A Szent megnyilatkozásai - tárgyakban, viszonyokban, személyekben : vallásfenomenológiai vázlat

A Szent megnyilatkozásai - tárgyakban, viszonyokban,

személyekben

Vallásfenomenológiai vázlat HORVÁTH PÁL

E zze l a z elle n té tp á rra l az e m ber á lta l m egélt világ kettős term észetéhez érke z­

tünk, a z evilági, im m anens és a túlvilági, transzcendens különbségéhez. A kör­

nye ze te uralható és átláható dolgain túltekintő em beri szem lélet „ré m ítő" és

„fe lc s ig á z ó " tito k k a l ta lá lja szem be m agát; azzal, a m i s o k k a l h a talm a sa b b és g yö ke re se n m ás, m int a z ő vilá g á n a k m eg szo ko tt dolgai, ám ere jé b e n és h a tásá b a n m e g n yila tko zik a szám ára, m int titok, m isztériu m : e z a S ze n t fo g alm a . A S ze n t az, a m i csu p á n közvetetten, tito kza tosa n m e g m u ta tko zik az e m b e r szám ára, de nem vá lik ké zze lfoghatóvá, kiism e rh e tő vé ; e z - R. O ttó s z ó h a s z n á la tá v a l - a num inczum , az iste n i - az e m b e rt m essze felülm úló, a m e ly n e k fo g alm á b a n e g ysze rre vá ln a k értelm essé, de nem szim p lá n é rte l­

m e z h e tő v é a d o lg o kba n és e m b e rekben la ko zó tito kza to s erők, a z ezeket m o zg a tó fe lső b b lé tre n d és a m ágikus p ra k tik á k tárgyai.

A szent és a profán

A Szent az, ami az em bertől szigorúan elválasztott és ami szám ára annyiban van, hogy hat rá, m egm utatkozik neki. Valódi term észetének megértéséhez szófejtéssel is közeled­

hetünk: a héber Kiadós, a latin sacer - a Szentet, a szakrum ot jelentő kifejezés - eredeti értelm e „az em bertől elválasztott” s ez az „eltakartság”, „elválasztottság” feloldhatatlan.

Ha valam i szent, akkor látványa elől eltakarjuk az arcunkat, nem érintjük puszta kézzel, terébe lépve befedjük fejünket - amint e szokásokat a zsid ó -ke re szté ny hagyom ány is őrzi. Am i Szent, az radikálisan e lválasztott tő lü n k, a köznapi g o n do lko d á s szám ára fe lfo g h a ta tla n u l e g ysze rre m egvalósuló kétféle értelem ben: ami Szent, az áldott és á tko zott is. így lehet „s z e n t” Isten em bere, a próféta, de „szen t” az a bűnöző is („á t­

ko zo tt” ), aki im m á r Istené, akit te h át - a rcát a kivégzéskor lefedve, „eltakarva", „e lv á ­ la sztva ” - halálra adnak. U gyanez a szem lélet él az iste n e kne k szánt á ldozat és a já n ­ dék ese téb e n is: a szóbanforgó tá rg y vagy étel ism ét „sze n t” : átkozott, hiszen e m beri h a szn álata va g y fo g yasztá sa tilalm as, érinté se veszélyes („sze n tsé g tö rő ” ), de ugyan­

akko r áld o tt is, hiszen im m ár az istenek tu la jd o n a vagy tá p lá lé ka. A Szent em beri fo ­ galm á b a n a m ásság, az „e lvá la szto ttsá g ” je le n té se tehát e g ysze rre kétféle: fennköl- ten m ag a sa b b re n d ű , m int vilá g u n k tényei, egyben azonban fe n yeg e tő e n m agasabb- rendű is azoknál.

A Szent term észetéből adódó sajátossága, hogy teljes valójában soha nem tárul fel az em ber fürkésző pillantása előtt, hanem csupán - közvetítő közegek által - m egm u­

tatkozik, magából valam it látni enged. Ez a hierophánia - a szent látszása, m egm utat­

kozása. Elemi, körvonaltalan form ában ott van már a mana-hitben, az anim ista és m ági­

kus szem léletben is; a világnézetté szerveződő vallásosságban m eghatározó jelenléte

m ár egyértelm ű és világossá válik az is, hogy a Szent az, ami Istené, ami Istentől van, ami Istenre utal, ami maga Isten. Ez a félelm etes tény azonban - a vallási ta p a szta la t szin tjé n - jó ré szt rejtve m arad, hiszen Isten, az istenek nem a m aguk való sá g áb a n m utatkoznak az em ber szám ára, hanem csupán a Szent je le n sé g e i, h a tásai által.

Ezért ritka és vé g le tes az em ber vallási ta p aszta la tá b a n a th e op h á n ia : Isten színről színre való látása, m int veszedelm es és m egrendítő ta p aszta la t, am elyet az em ber a lig h a tu d n a e lvise ln i. Ezért ha Isten m egjelenik, az is inkább jel, je lké p és nem valódi je le n lé t - g o n do ljun k az égő csipkebokorra, a felhőben m egm utatkozó Úrra, Isten é g ­ ből a lázengő szó zatára. Banális párhuzam m al élve a dolog olyan, m int az e lektron m eg fig ye lé se a W ilso n -féle ködkam rában: nem az elem i részecske, hanem annak p á ­ lyája, hatása az, ami szá m u n kra látható: a S zent is ilyen in d iká to ra Istennek, az is­

te n in ek; Isten m indig ott van a Szentben, de m indig több annál, kim erítően soha nem azonos vele. A S zent te h á t az, am i az isteniből m egjelenik, ami a va llá so s sze m lé ­ letben - m int tény, je le n sé g , hatás, egyáltalán hozzáférhető, de hinni és következtetni e n ged arra, am it hordoz, a R adikálisan M ásra.

A vallás fenom enológiai szem lélete szám ára ez abszolút határ, hiszen Isten, az isteni emberi eszközökkkel nem írható le - ez a Más iránti feltétlen odaadás és döntés, szép latin szóval a credo tárgya. Nem azt vizsgáljuk tehát, hogy van-e Isten, van-e az isteni, hanem csupán azt, hogy hat-e, m utatkozik-e valam i erre, Rá utaló az em ber világában.

Ha pedig ezen az úton indulunk el, a vallás egészét abból a szem szögből kell elem ez­

nünk, hogy benne a Szent milyen módon és form ában, milyen tartóalanyok által m utat­

kozik meg.

A szent tér

A szent m egjelenésének legelemibb form ája az, hogy teret igényel m agának. Ez a tér kezdetben átm eneti és alkalmi, hiszen ott jön létre, m egszakítva az emberi világ terének hom ogenitását, ahol a Szent felbukkan. A szakrális té r kiform álódása szem pontjából fon­

tos állom ásnak tetszenek őseink mágikus rajzokkal ékesített b a rla n g ja i, m ivel ezek m ár nem la kó b a rla n g o k; fe la d a tu k és fu n kció ju k az, hogy a Szent otth on á u l, m egidézé- sé n e k te re p é ü l szo lg á lja n ak. A legősibb, állandó sza krá lis te re k fe lte h e tő e n két „s z e ­ rep" köré sze rve ző d n e k: va g y az istenihez való fe le m e lke d é s m ágikus g ya ko rla tá n a k szín te re i, vagy olyan helyek, ahol a Szent rendszeresen va g y álla n d ó an jelen van.

Ba rla n g ok és sza b a dté ri oltárok, szent halm ok, ligetek, kövek és vize k az em ber kö r­

nye ze té n e k azok az ősi régiói, ahol a leginkább várható, va g y é p pen bizonyos a túl- vilá g i je le n lé te . S o k esetben a sza krá lis té r még alkalm i: ott jön létre és ad d ig áll fenn, am íg b e nne sze n t tárgyak, szem élyek, viszo n yo k le lh e tő k fel. C sa k eg ye tlen péld á ná l m aradva, ilyen a m agyar p arasztház tiszta szo bá já b a n a sze n t sa ro k - képekkel, a b ú csu já rá s relikviá iva l, sze n telt gyertyával - vagy a kínai e m ber o tth on á b a n az ősök tiszte le té re em elt házi oltár.

