A helyes és szép beszéd (Retorikai és fonetikai alapvetés)

Dr. B A KO S JÓZSEF t a n s z é k ve z e t ő f őiskolai t a n á r:

A HELYES ÉS SZÉP BESZÉD (Retorikai és fonetikai alapvetés)

A szép magyar beszéd ápolása, a beszéd-helyesség kérdéseinek ébrentartása, a beszéd emelt formájának, a szónoki beszédnek s elő- adásnak gondozása ma már fontos társadalmi feladat. Aki ma ebben az országban bármilyen vonatkozásban, s bármilyen területen nevel és oktat vagy tömegekhez szól (felszólalás, emlékbeszéd, ünnepi beszéd, beszámoló, hozzászólás stb.), előadásokat tart (szabad előadás, felolva- sás), kell, hogy rendelkezzék beszédpedagógiai, beszédtechnikai és reto- rikai alapismeretekkel is. Iskoláinkban nem oktatun k retorikátv s a fel- nőtt oktatási alkalmak is kevés szót ejtenek ezekről a kérdésekről. A főiskolai oktatás új alkalma: a népművelési szakkollégium időt és teret teremt retorikai alapismeretek n y ú j t á s á ra is. Ez a dolgozatunk is első- sorban ehhez a munkához kíván segítséget ny új t a ni.

Beszédápolás — nyelvművelés

Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy az élő beszéd, a t er mé- szetes beszéd, a szónoki beszéd és az előadás fonetikai ápolása s retori- kai vonatkozásainak vizsgálata is nyelvművelés. Sokak nyelvművelése

— különösen az iskolai gyakorlatban — a nyelvnek, a nyelvi megnyilat- kozásnak inkább csak írott f or m á j á val törődött és törődik. Általában írásainkat alaposabban és meggondoltabban ápoljuk, de már kevesebbet törődünk a nyelv füllel is felfogható sajátságaival, a nyelv akusztikai, zenei elemeivel, a nyelv hangzásával, hangzó formáival, fonetika i tisz- taságával.

I. Retorikai alapvetés: Elocutio.

A retorikai ismeretek haszna

Nagyobb mértékben van szükségünk retorikai ismeretekre is.

A beszéd emeltebb formáját, a szónoki beszédet is mind gyakrabban és mind többen használják fel társadalmi életünk legkülönfélébb alkal- main gondolataik, érzéseik közlési eszközéül.

Az »-ékesszólást«, a »csinosabb« előadásmódot ma már a hallgatóság is igényli. Ezért sajnálatos dolog, hogy a beszéd, az előadás »kigondo-

lására«, elrendezésére és kidolgozására, azaz a beszéd szerkezeti fel- építésére, hatásos előadására, a beszédstílus formáira, a helyes, szabatos, é rt he t ő és szép beszéd retorikai és nyelvi követelményeire vonatkozólag általában kevés ismeretet n y ú j t a n ak a mai iskolák és oktatási formák.

»A fogalmazás tanítása« c í m ű k i a d v á ny (1955.) é r i nt u g y a n a sz ó n ok l a t tal k a p c s o l a t o s ( ké rd és ek et is, d e cél járnak m e g f e l e l ő en c s a k m i n t »az í r á s m ű v e k « e gy ik f a j át t á r g y a l ja a s z ó n o k l a t o t, ille tőleg a szónoki b e s z é d et is, s h i á n y n ak t u d j a , hogy

»a t a n t e r v és u t a s í t á s ai n e m a d n a k he lye t a s z ó n o k l a t t an t a n í t á s á r a «. E h i á ny

»átmeneti p ót l á sa c é l j á b ó l « f o g l a l k o z n a k a sz e r zők »a szónoki beszéd t a n í t á s á n ak ké r d é sé v e l«.

