Az egyéni foglalkozások csoportosításának néhány problémája

(1)

SZEMLE

401 Az egyéni foglalkozások

csoportosításának néhány problémája

A foglalkozások fogalmi köre, számba—

vétele, csoportosítása stb. olyan kérdéseket ölel fel, amelyek a statisztika különböző

ágait foglalkoztatják. így elsősorban az egyéni foglalkozás, a foglalkozási viszony és a foglalkozási ág (népgazdasági ági

hovatartozás) olyan kérdések, amelyeket az egyes ágazati statisztikák folyamatos

vagy egyszeri adatfelvételei során a többi

kérdés mellett —— a vizsgálat céljától füg—

gően kisebb vagy nagyobb súllyal —-— meg—

figyelnek. illetve kombinációs ismérvként

felhasználnak. Ezek a részleges szak—

statisztikai vizsgálatok képet adnak pél—

dául a kiemelt foglalkozásokban dolgozók vállalatonkénti, iparágankénti stb. számá- ról, az ágazati hovatartozásról, szemlélte—

tik a népmozgalmi jelenségek foglalkozá—

sonkénti alakulását is. Nem adnak azonban teljes képet az egész népesség foglal—

kozási struktúrájáról, a foglalkozás össze—

tételében végbement változásokról, az egyes népgazdasági ágak népességi súlyá—

ról és súlyeltolódásáról, a foglalkozási viszony alakulásáról, végül a népesség

társadalmi—gazdasági helyzetéről, illetve a társadalmi—gazdasági összetételben beál—

lott változásokról, amelyeknek megfigye—

lése lényegében szintén az említett három foglalkozási kérdéssel függ össze.

Az ilyen átfogó, az egész népességre ki-

terjedő és a részletes foglalkozási vizsgá- lat igényeit messzemenően kielégítő adat- felvételekre és feldolgozásokra csak az egész népességet érintő összeírások alkal-

mával, a népszámlálások során nyílik le—

hetőség. Hazánkban az 1869 óta rendszeresen ismétlődő — általában 10 éves idő- közökben megtartott — népszámlálások után az 1960. év elején kerül sor a tizedik népszámlálásra, amelynek képet kell ad- nia a társadalmi—gazdasági helyzet és a vele szorosan összefüggő foglalkozási kér- dések alakulásáról is.

A népszámlálás előkészítésével kapcso—

latban ismételten és behatóan megvita—

tásra kerültek azok a kérdések, amelyeket

a népszámlálás alkalmával a foglalkozás tudakolásával kaovsolatban a népességhez intézünk, és a feldolgozás —- ezzel kapcso—

latban a feldolgozáshoz Szükséges iegvzé—

kek —- előkészítése is folyik. Az előkészí—

5 Statisztikai Szemle

tés különböző munkafázisaiban már eddig

is számos probléma adódott, ezek közül jelen cikkben csak az egyik —— egyáltalán nem jelentéktelen —— foglalkozási kér- désre, az ,,egyéni foglalkozások" csopor—

tositásával kapcsolatban felmerülő prob—

lémákra térünk ki. Vessünk azonban előbb rövid pillantást az egyéni foglalkozás té—

májának népszámlálási múltjára, vala—

mint az egyéni foglalkozások meghatá-

rozásával összefüggő néhány fontosabb kérdésre is.

*

A foglalkozás különböző kérdései az egyes népszámlálások során nem azonos

súllyal szerepeltek. így igen érdekes, hogy

a századfordulóig, sőt még 1910—ben is

túlnyomóan a népesség foglalkozási ág (népgazdasági ág) és foglalkozási viszony szerinti vizsgálata jellemezte a népszám—

lálásokat. A két kérdés és az ezekkel kap- csolatos feldolgozások természetszerűen finomodtak, és egyre megalapozottabbak lettek. Ezeken túlmenően kísérletek tör—

téntek további foglalkozási kérdések be- iktatására is, például az 1900-as népszám—

lálás tudakolta — a szokásos foglalkozási kérdéseket a bányászati és iparforgalmi keresőkre vonatkozólag kiegészítő kérdés—

csoportban —— a keresetet, a napi munka—

időt (a népszámlálások során először és

azóta sem) stb. Az egyéni foglalkozások

kérdése azonban, bár tulajdonképpen kez—

dettől fogva szerepelt a népszámlálási kér—

dőmintákon, meglehetősen háttérbe szo—

rult. Az idevonatkozó feldolgozások még a századforduló után is inkább csak ki—

segítő jellegűek, részlegesek és meglehető- sen korlátozott teriedelműek voltak.