A Szent jelenléte a zo n b a n -le g k é s ő b b a történeti kor h a jn a lá ra -á lla n d ó és „hivatalos”

liturgikus-rituális teret is létrehoz. Ennek alapesete a világ vallásainak zömében jelen lévő szentély, a Szent m egjelenítését szolgáló, az istenek lakásának, em berek közötti ottho­

nának tekintett építmény, amely lehet barlang, vagy kunyhó, sátor vagy m onum entális, díszes kőépület. Az ilyen építmény egyedüli célja, hogy fedelet adjon a benn lakozó is­

tennek. M ár m aga az építm ény is Szent: sérthetetlen, gyakorta m enedékhelynek számít, megsértése, m eggyalázása szakrális, átkozott tettnek minősül. A kis területű épületben többnyire csupán az isten szobra, képe, estleg a neki szánt áldozatok oltára áll. A hívő közösségnek a szentélybe nincs szabad bejárása; az isten körüli m indennapi szolgálat papi feladt. A szentély homálya ismét a Szent elrejtettségét, titokzatosságát jelképezi, amelyből csak akkor van kilépés, ha az isten - szobra felvonuláson, körm enetben való körülhordozása révén - kilép az em berek közé és jeles ünnepi alkalm akon - m iként a régi M ezopotám iában - végighalad a „szent úton”. Az ókor és a Kelet vallásainak zöm é­

ben a nép istenével más alkalomm al szemtől szembe nem találkozik: szám ára nem a szentély, hanem a szentély-körzet a vallásos cselekvés valódi tere. A szentély-körezet falakkal körülvett, gyakorta a világm indenséget, az égtájakat m egjelenítő szent terület,

amelyet ékes kapuk választanak el a profán világtól, a várostól, amelyben áll. Általában szabad tér, szent liget, míg máshol fedett csarnokok várják az istenekhez látogatókat. A körzet területén áll a papok szállása, az iskola, a levéltár, esetleg a m agtár - forrás, víz­

m edence, a rituális m egtisztulás kelllékei pedig ugyancsak m egtalálhatók itt. Az esetek zöm ében itt állnak az isteneknek szánt áldozatok bem utatására szolgáló oltárok, de gyakran az ítélkezőhelyek és a kereskedők asztalai is. A szentélykörzet így a szakrális és a profán té r átmenete: az istenekhez vezető út végállom ása, de a közösség m inden­

napi létezésének színtere is.

E m odelltől alapvetően különbözik az a szakrális tér, amelyet zsin agógának, m e cse t­

nek, im a há zn a k n e vezünk. Isten otthona itt gyülekezeti hellyé bővül; te ré b e n a Szent van otthon, de az a közösség is, am ely e té rb e n ta lá lko zik, sze m b e sü l Istennel és a ta n ítá ssa l. M e g vá lto zik ezzel a té r a rculata is; a Szent o tth on á n a k in tim itásá t a tö m e ­ gek b e fo g a d á sá ra is alka lm as m éretek ve szik át. Ebben a típ u sba n nem az á ld o za t b e m u ta tá sa , hanem a ta n ítá s befog a d á sa a m eghatározó; Isten je le n lé te jelképes, e szm ei: m eg é rté sre és érzelm i a zo nosulásra irányul és e gyszerre szü n teti m eg a S zent rejte lm e s tá vo lsá g á t és a va llá so s cse le kvé sb en m eg va ló su ló közelségét.

A harm adik típus a katolikus és ortodox hagyomány szerinti templom , am ely az előző két m odell vonásait egyesíti. Isten otthona, a szentély itt a profán tá rsa d a lm i eg yü ttlé t és n yilvá n o ssá g te ré b e , a ba zilika falai közé kerül, egyszerre kívánva e le g e t te n ni az előbbi két fo rm a fu n kció in a k. Az így m egszülető te m p lo m té r a S zent és a neki szóló á ld o za t helye, de arra rendelt té r is, hogy ö sszegyűjtse m indazokat, a kik részesedni kívá n na k az iste n ive l való ta lá lko zá s m isztérium ából. A te m p lo m b e lső kia la kítá sa is hű tü kre S zent és profán ta lá lko zá sán a k: a korlát, a képfal (iko n o szté szio n ) m á ssá ­ got, m ag a ssá g o t, rejte ttsé g e t sugall, a tem p lo m h a jó m élysége pe d ig az e vilá g isá g ot hozza az oltár, a Szent közelébe.

A szent tér m ásik ala p ve tő típ u sa - igen ősi idők óta - a te m e tő . Ez a sza krá lis hely nem Isten, az iste n e k közvetlen je le n lé té t hordozza, hanem a holtakét, akik azonban - az a n im izm u s hagyom ányai szellem ében - m aguk is szentek, egy, az e m berétől g yö keresen kü lö n b öző létrend részesei. Közism ert és visszté rő g o ndolat, hogy a h o l­

ta k lelke istenné vá lik va g y az istenek vilá g á b a költözik; a félelem és a tiszte le t érzése v e lü k szem ben éppen úgy s a já tja a h átram aradottaknak, m int az iste n e kkel szem ben.

A holt lé le k v issza já rh a t, árt vagy segít: ezért az elhaltról való m éltó g ondoskodás, am i je le n th e ti azt is, hogy sírra - lelke vissza ne térjen - nagy követ helyeznek, de azt is, hogy élelm et, fe gyvereket, é rtéktárgyakat te szn e k a sírba, hogy a h a lo ttn a k

„o d a á t” se kelljen né lkü lö zn ie. A tem ető a holtak b irodalm a a profán vilá g b a n , egyben sza krá lis hely is, hiszen je lké p e annak az alvilági, tú lvilá g i té rn e k, a m e lyb e a lé le k a halál után tér. A ligh a vé letlen, hogy a tem ető az archaikus kultúrákban az é lők v ilá ­ gától e g ysze rre tá vo l és közel van. Je lle g ze tes példája ennek a nom ád népek kö z­

kedvelt szo ká sa : a te m e tő az archaikus kultúrákban az é lők vilá g á tó l egyszerre tá vo l és közel van. Je lle g ze te s p é ldája ennek a nom ád népek közkedvelt szokása: a te m e tő m indig a n nak a fo lyó vízn e k a tú lp a rtjá n van, am ely m ellé - le h e tősé g sze rint a törzsi szá llá s épül. M in te g y erre rímel az a gyakori m itologikus gondolat, hogy a holtak b i­

rod a lm á t víz - folyó ,ten g e r - vá la sztja el a földi vilá g tó l s az sem lehet vé le tle n , hogy a h alált szá m o s nép a lélek h a jó ra szá llá sa ké n t és vizi u tazásaként fo g ja fel - E g yip ­ to m tó l P olinéziáig.

A halott és nyughelye az élet m egszűntével azt a lépést teszi meg, am ely az eleven em ber szám ára lehetetlen: a profán világát faképnél hagyva a szakrális régiójába tér. Eb­

ből következően a hely, ahol a holtak, azok földi porhüvelye nyugszik, „isten-közeli” tér, szent hely, am elyet a szentség ártó és gyámolító ereje ural.

A szent idő

A szent m egm utatkozásának term észetes módja az idő m egszentelése: az a tény, hogy a profán idő folytonosságát a szent alkalmankénti jelenléte m egszakítja, megtöri.