Valóban a »bene dicendi scientia« — ahogyan a retorikát nevez- ték [1] — mostoha gyereke m i n d az iskolai gyakorlatnak, mind az ú j a bb szakirodalomnak. N e m ok t at j u k rendszeresen pl. azokat az alapismere- teket, amelyek megta ní tanak arra, hogyan kell helyesen és szépen (recte et ornate) beszélni, hogyan kell a beszéd tárgyát »kigondolni--,

»feltalálni«, a mondanivaló »anyagát« összeszedni [inventio: excogitatio r e r u m verarum], hogyan kell a beszédet megszerkeszteni, anyagát elren - dezni [dispositio: ordo et distributio r e r u m inventarum], hogyan kell ékesen, formásán, szépen kidolgozni, megfogalmazni [elocutio: ido- n e o r u m v e r b o r u m et s ente ntia ru m ad inventione m accommodatio), hogyan kell a beszédet hathatósan előadni [pronuntiatio: (exornata pro- nuntiare) est vocis gestumque p r o r e r u m varietate conformatio], hogyan kell felhasználnunk a taglejtést, a mimikát, a gesztust beszéd közben, hogy az valóban »a test ékesszólása legyen« (Cicero) [actio corporis, capitis, vultus, oculorum et m an uum ] .

Nem t u da t o s í t j uk a szépen és helyesen elrendezett beszéd részeit: a bevezetés (exordium), a tárgyalás (narratio — propositio — confir - matio — confutatio) és a befejezés (peroratio) kellékeit. Itt az ideje, hogy ezen a helyzeten változtassunk. Mi a teendő?

A klasszikus retorikák tanulmányozása, tanulságai

A régi r et ori kák ismertetése, olvastatása is igen célszerű feladat, s különösen sok tanulsággal j ár azoknak a fejezeteknek tanulmányozása, amelyek arra a dn a k útbaigazítást, hogyan kell gondolatainkat »világo- san, helyesen és jól hangzó szavakkal, ha kell hathatósan, az hol illik, kellemetesen« [2] kifejezni [Elocutio: quo ordine sunt res explicandael.

A régi iskolák a dialektika és a retorika párhuzamos oktatásával (Ramus egyesítette is a kettőt) mindaddig, míg formálissá nem. vált a tanításuk, igen komoly alapot adtak az iskolai nyelvi nevelésnek is a logikus gondolkodásra, a világos elrendezésre és a hathatós, szép elő- adásra nevelés gyakorlati munkájában. Mit akart , mit tanított a dialec- tica? A gondolkodás fegyelmezettségére nevelt, a valóság helyesebb megismerésére tanított, a lényeg kiemelésére szoktatott stb. [Dialectica:

circa omnes ma t er ia s versatur — verbis nude proponi r e r u m summás).

A retorika ta nít ott azokra a módokra, eszközökre, amelyeket jól használhattak fel »a gondolatok elhelyezésében, összeszerkesztésében [3], a mondanivaló megfogalmazásában, művészi, ékes tolmácsolásában.

[Rhetorica addit o rn at um in his materiis, quae orationis copia et splen- dore illustrari et varie pingi possunt.] [4]

Elocutio

Különösen sok segítséget adott a régi retorika elmélete és gyakor- lata az iskolai nyelvi nevelésnek a prózai előadás, a megformálás, az irály, a stílus kérdéseiről vallott nézetek tanításában. (A költői elő- adás stílusával a poétika foglalkozott.) A stilisztika csak később vált önálló tudománnyá. így a régi retorikák szerzői a vox, az accentus, a pronuntiatio kérdései mellett részletesebben n y ú j t o t t ak ismereteket a beszéd stílusára, megfogalmazására vonatkozólag is. A retorikák valójában a mai stilisztikák ismeretanyagát is magukban foglalták. Nagy fejezeteket szenteltek az ornata elocutio, a különféle stílus- elemek, díszítések, beszédfordulatok követelményeinek megmutatására. A hallható, érthető, a kellemes és helyesen képzett hang (vox, p r o n u n - tiatio) követelményei mellé fontos követ elményként állították a beszéd nyelvi helyességét, stílusát, irályát, mondatainak világos és logikus rendj ét, szavakban, s az érzelmek és gondolatok árnyalatait is festeni képes nyelvi f ormákban való bőségét.

