemzésére is lehetőséget adtak. A legalsó jövedelmi decilisben az egy főre jutó kibocsátás értéke 10,2 t, míg a 10.

decilisben 24,5 t volt. Ez a számítási módszer azonban komoly szakértelmet és sok időt igényel, ezért széles körű használata nehézségekbe ütközik.

Felismerve az ökológiai válság súlyosságát, folyamatosan nő az ökológiai vál- ságra és az éghajlatváltozásra adott országos, helyi (önkormányzati), illetve közös- ségi „válaszok” száma is (Antal [2015]). E kezdeményezések eredményességét je- lentős mértékben segítené egy, a szén-dioxid-kibocsátás mérésére alkalmas, könnyen használható és megbízható módszer.

A háztartások szén-dioxid-kibocsátásának mérése

Az országos, a helyi és a közösségi szintű kibocsátás mérésére, illetve értékelésére nyújtana lehetőséget az a számítási módszer, ami a háztartások fogyasztása alapján

kalkulálná ki a szén-dioxid-kibocsátást. A háztartások kibocsátásának ismeretében így különböző méretű és összetételű közösségek adatai is előállíthatók lennének, melyek alapján aztán további vizsgálatokat és szociológiai elemzéseket lehetne végezni.

A módszer megvalósítását az teszi lehetővé, hogy ma már szinte minden árunak és szolgáltatásnak ismert a „szén-dioxid-költsége”. Az erre vonatkozó adatok hozzá- férhetők a különböző karbonkalkulátorok honlapjain, de Bernes [2010] ezek egy részét össze is gyűjtötte kötetében. Csak néhány közülük: egy e-mail-nek 4 g, egy e- mail-csatolmánynak 50 g, egy egyszerű laptop áramfogyasztásának óránként 200 g, egy energiahatékony laptopénak 13 g, míg egy szerver/hálózat használatának órán- ként átlagosan 55 g a szén-dioxid-költsége.

Ezek mellett jól használható adatok érhetők el az Egyesült Királyságban működő Tesco-áruházakban is, ahol „a bölcsőtől a sírig” megközelítést alkalmazva, minden egyes terméken feltüntetik, hogy azok előállítása, használata, majd hulladékká válása mennyi szén-dioxidot-kibocsátással jár.

Az adatok megbízhatóságát javítaná és a különböző háztartáscsoportok összeha- sonlíthatóságát is biztosítaná, ha Magyarországon a mérőszám kalkulálása szorosan kapcsolódna a KSH háztartásstatisztikai felvételeihez. Ezért az MTA Társadalomtu- dományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársai 2015-ben javasolták a hivatal munkatársainak, hogy az Egyesült Királyságban alkalmazott, korábban már ismertetett módszerhez részben hasonlóan, Magyarországon is a COICOP-tételek alapján készüljenek ilyen számítások. A megvalósítás egyik akadálya az, hogy a KSH csak a fogyasztás egy részét – például a tojás-, a gyümölcs- és a húsfogyasztást – tartja nyilván természetes mértékegységben (darabban, kilogrammban, literben stb.) is a fogyasztói ár mellett, a szén-dioxid-kibocsátás viszont csak a természetes mértékegységek alapján számolható ki. Ennek hiányában az kizárólag becslésekkel határozható meg.

A módszer alkalmazásának további nehézsége, hogy a természetes nyelők szintje nem magyar, hanem nemzetközi mérési és becslési adatok alapján szerepelne a szá- mításban. Így ennek évenként változó értéke első megközelítésben – részletes adatok hiányában és bizonyos elvi kérdések (például „Ki mennyit fogyaszthat a természet kincseiből?”) megválaszolása nélkül – az egész országra vonatkozna. A természetes nyelők szintjében történő változások hazai számítása azonban javítana a módszeren.

Egy jövőbeli ökotudatos társadalomban – ahol a természet határainak átlépése normasértésnek számít – ilyen és ehhez hasonló célból kidolgozott egyéb mutatók afféle szerepet tölthetnek be, mint jelenleg a pénz a piacgazdaságban. Tanulmá- nyomban az „ökológiai költség” kifejezés használatakor ezért arra utalok, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ökológiai szempontból az elfogyasztott áruk és szolgáltatások

„költségének” tekinthető.