Az 1920. és az 1930. évi népszámlálás ——

bár túllépte az előző népszámlálások ke—

reteit —— az egyéni foglalkozás szerinti fel—

dolgozás során például csak az ipari kere-

sőket részletezte szakmánként, továbbá

megkísérelte az akkori ún. "értelmiség"

részletesebb (78 foglalkozásra kiterjedő) vizsgálatát. Ennek ellenére a gazdasági ági

alapon nyugvó feldolgozások iohhan meg—

alapozott és kiépített rendszerével szem—

ben ,,... a magvar nénszámlálásoknnk — köztük az 1949. évi népességszámhnvétel—

nek —— az egyéni foglalkozások alakulását

(2)

szemléltető adat-részletezései kevésbé vol- tak rendszeresek".1

Az 1949. évi népszámlálás alkalmával

az 1920. és az 1930. évinél részletesebb és

módszeresebb egyéni foglalkozás szerinti Vizsgálatot végeztünk. Korántsem mondhatjuk azonban teljesnek ezt a feldolgo-

zást, mert bár 172 kiemelt egyéni foglal—

kozást érintett, ezek a kiemelt foglalkozá-

sok a legfontosabbaknak csak egy részét

ölelték fel: többségében ipari fizikai fog—

lalkozásokat, néhány műszaki foglalkozást és kis részben más vegyes (adminisztratív, oktatási stb.) foglalkozásokat. A 172

szakma, foglalkozás, mesterség kiváloga—

tása sem volt teljesen kifogástalan. Ezen túlmenően az 1949. évi egyéni foglalkozás szerinti feldolgozás egyik —— talán legna—

gyobb — hibája az volt, hogy nemcsak vi—

szonylag kevés szakmára terjedt ki, hanem

a kereső népesség csupán egy részének

—— mégpedig kisebb részének —— besorolá—

sára adott lehetőséget.

A legutóbbi magyar népszámlálás óta

nagymértékben megváltozott népgazdasá- gunk szerkezete, egyes népgazdasági ágak súlya jelentősen megnövekedett. Ezekkel a változásokkal egyidejűleg számos foglal—

kozás súlya is erősen nőtt, új foglalkozá-

sok keletkeztek, mások megszűntek vagy

veszítettek korábbi jelentőségükből. Ha mindezekhez hozzászámítjuk a techniká—

nak az utolsó tíz évben történt rohamos

fejlődését, a nehéz és munkaigényes mun-

kafolyamatok egyszerűsítését, a gépesítést, amely a különböző foglalkozásokban a specializálódásnak eddig nem ismert le—

hetőségét teremtette meg, világossá válik, hogy az ország egész népességét érintő összeirásnak — a népszámlálásnak — eze-

ket a változásokat is tükröznie kell.

Jelentősen növekedett tehát a népszám—

lálás feladata a foglalkozási vizsgálatok

különböző területein, de különösen az

egyéni foglalkozások témájával kapcso-

latban, amely a korábbi népszámlálások

legkevésbé kiaknázott területe volt.

Ebben, ezért az 1960. évi népszámlálás előkészítése során arra törekszünk, hogy az egyéni foglalkozási feldolgozás az előző

népszámlálásokénál ——- az 1949. évinél is —

! Dr. Thin-ina Laios: Népszámlálási kérdések.

Az 1949. évi népszámlálás tapasztalata—i. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1957. 40—41, old.

teljesebb legyen; a feldolgozás a népgaz— _

daság valamennyi ágában található leg—

fontosabb foglalkozásokra terjedjen ki, és

valamennyi kereső személy szakmája,

egyéni foglalkozása szerinti besorolását

tegye lehetővé.

Ez a törekvés természetesen alapos meg-

fontolást, a, nagy számban előforduló egyéni foglalkozások részletes tanulmá-

nyozását teszi szükségessé. Meg kell ugyanis határozni, hogy

a) mit értünk egyéni foglalkozáson;

b) milyen egyéni foglalkozásokat érde—

mes kiemelni, melyek legyenek azok a foglalkozások, amelyeket jellegük és a foglalkozást űző személyek nagy száma miatt egyedileg figyelünk meg, és melyek azok, amelyeknek csoportos vizsgálatával

is megelégedhetünk;

c) végül az egyéni foglalkozásokat

milyen rendszerbe foglaljuk. ,

Foglalkozása önmagától érthetően és az eddigi népszámlálási gyakorlat szerint is általában kereső személyeknek! lehet

(kivételt képeznek az összeírás időpontjá- ban állást változtató, munkát kereső sze—

mélyek, akiknek ugyan foglalkozásuk le- het, de keresettel nem rendelkeznek), mégpedig egyes esetekben több is: fő— és mellékfoglalkozás. A népszámlálás során elsődlegesen a keresők főfoglalkozását tudakoljuk. A foglalkozáson (főfoglalkozá—

son) azt a tevékenységet kell érteni, ame—

lyet az összeírt személy az összeírás idő—

pontjában rendszeresen, megélhetésének főforrásaként folytat.

Az egyéni foglalkozás —— a tágabb ér- telemben vett foglalkozás —— nem egészen

egyértelmű, nem egyöntetűen használt fogalom, nagyon gyakran keveredik a munkakör, a beosztás, a szakképzettség

stb. fogalmaival. Elsősorban tehát azt kell rögzíteni, hogy a foglalkozás tudakolásá—

nál mit kérdezzünk az összeírt személyek- től:

a) a ténylegesen űzött egyéni foglalko- zást, amely eltérhet az eredetileg tanult mesterségtől, foglalkozástól (például sze—

mélygépkocsivezető, akinek tanult mester—

sége lakatos); ,

b) a munkakört, beosztást vagy

. c) a tanult, élethivatásszerűen választott foglalkozást

* Kereső smmélyeknek azokat tekintjük, skála meaélhetésükról. létfenntartásukról maguk gondos.

kodnak, eltartásra nem szorulnak.