így a mai beszédmüvelés gyakorlata számára is sok útbaigazítást, eszközt találunk a régi retorikák két fontos fejezet ének: az »Elocutio«- nak és a »Pronuntiatio«-nak ismeretanyagában. A stilisztika ú t m u t a- tásait sokan inkább csak az írott megnyilatkozásokkal kapcsolatban tartották irányadónak, egyesek talán még ma is. Ezért kell a régi reto- rikáknak a szóbeli előadás stílusával kapcsolatos tanításait is felele- venítenünk. Babits Mihály nem véletlenül emelte ki a retorika nagy szerepét a nyelvi, az irodalmi nevelésben: »Egész iskolád retorikai, s minden tárgy igazában csak retorika ma is.« [5|. A retorika régen magában foglalta mindazokat az ismereteket, amelyek gondolkodni és beszélni tanítottak.

A régi retorikák elmélete és gyakorlata, fejlődésrajzi vázlat A nagyszámú retorikai művek közül elsősorban azokat állítjuk vizsgálatunk homlokterébe, amelyek a magya r iskolák oktatásában is szerepet kaptak, vagy a megfelelő magy a r szakirodalomnak szolgáltak forrásanyagul. E keretben egyúttal arról is számot adunk vázlatosan, hogy milyen mér vű volt a retorikai kérdések iránti érdeklődés a ma- gyar iskolákban és a szorosabb értelemben vett szakirodalomban.

Comenius

A magyar iskolák életében m ár Comenius pataki éveinek gyakor- lata kiemelkedő a retorikai ismeretadás területén is. Egyik pataki beszédében [6] az iskolai nyelvi nevelés fontos fel adatának jelöli meg a szép beszédre nevelés mu n k á j át is. Minden tanulóval meg kell ismer- tetni »a beszéd minden mesterfogását«, »a beszéd ékességének mester -

ségét«. A beszéd mestersége, művészete csak az ember birtoka — mon dja Nagy Okt at ást aná ban —, s ezért a retorika mint az ügyes, csi- szolt és f i n o m kifejezésre nevelő eszköz n agy szerepet kapott Comenius nyelvi nevelésében és pataki iskolájának tárgyai között is.

Comenius gyakorlat ában a retorikai ismeretek adása a tágabb értelemben vett nyelv-, illetőleg beszédnevelés céljait szolgálta, s az

•atriális vagy retorikai osztály tanítója és tankönyve (Eruditionis Scho- lasticae Par s III. A tr ium. Rer um et Linguarum Ornamen ta exhibens, Patak 1652.) nemcsak arra kívánta megtanítani a tanulókat, hogy mi a szép a beszédben, s mi ad j a az ékes beszéd hathatósságát, melyek a követendő stílusnemek, h an e m abból az elvből kiindulva, hogy a retorikai anyag oktatása is egyik fontos alkalma lévén általában a nyelvművelésnek, Comenius »az ész- és nyelvbeli« helyesség felt é- teleit, az »ékes nyelvne k és irálynak«, a helyes nyelvi megnyilatko- zásnak f ormá it is ok tatni kívánta. A Theatrum universitatis rerum (Világszínház) című m u n k á j á n ak előszavában is számon kéri nemzete tudósaitól: Tanít otta-e valaki közülök: hogyan kell helyesen beszélni és milyen a helyes gondolkodás ú t j a. Comenius nyelvi nevelésének feladata az »ékesen szóló« és a helyesen gondolkodó ember kiművelése.

Az atriális osztályban elmélyültebben o k tat j a »a beszédnek formáit«,

»a n yáj a san és ékesen-val ó szólásnak módját «, a beszéd helyes i rályára vonatkozó tudnivalókat, »a beszéd változtatásának művészetét«.

Tan í tja a beszéd megszerkesztésének művészetét is. »Az elől-járó«

(kezdő) részt bocsátja előre az oráló, s ezzel »önön magát bészínli«, azután »az okot, a dolgot hozza elő világosan« (2. rész), m a j d ezt er ő- síti, t á mog a t ja érvekkel, bőven megvilágítja példákkal, cáfolja az ellen- vetéseket (3. rész), s végül »bérekesztéssel beszédét elvégzi«.

Megt anít ja azt is, mikor helyes és ékes a beszéd. H a : »bene rebus adaequata, bene ordinata et bene articulata«. Legj'en gondja a szó- noknak, az orálónak »a ki-mondásban való tselekedetre, kezének hányására«, azaz actióra és gestus-ra.