A módszer alapján számított országos eredmények minden évben megjelenhetné- nek a KSH háztartás-statisztikai kiadványaiban (lásd például KSH [2005]), és rájuk

alapozva már kialakítható lenne egy megbízható online kalkulátor is, amelynek se- gítségével minden háztartás/háztartásokból álló közösség, valamint ezek kibocsátása alapján az önkormányzatok is kiszámíthatnák saját szén-dioxid-kibocsátásukat. (Eh- hez azonban szükség van az adott területen élő háztartások összetételére vonatkozó adatokra is, mert az országos minta nem alkalmas helyi szintű adatok előállítására.) A hivatali kiadványokban nyilvánosságra hozott országos és különböző bontásokban elérhető (jövedelemtizedek, az eltartott gyermekek száma, régiók, a háztartásfők korcsoportja stb. szerinti) adatok lehetővé tennék a „saját kibocsátások” összevetését a hasonló társadalmi helyzetben levő társadalmi csoportok, települések és az egész ország kibocsátásával.

Az új mérőszám társadalmi támogatottsága

Az új mérőszám kidolgozásáról szóló javaslatot nemcsak azért fogalmaztuk meg, hogy az a természet határait mindenki számára megismerhetővé tegye, hanem azért is, mert az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézetében 2005-ben indított „Klímabarát települések” programban szerzett tapasztalatok egyér- telművé tették számunka, hogy más országokhoz hasonlóan, Magyarországon is lenne társadalmi támogatottsága egy ilyen mutatónak. Az Egyesült Királyságban például, ahol az első, helyi szintű klímastratégiák már az 1990-es évek elején elké- szültek, a klímabarát városok, régiók mellett közel 500 falu is található, amelyek számára fontos szempont a szén-dioxid mérése és a kibocsátás csökkentése. A prog- ram magas szintű társadalmi támogatottságára jó példa Ashton Hayes, egy közel ezer lakosú falu is Anglia északi részén, ahol csak 350 ház van, és egy iskola működik. A település 2006-ban hirdette meg programját (www.goingcarbonneutral.co.uk/village- footprint-survey-2010/) azt a célt megfogalmazva, hogy ők válnak Európa első szén- dioxid-mentes falvává. Hét év alatt kiemelkedő eredményt értek el: 23 százalékkal csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat (szemben más helységekkel, ahol általában évi egyszázalékos csökkentést tűztek ki célul). A Chesteri Egyetem kutatócsoportja egy szociológiai vizsgálatot végzett a faluban, melynek keretében felmérték minden háztartás fogyasztását, és a kapott adatok felhasználásával számolták ki az egész falu szén-dioxid-kibocsátását. A következő években szintén hasonló módon mérték az elért eredményeket. Mivel ilyen részletes adatfelvételt csak kis településeken lehet végrehajtani, ezért javasoltuk, hogy Magyarországon a minden évben végzett háztar- tásstatisztikai felvételek segítségével készüljenek ehhez hasonló számítások. Ha- zánkban a klímabarát települések lakosainak részvételével megalakult klímakörök, a városokban és a falvakban működő zöld civil szervezetek és az ökotudatos közössé-

gek számára is fontos kérdés, hogy ők maguk milyen mértékben járulnak hozzá a légkör szennyezéséhez és lépik át a természet határait. Ezekre a kérdésekre azonban megbízható számítási módszer hiányában nem kaphatnak megfelelő választ. Ezért dolgozott ki 2008-ban az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete egy adatfelvétel nélkül, a meglevő műszerek segítségével megvalósítható új módszert a települések szén-dioxid-kibocsátásának mérésére. Javaslatunk szerint a településeknek kibocsátásuk folyamatos figyelemmel kísérésére az önkormányzati épületek villany-, gáz-, víz- és távfűtés-fogyasztási mérőóráit kellett volna használ- niuk, amelyek értékeit ettől függetlenül is mindig leolvassák (Gáspár–Antal [2008]).

(Az ajánlás alapján készült el a Klímabarát Települések Szövetségének felhívása.