(3)

SZEMLE

A népszámlálás alapvető feladata, hogy

a népességről az eszmei időpontra vonat- kozó pillanatfelvételt készítsen, vagyis

minden tekintetben, így a foglalkozás te-

rületén is az összeírás időpontjában fenn-

álló tényleges helyzetet rögzítse. Ez a kö—

vetelmény azt is megszabja, hogy az em—

lített három fogalom közül az elsőre kell választ kapnunk, vagyis a népesség tény- legesen űzött foglalkozását kell megis- mernünk az összeírás során. Az 1949. évi népszámlálásnál ezt a következőképpen kívánták meghatározni: ,,Foglalkozás (ál-

lás, alkalmazás, kereset, hivatal) alatt a

gazdasági élet egyes ágaiban kifejtett (ke- reseti jellegű) tevékenységet, az egyes életpályákon elhelyezettséget... kell ér—

teni, nyugdíjasoknál... e minőséget és

azt az állást, foglalkozást, amely után nyugdíjat élveznek".3

Ez a meghatározás túl általános, ennél

helyesebbnek látszik az a meghatározás, amely szerint: foglalkozáson az egyes egyének által gyakorolt, illetve kifejtett mesterséget, hivatásszerű tevékenységet,

munkafajtát értjük, függetlenül attól, hogy a gazdasági tevékenység mely ágá- hoz tartozik.A

A vizsgálat céljának elsődlegesen ez az

ún. ,,ténylegesen űzött foglalkozás" felel meg, mert egyrészt ez jellemzi a népesség

foglalkozási összetételét a népszámlálás

időpontjában, másrészt a ténylegesen űzött

foglalkozás a népesség nagyobb hányadá—

nál pontosan, körülírás nélkül meghatá- rozható. (Például géplakatos, kőműves, asztalos, fodrász, hengerész stb.)

A második fogalom, vagyis a foglalko—

zásoknak a munkakör alapján való be—

vallása és meghatározása általában nem fogadható el a kívánt célra népszámlálási

szempontból, mert ebből természetszerűen nem a népesség egyéni foglalkozását is-

mernénk meg. A munkaköri bevallások ellen szól az a gyakorlati szempont, hogy

ezek az elnevezések minisztériumonként,

sőt vállalatonként is eltérhetnek —- és el is térnek -— egymástól. A bevallások kü—

lönbözősége folytán tehát előfordulhatná—

nak olyan esetek, amikor azonos foglalko—

: Az 1949. évi népszámlálás. Rendeletek. nyomk tatványminták és utasítások. Központi Statisztikai Hivatal Budapest. 1948. 65—66, old,

' Nemzetközi Munkaügyi Hivatal. Munkaügyi Sla—

tisztikusok VlI. nemzetközi konferenciája. (Genf, 1952.)

5!

403 zású, de más munkakört bemondó szemé-

lyek más—más foglalkozási csoportba ke- rülnének. Az igen sokféle és nem egysé—

gesen meghatározott munkakörök egysé—

ges rendszerbefoglalása egyébként is ne-

hezen oldható meg. Bizonyos esetekben azonban a munkakör egybeesik a foglal-

kozással, ebben az esetben természetesen foglalkozás címén egyúttal munkaköri be—

vallást is kapunk. Más esetekben, például

a műszaki dolgozóknál, jobb megoldás

hiányában a munkaköri bevallások alap—

ján Végezzük el a besorolást, mert a fog—

lalkozási megnevezések ezen a területen túl általánosak.

A harmodik fogalom a tanult, élet—

hivatásszerűen választott foglalkozás fo—

galma, amelyre az iskolai képzés, a szak—

mai képzés irányul, nem jellemezné jól a népesség tényleges foglalkozási összetételét, mert a kereső személyek elég jelentős része nemcsak munkahelyet, ha-

nem foglalkozást is változtat a termelés struktúrájának változásával párhuzamo—

san, és így a tényleges foglalkozás a ta—

nult, élethivatásszerűen választott foglal—

kozástól, szakmától gyakran eltérhet. Az iskolai végzettség és szakképzettség ter—

mészetesen nem elhanyagolható kérdés, a

népesség műveltségi színvonalát jellemző

adatoknak a feldolgozása természetesen

most is meg fog történni.

Az, hogy a népesség ténylegesen űzött foglalkozását figyeljük meg az összeírás alkalmával, lényegesen megkönnyíti to- vábbi munkánkat, azonban még mindig fennáll az a probléma, hogy a nagyszámú egyéni foglalkozás közül mennyit emel—

jünk ki, és ezek rendszerbe foglalása mi—

lyen szempontok szerint történjék.