Aligha találunk olyan vallási rendszert, am ely ne birtokolná a sze n t idő fo g alm á t és nem is csupán abban az e lvo n t-á lta lá n o s form ában, hogy m aga az Idő, m int sza krá lis

ö rökkévalóság, a sorsnak, az isteneknek alávetett sza ka d atla n sá g , m aga is a Szent t i­

to kza to s és fé le lm e te s je le n lé té rő l tesz tan úb izo n ysá g o t. Ám azok a fo g alm a k, m int

„ö rö kké va ló sá g ” , „vé g te le n sé g ” , „ha lh a ta tla n sá g ” csak lá tszó la g a sze n t idő fo g alm a i:

nem azért, m ert e fo g alm a k nem a Szent bűvkörébe ta rto zn a k, hanem azért, m ert m eg h a la d já k az em ber időfogalm ának lehetséges keretét. M int ilyenek, m e ta fizika i fo g alm a k csakúgy, m int a hindu m itológia vilá g ko rsza ka it kifejező so k szá m jeg yű id ő ­ ta rta m o k és m ás m itiku s szá m ítg a tá so k. Szent az az idő, am ikor az isteni az em ber reális idejében m utatkozik meg, időpontokat és id ő ta rta m oka t tü n te tve ki. Ha így kö ­ ze lítjü k, a S zent ideje m aga az időszám ítás, a kalendárium , a m e n n yib e n a vilá g , az ember, a nép létét tö m ö ríti reális idővé s ta g olja azt a sza krá lis fe lb u kka n á sá n a k pil- lanatival. T erm észetesen szent idő maga az év: aká r a p la n é tá k - isteni - m ozg á sá ­ nak ta rta m a kén t, aká r az isteni vilá g fe n nta rtó te vé ken ysé g p e rió d u sa ké n t - ta va sz és ősz, te n yésze t és enyészet - te kin tjü k. Az idő m e g sze n te lé sé n ek ké tsé g kívü l a legsze m b e szö kő b b fo rm á i m égis az ünnepek. A kenuk vízre b o csá tá sá n a k, a v e té s ­ nek, az aratásnak, a szü re tn e k vagy a h a jtó vad á sza to kn a k az ideje eg ya rá n t lehet szent, hiszen a vilá g m űködését irányító tü lvilá g i rendre és a ka ratra utalnak. A sze n t idők első köre tehát azokat az ünnepeket je le n ti, am ikor a S zent a kü lvilá g , m int te r­

m észet tö rté n é se ib e n m utatkozik meg. Az idő m eg sze n te lő d é sé n e k másik típ u s a a né p közö ssé g h e z, annak „s z e n t” m últjához kapcsolódik: lehet ez sza krá lis eszte nd ő - m int Róm a m eg a la p ítá sa - vagy em léknap is, m int a zsidók E g yip to m bó l való kivo ­ nu lá sá na k ünnepe. H a rm a d ikké n t szent idők azok, am elyek az egyes e m b e r éle té he z ka p cso ló dn a k: szü le té s, az apa általi „fe le m e lé s” , fe ln ő tté avatás, nász va g y halál:

m in de g yik közös vonása, hogy benne és általa az em b e r a „sze n t v ilá g re n d ” egy m o r­

zsá já va l ta lá lko zik. K ülönösen látványos szent idők a böjti, a ve ze klő és fe lkészülési id ő szakok: a na g ybö jt vagy a ram adán az istenivel való sze m b e sü lé s felkészülési id ő ­ szaka. Az ö n m e g ta rtó zta tá s és a sze n t tilalm ak, ta b u k ideje, a m iko r nem csupán a tá p lá lko zá sb a n kell m érté kta rtá st tanúsítani, de elcsitul a zene és a tá n c és a lélek kita ka rítá sá n a k fe la d ata van soron. A szent idők fontos form ái azok az a lka lm ak is, am iket va lam ilyen isteni e sem ény vagy szá n d ék em el ki a h é tkö zn a p o k profán kö ze ­ géből: lehet ez az iste n -g ye rm e k szü letésének, a m e g te ste sü lé sn e k az e m léke (k a ­ rácsony) vagy olyan istenév is, m int az ad ó sság o k e le n g ed é sé ről n e ve zete s jó b é l-é v a zsidóknál. Szent időként ta rtja szám on az em be risé g zöm e az ősei e m léké n e k szá n t a lkalm akat, va g y - m int a ke resztények - a h alottak n a p já t.Itt va n n a k azu tán a sze n t e m b e re in e k, a sze n te kn e k szá n t em lékn a p o k - m egint ko rántsem csa k a ke re szté n y h a g yom á n yb a n. U to lsóként em lítsük meg a szám os vallási ku ltúrában m eg lé vő dies d o m inicát, az Úr napját. A róm aiaknál ez a dies S olis - a heti p ih e n őn a p ; az iszlá m szá m á ra a péntek, a zsidó hagyom ányban a szom bat, a kere szté n yb e n a va sá rn a p a vissza té rő szent idő, a p ih e n és és az iste n tiszte le t alkalm a.

A Szent elválasztottságának term észete a szent idő esetében is világos: am ikor beáll a szent idő, lem egy vagy felkél a nap, m egszakad az em beri hétköznapok egyform asága.

M egáll a m unka és benépesül a szentély: egyén és közösség fő „m unkája” a szenttel, az istenivel való találkozás, a profán idején való túltekintés lesz ilyenkor.

Végül, ha m ár a szent helyek sorában beszéltünk a tem etőről, m ondjuk ki azt is, hogy szent az az idő, amelyet a halottra fordítunk: ilyen a „gyászév” vagy azok a napok, am íg tart a m um ifikálási sze rtartás, amíg ravatalon fe kszik a halott a tiszta szo b á b a n , am íg leég a sze n t tűz, a m ely a hindu em bert a tú lvilá g ra segíti. U gyanígy szent az a sszo n yi tis z tu lá s ideje vagy a cse cse m ő éle té ne k az a néhány napja, am ely a la tt eldől, hogy az új em berke alkalm as, erős-e az életre. G yakori az is, hogy az e m ber - az iste n e k­

nek ajánlva m agát - terem t szent időt: vezeket, za rá ndokol, fo g a d a lm a t te sz - ism é t csa k m eg sza kítva az idő „n o rm á lis” folyását.

Szent tárgyak

A szent világunkban való m egnyilatkozásának, jelenlétének talán legszerteágazóbb körét a szent tárgyak jelentik. így kezdettől szent minden, ami Istené, ami Istentől való vagy amit Isten birtokába vesz. Ez azt jelenti, hogy a Szent valósul m eg a szertartási

e s z k ö z ö k b e n é s á ld o z a ti tá rg y a k b a n , az Iste n eke t m e g je le n ítő s z o b ro k b a n és a s z o b ro k a t ékesítő ruh á kb a n . S zent az égből a lá h u llo tt m eteorit (K a á b a-kő ) és az a fa va g y bokor, a m e ly a la tt va la m e ly isten m egpihent. A h étköznapi élet tárgyai is g ya ­ korta m eg sze n te lő d n ek, hogy ren d e lte té sü ket isteni kö zb e njárá ssa l fokozzák: így v á l­

hat a S ze n t h o rd o zó já vá a dárda, az eke vagy a kasza csakúgy, m int a csa lá d i otthon és az autó. A m ag ya r p a ra szt kezében - a m egvágás előtti ke re sztve té sse l - meg- s z e n te lő d ik a kenyér, de sze n t a barka vagy a virágzó cse re szn ye á g is. A szent tá r­

g ya in a k so rá b a n külön kört a lko tn ak a sze n t „ke llé ke i” : a sám án botja, hatujjú ke sz­

tyű je , a pap á ltal fo rg a to tt á ldozókés vagy a kehely. A részlete kn é l nem időzve: az e m b e r ke zeügyében lévő m inden tá rg y lehet - m egfelelő időben, helyen és m ódon sze n tté , m ás tá rg ya k viszo n t eleve szentként, a sze n t szo lg á la táb a n vannak. A h a r­

m adik le h e tő s é g , h o g y a S ze n t tá rg y a k b a kö ltö z ik , a m e lye k a zu tá n a b e lő le ára d ó e rő h o rd o z ó i (az e tn o ló g ia s z ó h a s z n á la tá v a l fé tis e k ): ily e n e k az e re k ly é k - a m e g ­ ö lt e lle n s é g s k a lp já tó l v a g y z s u g o ríto tt ko p o n yá já tó l a s z e n te k c s o n tja iig va g y K ris z tu s k e re s z tjé n e k s z ilá n k já ig , e s e tle g B u d d h a K a n d y-b a n ő rz ö tt s ze n t fo g á ig . A s z e n t tá rg y a i a zo n b a n b e v o n u ln a k a h é tk ö z n a p o k b a is: a m u le tte k , sz e n tk é p e k , a s z é lv é d ő ü ve g re fü g g e s z te tt ró z s a fű z é re k a la k já b a n k ís é rik az e m b e rt p ro fá n lé té n e k m in d e n p illa n a tá b a n . Talán é p p en tá rg y a ib a n v á lik a S ze n t a le g in ká b b m in d e n n a p iv á , a z e m b e ri h é tk ö z n a p o k n a k is ré szé vé ; m agát s z e n t tá rg y a k s o k a ­ sá g á v a l k ö rü lv é v e az e m b e r tö re k s z ik á th id a ln i azt a sz a k a d é k o t, a m e ly léte p ro ­ fá n és s z e n t d im e n z ió i kö zö tt van.

