A nemzetiségi statisztika problémája

(1)

s

Huu—all .. upon-_u-nuun D.I.-.. .. "' Itt.-ultonuumomd

,;

" nn- satumus !! _ ' is,- ui ..ha-Mi. _—

a TERÚLET EsNÉPe—ss—Éoa " _

; ' ..[-II.. Ill . l... . ! GUI—Ú. IIIICIIIOIIIIIÚll-Illlll " Ill.-l nunc-unni- ll' 'i'-.... '.l'llllllll II.!"I. I'lnlilllltllül . , , ; ' ,

A nemzetiségi statisztika problémája.

Le probléme de la statistigguedes nationalités.

Résumé. Nous répondons cí—dessous _a liarticle de MM. J. Teodoresco et N. Istrate:

,,Méthode pour la connaissance des minori—

tés ethniguesfd), paru au sujet de la proposition déposée, relativement a ,,La connais—

isance de langues comme contróle de la sta—

tistigue des—*:nationalite's"2), par liauteur de la présente étude a la derniere session, au ,Caire, de Plnstitut International de Statis—

tiaue. Cette proposition tendait a charger tune Commission spéciale de Pétude, des méthodes les plus propres a établir exacte- ment le nombre des nationalités, recom-

mandant dans ce but la méthode statistigue hongroise ayant fait ses preuves, vu gue celle-ci est la plus susceptible (l'établir la nationalité: a cet effet elle demande la langue maternelle, slenguérant en outre des autres langues parlées, de sorte gue les don- nées relatives a ces derniéres completth et conirőlent les statistigues des nationalités.

MM. Teodoresco et Istrate estiment gue, pour établir la nationalité, ciest Po r i g i n e et]: n i (] 11 e (la race, la nationalité diapres la naissance) guion devrait demander, car, selon eux, la statistiaue des nationalités a pour but de relever la nationalité dtaprés Porigíne, la race, et non pas sur la base de la langue parle'e. Cependant, au lieu de dé—

velopper á fond. leur these, ils s,attachent á accuser la statistigue hongroise diavant—

guerre diauoir, en demandant la langue ma—

,ternelle, artiűciellement grossi, de dia: ans en dia: ans, le nombre des Hongrois au détrí—

ment de celui des nationalite's. Selon nos auteurs, ce n,est guien se basant sur la langue maternelle (définie par la statistioue officielle de Hongrie comme celle gue Pin—

diviolu recensé déclare la sienne et guiil parle le mieux et le plus volontiers) gu,on avait pu relever, dans la Hongrie ancienne, liaceroissement du nombre des *Hongrois, diautant plus guiavec la diFUsion de la lan—

gue dfÉtat, augmentait de plus en plus le

nombre de ceux gui se déclarérent Hongrois.

1) ,,Annales Economigues et Statistigues", Bu- earest,_ no de juillet-aoüt 1928.

2) ,,Bulletin (le l'lnstitut International de Sta—

tistioue", torne XXIII. 2me Livraison;

Or, on peut prouver —— la delegation hongroise a la Conférence de la paix le démontm par une foule de données —— gue le dévelop- pement du nombre des Hongrois ntétait dü gue pour une trés petite part a [assimilation des minorités ethnioues, et gue les causes principales en étaient la position centrale (les Hongrois, leur accroissement nature!

dépassant celui des minorités, la formation, ['avorable pour les Hongrois, de llémigration, [e fait gue la population shccroissait plus

— dans les villes () majorité hongroise, etc... Ce gui prouve de la iacon la plus éclatante gue les minorités niétaient pas magyarisées de force, c,est gue les frontier-es de

langues sont toujours lá ou

clles étaient il y a 200 ans.

D*ailleurs, les statisticiens officiels rou—

mains; ont le moins de droit a mettre en doute la bonne foi et Pexactitude de la statistigue hongroise. La statistigue ( sur—

tout la de'mographie) est. encore dans Fen—

íance ehez les Roumains; la Roumanie est le seul pays de PEurope 011 on n,a pas en—

core recensé la population depuis la guerre', de sorte gue lJEtat nly connait pas méme le nombre brut de ses habitants et gue les publications, tant officielles gue non officielles, donnent des chiffres diffe'rents et contradictoires sur le chiffre de la popula—

tion,- les unes écrivent gue Bucarest a 340000 habitants, les autres gu'elle en a 800000 (!?). Et si on nly est pas Súr méme du nombre de la population, comment on pourrai—t croire aux chifires y publiés sur les minoríte's ethnigues, gui ne peuvent étre produits gu,en aItérant complétement les statistioues hongroises, ou au moyen de cal—_

culs dont on niexpligue pas la méthode.

Dans les chi/fres roumains, il y a plus de fantaisie gue de re'alité positive.

Il est certain guien demandant, au re- censement, la langue maternelle, on peut ob- tenir des données plus süres gwen suivant la méthode proposée par nos auteurs. La

preuve en est (11171 liexception de la Rouma- nis, tOus les Etats gut recueillent des chif—

fres sur les minoritás ethnigues se basent sur la langue parle'e, aue ce soit la langue ma.—

ternelle, Ia langue de la famille ou la lan——

6

(2)

2. szám.

_74_. we

egae—de conversation; méme "lű átt—Fort de—

mande la natíonalíté, on ujoute guelf! fprin- fcipale caractéristigue en est la langue parlée 'ethón pas ll'origine.

La stutistigue doit rechercher des indi—

ces positifs et excluant tout doute. Seu'lela langue, indice se manifestantyavec évidenee, est propre () Pétablissement de la nationa- Nlité; á cet "effet, on ne peut tenir compte ni des sentiments, ni de Porigine, laguelle (fail- leurs peut étre fort mise en doute. Les Etats . aui se sont engagés, dans les traités de paix, á protéger les minorite's ethnigues, ne peu—

vent leur ofirir de la protection gue sur la base de statistigues établies d'aprés la langue, car á guoi sert la protection des mino—

rités aux citoyens minorituires, si llon veut leur imposer une langue (soit la langue dlE-tat, soit une autre) gu'ils ne compren- nent pas.

—La langue maternelle peut étre plus fu- cilement e'lablie gue llorigin'e ethnigue. Les individus ne parlant gulune langue sont classés sous celle-ci; ceux parlant plusieurs Iangues doivent indiguer eux-mémes leur tongue m'atemelle et les autres langues doi—

vent étre releuées comme autres langues parlées. De cette fagon, on peut plus aisé—

ment établir la'langue maternelle des en—

lants issus de parents nlappartenant pas () une méme nationalité, gue si on demandait llorigine ethnigue. La recherche de cette derniére peut donner lieu au plus grand arbitraire de la part des autorités et des agents recenseurs.

L'e'lude ci—dessous puruitra, en irtingrais, dans un des prochains numéros du ,,Jour—

nal de la Société Hongroise de Statistigue".

