Beszélgetés Rappai Gáborral
Rappai Gábor 49 éves, statisztikus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Köz- gazdaságtudományi Kar Gazdaság-módszertani Intézetének igazgatója. Eddigi éle- tének szinte minden fontosabb momentuma szülővárosához, Pécshez kötődik. Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait, a PTE Közgazdaságtudományi Karán szerzett diplomát 1987-ben és doktori címet 1989-ben, itt habilitált 2004- ben, és az egyetemen dolgozik a kezdetektől fogva. Az, hogy valakinek manapság szokatlan módon csak egyetlen munkahelye volt, valami unalmas szakmai pálya- futást sejtet, ami messze nem valós. Rappai Gábor fiatal kora és látszólag ese- ménytelen munkahelyi múltja ellenére igen gazdag pályát tudhat maga mögött, hi- szen kivételesen magas szintű és sokoldalú tevékenységet folytat az oktatás, az ok- tatásszervezés, a tudományos kutatások, a gyakorlati munka és a statisztikai- ökonometriai szakmai közélet terén. A különböző területeken elért figyelemre méltó eredményei mára a statisztikai szakma megkerülhetetlen személyiségévé tet- ték. Ez, valamint színes egyénisége indokolják, hogy a szokásosnál részletesebb, kimerítőbb beszélgetésben próbáljuk megismerni saját tapasztalatait, terveit, és egyben mértékadó véleményt kapni a magyar statisztika szinte minden létkérdésé- ről.
Kezdjük az elején. Oktatóként indultál, most is az vagy. Melyek voltak eddigi oktatói pályád legfontosabb állomásai?
Amikor 1987-ben végeztem, két tanszékre is hívtak oktatónak: az egyik a politikai gazda- ságtan volt, a másik a statisztika. Mindkét tár- gyat szerettem, mindkettőt szívesen műveltem volna, de döntenem kellett, és a statisztikát vá- lasztottam. Ennek döntő mód két oka volt:
egyrészt úgy gondoltam, hogy a statisztika politikasemleges volta számomra vonzóbb, másrészt nagy hatással volt rám akkori statisz- tikatanárom, Pintér József, akinek sokat kö- szönhetek, egyebek közt ezt a – mai szemmel helyesnek tűnő – döntést is.
Pályámat nagyban meghatározta az, hogy viszonylag fiatalon, 1990-ben elnyertem egy
DAAD-ösztöndíjat, amellyel a Hamburgi Egyetemen tanulhattam egy évet. A helyzet sa- játos volt, mert kutatási témám, a disequilibrium modellek ökonometriája tudva- lévő, hogy elsősorban Kornai János munkás- sága nyomán, szorosan kötődött a szocialista tervgazdálkodáshoz. Az pedig kiérkezésem után néhány nappal, az NDK megszűnésével végleg összeomlott. Ott álltam hát egy semmi- re se jó témával tanácstalan és tapasztalatlan fiatal kutatóként, amikor mentorom, Heinz Gollnick professzor azt javasolta, hogy kezd- jek el pénzügyi idősorokkal foglalkozni, hi- szen azok mindig kurrens kutatási témát bizto- sítanak a piacgazdaságról áttérő gazdaságok elemzői számára, adataik pedig könnyen, gyorsan elérhetők és kezelhetők. Tanácsait megfogadtam, és azóta is a pénzügyi idősorok
elemzését, annak számos vetületét tekintem fő profilomnak.
1992-ben adjunktusnak neveztek ki, majd 1993 és 1995 között levelező aspirantúra kere- tében készültem fel kandidátusi értekezésem megvédésére. A témám természetesen a pénz- ügyi idősorok modellezése volt. A védést, melyre 1996-ban került sor, sikerrel teljesítet- tem. Ezt követően, 1997-ben kineveztek do- censnek és 1998-tól kezdve már részt vettem a PTE Közgazdaságtudományi Karának vezeté- sében. Először dékánhelyettes voltam, majd két és fél ciklus leszolgálása után, 2005-ben dékánná választottak. Két cikluson keresztül, 2005-től 2011-ig voltam az, majd visszatértem a statisztikához, és 2012-től a kar Gazdaság- módszertani Intézetének igazgatója vagyok.