Szent cselekedetek

A Szentre irányuló tettek egyik legősibb fo rm á ja az áldozat, az em b e r érté ke in e k fö l­

d ö n tú li h atalom szá m á ra való fe la já n lá sa vagy átengedése. Úgy tűnik, hogy m ár a n e o litiku m b a rla n g ja ib a n a la kza tba rendezett m edvekoponyák valam i haso nlóra u ta l­

nak. Az á ld o za t ősi elve a „do ut d e s” , az „ad o k hogy adj” logikája, az em ber és az iste n e k közötti „c s e re ü g y le t” . A term é sze tfele tti fé le lm e te s hatalm át és gyökeres m ás­

sá g á t m eg n ye rn i akaró em b e r az áldozatban profán értékel ja vá t ajánlja, hogy a ka ­ ratának, kívá n sá g á n a k m egfelelően kényszerítse vagy lekenyerezze a tú lvilá g erőit.

A legősibb, a le g é rté ke se b b á ldozat m aga az em ber: a Polinéziában sze n t lakom án fe lfa lt hadifogoly, az a zté k to ro n yte m p lo m o kb a n fe láldozottak, az Úr királyai m ellé te ­ m etett szo lg á k és szo lg á ló k. Az ókori kultúrákban álta lá n ossá váló á ld o za ti fo rm á k is jó ré s z t vé re s á ld o za to k: álla to ka t ölnek le, h a m vasztanak el sze n t tű zö n vagy a d nak éte lü l az iste n e k a szta lá ra . Ám az áldozat fo rm á ja lehet m aga a szent tű z is, a m e lyn e k tá p lá lá s a a sze n t és a profán, az isteni és az em beri vilá g közötti fo lya m a to s ka p cso ­ latot h iva to tt b iztosítani - p é ldául Róm ában is, ahol Vesta pa p nő in e k fe la d ata e sze n t láng istá p o lá sa . F öld m ő ve sku ltúrá kb a n b evett szokás a te rm é n yá ld oza t: a föld te r­

m éke in e k ja vá t kín á ljá k az isteneknek: gabonát, gyüm ölcsöt, a m e lye ke t a sztalokra ké szíte n e k az iste n szo b o r köré. M indenből, am ije az e m bernek van, az első az Istent illeti: az e ls ő s z ü lö ttt fiú rituá lis fe lá ld o zásá tó l, fe la já n lá sátó l addig, hogy aratás után az új Isiztből sü tö tt első kenyér is az o ltárra kerül és a töm lőből, ku la csb ó l Is az első cse p p e ke t - a fö ld re ö n tve - Iste n ne k ajá n lja az ősi, sza krá lis szokás. Az illatáldozat, a fo g a d a lm i ajándék, a kegyes adom ány is ebbe a fo g alom kö rbe ta rto zik, az á ld o za ­ to k b e m u ta tá sa és á tadása pedig a liturgiának, az istenek és az em b e r közötti napi ka p cso la tn a k v á ln a k alapelem évé. Az em ber elem i m ódon úgy kerül ka p cso la tb a is­

te n é ve l, hogy á ld o za to t m utat be az tiszte le tére . Az á ldozat nem sza b a d és öncélú ajándék, h anem az iste n e k jo g o s része az em ber javaiból; a va llá so k zöm e aprólékos e lő írá so kkka l, p a ra n cso kka l szabályozza, hogy mi, m ikor és hogyan az istenek jussa.

S zám os nép m íto sza i beszé ln ek arról, hogy az istenek az em bert két fe la d atra te ­ rem tették: hogy e lvé g e zzék a világban azt a m unkát, am ely az isteni te rvb e n szerepel s, hogy e zenközben á ld o za ta ikka l tiszte le g je n e k az istenek előtt. Az áldozatban a sze n t négy m ozza n a tké n t is je le n van: sze n t az iste n e kne k á tadott tárgy, érték; sze n t m aga az á ld o za to t elfogadó isten, de m eg szentelődik az az em ber is, aki jogszerűen m egadja az iste n e kn e k azt, am i őket m egilleti, végül, de nem u tolsósorban pedig

sze n tek m aguk azok a tettek, am elyek révén az em ber ajándékai az ég ie k elé jutnak. Az áldozat b e m utatása szent térben és szent időben za jló cse le km é n y. K ü lső sé g e i is ü n n e ­ pé lye se k és ősi hagyom ányok - gyakran isteni rendelések - által m eg h a tá ro zo tta k.

Ilyen alka lm akra tö b bn yire e g yb eg yű lik az egész közösség, hogy zene, tánc, ének kíséretében, ünnepi ö ltözéket öltve rója le engesztelő, kérő, h álaadó tis z te le té t az isteneknek. Ami az áldozati cse le km é n ye k rendjét illeti, azokra nézve m inden v a llá s ­ nak m eg vannak a m aga kim unkált szabályai. így évente, é vszakonként, vetés, a ra ­ tás, szüret, va d á szat vagy háború idején is terheli a közösséget az á ldozat b e m u ta ­ tá sá n a k kötelm e, az egyén pedig jeles életfordulóin tiszte le g fe la já n lá saiva l az iste ­ neknek. Jó lsze rve ze tt kultúrákban az á ld o za to k bem utatása napi g ya ko rla t, a m e ly­

hez szent te re k és idők, a sze rta rtá soka t végző szent sze m é lye k (papok) is ta rto zn a k.

Az á ldozat e lm ulasztá sa kötelességszegés, de az istenek h a ra g já t is fe lid é zi, c s a k ­ úgy, m int a m éltatlan módon, m éltatlan eszközökkel vagy tá rg ya kka l - tisztá ta la n á l­

latokkal, silány te rm é n ye kkel - b e m utatott áldozatok. A fe lá ld o zott é rté k révén az á l­

do za t b e m u ta tó ja m aga is a Szent régiójába em elkedik, s cse le kvé se által ele g ye dik pá rb e szé d b e istenével, a felette m agasodó szent valósággal.

Ez átvezet bennünket a szent m egjelenésének egy újabb régiójába, a verbális cse le k­

vések világába. Ha a szent szó, a szent beszéd m últját faggatjuk, a legkorábbi, amiről szólnunk kell, az a ráolvasás, a mágikus m ondandó szent monotóniája. A vallásos b e ­ széd alapvető vonásai közé tartozik a szöveg egyszerűsége és sokszorosan ismétlő te r­

mészete. Különösen nagy jelentőségre jut az ilyen szövegm ondás a lám aizm us gyakor­

latában, de nyomait a keresztény zsolozsm a és litánia szerkezetében is felfedezhetjük.