*

A ,,Les Annales Economigues et Statis- tigues" című Bukarestben megjelenő folyó—

irat 1928. évi július-augusztusi számában,

—,,Méthode pour la Connaissance des Minori- tés Ethnigues" cím alatt egy cikk jelent meg, amely e sorok írójának a Nemzetközi Sta- tisztikai Intézet legutóbbi kairói kongresz- _szusán beadott javaslatával ,,A nyelvtudás, mint a nemzetiségi statisztika ellenőrzőjem) foglalkozik. A tanulmány szerzőjéül ketten is vannak megnevezve, (1. m. dr. I. Teodo—

resco, a statisztika főigazgatója és N . Istrate, a Statisztikai Intézet igazgatója.

1) [Egész terjedelmében megjelent a Magyar Statisztikai Szemle 1928. évi január ésffebruát'i szá—

mában. Továbbá francia nyelven a ,,Bulletin de l'lnstilut International de Statistigu'e" Tome XXIII.

Vmásodik kötetében. '

A kairói üléSe—n beterjesztett — jamais;

arra vonatkozott,f hogy' a Memetközi 'Stá'

_ tisztikai Intézet küldjön ki' egy bizóttságot,

amelynek az volna a rendeltetése, hogytu—

dományos alapon állapítsa meg azokat a módSZereket, amelyek a legalkalmasabbak a nemzetiségekszámának pontos megállap-"í—

tására. Mint legalkalmasabb módszert .a ta—

nulmány és javaslat a magyar "Statisztika

módszerét ajánlotta, amely a nemzetiség"

'megállapitásául az anyanyelvet kérdeZl és

a nemzetiségek számát e szerint is álla- pítja meg, de e mellett tudakolja az egyéb;

beszélt nyelveket is, mert a kérdés alap- ján nyert adatok kitűnő kiegészítésül _és ellenőrzésül szolgálnak a nemzetiségi ata——

tisztikához. A nyelvtudásra vonatkozó ada—

toknak ezt a szerepét a tanulmány a ma—

gyar statisztikából vett számtalan adattal

igazolja. ,

A szóbanforgó tanulmány rámutatott arra is, hogy az a módszer, amely a nemze- tiség megállapításánál a népi (etnikai) ere- detet, származást veszi alapul (amint az Romániában történik), sem tudományos, sem gyakorlati szempontból nem helyesel—

hető, mert hiszen a nemzetiségi statisztiká- nak az a főcélja, hogy megállapítsa az egy— ' egy országban élő, de különböző nyelveket beszélőlakosok számát, más szóval azokét, akik az uralkodó, vagy vezető nemzetiség- hez tartoznak és az ü. n. kisebbségek szá- mát. Ha a kérdés súlypontját a beszélt és értett nyelvre való tekintet nélkül a népi ere- detre helyezzük, teljesen téves utakon já—

runk, mert e módszer mellett tömegesen

előfordulhat az az eset, hogy valamely nem- zetiséghez számítunk olyanokat is, akik az illető nemzetiség nyelvén nem is értenek, tisztán csak azért, mert az illető egyének- nek atyja, nagyatyja, vagy távolabbi őse ahhoz a nemzetiséghez tartozott. A szóban—

forgó tanulmányban rámutattam arra is, hogy azok a nemzetek, amelyek a békeszer—

ződésekben a kisebbségek védelmére vállal—

koztak, csak úgy tudják a kötelezettségü—

ket teljesíteni, ha nyelvi alapon ismerik a kisebbségek számát, mert—hogyan lehet pl.

Romániában egy tiszta magyar községnek kulturális és egyéb téren nyelvi jogait biz—

tosítani, ha azt a magyar községet, amely—

nek lakosai egy szót sem beszélnek más nyelven, a népi eredet alapján a statisztika németnek deklarálja, amint az pl. a szat-

mármegyei német származású róm. kato-

likus magyarokkal történt. Azt hiszem, hogyha a békeszerződés rendelkezéseit a ki—

(3)

2; " ' szám.

az_—"—

sebbségekre vonatkozólag lelkiismereteSen akarják végrehajtani, a nyelvi kisebbségek jellemzője gyanánt csak az általuk beszélt és önként magukénak vallott anyanyelv—et lehet elfogadni. Mit ér a kisebbségi védelem egy olyan állampolgárnak, akire—azon az alapon, mert őse valamikor más nemzeti—

ségű volt, egy rá nézve teljesen idegen és érthetetlen nyelvet, legyen az akár az állam- nyelv, akár más nyelv, akarnak ráerősza—

kolni? _

A bukaresti tanulmány szerzői a helyett, hogy tudományosan és tárgyilagosan igye- keznének a két módszer különbözőségét. ki- fejteni és a Romániában követett módszer előnyét bebizonyítani, szokatlanul agresz- szív hangon próbálják a magyar statisztika működését befeketíteni és bebizonyítani tö- rekednek azt, hogy Magyarországon a statisztika az anyanyelvet csak azért kérdezte, hogy ezzel a magyarországi kisebbségek számát csökkentse. Felhozzák azt, hogy a magyar kultúrpolitika az iskolákban meg- magyarosította a nemzetiségi gyermekeket.

akik azután már a magyar nyelvet vallot—

ták anyanyelvükül. Ha ez tényleg így lett volna, akkor is csak a magyar nemzetiségi politika lenne vádolható, de nem a magyar statisztika, amely az anyanyelvi viszonyok—

ban esetleg beállott változásokat a népszámz lálásoknál egyszerűen konstatálta. De tud—

juk azt, hogy a vád nem igaz, a tévedés on—

nan származik, hogy a magyar statisztika népszámlálásról-népszámlálásra mindig több és több magyar anyanyelvűt mutatott ki és .a nemzetiségi kisebbségek nem mutattak ilyen arányú szaporodást. Hogy ennek a fej-

lődésnek mi volt az oka, arra már számta—

lanszor rámutattunk és a statisztikai adatok egész tömegével bizonyítottuk, hogy ez a fejlődés nem volt valamely erőszakos, vagy tervszerű magyarosításnak a következmé- nye, hanem a magyarság nagyobb termé—

szetes szaporodásából, a kivándorlásban a magyarság kisebb részesedéséből, a magyar tömegek centrális elhelyezkedéséből, a belső vándorlások irányából, a falusi népesség—

nek a magyar többségű városokba való hú—

*zódásából természetszerűleg jött létre. A ter—

mészeti,. gazdasági és kulturális erők adott- sága idézte elő a fejlődésnek ezt az irányát.