Ehhez az intézethez három tanszék (matemati- ka, statisztika és informatika), valamint egy, a szakfordítói képzést irányító csoport tartozik.
Eddigi oktatói pályafutásom legszebb eredmé- nyének egyébként azt tartom, hogy öt hallgatót sikerült elkormányoznom (témavezetői minő- ségben) a PhD-fokozatig.
Saját tapasztalataid tükrében hogyan látod a magyar statisztikaoktatás problémáit?
Sajnos sok problémát látok, sőt úgy is mondhatnám, hogy a statisztika oktatása alap- vetően nincs a helyén. Az okok sokrétűek: a statisztika tudományági besorolása, akadémiai szintű kezelése tisztázatlan, rendezetlen, a közoktatásban a statisztika csak minimálisan, és akkor se igazán jó helyen jelenik meg. A köztudatban a statisztika sem úgy, mint az ada- tokra támaszkodó gondolkodás és érvelés, sem úgy, mint a sztochasztikus gondolkodás és vi- láglátás nem jelenik meg. Ehelyett a köznapi életben rosszízű, a statisztikát dehonesztáló nézetek, vélemények forognak közszájon, amelyek terjedéséhez olykor sajnos a politika is megfelelő táptalajt biztosít. Ez a deformáló-
dott köztudat aztán rányomja bélyegét a felső- oktatásra is, ami pedig szintén nem tudja he- lyén kezelni a statisztikát: erőlteti a következ- tetéses statisztikai módszereket, ami viszont a matematikailag egyre kevésbé képzett hallga- tótömeg passzív ellenállásába ütközik, így az oktatás jellemző módon öncélú és eredményte- len lesz. Az informatikai támogatást, amely egyre fontosabb szerepet játszik a statisztiká- ban, szintén nem tudjuk jól kezelni: nagyon nehezen lehet megtalálni a helyes utat a min- den tartalmi értelmet nélkülöző gombnyomo- gatás és a passzív szemlélődő demonstrációk közt.
Ennek eredménye aztán az lesz, hogy a társadalmi és gazdasági elemzésekben méltat- lanul kevés és többnyire nem túl igényes sta- tisztikai módszert használunk, az üzleti, gaz- dálkodási tudományok területén pedig még ennél is kevesebbet. Pedig a statisztika, mint a társadalomtudományok matematikája, gyorsan fejlődő világunkban, az információs társada- lom kiteljesedésével ennél többet érdemel.
Tudomásom szerint többször is megkeres- tek azzal, hogy vállalj el olyan politikai szere- pet, amelyben a magyar felsőoktatás legmaga- sabb szintű irányításában vettél volna részt.
Miért utasítottad ezeket vissza?
Ezeket a megkereséseket mindig nagyon komolyan megfontoltam, hiszen teljes mérté- kig tisztában vagyok azzal, hogy a magyar fel- sőoktatás reformra szorul. Egy ilyen reform különböző oldalakról indulhat, és sok jó meg- közelítést el lehet képzelni. Magam is tudnék ilyet vagy ilyeneket felvázolni. Mindazonáltal valamennyi reformkísérletnek van egy kritikus pontja: az, hogy a szakmai, oktatásstratégiai szempontokat vagy a politikai, közelebbről te- rületfejlesztési szempontokat tartjuk-e elsődle- gesnek. Máshogy megfogalmazva ugyanezt, evidencia, hogy a szétaprózott intézményi
struktúra nyilván nem szolgálja a minőséget, ugyanakkor, ha a felsőoktatás-politika lépése- ket fontolgat a koncentráció fokozása érdeké- ben, a politika kihátrál a támogatásából, és egyébként gyakran jogos partikuláris érdekek hangsúlyozásával akadályozza ezeket. Ez az- tán odavezet, hogy gyakorlatilag lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki ezeket a felsőokta- tási intézményi reformokat következetesen vé- gig akarja vinni. Koncepciók, tervek, munka- anyagok készülhetnek, de ezek mind előbb- utóbb az íróasztal fiókjában végzik. Én pedig nem akarok az íróasztalfióknak dolgozni.
