A N Y E L V - ÉS S Z É P T U D O M Á N Y I O S Z T Á L Y K Ö R É B Ő L
KIADJA A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A AZ I. O S Z T Á L Y RENDELETÉBŐL
SZERKESZTI
N É M E T H G Y U L A
OSZTÁLYTITKÁR
XXV. KÖTET. — 10. S Z Á M .
KÖLCSEY HYMNUSA ÉS A
HYMNUS KÖLCSEYJE
ÍRTA
MÉSZÖLY GEDEON
L. T A G
FELOLVASTA 1 9 3 9 . O K T Ó B E R 9 - É N
B U D A P E S T
KIADJA A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A 1 9 3 9
KÖLCSEY HYMNUSA ÉS A
HYMNUS KÖLCSEYJE
ÍRTA
MÉSZÖLY GEDEON
L. T A G
FELOLVASTA 1 9 3 9 . O K T Ó B E R 9 - É N
B U D A P E S T
KIADTA A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A 1 9 3 9
F. k.: Dr. kibédi Varga Sándor. — Sylvester Rt. Budapest
A címnek második felét ne t a r t s a az olvasó szavak- kal való üres játéknak, m e r t e t a n u l m á n y célja nem csu- pán a H y m n u s magyarázása, hanem Kölcsey politikusi és írói egyéniségének megvilágítása is, különösen azon nemzetpolitikai és irodalompolitikai eszméié, melyek a m a p o l i t i k a i költemény í r á s á r a késztették.
Hogy Kölcseyt mint politikust híven jellemezzem, a H y m n u s szövegével k ö z v e t l e n kapcsolatban nem lévő nyilatkozatait is idézem, sőt itt-ott említenem kell korá- nak politikai ellentéteit s azoknak előzményeit is.
Hogy Kölcseyt mint írót jellemezhessem, nemcsak az ő irodalmi törekvéseivel kell foglalkoznom, a m e n n y i r e azok a H y m n u s b a n tükröződnek, h a n e m figyelnem kell író-társaiban és író-elődeiben is az azonos világnézet iro- dalmi jelentkezését mint korjellemzőt. A Hymnus gondo- latait és stílusát be kell állítanunk irodalmunk régebbi századainak távlatába, nemcsak az általános történei i fölfogás kedvéért, hanem mivel Kölcsey nemcsak irodalmi p r o g r a m m o t adó értekezésben sürgeti nemzeti műkölté- szetünknek a régi költői s z á j h a g y o m á n y elemeivel való gazdagítását, hanem a p r o g r a m m o t meg is valósítja a H y m n u s b a n ; ezért vázolnunk kell a r é g i költői szájhagyo- m á n y s a j á t s á g a i t és jelentőségét is, és hogy ezt tehessük, r á kell m u t a t n u n k az ehhez alkalmas irodalomtörténeti módszerre.
Ezek a szempontok a r r a kényszerítenek, hogy az eléggé t á g n a k látszó cím kereteiből is néha kilépve, a szerkezet elhanyagolásával is igyekezzem bővíteni a t a r -
3 9 3 1*
4
talmat, megalapozni az általános fölfogástól eltérő állí- tásokat.
Történeti jellegű értekezésben a m ű f a j i szokottsá- goknál a tényeknek és b á r m i l y t á v o l i k a p c s o l a - t a i k n a k adatokon n y u g v ó megállapítását tartom fon- tosnak.
M. G.
.428
A magyar nép zivataros századaiból.
A József császár h a l á l á t követő hónapban, 1790. márc.
16-án, a korona hazakerültének örömére Kovács Mihály plébános ú r a n a g y v á r a d i templomban erről a szent ígérői beszélt: „Tartsd meg, a m i nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat." (Jel. 3: 11.) Beszédében „jól meg- mocskolta a nem m a g y a r u l beszélőket s idegen r u h á b a n járókat." A Te Deum u t á n pedig a b i h a r i nemesek táro- gató sípokban ezt f ú v a t t á k :
Hej, Rákóczi, Bercsényi, Vitéz m a g y a r o k vezéri!
Hová lettél, Bezerédit
Nemzetünknek fényes csillagi?
Ocskail
Keresztesi József jegyzette föl ezeket Naplójában, a n a g y v á r a d i reforinata eklézsia lelkipásztora. Sokszor el- énekelte ő is azt a t i l a l m a s Rákóczi-nótát még deákkorá- ban, Sárospatakon. Szíve szerint énekelhette, hiszen m á r tizenkilenc éves ifjacska korában m a g á n tapasztalta a fel- séges ausztriai ház m a g y a r o k n y a k á r a küldött katonáinak indulatját. Pontosan 1767. okt. 30-án keresztül a k a r t a őt lőni Mária Teréziának egyik vasas németje. Humanissi- mus Keresztesi csak ú g y maradt életben, hogy j á m b o r teológus létére elvette a vasas katonától a fegyvert, őt magát meg jól megverte, elkergette. Szintén pataki deák volt Kazinczy Ferenc is, Ferenc császár halálra ítéltje, m a j d kegyelemből v a s r a v e r t rabja. Bizony az ő följegy-
6
zéseiben is megtalálni a Rákóczi-nótát. A n n a k a szellemé- ben nevelte fiait is, azért ítéltette egyik f i á t halálra H a y - nau, Lajost, a honvédtábornokot. F e r e n c József végre is engedte h a j t a t n i az ítéletet a fiún, nem úgy, mint F e r e n c császár az apán.
Kazinczy betű szerint való másolásában az A k a d é m i a k é z i r a t t á r á b a n (Polit. 2. r. I I I . köt. 1. sz. 39.) f ö n n m a r a d t ennek a híres nótának, a X V I I I . század m a g y a r nemzeti h i m n u s á n a k teljesebb szövege is (Thaly erről a kéziratról nem tud). Betű szerint így van:*
Rákóczy nótája.
1.
J a j régi szép m a g y a r nép
Az ellenség téged miként szaggat, tép, Mire jutott állapotod romlandó cserép!
Mint egy kedves eleven kép Voltál ollyan szép M a g y a r Nép,
De a ' Sasnak körme között fonnyadsz mint a' lép Szegény m a g y a r nép,
Mikor léssz m á r ép, Megromlottéi m i n t cserép,
J a j hát szegény M a g y a r Nemzet j ó r a mikor lépsz.
2.
H a j h Rákóczy, Bercsényi
Vitéz Magyarok vitézi, Bezerédy
H o v á lettek Nemzetünknek első tüköri.
M a g y a r o k n a k hír szerzői Fényes csillagi Ocskai!
* Kazinczy ezt is bizonyára családi levéltárában volt régi példányról másolta, m i n t Rákóczi 1705. júliusi gyömrői beszédét is, mely az A k a - démiának ugyanabban a kézirat-kötetében t a l á l h a t ó (23). Ha m á r a Rákóczi-nótáról van szó, érdemes ezt a régi, hiteles v á l t o z a t o t teljes egé- szében közölni.
Az ellenség minden felől őket emészti Üzi kergeti
Búval epeszti
Országunkba sem ereszti
J a j hát szegény m a g y a r Nemzetünket miként veszti!
3.
J a j Országunk, jószágunk De j a j hát m á r m i magunk
Mint n y a v a l g u n k
Az idegen Nemzetségnek r a b j a i v a g y u n k J a j meg kell h a l n u n k
Meg sem m a r a d u n k
Mert idegen Nemzetség uralkodik r a j t u n k . 4.
Tenger r a j t u n k a' fegyver
Mert a' Német Nemzet köztünk hever És igen vér
M u t o g a t j a m a g á t mint egy erős Gavallér Nemzetünket kinzó pallér
Nem szán m i n t hóhér s a kit ér Addig v é r
Míg az neki mindent nem igér.
Látod melly kövér Bőrében sem fér
Még is mindég többet kér
Alig vagyon Országunkban m i a t t a kenyér.
Csokonai Vitéz Mihály a másik nagy r e f o r m á t u s fő- iskolának, a debreceni kollégiumnak tógátusaitól t a n u l t a meg a Rákóczi-nótát s m e g t a n í t o t t a a csurgói oskola ne- vendékeinek is. 1799-ben t a n í t v á n y a i v a l eléadatott szín- d a r a b b a (a Culturába) i k t a t t a bele, még pedig annak a játékbeli személynek szájába adva, egy „öreg ú r i ember"
„ u d v a r i gazdá"-jának, aki nagyon lelkesedik még a deb- receni tudós papok m a g y a r viseletén is: „Uram, mikor én a Tisza mellett j á r t a m , mikor a fiamat bevittem Döbrö-
8
cönbe, csak ee-néztem azokat a szép papokat, miilen ma- gyarosan j á r t a k , pedig aszondik, túl voltak azok az Im- périumon is!" Ez a lelkes m a g y a r m o n d j a azt a Rákóczi nótájáról, hogy: „ K á r azt nem tudni, — mikor azt hallom, m i n g y á r t p e z s e g b e n n e m a m a g y a r v é r ! "
Meg is cselekszi maga a daliást — evvel a szövegválto- zattal:
H a j , Rákóczi, Bercsényi, Tököli!
Nemzetünknek válogatott m a g y a r vitézi!
Hova lettek, hova mentek
Nemzetünknek régi híres m a g y a r vitézi?