[Lásd az F2. függeléket.]) A kitűzött célt azonban akkor elsősorban az önkormányzat dolgozóinak leterheltsége miatt nem sikerült megvalósítani. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy a polgármesterek, az önkormányzatok vezetőinek egy része és az ég- hajlatváltozással foglalkozó helyi lakosok is érdeklődnek e mérési lehetőség iránt.

Az azóta eltelt években még nagyobb figyelmet kapott (többek között a 2015. de- cemberi párizsi klímacsúcson) a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátá- sa (Antal [2016]), így feltételezhető, hogy 2008-hoz képest ma már nagyobb lenne az érdeklődés e módszer iránt. Ezt az is alátámasztja, hogy a fejlett ipari országokban több ezerre, Magyarországon pedig több százra tehető az öko- és klímatudatos ön- kormányzatok, helyi közösségek száma (Antal [2015]).

2005-ben a „Klímabarát települések” volt az első önkormányzati szintű klíma- program Magyarországon, de az azt követő években több hasonló együttműkö- dés/kezdeményezés is elindult. A teljesség igénye nélkül ezek közül néhány: Energia Klub Klímaválasz programja, Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége, Green City – Zöldebb Városokért Mozgalom, Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, Polgármesterek Szövetsége.

Az elmúlt közel harminc évben közösségi szinten ennél jóval több környezetvé- delemmel foglalkozó szervezet alakult Magyarországon. Ezek közül most részletesen az eredetileg Belgiumból származó „EnergiaKözösségek” elnevezésű programot és versenyt (www.energiakozossegek.hu/) mutatom be, mivel az az MTA Társadalom- tudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetében kidolgozott számítási módszer- hez hasonló metódust alkalmaz a háztartások energiafelhasználásának kalkulációjára.

Magyarországon ezt 2011-ben és 2012-ben a GreenDependent Intézet szervezte meg az Európai Unió Intelligens Energia Programja, ezt követően pedig az E.ON Hungária Zrt. támogatásával.

A program keretében folyó számítások három fő tényezőre épülnek: 1. az ener- giafogyasztás megoszlására a különböző háztartási energiahasználati területek kö- zött, 2. a külső hőmérséklet hatására és 3. a háztartás előző évi fogyasztási adataira.

Minden résztvevőnek meg kell adnia, hogy mivel főz (gáz- vagy elektromos tűzhely- lyel stb.), fűt (olajjal, gázzal, árammal, fával stb.), és milyen módon állítja elő a me-

leg vizet. Majd a legalább kilenc hónapot felölelő referencia-időszakból származó adatok és statisztikák alapján kiszámítják, hogy a felhasznált gáznak és áramnak hány százaléka jut a különböző energiahasználati területekre. A kapott százalékokat azután a külső hőmérsékletnek, valamint az otthonok szigetelési szintjének megfele- lően korrigálják. A mérőórákról leolvasott adatok online kalkulátorba vitelét követő- en a program végül kiszámítja, hogy az adott háztartás több vagy kevesebb energiát használt-e, mint az előző évben.¹

Magyarországon 2011 őszén, az első fordulóban összesen huszonnégy baráti, munkahelyi, lakóhelyi stb. közösség csatlakozott a versenyhez, és közülük tizennyolc fejezte azt be 2012 májusában. Ezek az ország különböző településein, Budapesten, Gödöllőn, Gyömrőn, Győrben, Kecskeméten, Mezőkövesden, Monoron, Pécelen, Romonyán, Siklóson, Vácon, Vecsésen és Veresegyházán működnek. A résztvevők számát tekintve Magyarország a tizenhat ország közül Belgium mögött a második helyen végzett. A magyar csapatok együttesen jó eredményt értek el az energiamegtakarítás és a szén-dioxid-kibocsátás elkerülése terén. Mindannyiuknak sikerült teljesíteniük a kilencszázalékos átlagos megtakarítási célt, de jó néhány kö- zösség jelentősen túl is szárnyalta azt: Magyarországon a győztes mezőkövesdiek például átlagosan 23 százalék energiát takarítottak meg az előző évi fogyasztásukhoz képest, míg a második helyezett siklósi Végvári Zöldek 19, a harmadik helyezett Energikus KTI veresegyházi-gödöllői csapata pedig 16,5 százalékot. Így minden magyar csapat átlagosan két tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását.

