AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

(1)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

A Z A L K O T M Á N Y B Í R Ó S Á G H I VATA L O S L A P J A

TARTALOM

3001/2016. (I. 15.) AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról ... 2

3002/2016. (I. 15.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról ... 13

Helyreigazítás 29

(2)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TANÁCSAINAK A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉ NEM TETT

HATÁROZATAI ÉS VÉGZÉSEI

• • •

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3001/2016. (I. 15.) AB HATÁROZATA

alkotmányjogi panasz elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 5. § b) pontja, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.042/2014/15.

számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdése és XIII. cikk (1) bekezdése tekintetében elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 5. § b) pontja, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.042/2014/15.

számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény II. cikke, valamint a XV. cikk (4) és (5) bekezdései vonatkozásában visszautasítja.

I n d o k o l á s I.

[1] 1. Az alkotmányjogi panaszt előterjesztő gazdasági társaság jogi képviselője útján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz 2014. augusztus 5-én benyújtott alkotmányjogi panaszával – az indítvány tartalma alap- ján – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján fordult az Alkotmánybírósághoz, elsősorban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.042/2014/15. számú ítélete, valamint – másodlagosan – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § b) pontja alaptörvény-ellenességé- nek a megállapítását és megsemmisítését kérve.

[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzménye, hogy egy magánszemély (a továbbiakban: kérelme- ző) 2013. június 13-án fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (a továbbiakban: alpereshez vagy alperesi hatósághoz) azzal a panasszal, hogy 2013. május 25-én hajnali 1 óra tájban egy szórakozóhelyre férfiként 1000 Ft értékű levásárolható belépőjegy ellenében léphetett csak be. Ugyanakkor a társaságában lévő nők számára a belépés ingyenes volt. A sérelem megtörténtének bizonyítására két tanút jelölt meg, illetve utalt arra, hogy a szórakozóhely az interneten fellelhető közleményében maga is elismerte a megkülönböztető belépteté- si gyakorlatot.

[3] A kérelmező a szórakozóhely gyakorlatát diszkriminatívnak vélte, tekintettel arra, hogy a férfiak számára az 1000 forintos kupon megvásárlása „plusz” terhet jelentett. Álláspontja szerint nem releváns, hogy az így meg- fizetett belépődíj egyébként levásárolható volt. Érvelt az Alapvető Jogok Biztosának írt saját levelének megálla- pításával is, amelyben kifogásolta a gyakorlatot, mert az megerősíti a szexuális sztereotípiákat. Kijelentette, nem lehet az előnyben részesítés valamely jogszabályban meghatározott esetének tekinteni az általa sérelmezett gyakorlatot.

[4] Az eljárás megindítását követően az alperesi hatósághoz 2013. augusztus 6-án érkezett nyilatkozatában a szó- rakozóhelyet üzemeltető gazdasági társaság (a továbbiakban: felperes vagy panaszos) előadta, hogy az 1450 fő

(3)

befogadóképességű szórakoztató központba a belépés 2012. júniusától 1000 Ft értékű italkupon megvásárlásá- val történt mind a nők, mind a férfiak esetében. Ezen a gyakorlaton 2012 júliusában azért változtattak, mert a bejáratnál történő sorban állás során egyes férfiak – fizikai erejüket kihasználva – a mielőbbi bejutás érdekében tolakodtak, a nőket hátrébb tolták, akik így lényegesen később jutottak be a szórakozóhelyre. Ezen kívül a férfiak nyomdafestéket nem tűrő hangon beszéltek a nőkkel, ha azok szóvá tették a tolakodást. A vendéglátó- hely biztonsági szolgálata próbálta a problémát kiküszöbölni, de a várakozás közterületen történt, ahol intéz- kedni nem tudtak. Álláspontja szerint az, hogy a nőknek italkupont nem kell vásárolniuk, „pozitív intézkedést”

megvalósító, „az alkotmány figyelembe vételével” biztosított kedvezmény, a nőket „alkati sajátosságaik (kisebb fizikai erő)” miatt ért hátrányok kiküszöbölése érdekében. A kialakított új beléptetési rend megszüntette a pa- naszokat mind a nők, mind a férfiak részéről, mert a férfiaknak így már nem érdeke a tolakodás. Álláspontjának alátámasztására a felperes a szóban forgó szórakozóhely két üzletvezetőjének tanúkénti meghallgatását java- solta.

[5] A felperes hivatkozott arra, hogy ez a beléptetési rend Európában és az Amerikai Egyesült Államokban elfogadott üzletpolitika, valamint arra, hogy az alapvető jogok biztosa a 2013. május 29-én kelt, AJB-3893/2012.

számú tájékoztatásában „a hátrányos megkülönböztetés semmilyen formáját nem tapasztalta” a kérelmező által sérelmezett gyakorlattal kapcsolatosan. A kérelmező vitatta, hogy önmagában a belépődíj elengedése révén kiküszöbölhető lenne a nők felperes által felvázolt állítólagos hátránya (azaz, hogy a férfiak akadályozták őket a bejutásban, és ezért csak később léphettek be). Nézete szerint a nők és a férfiak a kérelemben megjelölt napon is egy sorban álltak, és csupán a kapunál volt elkülönítés, itt ugyanis a férfiaknak meg kellett vásárolni a kupont. Vitatta, hogy a férfiaknak már ne lenne érdekük a tolakodás, ugyanis annak motivációja – a mielőbbi bejutás – álláspontja szerint nem szűnt meg.

[6] 2. Az alperesi hatóság – az alábbiak szerint – megállapította, hogy a felperes-üzemeltető megsértette az egyen- lő bánásmód követelményét, és közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Megtiltotta a felperesnek a jogsértő magatartás jövőbeni folytatását, és kötelezte, hogy a határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül alakítson ki a férfiakra és nőkre vonatkozó egységes beléptetési feltételeket.

[7] Az alperesi hatóság álláspontja szerint a felperes az Ebktv. 5. § b) pontja és 30. § (1) bekezdése alapján köteles az egyenlő bánásmód követelményét megtartani. A szórakozóhelyen való tartózkodásnak egy bizonyos összeg megfizetéséhez kötése a teljes mértékben azonos szolgáltatást igénybe vevő, tehát összehasonlítható helyzetben lévő (homogén csoportot alkotó) személyek egy csoportja esetében az ingyenes belépésnél kedvezőtle- nebb, akkor is, ha ez az összeg később lefogyasztható. A kupon belépőjegyként funkcionál, megvásárlása nélkül a belépés, a szolgáltatáshoz való hozzáférés nem lehetséges. Ennek oka, hogy a szórakozóhely szolgál- tatásai nem merülnek ki az italok árusításában, de a vendég a belépés után dönthet úgy, hogy mégsem kíván a szórakozóhelyen maradni, és fogyasztás nélkül távozik, vagy egyszerűen nem kíván a belépésnél vásárolt kupon értékének összegében fogyasztani. Az alperesi hatóság leszögezte, ehhez a megoldáshoz képest a fize- tés nélküli belépés lehetősége mindenképpen előnyösebb, így a kuponvásárlási feltétel hátránynak tekinthető.

Ezen nem változtat az sem, hogy a felperes kedvezményként értékeli a nők ingyenes belépését, ugyanis a két csoporttal szemben alkalmazott bánásmódot egymáshoz képest kell vizsgálni, a nőknek nyújtott kedvezmény pedig a férfiak szemszögéből nézve hátrány. Mindezek alapján megállapította, hogy a kérelmező az őt ért hát- rányt valószínűsítette az alperesi hatóság eljárásában.

[8] A kérelmező az Ebktv. 8. § a) pontját (vagyis a nemét) jelölte meg a hátránnyal összefüggésben álló ún. védett tulajdonságaként, ugyanakkor hivatkozott nemi identitására is. Tekintettel arra, hogy a kérelem alapján a kérel- mező nemi identitása és neme (férfi) nem különbözik; az alperesi hatóság megállapította, hogy a kérelmező nemével kapcsolatban sérelmezte eljárás alá vont gyakorlatát. A nemet mint védett tulajdonságot külön igazol- ni nem szükséges az Ebktv. alperesi hatóság által követett értelmezése szerint, ezért az alperes azt valószínűsí- tettnek tekintette.