Köztudomású ugyanis, hogy az egyéni

foglalkozások száma rendkívül nagy, a

kereső személyek a népgazdaságr külön—

böző ágaiban, több ezerféle foglalkozást folytatnak. Ennyiféle foglalkozás egyedi megfigyelésére sem szükség, sem lehető—

ség nincs. Célszerűnek lászik ezért, hogy

csak a leggyakrabban előforduló, a ter—

melés, a tudomány, az egészségügy stb.

területén legfontosabb, szám szerint mintegy 250 egyéni foglalkozást emeljünk ki egyedi megfigyelésre; ezenkívül azonban olyan foglalkozási csoportokat is képez—

nünk kell (kb. 100 csoportot), amelyekbe

a kevésbé fontos foglalkozásokat besorol—

hatjuk.

(4)

Az egyéni foglalkozások —- ezenbelül a kiemelt egyéni foglalkozások —— nagy szá- ma szükségessé teszi, hogy azokat a további felhasználás és a feldolgozások áttekint- hetővé tétele érdekében rendszerezzük,

csoportosítsuk. Az 1960. évi népszámlálás

előkészületei során ennek a rendszerezés—

nek a terve is elkészült. Egyben készülő-

ben van az ,,Egyéní Foglalkozások Jegy—

zéke" is. Az egyéni foglalkozások rendsze—

rezését tartalmazó és a csoportosítás meg—

valósítását elősegítő jegyzéknek az össze- állítása hosszas tanulmányozást igényel, mert teljesen kialakult, egységes gyakor—

latról e téren nem lehet beszélni. Ezt az is bizonyítja, hogy különböző nemzetközi fó—

rumok rendszeresen foglalkoznak az egyes foglalkozási definíciók és csoportosítások, különösen pedig az egyéni foglalkozási csoportosítás ,egységesítésével. A Nem- zetközi Munkaügyi Hivatal is csak több- éves kísérlet után állította össze az egyéni foglalkozásokra vonatkozó jegyzék—terve—

zetét, amelyet a népszámlálást elkészítő

országoknak megküldött. A külföldi or—

szágok gyakorlata ezen a téren igen el—

térő. A nemzetközi és külföldi jegyzékek, jegyzék—tervezetek " tekintettel a külön—

böző országok foglalkozási sajátosságaira

—- tehát csak kiindulópontokat adhatnak az 1960. évi népszámlálásnál használandó magyar jegyzékhez.

Ehhez az 1949. évi népszámlálásnál hasz—

nált ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzéke" is

csak részben lehet kiindulási alap, mert azonkívül, hogy csak mintegy 170 foglal—

kozás megfigyelésére szorítkozott, csupán a kiemelt egyéni foglalkozások egyszerű

felsorolására törekedett, és nem próbálta meg azokat bármilyen szempontból is

rendszerezni. U,, anezt mondhatjuk egyéb—

ként a korábbi külföldi gyakorlatról is. A

most készülő ,,Egyéni Foglalkozások Jegy- zékének" —— a korábbi gyakorlattól elté—

rően — lehetővé kell tennie az egész ke—

reső népesség besorolását és a foglalkozá—

sok megfelelő csoportosítását, e csoporto—

sítással pedig elő kell segítenie a népes—

ség társadalmi—gazdasági besorolását is.5 Az egyéni foglalkozások jegyzékének elvi és gyakorlati jelentőségére való tekintettel az 1960. évi népszámlálás jegyzék—

5 A társadalmi—gazdasági hovatartozást ugyanis általában a kereső személyek foglalkozási viszonyá—

ból és az egyéni foglalkozás jellegéből kell megállta—

pítani. (Például ipari. építőipari stb. jellegű fog—

lalkozások. vezetők különválasztása stb.)

tervének rendszerével, a csoportképzés is-

mérveivel, és a jegyzék javasolt főcsoport—

jaival behatóbban is foglalkozunk.

Az egyéni foglalkozások csoportosításának ismérve

Az ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzékét"

főcsoportokból építjük fel; ezeken belül alcsoportok foglalják össze a foglalkozá- sokat. Célunk az, hogy a jegyzék Viszony-

lag homogén fő— és alcsoportokat tartal—

mazzon, ezért a legmegfelelőbb csopor- tosítási ismérvek kiválasztására törek—

szünk. Csoportképző ismérvek lehetnek:

a) a kereső személyek foglalkozásának jellege (szellemi, fizikai, a fizikain belül mezőgazdasági, ipari jellegű foglalkozások stb.);

b) a jelenleg érvényben levő állomány- csoportok (munkás, műszaki, adminiszt—

ratív stb.);

c) a keresők foglalkozási viszonya (ön—

álló, segítő családtag, alkalmazásban álló

stb.); '

d) a dolgozóknak a társadalmi munka- megosztásban betöltött szerepe (termelő, nem termelő).

A tervezet szerint a csoportosítás alapja a gyakorolt, illetve kifejtett mesterség, hivatásszerű tevékenység vagy munka—

fajta —- vagyis az egyéni foglalkozás jel—

lege —— lesz, mégpedig a foglalkozások

rokonvonásainak figyelembevételével. A

rokontulajdonságok kifejeződhetnek ab—

ban, hogy a foglalkozás szellemi vagy fi—

zikai igénybevételt jelent—e, s a szellemi munka kifejtése műszaki vagy adminiszt—

ratív területen történik—e. A fizikai fog—

lalkozás jellege igen eltérő a népgazdaság különböző területein, ezért ezeket a fog—

lalkozásokat bizonyos ági ismérv szerint is csoportosítjuk, vagyis a fizikai munkát igénylő foglalkozások között különbséget teszünk annak megfelelően, hogy mező- gazdasági, ipari, építőipari stb. jellegűek.