A szövegism étlő beszéd három funkciót is betölt: könnyűvé teszi m egtanulását, m integy sulykolja az isteni „fülekbe" az emberi kéréseket, m agasztalásokat, közben pedig alkal­

mas eszköz a szent m egéléshez nélkülözhetetlen transz, révület, koncentráció előidé­

zésére. Az ilyenfajta szent beszéd kiegészítői az esetek nagy részében a zene és a tánc szakrális form ái: olyan eszközök, amelyek együttesen a profánból, a hétköznapiból való kiem elkedés ügyét szolgálják.

Paradox módon a szent beszéd form ájaként kell számon tartanunk a verbalitás hiá­

nyát, az áhítatot, a szent csendet is. Ebben az esetben is a hétköznapok kikapcsolásának eszközével állunk szemben; a hallagatás az evilági hangok elném ulása és a vele társuló belső beszéd, a medtiáció terepe, „a lélek m agányos beszélgetése Istennel". Ez a belső beszéd vezet el a vallási kom m unikáció talán lega la p vető b b fo rm á já h o z, az im ához.

Az ima, m int az iste n e kkel való beszédbe elegyedés, m ár a v a llá so k tö rté n e té n e k le g ­ ősibb rétegében is fe lbukkan. K la ssziku s fo rm á já b a n az ima olyan p á rb e szé d , a m e ly ­ ben az egyik, az isteni fél „be szédes c se n d je ” áll szem ben az em ber szavával. Az ima, m int Istenhez szóló beszéd m ondandója lehet kérés, köszönet va g y hitvallás.

E khnaton na p -im á ja va g y A ssur-ban Apli asszír király Nabú iste n h ez szóló fo h ásza eg ysze rre kérés és hálaadás; a M iatyánk vagy a Korán első szú rá ja hitvalló ta n ú s á g ­ tétel inkább. A vallás, m int odafordulás az istenekhez, aligha lehet m eg le galább m i­

nim ális m értékű im akultúra nélkül. Az im ák te rm é sze téb e n m ár nagyfokú v á lto z a to s ­ ság m utatkozik: állandó, ősi hagyom ányokra vissza te kin tő szö ve g eke t - a m elyeket a hívő közösség m inden ta g ja g ye rm ekkorától ism er és m ond - ugyanúgy ta lá lu n k, m int im a rö g tö n zése ke t és alkalm i fohászokat. Az ima a rch a iku sa b b v á lto za tá b a n a k o lle k ­ tív vallási élm ény vilá g á b a tartozik: elm ondása az oltár köré gyűlő kö zösség kollektív tette. így volt ez a p rim itív kultúrákban csakúgy, m int az ókori keleti v a llá s o k zö m é b e n , s a közösségi im ádkozás a keresztény m ise és iste n tisztelet fo ntos e lem e is. A közös im am ondás a b u d dh ista vagy a keresztény szerzetes hívő lé tének egyaránt a la p fo r­

m ája, ilyan - nem á ld o za tb m e u tató - vallá so kb a n pedig, m int a pro te stá n s ke re sz­

té n ysé g vagy az iszlám , áhítatával az elm aradó á ldozatot helyettesíti. S zin te m inden va llá sb a n elm ondható, hogy az ima egyszerre em elkedett, ü n n apélyes és tis z te le t- te lje s beszéd, de tö b bn yire egyben bensőséges, szem élyes és b iza lm as te rm é sze tű is. Fokozottan igaz ez azokban a h itrendszerekben, a m elyek - m int a ke re szté n ysé g - a kollektív m ellett a m agánim ák gazdag fo rm a vilá g á t is m eg te re m te tté k. Az ü n n e ­ peknek, az é le tford u ló kn a k és a különféle em beri te vé ken ysé g e kn e k is kia la ku lta k a

m aga im ái, de va n n a k olyan szö ve g ek is, am elyeket az uralkodók, a pa p ság vagy az el- ő im á d ko zó k fe la d a ta és jo g a elm ondani.

Az áldozatbem utatáshoz és az im ához számos szálon kapcsolódnak a szent cse le k­

vések azon típusai, amelyeket szent gsztusoknak nevezhetünk. Ezek legszembeszö- kőbbjel azok a test- és kéztartások, amelyek m egléte Ismét csak általánosan elterjedt a világ vallásaiban. így az áldozatbem utatás vagy az ima term észetes kísérője a lebom lás és a térdeplés, a meghajlás, a felállás avagy a buddhizm us jellegzetes m editációs te st­

tartásai (jóga-pózok). Hasonló a helyzet a kéztartásokkal is: a karok gyakran széttártak vagy éppen a kezek összekulcsoltak, esetleg a mellen keresztbeillesztettek, összefontak, a jobbkéz szívtájra illesztett. A m ítoszok hallgatósága archaikus kultúrákban gyakran az elbeszélő vagy a szent tűz körül guggol, máshol pedig a hívek kéz a kézben fogják körül az áldozatot, az oltárt.

Szent szem élyek

A Szent a vallási kö zö ssé ge kb e n szinte m indig szem élyekben, sze m é lye k által köz­

v e títe tte n van je le n . O lyan em berekről van szó, akik a szent m e g n yila tko zá sa it funk- c ió sze rű e n h o rd o zzá k, akik a sze n t tu la jd o ná b a n vannak. M in de n e ke lő tt ők a sze n t tö rté n é s e k részesei vagy irányítói, akik tö bbnyire szent tudással, ka rizm a tiku s ké p e s­

sé g e kkel ren d e lke zn e k. S ze re p ük többsíkú: m eg kü lö n b ö zte te tt szo lg á la t (az iste n e k körül), de a tö b b ie k, az egész közösség irányítása, ve ze tése is. Ezek a sze n t em berek te vé ke n ysé g ü ke t az ese tek nagyobb részében h ivatásszerűen g yakorolják: fe la d a tu ­ kat ö rö klik és ö rö kítik, te e nd ő ike t ta n u ljá k és - szinte szent m este rsé g kén t - g ya ko ­ rolják. A tö b b ie k tő l fo ko zott te kin télyük, m eg kü lö n b ö zte tő vise le tű k, e setleg eltérő é le tm ó d ju k is m e g kü lö n b ö zte ti őket - e legendő talán a sá m á n ö ltö zé ke kre , Isten e m ­ b e re in e k n yíra tla n hajára vagy a katolikus p apok nőtlen életére utalnunk.

A Szent em bereinek alighanem legősibb típusa a varázsló. Törzsi tá rsa d a lm a kb a n ő az, aki m érté ka d óa n ism eri az istenek m ítoszait és a m ágikus s ze rta rtá so k praktikáit.

S za ké rtelm é t a közösség tö b bn yire tevé ken ysé g é n e k ere d m é n yessé g é n m éri le;

azon, hogy sikerül-e kedvező irányba fo rd íta n ia az istenek akaratát: jól ala ku l-e a te r­

m és va g y a v a d á sza t eredm énye, kedvező-e az időjárás, sikeres-e a hadjárat, a m e ­ lyek d o lg a m ind a va rá zsló ráterm ettségén, ügyességén, sza ka va to ttsá g á n áll vagy bukik. Ha m űködése so ro za to sa n eredm énytelen, az a rch a iku s ku ltúrákban gyakran m egesik, hogy a va rá zsló t m eg ö lik vagy elűzik a feladatra alka lm asa b b n a k lá tszó t ke re sn e k helyette; olyan is van, hogy a je lö lte k versenyben vagy párvia d a lb a n vívn a k m eg e g ym á ssa l az isten e m b erének m egtisztelő rangjáért. H ivatása g ya ko rlá sá h o z a va rá zsló n a k sze n t eszközökre - m aszkokra, ruhákra, „szent sze rszá m o kra ” - van szü ksé g e, va la m in t olyan tu dásra, am elyet ifjú korától, öregebb va rá zsló tá rsa m elle tt s a já títh a t el. G yakori az is, hogy valam ely, a szokványostól eltérő ad o ttsá g vagy ké ­ p e ssé g tesz a lka lm assá a vará zsló i szerepkörre: rávülési hajlam , va la m e ly „szent b e ­ te g s é g ” va g y te sti ren d ellenesség. A varázsló tö rzsé n e k igazi szellem i irányítója: ő a le g fő bb tö rvé n ytu d ó , a szo ká so k őre, a rend letétem ényese. M indezt a n nak kö szö n ­ heti, hogy b e nne mana, Isteni szellem i erő ö sszpontosul va g y legalább képes az is­