,A magyar területek lakossága sokkal nagyobb mértékben növekedett, mint a kisebb- ségi lakosságú perifériák lakossága, és két—

ségtelen, hogy a magyar területre a perifé- riákról családonkint beszivárgó nem magyar elemek részben asszimilálódtak is, ami nem-

.... 175 __

_j1929

csak nálunk történt meg, hanem a világon mindenütt, ahol nagy tömegű lakosság közé idegen elemek beszivárognak. A magyar nyeivhatár azonban ma is ott van, ahol 200 esztendővel ezelőtt volt. Ezt faluról—falura be lehet bizonyítani, sőt lehet mondani, hogy a falvak nagy részében inkább a nemzeti- ségek foglaltak tért. Hont és Bars megyében pl. a nyelvhatáron több falu eltőtosodott a tótok lassú délre húzódásával kapcsolat- banf) a román nyelvterületen pedig, amint azzal maguk a románok eldicsekedtek az 1906. évi bukaresti kiállításon, az utolsó 50 év alatt, 1850—től 1900—ig,fnem kevesebb, mint 309 magyar község oláhosodott el, ezzel szemben csak 42 oláh község lett magyar többségüvé?) Hogy a kisebbségi nyelvterü—

leteken is ennek dacára számszerint tért foglalt a magyarság, annak a magyarázata Viszont az, hogy a városok és a központi fekvésű nagyobb községek lakossága nenr zetiségi területeken is magyar volt (vagy né- met), s ezek lakossága a bevándorlás foly- tán nagyobb mértékben növekedett, mint a körülöttük fekvő falusi községeké; továbbá hogy ezek a városok és a nem magyar te- rületen keletkezett gyorsan fejlődő bánya- és ipartelepek is inkább a magyar paraszt- ságot szívták fel, mert a kisebbségi paraszt- sággal ellentétben éppen a magyar paraszt- ságban volt a legtöbb birtoktalan elem, amely tehát lakóhelyét könnyebben változ—

tatja, mint a birtokos parasztság, amelyet földje jobban köt a faluhoz. Az ezekre vo—

natkozó és bizonyító erejű statisztikai adatokat annak idején a békekonferenciának is előtártuk s ezek nyomtatásban is megje—

lentek a magyar béketárgyalásokról szóló vaskos kötetekben. Fel kell tételeznünk-,—

hogy T eodoresco és lstrate urak, mint statisztikusok ezeket az adatokat ismerik s ennek dacára állítják rosszindulatúlag azt, hogy a magyar statisztika mesterségesen növelte a magyarok számát. A népszámlálás szerintünk éppen arra való. hogy a népes—

ség számában, továbbá nem, családi állapot, kor, vallás és foglalkozás szerinti megosz—

lásában beállott változásokat állapítsa meg.

Hogyan képzelik a román urak, hogy min—

den tekintetben beállhat változ'ás, csak a nemzetiségek megoszlásában nem? Hiszen akkor elég lenne egyszer megállapítani 'a nemzetiségek számát és ugyanazt a kulcsot

1) L. Kőrösy József: A felvidékeltótosodása. -

Budapest 1898. '

'*') L. Barna Endre: Magyar tanulságok a hu- karesti kiállításról. Kolozsvár 1906. 61. lap.

6*_

(4)

2, 'szám __. 75,—

15929 alkalmazni a következő ne'pszámlálásoknál.

ha az ő módszerüket fogadjuk el és a népi eredet szerint akarjuk a nemzetiségek szá- mát rögzíteni, amelyen változás nem történ—

hetik, az utódok századokig megtartván azt a nemzetiséget, amelyben elődeik születtek.

De hát maga a természetes szaporodás és a vándorlásuk iránya is megváltoztathatja a számarányokat, a nélkül, hogy asszimilá—

lódás történnék. Már pedig kisebb—nagyobb mértékben asszimiláció mindenütt folyik, ennélfogva csak egy olyan nemzetiségi fel- vétel tarthat számot a tökéleteSségre, amely a változásnak minden irányát megmutatja Hogy ez a változás és fejlődés a háború előtti Magyarországon a statisztika kétségbe- vonhatatlan tanusága szerint az ország több—

ségét képező, centrális elhelyezkedésű vá- roslakó és a kultúrának a németekkel együtt viszonylag a legmagasabb fokán álló ma- gyarságnak kedvezett az az akkori kisebb ségekre nézve lehetett aggodalmas és fáj- dalmas, de letagadhatatlan tény volt, amit

a_statisztika nem idézett elő, hanem csak konstatált a maga objektivitásával. Azt is bebizonyítottuk, hogy a magyarság e fejlő- dése a kisebbségek birtokállományát és te- rületét egyáltalán nem kevesbitette, a ki—

sebbségek ma is ugyanazon a területeken laknak, mint századokkal ezelőtt, csupán e területek lélekszámaránya tolódott el a ma—

gyar területek javára.

A kairói ülésre beadott tanulmány a fő—

súlyt nem is arra fektette, hogy a nemzeti- ség az anyanyelv alapján állapíttassék meg, hanem inkább arra, hogy a nemzetiségi statisztika ellenőrzéséül a beszélt nyelvek is felvétessenek és feldolgoztassanak a nép—

számlálásoknál. A tanulmány bőven kifej—

tette ennek a javaslatnak az indokait s aki elfogulatlanul tanulmányozza az általunk tömegesen felhozott statisztikai adatokat, igazat kell, hogy adjon nekünk abban, hogy a nemzetiségen, vagy anyanyelven kívül szükség van az egyéb beszélt nyelvek felvé—

telére is A társszerzők ezt a részét a ta—

nulmánynak majdnem teljesen figyelmen kívül hagyják vagy félreértik s csupán azt igyekeznek bizonyítani, hogy az etnikai eredet felvétele a nemzetiség megállapítására biztosabb módszer, mint az anyanyelv fel- vétele. (Az anyanyelvet mindig úgy értve, hogy nem feltétlenül az anyától tanult nyel—

Vet, hanem az illető megszámlált eg yen ál—

tal anyanyelvül vallott nyelvet kell figye- lembe venni.)

Mam

A román urak azt is állítják, hogy a ve—

gyes házasságból származó gyermekek nem—

zetiségét könnyebb megállapítani az etnikai származás. mint az anyanyelv alapján. En—

nek épp az ellenkezője az igaz. Román apa és magyar anya házasságából származó—

gyermekeket népi eredet alapján hova fogja sorozni a román statisztika? Románoknak, vagy magyaroknak fogja—e őket minősíteni, ha az általuk beszélt nyelvre nincsen tekin—

tette]? Az anyanyelv kérdezése ebben a tekintetben is tiszta képet nyujt, mert ha a gyermekek csak egy nyelven beszélnek, a statisztika ahhoz a nyelvhez sorozza őket ha pedig több nyelvet beszélnek, választásukra bízza, melyik nyelvet vallják be anyanyel——

vük gyanánt s a másik nyelvet, mint be- szélt nyelvet mutatja ki. Népi eredet szerinti felvételnél azonban mindenkinél ka—

tatni kell apjának, anyjának és egyéb elő-—

deinek származását s ha azok több nemze-v tiséghez tartoznak, a legnagyobb zavarba jön a népszámláló biztos, hogy az illető egyént melyik nemzetiséghez sorozza. ho—

lott csak meg kellene kérdezni, hogy milyen nyelven beszél. Világos tehát, hogy a népi eredet kérdezése nem mutatja a mai való—

ságos helyzetet, amelynek kiderítése a statisztika feladata, hanem esetleg egy régen multtá lett állapotot, amelyet az idő meg——

haladott; e mellett statisztikai tudományos.

szempontból is vitatható, mert nem teszi fel úgy a kérdést, hogy arra teljes határozott—

sággal lehessen felelni. Az etnikai származás,.

