• Nem Talált Eredményt

A Magyar Korona országainak városhálózata, 1780–1918

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A Magyar Korona országainak városhálózata, 1780–1918"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

SZEMLE

1033

banki és az államigazgatási jövedelmi különb- ségek növekedése miatt az l980—as évtizedben a Hivatal érdemi munkatársi gárdájához tarto- több szakértő távozott a KSH-ból, ezzel is gyengítve a Hivatal szellemi erejét. (Ez a szel- lemi erő nagyon fog hiányozni egy megújult KSH munkájában.)

Az említett negatív tendenciákat csak egy ra—

dikális hivatali átszervezés enyhítette volna, ez azonban nem következett be. Már akkor is olyan átszervezésre lett volna szükség, amely az emberi munkaerővel történő takarékosságra ösztönöz, a legjobb erőket a stratégiai szem- pontból legfontosabb pontokra koncentrálja stb. Voltak kisebb jellegű átalakítási kíSérletek, ezek azonban csak látszatmozgások voltak, gondoljunk például a Munkaügyi Osztály kál—

váriájára.

A racionális szervezet kialakítását gátolta a teljes államigazgatási rendszer felépítése és működése. (Ennek szociológikus intézmény-tör- téneti leírása még várat magára.) Ennek lénye- ge a (teljes intézményi és az ezen belüli vezetői) szuverenitás. A vezetői szuverenitás megsér- tése már a miniszterelnöki poziciónál kezdő- dött, tekintettel arra, hogy a minisztereket több- nyire nem a miniszterelnök, hanem az MSZMP Politikai Bizottsága válogatta, Lengyel László írja ,,Ablak mögül" című írásában (2000. 1991.

évi 3. sz. 3—8. old.): a ,,Kádár-rendszer törté- nete az osztály— és főosztályharcok története".

A KSH-ra is jellemző volt egyes főosztályok meglehetősen széles körű autonómiája, erős ér- dekérvényesítési pozíciója, míg más, f unkcioná- lis főosztályok helyzetének megerősítése csak időleges eredménnyel járt, az előbbieknek ál- talában sikerült kivédeniük a centralizációs tö- rekvéseket. Ez különösen az egyes főosztá- lyokra kiosztott álláshelyek őrzésében nyilvá—

nult meg, azaz az egyik főosztály a másik fő- osztály részére státust önként csak a legritkább esetben adott át. Ez azért probléma, mert ne- hézkessé tette a feladatváltozás miatti, szükség—

szerű munkaerő-átcsoportosításokat, és nem tette lehetővé, hogy a KSH minél gyorsabban

reagáljon a felmerülő újabb külső igényekre.

Igy a KSH az 1980-as évtizedben anyagi szem- pontból fokozatosan egyre nehezebb helyzetbe került, információ-rendszere egyre kevésbé tud- ta követni a gazdaságban és a társadalomban végbemenő változásokat, az elemző statiszti—

kusi (régi szóhasználattal élve a fogalmazói) kar személyi összetétele gyengült. Ezen idő—

szakban a KSH tevékenységében alapvető vál—

tozások ugyan nem következtek be, de néhány területen voltak előremutató próbálkozások.

Például növekedett az elemző kiadványok szá—

ma, történtek erőfeszítések az élvezetesebb, szí- nesebb tájékoztatásra (lásd az Életszínvonal

füzeteket), egyre több olyan kiadvány született, amelyeket a főosztályok közösen állítottak elő, megvalósult néhány magas színvonalú társa- dalomstatisztikai felvétel, az 1984. évi mikro- cenzus, az 1986-es időmérleg-felvétel, a gazda- ságstatisztikai kiadványok között több, az ága—

zati jelenségeken túlmutató, szintetizáló össze- állítás jelent meg stb.).

Nyilvánvaló, hogy a KSH elmúlt negyven éves tevékenységének objektív értékelését csak hiteles dokumentumok, nyilvános és nem nyil- vános kiadványok alapos tanulmányozása út- ján lehet majd elvégezni. Ezért észrevételeimet csupán a KSH történetével kapcsolatos nagyon vázlatos, szubjektiv élményanyagon alapuló vé—

leménynek lehet tekinteni. Fontosnak látom, hogy a statisztika történetével foglalkozó ku- tatók a jövőben nagyobb figyelmet fordítsanak a KSH—nak mint működő szervezetnek a ku- tatására, mert a visszatekintő adatsorok reális értékeléséhez ez a kutatási szempont is hozzá- tartozik.

