SZÍNHÁZ.
ö t e g y f e l v o n á s o s .
A „KA MARA JÁTÉK" BEMUTATÓI.
• Feld Irén művészi vezetése alatt működő Kamara- játék társúlat működésének szinterét áthelyezte Budára,
vasárnaponként a Várszínházba, örömére a színházi élvezetekben ritkán részesülő budaiaknak, de pilla- natnyilag bosszúságára a pestieknek, akik tavaly a város centrumában fekvő Zeneakadémia deszkájáról kísérték figyelemmel az érdekes intim előadásokat.
De bizonyos, hogy az idén is felkeresik azokat. Feld Irén és társúlata méltán rászolgál erre. Műsorával és a műsor igényeinek megfelelő előadással. Különös érdeme e társúlatnak, hogy színrehoz oly színpadi műveket, amelyek lemaradnak a többi színházak egész estét betöltő repertoirjáról, szerintük nem érvén meg kisebb terjedelműknél fogva, azokat az előadás mű- vészi kivitele céljából, egyrészt anyagi áldozatokat követelő szcenikai munkát, de másrészt főleg művészi szempontból szükséges fáradozásokat, amelyek ily egyfelvonásosak előadásával is járnak. Éppen ezért hézagpótló és megbecsülendő a társúlat működése.
• •
• A „Király unatkozik" Cahnet és Sorbets vígjátéka éppen nem árúlja el francia eredetiségét. A Párizsban inkognitóban élő király, aki persze, hogy úgy unat- kozik eleinte, mint odahaza. Párizst akarja hát élvezni.
Nem tudja hol kezdje, mit csináljon, mihez fogjon, míg végre szótár segítségével kokottot rendel magá- nak. Ugye, hogy ez természetes? És csodáljuk a párizsi kokott zárkozottságát, hideg, meghódításra vágyó előkelőségét, hogy egy királlyal szemben is megőrzi karekterisztikus érthetetlenségét és kissé hisztérikus pajzánságában is önmagát úralni túdó asszonyi méltóságát. A nép üdvrivalgása és éljenzése egyre felhallatszik. A tehetetlenségében, félszegségé- ben esetlen király, mégis csak k csikar egy csókot, még hozzá úgy, hogy ezen alkotmányos ténykedését is a tisztelők harsány éljenzése kíséri. Lefüggönyzik a belátást az ablakon. A kokott még mindig ellen-
állhatatlan. A király mégis megszerzi magának, ki- csikarja kegyeit egy bombával, igen éppen azzal a bombával, amelyet dívánja alá rejtett egy ismeretlen jótevője. Prakszisból túd ő már bombával bánni,
meggyújtja a kanócot, csak úgy unalomból — és csak a kegyelt nő toporzékoló és jajveszéklő sírán- kozására és szerető karokat igérő odaadására veszi elejét a felség, a tragikus végnek, mely hisz túdjuk mindnyájan a szerelem diszkréten meghúzódó mámo- rába fúllad. Meg kell vallanunk, hogy nem csak Ő felsége, hanem mi is unatkoztunk a téma elcsépelt és különben is banális voltán. Az egész darab úgy- szólván ötlet nélküli és a végén, a francia vígjátékok- nál megszokott csattanós finálét sem kaptuk, amely kárpótolhatott volna legalább némileg unalmunkért.
Még a szabatos színészi munka sem biztosíthatta e darab sikerét.
• •
• Strindberg „Számum"-jának annál jobban sikerűit a kipihent érdeklődést lekötni. Erős drámai akcentusa magával ragadja a nézőt. Fantázia szárnya elvitt bennünket e Kelet miljőjébe. És láttuk, a seik kegyeire aspiráló démonikus asszony toporzékoló szenvedélyé- nek kitörését, mint teszi tönkre a kéjes hatalmi ösztönnel telt uralma alá került francia katonát. Szítja benne a távolban lévő felesége iránt a féltékenység ördögét, holott torkát amúgy is kiszárította már a fojtogató, halálát előkészítő számum. Teszi ezt csak azért, hogy úrának, a seiknek, bizonyságát adja, még a számumnál is kegyetlenebbül és biztosabban púsz- titó démoni erejének. Úgy hat ez a darab, mint Isten nyílvesszője. Sújt kegyetlenül. És a katona fetrengő, kínos kimúlását, a démon menydörgésszerüen kisérő, hangos akkordja kísérik. Szeretnők túdni, hogy mi minden történik n ég arab földön, ami közelebb vinne bennünket a darab világába, de mire felócsudunk a gondolatok és látottak hatása alól, már alá is szállt
KULTURA XV1I-XVII1 — 7 6 1 —
e komor képet eltakaró függöny. Többet, sokkal többet kíván sejtetni ez a darab, mint a mennyit cselekvónye elbír. Témája sokkal inkább alkalmas drámai költeménynek, mert miljője, cselekvénye és misztikuma, kikívánkozik a próza világából. Itt is ki kell emelnünk az előadást, mely sikerét Feld Irén kiváló talentumának köszönheti.