te n e kke l való ka p cso la tb a lé p é sre - és így a jövő alakítására, a Jó és az Igaz fe lis ­ m erésére. Am íg a va rá zsjó tevé ken ysé g é n e k lényegét a m ágikus sze rta rtá s v e z e té ­ sé n e k fe la d a ta adja, az É szak-Ázsia népei körében fe lb u kkan ó sám án sze re p kö ré ­ ben a to te m izm u s vonásai e rő södnek fel. A sám án - a régi m agyar vallási világban tá lto s - e m b e rfe le tti tu d om á n n ya l és erővel rendelkező szem ély, a kin e k fe la d ata a vallási kö zösség ka p cso la tá n a k biztosítása a sze lle m vilá gg a l, az éggel és az alvilági e rőkkel. R e ndkívüli em ber alkalm as arra csupán, hogy sám án lehessen: erre a tisztre szü le tn i kell. A m ajdani sám án m ár kisgyerm ekként elüt a többi nebulótól: p a tológiás tü n e te ke t m utat, „külön ö s g ye rm e k” . Látom ások gyötrik: te rm é sze tfe le tti lényekkel ta ­ lálkozik, sőt azok a lka lm an ké n t m agukkal is ragadják. G yakori az is, hogy a leendő tá lto s m ár szü le té sétő l, testi ado ttsá g ké n t magán viseli a sze n tség jegyeit: tö b b foga, vagy éppen „fa rka sfo g a ” (táltosfoga) van, fa rokcsonkja, a kezén hat vagy hét ujja. Az utóbbira e m lé ke zte t a sám án fe lsze re lé sé n e k fontos darabja, a hatujjú sám ánkesztű

is, a m e lye t s z in te e g é sz S z ib é riá b a n m e g ta lá lu n k. A sá m á n tu d o m á n y á h o z á lo m ­ ban jut, va g y akkor, a m iko r a s z e lle m e k - á tm e n e tile g - m a g u kka l ra g a d já k. A s z e lle m e k a hie d e le m sze rint a táltos-, a sá m á n je lö lte t gyakran fe ld a ra b o ljá k, hogy m e g g yő ző d je n ek róla, te sté be n valóban fölös szám ú cso n t van, a m ely re n d kívü lisé ­ gét, a lka lm assá g á t bizonyítja. A sám án rendkívüli képességek birto ko sa : vih a rt tá ­ m aszt, földbe rejtett kincset talál meg. Fő tevékensége az á lla tő sö kkel, a holtak le i­

keivel való érintkezés, a segítő és ártó szellem ekkel való kom m unikáció. K épességei közé ta rto z ik az átvá ltozá s is: bikává, tá lto sló vá vá lto zik, repülni tud. A zene és tánc által is stim u lá lt sze rta rtá sba n a sám án lelke kilép a te stb ől: m eg m á ssza az eget, a fö ld e t és az a lvilá g o t összekötő vilá g fá t - erre em lékeztet fo n tos a ttrib ú tu m a - a létra - m int halottlátó, to lm á cso lja a közösség szá m á ra a sze lle m vilá g üzeneteit. R é vü le ­ tében a tá lto s a nép á lla tő sé vel, annak leikével is azonossá válik: innen van az, hogy

„m u n ka " közben agancsot, állatbőrt, m aszkot vise l és v ia d a lra kel az ártó erőkkel.

M ásutt m ár mondtuk, hogy a világ vallásainak zöme különösen nagy jelentőséget tu ­ lajdonít a sors, a végzet, a világrend fogalmainak, az előre elrendelt jövőnek, am elynek törvényei gyakran az isteneket is kötelezik. Ebből viszont az is következik, hogy az ar­

chaikus vallásosság fontos eleme a jövő titkainak fürkészése. Az a szent ember, aki erre a feladatra hivatott, a jós; a tevékenység, amit végez, jóslás, azok a tények pedig, am elyek fellebbentik a jövőt takaró fágylat, az előjelek, az ómenek. A világ vallásainak jelentős részében a jós m unkája önálló mesterség, szent foglalkozás, am elyre alapos ta n ul­

m ányokkal lehet felkészülni. így vannak jósiskolák, a m ezopotám iai jó s o k pe d ig e g y e ­ nesen állati b e lső sé g e k a g yagm odelljein ta n u lltá k a je le k fe lism e ré sé n e k és é rte lm e ­ zé sé n ek tu dom ányát. A jó s te vé ken ysé g e többféle lehet: irá nyu lh a t az iste n e k s z á n ­ dé ka in ak kifürkészésére, de a vilá g ren d tö rvé n ye in e k fa g ga tá sá ra is. Az is sokféle, hogy m ilyen m ódon és m iből ism erhető meg a jövő. Kínában a legősibb időben tűzre v e te tt c so n to kb ó l jó so lta k: a hő okozta repedések a la kja rejtette a jö vő titká t. A vilá g szám os rég iójában m űkö d te k béljósok, akik az áldozati á llat b e lső sé g e in e k ta n u l­

m án yozásából kö ve tkezte tte k a jövőre: M ezopotám iában p é ld á ul a m ájjóslás fe jlő d ö tt szin te önálló „tud o m á nn yá ” . T ud ju k azt is, hogy R óm ában kü lönösen nagy becsben á llta k a m adárjósok, akik az ég m ad a ra in a k reptéből olva stá k ki az e ljö ve n d ő tö rté ­ néseit, a Közel-K eleten ped ig gyakran sorsve té sse l jósoltak. A csilla g jó so k a m aguk tu d om á n yá t az é g ite ste k m eg figyelésére és ko n stellá ció ik érté ke lé sé re é p ítették, a híres görög jó sd á k jó sa i-jó snő i viszont révülő látók voltak.

A jövő ismerete, az istenek vagy a sors rendelésének m egism erése a m indennapok szám ára is beláthatatlan jelentőséggel bírt: az évenkénti jóslat-kérések Kínában a g a z­

dálkodás biztonságát garantálták. Születéskor jóslatot kértek az újszülöttre, hadjárat előtt a katonai sikerre, de gyakran jó sla to k és elő je le k kísérték eg y-e g y vá ro s a la p ítá sá t vagy egy sze n tély fe lé p íté sé t is. Az ese tek töb bsé g é b e n a jó slá s kü lö n le g es sza ké r­

te lm e t igényelt: olyan társa d a lm a kba n is, ahol nincs h iva tá sos á ld o za tb e m u tató p a p ­ ság, a jó so k szig o rú a n zá rt sza km a i közösséget alkottak, am ely kom oly h a tássa l bírt a tá rsa d a lo m életére. Néha ez a vallási életen belüli „h a ta lo m á tvé te lig ” te rje d t: a p e r­

zsa m ág u so k vagy a babiloni b ö lcse k (csillagjósok) egész v a llá stö rté n e ti ko rsza ko ka t m eg h a tá ro zó sze rephez jutottak.