[9] A felperes a kérelmező által valószínűsített tényeket nem vitatta, elismerte, hogy a szórakozóhely látogatói kö- zött nemük alapján tett különbséget. Ezután az alperes azt vizsgálta, hogy a megkülönböztetésnek volt-e olyan indoka, amely alapján az mégsem sértette az egyenlő bánásmód követelményét.

[10] Azt is megállapította az alperesi hatóság, hogy az alapvető jogok összeütközésére vonatkozó szabály (mérce) az ügyben nem alkalmazható. Így az alperesi hatóság azt vizsgálta, hogy a kimentés körében a felperes által felhozottak alapján az intézkedésnek volt-e tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka, illetve, az előnyben részesítésnek tekinthető-e. Következtetése szerint az egyes

(4)

férfiak bizonyos időszakban megtapasztalt viselkedése befolyásolásának szándékával nem indokolható az egyenlő bánásmód követelményével összeegyeztethetetlen felperesi gyakorlat. Álláspontja szerint a felperesi módszer nem küszöböli ki a mielőbbi bejutás igényét sem. Így a felperes kimentésének indokait [lásd az Ebktv.

7. § (2) bekezdését] elfogadni nem tudta, és megállapította, a nők ingyenes beléptetése a bejutásuk felgyorsítá- sa érdekében sem alkalmas, sem szükséges eszköznek nem tekinthető. Így a felperes megkülönböztető gyakor- latának nem volt olyan ésszerű indoka, amely alapján megállapítható lenne, hogy az nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét.

[11] Az alperesi hatóság a felperesnek a pozitív, megerősítő intézkedésre hivatkozó álláspontját sem fogadta el. Né- zete szerint az Ebktv. a pozitív intézkedés fogalmát nem ismeri, az egyes meghatározott társadalmi csoportok esélyegyenlőtlenségének felszámolása érdekében tett intézkedések megjelölésére a törvény az előnyben része- sítés elnevezést használja. Előnyben részesítésre az alperes szerint az Ebktv. 11. §-a értelmében a felperes akkor hivatkozhatott volna, ha azt törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet valamely konkrét rendelkezésére alapítja, és az megfelel a törvény egyéb feltételeinek (nem sérthet alapvető jogot, nem biztosíthat feltétlen előnyt, nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését, határozott időre vagy határo- zott feltétel bekövetkeztéig szól). Ilyen jogszabályi rendelkezés a nők előnyben részesítésére az áruk forgalma- zásának és szolgáltatások nyújtásának területén nincs. Az Alaptörvény XV. cikke (4)–(5) bekezdéseiből a nők védelme tekintetében a hatóság álláspontja szerint nem vezethető le olyan általános felhatalmazás, amely a gazdaság szereplőit feljogosítaná arra, hogy anélkül, hogy ezt konkrét jogszabályi rendelkezés lehetővé tenné, a férfiakat hátrányosan érintő értékesítési és/vagy szolgáltatási gyakorlatukat a nők előnyben részesítésével in- dokolják. Az Ebktv. rendelkezéséből az következik, hogy a jogalkotó hatáskörébe tartozik azoknak a társadalmi csoportoknak és területeknek az azonosítása, ahol az esélyegyenlőtlenség felszámolásának érdekében az előnyben részesítés indokolt, így például a foglalkoztatás területén a kollektív szerződésben meghatározott, és a törvény egyéb feltételeinek megfelelő előnyben részesítésre van lehetőség a munkáltatók részéről.

[12] A felperes külföldi, így az Amerikai Egyesült Államok és Európa államaiban folytatott gyakorlatára történő hivat- kozást szintén nem fogadta el, mert szerinte a jogi környezet eltérő volta miatt e példák nem relevánsak. Utalt arra, hogy Magyarországhoz hasonlóan az Európai Unió Tanácsának 2004/113/EK számú, a nők és a férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesíté- se, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló irányelvét implementáló tagállamok joggyakorla- tában viszont többnyire, ha nem is egységes, de hasonló a gyakorlat megítélése. Az alperesi hatóság e körben az ír Egyenlőségi Igazgató 2004. január 5-ei határozatára utalt [elérhető: http://www.equalitytribunal.ie/en/

Cases/2004/January/DEC-S2004-001-Full-Case-Report.html].

[13] Az alperes a szankció megválasztásánál mérlegelte, hogy a jogsértés a kérelmezőn kívül még nagyszámú sze- mélyt érinthet, de tekintetbe vette a gyakorlat megítélésével kapcsolatosan a nyilvánosság számára korábban elérhető információk ellentmondásosságát. Az alperes a felek által javasolt tanúk meghallgatásától eltekintett, mivel a kérelmező valószínűsítési kötelezettségének eleget tett, a felperesi álláspont tanúvallomással történő megerősítését nem látta szükségesnek. Tekintettel arra, hogy a felek között lényeges ténykérdésben vita nem merült fel, és az ügy eldöntésére az iratok alapján mód volt, az alperes az Egyenlő Bánásmód Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól szóló 362/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 9. § (2) be- kezdés b) pontja alapján tárgyalás tartása nélkül hozta meg döntését.

[14] 3. A felperes keresettel támadta meg az alperesi hatóság határozatát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon (a továbbiakban: bíróság, jelenleg Fővárosi Törvényszék). Kérte, hogy a bíróság a határozatot a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdése alapján, illetőleg a 339. § (3) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül, és kötelezze az alperest új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára, továbbá kérte a határozat végrehajtásának felfüggesztését.

[15] A felperes azzal érvelt, hogy a határozat mind eljárásjogi, mind anyagi jogszabályokat sért. Eljárásjogi jogsér- tésként hivatkozott az ügyintézési határidő jelentős túllépésére, amellyel az alperes megsértette a Korm.r. az eljárás megindulásának időpontjában még hatályban lévő 7. § (1) bekezdését, és a közigazgatósági hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 33. § (7) bekez- dését. Az alperesi hatóság 159 nap alatt folytatta le az eljárást és a határidő meghosszabbításáról nem rendel- kezett, és eljárási jogot sértett az alperesi hatóság, amikor nem tartott tárgyalást. Szerinte a kérelemre indult eljárásokban alapesetben tárgyalást kell tartani, az alperesi hatóság azon hivatkozása pedig, hogy az ügy megítélése egyszerű, elfogadhatatlan. Kifejtette, egy olyan bonyolult, sokoldalú megítélést követelő ügyről van

(5)

szó, amely alapjogi „problematikát” vet fel. Indokolatlan volt a tanúk meghallgatásának mellőzése, és emellett alkotmányjogi szakértői testület kirendelése lett volna indokolt. A garanciális jogok mellett sértette így a hatóság a Ket. 50. § (1) bekezdésébe foglalt tényállás felderítési kötelezettségét is. Ezek az ügy érdemére kihatottak, így lényeges eljárási szabálysértések voltak.

[16] Anyagi jogszabálysértésekre hivatkozással előadta, az Alaptörvény a gyermekek mellett különleges gondosko- dásra szoruló és külön védelmet igénylő csoportként emeli ki a nőket, az időseket és a fogyatékossággal élőket.

A nők nem csupán fizikai erejük okán voltak és jelenleg is vannak hátrányosabb helyzetben, hanem a társada- lomban, a családban, a munkaerőpiacon is hátrányból indulnak a férfiakhoz képest. E hátrányos helyzet meg- szüntetésére számos nemzetközi norma van, köztük az Európai Unió Tanácsának a nők és férfiak közötti egyen- lő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2004/113/EK számú irányelve vagy a nőkkel szembeni meg- különböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1982. évi 10. törvényerejű rendelet szabályai. A felperes nézete szerint a nők hátrányos helyzetét az előnyben részesítés útján lehetséges kiküszöbölni, amit az Ebktv. 11. § (1) bekezdése határoz meg.