Az oktatás gyakorlása és szervezése mellett folyamatosan részt veszel az egyetem életének irányításában. Ezt mennyire tekinted szív- ügyednek, illetőleg mennyire olyan tevékeny- ségnek, amit meg kell csinálni, de eltávolít a szűkebb szakmádtól?
Úgy gondolom, hogy az a tevékenység, amit ezen a téren kifejtettem, hozzá tartozik a szakmámhoz, hiszen közgazdász végzettségem van, és ez egyebek közt azt is jelenti, hogy a vállalatirányítás, a vállalatszervezés, a pro- jektmenedzsment, az intézményfejlesztés mind a szakmámhoz tartozik. Egyébként az e téren elvégzett munka nagyon érdekes, izgalmas és sokszínű volt, hiszen többek között irányítot- tam a kar épületegyüttesének teljes felújítását, ami többmilliárdos beruházás kezelését jelen- tette, levezényeltem a kar oktatásának Bolo- gna-rendszerre való átállását, és vezetőtársaim támogatásával bevezettem az új komplex telje- sítményértékelési rendszert, amely három té- nyezőt (oktatás, kutatás és intézményme- nedzsment) vesz figyelembe. Összességében azt mondhatom, hogy a kar méretét, tevékeny- ségét tekintve nagyjából megfelel egy közép- vállalatnak, így irányítása egy középvállalati vezérigazgató munkájával hasonlítható össze.
Visszatérve a kérdésre, a szűkebb szakmámtól
valóban eltávolodtam, de eközben egy sor olyan új tapasztalatra, ismeretre tettem szert, amit nagyon sok helyen tudtam és tudok hasz- nosítani.
„Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, oktat- ja.” Te alighanem valóban tudod, mert az ok- tatás mellett gyakorlati munkákban is részt vettél/veszel. Kérlek, mutass be néhány gya- korlati feladatot ezek közül!
Valóban sok gyakorlati munkában vettem részt. Még kezdő oktató koromban, elsősorban fizetéskiegészítés céljából, bekapcsolódtam a területi szülészfőorvosi hivatal munkájába sta- tisztikusként. A születéssel kapcsolatos rendel- lenességek csökkentése és kiszűrése érdekében igen nagy adatbázist hoztak létre: a kismamák- ról 140, a született babákról egyenként 15 kér- dést tartalmazó kérdőíveket rögzítettek, így nagyon hamar több tízezer adatot tartalmazó adatbázishoz juthattam. Ennek elemzését az akkori technikának megfelelően a BMDP- programcsomaggal végeztem. A munka ered- ményei egyebek közt tizenkét publikációban testesültek meg. Számomra ez a feladat a meg- jelent cikkeken túl azért volt fontos, mert ezen keresztül alaposan megismerkedtem a sokvál- tozós elemzések elméleti és gyakorlati prob- lémáival.
Ezt követően a DAIWA MKB befektetési bankban végeztem értékpapír-elemzéseket.
Nem kis büszkeséggel tölt el az, hogy a DWIX állampapírhozam-index kialakításában, amely hosszú ideig a gyakorlatban is jól működött, az én statisztikusi munkám is fontos szerepet ját- szott.
A harmadik feladatcsoport, amelyben részt vettem, még ma is tart. Elsősorban térségfej- lesztési cégek, alapítványok igazgatótanácsai- ban, felügyelőbizottságaiban és kuratóriumai- ban vagyok jelen, és tanácsaimmal igyekszem segíteni ezek munkáját. Itt főként persze az
irányításban, menedzselésben szerzett tapasz- talataimat tudom hasznosítani, de előfordul, hogy becslési, előrejelzési feladatokban a sta- tisztikus véleménye is fontos lehet.
Az említett három fő vonulat mellett vol- tak még további munkáim is, amelyek szinte mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy az okta- tásban az elméleti igényesség mellett a gyakor- lati tapasztalatokat is egyre jobban tudjam ér- vényesíteni.