A szent em berek sorában nem feledkezhetünk meg azokról a törzsfőkről és királyokról sem, akik egyszerre voltak a profán hatalom birtokosai, de a szent hordozói, letételmé- nyesei is. Archaikus kultúrákban gyakori, hogy a törzs, a nemzetség, a család feje m utatja be az áldozatokat, az pedig közismert, hogy az ősi kínai á llam vallás fő p ap ja , a hivatalos állam i á ld o za to k b e m u ta tó ja m aga az Ég Fia, a császár. Az uralkodó - m ár h a ta lm á ­ nál fogva is - az ég kegyeltje, istenek fia, halála után, vagy m ár é le té be n m aga is isten, akin e k sza krá lis te kin télye így vitán felül áll. S um er régi királyai a kultusz fő ­ papjai, a hadsereg ve zé re i és fő b írá k egy szem élyben, akik a sze n t nász s z e rta rtá ­ sában a föld te rm é ke n ység é t hivatottak szavatolni és akik cím eikb e n az istenek ke d ­ velt g ye rm e ke in e k m ondják m agukat. Egyiptom fáraói h aláluk után istenné lesznek, h e lle n isztiku s ura lko d ó k és késői róm ai csá szá ro k pedig saját tiszte le tü kre is o ltárt e m e lte tn e k és istenekként tiszte lte tik m agukat. Az iszlám e redeti e lg o n d o lá sa sze rint a kalifa a vallási hatalom és a vilá g i hatalom o sztatlan birtokosa, p ró fé ta u tód és Alllah

földi h e lyta rtó ja . Az uralkodók sza kra litá sá n a k em léke a ke re szté n ysé g b en is tovább él:

a K elet-R óm ai Birodalom csá szá ra i Isten em berének és a „világi ügyek p ü sp öké n e k”

te kin tik m agukat; a fran k-fra n cia királykoronázási sze rta rtá s a p ü sp öksze n te lé st im i­

tálja, s a lig h a vé le tle n , hogy a középkor európai d in a sztiá in ak élén „szen t királyok"

állnak. A su m e r m ítosz sze rint m aga a királyság intézm énye is szent, hiszen iste n i eredetű, a n é p közö ssé g és istene, istenei közötti kapcsolat biztosítéka és je lké p e - jó lle h e t, az ókor dereka után a vilá g i uralom és a szent sze re p e k egyre vilá g o sa b ba n k ü lö n ü ln e k el egym ástól.

A szent em berek csoportjának legalapvetőbb és legmaradandóbb típusa a papság in­

tézm ényesülésében valósul meg. A pap isten olyan embere, akinek hivatása a kultusz és a szentély körüli szolgálat. Néhány ellenpéldától eltekintve, mint a görög vagy a római ahol a papi tevékenységek zömét választott személyek, világi tisztségviselők végzik, a papság elkülönült társadalm i csoportként már igen korán intézményesült. Van olyan ha­

gyom ány - mint a régi Izraelben - amelyben a papi funkciók öröklődnek, míg m ásutt a szándék, az alkalm asság, a tanultság és az „istennek adás” gesztusa révén egészül ki isten szolgáinak tábora. Az ókori vallások zömében a pap m ár csak azért is szent ember, mert élete során isten közelében és isten szolgálatára van: ő viseli gondját a szentélynek és a benne őrzött szobornak, ő műveli az istenekről szóló szent tudom ányokat és az ő szakszerű közrem űködésével kerülnek az áldozati ajándékok az istenek oltáraira. Az ókori népek zöm énél a pap a tudás, a szakértelem - az istenektől való bölcsesség - le­

tétem ényese is: M ezopotám ia vagy Egyiptom szentélyeinek papsága őrzi és adja tovább a m itikus hagyom ányokat, de a mérnöki, csillagászati, m atem atikai ism ereteket is. Azt a té n yt, hogy a pap sze n t ember, szám os rituális szabály Is erősíti: a á ld o za tb e m u ­ ta tá sh o z m egkívánt rituá lis tiszta sá g - m int a zsidó papság esetében - , az iste n szo l­

g á la tra való fe la va tá s (szentelés), a rájuk és csa k rájuk érvényes é le tm ódbeli e lő írá ­ s o k és előjogok.

A papság jelentőségét mutatja, hogy az emberek és az istenek közötti kapcsolattartás az ő közbenjárásuk nélkül nem érvényes: gondoljunk csak arra, hogy a keresztény fe l­

fogásban egyedül a pap jogosult a szentségek kiszolgáltatására. A papi lét form ái ugyan­

akkor igen különbözően alakultak a történelemben: az egyiptom i pap életét a szentély hom ályában tölti, míg Jahve jeruzsálem i szentélyének papjai szolgálatukat egym ást váltó turnusokban teljesítik, Idejük zöm ében pedig civil te vé ken ysé g e t fo lyta tna k, m un ká ­ ju kb ó l élnek. A sze n tne k való szolgálat szám os m egkötéssel, az isten em berétől e l­

v á rh a tó é letm ód sza b á lya in ak betartásával is jár: a nemi ö n m e g ta rtó zta tá s, a böjt, a h ú sé te le ktő l való ta rtó zko d á s, a fegyverfogás tila lm a kultúráról kultúrára változó kü ­ lö n le g e s sza b á lyo ka t je le n t. M inden kultúra különös gonddal ügyel a p a p ok kivá la sz­

tá sá ra és képzésére: van, am ikor teljes testi és szellem i é pséget ír elő, m áskor meg ren d kívü li a dom ányokat, ka rizm a tiku s képességeket követel, a papi rendbe e m e lke ­ dést pedig a sze n télykörze t iskolájában végzendő tan ulm á n yo kh o z, a rituá lis és te o ­ lógiai já rta ssá g m eg sze rzé sé he z köti. Maga a papság alkotta sze n t tá rsa d a lo m is ta ­ golt, a ká rcsa k az iste n e k vilá g a és a földi világ. Az a lsópapság egy része egyetlen fe la d atra - p é ldául az áldozati állatok levágására - szakosodott és a kultuszban s zo l­

garendű m unkát végez, m íg e gy-egy szentély vagy kultusz fő p a p ja i - vagy éppen a ke re szté n y pü p ökö k - in te lle ktu ális és ta n ító i te kin télyt b irtokolnak, h ie ra rch iku s h a ­ talm at g ya ko ro ln a k a papi társadalom felett és alkalm anként - mint Ám on isten th é ba i fő p a p ja i - az á lla m na k az uralkodóval is vetekedő hatalm i előkelői közé szám ítanak.

Papi feladat az isteni törvény érvénye és a tanítás tisztasága feletti őrködés is: ők te r­

jesztik elő a tanítást, dolgozzák ki aprólékosan a hitelveket és hitszabályokát. Papi szer­

kesztők keze m unkáját őrzi az egyiptomi Halottak könyve vagy a M am phiszi teológia csakúgy, mint a m ezopotám iai mitológiai irodalom java. A szent könyvek lejegyzése, össszeállítása és értelm ezése is a papi tevékenység fontos eleme: így volt ez a Közel- Keleten, Indiában, a keresztény egyházban és számos déltengeri nép körében is.

Ha a pap szerepét az áldozattal, a kultusszal kapcsoltuk össze, külön kell szám ot vé ­ nünk azoknak a vallásoknak a „papjaival” , ahol nincs áldozatbem utató rítus. Ezt a típust talán leginkább tanítónak és pásztornak nevezhetnénk, arra gondolva, hogy itt a fő fel­

adat a tanítás továbbadásán és értelmezésén és a hívő közösség gondozásán van. Ilyen

a Templom pusztulása utáni idő zsidó írásm agyarázója, a rabbi, aki a S ze n tírást é rte l­

m ezi és az im aéletet irányítja, de nagyban hasonló ala kjá h o z a refo rm á ció e g yh á za ­ inak le lkip á szto ra is. Az iszlám nak a szó közkeletű értelm ében nincs is papja: helyét a te o ló g u s-va llá s-jo g á sz a Korán-m agyarázó fo g la lja el, a rituá lis élet egyéb sze re p lő i (m üezzin stb.) pedig inkább te m p lo m szo lg á na k, m int p a p na k te kin th e tő k. Régen is, m ost is előfordul vé g ü l vallási közösségekben, hogy az állandó pa p ság in té zm é n ye ­ sü lé se helyett a g yülekezeti ta g o k pillanatnyi ka rizm á ik b irtokában vá lta ko zva vé g zik a szent fu n kció kat: p rédikálnak, ta n íta n a k, imát ve ze tne k: néha ez a h elyzet azt m u­

tatja, hogy a szóban forgó vallási közösség még a kialakulás, kifo rm á ló d á s korai s tá ­ dium ánál tart.