A program hazai folytatása „E.ON EnergiaKözösségek” címmel (http://intezet.greendependent.org/hu/node/294) 2013 őszén indult el a GreenDependent Intézet, illetve az E.ON Hungária Zrt. együttműködésének kereté- ben, és már három sikeres évadot tudhat maga mögött. Ez idő során több száz háztar- tás versenyzett egymással, és az intézet több mint száz koordinátort képzett ki. A nemzetközi és a hazai program így immáron hatodik éve folyik évente 120-150 ház- tartás részvételével.

Szintén a háztartások ökotudatosságát segíti a Tudatos Vásárlók Egyesületének

„Ökokör” elnevezésű, 2010-ben bevezetett programja, amit a „Global Action Plan International” nevű nemzetközi civil szervezet dolgozott ki és koordinál világszerte 1990 óta (http://tudatosvasarlo.hu/okokorok). A kezdeményezés célja a háztartások környezeti terheinek csökkentése és társadalmi kapcsolatainak erősítése. Tagjai egy- szerű lépésekkel tehetik fenntarthatóvá fogyasztási és életmódbeli szokásaikat, ami már néhány hónap alatt mérhető változást eredményez. Öt-tizenkét fős csoportokba járnak össze két-három hónapig, hogy hétről-hétre újabb és újabb környezettudatos megoldásokat tanuljanak meg, illetve próbáljanak ki. A kezdeményezéshez Magyar- országon 2010 óta több mint 900 háztartás csatlakozott több tucat településen.

1 A számítási mód részletes leírása a http://www.energiakozossegek.hu/sites/default/files/EN2_szamitasi

%20modszer.pdf oldalon érhető el.

A bemutatott példák mellett még számos további önkormányzati és közösségi program is felsorolható, ami alapján feltételezhető, hogy Magyarországon ma már számos önkormányzat és közösség használná a szén-dioxid-kibocsátás és a természe- tes nyelők közötti kapcsolatot számszerűsítő, jelen tanulmányban leírt módszert.

Ezek körét tovább bővítené, ha azt az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához kapcsolódó országos programok is támogatnák.

A rendkívüli időjárási események gyakoriságának és hatásának, valamint az éghaj- latváltozással foglalkozó események és sajtóhírek számának növekedése is vélhetően hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon egyre több önkormányzat és helyi közösség keresi a természettel való összhangot. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetében kidolgozott számítási mód sok háztartást, helyi közösséget, önkormányzatot és végső soron az egész országot segíthetné abban, hogy megoldást találjon az ökológiai válságra, és fogyasztásával ne lépje túl a természet határait.

Függelék

F1. Néhány példa a karbonkalkulátorokra és mérésük funkciói

Külföldi:

1. A klímakutatók és klímavédők honlapjának (https://www.myclimate.org/) karbonkalkulátora segítségével ki lehet számítani egy repülő-/autó-/hajóút vagy egy háztartás/cég/rendezvény szén-dioxid-kibocsátását.

2. A Thema1 német kutatócsoport honlapján (http://carbonfilmquote.com/start.html) található karbonkalkulátorral kényelmesen és gyorsan meg lehet mérni, minek mennyi a szén-dioxid-kibocsátása.

3. Az UNEP karbonkalkulátorával kiszámítható a repülővel/autóval/vasúton tett utazások szén-dioxid-kibocsátása, valamint az azt elnyelő erdőterület nagysága is.

Magyar:

1. A „Fenntarthatóság és környezetvédelem” honlap karbonlábnyom-kalkulátora (http://kornyezetvedelem.weebly.com/karbon-laacutebnyom.html) a szokásos lehetőségek (repülő-/busz-/motorkerékpár-/kerékpárutak, valamint a háztartások szén-dioxid- kibocsátásának számítása) mellett például az élelmiszer-fogyasztásra, az oktatásra költött pénzösszeg alapján kalkulál másodlagos karbonlábnyomot, majd az adatokat összegzi.

2. A szép kivitelezésű, könnyen kezelhető és felhasználóbarát http://www.zoldnyomda.hu/labnyom_calc.php felület tizenkét kérdést tesz fel az oldalra látogatók számára, majd az azokra adott válaszok alapján határozza meg, hogy az illető- nek és háztartásának mekkora hatása van a környezetre, mekkora az ökolábnyoma.