A Hivatal 1948 utáni történetének talán leg—

jelentősebb átszervezése 1990 őszén volt, az új társadalmi—politikai helyzetnek megfelelően.

Az átszervezés hatásának elemzése azonban egy újabb összegzést kíván, és ezt is csak akkor célszerű elvégezni, ha elegendő távolságból szemlélhetők a következmények.

Dr. Lakatos Miklós

A MAGYAR KORONA ORSZÁGAINAK VÁROSHÁLÓZATA, 1780——1918*

Az 1933. évi varsói nemzetközi történészkon- ferencián született terv megvalósításaképpen még az 1930-as években elkészült E. Keyser pro- fesszor irányításával a Német városkönyv

* Ismertetés Ernő Deák: Das Stádtewesen der Lander der ungarischen Krone (1780—1918). I. Allgemeine Bestimmung der Stádte und der stádtisehen Síedlungen. (A városok és városi települések általános jellemzői). 1979. 227 old., 3 térkép; II. Ausgewáhlte Materialen zum Stádtewesen.

(Válogatott adatgyűjtemény a városokról.) 1989. 1042 old.

(Österreichische Akademie der Wissenschaften. Veröffent- lichungen der Kommission für Wirtschafts-, Sozial- und Stadtgeschichte) címü munkájáról.

6

(Deutsches Stádtebuch). Ausztriában is — bár az állami függetlenség elvesztése után megsza- kadtak a munkálatok megjelentek az egyes tartományok városkönyvei. .A német és az osztrák példák ösztönözték az elgondolást ha- sonló felépítésű városkönyv létrehozására a Duna—térség közép- és kelet-európai részére is, a történeti Magyarország területén, vagyis a ,,Magyar Korona országai"-ban. A Bécsi Egyetem Gazdaság- és T ársadalomtörténeti Intézete és az Osztrák Tudományos Akadémia Gazdaság-, Társadalom- és Várostörte'neti Bi—

(2)

1034

zottsága által pártfogolt igényes terv megvaló- sítása az egyetem és az akadémiai bizottság magyar származású munkatársának, Deák Er—

nőnek, az 1956 óta — 16 éves korától — Ausztriá—

ban élő történésznek jutott osztályrészül. Tör—

ténettudományi tevékenységén kivül a szerző az ausztriai magyar szellemi életnek sokolda- lúan aktív munkása (Szépfalussy István, Varga József stb. mellett), felelős kiadója az 1967-ben

— az ő közreműködésével — létrejött, ,,Integra- tio" címet viselő folyóiratnak, majd könyvsoro- zatnak, melynek német és magyar nyelvű kiad- ványai a közép- és kelet—európai népek meg- ismerését és kölcsönös megértését kívánják szolgálni, ezenkívül felelős szerkesztője a két—

havonként megjelenő Bécsi Napló-nak is.

,,A Magyar Korona országainak városháló- zata (1790—1918)" című — háromrészesnek ter—

vezett — mű 1979-ben megjelent első kötete a városok és városi települések általános jellem- zőit ismerteti. Bevezetőül történeti áttekintést nyújt a magyarországi városok keletkezéséről és fejlődéséről a tatárjárás előtti kortól kezdve.

Foglalkozik a városi települések kialakulására ható földrajzi, gazdasági stb. tényezőkkel, a kü—

lönböző jogállású városkategóriákkal, kiemel- ve a XV. század első felétől elkülönülő két alap- típust (,,Vollstadt" és ,,Minderstadt"): a teljes jogú városnak tekinthető, viszonylag kis számú, többnyire fallal is körülvett cívitast — vagyis a ,,szabad királyi" címet viselő és a püspöki (székhely) városok csoportját — és a ,,kerítéses"

vagy ,,kulcsos" városokkal szemben a jogtör- ténetileg ma sem minden tekintetben tisztá—