kérdése nem számol az élettel, nem szá—

mol azzal, hogy az egyének nemzetisége"

más környezetbe kerülés vagy egyéb körül—

mények folytán megváltozhatik és lehetsé- ges az az eset, hogy egy családnak a nem- zetisége nemzedékről-nemzedékre más és, más lesz, valamint az is elég gyakori eset, hogy különböző nemzetiségű szülőktől szár—

mazó gyermek egy harmadik nemzetiség—

hez fog tartozni. Az etnikai származás kér- dezése teljesen megköti a nemzetiséget egy családban és semmiféle irányban nem en—

ged változtatást, még ha a tények ennek el—

lentmondanak is. A statisztikának a célja mindig a meglévő állapotnak a feltüntetése,

nem pedig azé, ami már elmult, ami. tehát a valóságnak meg nem felel. Ez a kérdés- nek a tudományos oldala, a gyakorlati oldala pedig az, amire már fentebb rámutat—

tunk, hogy a nyelvi kisebbségeknek nyelvis;

jogait csak a nyelv és nem a származáskér- dezése alapján lehet biztosítani.

(5)

_. 2. szám.

A magyar statisztikának immár öt nép—

számlálás anyaga áll rendelkezésére. Mi te—

hát jobban meg tudjuk a dolgot ítélni, hogy ha felvételnek általunk használt rendSzere mennyiben jó, annál is inkább, mert az ada—

tok minden egyes községről részletesen ren—

delkezésre állnak s azonkívül a nyelvtu- dásra vonatkozó adatok is ismeretesek min—

den egyes községről. Látjuk ezekből az ada—

tokból, hogy elkerülhetetlen kisebb hibák—

tól és tévedésektől eltekintve, amellyel min—

den statisztikában számolni kell, mennyire ugyanazokat az arányokat mutatják ez adatok a nemzetiségek számát illetőleg, úgy- hogy az egyes községek lakosságának nem—

zetiségi hovatartozására vonatkozólag a magyar statisztika adatait, melyeket immár négy, illetőleg a mai területen öt népszám- lálás egyforma eredménye erősít meg, mindenki, akiben elfogultság nincsen, nyu—

godtan elfogadhatja, annál is inkább, mert - ezeken kívül rendelkezésre áll ugyancsak k*özségenkint a nyelvismeret statisztikája, azután 1896 óta községenkint a népmoz—

galmi statisztika, a tankötelesek és az is—

"kol—ábajárók évenkinti statisztikája, szintén LköZségenkint, amelyek mind megerősítik a mépsZámlálás nemzetiségi adatait.

Mit tud ezzel szemben felmutatni a ro—

mán statisztika, amivel meg tudja erősíteni :azt az állítását, hogy az etnikai származás kérdezése pontosabb és a valóságnak meg- felelőbb nemzetiségi adatokat szolgáltat?

Hiszen a román statisztika a népszámlálások és a népmozgalom tekintetében még ma is gyermekcipőkben jár. A demográfiának nemcsak a legelemibb szükségleteit nem tudja kielégíteni, de még ma is nagyobb te- ret enged statisztikai kimutatásaiban a (fan—

ááziánalk, mint a tudOmányosan megalapo—

zott reális statisztikai felvételeknek. Elég csak egy pillantást vetni a Nemzetközi Sta-

*tisztikai Évkönyvnek 1) az egyes államok

viszonyait ismertető t'áblázataira, amelyeknek a legtöbbjében Románia távollétével tündököl, hogy megállapíthassuk, van—e joga a kezdet kezdetén álló román statiszti- kának arra, hogy megleckéztesse a nyugat—

európai államok statisztikájával minden te—

kintetben egyenrangú, a nemzetiségi statisztika tekintetében pedig azoknál sokkal töb- bet nyujtó magyar statisztikát. Hiszen Ro—

mánia az egyetlen állam Európában, amely a háború óta nem tartotta érdemesnek nép—

1) Apercu de la Démographie des dívers Pays du monde. Puhlié par l'lnstitut international de Statistigue. La Haye 1925, 1927.

__77—

" 1929 számlálást tartani, úgyhogy a románok 'sa- ját államuk népessége tekintetében még ma is a legnagyobb sötétségben tapogatóznak.

A hivatalos statisztikai kiadványok is kü—

lönbözőkép adják magát az állam lakossá—

gának számát, hogyan lehet tehát bízni azok- ban a számokban, amelyeket a nemzetisé- gekről közölnek? Az egész országra kiter- jedő rendes népszámlálás a háború óta nem volt Romániában, azok a népszámok, ami- ket hivatalos és félhivatalos kiadványok közölnek, mind csak hozzávetőleges számít—

gatásokon alapulnak. Románia legutolsó statisztikai évkönyve 1) az év végére kiszá—

mított népességet következőkép közli:

Ev Lélekszám

1919 15,900.000

1920 16,000.000

1921 16,255.000

1922 16,500.000

1923 16,736.283

1 924 16,975.948

1925 17,215.613

1926 17,459.273

1927 17,694.189

Hogy az 1919. évi lélekszám miként ke'-

!etkezett, az teljesen rejtély, de tegyük félt hogy jól van kiszámítva. A következő évek- hen már a népmozgalmi adatok, illetőleg a természetes szaporodás alapján figyelem—

mel kísérhetjíik a kiszámítás módszerét.

Egészen természetesnek kellene találnunk, hogy abban az esetben, ha pontos vándor—

lási statisztika nem áll rendelkezésre és az előző népszámlálások által megállapított ván—

dorlásí differencia (a természetes és tényle—

ges szaporodás különbözete) sem szolgálhat alapul, akkor egyszerűen a természetes sza- porodás számai alapján kell a lélekszámot megállapítani. Mit tesz ezzel szemben a ro—

mán statisztika? Erről az alábbi szembe—

állítás adhat tájékoztatást:

ÉV Természetes A kiszámított népeség

szaporodás növekvése

1920 124730 100000

1921 248303 255000

1922 237490 245000

1923 236283 236283

1924 239665 239665

1925 243660 239665

1926 234916 243-660

1927 ? 234916

Az első három évben tehát a kiszámí- tott népességet a természetes szaporodáshoz hasonló kikerekített számmal növelték,

1) Anuarul Statistie al Romaniei 1927. 12. ].