A retorikai ismeretek helyes és n e m formális közlésére adott jó példát Comenius Schola Ludus-é.ban. A dialógusok előadatásával az is célja volt, hogy az if júság beszéde is fegyelmezettebb, csiszoltabb legyen.

Az élőszó, a dialógus, az actio, a gestus helyes használatára oktatta a »játszó« diákokat, s így a Schola Ludus értékes eszköze volt a helyes és kifejező beszédre nevelésnek is. Comenius elő is írta, hogy a szereplő diák »taglejtését illően végezze, arcát, kezét, egész testét a kö r ü l mé- nyek szerint haj lít sa és változtassa«. Ügyeljen a »szavak legjobban való kimondására« is, kiejtése legyen »tiszta és tagolt«! [6],

A régi iskolai retorikák elmélete és gyakorlata

A régi iskolai retorikák, akár C. Bartholomus (Oratoria. . . Wit te n - bergae, 1624), ak ár R. Ramus (Rhetorica. . . in usum Scholarum, E r f u r t , 1621), akár Piscator (Rudimenta Rhetoricae, Albae Juliae 1635, — Rudi ment a Oratoriae . . . 1645) t ankönyvét vegyük is elő, igen sok nyelvhelyességi, nor mat ív jellegű ismeretanyagot is magukban foglal-

nak, s igen alaposan kitágítják a beszéd tartalmi , megfogalmazásbeli követelményeinek körét, illetőleg bővítik az erre vonatkozó tudnivalók tartalmát.

Egészen részletesen tárgyalják pl. a beszédben előforduló nyelvi, stílusbeli hibákat. Külön szólnak a nyelvhelyességi kérdésekről (de virtutibus narrationis, de vitiis elocutionis et sermonis), mint pl. Bél [Rhetorices veteris et novae Praecepta 17171, ^Gesner [Primae lineae Artis Oratoriae, Jenae, 1745], De Colonia [De art e Rhetorica libri quinque, Venetiis, 1728], G. F. Lejay [Bibliotheca rhetorum praecepta et exempla, Claudiopoli, 1751], Szép János [Notitia Artis Oratoriae . . . Posoni, 1806. I—II], s egy magyar compendium szerzője [Institutiones Oratoriae in us um Gymnasioru m Regni Hungáriáé, Budae 1809.]

A szép beszéd követelményeinek s u m m á ja e régi retorikákban t e h á t:

a tisztaság, hathatósság, érthetőség, kellem, csín, változatosság, azaz

a puritas, elegantia, copia, gravitas, perspicuitas, rectus, ordo, varietas.

ornata elocutio in verbis singulis, in conjunctione verborum, in numero oratorio, elocutio in sermone Grammatico, in figuris, in amplificationi- bus stb., stb.

A jól felkészült, elrendezett, tartalma s és a szépen elmondott

beszéd volt tehát a követelmény. A régi retorikák sokszor hangoztatott tétele, hogy nem lehet helyes és szép az a beszéd, amiben nincsenek nyelvi finomságok, ami nem igényes megfogalmazásában, ami tele van grammatika i és stílushibákkal, ami nyomorék gondolatok tárháza, ami nem példája a fonetikai tisztaságnak a helyes kiejtésnek hangzásában.

A régi retorikákat éppen az jellemzi, hogy egyensúly van a ^beszéd

tartalmi, alaki és hangzási oldalát érintő problémák vizsgálatában.

Kaprinai István

A magyar szakirodalomból elsősorban ki kell emelnünk ^Kaprinai I s t v án »I n s t i t ut i o Eloquentiae Sacrae« K a s s á n, 1758- ban m e g j e l e n t m un k á j á t. Ez a retorikai mű első felében »általános retorika«, (nem véletlenül emeltük ki a homiletikák közül), s megérdemli, hogy abban az összefüggésben is szóljunk róla, hatott- e az iskolai retorikai nevelésre.

Feltétlenül. Igen sok pedagógus merítette ebből a könyvből is retorikai ismereteit, annál is inkább, mer t itt tömör és világos összefoglalását találta mindazon problémáknak, ismereteknek, amelyeket a retorikai irodalom eddig felvetett és megtárgyalt.