zott jogállású ,,mezővárosok" —latinul: ,,oppi—

dum", németül: ,,Markttlecken" — nagyszámú tarka sokféleségét. Ez utóbbiak mint forgal—

mas hetipiacokkal, gyakran vásártartási joggal rendelkező, de általában falusias jellegű és né- hány kézművestől eltekintve túlnyomórészt földműveléssel foglalkozó, szinte ,,mezőben ál- ló" városok földesúri hatóság alatt voltak ugyan, de királyi, illetve a király által megerő- sített földesúri privilégium vagy a földesúrral kötött szerződés alapján földesúri szolgáltatá—

saikat kollektive teljesithették, s mint önkor- mányzati egységek az általuk választott tiszt- viselőkkel intézhették a nekik átengedett ügye- ket.

A külföldi olvasók számára különösen hasz- nos földrajzi tájékoztatással szolgáló fejezetben megismerkedünk a történeti Magyarország re—

gionális tagolódásával, közigazgatási (várme- gyei, járási) beosztásával és annak változásai-

val. A Keleti Károly kezdeményezése nyomán a hivatalos statisztikai kiadványokban 1880- tól az első világháború végéig alkalmazott — és a szerző által is bizonyos módosításokkal el—

fogadott — országrészbeosztásban a Dunántúlt a szlovák—magyar Felvidék követi (a Duna-bal- parti és a Tisza—jobbparti részekkel), majd a Nagy Magyar Alföld a Duna-Tisza közével, a Tisza bal pártjával és a Tisza—Maros szöggel.

SZEMLE

A jobbára hegy- és vízrajzi alapon tagolt anya- országhoz csatlakozik a történeti Erdély és Horvát—Szlavónország mint társország táj—

egysége.

A kötet terjedelemben legnagyobb fejezete ismerteti az egyes várostípusok igazgatási és szervezeti viszonyait: a privilégiumokkal a me- gyei és földesúri hatóság alól egyaránt kivett szabad királyi és püspöki (székhely) városokon kivül a királyi, illetve (egyházi vagy világi) föl- desúri kiváltság útján bányaművelési jogot nyert bányavárosokat, a biráskodási szem—

pontból megkülönböztetett támo/ci és személy- nőki, a kamarai és koronava'rosokat: a több százra rúgó — a XV. században mintegy SOO-ra becsült, majd a török uralom után félezerre apadt — mezővárosok sokaságából bemutatja a továbbiakban az 1876. évi általános közigaz- gatási területrendezésig különleges jogállású városi településeket: a felvidéki szászok közép—

kori eredetú önkormányzatának területéről 16 szepesi, a Bocskay által kiváltságokkal felru—

házott hajdúk kerületéből 6, a jászok és kunok egykori szállásterületét magába foglaló hármas tagolódású szabad jász—kun kerületből 5 jász- sági, 8 kiskunsági, 6 nagykunsági várost; a katonai határőrvidék főleg horvát-szlavón részén a XVIII. század második felében városi rangra emelt 12 szabad katonai községet, Er- délyben 17 szabad taksás és nemesi települést, valamint további, egyedileg kiváltságolt he—

lyeket.

Fejtegete'seiben a szerző nem vagy csak ki- vételesen támaszkodik levéltári forrásokra, sok—

kal inkább nyomtatásban megjelent művekre.

Elsősorban a hivatalos statisztikai szolgálat előtti országismertető munkákra — Korabinszky János Mátyás, Vályi András, Schwartner Már—

ton, Magda Pál, Demian János András, Nagy Lajos, Benígni H. József, Söllner J., Bárándy János, Fényes Elek stb. műveire — a Lipszky és a Kollerfy által összeállított, és a későbbi helység—

névtárakra, törvényszövegekre, majd pedig a hi—

vatalos statisztikai kiadványokra és általában a városok ügyével foglalkozó külföldi és ma—

gyarországi történeti, jogi, publicisztikai iro- dalomra. Külön figyelmet szentel a könyv utol—

só alfejezetében a nyugat-európai viszonyokhoz képest meglehetősen elmaradott magyarorszá- gi városhálózat fejlesztésére irányuló állami és egyéb indíttatású reformtervekre.