• Wedekind „Haláltánca" korunk sokat forgatott sexuális problémáival foglalkozik, igen érdekfeszítőn, elmélyedő sociológiai alapon. A jelen sivárságának megérzése és a múlt fiatalos és öntudatlanúl szom- juzott érzéki dícsvágya nem férhetnek el sokáig
ugyanabban a lélekben; ez a darab alapmotívuma.
Annál lesújtóbb ez a körülmény olyan lélekre, aki a mellett, hogy a keresettforrása, a nő érzéki vágyai- nak nem a maga, hanem mások részére történő kizsákmányolására utalja, moralistának is tartja magát. Ez a moralista bármily visszatetszőén tűnjék is fel, egy leánykereskedő. És a nőmozgalmak egy ünnepelt agitátorát ezzel hozza össze a sors. Ennek házában keresi a női erkölcs őre, azt a lány ismerő- sét, aki éppen az ő morális tanítása alapján teleszívta magát, a nő bűnös erkölcsét ostorzó és megbélyegző fejtegetésekkel. Ez után a szerelem piaca nyelte el.
A jövevény lényében a moralista felismeri az álarc alatt küzködő nők típusát; szavai felkeltik a női eszményiség megszemélyesítőben az érzékiség vágyát és csakhamar feleségül akarja elvétetni magát azzal a férfival, akinek foglalkozásáról az előbb még a legnagyobb undorral és megvetéssel vélekedett. De ez a férfi a szabadszerelem előharcosa és már rég leszámolt jövőjével. Az érzéki gyönyör felélesztésé- ben már csak mások öröme útján keres beteg lelkére vigasztalást. Az erkölcs angyalának is fenkölt hideg- séggel tagadja meg, szánalmas, rezignált vergődéssel kicsikarni akaró kívánságát. Az érzékiség gyönyöré- nek kutatása, felderítése, látása, csak ez szerez örömet neki és csak azok a nők, akik ezt az örömet helyezik mindenekfölé. Leleplezte azt, aki az erkölcs pallosával a maga énjének megismerése nélkül az erkölcstelenség ellen fitogtatta akaratlan védekezését.
És ekkor jön a keresett, a megtévelyedett lány, a társaság bukottja. Elmondja lelket tépő keserű meg- tévelyedését, megható tirádában annak, akit a férfiúi érzékiség éppen a karjaiba akar kergetni. Keserves csalódást? Hisz egy megtisztúlt lelkű lány áll előt- tünk? Hát ide is vezetnek az érzéki gyönyör utjai?
A morál útvesztőjében, szenvedéseken által nőtt ki a puritánság, az újjászületett lélek. A sápadtarcú, melankolikus nő gyötrő szenvedése és felemelő össze- roppanása, összeférhetetlenné teszi a leánykereskedő lelkében, jövőre is a morál és az érzéki gyönyör
— örömüzletének közös funktionálását. És a morál- nak szolgáltat igazságot az a gyilkos revolver, amely a meghasonlott férfit lelkitusájában megbékíteni küldi, bűnös múltjának minden tévedéseivel A szoba pad- lóján elterült holttest mellett ott áll a nőemancipátor,
akinek az érzéki gyönyör örvényébe szédült vak rimánkodását nem hallgatta meg és lecsukja annak a férfinek szemeit, akitől szenvedélyes érzéki tobzó- dásának kielégítését, az előbb már szabadon, a hazug- ság álarcát levetve, mámorosan követelte. Ezt a merész kompoziciójú témát dolgozza fel a szerző erőteljes meggyőződéssel, amelyen Ibsen hatása mélyen meglátszik. Jellemzi e művet a gondolat- szabadság szuggesztív ereje. Emberei észlény emberek, akik nem a szívük, hanem az eszük szerint cseleked- nek és innen van, hogy a félrebillent lelkiismereti egyensúly a tragikum csirája és okozója. A tragédia borongós, komor hangulata úgy hat, mint gyógyír a társadalom romlottságának és bajainak csendes, békés megalkuvására. Mindenekfelett tendenciózús árnyalatot von az egész akcióra az asszony tipikús, kifürkészhetetlen, pszichológiai motívumainak élénk megvilágítása. Feld Irén művészi egyéniségével har- monikus a többi szereplő összjátéka is. A darabot Karinthy Frigyes fordította és annak verses jeleneteit bravúros költői lendülettel juttatta érvényre.