Szegény m a g y a r nép Mikor lesz már ép?
Mert a sasnak körme között, körme között Fonnyad mint a lép!
Töredékeny, mint a cserép, Szegény m a g y a r nép!
Debreceni deák volt és jól ismerte a t ú l a d u n a i Pálóczi H o r v á t h Ádám is azt a k u r u c éneket, kuruc lelkű nótázója a m a g y a r szívű társaságoknak. Ö ezt a változatot jegyezte föl 1815-re összeállított gyűjteményében:
H e j , Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi!
M a g y a r vitézek nemes vezéri!
H o v á lettek, hová mentek Válogatott vitézi?
Kölcsey F e r e n c is debreceni deák volt, mély nyomot hagyott költészetében és politikájában a r e f o r m á t u s kol- légiumok i f j ú s á g á n a k kuruc szelleme. A Rákóczi-nótának
„ H a j , Rákóczi, Bercsényi"-je verődik vissza Kölcsey
„Hazafiúság" című költeményének ebben a kezdő sorában:
Rákóczi, h a j h ! Bercsényi, h a j h !
í g y panaszol ennek a költeménynek egyik versszaka:
De bujdosóknak sírja te, Pontus h a t á r a i n ,
Nem leng egy sóhajtás feléd H ű v ének szárnyain!
A bújdosóknak az a Pontus határabeli s í r j a : Rá- kóczi sírja, Bercsényi s í r j a . Kuruc fejedelmünké, k u r u c vezérünké (v. ö. Vértesy Jenő, Kölcsey Per. 76.).
A X V I I I . századvég és a X I X . századelő m a g y a r vi- lágának költői mind ismerik és kedvelik azokat a szájról- s z á j r a járó, sőt m a g á n g y ű j t e m é n y e k b e n is följegyzett vi- lági dalokat, melyeket az idétt a kollégiumok i f j ú s á g a maga m u l a t s á g á r a énekelgetett. Névtelen szerzők vagy irodalomtörténeti nevék viselői pedig régi énekszövegeket nemcsak jegyezgettek, hanem sokszor meg is toldottak, kiegészítettek, változtattak, ú j művé alakítottak.
Balassa Bálintnak „Vitézek, mi lehet" kezdetű éneke
— jól t u d j u k — csak 1879-ben lett ismertté az irodalom- történetben: abban az évben akadtak r á az azt tartalmazó Hartyáni-kódexre. De mindig volt olyan éneklő s z á j vagy másolgató kéz, mely századok folytában tovább-tovább hagyományozta a végbeli hősök hős költőjének ezt az él- ményhői fakadt remekét. A X V I I I . században pedig akadt olyan író is, ki ú j a t , másat f a r a g o t t belőle: megtalál- j u k ezt az átdolgozást a m a g y a r m ú l t o n lelkesedő kegyes- rendi Dugonicsnak énekgyüjteményében, melyre Bálint Sándor volt szíves fölhívni figyelmemet. Pálóczi H o r v á t h Adám 1815 előtt százszámra g y ű j t ö t t e a régi és népi éne- ket, és igen sokat úgy átdolgozott, hogy egy-két sornyi m a r a d v á n y t többszakos verssé bővített. Mátyási József is,- az úgynevezett m a g y a r o s iskola legnagyobb költője, 1823-ban ezzel a hagyományos, régibb szövegű jókíván- sággal kezdi egyik elterjedt költeményét: „Legyen úgy, mint régen volt!" — de ami ez u t á n az első b u g g y a n á s u t á n buzog, ezt m á r önmagából önti.* Kölcsey is gyako-
* Mészöly: Népünk és Nyelvünk III, 246—8.
10
rolta ezt a költői eljárást. Kölcsey „Rákóczi, h a j h ! Ber- csényi, h a j h ! " költeményének is csak első sorát adta a Rákóczi-nóta szövege, a töhhi m á r a költőnek azok az ér- zései, melyeket az a régi, de mindig ú j s ó h a j t á s keltett henne, és k o r á n a k ú j sebei, őbenne, a X I X . századelei re- formkor m a g y a r költőjében és politikusában.
Nagy történelmi igazság v a n abban a regényfejezet- ben, melyben Jókai, a „Mégis mozog a Föld"-ben, a Rákóczi- nótán lelkesedő deákokból léteti a X I X . századelei refor- mer írókat, művészeket.
Megjegyzi Jókai, de látnivaló is, hogy a Rákóczi- nótának „maga a szóbeli értelme nem v a l a m i különös".
P u s z t a szövegül „kevés jelentőségű". Minden változata ilyen, a Jókai-féle is:
H e j h , Rákóczi, Bercsényi!
Vitéz magyarok vezéri!
H o v á lettél Bezerédi?
Nemzetünknek fényes csillagi?
Ocskai?
De szükséges közlenem t a n u l m á n y o m b a n ezeket a
„kevés jelentőségű" változatokat, hogy szemmel láttassam a Rákóczi-nóta egykori elterjedtségét: t u d j u k ugyanis, hogy sok változata csak úgy teremhet egy-egy énekszöveg- nek, ha sok vidéken sokan énekelgetik. Elterjedtsége ré- vén hatott Kölcseyre is ez az „együgyű versecske".
„Biz ez e g y ü g y ű versecske" — mondja r á Jókai és vele mi is. H a n e m mikor nem a puszta szöveget hallani, akkor már emígy ír róla: „Hanem mikor a tárogató m a - g y a r á z n i kezdi a fiatal deák kezében, m e n n y i emléke- zet van abban! Aki hallja, azt képzeli, hogy élt már ak- kor, mikor ennek a versnek t ö r t é n e t é t játszották, m a g a is részt vett benne, aztán meghalt, megint ú j r a szü- letett, a két élet között elfeledte az előbb történteket, ha- nem ezeknek a l á t h a t a t l a n l é n y e k n e k az érinté- sére, ezekre a hangokra, megint megzendül a lelkében a megelőző élet m i n d e n e m l é k e . . . "
Megzendült Köleseyében is, és ő a m u l t a t látván, a jelenből a jövőbe nézett amaz említettem költeményében, melyben Bákóczit és Bercsényit idézi. Vörösmarty szónoki erejét megelőző szónoki erővel hirdeti abban a költemény- ben a „nemes bosszú" titkon érlelését, m a j d a n határozott pontra kitörését:
S villámként csap, villámként s ú j t , És tűzre, l á n g r a kél,
S a bonfiú s a honleány Csak érez: nem lát s fél.
És halni mégyen, győzve j á r A vér szent mezején,
Vészek körítik homlokát, E r ő forr kebelén.
Petőfi l á t o m á s á t :
És a zászlókon eme szent jelszóval:
Világszabadság!
S ezt elbarsogják,
E l h a r s o g j á k kelettől nyugatig —
Petőfinek ezt a látomását megelőző látomással — l á t j a a szabadság diadalmas ütközetét:
S rohan, mint ár, a győzelem, Kelettől nyúgotig,
A láncsa zúg, a lobogót M a g a s szellők viszik.
És a „jobb kor"-t „buzgó imádság"-gal v á r ó Vörösmarty- nál bizonyosabb hittel hiszi, hogy:
. . . ledőlt országok hamvain E g y szép hon t á m a d f e l . . .
És Petőfinek u j j o n g á s á t : „A m a g y a r név megint szép
12
lesz!" — Petőfinek m a g y a r büszkeséggel fölcsapó ujjon- gását megelőzi Kölcsey büszke reménysége:
Egy szép hon támad fel,
Mely lelket tölt, mely szívet ráz Neve zengésivel!
1817-ben kelt ez a forradalmi költemény, két évvel ama bécsi kongresszus u t á n , melyen Ferenc császár fényes bálok közepette eltemette a magyarok szabadságát. A hu- szonhét éves Kölcsey abban az őszinte költeményben a három emberöltővel elébb volt k u r u c bujdosástól az egy öltővel később gerjedő szabadságharcig elrepül képzeleté- ben, v á g y á b a n .
„Elszórt magvakból apródonként csírázik és nő fel a kor, mely változásokat hoz magával." (Parainesis.)
Kölcsey ezt jól t u d t a .
Elszórt mag a kuruckori „ H a j , Rákóczi, Ber- csényi!" nóta, mely a Kölcseyekben csírázott ki; Kölcsey - től elszórt m a g a r e f o r m k o r i „Fejedelmünk, h a j h ! Vezé- rünk h a j h ! " , ez meg a Petőfiekben teljesedett ki.
De Kölcsey azt is t u d t a , hogy a „korelőtti küzdők több- nyire életveszély közt f á r a d t a n a k " . (Parainesis.) Tizenöt- éves kis deák volt még, irodalmi kísérleteinek t á r g y a Hellas n a g y j a i n a k dicsőítése, de m á r akkor meg kellett érnie a Martinovicscsal összeköttetésben lévő r e f o r m e r írók f e j ü k vételét vagy börtönbe vetését. A bécsi kongresz- szus idején meg vizsgálatot rendelt el a bécsi k o r m á n y Pálóczi H o r v á t h Á d á m ellen is „sufflaminatoriá"-knak, azaz bujtogatóknak nevezett „cantilená"-i miatt.