A szerző mondandóját grafikonok és térké- pek is szemléltetik, és a részletes történeti, (köz- igazgatás)jogi fejtegetéseket jól áttekinthető formában foglalják össze a kötet városjegyzé- kei, táblázatos összeállításai. Ezek országré—

szenkénti csoportosításban számot adnak

— az 1848 előtti 72 szabad királyi városról (a 8 püspöki várossal együtt), eredeti magyar és jelenlegi nevük, illetve állami hovatartozásuk, esetenként városi rangjuk; elnyeré—

sének feltüntetésével; '

- a mezővárosok (oppidumok) számának az 1720. év- félezerről másfél évszázad alatt mintegy 900—ra emelkedéséi

ről; *

(3)

SZEMLE

1035

- 115 jelentősebb vásár(os) hely fontosabb adatairól (az 1863. évi közigazgatási beosztás és jogállás, népes- ségszám, az 1848 előtti földesúr megjelölésével);

— a XIX. század második felében végrehajtott népszám- lálások időpontjában városnak tekintett településekről, an- nak tételes feltüntetésével, hogy melyek és mikor kerültek be a városhálózatba, illetve váltak ki belőle.

A több mint 20 oldalas összesített városjegy—

zék mintegy 250 városnak minősíthető település jellemző földrajzi, államigazgatási, történelmi adatait tekinti át a városi jogállásukban bekö- vetkezett változások jelzésével az 1848-ig terjedő első, az 1870-es évekig húzódó átmeneti, majd a vármegyei és községi (önkormányzati), vala- mint a területrendezési törvényeket követő, 1876 utáni korszakban.

A vizsgált utolsó évtizedek városai közül csak azokat fogadja el a szerző varosnak, ame- lyek a hivatalos statisztikában —— az új közigaz- gatásj ogi megnevezésnek megfelelően — törvény—

hatósági jogú vagy rendezett tanáCSú városként szerepelnek. 1848 előtt viszont azokat, amelyek gyakrabban — legalább háromszor — szerepeltek városként a korabeli forrásokban. Ez az eljá- rás egyben rávilágít a szerző elméleti állás- pontjára a városfogalom meghatározása körüli nemzetközi méretű, régi tudományos irodalmi vitában, melyet a könyv utolsó fejezete is érint.

Ismeretes a formális, tisztán (közigazgatás)- jogi vagy a csupán a lakosságszámot figyelembe vevő statisztikai városfogalom; továbbá az ipari—forgalmi foglalkozású lakosság viszony—

lag magasabb hányadát szem előtt tartó közgaz- dasági, a Max Weber nevéhez kapcsolódó szo—

ciológiai, a központi fekvésből származó von—

záskörrel indokolt funkcionális jellegű föld—

rajzi, és a történeti alapú közelítése a város—

nak. A német városkönyvek összeállításának hátterében álló Erich Keyser professzor - és az őt követő szerző terminológiainak nevez- hető álláspontja szerint viszont városnak az a település mondható, amely magát annak nevezi, illetve amelyet a korabeli nyelvhasználat, a kortársak annak tartanak.

Az ilyen megfontolások alapján készült vá- rosjegyzék az első kötetbelihez képest valame—

lyest szűkült a trilógia második részét képező adatgyűjteményben. Ez utóbbi összeállításá- nak célja az volt, hogy olyan összehasonlításra alkalmas válogatott adatanyagot nyújtson, amely alapul szolgálhat a trilógia tervezett har- madik tipológiai és strukturális elemzéseket

tartalmazó —- részéhez. így az első kötetbeli városjegyzékből eleve kimaradt — megfelelő adatok hiányában — 19 eredetileg is vitathatóan városinak mondható település és számos nagy—

községgé (sőt faluvá) degradálódott egykori kiváltságos hely (köztük több szepességi, jászsá—

gi, kunsági és hajdú város). Ugyanakkor azon- ban 1876 és 1918 között 15 nagyközség városi rangot kapott. Végül is a városok száma túl- nyomó részben az ,,anyaország" területén csök—

kent, az erdélyi és a horvát-szlavónországi vá- rosoké közel azonos az első kötetbeliekkel.