n a
• D'Annunzio, az olaszok dédelgetett költőjenek
„Őszi alkony álma" című drámai költeménye nem színpadképes. Az öregedő, de magát hodítóereje tel- jében érző dogaressa bosszút liheg hűtlen szerel- mesének a velencei lagunákba visszatérő daliának asszonyi csábszere ellen, hogy őszi alkony álma újra vágyakozó karjaiba hullassa azt, akit a valóság heterája elrabolt tőle. Epedő szerelmének minden lobogása azonban hiábavaló. És míg őt elperzseli a szerelem tűze, ott kint a lagunákra ereszkedő éjben vitorlázó csónakot tűzvész pusztítja el és a hazatérő szerelmesek testi martalékának, lángoló vörös sugara ráveti halálfényét a dogaressa fájdalomtól eltorzúlt arcára . . . Az egész költemény csupa stílusbeli finomság és egy álomkép nagyszerű, szimbolikus gondolata. Ez azonban színpadra még nem teheti alkalmassá. Már azért sem, mert a hős individuális érzelmeinek reflexiót, disszonánssá teszi a színpadi megjelenítés. És a fájó szent érzelmek megkívántató álomszerű halk sugallata triviális benyomást kelt.
• n
• Stücken „Ninon de l'Enclos"-ja a maternitas tragi- komédiája. Lehet-e más, ha Ninon de l'Enclos a párizsi rokokó világ ünnepelt csillaga, az anyja egy tizenkilenc éves marquis-nak, akit méghozzá tizennyolc éve nem látott? Raffinált bájjal leköti látása az ifjú szivét és meghódítja pillantásaival a fiát egy színielőadás alkal- mával. Első alkalommal egy komplimentumokkal ékes társaságban beszélnek egymással ós mikor egyedül maradnak, az ifjúból, eleinte szelídebben, majd mind hevesebben, búzognak a szerelem tünetei.
Az asszony érzi, hogy már-már nem képes szabadúlni a forró szerelmi kitörések következménye alól és kényelmesen vágja a fiú szemébe „hisz anyád vagyok".
A fiú megtalálta az anyját, aki után annyira vágya-
kozott, megismerte, és most az anyja miatt öli meg magát. Mondhatjuk, hogy lelkét megsebezte halálosan az önzetlen, tiszta szerelem. De nem érezhetjük ennek bekövetkezését már a darab legelején a valóság fel- derültével, nem látjuk-e már akkor is készen kiterítve a tragédia sötét leplét? Szánjuk az ifjú sorsát, — igen — de nem tudjuk magunkat beleélni fájdalmába.
Innen van, hogy a darab nem is érdekelhet. Mester- kéltsége úgyancsak feltűnő. Nekünk olybá tűnik fel e darab, mintha azt demonstrálná, ha nem így történik is az életben, így is megtörténhet egyszer . . .
KESZLER ISTVÁN.
• ROSSZ PÉNZ NEM VÉSZ EL. Bemutatta a Magyar Színház. (Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Liptai Imre.)
• Ez a címe a darabnak; de hogy mi okból kapta ezt a címet, az örökre megfejtésre váró rébusz marad.
A darab meséje egy kis anekdota és pedig az, hogy a paraszt pénzcsináló masinát akar venni és az ügy- nök grammophont ad el neki. Ez a tárgy, ami anek- dotának, vagy egy rövid lélegzetű újság novellának eléggé lenne, de egy három felvonásos, még hozzá a Mókából, Üstökösből és a százesztendős kalendá- riumból szedett, vagy legalább is azok elmésségéhez hasonló viccekkel rengeteg hosszúra húzott úgy nevezett vígjátéknak, túlságosan kevés. Egyszóval a darab egy cseppet sem víg, hanem unalmas.
• Ennyit a címéről és minősítéséről a darabnak.
o Amit pedig azonkívül lehet mondani, az is nagyon siralmas. Az összes szereplője a darabnak, az ügy- nököt kivéve, buta és erre a butaságra van felépítve az egész cselekmény.