3. A GreenDependent Egyesület által üzemeltetett http://karbonkalkulator.hu/ hon- lap karbonkalkulátorát az egyesület fejlesztette ki a „Nagycsalád – kis lábnyom” prog- ram keretében, az Energiaklub segítségével. Használatához regisztráció szükséges. A kalkulátor a háztartások karbonlábnyomát mérőóraállásaik alapján számolja ki.

F2. Felhívás egy közös, helyi szintű éghajlat-változási stratégia kidolgozására (Rövidített változat. Az eredetiért lásd Antal [2015] 180–182 old.)

Az elmúlt években már nemcsak a híradásokból értesülhettünk az éghajlatváltozás következményeiről. Mi magunk is éreztük ennek hatásait. A szélsőséges mennyiségű csapadék, a szárazság, az újra és újra megdőlő hideg és meleg hőmérsékleti rekordok egyre gyakoribbá váltak. Ezek a szélsőséges időjárási jelenségek elsősorban a helyi kö- zösségek életét zavarhatják meg, ezért a várható változásokra is helyi szinten kell felké- szülni.

A Föld országaiban évről évre nő azoknak a törekvéseknek a száma, amelyek helyi szinten kezdtek hozzá a Föld „gyógyításához”. Hiszünk abban, hogy a helyi kezdemé- nyezések sokasága egymást erősítve hatékonyan küzdhet az éghajlatváltozás káros hatá- sai ellen. Ezért mi, a Klímabarát Települések Szövetségét alapító és a Szövetség céljait támogató polgármesterek elhatároztuk, hogy a jövőben intenzívebben fogunk az éghaj- latváltozás kérdésével foglalkozni.

Az általunk követett éghajlat-változási stratégiák egyik alapvető célkitűzése az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Ennek érdekében arra fogunk töre- kedni, hogy településeinken csökkenjen az áram-, gáz- és vízfogyasztás, valamint a táv- fűtésre felhasznált energia mennyisége. Mind a négy részterületen már számos jól ki- dolgozott megoldás létezik, amely a fogyasztás mérséklésében segítségünkre lehet, de számítunk az egyes településeken kidolgozott új megoldásokra is.

A csökkenés mértékének követéséhez a villany-, gáz-, víz- és távfűtésfogyasztás mérőóráit fogjuk felhasználni. A mérőórák állásának adatait továbbítjuk a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesület számára, akik eredményeinket negyedévente és éves szinten, összesítve a Szövetség honlapján – www.klimabarat.hu – közzéteszik.

Úgy gondoljuk, hogy ha sikerül ezen a négy területen csökkentéseket elérnünk, ak- kor feltételezhetjük, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását is sikerült csökkente- nünk. Hisszük továbbá, hogy ezek a lépések hozzájárulnak az egyes településeken a klímatudatosság növekedéséhez és az alkalmazkodóképesség javításához.

Bízunk abban, hogy ez a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a helyi szintű ég- hajlat-változási programok új lendületet kapjanak, és a klímaváltozás elleni harcban ér- demi lépések történjenek. Arra biztatunk mindenkit – önkormányzatokat, helyi szinten tevékenykedő vállatokat, intézményeket, civil szervezeteket, helyi közösségeket és csa- ládokat, háztartásokat –, akik a megfogalmazott célokkal egyetértenek, hogy kapcsolód- janak be Albertirsa, Balatonfőkajár, Farmos, Gárdony, Hosszúhetény, Küngös, Moson- magyaróvár, Pilis, Pilisszentiván, Szarvas, Szekszárd, Tatabánya, Tápióbicske, Tápió- szentmárton, Újszentes (Dumbravita), Vác és Veszprém mellé ebbe a programba, és ke- ressük együtt a Föld és a társadalmak egyre súlyosabbá váló betegségeinek gyógymód- ját!

Budapest, 2008. november 19.

Polgármesterek, az aláíró települések nevei szerint névsorban

Irodalom

ANTAL Z.L. [2008]: Klímabarát települések. Elmélet és gyakorlat. Pallas Kiadó. Budapest.

ANTAL Z.L. [2015]: A klímaparadoxon. L’Harmattan Kiadó. Budapest.