Kaprinai könyve első részében nemcsak a szentbeszédek szerke- zetéről (orationis Sacrae Structura) értekezik, ha ne m bevezetésképpen általában a beszéd módokról (modi loquendi), a beszéd irályáról, stí- lusáról. Először ezt a kérdést veti fel: Mi a szép és helyes beszéd célja?

A cél: docere (oktatni), delectare (gyönyörködtetni), movere (megindí- tani, cselekvésre késztetni). [Vö. Quintiiianus: »Tria sunt, quae praes- tare debet orator, ut doceat, moveat, deleetet«.] Mik a szép és helyes beszéd követelményei? Először is a megfelelő hang (vox sit solida,

flexibilis et canora), a helyes és mértéktartó gesztus és mimika iránti érzék (Orator habeat m a n u u m ac corporis agilitatem ut gestu sit prompto ac liberó, non t ame n audaci aut scaenico). A legfontosabb követelmény: a helyes elocutio (a jó megfogalmazás, stílus, irály, elő- adás). Kaprinai elsősorban a hibákat teszi pellengérre. Hibás a száraz, üres beszéd, de hibás az a beszéd is, amelyik csak szavakban gazdag, de nem gondolatokban (si oratio abundat verbis, rebus autem, ac sen- tentiis caret).

Mi a helyes, kifejező beszéd alapja? A helyes gondolkodás, a gaz- dag élményanyag, a beszéd tárgyára vonatkozó sok ismeret, a jó »szó- noki« stílus és az eleven, tiszta előadás. Mi jellemzi a beszédstílust (stylus oratorius)? Puritas (tisztaság) fin verbis aut singulis aut coniunctis], perspicuitas (világosság, érthetőség) [in proprietate, dic- tionum, in ordine r e r u m et collocatione verborum], ornatus (csiny) [in tropis, in figuris verborum, sententiarum], svavitas (kellem) [nu- mero Oratorio], copia, varietas (bőség, változatosság) [copia v erbo ru m, sen tentiarum et rerum].

Mik a szónoki stílus hibái? Tumor (dagályosság) [vitium est tumor eorum, qui semper nube s et inania captant, humi incedere nesciunt],

stylus frigidus (ízetlen, száraz), ^{stylus floridus} (virágos) [crebrioribus metaphoris ac tropis], stylus humilis ac pedester (közönséges, egyszerű, alant járó) [nec figuris ornatus], stylus abruptus, ac dissolutus (szerte- len, fegyelmezetlen), stylus Laconicus seu nimium brevis, (szerfölött rövid, lakonikus), stylus nimium proxilus (szerfölött terjengős, b uja ) [accumulat synonima, tautológia].

Kaprinai könyve egészen kivételes helyet foglal el a magyar (bár latinul írta meg) szakirodalomban is. Az ut ána következő ilyen t e r mé- szetű írások mi nd in ká bb beleesnek munkamódszerük miatt abba a h i - bába, hogy csak kompendiumszerű feldolgozást n yú j t an a k, vagy csak részben retorikák, m e r t a poétika és a mindinkább fejlődő stilisztika, s az egyre erősödő fonetika sok területet és anyagot hódít el a klasz- szikus retorika elméleti anyagából.

Verseghy

Verseghy Ferenc »Usus aestheticus linguae Hungaricae« (181Ö) című m u n k á ja a retorika és a poétika hat ár án áll. Az ékes mag y a r beszéd (ornata oratio Hungarica) feltételeit, eszközeit, stílusnemeit is ismerteti. Kár, hogy latin nyelven írta meg A klasszikus retorika hagyományait is feleleveníti, s különösen részletesen t árgyalja (sok poétikai ismerettel megtűzdelve) »az érzékeny előadás« követel mé- nyeit. P r ak t i k u s szabályait, tanácsait ma is megszívlelhetjük. »Az Egy-

házi Magyar Ékesenszólásrul való Barátságos Tanácskozás« című t a n u l - mányában (Egyh. Ért. és Tudósítások: 1820—21) ú j ra megvizsgálja

a szónoki beszéd eszközeit, különösen részletesen ír »a rajzoló beszéd

az élénk előadási stílus követelményeiről, most már magyarul.

