Gellért latin fordításban ismert, Silagi csupán nyelvi-stilisztikai jelentőséget tulajdonít.
A hatodik fejezetből („Zu Gerhards Sprache und Stil") felhívnám a figyelmet azokra a kritikai megjegyzésekre, amelyeket a szerző a Nóvum Glossarium mediae Latinita- tis Gellért-anyagára tesz, amelybe 3. fascicu- lustól (1961) kezdve került be a Deliberatio szókincse. Ezt az anyagot ugyanis az MTA keretében működő Magyarországi Középkori Latinság Szótárának szerkesztősége szolgál
tatta a Nóvum Glossarium számára. A hibák nyilvánvalóan itt is abból fakadtak, hogy a feldolgozás számára csupán az egyetlen, hibás Batthyány-féle kiadás állt a szerkesz
tőség rendelkezésére.
A görög és a magyar nyelv ismeretét a szerző Gellérttől elvitatja.
A műhöz négy függelék csatlakozik: 1.
Szójegyzék, bizonyos esetekben a latin szó német jelentésének megadásával; válogatás a grammatikai és ortográfiai sajátságokból.
2. A Deliberatio-ban előforduló bibliai idéze
tek jegyzéke. 3. A Batthyány-féle kiadás hibáinak jegyzéke. 4. Irodalommutató.
A nagy filológiai apparátust mozgató, s figyelemre méltó részleteredményeket tar
talmazó munka minden Gellért-kutató hasz
nos segédeszközének fog bizonyulni, s külön
féle összeállításai révén a régóta esedékes új szövegkritikai Deliberatio-kiadás számára kü
lönösen jól felhasználható lehet.
Redl Károly Batsányi János: Der Kampf. (A viaskodás.) Sajtó alá rendezte: Zsindely Endre. A mű fordítása: Hill Erzsébet .munkája. Bp. 1967.
Akadémiai K. 205 1. (Összes művei, IV.) Az irodalomtörténetírásnak, a múlt ha
gyományai feltárásának izgató problémái közé tartozik Batsányi János pályájának felderítése, műveinek kiadása. A költő élet
műve szövegkritikai kiadásának során most jelent meg a negyedik kötet, a Der Kampf (A viaskodás). Keresztury Dezső és Tarnai Andor fáradhatatlan szorgalmú munkássá
gába pár év előtt bekapcsolódott Zsindely Endre, aki a schaffhauseni leveleket, valamint a Der Kampf-ot a magyar irodalomtörténet
írás, a kutatók rendelkezésére bocsátotta.
A viaskodást lépésről-lépésre közelítette meg a szakkutatás, hiszen régen tudtak róla az irodalmi életben: Kazinczy már a XIX.
század elején utalt Batsányi művére. Szóba került Batsányi Összes Művei (BJÖM) ki
adásának megkezdésekor is (BJÖM I. 1953.
162-173. és 517-524.), majd az ItK 1964.
évfolyamának 1. (65-81.) és 2. (216-229) számában Zsindely Endre tette közzé az említett schaffhauseni leveleket. Legutóbb pedig Tarnai Andor ismertette a Der Kampf- ot, vita keretében, amelynek felkért hozzá
szólói Szauder József és Benda Kálmán voltak (ennek anyaga az Itk 1967. 3. számá
ban, 265—274. l.-on olvasható).
A magyarországi bonapartizmus igen je
lentős, s egyben ma még a ritkaságok közé tartozó, írott emléke a Der Kampf. Fényt derít Batsányinak a kormányformákról, a forradalmi változásokról vallott nézeteire.
Támpontot nyújt ahhoz is, hogy miként és mit merített az európai korabeli gondolkodók tanulságaiból, e tanulságokat — törekvése szerint — Napóleon és Magyarország kap
csolatára konkretizálva.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk: A vias
kodás központi műnek minősül, hiszen össze
gyűjti — eszmeileg és a költői megformálás tekintetében — Batsányi viharokban és há
nyattatásokban igen gazdag évtizedének nézeteit és a tanulságokat, amelyeket első
sorban a költő vont le. Erre annál inkább képes volt, mivel Batsányi, a politikai költő, az aktualitások megéneklője volt, ebben a minőségben hívta fel magára kortársai és az utókor, a kutatók figyelmét. Ha bizonyos fejlődési vonalat rajzolunk meg Batsányi pályáján, arról győződünk meg: költészeté
nek állandó eszmei tényezői mellett újabb elemek is megtalálhatók, amelyek nem cse
kély jelentőségű szerepet biztosítanak a Der Kampf-nák. a költői életműben.
