• Nem Talált Eredményt

Keresem azt a lányt „

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Keresem azt a lányt „"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

2021. május 33

SZIL ÁGNES

Keresem azt a lányt

Laci azt gondolta, hogy megmarkolja a valószínűtlenül fehér csípőt, a hús úgy válik ketté előtte, mint a menekülők előtt a Vörös-tenger, és amíg mozog fölötte, és a nyelvét a szájába fúrja, az egyik keze külön életre kel, megragadja hátul a lány nya- kát, amaz meg, mintegy válaszul, egy sóhajjal erre élvez el, aztán meg másodjára is, mire ő komótosan, öregurasan el meri engedni az öntudatát, elégedetten, de arra nem gondolt, hogy a kis nő az éj közepén visszaveszi magára az imént lesodort bu- gyit, magára kapkodja a ledobott ruhát, és még ennél is megdöbbentőbb módon a farzsebéből az ágy mellé dob kétezer forintot, és azt mondja, ez a Kurvatanya szo- baárának nagyjából fele. Semmi kérdésre nem válaszol, a titokban megejtett hívá- sokra sem, hanem kisétál, azzal, hogy akkor ez ennyi volt, erre az egy alkalomra szólt. A lány kilép odalent az üvegajtón, amíg ő kapkodva öltözik, és Laci később hi- ába próbálja majd elkapni tekintetét a munkahelyi liftben, magyarázni, ő hogy is gondolta pont, elhívni még egyszer egy kényszeredett randira, vagy meginni leg- alább valamit együtt a földszinti büfében; csak magyarázkodhat ennek a másik nő- nek, aki itt mellette a Kings-meccs második harmadában vasalni bír, hogy Peti, tu- dod, a cégtől, csontrészeg volt aznap éjjel, lélegezni alig tudott, mellette kellett ma- radnia. Próbál közben nem gondolni a lányra, de már a sorozat utáni stáblista megy, Esther, Esther, Esther, milyen gyakori név ez angolul, teljességgel indokolatlan: te- hát szereti.

Eszter közben metróra ült, azon a korábbi, már valószínűtlennek tűnő éjszakán, pedig Laci adott volna pénzt taxira, meg persze a kétezret is vissza, ha egyáltalán felfogja, mi történik, a lány hova szalad. A szerelvényben szemközt ülő fiatal srácot nézi, hosszasan és minden részletre kiterjedően: zöld szeme van, amennyire meg lehet állapítani ebben a gyér világításban, hosszú, gesztenyebarna haja és kis sza- kálla; még a régi, zöld metró-fémskatulyák ezek, kivesz a táskából egy lapot, és megírja: sose találkozott még ilyen gyönyörű férfival, nagyon szeretne vele szeret- kezni, sőt, tulajdonképpen szerelmes lett bele, reméli, hogy összehozza még vele a sors. A legközelebbi állomáson leszáll, odadobja a lapot az értetlen srác ölébe, aki a következő öt hónapban mindenhol őt keresi. Végigplakátolja a vonalat a lány ügyetlenül megrajzolt képével és egy óvatlanul megadott telefonszámmal, amelyen sok-sok nő jelentkezik, például egy könnyűbúvár lány is, akivel a fiú nagyon-nagyon sokára végül összejön, együtt merülnek majd Phuketen. A srácnak tulajdonképpen nincs esélye: Eszter többnyire busszal közlekedik, és amúgy is rohadt válogatós.

(2)

34 tiszatáj

A tévé egyik idióta műsora épp most játssza be a srác plakátjainak egyikét, ráta- padnak ilyenkortájt a szerelemre, Laci pedig kétségbeesetten nyomja meg a távirá- nyítót, felismerte a lány kézírását, hogy őt illetné a lány cetlije, neki, neki kellett volna ezt megírnia, az ő mellkasán kellene szétterülnie ennek a vállig érő, gyönyörű vörös hajnak. Még az sem vigasztalja, hogy Eszter a levett hangú képsoron, amíg az asszony kiviszi a kamrába a kurva, recsegő vasalódeszkát, tágra nyílt pupillával el- mondja Laci fejében, hogy nincs miért aggódnia, ezt a fiút sosem fogja látni többé, hogy felszáll az ellenkező irányba tartó szerelvényre, és hogy értse már meg, Laci nem a kibaszott élete szerelme, ő csak egy késői szerda esti randi, és mosolyogva közli, hogy szerinte kapcsolatukból sikerült a lehető legtöbbet kihoznia. Laci sze- retne valami magyarázatot, hogy igazolni tudja magát, miért is nem működik ez, de Eszter soha többé nem fog vele érdemben szóba állni, hiába említi meg a férfi, ami- kor egy pocséknak ígérkező kedd délelőtt odanyújtja a lánynak a büfében az édesí- tőt, hogy reméli, a kávét is beleszámítja a kalóriáiba, mint az esténkénti két deci vö- röset, a lány kecsesen, mint egy ragadozó, lecsúszik a székről, föl se néz, és a férfi az állát dörzsölgetve kidobja a két műanyag poharat.

Laci csak nagyon ritkán szörfözik a neten, legfeljebb ha megnézi az új autórek- lámokat, facebookja sincs, de azért fölmegy néha, ellenőrzi a gyerekeket, a felesége vagy az anyja nevén jelentkezik be, így aztán egy esős szeptember éjjel, amikor nem bír aludni, visszapörgeti a felesége idővonalát, valamikorra a Kurvatanya utáni hét- re: a sok elkóborolt kutya után ő is megosztotta az Esztert kereső képet a neten, az- zal a felirattal: milyen romantikus, ahogy az élete szerelmét keresi ez a drága, drága, cuki fiú.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A fiatalok (20–30 évesek, más kutatásban 25–35 évesek) és az idősek (65–90 évesek, más kutatásban 55–92 évesek) beszédprodukciójának az összevetése során egyes

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

A második felvételen mindkét adatközlői csoportban átlagosan 2 egymást követő magánhangzó glottalizált (az ábrákon jól látszik, hogy mind a diszfóniások, mind a

Feltevésem szerint ezt a kiadást ugyanaz a fordító, azaz Bartos zoltán jegyzi, mint az előzőt, s vagy azért nem tüntették fel a nevét, mert az ötvenes évek klímájában

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

„Itt van egy gyakori példa arra, amikor az egyéniség felbukkan, utat akar törni: a gyerekek kikéretőznek valami- lyen ürüggyel (wc-re kell menniük, vagy inniuk kell), hogy

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a