Ivánszky

Az egri Ivánszky Antal m u n k á ja a retorika és a stilisztika h at ár- mezsgyéjén áll ⁽S t y l i s t i c a , avagy Jóízlésű és Szépérzésű írásmód, Eger, 1839.). Bőven n y ú jt retorikai ismereteket is. A beszéddel kapcsolatos

tartalmi, alaki és hangzásbeli kérdéseket is tárgyal, elsősorban peda- gógiai vetületben, a nyelvhelyesség- szempontjából. Ebből a kérdésből indul ki: Mikor szép és helyes a beszéd? Illetőleg: Mi szép és helyes a beszédre nézve? Válasza: »Ezt a beszédnek főczéljából, a' miért beszélünk, igen könnyen me gf e j t he t j ük. . . ., ugyanis a beszédnek leg- első és legfőbb czélja az, hogy mások minket megértsenek . . De az ember ennél is többet akar és többet tud. A beszédet »k i v á l a s z t o t t , szép és kellemetes módosítással« adja elő, hogy mások megtetszéssel értsék meg. Mi jellemzi tehát a helyes és szép beszédet? A hibátlan, tiszta, világos és érthető kimondás, a kellemetes hangzat, a szavaknak és kifejezéseknek a tárgyhoz való alkalmaztatása, a méltóság, a z ele- venség. T u d j o n a b e s z é l ő, a s z ó n ok »okosan gondolkodni, tudja a helyes gondolatokat elrendezni, tudja a gondolatokhoz és érzésekhez illő ki- fejezéseket megválasztani és helyesen alkalmazni«. Külön kiemeli a beszéd grammatikai helyességével, a beszélő grammatikai művelt-

ségével kapcsolatos követelményeket. A beszédbe került »nyelvbeli

hibák nyilvánságosan jelei annak: hogy a beszélő nemzeti nyelvünknek belső igaz ösmeretével nem bír, vagy nincsen megkívántató ízlése, vagy hogy habahurgyálkodik«.

A régi retorikák normatív jellegű anyagukban sok, a beszéd gram- matikai helyességét is érintő problémát foglalnak magukban, illetőleg a jó szónok számára előírják a grammatika jó ismeretét: »A syntaxis

minden emberi nyelvben az Ékesszollás-val elkerülhetetlenül szüksé-

ges fundamentum« í r ja Verseghy Ferenc [7]. Beregszászy Nagy Pál is azt t art j a, ha »sokan ne m a szépen szólás mesterei, annak a gram- matikai iskolázottság hiányossága vagy teljes hiánya a magyarázó

és tényleges oka« [8]. Döbrentei Gábor is sokak beszédében, (írásában) a »grammatikai restséget« hibáztatja [9]. A lelkes egri fö ldmé r ő

Udvardy János is ezt í r j a: ». . . ha magyarul mi nd n y á j an jól és regula szerént akarun k bszélni, szükség, hogy mindeneknek előtte a' Magyar Grammaticát tanuljuk meg . . [10].

Szerkezettan — retorika

Az ú j a bb retorikák (politikai szónoklattanok, homiletikák, az isko- lák számára írott retorikai tankönyvek [11]) inkább csak a szónoki beszédek fajairól, a szónoki beszéd tárgyáról, a szónoklatok, ill. szónoki beszédek s a prózai műfajok szerkezetéről értekeznek, s az általános szerkezettan funkcióit kezdik teljesíteni. Legrészletesebben a prózai műfa jokról (leírás, elbeszélés, értekezés, beszéd és f a j a i stb.) szólnak.

Szót ejtenek még a beszéd tartalmi, stílusbeli, megfogalmazásbeli, szerkezetbeli követelményeiről is, de annál kevesebbet a beszéd hang- zásbeli oldaláról. A nyelvi nevelés, a beszédnevelés feltétlenül k á rát

vallotta ennek, a n n ál is inkább, mert az új tudomány, a fonetika még kevés beszédtechnikai ismeretet nyúj t ott. Egyik gyakorló pedagógu- s u n k nem véletlenül panaszkodik arról »F i g y e l m e z t e t é s az ékesszólás yondosb tanítása érdekében« című cikkében [12], hogy »a tanulók képesek szónoki beszédeket szerkeszteni, de nem képesek azokat hatá- sosan, a kellő érzelem-, hang- s taglejtésekkel előadni«. Súlyos hiba volt az is, hogy a retorikai ismereteke t egyrészt elméleti tételekként, másrészt »beemlézendő« ismeretanyagként tárgyalták, illetőleg taní- tották. A retorika művelése és oktatása is formálissá vált. A megfelelő szak-, illetőleg t ankönyvek a beszéd tartalmi és hangzásbeli oldalával kapcsolatban nem--tartották^- egyensúlyban a tananyagot. Err e vonat- kozó hiányérzetről ad számot Névy László (Az írásművek elmélete,