Nemcsak a magyar bonapartizmusról van szó, ha az előbbieket felemlítjük. Számos olyan költői és emberi — magatartásból fa
kadó, de arra vissza is ható — vonást találunk, amelyek költészetének tágabb összefüggéseire irányítják a figyelmet.
A Múzsával, a Géniusszal beszélgető költő, a látó alakját idézve (BJÖM I. 37.). feltűnik a tévedő és a hibázó (BJÖM II. 581.), illetve az elbukó (BJÖM IV. 95.) ember is, aki perli a maga igazságát, a kortársaktól és a társa
dalomtól. (L. a párhuzamot A látó — BJÖM.
I. 37. —, valamint A viaskodás III. rész. 3.
ének, s a 4. ének eleje - BJÖM. IV. 102. - között.)
Batsányi a „feudale szisztéma"-val szemben a felvilágosodást állítja, amely — mint ő kifejti a Védőiratban — „ugyanaz: a lassú forradalom" (BJÖM II. 590.). Utalni szeretnénk ezzel kapcsolatban az imént jel
zett vita egyik megállapítására, amely sze
rint a „köztársaságú alkotmányú monarchia"
iránt reményt táplálni — „tragikus illúzió"
volt (Itk 1967. 3. sz. 271.). Ilyen formán az evolúciós fejlődés kerül előtérbe, amelynek
— forradalmi nézetei ellenére — Batsányinál vannak nyomai. Nem lehet kisebbíteni, ezzel kapcsolatban, Herder eszméinek szerepét és hatását sem (vö. BJÖM II. 520-527., vala
mint II. 214—239.), amelynek tengelyében a természeti fog, a „Naturgesetz" áll (vö.
BJÖM I. 353.). Ugyanakkor emlékeztetni szeretnénk Batsányinak 1793. februárjában
386
Arankához írt levelére is, amelyben a forra
dalmat és „az ész józan világosságát" állítja szembe. Mindenesetre: a kortársak is keresték, fürkészték a társadalmi haladás törvény
szerűségeit, így Herder is, meg az európai kortársak is. A francia forradalom kora kényszerítette őket erre, de történelmi lehe
tőséget is adott nekik ehhez.
A Der Kampf II. és III. része tartalmaz
— olyan elemeket, amelyek — a korábbiakkal szemben újak, amelyek a XIX. század, a forradalom utáni korszak, Napóleon korának bélyegét ütik a költői műre. Ilyenek: a sors, a sorsszerűség, az emberi akaraterő, a végzet mo
tívuma, melyek a leginkább szembetűnőbbek.
A sors kifürkészhetetlenségével való viasko
dás, mint a forradalom utáni szituáció jellegze
tes mozzanata, erősen emlékeztet Kölcsey ha
sonló, aklasszicitáson is átsütő roppant viasko- dására. Csalódás és romantika, korszellem és társadalom ötvöződnek, egyelőre inkább ka
varognak e viaskodásban, amely, végülis al
kalmazkodik a „korszellemhez" (vö. schaff- hauseni levél, ItK í. sz. 73.). A praktikus korszellem: a bonapartizmus. Ennek írásbeli, magyarországi bizonyítéka — Batsányi Der Kamp}-]a. (A „kunyhó fia" — „szabad férfi", aki „a porból a sas gyorsaságával" szárnyalt,
„fel abba a csillag-távoli magasságba", vagy „az Istenmása ifjú" a romantika egyik, talán legnagyobb központi alakja, Napóleon nyújtja Batsányi számára a párhuzamot is, életútjuk szándékai között.)
Napóleon alakja köré vonja mindazon eszméket, amelyekről kiderül, hogy az új európai rendbe vetett hitét fejezik ki (az európai Köztársaság — BJÖM. IV. 111. stb.).