• Parasztok, kik ezüst forintjaik között egy hamis forintot találnak, se a kútba dobni, sem elásni nem merik azt valahová, mert még előkerülhet és bajt okozhat nekik, hanem arra a bölcs konklúzióra jut- nak. hogy legjobb lesz kártyán elveszíteni, mert így nem sül ki (és egy forintba játszanak egy pártit) nem vígjáték főalakjai, hanem a rátótiak és lédeciek méltó párjai. Persze a kártyában szerencséje van Bárány áramnak és nem tudja elveszíteni hamis ezüst forint- ját (tán ebből kifolyólag kapta címét a darab) és így a zsidó boltosnak adja oda, olyan izgatott tétovázó módon, hogy már azért is észre kellene venni annak a rossz pénzt. No de az nem veszi észre. Egyszóval, még a zsidó boltos is buta.
• Nagyon furcsa tapasztalatokat szerezhetett magá- nak a szerző, hogy a magyar parasztnál nem talált más vígjátéknak való témát.
D Bárány gazdának égeti a kezét az a hamis forint, de amint egy ember, egy olyan ember, akit ő lenéz és megvet, a pénzcsinálásról kezd neki beszélni, rög- tön belefészkeli magát lelkébe a gondolat és úgy rágódik lelkén, akár Hamlettén az apjáért állandó bosszú gondolata. A második felvonásban, búcsúsok szent éneket énekelnek, templomba be- és kimennek.
Városi rendőr élclapbeli alakja, amerikai gyors foto-
gráfus, tolvajok, tűzoltó banda stb. stb. nyújtják meg rengetegül a felvonást és vonják kínpadra az unal- massággal az ember idegeit.
• Legnagyobb hibája a darabnak, hogy cselekménye nincs, csak vicces hatásra szánt mondások tömege az egész. Az alakok egyszerűen élclap alakok, akiket, ha egy-két percig látnánk a színpadon, talán mulat- tatnának, de egy egész estén át kínos hatást szülnek, n A főalakot Bárány Andrást (Kürti) még sajnálni se tudjuk, de nevetni sem tudunk rajta. Méláz, ábrán- dozik a pénzhamisításról, berúg, össze-vissza beszél valamit a terjeszkedésről stbről. Egy pillanatra úgy látszik, mintha a szerző azzal akarná indokolni í\
pénzcsinálásba való beugrását, de az indoklás nem sikerül és az alakból nem lesz semmi más mint egy sokat beszélő nagyon unalmas paraszt.
• Éppen ilyen a Ferkó is (Z. Molnár) és ő még hozzá Ízetlen, utánzata a hatvanas évek német vígjátékai- nak, szentimentális ügyetlen szerelmes alakjainak.
Szerelmében síró magyar paraszt legényt, kit babája is szeret, nem látott még ez az ezer éves ország.
Öngyilkos is akar lenni és a boros hordó alá fekszik és szájába fogja a nyitott csapot. így akar meghalni.
Ez és humoros hatásra szánt mondása amit derűre- borúra hallat, hogy „nem állat az embör" jellemzik ezt az alakot.
• Illés Péter (Csiszér) az intrikus, ismert alak a német színpadokról, de ott is únták az ilyet mái- ötven évvel ezelőtt is, mert ez is nagyon unalmas.
• Van benne egy az , Urambátyám"-ból kivágott ügynök is (Boross), de egészben semmi más, mint élclap figura, ép úgy, mint az öreg Biczó (Réthei),
• A női szereplők semmik, csak jönnek mennek és ezeken is, nem tudom hogyan került reájuk, dacára szegedi viseletüknek, valami német íz ömlött végig.
Különben az összes alakok ő-vel beszélnek, közbe- közbe köpnek és káromkodnak.
• Majd megesett velem, hogy elfelejtettem a darab- nak egyik főszereplőjét, Fényes Annuskát azaz Laci- kát, Bárány úram fiát. Aki mindenütt ott van, mindig beszél és aki csak azért nem éppen olyan unalmas mint a többi, mert egy bájos tehetséges gyerekleány játsza a fiút, akinek megjelenése megvesztegi a
kritikust és nem a szerepet látja, hanem a nagy- tehetségű kis leányt.
• A színészek mindent megtettek, az amit ők pro- dugáltak az jó volt. Bár Kürti-n, a főszereplőn, meg- látszott, hogy magában sóhajtozik, hogy „Uram teremtőm miért kell nekem mint igazán valamire való jó színésznek ilyen szerepet és ilyen darabban, játszanom".