(6)

_{1923 ban} _és _{1924- ben} _pontosan a természe- tes szaporodás számával, ellenben 1925-ben

nem az 1925. évi természetes szaporodást adták hozzá az 1924. évvégi lélekszámhoz, hanem újra az 1924. évit Az 1925. évi ter- inészetes szaporodással azután az 1925. év végére már kiszámított lélekszámot növel * ték az 1926. évi természetes szaporodással pedig az 1926. évvégi lélekszámot s így tör- ténhetétt az, hogy 1927, év végére már ki tudták számítani a lakosságot, a nélkül, hogy az, 1927. évi természetes szaporodás iSmeretes lett volna. A lélekszám kiszámí- tása tehát ilyen statisztikai lelkiismeretes- séggel és pontössággal történt. Még érdeke—

sebb, hogy a Nemzetközi Statisztikai Inté—

zet által kiadott ,,Apercu de la Démographie des divers Pays du Monde", melyhez az adatokat az egyes országok hivatalos sta—

tisztikai szervei szolgáltatták, az 1920. év- végi lélekszámot 16,262.177-ben tünteti fel, tehát 262.r000-re1 nagyobbnak, mint a Ro-

mán Statisztikai Évkönyv, azonkívül adja

a kiszámított népességet, 1923, 1924 és 1925 közepére, amely számok kikerekítve ma'd—

nem megegyeznek a Román Statisztikai könyvben az illető évek végére kiszámított népességgel. A román statisztikának tehát a ' kiszámított népesség, amelytől pl. a nép—

mozgalmi arányszámok precíz megállapí- tása függ, teljesen mellékes, ugyanazt a lé- lekszámot hol évvégi, hol évközepi népes- ségnek teszi meg, vagy ugyanarra az évre hivatalosan is más—más adatokat közöl.

Megjegyzendő továbbá, hogy az egész or—

szágra lkisZámított népességet az ország egyes alkatrészei szerint sehol sem részle- tezi, hanem a négy főalkatrészről (Ókirály- ság, Besszarábia, Bukovina és Erdély) külön—

külön közöl népességi adatokat, megyék és

városok szerint, de más-más évekre. Az

Ókirályság népességét pl. 1915—ről adja.

Besszarábiáét 1922-ről, Bukovináét 1919—ről és Erdélyét l923-ról. Ezeket a teljesen kü—

lönböző időkből származó lélekszámadato—

kat a választásokra vonatkozó táblázaton

(l. 1927—es Évkönyv 11. lap) még össze is

adja, ahol természetesen egy új összeg jön ki *az ország lélekszáma gyanánt, mely (17,153.932) legjobban hasonlit az 1925. év végére kiszámított lélekszámhoz, csak az a csodálatos, hogy hogyan állhat az 1925. évi lélekszámhoz közel, amikor az egyes ország—

részek adatai jÓVal előbbi évekből valók?

' Meghagyobb bajban van a román statisztika—az ország fővárosának, Bukarestnek a lélekszáma. tekintetében. Az évkönyvek

Bukarest lélekszáma gyanánt ott. all

összes városok lélekszámát közlik, s 1915 év végére kiszámított lélek,

adják s ezt 347. 933hban állapítják g't ,, A táblázathoz azonban jegyzetet tesznek,, ' hogy az 1922. év végén a lélekszám ,,valö—

színültig" 800.000. Ez a jegyzet talált—tata

az 1923. és 1924. évi evkonyvekben, az, _ 1925-ös évkönyvben már jegyzet nélkül van közölve a 347. 933 lélekszám, az 1926-es éV—f könyvtől kezdve pedig már szerényen csalt,-7 700. OOO-re becsüli az újra felvett jegyzet Bee * karest lélekszámát. E mellett azonbana nemzetközi kiadvanyokban, amelyekhez az, adatokat rendesen a hivatalos statisztikai),

szervek szolgáltatják, mindenütt más és f más adatokat találunk Bukarest lete-kazah máról. A Nemzetközi Statisztikai Intézet ál tal kiadott Apereu pl. 1925. évi folyamában;

1920. év végén 750.000—nyi lélekszámot ad Bukarest lakosságául. Az 1927—ben meg—

jelent Apereu pedig 1926 december végén 786. 162- ben állapítja meg Bukarest lakosa ságának számát holott ugyanakkoraz ál—

lami Statisztikai Évkönyv csak 700. OOO—re—

teszi azt. A Nemzetek Szövetsége altal kiadott nemzetközi közlemények (Rapport Épidé—

miologigue Mensuel és a Renseignements.

Épid.) állandóan 800. 000 lélekről tudnak.

Az 1925. éviGóthai Évkönyv 600000 lelket

vesz fel, de már az 1925. évi Annuaire Gé?

néral de la France már 700. 000 lelket en—

gedélyez. Legérdekesebb, hogy ugyanakkor amikor a román állami Statisztikai ÉV—

könyvben 1922. év végére 800000 lelket ta:

látunk Bukarest népessége gyanánt, Bukae

rest város Statisztikai Évkönyve 1922—ben

csak 637000 lélekről tud.

A Nemzetközi Statisztikai Intézet által szerkesztett ,,Annuaire Statistigue des Gran;—

des Villes 1927 ", amelyhez az adatokat Bu—

karest város statisztikai hivatala szolgáltatta—, a következő adatokat közli Bukarest lélek-v számáról: 1915-re 341321, amelyről a jegy—

zet'azt mondja, hogy az 1912. évi népszám—

lálás adata, 1920—ról nem tudja megadni a lakosság számát, 1921-ben pedig a lakos- ság száma egyszerre 622—.552-re ugrik, majd 1926—ban— 671.164-gyel kulminálf) Az I925.

.évilélekszámhoz a jegyzet azt a magyará' zatot _ fűzi, hogy a lélekszám növekedését szomszédos községek odacsatolása — okoz-ta.

Tényleg a területre vonatkozó adatokkal?

mutatják,! hogy 19t—Oótől 1924—igvafváms—fte—V _-

riilete 5.000 hektárról, 5.614 hektárra—növe! — ,

1) L. i. m. 79. !.

(7)

(2. , szám. ^_ ^79,—

mmm

vihetiettf) Ez a 614 hektárnyi növekedés a lélek-számnak fenti nagy szaporulatát nem teszi valószínűvé, annál kevésbbé, mert tu—

domásunk szerint Bukarest közvetlen szom- szédságában nem voltak népes elővárosok.

Ha pedig 1925—ig tényleg egyesítés történt, 1926-ban miért ugrik fel újra a lélekszám közel 50.000—rel egy év alatt? Ilyen népnö- vekvést még az amerikai városok sem tud—

nak felmutatni. Az említett nagyvárosi év- könyvben négy lappal tovább, a 83.. olda- lon megtaláljuk Bukarestnek a lélekszámát az egyes évek közepére kiszámítva, amely a tábla címe szerint alapul kell, hogy szol—

gáljon az arányszámok kiszámításánál. E szerint, a táblázat szerint Bukarest lélek—

száma '

1923 közepén 637-000

1924 ,, 649000

1925 ,, 647000 ,

1926 729000

A statisztikában követett gyakorlat szerint az évközepi népességet a két évvégi né- pesség átlaga alapulvételével szokták kiszá—

mítani. Hogy hogyan hozták ki a bukaresti statisztikusok a fent közölt népességi szá- mokat az előbb közölt évvégi lélekszámok—- ból, az rejtély előttünk, de rejtély az is,

hogy az utóbb közölt adatok szerint az Ame—

rikát is túlszárnyaló fejlődés ellenére miért csökkent a; lélekszám 1924iről 1925—re.