Batsányi Der Kampf-)ában a „korszellem"
pontosabb körülhatárolása éppúgy helyet kap, mint az általa oly nagyon és régóta áhított igazságosság (amely felesége levelei
ben is minduntalan kísért), mint ahogyan körültapinthatóak a klasszicitás és a roman
tika kapcsolódása is stb.
Mindezek arra utalnak, azt bizonyítják, hogy a Batsányi János Összes művel IV.
kötetének közreadása felmérthetetlen értéke a szakkutatásnak, nagy segítség is egyben a köl
tői életmű feldogozásához, Batsányiról szóló monográfia méltó befejezéséhez.
Kovács Győző
Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak.
Történeti dráma öt felvonásban (1844).
Hunyady László (Töredék) (1844). Sajtó alá rendezte: Oltványi .Ambrus. Bp. 1966. Aka
démiai K. 612 1. (Összes művei 11. Drámák, IV.)
A Vörösmarty-kritikai kiadás sorozatá
nak 11. kötetében egy történelmi drámának és egy töredéknek gazdag anyagát dolgozta
fel Oltványi Ambrus. A kritikai anyag gaz
dagsága a ritka szerencsével fennmaradt első kéziratnak és a sajtó alá rendező színvona
lasan összeállított jegyzetanyagának érdeme.
A munka irodalomtörténeti értékét vizsgálva azt találjuk, hogy új eredményként ad szá
mot a bonyolult kéziratból feldolgozott tö
meges szövegváltozatokról, a kézirat egyes részeinek végleges elrendezéséről, a drámának és témájának történetéről, valamint egyes jól megalapozott új megállapításokról.
Napjainkig ismeretlen volt a kézirat teljes megfejtése. Vörösmarty kezdetben egyetlen dráma megírására vállalkozott Hunyadi László cím alatt, a téma azonban túláradt a gondosan megtervezett kereteken, és egy második dráma első felvonásával végleg el
akadt. A trilógia-terv, Toldy és Gyulai meg
állapításai ellenére, nehezen igazolható. A kézirat és az első kiadások között mutatkozó eltérés kétségtelenné tesz még egy kéziratot, másolatot Vörösmarty újabb javításaival.
Ezeket a javításokat az 1845-ös önálló köte
ten kívül a Nemzeti Színház részére készített rendezőpéldány eltérései is igazolják. A drá
ma valószínűleg 1843 nyarától 1844 tava
száig készült, utána Vörösmarty már a szín
háznak is alkalmat adott a második kézirat lemásolására, az első kiadás szövege — esetleg ugyanaz a kézirat — pedig már júliusban a cenzor előtt volt. 1844-ben kétszer adták elő a Nemzeti Színházban, majd 1900-ban, a költő centennáriuma alkalmából, három ízben.
Oltványi a dráma forrásait Palma, Fessler ésThuróczi eredeti szövegeinek és Vörösmarty kivonatos jegyzeteinek összehasonlítása alap
ján mutatja be. A Hunyadi László-témát Bonfinitől a Kisfaludyakig, Czuczor és Tóth Lőrinc munkásságáig követve állapítja meg, hogy Hunyadi László története különleges funkciót töltött be a Hunyadi témakörön belül: az idegen uralkodóknak és a velük szövetkező magyar arisztokráciának a ma
gyar függetlenségi törekvések letiprására irányuló tevékenységére és a téma reformkori időszerűségére hívta fel a figyelmet.
A jegyzetapparátus kiemelkedő részei még: a világirodalmi (Shakespeare, Schiller) hatások összegezése, a dráma helye Vörös
marty munkásságában, a korabeli politikai események hatása a műre, végül a korabeli és az utókori vélemények gyűjteménye.
Az egyébként kitűnő kritikai kötetben — minden érdeme mellett — néhány érdekes hiányosságra vezetett a kutatói bátortalan
ság, néhány esetben pedig a rendkívüli figyel
met követelő filológusi szorgalom ellankadása.
A sajtó alá rendező érthetetlenül elha
nyagolja az un. súgópéldány (Sp) értékeit.
Kézbe véve úgy látjuk, hogy ez sosem volt súgópéldány, amelyen 1—2 előadás is mara
dandó foltokat hagyott volna, hanem esetleg rendezői, inkább cenzúrai és színházi könyv-
8* 387