6*

Ily módon az első kötet után — technikai és anyagi okok miatt csak tíz évvel, 1989-ben megjelent válogatott adatgyüjtemény összesen 198 városra terjed ki. Közülük a 23 horvát-szla- vónországi város adatai — ide számítva a külön- leges jogállású, a törvényhatósági jogú váro- sokat meghaladó autonóm jogokkal rendel—

kező ,,külön test" (,,corpus separatum") és statisztikai szempontból is általában külön ke—

zelt Fiumét (Rijekát) is —- csak szűkített, táblá- zatosan összevont formában jelennek meg a kö- tetben, a 35 erdélyi, 61 alföldi, 62 felvidéki és 17 dunántúli város adatanyaga pedig nagyobb részletességgel. A terjedelme miatt két kötetre bontott adattár először a 62 egykori szabad ki—

rályi, illetve a későbbiekben törvényhatósági joggal felruházott (vagyis a vármegyével azonos jogállású) város adatait teszi közzé országré- szenként, alfabetikus rendben, majd a több mint 600 oldalra rúgó, terjedelmesebb második rész 113 egykori kiváltságos hely: mezőváro- sok, illetve részben a helyükre lépő rendezett tanácsú (vagyis a vármegye területéhez tartozó, de a járási joghatóság alól kivett) városok adat- anyagát részletezi azonos szerkezetben.

Az adatgyűjtemény közel 200 városából csak 55 van Magyarország jelenlegi területén, 57 Csehszlovákiában, 48 Romániában, 33 Ju- goszláviában, 3 a Szovjetunióban, 2 pedig Ausztriában található.

A kétkötetes adattár szerkezeti felépítésében az Osztrák Városok Könyvének tagolását kö- veti, a magyar viszonyokból adódó bizonyos módosításokkal. A városok hét fejezetbe cso- portosított, összesen mintegy 60 kérdésre vo—

natkozó nagyrészt számszerű, adatainak száma a városok nagyságától, jelentőségétől függően esetenként több százra is rúg.

Mindenekelőtt megismerjük a város nevét: a jelenlegit és az 1910. évi hivatalos magyar, va- lamint a különböző — latin, német, szlovák, ro- mán, szerb-horvát, ruszin — nyelvekben ismert városnevet; a üzikai földrajzi adatok (tenger- szint feletti magasság, szélességi és hosszúsági fok) után következik annak megjelölése, hogy jelenleg milyen államhoz, az 1910. évi magyar- országi köigazgatási rendszerben pedig melyik vármegyéhez tartozott a város, és végül annak feltüntetése, hogy a történeti Magyarország melyik földrajzi tájegységében fekszik.

A város jogállásával kapcsolatos adatokból tájékozódhatunk a település korábbi és 1910.

évi (közigazgatás)jogi állásáról, arról, hogy mely évben és milyen városi címet kapott a te- lepülés, a jogállásban az 1870. évek után be- következett változásokról, az 1848 előtti föl- desúrról (király, korona, királyi kamara, egy- házi vagy világi földesúr).

A hektárban kifejezett 1860-as évtized végi és 1910. évi területi adatok, majd a változások

— a városba olvasztott vagy a belőle kivált és önállósult települések területe és lakosságszá- ma — után a város területének tagolódását is-

(4)

1036

merjük meg: belterületét és annak beépített részét, a mezőgazdaságilag hasznosítható terü- letet főbb művelési ágak (szántó, legelő és rét, szőlő, erdő stb.) szerint és végül a városon kí- vüli terület nagyságát.

A topográfia címet viselő fejezetben a város földrajzi leírását kapjuk, utalással a hegy— és vízrajzi viszonyokra, az 1848 előtti városfalak—

ra vagy azok hiányára és esetleg a város szer- kezeti tagolódására (bel- vagy óváros, előváro- sok, városon kívüli települések); az 1848 előtti ,,szilárd alapozásű (,,solide") épületek" címszó alatt találjuk a fontosabb egyházi jellegű épít- mények, hivatalok és iskolák, egészségügyi, kulturális és vendéglátási célokat szolgáló épü—

letek, majd pedig a várak, kastélyok, kúriák, általában a jelentősebb magánházak felsorolá—