[17] Keresetében előadta azt is, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ezért ha egy nő szeretne szórakoz- ni, számára a belépő megfizetése jóval nagyobb terhet jelent, mint az azonos pozícióban dolgozó férfitársának, illetőleg lehetséges, hogy a belépőt egyáltalán nem is tudja megfizetni. Amennyiben mindkét nem számára belépőjegy megváltásához kötik a belépést, nagy valószínűség szerint azt eredményezi, hogy az adott szórako- zóhelyen nagy számban fognak férfiak előfordulni és jóval kevesebb számban lesznek jelen hölgyek, tekintettel arra, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezés okán kevesebb nő teheti meg azt, hogy a belépőt meg- fizesse, vagy olyan helyre megy szórakozni, ahol belépő egyáltalán nincs. Ha egy nő párkapcsolatban él, akkor nem fizet belépőt, ám a párkapcsolatban élő férfiak kétszeresen váltják meg a belépőjegy árát, és az egy keres- ményből élő – jövedelmi viszonyok tekintetében egyébként is hátrányban lévő – egyedülálló hölgyek azok, akik a belépőjegy árát ténylegesen megfizetik. A felperes álláspontja szerint az új gyakorlatot követően a hölgyeket ért atrocitások megszűntek, és álláspontjuk szerint az intézkedéssel elért előnyök meghaladják az intézkedéssel okozott hátrányokat. A beléptetés pedig a hátrányosabb helyzetben lévő nők esélyegyenlőségének előmozdítá- sát szolgálja, mivel a szórakozóhely kedvezőbb feltételeket biztosított a hölgyek részére a bejutásra.

[18] Hivatkozott arra is a felperes, hogy az 1 000 Ft-os italkupon lefogyasztható, így a férfiak egy további szolgálta- tást – italfogyasztást – kapnak a hölgyekhez képest. Amennyiben a férfi vendég úgy dönt, hogy mégsem kíván a szórakozóhelyen maradni, az általa megvásárolt italkupont egy másik alkalommal is lefogyaszthatja. Ezért az alperesi határozat azon megállapítása, miszerint azonos szolgáltatásban részesül mindkét nem, téves. A kupon- vásárlás sem hátrány, tekintettel a más időpontban történő, illetőleg az elvitel lehetőségére. A férfi vendégeket emiatt sem közvetett sem közvetlen hátrány nem éri. Előadta továbbá, hogy a férfiak és a nők nem tekinthetők homogén csoportnak és ezáltal nem hasonlítóak össze, így az egyenlő bánásmód megsértését sem lehet meg- állapítani.

[19] Kifogásolta, hogy az alperes a kérelmező véleményét emelte határozati szintre, a beléptetési gyakorlat egyebek- ben megfelel a férfiak nők felé irányuló, a társadalomban gyökerező udvariassági normáknak. Hivatkozott az alapvető jogok biztosa válaszlevelére, aki szerint a panaszban érintett vállalkozások részéről a hátrányos meg- különböztetés semmilyen formája nem tapasztalható. A felperes a keresetleveléhez csatolta az álláspontját alátámasztó tanulmányokat, normaszövegeket és egy jogász szakvéleményét. Kérte alkotmányjogi szakértő testület kirendelését, amit a bíróság a Pp. 3. § (4) bekezdésre, továbbá a szakértő jogkérdésre való kirendelésé- nek – közelebbről meg nem határozott – tilalmára hivatkozva elutasított.

[20] Az alperesi hatóság összefoglaló iratában – fenntartva korábbi, a felperest elmarasztaló határozatában kifejtett álláspontját – a nemzetközi joggyakorlatra hivatkozva csatolta az osztrák Szövetségi Kancellári Hivatal Egyenlő Bánásmód Bizottsága szakértői véleményét.

[21] 4. A bíróság az alábbi indokokkal utasította el a felperes keresetét az eljárási és anyagi jogszabálysértések te- kintetében.

[22] Az eljárási jogszabálysértések körében a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy perben a felperes semmilyen bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, így azt sem adta elő, milyen más tényállás megállapításához vezetett volna a tanúk meghallgatása. A közigazgatási perben sem terjesztett elő erre vonatkozó indítványt, így a bíróságot nem hozta olyan helyzetbe, aminek alapján megállapította volna a Ket. 50. §-ának megsértését.

A szakértő kirendelésének elmaradását a bíróság nem értékelte, mivel jogkérdésre szakértőt kirendelni nem

(6)

lehet. A felperes egyébként jogi szakvéleményt csatolt a keresetleveléhez, ezt a bíróság mint a felperesi állás- pont jogi indokolását vette figyelembe.

[23] Eljárási jogszabálysértésként hivatkozott a felperes a tárgyalás elmaradására is. A bíróság szerint nem helytálló ez a felperesi hivatkozás sem, mivel az Ebktv. felhívott rendelkezése lehetővé teszi az eljáró hatóságnak, hogy egyszerű tényállás esetében a tárgyalást mellőzheti. Megjegyezte azt is a bíróság, hogy az ügyintézési határidő túllépése nem hatott ki az ügy eldöntésének érdemére.

[24] Az anyagi jogszabálysértés értékelése körében a bíróság leszögezte, hogy az Ebktv. keretei között az adott közigazgatási eljárást kellett megvizsgálnia, amely egy konkrét, a kérelmező és a felperes közötti jogviszony jogkövetkezményét állapította meg. Nem vizsgálhatta azokat az alkotmányos, vagy más jogrendszeren kívüli problémákat és hivatkozásokat, melyeket a felperes felhívott, vagy amelyekre az alperes hivatkozott. Mivel az EU-irányelv sérelme nem merült fel, az implementációs követelményeknek eleget tevő hatályos nemzeti jogsza- bály alapján kellett eljárnia. Az Ebktv. alapján tehát azt kellett vizsgálni, hogy a megállapított tényállásban a felperesi magatartás sértette-e az egyenlő bánásmód követelményét, illetőleg a felperes kimentési hivatkozását jogszabályba ütköző módon mellőzte-e az alperes.

[25] A bíróság megállapította, hogy az alperesi hatóság a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, hogy a felperesi magatartás sértette az Ebktv.-ben biztosított egyenlő bánásmód követelményét, és közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Az Ebktv. 8. §-a szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt neme miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. A felperes nem vitatottan a nyilvános helyen történő szolgáltatásnyújtás igénybevételét a szórakozóhelyre belépni kívánó férfiak számára az ugyanarra a szórakozó helyre belépni kívá- nó nőkkel szemben hátrányos feltételekben határozta meg, a megkülönböztetés oka pedig a vendégek neme volt. A védett tulajdonságok értelmezésével az alperesi hatóság határozatában a jogszabályt nem sértette, és az összehasonítható helyzetben lévőket is a nem vitatható tényállás alapján állapította meg. Az alperesi hatóság helyesen, a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, hogy a korlátozás nem volt célszerű és nem volt indokolt. A bíróság szerint a felperesnek egyébként sem a közigazgatási eljárásban (ahol kimentő bizonyítást kellett volna elvégeznie), sem a peres eljárásban nem sikerült bizonyítania, hogy az intézkedés célszerűsége és az indokoltsága fennállt. Nincs olyan jogszabály, amely megengedi magánjogi jogalanyok számára az előnyben részesítést, erre a felperes jogot, előnyt nem alapíthatott, ezért a felperes keresetét elutasította.

[26] 5. A panaszos által előadottak alapján az Ebktv. 5. § b) pontja és a bíróság azt értelmező, támadott ítélete és sérti az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz való jogot, a vállalkozáshoz való alapjogot [XII. cikk (1) bekezdés], a tulajdonhoz való jogot [XIII. cikk (1) bekezdés], továbbá a nők előnyben részesítésének köve- telményét és a nők jogát az esélyegyenlőségük védelmére [Alaptörvény XV. cikk (4)–(5) bekezdései]. Előadta továbbá, hogy a panasszal támadott ítélet sérti „az emberi méltósághoz való jogból levezetett cselekvési sza- badsághoz és önkiteljesítési szabadsághoz való jogot is. Ezen alapjogok egyrészt a jogi személyeket is megille- tik, másrészt társaságunk egy családi vállalkozás, a vállalkozók személyével összeforr, tehát lényegében a cég mögött álló természetes személyek alapjogait is sérti a bírósági ítélet. Ugyanez vonatkozik a támadott jogsza- bályra is”.

