• Nem Talált Eredményt

DR. CSÁKY GYULA

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "DR. CSÁKY GYULA"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

DR. CSÁKY GYULA

1921–1966

Mezőgazda, állatorvosdoktor, az állattenyésztéstani tanszék adjunktusa az üzemszervezéstan és a takarmányozástan oktatója, a küllemi bírálati gyakorlatok vezetője.

Csáky Gyula 1921. május 4-én született Egerben. Gimnazistaként Észak- Magyarország tornászbajnoka volt. Egri tanulmányai után a debreceni M. kir. Gazdasági Akadémia hallgatójaként tudományos munkájával a Magyar Tudományos Akadémia díját nyerte el. Gazdatiszt lett, majd a világháborúban tüzértisztként szolgált. Francia hadifogságból hazatérve Szolnok vármegye állattenyésztési szervezetének újraszervezője és a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője lett. 1948-ban az Andássy út 60-ban embertelen bánásmódnak kitéve raboskodott. Kiszabadulása után a Pallagi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben oktató munkát végzett. Csukás Zoltán professzor közbenjárására az állattenyésztéstani tanszék tanársegéde lett, majd adjunktusként dolgozott mellette. 1952-től a az Állatorvostudományi Főiskola hallgatója volt; 1957-ben szerzett állatorvos-doktori oklevelet.

Részt vett Csukás Zoltán kutatásaiban, a takarmányozás és a konstitúció közötti összefüggés, az öröklött ellenálló képesség vizsgálataiban. Csukás professzort súlyos betegsége idején féltő gondossággal segítette. Az üzemszervezés, a takarmányozás és a küllemi bírálat gyakorlati oktatója volt. 1956-ban a forradalmi bizottság tagjaként részt vett a gyógyszer és élelmiszer elosztásban és a rend megőrzésében. E miatt 1957-ben fegyelmi eljárás indult ellene, és el kellett hagynia a főiskolát, és a Pest Megyei Tanács mesterséges termékenyítést végző állatorvosa lett. Munkáját mezőgazdasági kötődése réven nagyon szerette. Kiváló szervezőképességének köszönhetően megyei főállatorvossá nevezték ki.

Váratlanul, 1966-ban hunyt el.

Dr. Fehér György, 2007

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Válasz: A műtétet, annak lehetőségét és korlátait Magyarországon jól ismerik a lóval foglalkozó állatorvosok. Nehézség, hogy egy térdízületi elváltozást

Azon információ tehát, hogy egy paraméter milyen tartományon belül változhat úgy, hogy a döntési változó optimális értéke nem változik, de a hozzá tartozó bázis

Lindqvist és munkatársai szisztémás sclerosisos betegekben végzett szöveti Doppler vizsgálataik során a tricuspidális regurgitáció sebessége alapján normálisnak

A tricuspidális regurgitációs jet sebessége és a klinikum alapján pulmonális hipertóniára gyanús 20 betegünk közül 12 beteg esetében igazolódott pulmonális

Több rövidebb kitérô után a magyaróvári Gazdasági Akadémián gyakornok volt, majd az állattenyésztési tanszék tanársegéde lett.. 1938-ban üresedés révén megbízást kapott

A Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Karán, majd az 1952-ben önállósult Állatorvostudományi Fôiskolán a növénytan meghívott elôadója volt 1945-tôl 1953-ig..

Á llatorvosdoktor, az Állatorvostudományi Egyetemen a szülészeti és szapo- rodásbiológiai tanszék és klinika vezetô tanára (1966-tól 1972-ig), az állatorvos- tudomány

Tudományos munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Aka- démia Állattenyésztési Fôbizottsága elnökévé választotta; tagja lett az Állatte- nyésztési