Egy egyetemi oktató előmenetelének fontos eleme a tudományos pálya. Te időben megsze- rezted a doktori címet, a kandidátusi fokozatot, habilitáltál, és most az MTA doktori cím meg- szerzése a következő feladat. Ezzel kapcsolat- ban felmerül az a kérdés, hogy milyen terüle- ten, milyen témában lehet ma egy magunkfajta statisztikusnak esélye a doktori címre, másként szólva az MTA hierarchiájában hol van a sta- tisztika helye? Önálló, tudományok feletti disz- ciplína-e vagy csak valamely tudományág ki- szolgálója? Szerinted miért nem lehet önálló statisztikai doktori címet szerezni, egyáltalán ki és mit tehetne annak érdekében, hogy a mostani, nehézkes, nem ritkán a jelöltek szá- mára megalázó processzusok helyett egy, a tel- jesítményeket jobban tükröző rendszer alakul- jon ki? Ezekről a kérdésekről még 1999-ben közösen írtunk cikket a Statisztikai Szemlében, ám azóta 14 év eltelt, sok új benyomás hatásá- ra bizonyára új elemeket tudsz említeni.
A lényeg azt hiszem, nem változott. Felfo- gásom szerint a statisztika transzdiszciplináris tudomány, és legalábbis, mint tudományos módszer, lényegileg független a vizsgálat tár- gyától. A statisztikának ez a státusa az, ami el- sősorban gondot okoz, ugyanis egy ilyen terü- leten, ha valaki új eredményt akar elérni, két lehetősége van. Vagy módszertani fejlesztést végez, új eljárást, módszert fejleszt ki, ami tudjuk, ezen a területen nagyon nehéz, és jó-
részt a matematika világába tartozik. A másik út új eredmények elérésére az, hogy az alkal- mazott szaktudomány, az alkalmazás terén nyújtson újat. Ez azért nehéz, mert a statiszti- kustól az adott szaktárgyban olyan elmélyülést követel meg, amit a szakma más képviselői (akik nem statisztikusok) mintegy főfoglalko- zásban elérnek. A gazdaságtudományban al- kalmazott statisztikusoknak a gazdaságtudo- mányokban kell újat mondaniuk.
A mostani akadémiai minősítési rendszer nem ismeri el azt a munkát, amit egy statiszti- kus több különböző feladaton kisegítőként vé- gez. A statisztika, mint szolgálólány nincs megbecsülve, elismerve, még akkor se, ha a statisztikus mint ökonométer olyan elemeket tud belevinni egy gazdasági-társadalmi téma kutatásába, amelyektől az lényegesen jobb, pontosabb, korrektebb lesz. Horribile dictu, a statisztikus adhat érdemi keretet egy-egy kuta- tásnak, a végén mégis csak „technikai segéd- munkának” ítélik meg tevékenységét. Ezen a szemléleten változatni kellene, és nagyobb tu- dományos elismerést kellene adni az ilyen te- vékenységeknek. Az, hogy a Statisztikai Szem- lét A kategóriás folyóirattá minősítették, sokat segít a helyzeten, hiszen az említett hiányzó szemlélet így talán egy kicsit több teret nyer.
Ami a doktori iskolákat illeti, közismert, hogy főfoglalkozású statisztikusokat képző doktori iskola nincs, jóllehet van néhány, ahol mintegy szakirányként magas színvonalú sta- tisztikusképzés folyik. Úgy gondolom, hogy az önálló statisztikai doktori iskola létrehozásá- nak legfőbb akadálya a meglehetősen kemény és olykor bürokratikus szabályozás mellett az, hogy a statisztikának valójában nincs helye az MTA struktúrájában. Ilyen körülmények kö- zött nagyon nehéz lenne egy ilyen iskolát lét- rehozni. Talán több egyetem és egyéb intéz- mény összefogásával lehetne valamit kezdeni, de egyrészt az egyetemek most bőven el van- nak foglalva saját bajaikkal, másrészt az sem
világos, hogy lenne-e valós kereslet ilyen kép- zési formára.