ANTAL Z.L. [2016]: Változó világ, A párizsi klímacsúcs holisztikus megközelítésben. Magyar Építőművészet. XVI. (85.) évf. 1. sz. 70–74. old.

BABAI D.–MOLNÁR Á.–MOLNÁR ZS. [2014]: „Ahogy gondozza, úgy veszi hasznát”. Hagyomá- nyos ökológiai tudás és gazdálkodás Gyimesben. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet. Bu- dapest, Vácrátót.

BEHRINGER,W. [2010]: A klíma kultúrtörténete. A jégkorszaktól a globális felmelegedésig. Corvina Kiadó Kft. Budapest.

BERKES, F. [1999]: Sacred Ecology, Traditional Ecological Knowledge and Resource Manage- ment. Taylor and Francis. Philadelphia, London.

BERNES,L.M. [2010]: How Bad Are Bananas? The carbon footprint of everything. Profile Books Ltd. London.

BORUCKE,M.–MOORE,D.–CRANSTONB,G.–GRACEY,K.–IHA,K.–LARSON,J.–LAZARUS,E.– MORALES,J.C.–WACKERNAGEL,M.–GALLI,A.[2013]: Accounting for demand and supply of the biosphere’s regenerative capacity: The National Footprint Accounts’ underlying methodology and framework. Ecological Indicators. Vol. 24. January. pp. 518–533.

BREZSNYÁNSZKY K. –SZARKA L. [2010]: Földtudományok az emberiség szolgálatában. A Föld Bolygó Nemzetközi Éve. Magyar Tudomány. 169. évf. 10. sz. 1227–1237. old.

CSEPELI GY. [2015]: A szociológia és a Big Data. Replika. 92–93. sz. 171–176. old.

DUNLAP,R.E–BRULLE,R.J. [2015]: Climate Change and Society: Sociolocigal Perspectives.

Oxford University Press. New York.

GÁSPÁR L.–ANTAL Z.L.[2008]: Az üvegházgázok számítása helyi szinten. In: Antal Z. L. (szerk.):

Klímabarát települések. Elmélet és gyakorlat. Pallas Kiadó. Budapest. 401–426. old.

GLOBAL CARBON PROJECT [2012]: Global Carbon Budget 2012.

http://www.globalcarbonproject.org/carbonbudget/archive/2012/CarbonBudget_2012.pdf GOUGH,I. [2013]: Carbon mitigation policies, distributional dilemmas and social policies. Journal

of Social Policies. Vol. 42. No. 2. pp. 191–213.

KSH(KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2005]: Háztartás-statisztikai évkönyv, 2004. Budapest.

LÁNG I. [2005]: Időjárás és éghajlat: változás – hatás – válaszadás. „Agro-21” Füzetek. 43. sz.

3–10. old.

LATOUR,B. [1999]: Sohasem voltunk modernek. Osiris Kiadó. Budapest.

MEADOWS,DO.–RANDERS,J.–MEADOWS,DE. [2005]: A növekedés határai: Harminc év múltán.

Kossuth Kiadó. Budapest.

ROCKSTRÖM,J.–STEFFEN,W.–NOONE,K.–PERSSON,Å.–CHAPIN,III,F.S.–LAMBIN,E.F.– LENTON,T.M. [2009]: A safe operating space for humanity. Nature. Vol. 461. 24 September.

pp. 472–475.

STEFFEN, W. – BROADGATE, W. – DEUTSCH, L. – GAFFNEY, O. – LUDWIG, C. [2015]: The trajectory of the anthropocene: The great acceleration. The Anthropocene Review. Vol. 2.

No.1.pp.81–98.

SZIGETI C.–HARANGOZÓ G. [2016]: Érvényesek és megbízhatóak-e az elektromos szénlábnyom- kalkulátorokkal számított eredmények? Lépések. 21. évf. 33. sz. 14–15. old.

TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁK [2008]: Tudományos Akadémiák közös állásfoglalása. In: Antal Z. L.

(szerk.): Klímabarát települések. Elmélet és gyakorlat. Pallas Kiadó. Budapest. 17–23. old.

WEBER,M. [1982]: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat. Budapest.

Z.KARVALICS L. [2015]: A Nagy Adat-jelenség társadalomtudományi lehorgonyzásához. Replika.

92–93. sz. 189–201. old.