• Réthy kis szerepében pompás maszkjával remek epizód alak volt.
• Egyáltalán úgy Boros, mint Csiszár megmutatták, hogy j ó színészek, csak Z. Molnárral nem tudtam tisztába jönni, hogy a szerepe volt e olyan rossz vagy ő unta a dolgot igen nagyon.
KULTURA XV1I-XVII1 — 941 —
• Körmendi Ferenc öreg béres szerepében az utolsó felvonásban ugylátszik szintén a szerző hibájából valami koca bús darabba képzelte magát, olyan páthosözal beszélt.
o A női szereplőkről (Gerő és Nagy) Veron és Annuskáról a szerző nem engedi meg, hogy mást mondjon az ember mint hogy szépek voltak, mert a szerepük semmi.
• A rendezésről csak annyit, hogy tán Szegeden se kellene meglátszani a templom árnyékának az égen ami ugyancsak zavaróan hat a különben elég szépen és érdemen felül kiállított darabban.
B. B. A.
n OPERAHÁZ.
o A „ C a r m e l a" szövegét Castaldo eredetije nyomán F e l d Leo írta, fordította V á r a d y Sándor. Zenéjét D e l m á r Albert szerzette.
• „ Z s u z s á n n a t i t k a " szövegét írta: G o l i t l i a n a , zenéjét W o l f - F e r r a r i Hermann szerezte. „Tavasz"
táncegyveleg, szövegét és koreográfiáját szerzette G u e r r a Miklós, zenéjét összeállította: B e n k ő Henrik. Először adták 1911. november 18-án.
• Kezdhetném a dolgot ílyenféleképen : ismét színre- hozott az Opera, a Magyar Királyi Opera, egy tehet- ségtelen dilletáns kellemetlen reminiscentiáját.
• Vagy így is mondhatnám : ime a börze-világban is érdeklődnek már a zene iránt, fájdalom azonban, hogy ez az érdeklődés éppen az operában nyilvánul meg.
• Azután rr.ég számtalan módon kezdhetném, ha rosszmájú kritikus volnék, de mivel én a szelídebb fajtához tartozom, csak annyit mondok, hogy Delmár úrnak kár volt ilyen zenével kompromittálni magát.
• Igaz hogy Delmár úrhoz semmi közünk s ő békén élvezi millióit zene nélkül is, de becsületbeli köteles- ségünk figyelmeztetni a hivatalos köröket, hogy mégis csak ideje volna már véget vetni az operai botrá- nyoknak.
• Mélyen kalapot kell tehát emelnünk S z a m o s i Elza előtt midőn beteget jelentett a „Carmela" további előadásaira. így hát megbukott egy darab már a fő- próbán, annélkűl, hogy bárki is hiányát érezné.
• Két képből áll ez az opera (nagy merészség ugyan, annak nevezni). Meséje röviden ez: az öreg halász gyönyörű lányába beleszeret a legénye. De a lány nem akar róla tudni, mivel az ő szíve már a dozse fiáé. De az úrfi csakhamar ráúnt a leányra és fakép- nél hagyja. Strozzi, firenzei főnemes lányával esküszik éppen a dozse fia, mikor megjelenik a halászleány és könyörögve kéri, hogy térjen hozzá vissza. De hiába minden rimánkodás. A templomból kijövet az elkeseredett lány leszúrja az új férjet. Az ifjú menyecske erre szörnyet hal. Ekkor jelenik meg a halászlegény és a gyilkosságot magára vállalja.
n Látjuk tehát, hogy bármilyen naiv is legyen F e l d
Leo szövege, elég alkalmat ád egy ügyes muzsikus- nak zenei tudását bebizonyítani.
• Ha D e l m á r Albert annyi zenei tudással csinálta volna meg a „Carmela" partitúráját, mint amennyivel nem, s ha zenekarának instrumentálása olyan erő- teljes lett volna, mint amilyen széteső s ha végűi dallamgazdagság ékesítené dallamszegénység helyett, no meg legeslegvégűl ha egy saját akkordja is lett volna a darabban — Isten Játja lelkemet — nem írnék róla így.
• Legméltóbb szemrehányást tehetnek neki: S z a m o s i Elza, aki a halászleány szerepében küzködött, Kör- nyei a dozse fiában s azonkivűl R ó z s a és H a j d ú Ilona. Kár az ilyen erős talentumokat olyan kegyet- lenül rossz darab eléneklésére kényszeríteni.