Az imént említetted a publikációkat. Töb- ben vagyunk, akik oktatási alapmunkákat (tan- könyv, szakkönyv) készítettünk, és joggal re- méljük, hogy ezek olyan hatást gyakoroltak a szakmára, mely a hivatkozásokon keresztül a minősítéseknél is komolyan esik latba. Szerin- tem ez nem egészen így van. Mi a véleményed erről?
A tudományos minősítési rendszer egyik leglényegesebb eleme, egyben a tudományos teljesítmény jól megragadható fokmérője két- ségtelenül a publikáció és természetesen a publikációkra történő hivatkozás. Ezzel mér- hető le, hogy egy szerző vagy egy mű milyen hatással van a szakmai környezetére. Sajnos ma Magyarországon a mi szakmánkban az a helytelen gyakorlat kezd kialakulni, hogy a módszertani ismereteket köztudottnak tekintik, az azokat tartalmazó alapmunkákat, szak- és tankönyveket meg sem hivatkozzák. Az is gyakori, hogy hivatkozásul olyan idegen, jel- lemző módon angol nyelvű tankönyveket ad- nak meg, amelyeknél esetenként színvonala- sabb, a hazai sajátosságokat jobban figyelembe vevő, kényelmesebben hozzáférhető magyar könyv is létezik. Valahogy a szakma mintha szándékosan negligálná azokat az alapmunká- kat, amelyeken felnevelkedett. Sajnos ez a szemlélet a Statisztikai Szemlében is egyre in- kább teret nyer. Ez pedig együtt azzal, hogy a tudományos teljesítmények értékelésekor az ezekre való hivatkozások kisebb súllyal esnek latba, méltatlanul hátrányos helyzetbe hozzák azokat, akik ebbe a műfajba sok munkát fek- tettek.
Tevékenységed elengedhetetlen része az is, hogy aktív szerepet vállalsz a szakmai társa- dalmi életben. Ez a munka olyan sokrétű, hogy
szinte fel se lehet minden elemét sorolni. Arra kérlek, emelj ki ebből egy-két fontosat, és azokról ossz meg velünk néhány gondolatot!
Már igen korán, fiatalon ért az a nagy megtiszteltetés, hogy az MTA Statisztikai Bi- zottsága tagjai sorába választott. Emellett megalakulása óta tagja vagyok a Gazdaság- modellezési Társaságnak és a rendszerváltás utáni újjáalakulása óta a Magyar Statisztikai Társaságnak. Az utóbbi választotta meg az Etikai Kódex (EK) által életre hívott Etikai Testületet (ET), majd ez a testület választott meg engem elnökének 2010-ben. 1999 óta va- gyok tagja a Statisztikai Szemle Szerkesztőbi- zottságának, és ehhez kapcsolódott az a tevé- kenység, amely során a KSH keblén belül a szakkönyvkiadás újraélesztését vettük tervbe.
Az ezt irányító Kiadói Tanács elnökévé nevez- tek ki, és itt kell elmondanom, hogy a sajnála- tosan rövid életű szakkönyvkiadás máig is si- kertörténet: néhány év alatt öt színvonalas sta- tisztikai szakkönyvet adtunk ki, amelyek szé- les körben használatosak a szakmában, ugyan- akkor számottevő üzleti eredményt is hoztak a KSH-nak. Ez a Kiadói Tanács formálisan ma is létezik, de közel egy évtizede sajnos csak papíron.
Ami a folyóiratokat illeti, társszerkesztője vagyok ma is a SZIGMA-nak és két külföldi (egy szlovén és egy horvát) egyetemi szakmai folyóiratnak. Végezetül megemlítem, hogy 2005-től két cikluson keresztül egyike lehet- tem a tudomány képviselőinek az Országos Statisztikai Tanácsban.
Gondolom, ezeket a tevékenységeket kellő- en elismerte a szakma.