A szent em berek körének önálló típusa az a magát istennek szánó szem ély - vagy közösség - aki a világból való részleges vagy teljes kivonulással fejezi ki a túlvilág értékei felé fordulását. Az aszkéta, a remete, a szerezetes típusa ez. Aki ezt az utat választja, fogadalom m al kapcsolja magát a szent valósághoz - legyen akár Jahve szentje, akár buddhista bona, akár keresztény szerezetes. A fogadalom term észete változatos, időtar­

tam a is különböző: sok buddhista szerzetes néhány évet tölt kolostorban, a keresztény szerzetesek viszont zömében örökfogadalmasok. A szent em ber e típusának eszménye az önm egtartóztatás, a vagyonról, az evilági élvezetekről való lem ondás, am ely helyett intenzív im aélet és szigorú rituálé áll. India szent fakírjainak vagy az ókeresztény kor asz­

kétáinak példája azt mutatja, hogy ez a magatartás az evilági jelenlétét a puszta élette­

vékenységek szűkös fenntartására szorítja: gondoljunk a test m egtörésének és az ö n sa ­ nyargatásnak példáira, az ókori oszlopszentekre, az önostorozókra, a böjtölőkre, az örök némaságot fogadottakra.

Am íg a szent em berek más típusai em bertársaik közösségében hordozzák karizm ái­

kat, addig itt vagy az isten m agányába merülő szemlélődés, vagy a szent em berek kö­

zösségének m egterem tése az eszmény, még akkor is, ha egyébként a közösség nyitott a profán világ felé is: tanít, betegeket ápol, prédikál, kéreget.

A szent em berek sorában utolsóként kell szólnunk az istenek üzenetének karizm atikus hordozóiról, a prófétákról. M ár maga a név is azt jelenti, hogy ők az „isten nevében szó­

lók” , akik istenük sugalm azott üzenetét fogalm azzák meg, m ondják ki, írják le a hívő kö­

zösség számára. A prófétaság intézm ényesülése elsősorban a nyugati sém i népek v ilá ­ gának sajátja: jelenlétüket Szíria és Palesztina területén a Kr. e. II. évezredtől tudjuk nyo­

mon követni. Egyik csoportjukat az udvari próféták jelentik: ők hivatalos szem élyek, az udvartartás befolyásos tagjai, akik az isten szájaként m ondanak „szakvélem ényt” a hoz­

zájuk fordulóknak. Szerepük a jósokéhoz hasonló, de nem az előjelolvasás technikáját alkalm azva, hanem csupán a bennük megnyilatkozó isteni tekintélyre hagyatkozva di­

csérnek vagy m arasztalnak el akár uralkodókat is, sértetlenségüket pedig m aga a szent mivolt biztosítja. É sza k-szíria i forrá so kb ól tu d ju k, hogy h a d já ra to kró l, é p ítkezé se krő l m on d já k ki az istenek üzenetét.

A próféta m ásik típ u sa az exta tikus szóló, aki szent b e teg sé g b e vagy révületbe esve vá lik alka lm assá arra, hogy az istenek szóljanak általa. E xtatikus p ró fé tá k, „szen t ő rü lte k” a tá rsa d a lo m m inden rétegében fe lb u kkan h a tn a k: a la kju k hol a m agányos rem etét, hol a cso p o rtb a ve rő d ö tt csa va rg ó k vilá g á t idézi. G yakori az is, hogy kívül á lln a k a hivatalos kultusz keretein, tá m a d já k, b írálják azt, isteni üzenetre a p p ellá lva követelve a vallási élet kereteinek, fo rm á in a k ta rta lm á n ak átfo rm á lá sát, m eg ú jítá sá t.

A p ró fétaság ezen fo rm á ja a lakítja a Kr. e. VIII. szá za d tó l a zsidó va llá st s az ő kö rü k ­ ben v á ln a k egyé rte lm ű en m egfogalm azottá a m onoteizm us, az e g yiste n h it elvei. S z i­

gorúan tip o ló g ia i é rtelem ben hasonló Szent Pál alakja. M oham ed pró fé ta i ö n tu d a tá ­ nak pe d ig az iszlám , m int általa m egszülető vallás köszönheti a létét.

A próféta szent emberré isten általi elhivatásával válik: álmot lát, hangot hall, am ely őt nyilványos fellépésre serkenti. Nevezetes leírását adja álombéli elhivatásának Ezékiel, M oham ed pedig Gábriel arkangyal álombéli m egjelenésének tudja be a Korán szerezte- tését. A próféta isteni sugalm azásra szól: belső hangot mond ki hangosan, isten által dik­

tált, netán álm ában lenyelt iratot fogalmaz újra. A prófétai m űködésnek vannak kellékei is: a szólót zene és tánc segíti át a révületbe: szavát mindig az egész népközösséghez intézi, esetleg írásban is kidolgozza. M egítélése gyakran m úlik a közhangulaton: ha te t­

szésre lel, igaznak, ha ellenszenvre, hamisnak mondják, üldözik, kivégzik. Néha azonban m egváltozik a helyzet: a hamisnak tartott prófécia - mint Izaiásé vagy Jerem iásé - be­

válik, m íg m ások felett eljár az idő. A prófétai beszédben rögzített isteni üzenetnek vannak állandó részei: kiinduló eleme a kritika, hiszen istennek azért kell szólnia prófétája által, mert a dolgok nem akarata szerint alakulnak. A próféciában leleplezett bűnök többfélék:

szociális vétkek, történelm i ballépések, az erkölcs, a törvényesség hanyatlásának esetei, a szertartások elégtelenségei. A prófétai beszéd ennek m egfelelően először vádol és fe­

nyeget: Ám ósz csakúgy, mint M oham ed, a gazdagokat ostorozza, Mikeás a régi szabad­

ságot kéri szám on, Jerem iás politikai baklövéseket em leget fel. Isten prófétája szájával átkot mond azokra, akik nem szívlelik meg a figyelmeztetést. A prófétai víziók fontos ele­

me az eljövendő büntetések és csapások felvonultatása. A prófétai beszéd fontos eleme a rendelkező rész: Isten új parancsokat ad, vagy a régieket ism ételi meg, hogy a vétkek kiküszöbölhetővé legyenek. Ha az extatikus prófétaság írott emlékeit tekintjük, visszatérő elem az elkövetkező m egszabadulás ígérete, a vígasztalás, a zsid ó -ke re szté ny tra d íc i­

óban éppen a p ró fé ta i ta n ítá s révén fe lb u kkan ó remény.

A szent em berek sorában kétségkívül a próféta a legszemélyesebb, a legszubjektí- vebb, a legkreatívabb. A szent közvetlen jelenléte a profán világában itt érezhető a leg­

közvetlenebbül. Amíg a szent más m egjelenési m ódjai, a tárg ya k, a te ttek, a szem élyek k ö zve títe n e k va la m it az isteniből, addig a próféta esetében szinte m ár ennek e lle n ­ kezője tö rté n ik: a Szent kö zvetíti m agát küldöttén keresztül. A vallás je le n sé g e in e k fe n o m e n o ló g ia i leírása ezért alighanem a próféta alakjában ju t el a vallási széfra tu ­ d o m ányos m eg ra g a d á sá n a k határáig: a kinyilatkoztatás és a hit, am i erre köve tkez­

nék, m ár tú lm u ta t a pőre tu d om á n yo s tá rg yila g o ssá g keretein és csa k m ag u kn a k az egyes vallási re n d sze re kne k a belső ta rta lm a ké nt, igazságaként, h ite le ssé ge ké n t v o l­

na e le m e zh e tő .

JEGYZET

Az alábbi írás egy Vallásismeret (Vallástudományi bevezetés) címen kidolgozott tankönyv kéziratának első, fenomenológiai fejezetének részlete - szövegösszefüggésből kiem el­

ve, irodalmi hivatkozások nélkül.