sát, illetve azok jellemzését. Végül a város 1840 körüli gazdasági objektumainak feltüntetésével (bányászati, ipari üzemek, kereskedelmi szer- vezetek, nyomdák stb.) zárul a fejezet szöveges leíró része. A továbbiakban statisztikai adatok tájékoztatnak az épületek (lakóházak) számá- nak alakulásáról 1785 és 1910 között, népszám- lálási publikációk, valamint 1828 és 1840-ből származó források nyomán. (Itt érdemel emli- tést az az általános gyakorlat a történeti iroda—

lomban, amely a hivatalos statisztikai szolgálat előtti korból származó, nyomtatásban is meg- jelent adatokat a forrásmű megjelenésének évé- re vonatkoztatja, pedig azok valójában korábbi évek viszonyait tükrözik. így például Fényes Elek 1836 és 1840 között megjelent, gyakran használt többkötetes művében közzétett adatok rendszerint 1840. éviként szerepelnek, pedig azok olykor még az lSZO-as évekre vonatkoz—

nak, az 1851—ben kiadott közismert Geogra—

phiai szótára is az előző évtized adatait tartal—

mazza. Ludovicus Nagy ugyancsak gyakran hi—

vatkozott 1828. évi latin nyelvű munkájában közölt népesség- és egyéb adatok pedig leg- alább két évvel korábbiak.)

Az 1910. évi népszámláláskor számba vett épületeket rendeltetésük szerint is megismer—

hetjük (lakóházak, mezőgazdasági, ipari, ke—

reskedelmi, közlekedési épületek, templomok és iskolák, egészségügyi intézmények, lakta—

nyák és egyéb épületek csoportosításában), sőt ezen túlmenően nagyságuk szerint is (földszin- tes, 1, 2, 3, 4, 5 és több emeletes), nemcsak ab- szolút számokban, hanem százalékos megosz—

lásban is. Mindezt további viszonyszámok egé- szítik ki: az egy házra jutó lakások, szobák és lakók, az egy lakásra jutó szobák és lakók szá—

mával, valamint népsűrűségi és laksűrűségi adatokkal egyes kiragadott évekből (1785,l840, 1869, 1910). Az ehhez szükséges lélekszámada—

tok azonban már a népesség számával és meg—

oszlásával foglalkozó az egész adatgyűjté- mény legnagyobb részletességű fejezetéből valók.

A népességszámadatok — az épületekhez ha—

sonlóan, összesen 9 évről — 1785 és 1910 kö-

SZEMLE

zött sorakoznak, kiszámítva a népességnöveke- dést vagy -fogyatkozást is hosszabb—rövidebb (több évtizedes) időszakokra vonatkozóan.

A népesség anyanyelvi és vallási megoszlásáról az 1840., 1880. és 1910. évi adatok tájékoztat- nak abszolút és viszonyszámokkal, 8-8 nyelv és vallás kiemelésével.

A felnőtt férfi lakosság társadalmi-gazdasági szerkezetére a II. József korabeli, az 1828. évi, valamint az 1835., illetve az 1840. évi töredékes adatok vetnek fényt, legrészletesebben az 1785.

évi csoportosításban (nemes, polgár, paraszt, házas és házatlan zsellér, polgárok örökösei, lelkészek, honoráciorok, kézművesek, kereske- dők, szolgák stb.). A magyarországi tízéven- kénti népszámlálások adatai nyomán 1869—től megismerhetjük a polgári lakosság főbb fog- lalkozási ágak szerinti tagolódását, 1900 és 1910-ből keresők és eltartottak (hozzátartozók) megoszlásban is. Az utóbbi két évről a 9 pol—

gári foglalkozási ághoz — mező- és erdőgazda—

ság, bányászat és kohászat, ipar, kereskedelem és hitelügy, közlekedés, közszolgálat és szabad foglalkozás, napszámos, házi cseléd, egyéb — csatlakozik még a katonai népesség (,,véderő") kimutatása is. Ugyancsak 1900 és 1910-ből származnak a lakosság területi megoszlására vonatkozó adatok (belváros vagy tulajdon- képpeni város, elővárosok és városon kívüli területek szerint).