Ez természetesen azt is jelenti, hogy egy foglalkozás —— csoportosítási szempontok—

ból — csak egy népgazdasági ágban je—

lentkezhet, mégpedig abban, amelybe jel—

legénél fogva a legjobban beleillik. Pél—

dául a gépkocsivezető csak a közlekedési jellegű foglalkozások között szerepelhet.

A másik három csoportosítási ismérv különböző okokból nem alkalmas az esvéni foelalkozásnk csoportosítására. Ve—

gyük ezeket egyenként.

(5)

SZEMLE

405

A szakstatisztikai vizsgálatokban hasz—

nált állománycsoportok csak az alkalma—

zásban álló személyek besorolására szol- gálnak, nem teszik lehetővé az egész ke- reső népesség osztályozását, ezért főcso- portképző ismérvként nem használhatók.

Ezen túlmenően az állománycsoportokba való besorolást gyakran nem a végzett munka jellege, hanem bérezési szempon—

tok határozzák meg. (Például a munka—

ügyi előadók sokkal inkább adminisztra—

tív jellegű munkát végeznek, mint mű—

szakit, mégis a műszaki állománycso-

portba sorolják őket.) Hibája az állomány—

csoportok szerinti besorolásnak az is, hogy azonos foglalkozások más-más vállalatnál különböző állománycsoportba kerülnek attól függően, hogy az adott foglal—

kozás a vállalat profiljába vág—e vagy sem.

Például a gépkocsivezető a közlekedésben

a munkások, ipari vállalatoknál a kisegí-

tők állománycsoportjába tartozik.

A foglalkozási viszony (önálló, segítő családtag, alkalmazásban álló, szövetke—

zeti tag) sem határozhatja meg az egyes egyéni foglalkozások főcsoportjait, mert az egyéni foglolkozás nem változik attól függően, hogy az összeírt személy mint ön- álló, szövetkezeti tag vagy alkalmazásban

álló űzi a bevallott foglalkozást. Techni-

kailag is igen nagy nehézséget okozna, ha a foglalkozási viszonyt tekintenénk fő—

csoportke'pző ismérvnek, mert nagyon sok

foglalkozást minden főcsoportban meg kellene ismételni. Egyébként a foglalkozási viszony külön ismérvként részletesen fel—

dolgozásra kerül.

Nagyon érdekes és hasznos tanulmá—

nyozásra adna lehetőséget a kereső szemé-

lyek ,,termelő" és ,.nem termelő" csopor—

tokra való különválasztása. Ennek meg—

oldására igen sok lehetőség kínálkozik, de teljesen megnyugtatónak egyiket sem

találjuk. Ha ugyanis a különválasztást termelő—nem termelő népgazdasági ágak alapján oldjuk meg, igen sok termelő fog- lalkozás elsikkad, ugyanakkor nem ter—

melő foglalkozások kerülhetnek a ter- melők csoportjába. Vállalatok és intéz—

mények termelő jellegét megállapítva ugyanaz a probléma jelentkezhetne, mint a népgazdasági ágak alapján történő el—

határolásnál. Gyakorlatilag tehát ebben a tekintetben egyetlen elfogadható megol—

dás kínálkozik: egyéni foglalkozásonként

meghatározni azt, hogy melyek termelők,

melyek nem termelők. Tekintettel azon-—

ban arra, hogy e téren kialakult gyakorlat nincs, a termelő—nem termelő foglal- kozások megállapítása pedig túlzottan

nagy munkatöbbletet jelent, és főleg mert

igen nagyszámú egyéni foglalkozásnál nem

is határozható meg pontosan a termelő

jelleg, a főcsoportok megállapításánál ez az ismérv nem lehetett elsődleges.

Az ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzékének"

főcsoportjai

Mint mondottuk, a kiválasztott ismérv alapján csoportosított, rendszerezett fog—

lalkozásokat az ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzéke" foglalja megfelelő keretbe. A csoportosítás a foglalkozás jellege alap—

ján történik olyképpen, hogy a javasolt főcsoportok és alcsoportok tükrözik azokat a különbségeket, amelyek a különböző fog—

lalkozások között fennállnak. Ezt elsőd- legesen a főcsoportok fejezik ki, amelyek—

ben különválasztva szerepelnek például a termelés műszaki irányítói, igazgatási, gazdasági vezetők, az irodai foglalkozású- ak, a mezőgazdasági és az ipari jellegű fizikai foglalkozásúak stb. A főcsoporto- kon belül megalkotott alcsoportok további minőségi tagolást adnak, és általában olyan foglalkozásokat tartalmaznak, ame—

lyeknek jellege leginkább hasonlit egy—

máshoz.

Az egyéni foglalkozások tervezett jegy- zéke decimális rendszerben épül fel, ahol az első szám a főcsoportot, az első két szám egybevonva az alcsoportot, végül az

első három szám együttesen az egyéni fog—

lalkozást jelenti.