II.

[27] 1. Az Alaptörvény az alkotmányjogi panasszal érintett rendelkezései:

„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

„XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozás- hoz.”

„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”

(7)

„XV. cikk (4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedések- kel segíti.

(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”

[28] 2. Az Ebktv. támadott rendelkezése:

„5. § Az egyenlő bánásmód követelményét a 4. §-ban foglaltakon túl az adott jogviszony tekintetében köteles megtartani,

[…]

b) aki az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut forgalmaz”.

III.

[29] 1. Az Alkotmánybíróság először azt tekintette át, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai felté- teleinek megfelel-e. Az indítványozó a bírósághoz 2014. augusztus 5-én benyújtott alkotmányjogi panaszával – az indítvány tartalma alapján – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján fordult az Alkotmánybírósághoz a bíróság 21.K.30.042/2014/15. számú ítélete, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tör- vény 5. § b) pontja alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését kérve [Abtv. 52. § (1b) be- kezdés f) pontja]. Bár a főtitkári előkészítő eljárásban az Alkotmánybíróság felhívta panasza hiánypótlására, de tekintettel arra, hogy a jogerős ítélet 2014. június 23-án kelt (azt 2014. július 4-én vette át), az alkotmány jogi panasz határidőben benyújtottnak tekintendő. Az eljárás során az is megállapítható volt, hogy a panaszos meg- jelölte az Abtv. azon rendelkezését, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálá- sára [az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a], továbbá az Alaptörvény megsérteni vélt rendelkezéseit is [II. cikk, XII. cikk (1) bekezdése, XIII. cikk (1) bekezdése, XV. cikk (4)–(5) bekezdései]. A panaszos emellett azt is megin- dokolta, hogy a támadott rendelkezések miért ellentétesek az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel, és megin- dokolta a bírói döntés alaptörvény-ellenességét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja].

[30] Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében szabályozott panasz esetében a panasz benyújtásának feltétele, hogy az alapjog-sérelemnek a támadott jogszabályi rendelkezés bírósági alkalmazása révén kell bekövetkeznie. Az indítvá- nyozó ügyében az Ebktv. támadott szabályát tartalmilag alkalmazta az ügyben eljárt bíróság (ítélet 11. o.).

[31] 2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésére és 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi fel- tételei vizsgálata során – az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében megha- tározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26. §-a szerinti érintettséget, a jogorvos- lat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. E körben megállapítható volt, hogy az indítványozó közvetlenül érintettnek tekinthető, mivel az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben hozott ítéletekben félként szerepel, továbbá az indítványozó a rendes jogorvoslati jogát kimerítette, ezért e tekintetben a panasz szintén részben megfelel az Abtv. 26. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.

[32] 3. Az Abtv. 29. §-a alapján az „Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyá- soló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be”. A testület szerint alapvető alkotmányjogi kérdést vet fel, hogy a férfiak lehetnek-e alanyai a nőkkel szemben a tiltott hát- rányos megkülönböztetésnek, továbbá az alkotmányjogi tilalmak magánjogi jogviszonyokra gyakorolt hatásá- nak problémáját, valamint az esélyegyenlőségi klauzulák hatókörének értelmezését (felhívhatóságát) is felveti.

[33] 4. A fentiekre figyelemmel – az Ügyrend 30. § (1) bekezdése alapján – az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta, és részben érdemben bírálta el.

(8)

IV.

[34] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

[35] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy – az emberi méltósághoz való jogra történő absztrakt hivatkozással összefüggésben – az indítványozó gazdasági társaság hivatkozhat-e az általános cselekvési és

„önkiteljesítési” szabadságának korlátozására (van-e alapjogi jogalanyisága, locus standija e tekintetben) az Abtv. 26. § (1) bekezdése, illetve a 27. §-a szerinti panaszeljárásban.

[36] Az önkiteljesítés szabadságával összefüggésben az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az elsősorban a véle- ményszabadság gyakorlásának következménye, nem pedig a méltósághoz való jog holdudvarához tartozó sza- badságjog, így a panasz eme részét az emberi méltósághoz való jog részét képező önrendelkezési jogból kö- vetkező általános cselekvési szabadság tekintetében bírálta el.

[37] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése szerint „[a] törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötele- zettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak”. Ezzel összefüggésben az Alkot- mánybíróság a 3001/2013. (I. 15.) AB végzésben kifejtette: „[a]z Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmé- ben a jogi személynek nincs emberi méltósága [az emberi méltóság alapjogából eredő, a természetes személyeket megillető általános cselekvési szabadsága], ezért a vizsgált esetben a jogi személy-indítványozó nem hivatkozhat az emberi méltóság sérelmére” {Indokolás [6]; legutóbb: 3139/2013. (VII. 2.) AB végzés, Indo- kolás [19]}. Jelen ügyben is jogi személy indítványozó nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, az ő vonatkozá- sában így az emberi méltóság sérelme nem következhetett be.

[38] Mivel e tekintetben a panasz nem felel meg az Abtv. 26. § (1) és 27. §-a szerinti követelményeknek, így ebben a részében az Alkotmánybíróság a panaszt visszautasította.

[39] Megjegyzi ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy az általános cselekvési szabadságra vezethető vissza a ha- talmi befolyástól mentes döntési jog a jogügyletek tekintetében, és a jogi személyeket is megilleti ez a jog [24/1995. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 107, 111–112.]. A szerződések tekintetében az Alkotmánybíróság gyakorlata a döntési szabadságot – az indítványozó által nem hivatkozott – piacgazdaság elvével összefüggés- ben értelmezi.

[40] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után áttekintve a korábbi gyakorlatát, és, immár az új alaptörvényi rendelkezésekre is figyelemmel, azt állapította meg, hogy az Alaptörvény a „piacgazdaságra uta- lást kifejezett módon nem tartalmazza. E szövegszerű változás azonban nem jelenti azt, hogy a szerződési szabadság – amely jellegénél fogva szoros kapcsolatban áll a vállalkozás szabadságával is – ne élvezné a továb- biakban az Alaptörvény védelmét. [...] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a piacgazdaság két létfontosságú eleme a vállalkozás és a verseny szabadsága. A piacgazdaság plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkot- mányosan elismert elve alapján működik. [...] A piacgazdaság alapvető létformája a verseny. A piacgazdaságra alapozott társadalmi és gazdasági rend létfontosságú értéke a gazdasági verseny kibontakoztatása, védelme.

[19/1991. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1991, 401, 402.] A piacgazdaság, és így az Alaptörvény M) cikke által védett vállalkozás és verseny szabadsága működésének elengedhetetlen feltétele a szerződési szabadság, amely ennek következtében szintén élvezi az Alaptörvény védelmét. Ezt támasztják alá a szerződési szabadságnak a Ptk.-ban foglalt garanciális szabályai is.” {3192/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [15]–[21]}

[41] Ahogyan a 33/2015. (XII. 3.) AB határozat összefoglalóan megállapította: a – panaszos által fel nem hívott – szerződési szabadság „az Alaptörvény M) cikkéből és a XIII. cikk (1) bekezdéséből következik, tehát nem alap- vető jog, azonban önálló alkotmányos jogként élvezi az Alaptörvény védelmét, és olyan, Alaptörvényben biz- tosított jognak minősül, melynek sérelmére az Abtv. szerinti alkotmányjogi panasz alapítható. A korlátozás alkotmányossága azonban nem az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján, hanem – figyelemmel a közérdek- re is – az ésszerűségi tesztet alkalmazva bírálandó el” {Indokolás [26]}.