Ö, mint Tinódi Sebestyén, szövegíró, nótaszerző, éneklő és muzsikáló volt egyszemélyben, s mint egykor Tinódi j á r t a l a n t j á v a l a végeket, úgy l á t o g a t t a H o r v á t h vár- megyék-szerte a nemesi társaságokat, s egy-egy clavi- chordium v a g y tele poharakkal telt asztal mellett nemcsak a régi k u r u c nótákkal, h a n e m a m a g a korszerű szerzemé- nyeivel is élesztgette a hazafiúi tüzet. Elénekelgette meg- hitt körökben olyan énekeit is, melyekben — mint Köl-
csey a „Rákóczi, hajh!"-ban — azt a reménységet költö- gette a bús m a g y a r o k b a n , hogy egykor ú j r a a szabadsá- gért foghatnak fegyvert, nem a „szolgaláncra verő" Bé- csért.
Éppen a meghitt társaságokat kerülgették a besúgók (akkoriban auscultansoknak csúfolták őket, m a g y a r u l meg fülesbaglyoknak). E g y ilyen fülesbagoly még í r á s b a n is fölküldte Bécsbe H o r v á t h n a k egyik kárhoztatott énekét, mely azon kesereg, hogy a „Muzsikás", azaz a császár,
„nem ismeri, nem veri a mi h ú r u n k a t " , h a n e m „stájert húz", a gyáva m a g y a r pedig erre az idegen n ó t á r a táncol, Árpád elfajult u n o k á j a .
Pálóczi H o r v á t h Ádámnak, a külső-somogyi és felső- b a r a n y a i református tractus curatorának, több nemes vármegye t á b l a b í r á j á n a k , több vármegyében is volt bir- toka, feje pedig egy. Elérhette volna hát őt is a vagyon- kobzás, sőt a Martinovics szenvedte büntetés is, az ilyen kiállott büntetést pedig nem teheti m á r létlenné semmiféle későbbi kegyelem. E g y szál öregedő poéta ellen egy hatal- mas császárnak szolgálatra kész idegen szolgahada: a m a g y a r poétának tehát ésszel kellett élnie!
K a p t a m a g á t : a bécsi német politika ellen í r t költe- ményeit hirtelen átdolgozta francia-ellenesekké m e g török- ellenesekké; azt is francia-ellenessé, amelynek eredeti Bécs-ellenes szövegét bűnjelül Bécsbe küldték. Azután a
„csimbókos poéta" (így nevezte őt régies hajviseletéért Kazinczy) romlott szövegnek bélyegezte a Bécsbe küldött szöveget, az átdolgozottakat pedig eredetiekül, hitelesekül m u t a t t a elő: így azután sem jószágának, sem f e j é n e k nem lett bántódása. A későbbi kor irodalomtörténetírói is jó száz esztendőn át nem tudtak ennek az átdolgozásnak megtörténtéről, s az átdolgozott énekeket, melyek „Ötöd- félszáz Énekek" címen ismeretesek, eredetieknek tar- t o t t á k *
A rejtve tartott, eredeti szövegű példányban ez volt az első ének címe: „Menőke B u d á r ó l Bétsbe". Azokon a
* V. ö. Mészöly, Pálóczi Horváth Ádám énekeskönyve.
.428
14
magyarokon gúnyolódott benne, akik Budát, azaz a ma- g y a r ügyet elhagyván, m a g u k külön hasznáért a bécsi császár kegyét hajhászták. I l y e n politikai gondolatok voltak abban a „menőké"-ben:
Menj el, szegény magyar! ...
A víz-ész n é g y nagy folyóvizet megrekesztett, Békózó lánc keríti a kettős keresztet stb.
Célzás ez a m a g y a r címerre s ezáltal a m a g y a r alkot- m á n y r a és szabadságra, melyet a Bécsnek hódoló, hiszé- keny politika t ö n k r e tett. Tovább így szól a v e r s :
Te csak m e n j , nem ú j a k m á r a terh-viselések, Engedj a végzéseknek — ha u g y a n végzések stb.
Célzás Ferenc császár törvénytelen és erőszakos katona- és adószedéseire.
Menj! add egy olyan kézbe szabadságod fékit, Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit, Hogy megérezd, a mit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság miben különböznek!
Mintha csak T o m p a abszolutizmus-korabeli „Gályarab"- j á n a k fohászát h a l l a n á n k :
Csak azt, hogy rab vagyok, ne hagyd felejtenem!
Tompa „ G á l y a r a b fohásza" c. költeményének is az az eszméje, hogy csak hadd legyen folyton t u d a t á b a n a ma- g y a r s á g n a k az, hogy elnyomja őt a bécsi császári önkény, m e r t csak így m a r a d h a t ébren a szabadságért vaió vágy, egykor így törhet m a j d diadalra. Ezt a múlt század ötvenes éveiben élt eszmét azonban csak úgy merte írásban hir- detni Tompa, h o g y megtette régibb időkből vett költői
.428
tárgynak, egy gályarab s z á j á b a adta, és így korának és m a g á n a k legőszintébb és legforróbb érzését helyzetdalban öntötte ki. Olyan helyzetdalban, mely csak külsőleg az, melyet csak az elnyomó idegen tartott annak, melyről a költő m a g y a r közönsége tudta, hogy igazában mégsem helyzetdal, mégsem régi századok képzelt hangja, h a n e m a jelennek érezve érzett f á j d a l m a .
Pálóczi H o r v á t h Á d á m is, mikor azt a t á r g y a l t a m énekét közlésre szánta, előbb megtette több száz évvel ré- gebbi kor eszméit hirdető helyzetdalnak. Megtette egysze- rűen úgy, hogy a „Menőke Budáról Bétsbe" címet e r r e változtatta: „Hunyady J á n o s Magyar Marssa, mikor a M a g y a r U r a k n a k nagy része, tőle Losoncznál alattomban el pártolt Giskra kedvéért." Aki m a g y a r hazafi frissiben olvasta ezt a csavargós című verset, a cím ellenére is meg- értette korszerű irányzatát, a besúgók és cenzorok pedig nem vettek észre benne semmi ő felsége kedve és méltósága ellen valót. Hogy egy-egy nemzeti célzatú, korszerű poli- tikai költeményt már a címe által m u l t időkben zengő helyzetdalnak színleljen a szerző, ez a sajátos történelmi viszonyainkból eredő s a j á t o s irodalmi mesterkedés n e m Tompa korában jelentkezik először, h a n e m már a X I X . század legelején.
És most t é r j ü n k r á a H y m n u s r a .
Kölcsey evvel a kelettel látta el: „1823. jan. 22 d."
Címe, mikor 1828 végén az 1829-re szóló Aurórában meg- jelent, ez volt: „Hymnus". Mikor azonban „összegyűjtött Munkáji"-ban 1832-ben megjelent, a k k o r r a már a szerző régibb időkbe visszavetett helyzetdallá tette meg evvel a m a g y a r á z g a t ó címmel: „ H y m n u s a m a g y a r nép zivataros századaiból". A „Rákóczi, h a j h ! Bercsényi, h a j h ! " kezdetű költemény 1821-i kiadásban „Fejdelmünk, h a j h ! Vezé- rünk, h a j h ! " kezdetű, az 1832-i kiadásban pedig eredeti címe is elmarad, ennyi lesz a helyén: „Fejdelmünk, h a j . . . "
Pálóczi H o r v á t h Á d á m n a k a n n y i r a sikerült a cím- változtatás, hogy nemcsak a korabeli cenzort tévesztette meg, hanem a későbbi történetírót is: M á t r a y Gábor azt a
.428
16
Ferenc császár ellen szóló, X V I I I . századelőn kelt „me- nőké"-t úgy a d t a ki, m i n t X V . században kelt, Giskra el- len tüzelő „mars"-ot. H o g y tehát mi is ú g y ne j á r j u n k a Hymnus m a g y a r á z á s á b a n , tudnunk kell, hogy az eredeti
„Hymnus" cím után ezt a pótlékot: „a m a g y a r nép ziva- taros századaiból", később csupán a cenzor miatt kényte- lenségből függesztette oda Kölcsey, aminthogy u g y a n - akkor a cenzor miatt változtatta meg „Hazafiúság" c. köl- teményének eredeti címét is. Horváth J á n o s ezt m o n d j a (Napkelet, 1923.): Kölcsey — „Himnusát »a magyar nép zivataros századaiból« kizengőnek képzelvén el, lélekben kortársává vetítődött vissza a távoli m a g y a r századok- nak." Én ú g y vélekedem: Kölcsey nem lelkét vetíti visz- sza hazánk zivataros századaiba, hanem csak lelke meg- nyilvánulási eszközét. Í g y A r a n y sem a Heródes-kori Bet- lehem f á j d a l m á t sírja R á k h e l siralmában, hanem H a y n a u korának m a g y a r j a i é t . Kölcsey „Zrínyi dala" és „Zrínyi második éneke" sem Z r í n y i koráé, hanem Kölcseyé.
A múltnak Huszt romjai fölött lebegő szelleme Kölcseyt a jelen f ö l a d a t a i r a figyelmezteti:
— H o n f i ! mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess össze jelenkort:
Hass, alkoss, g y a r a p í t s : s a haza fényre derűi!
Kölcsey még a költészetet is úgy t a r t o t t a becsesnek,
„ha a való, meleg élettel viszonylatba tétetik", ha „vagy egyenesen tetté változik, v a g y jövendő tettek kifejtésére és előhozására" törekedik. (A M a g y a r ó v á r i Gazd. Int.).