Például

5 Ipari jellegű foglalkozások (fő-

csoport).

50 Bányászok (alcsoport).

500 Vájár, segédvájár (egyéni foglal—

kozás).

A foglalkozások csoportosítására, a fő- csoportok elnevezésére és tartalmára vo—

natkozó tervezetünk a következő főcso—

portokat különbözteti meg.

A termelés szakmai irányítói és más műszaki foglalkozásúak Ebbe a főcsoportba kerülnek a műszaki munkakörben dolgozók (főmérnök, üzem—

mérnök, művezető stb.) függetlenül attól,

(6)

hogy a népgazdaság mely ágában dolgoz—

nak. A főcsoporton belül azonban külön alcsoportba soroljuk azokat, akik mér—

nöki diplomával, technikumi végzettség—

gel vagy képesítés nélkül dolgoznak mű—

szaki munkakörben. Ugyanilyen tagolás—

ban külön alcsoportba kerülnek a mező- gazdasági termelés szakmai irányítói (ag—

ronómusok stb.).

A főcsoportba való besorolás ismérve a jelenleg űzött foglalkozás, de minthogy néhány régi foglalkozási elnevezés ma már nem használatos, az adottságok kö—

vetkeztében ilyen esetekben figyelembe

kell venni besorolási ismérvként a mun—

kakört, beosztást is. Például ma már a ,,mérnök", a ,,technikus" kifejezést foglal—

kozás hivatalos megjelölésére általában nem használják, e helyett a munkaköri megnevezések egészen széles és sok eset—

ben eltérő skálája van érvényben. Ez a megoldás esetleg problémát jelenthet az

adatok feldolgozásánál, ha az azonos munkakörök elnevezése a különböző pro—

filú és típusú vállalatoknál eltér egymás—

tól.

Oktatási, tudományos, kulturális, egészségügyi stb. szellemi foglalkozások

, Ez a főcsoport foglalja magában mind—

azokat a dolgozókat, akik a tudomány, a kultúra, az egészségügy stb. területén szakfeladatokat látnak el, tehát a tanáro—

kat, az ügyvédeket, az orvosokat, a mű—

vészeket és a hasonló foglalkozásúakat,

valamint .az ezekhez kisegítő jelleggel kapcsolódó szakalkalmazottakat. Az al—

csoportok tervezett szerkezete olyan, hogy a főcsoport különválasztható legyen az úgynevezett felsőkáderekre és a szakal—

kalmazottakra. Ez például az egészség—

ügy területén annyit jelent, hogy az orvo—

sok felsőkádernek, az ápolónők, a szü-

lésznők pedig egészségügyi szakalkalma—

zottaknak minősülnek. Ez a szakalkalma- zotti réteg —- amennyiben társadalmi—gaz- dasági szempontból nézzük — átmenetet

alkot a felsőkáderek és az ún. irodai fog—

lalkozásúak között, és úgy gondoljuk, he—

lyénvaló is az ilyen megkülönböztetés, minthogy a különbségek figyelmen kivül

hagyása az említett másik két réteg ho—

frogenitását zavarná.

Vezetők

Célszerűnek látszik, hogy a vezetők

minden más csoporttól elkülönítve, ön—

álló főcsoportot alkossanak. Ide kerülnek az államigazgatás felső vezetői, a tanácsi

elnökök, titkárok, az ipari, építőipari stb.

vállalatok, pénzügyi intézmények, állami gazdaságok, szövetkezetek vezetői stb.

Tekintettel arra, hogy a vezetők csoportja igen nagy, és ezen belül a különböző

szinten vezetők munkaköre jelentősen el—

tér egymástól, külön csoportot képeztünk

az államigazgatás legfelső vezetői, a me—

gyei, járási stb. tanácsok, különböző vál-

lalatok, intézmények stb. vezetőinek be—

sorolására.

Irodai foglalkozások:

Ide soroljuk az adminisztrativ jellegű munkát végzőket, így a statisztikusokat,

a könyvelőket, a bérszámfejtőket, a gyors—

gépirókat és hasonlókat. Meg kell itt je- gyezni, hogy bár ez a főcsoport igen ho—

mogénnek látszik, és csaknem valamennyi kiemelt irodai foglalkozás besorolása ké- zenfekvőnek tűnik, mégis akadnak olyan foglalkozások, amelyeknek idesorolása nem lesz egészen problémamentes. A je—

lenlegi állománycsoport szerinti feldol- gozásoknál ugyanis —— mint említettük ——

több olyan foglalkozást sorolnak a mű—

szaki dolgozók állománycsoportjába, amelyek véleményünk szerint inkább ad—

minisztratív jellegűek (például munka—

ügyi előadók). Gyakran zavart okoz a raktári dolgozók megnevezésének külön-

bözősége (raktáros, raktárvezető, raktár-

kezelő stb.), azonban úgy gondoljuk, ezek a kérdések a beérkező anyag felülvizsgá- lata során megoldhatók.