[42] A fentiek mellett az Alkotmánybíróság fenntartja azt a 20/2014. (VII. 3.) AB határozatában kifejtett álláspontot is, hogy „[c]selekvési autonómiával a társadalmi szervezetek és a gazdasági társaságok is rendelkeznek. Dönté- seiket alapszabályuk, alapító okiratuk, vagy a létrehozásukról, alapításukról készített társasági szerződésben foglalt célkitűzéseik alapján gazdaságossági vagy más, pl. közérdekű rendeltetésük figyelembevételével kell megalkotniuk. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e szervezetek cselekvési autonómiája is védelmet élvez.

Ez a védelem nem azonos a természetes személyek alkotmányos jogait megillető védelemmel. Míg az emberi

(9)

méltósághoz való jog abszolút jellegű, feltétlen és elidegeníthetetlen jogként illeti meg az embert, az egyesület vagy a gazdasági társaság autonómiája az adott szervezet céljához, rendeltetéséhez kötött. Mivel az Alkotmány alapvető jogként ismeri el az egyesülési jogot, a vállalkozás, így a gazdálkodó szervezetek alapításának és a gazdasági, társadalmi érdekek védelmére irányuló szervezetek alakításának szabadságát, ezért az államnak az e jogok gyakorlására létrehozott szervezetek önállóságát is tiszteletben kell tartania. [24/1996. (VI. 25.) AB ha- tározat, ABH 1996, 107, 111–112.]” {Indokolás [140]}.

[43] 2. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította azt is, hogy ugyancsak hiányzik az alapjogi jogalanyiság az Alaptörvény – indítványozó által felhívott – esélyegyenlőségi klauzuláinak, a XV. cikk (4) és (5) bekezdései- nek alkalmazásakor mind az Abtv. 26. § (1) bekezdése, mind a 27. §-a szerinti eljárásban.

[44] E klauzulák elsősorban államcélokat fogalmaznak meg, tehát elsődleges címzettjei állami szervek, nem pedig gazdasági társaságok {ezzel összefüggésben legutóbb lásd a 3244/2015. (XII. 8.) AB végzést; Indokolás [20]}.

Mindez nem jelenti azt, hogy az állam ne részesíthetne előnyben (például adókedvezmények révén) esély- egyenlőségi programokat megvalósító jogi személyeket: mindez addig alkotmányos, amíg az előnyben részesí- tés nem korlátoz alaptörvény-ellenesen alapjogot vagy egyébként (akár hatásában) nem diszkriminatív. Hangsú- lyozza az Alkotmánybíróság, hogy az esélyegyenlőségi klauzulára hivatkozással nonprofit vagy nyereségszerző tevékenység (pozitív diszkriminációs üzletpolitika folytatása) sem kizárt, de a gazdasági tevékenység végzése e körben sem adhat felhatalmazást a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegésére, a társadalmilag káros nemi sztereotípiák megerősítésére.

[45] Mivel a panasz e tekintetben sem felel meg az Abtv. 26. § (1) és 27. §-a szerinti követelményeknek, így az Al- kotmánybíróság a panaszt ebben a részében is visszautasította.

[46] 3. Az Alkotmánybíróság ezt követően a tulajdonhoz való jogra vonatkozó érveket vizsgálta az Abtv. 26. § (1) be- kezdésére alapított panaszelem vonatkozásában. Az indítványozó szerint a „tulajdonos tetszése szerint rendel- kezhet tulajdona felett, ennek alapján kedvezményeket adhat, premizálhat célcsoportokat” (lásd a partnervá- lasztás szabadságát), és emiatt őt nem érheti hátrány, a jogalkotó ilyen módon nem avatkozhat be polgári jogi jogviszonyokba.

[47] 3.1. E körben az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a tulajdonjog részjogosítványá- nak tekintendő rendelkezési jog az Alaptörvény XIII. cikkének védelme alá esik-e.

[48] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megerősíti az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott döntéseinek hivatkozhatóságával kapcsolatosan a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában kifejtetteket. Ez alapján „[a] hazai és európai alkotmányjogi fejlődés eddig megtett útja, az alkotmányjog szabályszerűségei szükségképpen hatással vannak az Alaptörvény értelmezésére is. Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptör- vény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése. Az Alkotmánybíróság – a fenti feltételek vizsgálata mellett – a hatályát vesztett alkotmánybírósági határozat forrásként megjelölésével, a lényegi, az adott ügyben felmerülő alkotmányossági kérdés eldöntéséhez szükséges mértékű és terjedelmű tartalmi vagy szövegszerű megjelenítéssel hivatkozhatja vagy idézheti a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket. Az indokolásnak és alkotmányjogi forrásainak ugyanis a demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie, a jogbiztonság igénye az, hogy a döntési megfontolások átlát- hatóak, követhetőek legyenek. A nyilvános érvelés a döntés indokolásának létalapja. A korábbi határozatokban kifejtett érvek felhasználhatóságát az Alkotmánybíróság mindig esetről esetre, a konkrét ügy kontextusában vizsgálja”. (Indokolás [32]–[34])

[49] Az Alkotmánybíróság ismételten megállapítja, hogy a tulajdonhoz való jog szabályait a korábbi Alkotmány és az Alaptörvény lényegében egyező módon tartalmazza, ezért az ebben a tárgykörben hozott korábbi határo- zatai hivatkozhatók és idézhetők.

(10)

[50] 3.2. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a tulajdoni alapjogvédelem kiterjed a tulajdoni rész- jogosítványokra és azok gyakorolhatóságára is, és csak az Alaptörvény erre vonatkozó szabálya szerint korlá- tozhatóak.

[51] Így az Alkotmánybíróság a 1256/H/1996. számú határozatában kifejtette, hogy „[a] használati, a birtoklási és a rendelkezési jog a tulajdonjog tartalmát adó, a tulajdonhoz tartozó részjogosítványok, amelyek a dolog feletti hatalmat és a dolog élvezetét jelentik. Az Alkotmánybíróság már több döntésében, elvi jelleggel a 7/1991.

(II. 28.) AB határozatban rámutatott arra, hogy a tulajdonjoghoz kapcsolódó részjogosítványok korlátozása csak akkor jár magának a tulajdonjognak mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így csak akkor alkotmányelle- nes, ha az elkerülhetetlen, tehát kényszerítő ok nélkül történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan (ABH 1991, 26.). Az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben arra is fel- hívta a figyelmet, hogy a tulajdonjog (és részjogosítványai) korlátozásának alkotmányosan elfogadható indoka lehet a korlátozás közérdekűsége. A közérdek és a tulajdonkorlátozás arányossága vizsgálatánál pedig az Alkot- mánybíróság határozza meg azokat az ismérveket, amelyek a beavatkozás arányosságát eldöntik. [64/1993.

(XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 382.]” (ABH 1996, 796.)

[52] 3.3. Ezt követően az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a támadott rendelkezésben szereplő korlátozás közérdekűnek és arányosnak tekinthető-e.

[53] Ahogyan azt az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megállapította, „[a] tulajdonjog korlátozása tekin- tetében is az Alkotmánynak az alapvető jogok korlátozására meghatározott szabályát és az ennek alapján kiala- kult alkotmánybírósági gyakorlatot kell alkalmazni. Ennek során figyelembe kell venni azonban az Alkotmány- nak a tulajdonjogról szóló 13. §-ából származó sajátosságokat is. Ilyen sajátosság az, hogy a 13. § (2) bekez dése a tulajdonjog teljes elvonásánál a közérdeket jelöli meg egyik feltételként. Erre tekintettel a tulajdonjog korláto- zásánál az alkotmányossági vizsgálat egyik szempontja a másik alapvető jog, alkotmányos érték vagy cél érvé- nyesülésének szükségessége, vagy a közérdek miatt fennálló szükségesség. A jelenlegi körülmények között a közérdek értelmezésénél elfogadható, hogy bár közvetlenül a magánérdek áll előtérben, közvetetten a társadal- mi problémák megoldása révén az egész közösség érdekeinek szolgálatáról van szó. A közérdek alapján történő tulajdonkorlátozásnál az Alkotmánybíróság nem tekinti elégséges alapnak, hogy a jogszabály általánosságban hivatkozik a korlátozást szükségessé tevő közérdekre, szabad hatósági mérlegelés jogkörében hagyva annak meghatározását, konkrétan milyen tulajdoni tárgyakra kell a korlátozást alkalmazni. A közérdeket jogszabály- ban úgy kell meghatározni, hogy konkrét ügyben a közérdekből korlátozás szükségességét bíróság ellenőriz- hesse. A vizsgálat másik szempontja itt is – az Alkotmány 8. § (2) alapján – az arányosság. Az arányosság tekin- tetében a tulajdonhoz való jog Alkotmányban meghatározott szabályából nem származik sajátos követelmény.