Kölcsey a H y m n u s t nem a régi kor á r n y a felé való meren- gésnek szánta, hanem jelenkorának szóló, jövendő tettek kifejtésére való tettnek. Paradoxon, de való, hogy a régi századokra utaló cím u t a l mentegetőzésével leginkább a szerző zivataros korára, mely a Martinovics-pörrel kezdő- dött és a Wesselényi-pörrel végződött. S lia valaki nyom- tatásban a k a r t a látni művét, számolnia kellett a cenzor- ral, ki azt is megtette, hogy megtiltotta olyan mű kinyo-
.428
mását, mely n é h á n y évvel azelőtt még megkaphatta az engedélyt.
1823-ban, a H y m n u s szerzése évében, ezt az utasítást a d j a Kölcsey Szemerének (1823. ápr.-i lev.): „A Censorral vigyázva bánj".
1832-ben jelent meg a H y m n u s a bővített címmel. 1832 az az év, melyben a kormány lefoglalta Kossuth tudósítá- sainak sokszorosító gépét.
Ez már a közelgő vész előszele volt.
I I .
H a j h , de bűneink m i a t t Gyúlt h a r a g kebledben.
A bűntudat époly jellemző vonása a középkori ma- g y a r katolikus egyházi irodalomnak, mint a mohácsi vész u t á n i reformáció m a g y a r irodalmának. Középkori kódexe- ink szerzőinek és másolóinak mindig szemük előtt volt vigasztalásul a menny ragyogó képe, rettentésül a pokol számtalan k í n j a . Ehhez a keresztyén emher bűntudatához ú j vonásul hozza a reformáció m a g y a r irodalma a m a g y a r hazafi bűntudatát. A m a g y a r írók i m m á r nemcsak a ma- guk bűnös lelkét féltik a mennyei hazából való kirekesz- téstől, hanem a földi hazának, Bendegúz örökének, ön népe bűne miatt való vesztén is keseregnek.
A legelső ilyen szellemű m a g y a r vers: F a r k a s A n d r á s prédikátornak „Cronicá"-ja, a X V I . század derekáról való.
E l t e r j e d t mű lehetett, mert Szilády Áron is háromféle szövegét ismeri.
Kölcsey pedig tanulmányozta nemcsak az ő idejében kiadott írott m a g y a r nyelvemlékeket, hanem a régi ma- g y a r nyomtatványokat is. A X V . századelei Husszita Biblia nyelvtani a l a k j a i v a l archaizál Ilias-fordításában.
„Nem régi-e minden szó, minden fordulat?" kérdi Szemere Páltól (1816-i levélben) a nyelvművész önérzetével fordí- t á s a felől. „Balassa" című kis költeményét kitűnően sike- r ü l t Balassa-stílusban, Balassa-szellemben í r j a . Kölcsey
18
t e h á t ismerte a X V I . század m a g y a r protestáns irodalmá- n a k is külső, belső s a j á t s á g a i t ; ezért nem különös, hogy Istennek a m a g y a r o k k a l közlött áldásait, m a j d a nép bű- neiért való h a r a g j á t és büntetését épúgy l á t j a Hymnusá- ban, mint F a r k a s András a Cronicájában.
F a r k a s A n d r á s a Cronica eseményeit Bendcgúzzai kezdi, Kölcsey is a Hymnusét. F a r k a s A n d r á s a Duna vi- zét, Tisza vizét említi, Kölcsey is: „ . . . m e r r e zúgnak hab- j a i — Tiszának, Dunának..." F a r k a s A n d r á s Pannónia
„bő kenyerő" voltát dicséri, Kölcsey is a K u n s á g „ért ka- lász"-át. F a r k a s A n d r á s a „mátrai", „felföldi jó borok"-at, Kölcsey is „ T o k a j szőlővesszei"-t. F a r k a s A n d r á s szerint az Istent „ h a r a g r a i n d í t ó k . . . rettenetes bűnökvei", Köl- csey szerint is: „...bűneink m i a t t — Gyúlt h a r a g kebled- ben". F a r k a s A n d r á s azokat a pártütőket ítéli el, akik Németországból „emelőnek királt", Kölcsey is, mikor — m i n t látni f o g j u k — a Bocskay-RákócZi korszak polgár- h á b o r ú i r a céloz, a bécsi k i r á l y „üldözött"-ei felé hajlik.
í g y énekel F a r k a s A n d r á s :
Vegyük elő az régi magyarokat.
Ingyen m a j d megértjük, hogy az Isten őket Ilyetén bő földre, m a g y a r r á el-kihozá.
— — — — híják jó Magyarországot Bő Pannóniának, bő kenyerő országnak.
Mert ő bővölködik — — — — A Szerém borával, a Somogy borával, A Mátra borával, a felföldi jó borokval.
A Duna vízivel, a Tisza v i l i v e l . . . H a r a g r a indítók hitetlenségiinkkel, Vakságinkkal és nagy hamisságinkkal, Kezdők bosszantani gazdag aranyinkkal, Drága ezüstinkkel, ezekbe bízásinkkal,
Az. Szerém borának nagy torkosságával, Paráznaságokkal, rettenetes bünökvel.
Azért ő h a r a g j a ellenünk gerjede, Bosszúálló ostora r e j á n k szállá,
Végezetre oztán m i r e j á n k kihozá Basáival az hitetlen török császárt.
Másfelől esmétlen a m a g y a r i urak E l h a j l ó n a k koronás királoktól:
Pártot ütének János királ ellen,
Királt emelének ím az Németországból.
A sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább az ország megnyomorodék.
Evvel m e g m u t a t á az h a t a l m a s Isten, Hogy ő az bűnöknek erős bosszúállója.
H o r v á t h J á n o s a H y m n u s n a k fő eszméjéről így véle- kedik: (Napkelet, 1923., 102.1.): „A hazafiúi bűntudat, mely a nemzeti balsorsban Isten igazságos büntetését látja, e g y i k legjellemzőbb s legmélyebb s a j á t j a X V I — X V I I . századbeli irodalmunknak: Alaptétele, ihlet-irányítója az Z r í n y i nagy költeményének is, és aligha csalódunk, mikor azt hisszük, hogy b á r ezúttal meg nem nevezetten" (Köl- csey „Zrínyi dalá"-ra és „Zrínyi második éneké"-re célzás)
„Kölcseynek Hymnusát is Zrínyi költészetével való lelki ölelkezés sugalmazta." Brisits még határozottabban m o n d j a ezt: [Kölcsey] „ H y m n u s a igazában nem is más, mint a Zrinyiász I. énekében foglalt isteni szemrehányásnak bűn- bánó, engesztelő visszaéneklése". (A magy. irod. tört. A X I X . század első fele. 157. 1.)
E r r e a közvetítésre azonban, vagy csak indítékra is, a H y m n u s í r ó j á n a k nem volt szüksége. Hazafi volt, pro- testáns volt, a X V I . század m a g y a r költészetének régi énekeskönyvekből, krónikákból, históriákból ismerője és
20
értője volt:* tehát az ő „hazafiúi bűntudat"-ának még i r o d a l m i t á r g y u l v á l a s z t á s a , m e g n y i l v á - n u l á s a sem Zrínyi-hatás, hanem a folytonosság által öröklött m a g y a r protestáns világnézet és a n n a k irodalmi gyakorlata. A Szigeti Veszedelemnek az az alapeszméje is, hogy a m a g y a r o k a t bűneikért bünteti az Isten földi hazá- j u k pusztulásával, eredetileg protestáns gondolat, nem pedig az előző katolikus kódexirodalomban gyökerező.
A mohácsi vész előtti katolikus papság m a g y a r köny- veket szerző t a g j a i megvetették a világ gazdagságát, gyö- nyörűségét és földi célokért való küzdelmeit. Könyveik nagyobb részét nem is férfiak, hanem apácák számára ír- ták. Horváth J á n o s mélyen és szépen jellemzi ezt az iro- dalmat a következőkben (A magy. irod. műveltség kezde- tei. 111. 1.):
„A külső, világi eszményektől távol, szinte a világ folyásától függetlenül írták, olvasták e kegyes műveket, s e viszonylagos elszigeteltség teszi érthetővé, hogy épen egy különben hanyatló korszak történetlapjait ékesítik."
„Békesség vagyon a cellában. Az cellának kívüle nincsen egyéb, hanem csak hadakozás ... Az cellában imádkozzál, í r j , t a n ó l j . . . olvass szent írást, avagy gondolkodjál az úristenről": ezt mondja a szerzés, a regula, melyet Ráskai Lea írt le 1510-ben a Nyulak szigetén. Sziget: a békesség szigete volt m a g a ez egész irodalom, s csak azoké, kik a széles folyón, mely a békételen, a profán n a g y világtól el- választotta őket, visszafelé soha át nem keltek. Megfogad- ták a tanítást, a legszebbek egyikét, melyet m a g y a r u l is olvashattak: „Ezenképpen mi es ne ö r ü l j ü n k én édes né- néim ez világi tisztességnek; se örömnek, se tudomány- nak, se méltóságnak, se szépségnek, se a t y á n k n a k , se anyánknak, se a t y á n k f i a i n a k , se b a r á t a i n k n a k ; de csak az légyen örömünk, hogy felírattatott menyországban az mi nevünk. Bizonyával kegyig felírattatott, m e r t elhagy- tuk ez világot minden pompaságával. Mi es v í g a d h a t n á n k ez világon, miként ez világnak szeretői, ha akartunk
* Lásd erre nézve Kazinczyhoz í r o t t leveleit is.
volna! De meggondolván ez világnak elmúlandó voltát, megútálók őtet; elhagyók a t y á n k a t , anyánkat, megtaga- dók a t y á n k f i a i t . Lássuk, hogy h á t r a ne nézzünk! Mert valaki hátranéz, nem méltó mennyeknek országára."