vagyis az irály-, költészet- és szónoklattan kézikönyve) művének

ismertetője akkor, amikor hibának jelöli meg, hogy Névy könyve

k e v e s e t ír a beszéd hangzásbeli oldaláról, a pronuntiatióról, a hang- lejtésről, az egyes érzelmek és indulatok megfelelő hangjáról: »Hiány- zik a hanglejtésben előfordulni szokott hibáknak fölemlítése is, minők:

a túlságos kiáltozás, bágyadtság, egyhangúság és éneklés.« [13]. Pedig Névy könyve még külön fejezet eket szentel a szónoki beszéd elmon- dása, a declamatió »kellékeinek« tárgyalására. Anyagát, szempontjait elsősorban a korabeli szavalattanokból (Mátray, Szász) veszi. De a 223 oldalas könyvben már csak öt oldal j ut a pronuntiatio kérdéseinek taglalására.

Politikai szónoklattanok

Hogy me n n y i r e ez volt az általános gyakorlat a magyar szakiro- dalomban, m u t a t j a Szeberényi Lajos »P o l i t i k a i Szónoklattan«, Pesten 1849-ben me gj el e n t m u n k á ja is. Igen részletesen tár gyal ja »a beszéd anyagát«, az »a n y a g jeltalálásának belső kútfejeit« (az értelmezést, a fejtegetést, a bizonyítást), az anyag föltalálásának »k ü l s ő forrásait«,

a beszéd nemeit (egyházi, közügyj, alkalmi beszédek), a ^{beszéd részeit} (bevezetés, előterjesztés és elosztás, tárgyalás, befejezés). Bő ismeret- anyagot ad a beszéd »alakjáról«, »irályáról« is. A szónokoknak, ha célt ak ar érni, t a r t an i a kell magát »a jó irály szabályaihoz« (tisztaság, értel- messég, szabatosság, kerekdedség, csín).

A jó előadó stílus szabályait külön fejezetekbe n sok példával vilá- gí t ja meg. Ma is használható, am it tanít pl. 1. értelmességről [»az értel- messég alapja általában, hogy oly szavak és kifejezések használtassa- nak, melyeket a hallgatók képesek felfogni . . . Legyen rend a gondola- tokban és a t á rg yb a n. A m é r t é k en túli rövidségtől és hosszúságtól egy- ará nt kell óvakodni« stb.], 2. a szabatosságról [»se több, se kevesebb ne mondassék, mi nt amenny i szükséges«, a hasztalan szószaporítás

fkönnyen un do rt okozhat', a dagály az , eszmehiány' pótléka«), 3. a kerekdedségről [kétféle irály nem változatosságából ered a kerek- dedség, a szakadozott [style coupé] vagy a körbeszédes (style pério- dique) irályból, felváltva é l j ünk velük. . . . A periódus több egy tárgyra vonatkozó, azt magyarázó mondatok sorozata], 4. a ^csínről [A trópu- sokkal (metafora, metonymia , Synekdoche) és a figurákkal élés (ismét-

lés, kérdés, mellőzés, megelőzés, inversio, személyesítés, megszólításr

célzás, körülírás, félbeszakítás, felkiáltás, túlzás, axióma, paradoxon) stb. »rendkívüli élénkséget, csínt és kellemet-« kölcsönöz az irálynak].