Ezért az arányosság általános mércéje alkalmazandó: a korlátozással elérni kívánt cél fontosságának és az ennek érdekében okozott alapjog-sérelem súlyának összhangban kell állnia”. [42/2006. (X. 5.) AB határozat, ABH 2006, 529.]

[54] Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában a korábbi Alkotmány 13. §-ával kapcsolatban a kö- vetkezőket állapította meg: az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a pol- gári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni.

Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójá- tól, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más. (ABH 1993, 373, 379.) Ugyaneb- ben a határozatában azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy [a]z alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés volta- képpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett”. (ABH 1993, 373, 381–382.) A törvénnyel érvényesített közérdek alkotmánybírósági vizsgálatának ezért arra kell kiterjednie, hogy megfelelően indokolt-e, alátámasztott-e a közérdekre való hivatkozás.

[55] 3.4. A hátrányos megkülönböztetés tilalma, amely hárompólusú jogviszonyt feltételez [lásd a 3/2014. (I. 14.) AB határozatot] jogosultság és tilalom egyben magánjogi jogviszonyokban is – főszabály szerint – irányadó [erre lásd többek között a 45/2000. (XII. 8.) AB határozatot]. Ennek oka az, hogy az „Alaptörvény XV. cikke egyaránt tartalmazza az általános egyenlőségi szabályt [(1) bekezdés], és az alapjogok egyenlőségét, illetve a diszkrimi- náció tilalmát [(2) bekezdés]. Az általános egyenlőségi szabály az Alkotmányban kifejezetten nem szerepelt;

(11)

az Alkotmánybíróság gyakorlata ezért ezt az alkotmányos demokráciában elengedhetetlen szabályt az Alkot- mány 70/A. § (1) bekezdése és az Alkotmány 54. § (1) bekezdése együttes értelmezéséből vezette le. [21/1990.

(X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73.] Az Alkotmánybíróság érvelése szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésé- ben biztosított emberi méltóság joga – mint a 70/A. § (1) bekezdésben említett alapvető jogok legalapvetőbbi- ke – szükségképpen magában foglalja az egyenlően kezelés követelményét a jogrendszer minden normájával szemben” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22]}.

[56] Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata alapján az „Alaptörvényben garantált szabadságok a magánjogi viszo- nyokban közvetett érvényesülést kívánnak, vagyis az Alkotmánybíróság felfogása szerint a szerződéses szabad- ság tiszteletben tartása mellett az Alaptörvényből fakadó alapjogi követelmények végső soron a magánjog ge- nerálklauzuláin keresztül szolgálhatnak a magánfelek közötti jogviszonyok megítélésnek alkotmányjogi mércéjeként” {erről lásd: 8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [56]; [64]–[66], illetve 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [94]}.

[57] Mivel az emberi méltósághoz való jog az alapvető jogok „legalapvetőbbike”, a diszkrimináció tilalma erőtelje- sebben, közvetlenebbül érvényesül a magánjogi jogviszonyokban mint más alkotmányos szabadságok. Különö- sen irányadó ez a támadott szabály hatálya alá tartozó jogviszonyokra, amikor a szolgáltatás nyújtása nyilvános helyen történik. [Ezt a közvetlenebb érvényesülést tükrözi a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:43. §-ának c) pontja, amely – a korábbi Ptk.-hoz hasonlóan – a nevesített személyiségi jogok körében szintén tiltja a személyek hátrányos megkülönböztetését.]

[58] Figyelemmel arra, hogy a társadalmi egyenlőség elérése alkotmányos cél, az Ebktv. támadott rendelkezése (és annak bírósági értelmezése a konkrét ügyben mindkét nemet érintő) diszkrimináció tilalmán keresztül az emberi méltósághoz való jog érvényesülését hivatott előmozdítani, így a korlátozás közérdekűsége megállapít- ható, azzal, hogy a korlátozással elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjog-korlátozás arányos. A fentiek alapján az Ebktv. érintett rendelkezése ellen – az Alaptörvény XIII. cikkével összefüggésben – előterjesztett alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság elutasította.

[59] 4. Az Alkotmánybíróság ezt követően a vállalkozáshoz való jog sérelmét állító indítványi elemet bírálta el az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti hatáskörben. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés kiüresítette a vállalkozás alapjogát, lehetetlenné tette a vállalkozói tevékenység további folytatását, különös tekintettel arra, hogy kizárta az addigi üzlet- és árpolitikai gyakorlat folytatását.

[60] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésébe foglalt vállalkozáshoz való alapjog, „amely azt jelenti, hogy bárkinek az Alaptörvényben biztosított joga a vállalkozás, azaz üzleti tevé- kenység kifejtése. A vállalkozás joga azonban egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, másként megfogalmazva a vállalkozó- vá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biz- tosítását jelenti. A vállalkozás joga nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga egy meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást {54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.; megerősítette a 32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [155]}. Az Alkotmánybíró- ság a vállalkozáshoz való alapjog alkotmányos tartalmának a meghatározása során arra is rámutatott, hogy [a]

vállalkozáshoz való jognak nem tulajdonítható olyan jelentés, amely szerint a már működő vállalkozásokra vonatkozó jogi környezet módosíthatatlan lenne {282/B/2007. AB határozat, ABH 2007, 2168.; megerősítette a 32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [161]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a foglalkozáshoz, vállal- kozáshoz való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korláto- zások ellen. Ezen korlátozások alkotmányossága ugyanakkor más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is eltérő a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfele- lően. A foglalkozáshoz, vállalkozáshoz való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető te- vékenységtől el van zárva, azt nem választhatja. A szubjektív feltételek előírása is a választási szabadság korlá- tozása. Ezek teljesítése azonban elvileg mindenkinek nyitva áll (ha nem, akkor a korlát objektív). Ezért a jogalkotó mozgástere némileg nagyobb, mint az objektív korlátozásnál. Végül a foglalkozás gyakorlásának kor- látai jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak, alapjogi problémát csak határesetekben

(12)

okoznak.” {21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.; megerősítette a 3134/2013. (VII. 2.) AB határo- zat, Indokolás [13]; összefoglalóan lásd a 3194/2014. (VII. 15.) AB határozatot, Indokolás [28]}.

[61] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ebktv. támadott rendelkezése a vállalkozáshoz való alapjog gya- korlására adott alkotmányos mércét (lásd az Indokolás [46]–[58]), az indítványozó állításával ellentétben nem üresítette ki a vállalkozáshoz való alapjogot, nem tette lehetetlenné a vállalkozói tevékenység további folytatá- sát, gyakorlását, ami az irányadó esetjog (lásd a 254/B/1992. AB határozatot) alapján enyhébb mérce alapján ítélendő meg (ABH 1995, 821, 822.). Mivel az indítványozó által felvetett probléma nem jelent olyan határese- tet, amely sértené a vállalkozáshoz való alapvető jogot, így az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság az Ebtkv. támadott rendelkezése vonatkozásában – az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdése tekintetében is – eluta- sította.