Valóban: „valamit bírának és bírhattanak volna, urunk Jézusnak szerelmiért mind elhagyák".
Sem az apácáknak író, világmegvető szerzetesek, sem pedig a szertartáskönyveket szerkesztő plébánosok iro- dalma nem a földi haza „jó kedvéért, bőségéért" esedező irodalom volt. A protestáns kor előtti m a g y a r katolikus főpapság pedig, mely u g y a n a világi n a g y u r a k k a l együtt
„híven tékozolta életét" Mohácsnál, m a g y a r irodalmi mű- vet csak egyetlenegyet hagyott h á t r a , egy öt sorosat, egy lótályogról hasznos pogány ráolvasást. A veszprémi püspök jegyzette bele egyik becses latin könyvébe, úgy, amint a ko- csisától hallhatta. Az mondhatta el neki igről-igre úgy, amint meg ő hallotta azoktól az eleitől, akik még Scythiá- ból hozták magukkal azt a tudományt.*
Nemcsak az egyén másvilági sorsával, h a n e m a haza ezvilági sorsával is törődésnek m a g y a r irodalmi megnyil- vánulását a reformáció irodalmában tapasztalhatjuk elő- ször, onnét hat át később a katolikus m a g y a r írókra, így Zrínyire is.
Ezt a hatást igazolja az is, hogy Zrínyi másirányú irodalmi működésének előzményét is a protestáns iroda- lomban t a l á l j u k meg.
Gondoljunk egyfelől a X V . századnak a hadakozásoktól elvonuló szerzetes íróira, másfelől a X V I I . századi Zrínyi politikai és hadtudományi műveire, azután olvassuk el a közbeeső korszak egyik protestáns p a p j á n a k , Magyari Istvánnak, ilyen sorait (1602): „ A r r a is gondot viseljenek azok, akikhez illik, hogy azmikor végházat a pogányságra megszállanak, ne múlassák idejeket a vitézek héjába, ha- nem kiki minden tehetsége szerént lásson dolgához, senki kétfelől fizetést ne vegyen, amiről fizetése, arról embert tartson, és a várvívást minden keményen fogja, a pattan-
* Lásd Mészöly: Magyar Nyelv X I I I , 271.
22
tyúsokra gondviselés legyen, haszontalan lövést ne tegye- nek, nemcsak szóljon, hanem t a l á l j o n is az álgyú. Az ostromlásban is gyakorlás legyen, jó móddal legyen, egyik másikat ott érje, megsegítse, s azok számoson legyenek, hogy erejekkel elbírhassák az ellenséget. H a nem szé- gyelnűk, az v á r v í v á s b a n sokat t a n u l h a t n á n k az töröktől."
S á r v á r t , az Üj-Szigetben keltek e sorok. Mennyire újabb, mennyire m á s szelleműek, mint a régi Nyúlak Szigetében másolgatott betűk, a hadakozástól a magános- ságba menekülést a j á n l ó k ! Zrínyi hadtudományi munkái- nak m a g y a r irodalmi előzményét is a reformáció irodal- m á b a n t a l á l j u k meg épúgy, mint Szigeti Veszedelme „haza- fiúi b ű n t u d a t " eszméjét. Megvan az is nemcsak F a r k a s And- rás Cronicájában, h a n e m M a g y a r i Istvánnak ebben a könyvében is, melyből most idéztem. A r r a u t a l már a könyv címe is: „Az országokban való sok romlásoknak o k a i r ó l . . . " stb.
„íme, köztünk vagyon bálványozás, viszhavonyás, gyilkosság, fertelmesség, hitötlenség, irigység, kevélység, á r u i t a t á s , részegség, tobzódás és mindenféle gonoszság"
— kesereg Magyari. — „Senki ne csodálja tehát, ha a sok gonoszságokért Isten is megvonsza tőlünk segítségét, mert Isten ő szent fölsége, ki nélkül senki győzedelemmel nem j á r h a t , sohasem lakik együtt efféle szófogadatlan, gonosz k e r e s z t y é n e k k e l . . . " stb.
F a r k a s András Cronícájánál fél századdal későbbi a M a g y a r i könyve, s M a g y a r i intéseinél is fél századdal ké- sőbb zendül meg a Szigeti Veszedelemben Isten fenyege- tése :
De immár ideje vélek esmértetnem:
Én vagyok a m a nagy bosszúálló Isten!
. . . töröknek adok oly h a t a l m a t ,
Hogy elrontja, veszti az rossz magyarokat, Mindaddig töri iga kemény nyakokat, Míg nem esmerik meg: elhagyták urokat.
Mivelhogy:
L á t á az M a g y a r n a k állhatatlanságát, Megvetvén az Istent, hogy imádna b á l v á n t ; Csak az: eresztené szájára az zablát!
Csak az: engedné meg, tölthetné meg t o r k á t ! Hogy ő szent nevének nincsen tiszteleti, Á r t a t l a n f i a vérének böcsületi,
Jószágos cselekedetnek nincsen keleti, Sem öreg embernek nincsen tiszteleti.
De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás, Irigység, gyűlölség és h a m i s tanácslás, Fertelmes f a j t a l a n s á g és rágalmazás, Lopás, emberölés és örök tobzódás.
Még más lényeges eszmét is találunk Z r í n y i költé- szetében olyant, melyet az előző protestáns m a g y a r iro- dalomtól örökölt.
A katolikus középkor m a g y a r irodalmi emlékei nem a haza ellenségeivel való küzdelem mennyei jutalmazását v á r j á k , hanem a lélek-vesztő ördög ellen vitézkedők meny- nyei koronáját. Csupán a protestáns korral kezd jelent- kezni az a m a g y a r irodalmi eszme is, hogy a f ö l d i h a - z á é r t fegyverrel holtak dicsőülnek meg a mennyei ha- zában. Már Tinódi evvel lelkesíti a vitézeket (Hadnagyok- nak tanúság):
I t t valaki közülünk elesik,
Az angyalok mennyországba viszik...
A „nagyságos, nemzetes, édes fejedelmé"-től búcsúzó vitéz K á d á r István éneke is azt m o n d j a :
Avval is bizonnyal méltán kérkedhettem:
A Jézus Krisztustól drága hópénzt vöttem, Kinél soha többet nem v á r az én lelkem, Minden hórúl hóra nem vész el éntűlem.
.428
2 4
Amaz szent gyűrűket ú j j a i m b a n r a k t á k , Amaz szent koronát én fejemben nyomták, Lelkemet az Krisztus székihez állatták, Szent! szent! kiáltással nevemet felírták.
Nem külön katolikus gondolat tehát, s nem az előző ka- tolikus irodalomban gyökerezik a Zrinyiásznak ez a tö- rök elleni harcban elesett m a g y a r o k megdicsőülésének eszméje sem, nem is Zrínyi egyéni leleménye.
A Kölcsey Hymnusa-beli „hazafiúi b ű n t u d a t " is csak ú g y rokon a Szigeti Veszedelemével, hogy mind a kettőnek e gondolata m a g y a r irodalmi eszméül a m a g y a r reformá- ció korában támad, aztán él és h a t a Szigeti Veszedelem- ben is, a H y m n u s b a n is, természetesen mind a kettőben a szerző lelki alkata és körülményei szerint.
Kölcseyben az a m a g y a r bűntudat az ő lelke leg- mélyén gyökerezik, és még a régi prédikátoroknál is ko m o r a b b a n l á t j a a párhuzamot, mely az Egyiptomból Ká- n a á n b a vezérelt zsidó nép története között és a Scythiából P a n n ó n i á b a kihozott magyar nép története között van.
E r r e nézve igen jellemző esetet és megnyilatkozást olva- sunk Kölcsey naplójában (1833. jún. 26.), melybe leg- őszintébb gondolatait jegyzette bele.
E szerint egykor Wesselényi, a „szörny-ölök szörny- ölő fia",* ezt mondá Kölcseynek:
— Ne félj: Isten a magyart m i n t választott népét nem h a g y j a el.
És erre a H y m n u s költője, kinek „egyetlen szemében
— Kossuth szavai szerint — a nemzet mult s jövő bánata tükrözött", így válaszolt:
— Meg kell v a l l a n i : e választott nép semmivel sem jobb, mint ama másik, melyet Isten hosszú türelem után végre széjjelszórt. Azonban c s a k u g y a n nyilván valók raj- t u n k az isteni p á r t f o g á s jelei; m e r t a nélkül, saját bűne- ink következésében, már régen el kellett vala süllyednünk.
De a hatalmasnak béketűrése m é g el nem fogyott.
* Szörny, hydra — e szavakkal Kölcsey a „Geheyme Polizey"-t nevezi.