Igen, sok díjat, kitüntetést kaptam. Ha csak a szakmai elismerésekről beszélünk, 2000-ben megkaptam a KSH alapította Fényes Elek Em- lékérmet, 2010-ben a Magyar Statisztikai Tár-
saság Keleti Károly Emlékérmét, 2011-ben pedig a Fényes Elek-díjat, amit az illetékes minisztérium ad ki a statisztika szolgálatáért.
Ez lényegileg minden, amit egy statisztikus a szakmától kaphat, de térjünk vissza az Etikai Testületre. Elárulhatom neked, hogy ennek az interjúnak az ötlete elsősorban annak kapcsán merült fel, hogy te vagy ennek a testületnek a vezetője, és egy veled készülő, a statisztikai etika kérdéseit, illetőleg az ET munkáját bon- colgató interjú a szakma előterébe állítaná ezt a fontos kérdést. Először talán azt kérdezem, hogy szerinted melyek a statisztika etikájának legfontosabb kérdései?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, s magam is egyre többet töprengek ezen. Hol végződik a szabálytalan és hol kezdődik a sza- bályos, de etikátlan magatartás? Meddig tart a szakma, és hol kezdődik a politika – egy eny- nyire átpolitizált világban, mint amilyenben élünk, ez szinte kulcskérdés. Meddig tart a nem hivatásos statisztikusok esetén a jó szán- dékú hozzá nem értés, és hol kezdődik az eti- kátlan sandaság? Ezek nagyon nehezen meg- válaszolható kérdések, pedig lényegesek a va- lódi etikus magatartás megítélésekor.
Megítélésed szerint az MST Etikai Kódexe alkalmas-e arra, hogy ezekre a kérdésekre vá- laszt adjon, illetőleg az ezekkel kapcsolatos problémákat helyes mederbe terelje?
Ezt sem tudom igazán megítélni. Jó, hogy a magyar statisztikának van egy érvényes és hatályos Etikai Kódexe, de abban már nem va- gyok biztos, hogy ez hibátlan, és jól szolgálja a kitűzött célokat. Egyre inkább hajlok arra a vé- leményre, hogy az etikátlan magatartás alapve- tő okát a statisztikai kultúra hiányában keres- sem. Ha pedig ez így van, akkor elsősorban nem a szankciókkal és a szankcionálással kel-
lene foglalkoznunk, hanem inkább egyfajta felvilágosító munkával.
Kérlek, mondj valamit az ET munkájáról!
Az ET a megalakulását követő első évben arra törekedett, hogy kialakítsa a maga munka- rendjét és -módszerét. Ezért ebben az időszak- ban régen megtörtént, illetőleg fiktív („megtör- ténhetett volna”) eseteket képeztünk, és azokat tárgyaltuk meg. Ez a munka hasznos volt, hi- szen sok problémára fényt derített, és eredmé- nyeképp javaslatokat is megfogalmaztunk az MST-választmány felé az Etikai Kódex ponto- sítására, illetve módosítására. Amikor azonban befejeződött ez a munkaszakasz, és vártuk a valódi ügyeket, nem történt semmi, az ET-hez mindezidáig egyetlen érdemi ügy sem került.
Véleményed szerint hogyan lehetne haté- konyabbá tenni az etikai problémák megoldá- sára irányuló munkát?
Valószínűleg lehetne módosítani az EK néhány rendelkezésén. Így például alighanem hatékonyabbá tenné a munkát egy kisebb lét- számú testület, amelynek nem lennének előír- va kötelező foglalkozások. Az is lehet, hogy a munkamódszert kellene megváltoztatni, hiszen jelenleg az ET csak a hozzá beérkező pana- szokkal foglalkozik, nem tud elé menni a dol- goknak. Az teljesen rendben van, hogy nincs nyomozati jogköre, de jelen helyzetében teljes passzivitásra van ítélve. Meggondolandó lenne például a svájci modell bevezetése, ahol az ot- tani etikai testület rendszerességgel ad ki a mindenkori legkomolyabbnak ítélt esetekről általános, a szereplőket meg nem nevező, in- kább elvinek tekinthető állásfoglalást.