[62] 5. Az Alkotmánybíróság végül az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszt bírálta el. Ennek során az Al- kotmánybíróság hangsúlyozza és megerősíti azt, hogy az Ebktv. – figyelemmel az uniós jogból eredő kötele- zettségekre is – az Alkotmánybíróság értelmezését követve határozza meg az egyenlő bánásmód követelmé- nyét és megsértésnek egyes eseteit [v.ö.: 41/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 551, 557.]. Az Ebktv. tehát az Alaptörvény diszkrimináció tilalmára vonatkozó és esélyegyenlőségi rendelkezéseivel összhangban álló sza- bályozást tartalmaz. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az irányadó alkotmányossági mércének megfelelően az Ebktv. 2. §-a – a hátrányos megkülönböztetést tilalmazó és szankcionáló jogszabályok koherenciájának biztosí- tása érdekében – úgy rendelkezik, hogy az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó, külön jogszabályok- ban meghatározott rendelkezéseket az Ebktv. rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni (v.ö.: a Ptk. felhí- vott rendelkezésével). Tekintettel arra, hogy a bíróság az Ebktv. támadott rendelkezésének alkalmazása során nem lépett ki az alkotmányos értelmezési keretből azáltal, hogy nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülön- böztetésnek minősítette a panasz alapjául szolgáló ügyet, az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ára alapított al- kotmányjogi panaszt is elutasította.

Budapest, 2016. január 12.

Dr. Sulyok Tamás s. k., tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k., előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1584/2014.

• • •

(13)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3002/2016. (I. 15.) AB VÉGZÉSE

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 3. §-a, továbbá a Debreceni Járásbíróság 45.B.627/2010/26. számú végzése, valamint a Debreceni Törvényszék 3.Beüf.194/

2015/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmány- jogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó fogvatartott – jogi képviselő nélkül eljárva − 2015. május 29-én a Debreceni Járásbírósághoz alkotmányjogi panasz indítványt nyújtott be, amelyet hiánypótlási felhívás alapján kiegészített.

[2] 1.1. A 2015. május 29-én benyújtott és az Alkotmánybírósághoz 2015. július 3-án érkezett indítvány, valamint a 2015. november 10-én az Alkotmánybírósághoz érkezett indítvány-kiegészítés (a továbbiakban együtt: indít- vány) az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépé- séhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. tör- vény (a továbbiakban: Btkátm.) 3. §-a, továbbá az Abtv. 27. §-a alapján a Debreceni Járásbíróság 45.B.627/2010/26.

számú végzése, valamint a Debreceni Törvényszék 3.Beüf.194/2015/4. számú végzése alaptörvény-ellenességé- nek a megállapítására és a megsemmisítésére irányul.

[3] 1.2. Az indítványozó kérelmet nyújtott be a vele szemben kiszabott két végrehajtandó szabadságvesztés össz- büntetésbe foglalása iránt, amelyből az egyik ítélet a 2012. évi C. törvény hatályba lépése után emelkedett jogerőre.

[4] A Debreceni Városi Bíróság 45.B.627/2010/26. számú végzésével a kérelmet elutasította, mert a Btkátm. 3. §-a nem enged mérlegelést a jogalkalmazó számára abban a tekintetben, hogy ilyen esetben a 2012. évi C. törvény- nek az indítványozóra egyébként kedvezőtlenebb szabályát kell alkalmazni, amely szerint összbüntetésbe fog- lalásnak helye nincs.

[5] A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Beüf.194/2015/4. számú végzésével az első fokú bíróság végzését helyben hagyta.

[6] 1.3. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Btkátm. 3. §-a ellen és kérte a jogszabályhely alaptörvény-ellenességének a megállapítását, illetve a megsemmisítését, valamint annak megállapítását, hogy ügyében ez a rendelkezés nem alkalmazható. A Btkátm. 3. §-a ugyanis állás- pontja szerint sérti a Nemzeti Hitvallást, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz [Alaptörvény IV. cikk (2) be- kezdés], a jogegyenlőséghez [Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés] és a tisztességes eljáráshoz [Alaptörvény XXVIII. cikk (1), bekezdés] és a jogorvoslathoz [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés] fűződő jogát, valamint az ártatlanság vélelmét [Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdés], továbbá a jogállamiság elvét [B) cikk (1) bekez- dés], a nemzetközi jog és a magyar jog összhangjának követelményét [Q) cikk (2) és (3) bekezdés] és a jogfor- rási hierarchiát [T) cikk (3) bekezdés].

[7] Az Alkotmánybíróság 2015. október 20. napján kelt végzésében az indítványozót tájékoztatta arról, hogy a jelen ügyet az előtte folyamatban lévő IV/717/2015. számú – az összbüntetéssel érintett egyik ítélettel össze- függő – ügytől elkülönítve tárgyalja, valamint arról, hogy az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha – többek között – indokolást tartalmaz arra nézve, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés, illetve bírói döntések miért ellentétesek az Alaptörvény

(14)

megjelölt cikkeivel. Az Alkotmánybíróság az indítványozót hiánypótlás keretében felhívta arra, hogy az általa hivatkozott alaptörvényi rendelkezések vonatkozásában alapjogsérelmet alátámasztó indokolást terjesszen elő.

[8] Az indítványozó 2015. november 9-én postára adott és az Alkotmánybírósághoz 2015. november 10-én érke- zett indítvány-kiegészítésében kifejtette, hogy mindkét jogerős elítéléséhez alapul szolgáló bűncselekményt a 2012. évi C. törvény hatályba lépése előtt követte el, de az ügyekben született ítéletek közül az egyik csak a hatályba lépést követőn emelkedett jogerőre, mert az eljárás neki fel nem róható okból elhúzódott (elmarad- tak tárgyalások, bíróváltás történt). Kifogásolta továbbá, hogy az összbüntetéssel kapcsolatos jogszabályválto- zásról az eljáró bíróság őt nem tájékoztatta.

[9] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogad- hatóságának a formai feltételeit vizsgálta.

[10] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 26. § (1) bekezdése és a 27. § alapján alkotmányjogi panaszt a sérelmezett bírói döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. Az indítványozó a Debreceni Törvényszék 3.Beüf.194/2015/4. számú végzését 2015. április 15-én vette át, az alkotmányjogi panaszt pedig 2015. május 29-én nyújtotta be az első fokú bíró- sághoz, eszerint az előírt határidőt megtartotta.

[11] A panasz azonban csak részben felel meg az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott további formai követelményeknek, mivel nem jelöli meg a támadott bírói döntések vonat- kozásában az Alaptörvény megsértett cikkeit és az alaptörvény-ellenesség indokait.

[12] Az indítvány a Btkátm. 3. §-a vonatkozásában az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit ugyan megjelöli [Nem- zeti Hitvallás, B) cikk, Q) cikk, T) cikk, IV. cikk (2) bekezdés, XV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1), (2) és (7) be- kezdések], de alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint ilyen indokolás hiányában a kérelem nem felel meg a határozottság – az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében rögzített – követelményének, így annak elbírálására nincs lehetőség. {Legutóbb: 3215/2015. (XI. 10.) AB végzés, Indokolás [8], valamint pl. 3199/2015. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [22], 3192/2015. (X. 7.) AB végzés, Indoko- lás [23], 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]}

[13] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének b) és e) pontjaiban foglalt feltételek hiánya miatt, az Alkotmánybíróság Ügyrendje 30. § (2) bekezdés h) pontja alap- ján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította.

Dr. Balsai István s. k., Dr. Czine Ágnes s. k., Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró előadó alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k., alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3055/2015.

• • •

(15)

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3003/2016. (I. 15.) AB VÉGZÉSE

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetétől és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 103. § (1) bekez- dés e) pontja, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 104/A. §-a, a 99/2014.