.428
Azokra az eszmetörténeti kapcsolatokra, melyek a X V I . századi protestáns kor irodalmához kötik a rekatoli- záció korának és a későbbi koroknak irodalmát és Kölcsey H y m n u s á t is: föl kellett hívnunk ú j a b b irodalomtörténet- í r á s u n k figyelmét.
III.
Bendegúznak vére.
P i n t é r Jenő a Szent I s t v á n Király-Emlékkönyvben (III, 347.) „Szent István a m a g y a r világi költészetben"
című cikkében ezt í r j a : „Csodálatos, hogy Szent István k i r á l y alakja a régibb időkben milyen kevéssé r a g a d t a meg szépíróink érdeklődését. Az első m a g y a r király élete távol esett képzeletük világától. Attilával, Árpáddal, Szent Lászlóval, a Hunyadiakkal ismételten foglalkoztak, jelentéktelenebb hősök is sokszor izgatták f a n t á z i á j u k a t , de Szent István felé az 1860-as évekig csak elvétve köze- ledtek . . . Mi volt ennek a szépirodalmi részvétlenségnek az oka? Az ok: Szent István glóriás fensége. Olyan maga- san állt ő az utókor előtt, hogy sem személye, sem élet- m ű v e nem látszott alkalmasnak költői feldolgozásra."
H a ez a megokolás igaz volna, Zrínyi nem í r t a volna meg „Feszületre" költeményét, R á d a y P á l sem a Lelki Hódolást, Berzsenyi sem Fohászát (Miltont és Klopstockot n e m is említve). Fenséges eszméket éneklő költőnket, Sík Sándort, Szent István legendái a l a k j á n a k éppen
„glóriás fensége" késztette szépirodalmi alkotásra. Az a megállapítás azonban helyes, hogy István király nem ihlette meg régebbi nagy nemzeti költőinket.
Sőt m a g y a r egyházi énekeink szerzőit is csak későn.
„Szent István emléke a r á n y l a g későn jelenik meg a ma- g y a r egyházi költészetben" — evvel kezdi Alszeghy Zsolt az említett Emlékkönyvben (III, 327.) „Szent I s t v á n a m a g y a r egyházi költészetben" című t a n u l m á n y á t . Az első, Szent Istvánról szóló m a g y a r himnust az 1651-i Cantus
.428
26
Catholici gyűjteményben t a l á l j u k meg, az a legköltőibb és legelterjedtebb ének pedig, az „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga" kezdetű, csak a X V I I I . század második feléből való, jó félszázaddal Rákóczi, Bercsényi elbújdosta u t á n .
Azok a magyarok, akiknek lelke a Bocskaytól az utolsó Rákócziig tartó szabadságharcok szellemétől hevült, Rákóczi és Bercsényi utón sóhajtottak a Rákóczi nótá- ban, hogy: „hová l e t t e k . . . ? " Azok a m a g y a r nyelvű ka- tolikus papok pedig, akik még a Habsburg-háznak a ma- gyarokon vett végleges győzedelme utón sem tapasztal- h a t t á k Magyarországon a protestánsok teljes elfogyatá- sát, István k i r á l y után kiáltottak: „Hol v a g y . . . ? "
Hol v a g y István király? Téged m a g y a r kíván, Gyászos öltözetben te előtted sírván.
Virágos kert vala híres Pannónia, Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.
Káthólika hitnek bő volt szép virágja, Behomályosodott örvendetes napja.
Ah! melly nagy változás mindenféle vallás, Már megszaporodott sok lelki kárvallás;
Mint rózsát a hévség, ú g y a P a n n ó n i á t Rontja eretnekség, fonnyasztja virágját.
Kertésze e kertnek István király vala, stb.
E z az ének m á r nem Bécs ellen szól, hanem a protes- t á n s magyarok ellen. Ilyen szellemű ennek az éneknek 1805-i átdolgozása is:
Ah, hol v a g y , magyarok tündöklő csillaga, Dicső I s t v á n király, hazánknak oszlopa.
.428
Szent hit terjesztője buzgóságod vala Közöttünk, magyarok óh nagy apostola!
S mint a virágos kert, hazánk úgy ú j u l a , Általad pogányság szépen kitisztula.
De hervadni kezdett országunk v i r á g a ; Megsértetett annak régi boldogsága, Midőn elterjedett a sok eretnekség, S közinkbe férkezett már a hitetlenség.*
Ilyen szellemű a szintén X V I I I . századi „Oh, Szent I s t v á n ! . . . " kezdetű ének is:
Oh, Szent I s t v á n ! itt Magyarországba Tíz püspökségeket h e l y h e z t e t t é l . . . Oh, Szent I s t v á n ! s sok érdemedért Korona- s kereszttel P á p a dicsért,
Mivel sok lelkeket általad pokolból k i n y é r t . . . Oh, Szent I s t v á n ! az eretnekségbiil
Tisztítsd országodat tévölgésbül...
I I I . Károly királyt, illetőleg a császárnak hódoló szerző szerint VI. Károly császárt, együtt dicsőíti Szent Istvánnal egy másik egyházi ének, az „Eped szívem..
kezdetű:
Irgalmazzál országodon, István király, bús hazádon, J a j g a t ó maradékidon, á r v a magyar fiaidon.
Eretnekség szaporodik, hitünk ellen bátorodik, Csak az egy Károly hatodik sok ellenséggel bajlódik.
E r é n y ü l t u d j a be VI. K á r o l y n a k az eretnekséggel való
„bajlódás"-át is, ellentétben a v v a l a fölfogással, mellyel a költő Zrínyi megítélte V. K á r o l y császárt:
* Ma már, mikor az első v e r s s z a k o t idézgetik, nem papi politikai, nem támadó, hanem n e m z e t i e n vallásos h a t á s a van ez éneknek a m a g y a r katolikus világi hívekre.
.428
28
H a tudni akarod keresztyének dolgát, Azok veszni h a g y t á k magok állapot j á t ; Károly gyűlésekről gyűlésekre magát Hordoztatja, s nagyon forgatja hit dolgát.
(Szig. Vesz. I, 63.) A „Hol vagy I s t v á n király? téged magyar k í v á n "
ének époly elterjedt volt a X V I I I . és X I X . század évfor- dulója körül, mint a Rákóczi-nóta. E g y i k nyilván, tárt- a j t a j ú katolikus székesegyházakban, másik titkon, nemesi házak v a g y szegény deák-coetusok zárt a j t a j a mögött.
Egyik- nyomtatásban, másik: kézírásban. Szent I s t v á n t alkalmasnak találták felekezeti, p a p i irányú költemény tárgyául,* de — a k k o r m é g — n e m az egész nemzethez szóló, nemzeti irányú költői mű t á r g y á u l . Ez volt az oka a Szent István iránti „szépirodalmi részvétlenség"-nek.
A József császár holta után kezdődő s a negyven- nyolcas szabadságharcig erősödő nemzeti megújhodás ko- rában még buzgó szerzetes történetíró is akad, aki men- tegeti K u p a herceget Istvánnal szemben, Árpád fejedel- met pedig a keresztyén világi és egyházi fejedelmeknél emberségesebbnek t a r t j a . A pálos b a r á t Virág Benedek ír így: „Nem religio m i a t t támadta meg Istvánt K u p a , noha pártütése által akadályoztatta a keresztény vallást és annak terjedését. Historikusaink, akik némely biogra- phusok u t á n keményebben írnak K u p á r ó l , még nem bizo- nyították meg, hogy ő ekkor pogány volt volna." (Száza- dok.) ** „Árpád, II. fejedelem, édes a t y j á n a k életében kezd- vén uralkodni, 18 esztendők alatt mind magát, mind nem- zetét kedvessé és dicsőségessé tette. Sokat harcolt, a m i va~
* Szekfü is észleli, hogy a Szent István-himnus „rontja eretnekség"
kifejezése a protestáns m a g y a r o k ellen szól (Szt. Istv. Emi. 111, 50.).
** A S z e n t István-évben a Szent István ünneplését illető kormány- intézkedések nemzeti érzésből, nemzeti céllal f a k a d t a k ; de az alkalmi cik- kek és szónoklatok (némely kivétel is akadt) h a m i s és kedvezőtlen képet fes- tegettek az I s t v á n király előtti magyarság műveltségi, erkölcsi és politikai színvonaláról.
.428
l a m i n t ma, úgy akkor sem esett meg másoknak keserves k á r a nélkül. Noha erről méltóbban lehetne vádolni a — világi és egyházi — fő keresztényeket, mint Á r p á d o t és az ő m a g y a r j a i t . " (Uo.) Berzsenyi „Kupa t á m a d á s á b a n "
ilyen magánbeszédet ád István s z á j á b a : „Nagyobb akar- t a m lenni, mint eleim, s kisebb lettem! Ök idegen- tarto- m á n y o k a t pusztítottak, én h a z á m a t ; őket a m a r a d é k áldja és csudálja, engem az én népem átkoz, t y r a n n u s n a k kiált.