Hol merülhetnek fel etikai problémák? A köznapi életben aligha, hiszen itt elsősorban a tudatlanság vezet(het) etikátlan magatartásra.
A hivatalos statisztikában szintén nem való-
színű, hiszen az adatelőállító-folyamat és az adatközlés olyan, a jogszabályokra épülő mi- nőségi szűrőkön megy keresztül, annyira transzparens, hogy aligha merülhet fel az eti- kátlanság gyanúja. Az etikai kérdések – felfo- gásom szerint – leginkább az adatelemző, -felhasználó, -modellező szférában, a profi al- kalmazók körében vetődhetnek fel olyan pon- tokon, mint az egyes eljárások, modellek he- lyes használata, az alkalmazási feltételek kor- rekt kezelése, a modellezőnek, alkalmazónak nem tetsző eredmények közlése vagy elrejtése stb. Ezek valódi etikai kérdések, de nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen a tettenérésük.
Mindenesetre a modellezés vagy általánosab- ban az alkalmazások etikai kérdései olyan bo- nyolultak, ellentmondásosak, hogy szinte kü- lön tanulmányt igényelnének.
Látva ezeket a nehézségeket, az EK-val és az ET-vel kapcsolatos gondokat, valamint azt, hogy még te is elbizonytalanodsz ezen problé- mák láttán, újra fel kell tennem, immár szinte kétségbeesetten a kérdést, mit lehet tenni an- nak érdekében, hogy a statisztika etikusabbá váljék?
A helyzet valóban nem jó. Szomorúnak tartom, hogy azon az MST választmányi ülé- sen, ahol ezek a problémák már kirajzolódtak, a választmány tudomásul vette a problémákat, de érdemben nem foglalkozott vele. Mit lehet- ne tenni? Bizonyára kellene javítani a EK megfelelő rendelkezésein, alighanem valamit segítene az ET-re vonatkozó szabályozás fe- lülvizsgálata, de hosszú távon csak a statiszti- kai kultúra javulása hozhat érdemi eredményt.
Ez pedig nem fog egy-két év alatt lényegesen megváltozni. Addig nem marad más, mint az, hogy a témáról minél többet beszéljünk szak- mai fórumokon: az MTA-bizottságban, az MST rendezvényein, más szakmai-társadalmi fórumokon tartsuk melegen a témát, próbáljuk
meg a szakmai közvéleményt oda formálni, hogy aktívabban lépjen fel az esetleg tapasztalt etikátlan magatartással szemben, keressük a legjobb gyakorlatot, tanulmányozzuk más or- szágok és más szakmák tapasztalatait, azaz próbáljunk meg kis lépésekkel előrehaladni.
Jóllehet igyekeztem miden területre, tevé- kenységre kitérni, megkérdezem, hogy maradt- e olyan téma a statisztikán belül, amelyről még szívesen beszélnél.
Igen, bár erről részben már beszéltünk.
Úgy gondolom az egész statisztika nincs a he- lyén sem a közgondolkodásban, sem az alkal- mazásokban, sem a tudományos struktúrában, sem az oktatásban. Két vetületére szeretnék utalni. Egyrészt a sztochasztikus szemléletre, amit már kiskorban jó lenne a gyerekekbe ne- velni. Meg kell mutatni azt, hogy a világ nem determinisztikus, ugyanaz az ok esetenként és látszólag megmagyarázhatatlanul más okoza- tokhoz vezet. A világ tele van véletlennel, amiket kiküszöbölni nem lehet, de a véletlen- nel együtt kell élni. Készülni kell minden cse- lekedetünkben, minden tervezéskor a véletlen- re, úgy, hogy azt igazán nem ismerjük. Tuda- tában kell lennünk annak, hogy a statisztika valójában a véletlent akarja modellezni, meg- ismerhetővé tenni, megragadni. Nem kikü- szöbölni, hanem kezelhetővé tenni. Ez a szem- lélet szerintem nagyon hiányzik a társadalom- ból.