• Annál melegebb sikert aratott W o l f - F e r r a r i remekműve, a: „ Z s u z s a n n a t i t k a " . A túlságos finom, lehelletszerű meseszöveggel teljesen harmo- nizált a muzsikája.
• A fiatal házas gróf gyanús füstöt érez szalonjában s a féltékenység kezdi kínozni. Mindenben rosszat sejt, mig végre kisül, hogy felesége titokban áldoz a dohányzás nemes élvezetének.
• Dallamai beszédesek és kifejezők. Bájos elejétől végig ez a zenei játék s K e r n e r István karnagy igazi művészettel, kedvvel és átérzéssel dirigálta.
• A gróf szerepét a főpróbán D a l n o k i , a bemutatón
T a k á c s Mihály adta. A grófnét L a n d o s Erzsi » játszotta az ő tündöklő énekművészetével és nagy
tudásával.
• Az inas néma szerepében H e g e d ű s Ferenc
játszott. >
• A két operát G u e r r a Miklós ,,A tavasz" című balettja rekesztette be. Gyönge sablonos dolog, ami egész mindegy, hogy előadják, vagy nem. Szerintem jobb lett volna D e l m á r Alberttal együtt mellőzni.
MORS EQUES.
• KÉT SZÍNHÁZI EST.
• L u d a s M a t y i : írta V a j d a Ernő. Bemutatta a Nemzeti Színház.
• T ó t h Imrének az idén meglehetős pechje van.
Ime egymásután két eredeti magyar darabját sor- vasztotta el valami titkos betegség.
• Alig szenvedett ki M á r k u s László Attilája, az élelmes V a j d a Ernő kirángatja a jó öreg F a z e k a s sírjából L u d a s Matyit, hogy a földes úram három- szor bosszútálló parasztlegény talán hosszút áll Attila halálán is.
• Reklám itt sem hiányzott. Ország-világnak kikür- tölték. hogy V a j d a Ernő rettenetes talentum, ma
már azonban nagyon szeretnék visszavonni, ha lehetne.
Sőt szeretnék az egész előadást elejteni — de nem lehet.
a A darabról nem érdemes beszélni. Önképzőköri dolgozat, amin sem R ó z s a h e g y i sem, L i g e t i Juliska művészete nem segít.
• Hanem a kritikusairól igen. A Nemzeti Színház- nak drámabíráló-bizottsága van. Amint tudni méltóz- tatnak, meglehetős szép számmal vannak ezek az árak, akik legnagyobbára legelőkelőbb lapjaink referensei egyszersmint.
• Ezek az úrak — neveket nem említek — gyönyö- rűen lehúzták Vajdát a saját lapjaikban. És itt megáll a laikus esze. Hát hogyan lehet az: a drámabírálók- nak nem tetszik egy darab s azért mégis színre kerül.
• Bizony hogyan lehet? Ki felel meg erre?
• Annál igazabb sikert aratott a Vígszínház. Zenés- játék ez a S u m u r u n . F r e k s a Frigyes írta és zenéjét H o l l a e n d e r Viktor. Keleti mese. Keleti bujaság, keleti színek és hangulatok.
• Szinte érezzük, amint századok peregnek le és mi valamilyen bűbáj varázsa alatt egy évezreddel men- tünk vissza.
• A némajátékot végtelen finom zene festi alá. Néha egyhangú monoton bölcsődalszerű muzsika ringat bennünket, majd lüktető, forró hanghullámok kava- rognak, sejtelmes szomorúsággal, lángoló gyönyörrel.
• R e i n h a r d t zseniálítása kellett hozzá, hogy szín- padra kerüljön. Még tavasszal láttuk a Sumurunt, de akkor még az ő rendezésében. Ma is az ő rendező- talentuma úralkodik rajta, de szebbek a kosztümök és stílusosabbak a díszletek.
• Babonás titokzatosságával zenél felénk az ezer- egyéjszaka meséje. Kelet ragyogó erotikája, a háre- mek fojtó nehéz illata kábítja érzékeinket.
• A színészek némajátéka, nagyszerűen sikerűit.
V a r s á n y i Irén, H e g e d ü s n é , M é s z á r o s Gyula, C s o r t o s , F e r e n c z i , T a n a i stílusosak voltak.
• A Vígszínház valóban a művészetnek hódolt s majdnem éjfélig keleti mesék ezeregyéjszakájának gyászos dallama ringatta szívünket.
IGRIC.
SZALAY PÁL CERUZAVÁZLATA UTÁN
KURUCNÓTA
KULTURA XV1I-XVII1 — 7 0 5 —