Vissza, vissza tehát a szokott ú t r a ! Vissza? (Tusakodik.) De mégsem! Á r a d j o n a szent rokonvér, omoljon rám az átok, nem csüggedek, mert tudom azt, hogy minden csepp vér, mely most a haza oltárán kiontatik, minden jajszó, mely most az eget s az én szívemet ostromolja, nemzetem- nek századokig t a r t ó boldogságot fog teremni, s tudom azt, hogy valamíg egy m a g y a r lesz, nevemet á l d a n i s tisz- telni f o g j a . . . Igen, de hátha az én n a g y szándékom, mint többnyire minden n a g y szándék, félben szakad? H a a ma- g y a r vért eltékozlom, ha népembe a visszavonásnak és szakadásoknak lelkét felbújtom és a célhoz mégsem jutok, akkor, akkor mely számtalan veszedelmet árasztok nem- zetemre s mely kárhozatot emlékezetemre!" A Virág és Berzsenyi korának tüzes m a g y a r j a i b a n nem Szent István emléke gyújtotta föl az igazi lelkesedést, h a n e m a hon- alapító Árpádé és hatalmas őséé, Attiláé. Olyan korban, melyben az országgyűléseken a nemzeti törekvések ellen fordult nagyobb részében a németes főnemesség és az aulikus főpapság, olyan korban, a b b a n a k o r b a n ép- ú g y nem lehetett m a g y a r nemzeti politikai eszmény a k a r d d a l svábországi * lovag felövezte István, a gazdag és n a g y politikai súlyú püspökségek megalapítója, mint nem lehetett Thököly, Rákóczi korában sem. Sőt — a legrégibb Szent István-életrajzoknak szerzetes-jellegit Szent István- a l a k j a miatt — m á r előbb sem. Hiszen még a katolikus Z r í n y i sem Szent I s t v á n t t a r t j a a magyarok „legelső ki- r á l y a " - n a k és „példájá"-nak, h a n e m Attilát:
* „De Svevia."
32
ATTILA.
Isten h a r a g j á n a k én szelleti voltam, Mikor az világot fegyverrel nyargaltam, Vér k a t a r a k t á k a t karddal árosztottam,
• És mint egy villámlás, földet megfutottam.
Én vagyok magyarok legelső királya, Utolsó világrészről is kihozója,
Én lehetek tehát magyarnak példája, Hírét s birodalmát hogy n y ú j t s a szablyája.
Aki a mai kornak ír, az „csodálatos"-nak t a r t h a t j a azt, hogy „az 1860-as évekig" nem Szent Istvánnal, hanem in- kább Attilával és Árpáddal „foglalkoztak szépíróink".
Természetesnek l á t h a t j u k azonban ezt az irodalomtörté- neti tényt akkor, h a nem vonjuk a multat a m á n a k rámá- j á r a .
Már pedig ez a kötelessége annak, aki történeti tu- dományt mivel.
I r o d a l m u n k története folyamán nincs meg az a fontos szerepe Szent István emlékének, mint jogtörténetünkben és birtoktörténetünkben.
„Hol vagy, István király? Téged magyar kíván!"
A „magyar kíván" kifejezés ebben a buzgón terjesztett énekben ünnepi és szent hangulatot kapott. Olyan körben aztán, melyben az ünnepi és szent érzés t á r g y a nem ak- kori egyházpolitikai, hanem akkori nemzetpolitikai eszme volt, abban a körben, abban a korban a „téged magyar kíván" ünnepi és szent igéket a r r a alkalmazták, akinek neve az egyház szentjeiről író régi papok előtt ördögi volt ugyan (vö. Szekfü: Szt. Istv. E m i . III, 25.), de nem- zetünk történelme folyamán a legjobb m a g y a r szí- vekben keltett nemes érzéseket: Attilára. í g y csele- kedtek azok a váradiak, akik a korona hazahozatalát ku- ruc nótákkal ünnepelték. Az I s t v á n királyra vonatkozó
„téged m a g y a r k í v á n " sort így alakították á t : „Kíván or- szág régi, ősi, n a g y Attilát." E z t í r j a Keresztesi József 1790. márc. 16-ról: „A városháza mellett az utcán egy porta
t r i u m p h a l i s vala készítve deszkákból, r a j t a a m a g y a r korona és más festések, ily . . . í r á s s a l : K í v á n o r s z á g r é g i ő s i n a g y A t t i l á t — melynek építését látván egy német, azt k é r d i : Talán akasztófa lesz az? Melyért azonnal levonatott és 25 pálcát kapott."
N a g y v á r a d o n a „Hej, Rákóczi, Bercsényi"-nek föl- csendiilésével egyszerre tűnik föl mint nemzeti program- mot jelentő név: A t t i l a neve, olyan ünnepen, melyen a ne- messég a „magyar szabadság"-ot élteti, sőt katolikus pa- pok a protestánsok egyházpolitikai jogait követelik. En- nek a nemzeti egységnek hívéül bizonyul Kölcsey, a
„Rákóczi h a j h ! Bercsényi h a j h ! " í r ó j a is akkor, mikor az egész m a g y a r nemzet himnusába első dicső névül szintén hun királyét í r j a , Attila apjáét, Á r p á d őséét: Bendegúz nevét.
Berzsenyi (1776—1836) Kölcseynek (1790—1838) öre- gebb kortársa, működésben előzője, mikor honfitársai elé a m a g y a r h a j d a n k o r dicső példáit idézi, akkor Attilát, Árpádot és — Szent Istvánt nem emlegetve * — a török- verő Hunyadit meg a Bécset hódoltató H u n y a d i t idézi:
Óh! más m a g y a r kar mennyköve villogott Atilla véres h a r c a i közt, midőn
A félvilággal szembe szállott • Nemzeteket tapodó h a r a g j a .
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk Szerzője, Árpád, a Duna p a r t j a i n .
Óh! más m a g y a r r a l verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
(A magyarokhoz. 1810.) Tud győzni e nép! Attila magva ez!
Ez dúlta Árpád h a j d a n i harcain A föld legelső tartományit,
S l á n c r a fűzé sok ezer vitézit.
* „A XIX. század közepe felé t a r t v a . . . a v i l á g i i r o d a l o m - b a n Szent István a l a k j a még inkább elhalványul." (Szekfü: Szt. Istv.
Emi. I I I , 68.)
.428
32
E nép csatázott nagy Hunyadiak alatt, Mikor kevély Bécs tornya lerontatott
S roppant Budának győzhetetlen Ormai közt diadalmi k ü r t szólt.
(A felkölt nemességhez. 1805.) A katolikus Virág, a lutheránus Berzsenyi, a kál- vinista Kölcsey egyazon m a g y a r történeti fölfogás hívei, koruk m a g y a r történeti fölfogásáé, a hősiességet becsülő, f a j á t szerető, nemzeties i r á n y ú fölfogásé. Kölcsey a Hymnusban a m a g y a r történelemnek ugyanazon rendben ugyanazon korszakait sorolja föl dicsőkül, boldogokul, mint Berzsenyi:
Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére;
i Árpád hős m a g z a t j a i
Felvirágozának.
Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.
Mellékesen jegyzem meg, hogy a bús szónak régen nemcsak az a jelentése volt, hogy „szomorú", hanem az is, hogy „bosszús", „ingerült". I t t a bús had „bosszús had"-at jelent. Jól ismerte Kölcsey a X X X V I I I . zsoltárt a református énekeskönyvből — abban a búsúlt szintén azt jelenti, hogy „bosszús":
H a r a g o d n a k n a g y voltában Megindúlván
Ne f e d d j meg, Uram, engem;
Búsúlt gerjedezésedben R á m tekintvén
Ne büntess meg, Istenem!
Domine ne in furore tuo a r g u a s me, neque in i r a tua corripias me (Vulgata); Uram, ne f e d d j meg engemet a te búsulásodban, se ne ostorozz engemet a te haragodban (Károli).
Kölcsey egy másik költeményében is (Pipadal) „bú- súlt"-nak azt a „vitéz"-t mondja, aki „lángol", akinek
„ádáz lelkén düh gyúl".
IV.
Szép hazám . . .
. . . lettél magzatod m i a t t Magzatod hamvvedre!
Berzsenyi István k i r á l y t szerepeltető művében nem I s t v á n királyt, hanem a m a g y a r pártviszályban kiontott
„rokonvér"-t m o n d j a szentnek. Imént idéztem I s t v á n mo- nológjából, mikor „tusakodik", hogy ne térjen-e vissza a K u p a ellen való harctól: „ Á r a d j o n a szent rokonvér, omoljon r á m az átok." Berzsenyi ezen a szent rokonvéren nem csupán az Istvánhoz rokon Árpád-vért érti, hanem általában minden m a g y a r é t . Későbbi kor p á r t h a r c a i r a gondolva is ezt m o n d j a :
A szent rokonvérben feresztő Visszavonás tüze közt megálltál.
(A magyarokhoz. 1810.) 1800 előtt is így dicsőíti Terézia uralkodását:
Nem dúltak ádáz pártot ütő hadak, A szent rokonvér nem kiáltott
A babonák tüze közt az égre.
A „babonák tüze" kifejezés azt is megmondja, hogy a szent rokonvért ontó h a d a k dúlásán a X V I I . s z á z a d i v a l l á s h á b o r ú k a t é r t i a f ö l v i l á g o s o d o t t
423 3
34
k ö l t ő . Bizonyítja ezt az a r e n d is, melyben fölsorolja a m a g y a r történelem gyászos szakait: „A vad t a t á r khán"
( X I I I . század), „világot ostromló töröknek Napkeletet le- verő hatalma" (XV. század), „Zápolya öldöklő százada"
( X V I . század), és ez után v a n a „szent rokonvérben fe- resztő visszavonás tüze" — ez pedig a X V I . s z á z a d u t á n csakis a Bocskayval kezdődő, II. Rákóczi Ferenc- cel végződő nemzeti és vallási szabadságharcok kora.