(VII. 22.) OBT határozattal jóváhagyott Szolgálati Bíróságok Ügyrendje 10. § (4) bekezdésének második mondata, valamint a 131/2014. (XI. 10.) OBT határozattal jóváhagyott Bírói Etikai Kódex 6. cikk 5. pontja alaptörvény- ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekez- désére alapozva alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben kérte a Szolgálati Bíróságok Ügyrendje [a Bu- dapest területén működő ítélőtábla mellett eljáró elsőfokú szolgálati bíróság és a Kúria mellett eljáró másodfokú szolgálati bíróság bíráinak 2014. július 4. napján elfogadott, az Országos Bírói Tanács OBT 99/2014. (VII. 22.) számú határozatával jóváhagyott és a szolgálati bíróságok 2014. november 14. napján tartott együttes ülése által módosított, és egységes szerkezetbe foglalt ügyrendje; a továbbiakban: SZBÜ] 10. § (4) bekezdésének második mondata, valamint az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) 131/2014. (XI. 10.) OBT számú határozatával elfogadott Bírói Etikai Kódex (a továbbiakban: Bírói Etikai Kódex) 6. cikk 5. pontja alaptörvény- ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az SZBÜ 10. § (4) bekezdése sérelmezett rendelkezése szerint a megtagadó határozat ellen a fegyelmi eljárás kezdeményezője a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül, a felfüggesztésről hozott határozat ellen pedig az eljárás alá vont bíró, illetve az eljárás kezdeménye- zője a határozat kézbesítésétől számított nyolc napon belül fellebbezhetnek. Az indítványozó álláspontja szerint ez a rendelkezés sérti az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében biztosított bírói függetlenséget.

[2] A Bírói Etikai Kódex 6. cikk 5. pontja kimondja, hogy a bíró tartózkodik minden olyan megnyilvánulástól, me- lyek a munkatársait érintően kötelezettségszegésre, politikai vagy egyéb érdekeket kiszolgáló ítélkezésre utal- nak. Az indítványozó úgy vélte, hogy ez a szabály sérti a véleménynyilvánításhoz való jogát, és a bírói függet- lenséget is, álláspontja szerint ugyanis a bíróságok tekintélyét, a beléjük vetett közbizalmat, tágabb értelemben a közérdeket épp az szolgálja, ha a bírói visszaéléseket feltárják és szankcionálják, nem pedig elhallgatják és büntetlenül hagyják.

[3] Az Alkotmánybíróság főtitkára 2015. április 29-én kelt levelében felhívta az indítványozó figyelmét arra, hogy a Bírói Etikai Kódex nem minősül sem közjogi szervezetszabályozó eszköznek, sem olyan közvetlenül alkalma- zandó/hatályosuló normának, amely az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti eljárás hatálya alá esne, illetve az alkotmánybírósági eljárás megindítását lehetővé tenné.

[4] Az indítványozó válaszlevelében kifejtette, hogy álláspontja szerint mind a Bírói Etikai Kódex, mind az SZBÜ közjogi szervezetszabályozó eszköznek, azaz jogi normának minősül, így az Alkotmánybíróság hatásköre kiterjed vizsgálatukra. A Bírói Etikai Kódex megalkotására a bíróságok szervezetétől és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 103. §. § (1) bekezdésének e) pontja, az SZBÜ megalkotására pedig a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 104/A. §-a alapján került sor, így egyértelműen törvényi felhatalmazás alapján hozott normákról van szó. Az indítványozó álláspontja szerint, ha egy norma jogi normaként funkcionál, akkor függetlenül attól, hogy a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) szerint normának minősül-e, azt normának kell tekinteni és az Alkotmány- bíróság vizsgálhatja annak alkotmányosságát. Az indítványozó véleménye szerint ellenkező esetben felmerülhet az Alaptörvény jogforrásokra vonatkozó 7. cikkének [valójában T) cikkének] a sérelme, amely kimondja, hogy általánosan kötelező magatartási szabályt csak Alaptörvényben meghatározott jogalkotó szerv hozhat. Nem vitatható ugyanis – állítja az indítványozó –, hogy mind az SZBÜ, mind a Bírói Etikai Kódex általános magatar- tási szabályokat tartalmaz, így ha azokat OBT nem jogalkotó szervként alkotta meg, akkor megsértette az

(16)

Alaptörvény 7. cikkét [T) cikkét] és emiatt kellene megsemmisíteni azokat. Ha ezt az érvelést sem fogadná el az Alkotmánybíróság, akkor az indítványozó szerint a Bírói Etikai Kódex másképp nem hatályosulhat, csak a Bszi.

részeként, így e formában az vizsgálat tárgyát képezheti. Ugyanakkor az indítványozó kérte a Bszi. 103. § (1) bekezdés e) pontjának a megsemmisítését is, mivel úgy véli, hogy „törvény nem adhat felhatalmazást egy nem jogalkotó szervnek arra, hogy általános jelleggel korlátozza egy formálisan jogi normának nem minősülő aktussal egy bírósági szervezet tagjainak alkotmányos jogait”.

[5] Az SZBÜ tekintetében az indítványozó – a fentieken túl – előadta, hogy a bíró tisztség megszüntetésére csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében kerülhet sor. A szolgálati bíróságok eljárását tehát a Bjt.-ben kellett volna szabályozni, az nem adhatott volna felhatalmazást az SZBÜ megalkotására. Az in- dítványozó szerint így a Bjt. 104/A. §-a és az annak alapján kibocsátott SZBÜ is ellentétes az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésével.

[6] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkot- mányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előter- jesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.

[7] 2.1. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése abban az esetben teszi lehetővé alkotmányjogi panasz előterjesztését, ha az indítványozónak alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán köz- vetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelme, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.

[8] A Bírói Etikai Kódexszel kapcsolatban az OBT a 2015.OBT.IX.A.1/19. számú levelében arról tájékoztatta az in- dítványozót, hogy az „Etikai Kódex megalkotásának célja, hogy a bírósági szervezet iránti közbizalom erősítése érdekében meghatározza a bírák által követendő erkölcsi normákat. Iránymutatásként fogalmazza meg a bírói hivatás etikai követelményeit, támogatást nyújt az etikai kockázatot rejtő magatartások megismerésében és védelmezi a hivatásukhoz méltó magatartást tanúsító bírákat.” Az OBT álláspontja szerint tehát a 131/2014.

(XI. 10.) OBT határozat nem minősül jogi normának. Az Alkotmánybíróság osztja az OBT jogi álláspontját a Bí- rói Etikai Kódex normativitása tekintetében. Különös tekintettel arra, hogy az Alaptörvény T) cikke határozza meg a jogszabályok, a Jat. pedig a közjogi szervezetszabályozó eszközök körét. A sérelmezett Bírósági Etikai Kódex azonban nem sorolható be sem a jogszabályok, sem a közjogi szervezetszabályozó eszközök körébe.

[9] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság – figyelemmel az Abtv. 37. § (2) bekezdésére is – nem vizsgálhatja a Bí- rósági Etikai Kódex alkotmányosságát, tekintettel arra, hogy mind az Alaptörvény, mind az Abtv. szerint az Al- kotmánybíróság hatásköre csak a jogszabályok (közjogi szervezetszabályozó eszközök, jogegységi határozat) alkotmányossági vizsgálatára terjed ki.

[10] 2.2. Az indítványozó kérte a Bszi. 103. § (1) bekezdés e) pontja, a Bjt. 104/A. §-a és az SZBÜ 10. § (4) bekezdés második mondata alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését is. Az Abtv. 30. § (1) bekez- dése szerint az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt a támadott jogszabályi rendelkezés hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül lehet előterjeszteni. A Bszi. 103. § (1) bekezdésének e) pontját a 2013. évi CCXLIII. törvény 11. § (7) bekezdése iktatta be és 2014. január 1 napjától hatályos. A Bjt.

104/A. §-át a 2012. évi CXI. törvény 25. §-a iktatta be és 2012. július 17. napjától hatályos. Az SZBÜ-t 2014.

július 4. napján fogadták el, és 27. § (3) bekezdés alapján az az OBT jóváhagyásának napján – azaz az OBT 99/2014. (VII. 22.) OBT számú határozatának elfogadásakor – 2014. július 22-én lépett hatályba. Az indítványo- zó indítványát 2015. április 1. napján tehát mindkét törvényi rendelkezés és az SZBÜ tekintetében is egyértel- műen – a hatálybalépést követő 180 napon túl, tehát – elkésetten terjesztette elő.

[11] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az indítvány fenti formai hiányossága okán további, az Alkotmánybíró- ság hatáskörére vonatkozó vizsgálatot nem folytatott le.

[12] Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtett okok miatt az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés d) és h) pontjai alapján visszautasította.