Míg a 79. lapon foglalt 11. számú táblán az 1920. év végére nem tudják megadni a lé- lekszámot, addig a 106. lapon egy eldugott jegyzetben 1921 január 1—re 388104 lélek—

szám van feltüntetve, amely még nemek szerint is részletezve van, tehát valami ösz—

szeírás eredménye lehet. Az 1920. év végén tehát, amikor nagy Románia már megvolt és lukarest óriási arányú fejlődése megindul—

hatott, még maga a bukaresti statisztikai hivatal sem becsülte többre a főváros lakos- ságát 388.000—nél. Ez a szám néhány év alatt, az állami Statisztikai Hivatal szerint már 2 év alatt, 6, 7, sőt 800.000-re növeke—

dett.

Hogy milyen távol állhatnak a valóság—

tól ezek a kiszámított népességre vonatkozó számok, azt elárulják az építkezésekre vo—

natkozó szórványos adatok és maguk a nép—

mozgalmi adatok is. Az említett ,Nagyvá- rosok Évkönyve" 10. táblája elárulja, hogy 1920, óta hány házat építettek — Bukarest-x ben; E tábla szerint (I. 73. oldallaz 1920-

1) L. i. m. 15. 1.

1929 tól 1926-ig terjedő 7 év alatt Bukarestben 10.006, új házat építettek, évenkint átlag tehát 1429—et. Tudni kell azonban, hogy Bu—

karestben már a háború előtt 1912 végén

48.772 lakóház volt s ezeknek 91%—a föld—

szintes (I. 23. l.). Egy házra tehát átlagosan kb. csak 7 lakos esik. A, 10.000 új ház e szerint, amelyek pedig nem is mind lakóházak,.

legfeljebb 70——80.000 főnyi többletet jelent s hozzátesszük még, hogy ugyancsak az em—

lített 10. sz. tábla szerint a világháborút megelőző 3 év alatt 7.677 ú j ház épült, tehát évenkint átlag jóval több (2.556), minta világháború után. A népesség fejlődése ize—' hát a világháború óta nem lehetett olyan arányú, mint ahogy azt a lélekszámadatok- feltüntetik.

De ellene mondanak a fantasztikus lélek—

számadatoknak a népmozgalmi adatok is.

Sem a házasságkötések, sem a születések, sem a halálozások száma nem mutat lénye—

ges változást a háborúelőtti számokhoz ké—

pest. Az állítólag kétszeresre felnövekedett népességnek egészen más népmozgalmi szá- mokat kellene produkálnia. Ha feltételez—

zük is, hogy a születési arány az egyke ter—

jedése miatt csökken, de már a halálozási arány nem csökken annyira, hogy néhány év alatt kétszeresére duzzadt népesség mellett is ugyanolyan abszolút számokat mu- tasson, még kevésbbé a házasságkötéseké, amelyek rendesen lépést tartanak a lakos—

ság növekedésével s amelyeknek számából a legbiztosabban lehet következteni a lakos—

ság számára. Már pedig Bukarestben a há- ború előtti amon-3.500 házasságkötéssel szemben az utolsó, már normálisnak te- kinthető években mindössze 4.000——4.400 a házasságkötések száma 1), ami kb.460.000,.

legfeljebb 480.000 lélekre enged következ- tetni.

Talán kissé hosszan időztünk ennél a témánál, de be akartuk bizonyítani, hogy milyen pontossággal és lelkiismeretességgel dolgozik a román statisztika ott, ahol a legelemibb statisztikai műveletről, a lakosság számának megállapításáról van szó. Milyen lehet ez a statisztika ott, ahol a lakosságot népszámlálás nélkül. különböző demográ-

fiai ismertető jelek, különösen pedig nem—

zetiség szerint osztja fel. A román statiszti—

kának erre vonatkozó kísérletét óhajtom a következőkben ismertetni:

— A román béke,,delegáció annak idején a, párisi békekonferencia elé egy részletes mes

*) L. i. m. 226, 1.

(8)

2; szám. mgo _—

1'9293

morandumot terjesztett,

gyar hivatalos . statisztikai adatok felhasz—

nálásával, de azoknak teljes felforgatásá—

val, azt igyekezett bizonyítani, hogy a re—

mánság az általuk követelt területen meg- semmisítő fölényben van. Az a imae'hináeió, amelyet ez alkalommal a magyar hivatalos statisztika számaival eszközöltek, a magyar béketárgyalásokról kiadott kötetekben (l.

14." kötet 134. lap) részletesen le van leplezve s' kellö értékére leszállítva, azért azzal itt részletesebben nem akarunk foglalkozni, csak röviden rámutatunk az ott használt eszközökre és módszerekre.

1. A zsidókat, akiket a magyar statisz—

tika mint felekezetet mutatki, a békedele-Á gáeió memoranduma nemzetiségnek veszi s ezeknek egész számát a magyarok számá—

ból vonja le, nem gondolva arra, hogy a zsidó felekezetűek nem szerepelnek vala mennyien a magyarok között, mert hiszen a magyar statisztika pontosan kimutatja, hányan vannak a nyelv alapján a magya—

rok, a németek, románok stb. közé sorozva.

2. A görög katolikusok, a görög keletiek együttes számát románnak minősíti-s ebből csak a rutének és szerbek számát üti le.

Feltételezi tehát azt, hogy a két görög fele—

kezethez tartozok esak románok, rutének, vagy szerbek lehetnek, holott a magyar statisztika pontosan kimutatja, hogy a gö—

rög katolikusok között pl. (nem a Romá—

niához csatolt területen, hanem az egész régi Magyarországon) 304318 magyar van, akik—

nek 69'4% —a nem is tud más nyelven, csak magyarul; Tekintélyes számmal vannak azonkívül cigányok is a görög katolikusok között (kb. 30.000) és a görög keletiek kö—

zött (kb. 35.000), nem szólva a több, mint 40.000 magyar görög keletiről, akiknek szintén nagyobb fele (%%—ti) csak magyarul beszél.

3. Az összes lélekszámhoz képest így mutatkozó különbözetet túlnyomó részben a magyaroknál, igen kis részben a németek- nél tünteti el, vagyis a két nemzetiség szá—

mát ebben a mértékben csökkenti.

E műveletet végig vezeti a memorandum—

ban követelt Összes járásokon és városokon;

de annyira pontatlanul, hogy magát a lélek—

számot is két helyen 4.000'1'61, illetőleg

5.000—rel lejjebb szállítja (természetesen ezt is a magyarok rovására), másrészt annyira lelkiismeretlenül és a viszonyok ismereté- nek annyira híjával,, hogy megott is roma-'

nokat mutat ki ezer számra, ahol sohasem laktak románok. s ahol csak néhány ember

amelyben a mar tud oláh'ul' (pl.; mátészalkai j.); AmikonmégÉ

így is csak 5.295 románt tud kihozni—_Etzdéiym

ben és a Marostól/ északra [fekvő— megyék—':

ben,, akkor egyszerűen _4005000—reíl megnö- veli a. románok számát s ugyanannyival:

csökkenti _a magyarokét, olyan okoskodas alapján, hogy arománok számának ugyanolyan arányban kellett növekednie, mint ahogyan az ország lakossága növekedett, holott ezzel önmagával is összeütközésbe kerül, .mert hiszen ugyanazon a területen a!

görög katolikusok és görög keletiek együt-*

tes száma 400.000—tel— kevesebb,, mint az ál—

taluk kimutatott románok száma, más fe- lekezetűeket pedig maga sem akar elismerni románok gyanánt. Jellemző méga román statisztikus eljárására, hogy a székelyeket is külön mutatja ki a magyaroktól, hogy bebizonyíthassa, hogy a románok száma a magyarokét hatszorosan, a székelyeket pedig hétszeresen múlja felül, holott a való*

ságban a románok száma azon a területen, amelyről a szóbanforgó memorandum be- szél, a magyarokét mindössze 16'6%—kal haladja meg.