M á r r á m u t a t t a m , hogy Magyarország boldog kor- szakai Kölcsey H y m n u s á b a n is úgy következnek, mint Berzsenyi előbb megjelent, „A felkölt nemességhez" című ó d á j á b a n . Berzsenyinél: „Attila magva", Kölcseynél:
„Bendegúznak vére"; Berzsenyinél: „ez d ú l t a Árpád h a j - dani harcain a föld legelső tartományit", Kölcseynél:
„ Á r p á d hős m a g z a t j a i felvirágozának"; Berzsenyinél: „e nép csatázott nagy Hunyadink alatt", Kölcseynél: „zász-' lónk gyakran plántálád vad török sáncára"; Berzsenyi- nél: „kevély Bécs tornya lerontatott", Kölcseynél: „nyögte M á t y á s bús hadát Bécsnek büszke vára". A veszteségekkel teljes korszakok fölsorolása is azonos Berzsenyinél és Köl- cseynél. Berzsenyinek („A magyarokhoz" c. költeményé- ben) a „vad t a t á r khán xerxesi tábora" u t á n a „világot ostromló töröknek Napkeletet leverő h a t a l m a " és „Zá- polya öldöklő századja" következik, Kölcseynél is a „rabló mongol" után a „töröktől v á l l a i n k r a vett r a b i g a " és „Oz- m á n vad népének vert hadunk csonthalmain zengő győze- delmi éneke"; v é g ü l említi Berzsenyi a „szent rokonvér- ben feresztő visszavonás"-t, é p ú g y az előbbiek u t á n sóhajt így Kölcsey: „Hányszor t á m a d t tenfiad, — Szép hazám, kehledre, —• S lettél magzatod m i a t t — Magzatod hamv- vedre." Berzsenyi a szent rokonvért ontó polgárháború- kon — mint l á t t u k — azokat a háborúkat értette, melyeket a „babonák tüze" okozott, v a g y i s a vallási elvakultság;
ezért a két Berzsenyi-óda történeti fölsorolásának és a Hymnusénak párhuzamossága is azt bizonyítja, hogy Köl- csey is a Habsburgok alatti p o l g á r h á b o r ú k r a céloz, me- lyek I I . Rákóczi Ferenc leverésével értek véget.
Kölcsey, mikor az emberiség történetén végigtekint,
.428
megborzad a valláskülönbségek m i a t t i erőszakon, vér- ontáson a nélkül, hogy e miatt m a g á t a vallás eszméjét k á r h o z t a t n á : „A keresztyén vallás is eljött végre a földet megvilágosítani, s íme vérözön borítá el a világot! — kiált föl — Constantintól Nagy K á r o l y i g és az Amerikát térítgető spanyolokig a vallásnak hirdetői igen sok eset- ben halálnak angyalai is voltak egyszersmind". (Töredé- kek.) „Európának egyik legmíveltebb nemzetében az ábécének két hitvány betűje m i a t t embervér ömlött ki"
— í r j a , megelőzve Madáchot (u. o.). „Mit mondandasz azon dühösségről, mely a keresztyénséguek m i n d j á r t ele- jétől fogva eretnekeket csinálni és kárhoztatni és üldözni és gyilkolni és égetni meg nem szűnt!" — kérdezi (uo.J.
De n e m a vallás a bűnös: „Nem, — úgymond — a szere- tetreméltó vallásban nincsen hiba. Feltétetett a f á k l y a , hogy világoljon a v á n d o r n a k ; az őrült lekapta azt, s tar- tományokat perzselt fel általa. Felemelte magát az erőszak s hitet parancsolt, s virtus színével leplezte bűnét, azt mondván, hogy emberszeretetből s szánakozásból erő- szakoskodott. Gyönyörű példái az emberszeretetnek! Így l á t j a a kereszthad lovagja, mint haldoklik a vízbe bukott szaracén, felé siet, s r á m o n d j a a sákramentomnak szavait, s mélyebben n y o m j a a víz alá, hogy m e g f ú l j o n " (uo.).
A vallási perek és h a d a k okozta szenvedésen és pusztulá- son a n n y i r a megbotránkozik, hogy református létére ke- servesen bánja azt, hogy a reformációnak szakadást és meghasonlást kellett okoznia, hogy a visszaélések jobbí- tása, hogy a katolikus egyházból kiindult reformáció nem m a r a d h a t o t t meg a római egyházon belül. „Honnan a r e f o r m a t i o ! " — kérdi, s ráfelel: „A catholicismus fel- világosodásától". (Uo.) A középkori „századokbeli tudat- lanság külső dolgok összejöttüktől okoztatott és nem a catholicismusnak következése volt". (Uo.) „A visszaélése- ket jobbítgatni: azt teszi minden józan fő. De szakadást csinálni, rettentő convulsiókba hozni az emberiséget oly dologért, mely u t o l j á r a is mindég ugyanaz marad, azon történetek közé tartozik, melyeket kikerülni s megváltoz- tatni, mint sok más vészes revolutiókat, nem lehetett; de
425 3*
36
az emberiségért gyúladó szív mélyen szenved az okozta- tott sebben". E z é r t lelkesedik a keresztyén vallásfelekeze- tek egyesüléséért. „De — teszi hozzá szomorúan — hol kezdeni a colossalis munkát? De kivel? De miként? Ki fogná a m a g a véleményét megtagadni? K i fogna az em- beriség j a v á é r t más iránt engedelmes lenni? S nem azt lehet-e előre gondolnunk, hogy egy ily próba ú j a b b ma- kacsságot öntene a felekbe? És — és — ah, de ezen kérdé- seket is ki f o g j a felfejteni?" (Uo.)
V.
S ah, szabadság nem virúl A holtnak v é r é b ő l . . .
Kölcsey 1813-ban, tehát huszonhárom éves i f j ú k é n t í r t a „Klopstoek u t á n " „A két sír"-t:
K i s í r j a ez?
„Vándor, Rochefoucauldé."
Kié ez a még porhanyóbb?
„Corday fekszik itt."
Megyek s v i r á g o k a t szedek Sírhalmotok behinteni, . Mert a hazáért haltatok.
„Ne szedj."
Megyek s szomorfűzt ültetek, Mely lengjen sírotok felett, Mert a hazáért holtatok!
„Ne ültess —
„De m a j d ha sírni tudsz;
(Látjuk tekintetedben, J ó vándor, azt,
H o g y nem tudsz sírni még te)
5 426
J ő j akkor sírjainkhoz vissza, És sírj,
De vérkönyűket!
Mert hiúban haltunk a hazáért."
Ezt az utolsó sort tíz évvel előbh í r t a le Kölcsey, mint a Hymnusban u g y a n a n n a k a f á j d a l o m n a k szavait: „...ah, szabadság nem virul — A holtnak véréből..." S az a m á r i f j ú k o r b a n érzett hazafi-fájdalom nemcsak ez a l a t t a tíz év alatt n e m múlt el Kölcsey szívéből, hanem benne sajgott, s politikusi kijelentéseit és tetteit is i r á n y í t o t t a egész életében. Nemcsak a gyermekkora óta hallott és val- lott Rákóczi-nóta lelkesítő visszhangját í r t a meg „Rákóczi h a j h ! " kezdetű költeményében, hanem mikor ország- gyűlési követül száraz okmányokból hideg érveket szede- get Erdély visszacsatolása érdekében, akkor is az elbúj do- sott Rákóczinak és társainak emlékezetén őszinte „poétái hevület" száll reá. Tanú erre meghitt országgyűlési nap- l ó j a (1833. j a n . 1.):
„Estvelgett, s Wesselényi j ö t t hozzám, s Erdélyről tőn szót, A lelkes férfi forrón ó h a j t j a a kis haza vissza- kapcsoltatását; s az ő sürgetésére szólítá fel Szatmár vár- megye két év előtt e t á r g y b a n az egész országot; s most engem szólított fel: e cikkelyt dolgoznám ki. Általvevém adatait, s estvétől fogva reggeli hat óráig dolgozám."
„Hiszitek-e, hogy diplomatikai, száraz m u n k a mellett a lélekre poétái hevület szállhat? Pedig ú g y van! Míg a szerződéseket évről-évre jegyezgetém, míg a törvény- cikkelyekből erősségeket szedék, s az országgyűlési napló- k a t rendre f o r g a t á m : a történetek szép koszorúja fűző- dött emlékezetemben. Előttem állott a mohácsi nap és Zá- polya; előttem Martinuzi, Báthori, Bocskay és Bethlen, s amint képzeletem két század alakjain végig röppent, f á j d a l m a s a n a k a d t meg az örökre elbujdosott sergecskén.*
Kezem a k a r a t l a n u l nyomódott mellemhez. És tudjátok-e ti, mit teszen a szó: távozni és vissza többé nem jőni? Tá- vozni, és ellenségi kezek közt hagyni mindent — hitvesét
* Rákóczin és t á r s a i n .