A városok ,,háztartásáról", bevételeiről és kiadásairól 1880—1910 között — századunkban évenkénti részletességgel koronában kifeje- zett pénzügyi adatok nyújtanak tájékoztatást, feltüntetve 1900 és 1910 közötti évekből a túl—

nyomórészt ingatlanokból (városi házak, épí- tési telkek stb.) álló tiszta vagyon értékeket is.

Az utolsó (VII.) fejezet a városnak a társa—

dalmi—gazdasági életben betöltött funkciójával kapcsolatos fontosabb intézményekkel ismer- tet meg az 1908. évi állapot szerint. A közigaz- gatási hivatalokon kívül bemutatja a kommu—

nális üzemeket (víz-, gáz-, Villamossági, csator- názási művek, vágóhidak stb.) és pénzintéze—

teket (bankok, takarékpénztárak, hitelszövet- kezetek); az egyházi intézmények (a különböző vallások templomai, kápolnák, imaházak, szer- zetes rendházak) után következnek az oktatási—

nevelési célúak (óvodák és népiskolák, ún.

,,ismétlő", ipari és kereskedelmi iskolák, tanító- képzők), a kulturális intézmények (könyvtár, múzeum, színház, nyomda, időszaki sajtókiad—

ványok), majd a városban működő egyesületek, társaságok számáról tájékozódhatunk.

A város környékére is kiterjedő, regionális funkciót ellátó közigazgatási, gazdasági-társa- dalmi intézmények felsorolásával és számszerű jellemzésével zárul a városokat bemutató adat- gyűjtemény. Ennek keretében megismerjük a város közigazgatási szerepkörét (vármegyei vagy járási székhely), a városban tartott heti- piacok és országos vásárok időpontját, illetve gyakoriságát, a városban működő, 20-nál több

(5)

SZEMLE

segédszemélyt foglalkoztató nagyipari (gyári) üzemek számát és létszámát a foglalkoztatottak számának a hivatalos statisztikában alkalma—

zott 7 nagyságcsoportja szerinti részletezésben, a három utolsó népszámlálás adatai alapján, Olvashatunk a városban található egészségügyi intézményekről (kórházak, gyógyszertárak, fürdők), valamint a szak-, közép— és felsőfokú iskolákról, a gazdasági szervezetekről (ipari—

kereskedelmi stb. társaságokról és egyesüle—

tekről), továbbá a közlekedési és hírközlési lehetőségekről (postahivatal, távíró- és távbe—

szélőüzem, vasútvonal és -állomás stb.).

A fentiek szerint részletezett tartalmú, né- met nyelvű válogatott adatgyűjteménnyel (és a korábban megjelent első résszel) általában gazdagodott a magyarországi városok XVIII—

XlX. századi viszonyaival foglalkozó nem túl nagy számú — főleg Gyimes Sándor és Dávid Zoltán nevéhez kapcsolódó számszerű adatokat is felhasználó történeti irodalom és különösen a múltunk feltárását kvantita- tív eszközökkel szolgáló történeti statiszti- kai adattár. Forrásai túlnyomórészt statisz- tikai ( jellegű) munkák: a Magyarország földjé—

vel és népével kapcsolatos legismertebb latin, német és magyar nyelvű XVIII—XIX. századi ún. leíró statisztikai művek és a hivatalos sta- tisztikai szolgálat országos és fővárosi intézmé- nyeinek kiadványai, így különösen a nép— (ház—

és lakás—)számlálási publikációk és más (ága—

zati és funkcionális) szakstatisztikai — mező- gazdasági, pénzügyi, városstatisztikai stb. — adatgyűjtemények.