Nincs terünk arra, hogy a memorandum adatainak és számításainak részletes kriti—

káját adjuk, a fentebb említett kötetben, amely franciául és angolul is megjelent, a részletes bírálat megtalálható. A cáfolatnak a végszavait idézzük: ,,Kénytelenek va—

gyunk tehát felvetni azt a kérdést, ki hami—

sította meg a nemzetiségi adatokat: a ma—

gyar hivatalos statisztika-e, amely több, mint 30.000 helybeli (tehát román községekben román) népszámlálóbiztos munkája révén és önbevallás útján gyüjtött anyagot a leg—

nagyobb gondossággal és precizitással fel- dolgozta és amelynek munkája a külföldi szakkörök elismerését is mindenkor kivívta, vagy a memorandum szerkesztői, akik ké—

nyük—kedvük szerint módosítják, csökken—

tik és emelik a nemzetiségi számadatokat olyan merész felületességgel, hogy nemcsak a fegyelmezett statisztikus észjárásával. ha—

nem magával a logika szabályaival is ellen- kezésbe jönnek, sőt számaik sok esetben még önmaguknak is ellentmondok?"

A román statisztika a békekonferenciára benyujtott memorandum óta is csak a Ma—

gyarországtól elcsatolt területekre vonatko- zólag próbálta a nemzetiségi viszonyokat ki—

deríteni, legalább is nincs tudomásunk róla.

hogy a" hivatalos statisztikai kiadványok-ban akár Bukovinára. akár Besszarábiára, akár

magára az Ókirályságra vonatkozólag nem—

zetiségi adatok megjelentek volna; A Ko—

(9)

2; _ szám,

——81———

₁₉₂₉

tozsvárott működött külön statisztikai hiva- talá 1920. év végén Erdélyr—öl és a' kapcsolt részekről népösszeírást— rendezett, amely a lakosság nemzetiségére is kiterjedt. Az ösz—

szeírás eredményéről hivatalos kiadvány is készült ,,Dictionarul Transilvaniei, Banatu- lui si Cerlorlalte Tinuturi Alipite" címmel, amelynek szerkesztől voltak C. Martinovici, a kolozsvári statisztikaihivatal főnöke és N. lstrati, a statisztikai hivatal mezőgazda—

sági osztályának főnöke. Ez utóbbi tehát valószínűlegl) ugyanaz az úr, aki a Bule- tinulban közölt cikknek is társszerzője. E sorok írója maga is részletesen foglalkozott ezzel a Dictionarullal s nyugodt lélekkel meri állítani, hogy mióta a statisztikai tu—

dományt műveli, ilyen pontatlan, lelkiisme—

retlen, összeadási és egyéb nyomdahibák—

tól hemzsegő munkával nem találkozott a statisztikai irodalomban. A községek adatai u. i. a községek betűrendje szerint vannak közölve, de van a könyvben egy járási ki—

mutatás is, amely a nemzetiségi adatokat is tartalmazza. Ha már most a községek adatait a helységnévtári részből járási cso- portosításban kiírjuk, és azokat összegez- zük, igen sok esetben nem kapjuk meg azt - az összeget, sem az összes lélekszámot, sem az egyes nemzetiségek számát illetőleg, amelyet ugyanaz a könyv a járási részben kö- zöl, vagy csak úgy kapjuk meg, ha a betű—

rendes részben nyilvánvalóan hibásan kö—

zölt nemzetiségi adatot a maga helyére állít—

juk be— A lugosi ,,Magyar Kisebbség" folyó—

irat által kiadott ..Erde'ly Statisztikája'"

című munka (közzétette dr. Jakabt'fy Ele- mér) községenkint egymás mellé állítva közli az 1910. évi magyar népszámlálás és az 1920. évi román népösszeírás adatait nemzetiségek szerint és minden járásnái a Dictionarul összegezése szerinti adatokat is.

itt tehát meg lehet figyelni azokat a horri—

bilis eltéréseket, amelyek a Dictionarul fe- lületes munkájából származnak, amelynek végeredménye az, hogy míg a Dictionarul az egész terület lakossága gyanánt csak 5,113.224-et hoz ki, addig a részletek ösz—

szege helyesen összeadva 5,140.176, vagyis 26.952'vel több. Még ez a tévedés is főkép a magyarok rovására ment, mert ebből a különbözetből nem kevesebb. mint 19.882 esett az elsikkasztott magyarokra.

1) Azért irjuk valószínűleg, mert ittmég lstrati- nak van írva, később pedig Istrate-nek. Teodoresco neve is hol o val, hol u—val van irva a végén. Ro—

mániában im'g a nevek írásmódjában sincs állan dóság?

A nemzetiségek számára vonatkozó ada-' tok,,amelyek ebben a kiadványban közölVe vannak, jó részben nem is számlálásból, hanem az 1910. évi magyar adatoknak egy—

szerű átalakítása útján keletkeztek. Ez az átalakítás természetesen a román statiszti—

kusok szája íze szerint történt. Az ,,Erdély

Statisztikája" című munka ellenőrzésül a felekezeti megoszlás adatait is közli 1910—

böl, s ezek az adatok a számokkal valórigen érdekes játékra mutatnak rá. Szatmár me—

gyében pl. a községek egész sorában meg—

egyezik az 1910. évi görög katolikusok szá—

ma az 1920—ban kimutatott románok szá—

mával, azután az 1910—ben kimutatott re—

formátusok száma megegyezik az 1920—ban kimutatott magyarok számával, végül az 1910. évi római katolikusok száma az 1920—

ban kimutatott németek számával. Világa san látszik tehát, hogy e "népszámlálás végzői az 1910 évi felekezeti adatokat egy—

szerűen travesztálták 1920. évi nemzetiségi adatokká, nem törődve azzal, hogy az egyes felekezetek hívei között esetleg más nemze- tiségűekIS vannak s hogy tíz év alatt a szá—

mok alaposan megváltozhattak.

A Dictionarulban szereplő helytelen me—

gyei összegeket az állami Statisztikai Év- könyv is átvette (1. 1922. évi 23. lap és 1923, évi 12. lap). E két évkönyv az adatokat vá—

rosok és vidék szerint is külön közli, ami—

ből kitűnik, hogy a városok lakossága 1910- től 1920ig 678. 423- ról 721. 546--ra növeke—

dett, míg a községek népessége ugyanezen idő alatt 4, 570. 099 ről 4, 392 578 ra csökkent s az elcsatolt terület összes lakossága is 5,248.522—ről 5.114.124—re fogyott.!)