Az előbbi négy főcsoport tágabb értelem—

ben az úgynevezett ,,szellemi" foglalkozá—

sokat gyűjti össze a népgazdasági ágtól függetlenül, a további főcsoportok pedig a fizikai erőkifejtést igénylő foglalkozá—

sokat tartalmazzák aszerint tagolva, hogy

mezőgazdasági, ipari stb. jellegű foglal—

kozásokról van—e szó.

Mezőgazdasági jellegű termelő foglalkozások

Ez a főcsoport öleli fel a mezőgazdasági

tevékenységet folytató népességet, külön alcsoportban a növénytermeléssel, az ál—

lattenyésztéssel foglalkozókat :; az erdő—

(7)

SZEMLE

407 gazdaságban dolgozókat stb. A mező-

gazdasági foglalkozású népesség igen nagy számára való tekintettel besorolási ismérvként nemcsak a ténylegesen űzött

egyéni foglalkozást, hanem a foglalkozási

viszonyt is figyelembe vettük, így nagy tömege miatt teljesen külön emeltük ki az egyénileg gazdálkodókat, a mezőgazda- sági termelőszövetkezeti tagokat és a se—

gítő családtagokat.

Ipari, építőipari jellegű termelő foglalkozások

lde kerülnek azok az általában fizikai erőkifejtést igénylő foglalkozások, ame—

lyek ipari vagy építőipari jellegűek, füg—

getlenül attól, hogy a népgazdaság mely

ágában folytatják azokat. Gyakorlatilag

tehát minden lakatos, asztalos stb. az

ipari jellegű foglalkozások között jelent—

kezik, még akkor is, ha a kereső személy esetleg az államigazgatásban dolgozik.

Természetesen ugyanez vonatkozik a népgazdaság egyéb ágaiban foglalkozta—

tott fizikai dolgozókra, vagyis minden fog—

lalkozás csak a jellegének megfelelő fő—

csoportban szerepelhet. Az ipari jellegű foglalkozásokat részben az iparcsoportok—

nak megfelelő alcsoportokba soroljuk.

Felmerül az a kérdés, hogy az ipari és kereskedelmi tanulókat egyéni foglalkozás szempontjából szükséges-e besorolni. Úgy véljük, hogy miután az ipari tanulók munkábaállítása biztosítja a szakmunkás utánpótlást, szükséges kimutatnunk a

népszámlálás időpontjában az ipari-tanuló

képzésben résztvevőket. Két megoldási lehetőség kínálkozik: vagy egyetlen fog—

lalkozási szám alatt foglaljuk össze az ipari és kereskedelmi tanulókat, vagy a tanult szakmához soroljuk őket az ipari tanulókat jelző külön alkalmazási minő—

séggel. Az utóbbi megoldás mindenkép—

pen tetszetősebb, mert egyetlen adat he—

lyett a különböző szakmák ipari tanulóiról is számot adhatunk.

Szolgáltatási jellegű foglalkozások

Ebbe a főcsoportba kerülnek a vegy—

tisztítók, a fodrászok, a fényképészek és

hasonló foglalkozásúak, akik a szolgálta—

tások teljesítésében kétkezi munkájuk—

kal vesznek részt.

Kereskedelmi és vendéglátóipari foglalkozások

A főcsoportba a kereskedelmi elárusí- tókat és más, a kereskedelmi forgalom le—

bonyolításában foglalkoztatott fizikai dol- gozókat soroljuk. Ugyanide kerülnek a

vendéglátóipar fizikai dolgozói, így a pin—

cérek, felszolgálók, szakácsok és más ha—

sonló foglalkozásúak. A főcsoporton belül azonban külön alcsoportba kerülnek a kereskedelmi és vendéglátóipari jellegű foglalkozások.

Közlekedési és hírközlési jellegű foglal—

kozások

Ez a főcsoport a közúti, a légi és a vízi

közlekedési eszközök vezetőit, a közleke-

dés jegykezelő és ellenőrző személyzetét, a közlekedés más fizikai dolgozóit, vala—

mint a hírközlés fizikai dolgozóit (postá—

sok, kézbesítők stb.) foglalja magába.

Ezenbelül külön alcsoportba soroljuk a különböző közlekedési eszközök vezetőit, a jegykezelőket, a vegyes közlekedési fel—

adatok ellátásával megbízott dolgozókat

és a hírközlés fizikai dolgozóit.

Vegyes foglalkozások

Ez a főcsoport tartalmazza mindazokat a főleg kisegítő jellegű foglalkozásokat, amelyek a népgazdaság bármely ágában megtalálhatók, de jellegük alapján sem

egyik, sem másik ág foglalkozásaihoz nem

sorolhatók. Ilyenek a portások, az őrök, a

takarítók, a segédmunkások, a napszámo—

sok stb.