A statisztika másik oldala, arca nem ke- vésbé fontos. Arra gondolok, hogy a gyakorlati statisztika alapja az, hogy adatokat, tényeket, információkat gyűjt, rendez, és azokból von le következtetéseket. A statisztika megteremti a tényeken, az adatokon alapuló érvelés lehető- ségét, ami szerintem ismét csak nagyon hiány- zik a közgondolkodásból. A példákon, analó- giákon, „blikkfangos” mondásokon alapuló új- ságírói stílusú érvelést fel kellene váltani az
említett adatalapú, statisztikai természetű vi- tákkal. Manapság elsősorban a telekommuni- káció és az informatika fejlődése nagyon meg- könnyítette az adatokhoz való hozzájutást, sőt az azok feldolgozásához szükséges eszközöket is szinte minden érdeklődő kezébe adta. Széle- sebb körben kellene ezzel élni, mert azt látjuk, hogy bár a műszaki, orvosi, biológiai, meteo- rológiai stb. gyakorlatban a statisztika domi- náns módszertanná válik, és a társadalmi- gazdasági életben is a nagyvállalatok, bankok, központi állami szervek kiterjedten és magas színvonalon alkalmazzák a statisztikát, a kis és középvállalati szektorban jó, ha az elemzések során eljutnak a legegyszerűbb statisztikai eszközökig, a viszonyszámokig, statisztikai ábrákig, esetleg a kereszttábla-elemzésekig. A köznapi ember pedig jószerivel csak rosszízű adomákat tud mondani a statisztika kapcsán. A statisztika ilyetén polarizálódása pedig nem segít a korábban említett szemléleti kérdések megoldásában.
Befejezésül kérlek, mondj néhány szót ar- ról, mik a terveid a jövőre, hogyan képzeled az elkövetkező évekre saját munkádat, pályádat!
Gondolom, az eddigiekből kiderül, hogy pályámat egyetemi oktatóként képzelem el a jövőben is. Természeten nem zárkózom el az egyetemi, illetőleg szakmai társadalmi felada- toktól vagy éppen a gazdasági-társadalmi élet- ben való tanácsadói közreműködéstől, de alap- vetően kötődök az egyetemhez. Ahhoz pedig, hogy ezen a területen tovább tudjak haladni, mielőbb lépnem kell egyet a tudományos hie- rarchiában, azaz meg kell szereznem az MTA doktora címet. Erre tudatosan készülök egyfe- lől a szükséges feltételek (publikáció, társa-
dalmi-szakmai munka) megteremtésével, más- részt a dolgozat írásával. Tervezett témám a gazdasági idősorok modellezése az informáci- ós társadalomban. A dolgozat címe még nem végleges, de mindenképpen szeretnék benne foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyek- kel egy statisztikus-elemző a XXI. század ele- jén a gyakorlati problémák megoldása során konfrontálódik. Így foglalkozom a nemekvi- disztans idősorok kezelésével, az időbeli agg- regálás és a volatilitás becslésének kérdései- vel, általánosabban a „big data” problémával, az informatikai eszközök statisztikai alkalma- zásával, az adatbányászat aktuális vonatkozá- saival, ezeken túl pedig a modellező etikai fe- lelősségével, valamint a szakmai és etikai szempontok összeegyeztethetőségének kérdé- seivel.
A tudományos előmenetel számomra ah- hoz szükséges, hogy megvalósítsam régi ál- momat, kinevezzenek a PTE egyetemi tanárá- nak. Az, hogy erre törekszem, nem öncélú, ha- nem abban bízom, hogy egyetemi tanárként nagyobb befolyással fogok rendelkezni mind egyetemen belül, mind a statisztikus szakmá- ban, és talán jobban figyelnek majd rám akkor, amikor a statisztikus szemlélet elterjesztését, a statisztikatudomány állapotát, a statisztikaok- tatás megreformálását teszem szóvá. Meggyő- ződésem ugyanis az, hogy a magam választott szakterületén így tudok a leginkább hasznára válni az országnak.
Mindehhez erőt, jó egészséget és sok sikert kívánok, és köszönöm a beszélgetést.
Dr. Hunyadi László,
egyetemi tanár
E-mail: E-mail: hunyadi44@mail.com