Az 1924. évi Statisztikai Évkönyv az 1923.

évről már egészen új adatokat közöl Erdély és az elcsatolt többi terület lélekszámául.

Ezek szerint az adatok szerint (1. 12. lap)

1) A Jakahtt'y Erdély Statisít'ikájában 5,113.224 lélekszám szerepel, minthogy Maros—Torda megye összes lakossága a Dictionarulban 900—zal kevesebb- nek van kimutatva (219051), mint amennyit a rész—

letek adnak (219951). Az 1922-es Évkönyv ez utóbbi számot már helyesen közli, négy lappal odább azon—

ban már újra előbukkan az ominózus 219051 szám, amely még a következő l923-as Évkönyvben is erő- sen tartja magát. Az 1924—es Évkönyv utóljára közli az 1920. évi adatokat (a 12. lapon). de itt már vál- tozatosság kedvéért nem Maros-Tordánál van a hiba, hanem Nagy-Kiiküllőnól', melynél igaz, csak egy egységgel hibázik (148864 helyett 148865), de an—

nál kiadósabb a tévedés Krassó—Szörénynél, ahol 424264 helyett 242.264-et közöl. Ez a goromba hiba egyébként már az elözö 1923--as Évkönyvben is benne van. Úgy látszik, Romániában nem ismerik azt a szokást hogy a statisztikai táblázatokat ki—

szedés után is le szokták összegelni

(10)

2; szám.

% ( ,

Erdély lakossága már 5,487.966. Ez aszám S.,Zfimbezvan állítva az 1920. évre megállapí- tott 5,114.124 lélekszámmal, a szaporodás tehát ,3 év alatt nem kevesebb, mint 37 3.842, ami; 7'3%—nak felel meg. Hogyan keletkezett ez a lélekszám, arra magyarázatot talá—

lunk a,,Buletinul Statistic al Romaniei"

1925. évi 1. számában, ahol N. Istrate úr, aki azóta a kolozsvári kerületi statisztikai szolgálatélére került, beszámol arról, hogy hogyan állapították meg Erdély népességét 1923. év végére. A dolgozat bevezetésében beismeri, hogy a Dictionarulban közölt adatok nem mutatják a való helyzetet és hogy az, 1920. évi gyors népszámlálás alapján szerkesztetett a belügyminisztérium által a választóügyi reform érdekében. Szükséges volt ez adatok helyesbítése azért is, mivel ez adatok alkalmat adtak az erdélyi kisebbsé- geknek e népszámlálással szemben való elé- gedetlenségre-

Ez a dolgozat a szemfényvesztésnek és a l'iozzánemértésnek ismét klasszikus példája.

Az 1923. évvégi népességet következőkép próbálja megállapítani: Feltételezi, hogy a háború után a lélekszám ugyanannyi volt, mint 1910—ben s feltételezi, hogy az évtized hat békeesztendejének szaporodása kipó- tolta a négy háborús esdendő egész veszte- ségét, deviszont ha így gondolkodik, akkor az 1920. évi népességhez, melyet az 1910.

évivel vesz egyenlőnek, egyszerűen hozzá kellett volna adni az 1921———1923. évek ter- mészetes szaporodását. Ö ezzel szemben az

1920———1923, tehát négy év természetes sza-

porodásával operál (210629), de még így is 28.818—al több lélekszámot hoz ki 1923.

év végére, mint amennyit a természetes sza—

porodás megengedne. Az így teljesen meg—

magyarázhatatlan módon kihozott 5,487.966 lélekből, amelyet 1923. év végére állapít meg, levonja az utolsó négy év természetes szaporulatát amivel az 1919. évvégi lélek- számot kellett volna megkapnia s ő mégis ezt a számot, mint 1920. évi népességet álla—

pítja meg (5,277.237). Látszik tehát, hogy a népesség kiszámításának legelemibb mód- jával sincsen tisztában. Konstatálja ezután, hogy ez az utóbbi szám 163.113-ma1 nagyobb, mint az a szám, amelyet az ugyan—

csak általa szerkesztett Ditrionarul ugyan—

arra az évre megállapított, amivel ő maga a legszigorúbb elítélő kritikát gyakorol az

1920, évi összeírás eredménye felett.

lgy végezve, a lélekszámmegállapítással, szóról-szóraa következökép folytatja: ,,vizs- gálván az adatokat Erdély lakosságának

————82——

' tásához

nemzeti eredetére vonatkozólag,; mmm

hattuk, hogy 1923. évaégén a románelem az idegen nemzetiségű polgárokkal szemben a következő arányban találtatott:

Nemzetiség szám szerint "f,—ban

Román 3,232.806 58'90

Magyar 1,357.442 24'73

Német 551683 10' 16

Zsidó 203.191 3'71

Egyéb 136344 250

1923—ban összesen: 5,487.966 100.00 '

Mindenesetre joggal kérdezhetjük, ha már magának a lélekszámnak a megállapítása is ilyen bonyodalmas számításokkal és fel-—

tételezésekkel történt, hogyan tudta N. Is—

trate a lakosság nemzetiségi megoszlását ilyen egységekig menő pontossággal meg—

állapítani. Errenézve semmiféle magyará- zatot nem ad s így a rejtélynek nem tu"

dunk nyitjára jönni. Az kétségtelenül bizo—

nyos, hogy 1923—ban népszámlálás nem, volt Erdélyben s mégis ilyen nagyszerű pontossággal tudja az egyes nemzetiségek számát. Tanulmányának végén az 1920——

1923. évek természetes szaporodásának nemzetiségi megoszlását is közlif) de ez nem lehet elegendő a számításra, ha maga a kiindulási alap nincs meg. A természetes szaporodás nemzetiségi megoszlása alapján különben sem lehetne a románságnak ilyen nagy növekedését megállapítani, mert maga lstrate ; panaszkodik következőképen;

,,Amint látjuk, a románok szaporodása az idegen eredetű polgárokéval szemben ala;

csonyabbrendünek mutatkozik, ami gon- dolkodóba kell, hogy ejtsen minketu. (l.

Buletinul 115. lap.)

Megjegyzendő, hogy ott, ahol a négy évi természetes szaporodást az illető nemzetisé—

gek számához viszonyítja, ezrelékek helyett tévesen százalékokban fejezi ki a szaporo- dást; előzőleg pedig a természetes szaporo- dást keveri össze a születési aránnyal (107.

és 109. lap), amelynek a népesség kiszámí—

semmi köze. Majd a születési arányt több helyütt percentnek nevezi. Lát—

szik tehát, hogy a.]egelemibb statisztikai fogalmakkal nincs tisztában.

A fentebbi nemzetiségi számadatokat lstrate városok és vidék szerintiis közli tör—

1) Valószínűleg felekezeti megoszlás alapján,

mert tudomásunk szerint az anyakönyvvezetők által beküldött népmozgalmi kimutatások nem tartal—

ma'znak revatot a nemzetiségre nézve, csupán a:

felekezetre.