*

A vázolt ,,Egyéni Foglalkozások Jegy—

zéke" tehát az egész kereső népesség fog- lalkozási besorolását lehetővé teszi. Eléggé szűkre szabott keretei következtében azonban főleg az egyedileg ki nem emelt foglalkozásoknál problémát okozhat an—

nak eldöntése, hogy ezek mely összevont foglalkozási csoportba kerüljenek. A fel—

dolgozás egyöntetűségének biztosítása ér- dekében szükségessé vált tehát az ,,Egyéni

Foglalkozások Jegyzéke " kiegészítő ,,Be—

tűrendes Jegyzék" elkészítése, amely a ki nem emelt egyéni foglalkozások helyes osztályozását is lehetővé teszi. Ez a jegy—

zék mintegy 4—4500 foglalkozást (foglal—

(8)

kozási elnevezést) tartalmaz az ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzékére" való megfelelő utalásokkal.

*

Szándékosan nem foglalkoztunk azok-—

kal a részletkérdésekkel, amelyek nem be—

folyásolják a foglalkozások meghatározá- sának és rendszerbefoglalásának elvét.

Csupán azokra a témákra tértünk ki, ame-

lyek több évtizede foglalkoztatják a nem—

zetközi fórumokat, és amelyeknek kidol- gozása az 1960. évi magyar népszámlálást előkészítők számára is nagy feladatot je- lentett.

A vita természetesen sem a nemzetközi

fórumok előtt, sem nálunk nem zárult le.

Az Európai Statisztikusok Értekezlete

még 1958. novemberi ülésén6 is foglalko—

zott a kérdéssel, és 1959. első felében a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában résztvevő országok újból napirendre tűzik az ,,Egyéni Foglalkozások Jegyzékének"

egységesítését. A magyar népszámlálás előkészítői számára tehát a még nemzet-

közileg is mindig vitatott kérdések eldön—

tése és apróbb részletkérdések tisztázása

nem kis feladatot jelent. Az 1958. decem- ber 31. és 1959. január 1. közötti éjféli

időpont állapotának megfelelően végre—

hajtott próbaszámlálás tapasztalatai és a

feldolgozásnál felszínre kerülő problémák nagymértékben segíteni fognak a végleges

álláspont kialakításában.

Horányi Péterné

A mezőgazdasági termelés értékben kifeíezett mutatószámainak bruttó, illetve nettó jellege

Az Állami Gazdaságok üzemszervezési

Kutató Intézetének 1957—ben megjelent 6. számú közleményében! a mezőgazda—

sági termelés értékben kifejezett mutató—

számait a korábbi gyakorlattól eltérően a teljesítmények különböző számbavétele alapján elemzik. Ennek során használ—

ják a halmozatlan termelés fogalmát, illetve ennek különféle fokozatait. A ter- melés hatékonyságának elemzése céljá- ból alkalmazott halmozatlan termelési mutatószámokkal kapcsolatban több el- lenvetés hangzott el. Ezek egy része a bruttó szemlélethez való merev ragasz—

kodás következtében elveti az új szemlé—

letet, feleslegesnek és alkalmatlannak tartja a halmozatlan mutatók vizsgála- tát, más része pedig szükségtelennek

tartja új fogalmak bevezetését, s a ,,hal—

mozott", illetőleg ,,halmozatlan" szavak helyett a ,,bruttó", illetőleg a ,,nettó" ki—

fejezések használata mellett foglal állást.

Ebben a cikkben a halmozatlan terme- lési mutatók alkalmazásának szükséges—

ségét és helyességét kívánom bizonyítani

" Lásd: Dr. Klinger András: Az Európai Statisz—

tikusok Értekezlete Népszámlálási Munkacsopmua- nak negyedik ülésszaka. Sintíszlikaí Szemle. 1959.

évi 3. sz.

1 Dr. Nagy Lóránd: Állami gazdaságok üzem—sta—

tisztikája és üzemelemzése. Az Állami Gazdaságok üzemszervezési Kutató Intézetének Közleménye (6.

szám), Budapest. 1957. 492 old.

azzal, hogy egyrészt ismertetem, mi kész—

tetett bennünket az új szemlélet kialakí—

tására, másrészt bemutatom, hogy a

szakirodalomban ezzel kapcsolatban az utóbbi időben milyen állásfoglalások láttak napvilágot.

Az állami gazdaságok mérlegbeszámo—

lója a gazdaságok mezőgazdasági terme- lésének értékét és költségeit halmozva

mutatja ki. A halmozott érték- és költ—-

ségmutatók —— véleményünk szerint ——

önmagukban nem elegendők a termelés

üzemgazdasági elemzéséhez. Ennek oka, hogy olyan teljesítményeket is bele—

számítanak a termelési értékbe, amelyek

nem a tárgyévben vagy nem a vizsgált üzemben, hanem a megelőző évben vagy években. illetőleg idegen üzemekben ke—

letkeztek. Tehát a mérlegbeszámoló nem mutatja helyesen a beszámolási időszak tényleges teljesítményértékét. Figye-

lembe kell venni továbbá azt is, hogy a

beszámolási időszakban előállítanak olyan termékeket is, amelyek nem Vál—

nak áruvá, amelyeket a gazdaságon belül használnak fel. Ezeket a gazdasá—

gon belüli továbbfelhasználásra került

saját termelésű vetőmagvakat, takarmá—

nyokat, trágyát stb. az egyik ágazatnál hozamként, a másik ágazatnál ráfor—

dításként veszik számba. Először tehát az előállításnál munkabért és egyéb ter-