Deák Ernő munkája szépen példázza, hogy múltunk jobb megismeréséhez milyen gazdag adatanyagot kaphatunk a statisztika művelé- sének kezdeti, szegényesnek hitt — mert nem eléggé ismert —korszakából származó nyom- tatott statisztikai munkákból. A korszerű sta- tisztikai elemzési módszereket alkalmazó mo—

nografikus munkákban nem túlságosan bővel—

kedő hazai, újkori Városkutatás szakemberei jól hasznosítható német nyelvű forrásanyagot kaptak kézhez a több mint ezer oldalas történeti statisztikai adattárral. E művet első—

sorban bizonyára DeákiErnő fogja hasznosíta-

1037

ni további munkájában, amikor is a kilátásba helyezett tipológiai és strukturális elemzéssel betetőzi az első világháború előtti Magyaror- szág városhálózatát bemutató szinte enciklo- pédikus jellegű tudományos vállalkozását. Az adattár nemcsak az összefoglaló igényű hazai (és szomszédos országokban élő) kutatók várostörténeti munkáihoz nyújt segítséget, ha—

nem az egyes konkrét városok helytörténeti jel—

legű feldolgozásához is, és lehetővé teszi az összehasonlítást más városok viszonyaival.

Ezenkívül ösztönzést is kaphatunk az adatgyűj—

temény kiegészítésére tartalmilag vagy időben, és esetleg más történeti statisztikai adattár(ak) összeállítására. Ha nem országos méretekben, akkor csak regionális szinten. A városokról ugyan — különösen a régi törvényhatósági jogú városok esetében — általában részletesebb ada- tokat találhatunk a statisztikai kiadványokban, de nem lebecsülendő a községekről rendelke- zésre álló — főleg népességi és mezőgazdasági — adatok tömege. A városkutatáshoz szervesen kapcsolód(hat)nék az egyes városok vonzáskö—

rébe tartozó települések, a városkörnyéki falvak társadalmi-gazdasági viszonyainak vizsgálata.

Az utóbbi 10—20 évben föllendült helytörténeti irodalomban szokásos — egy—egy városra vagy falura szorítkozó, a környékbeli településektől is elszigetelt — vizsgálódás mellett a honismereti kutató munkának új ágát jelenthetné a nagyobb számú, 10—20 vagy több települést is magába foglaló kis régióknak — a járások megszüntetése utáni új közigazgatási rendszer alapját képező városkörnyéknek — együttes összehasonlító ta- nulmányozása. Ezt szolgálhatná hatékonyan a magyarországi városhálózatról Deák Ernő által Bécsben készített értékes adatgyűjtemény—

nek mintegy jövőbeni továbbfejlesztéseképpen a városokat környező községekre is kiterjedő, 1-2 évszázadra visszatekintő, kisebb-nagyobb régiót átfogó történeti statisztikai adattárak hazai kutatók általi összeállítása. Ily módon a számszerű adatok felhasználását előnyben ré—

szesítő kvantitatív történetkutatás, az ún. ,,klio—

metria" is hasznos segítséget kaphat.

Dr. Kápolmu' Iván

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Bonaparte átal 1800klmn (elrendelt népszámlálás volt az első, amelyet, 1791 óta valóban végre is hajtottak, de utasításai- nak, hogy a feldolgozással két hónap alatt el

A Keleti—vezette hivatal sikereit azonban jelentős mértékben annak is kell tulajdonítanunk, hogy a polgári magyar hivatalos statisztikai szolgálat egy olyan testületi szellemet is

Nem értelmezhetjük úgy a fejlődést, hogy a politikai hatalom megszerzése és a gazdasági alapok lerakása után csírájában már minden megteremtődött, ami a szocializmus

A Ouetelet által kialakított nem- zetközi statisztikai kongresszusok koncepciója és korszaka, melyhez annak vége felé a magyar hivatalos statisztikai szolgálat is

A szocialista tervgazdálkodás szükségleteinek megfelelő hivatalos statisztikai szolgálat kiépítését csak a Szovjetunió állami statisztikai szolgálatának tapaszta—.. latai

Marton Ádám felhívta a figyelmet arra, hogy 1992 nemcsak a hivatalos statisztikai szolgálat 125 éves, hanem a Magyar Statisztikai Társaság 70 éves és a területi

nyeinek, adottságainak következtében —— a korábbi MKT Statisztikai Szakosztályához hasonlóan —— a Társaságban túlnyomórészt a hivatalos statisztikai szolgálat,

Bodin, a Hivatalos Statisztikusok Nemzetközi Egyesülete (Interna- tional Association of Official Statisties —— IAOS) volt elnöke, Erich Bodor, az Osztrák Statisztikai Hivatal