Homiletikák

A magyar retorikai szakirodalomban a »világi«, a »politikai szó- noklattanok« mellett elsősorban a különféle homiletikákban, egyházi szónoklattanokban találunk sok retorika i vonatkozást [15]. A homile- tikák a modern szónoklattanok és a klasszikus retorikák ismeretanya - gát egyaránt felhasználják. Szerzőik be is vallják, hogy a homiletika sok tekintetben nem más, mint ^»a l k a l m a z o t t retorika« [16]. Felosztá- suk, gondolatmenetük (elsősorban a klasszikus retorikák, oratoriák alapján) a következő: szólnak az egyházi beszéd anyagáról, a feltalá- lásról, az anyag osztályozásáról. a beszéd irályáról, nyelvezetéről,

elmondásáról, s a beszédet követő, színező »külső, testi« vonatkozások-

r ó l: a gesztusról, a »t e s t b e s z é d r ő l « .

A beszéd részeit is a régi retorikák alapján tárgyalják, s gyakran idézik Quintilianust, Cicerót is. A klasszikus ret ori kák szellemében fogalmazzák meg a beszéd részeiről vallott nézeteket. Pl. »A Beveze-

tés azon előkészítő beszéd rész, amelynek célja a tárgy ismertetése, érdek-gerjesztés, hangulatkeltés . ..» [17]. Általában a klasszikus meg - határozásokat variálják magyarul: [Exordium est oratio animum audi- toris idonee praeparans ad reliquam dictionem, quod eveniet, si eum benevolum (amicum), docilem (intelligentem) a t t e nt u m confecerit«

(vö. Quintilianus — Cicero)]. A homiletikák normatív jellegű megjegy - zései különösen figyelemreméltók. így pl. hibás a bevezetés, ha álta- lános, ha messziről kezdi, s csak á tmenet ek vagy ugrások által hozható kapcsolatba a voltaképpeni tárggyal, »ha hosszú, ha polemizál, ha ösz- szeesik a tárgyalás egyes részeivel s előlegesen elmondja azt, aminek a tárgyalásban van helye, ha egyoldalúan világítja meg a tárgyat«,

vagyis ha ^»a n n y i r a rövid, hogy a hallgatónak nincs ideje gándolatait rendezni« [18], A Tárgyalás anyagára vonatkozólag a műszavak ön ma- gukban is sokat mondanak. Mit tesz a beszélő, az orator beszéde ezen

r é s z é b e n? Elmond, elbeszél, kijelent, ismertet, közöl, leír, megnevez>

meghatároz, állít, tagad, elismer, cáfol, felsorol, idéz, kérdez, megokolr

körülír, vitat, részletez, bizonyít, eldönt, meggyőz, rábeszél, s t b .

Számunkra különösen értékesek azok a fejezetek, amelyekben az »előadás«, az »irály«, a »s t í l u s « kellékeit, szabályait í r j ák le. A s aj á- tos egyházi szempontok (sajátos szókincs, kifejezéskészlet, biblicitás stb.) mellett fontos megjegyzéseket és elemzéseket találunk a m a gy a r szónoki beszéd »modoráról«, az irály erényeiről és hibáiról is.

Az irály »erényei« között számolják el a rövidséget, a velősséget,

az egyszerűséget, a méltóságot, a szemléletességet és a kellemet. Hogy a beszéd tetszetős és vonzó is legyen, a beszéd »díszeit«, a tropusokat és a figurákat is alkalmaznunk kell De óvnak a velük való »vissza-- éléstől« is, mer t ha erőltetve keressük, célját tévesztjük, hiszen a t r o - pusok és a figurák alkalmazása nem öncélú feladat, »nem a tropusok-

ban és fi g urá k ban áll az irály szépsége, hane m szép az pz irály, ha ezek ott, ahová valók, önként, magoktól állanak elő, könnyen szület- nek, kényszer nélkül« [19]. Igen értékes a példatáruk is a tropusok és figurák megfelelő szemléltetésére. [Tropusok: metafora, metonimia, synecdoche, hyperbol a (túlzás), litotes (lekicsinylés, szerénység), p er- sonificatio (személyesítés), apostrophe (megszólítás), annominatio (szó- játék) stb.] — [Figurák: epitheton ornans (díszítő jelző), periphrasis (körülírás), comparatio (egybevetés), parabola (összehasonlítás), allusio (célzás), antithesis (ellenvetés) [»contraria iuxta se posita magis elu- cescunt«], gradatio (fokozás), praeteritio (mellőzés), prolepsis (megelő- zés), concessio (megengedés), aposiopesis (elhallgatás), anakoluthia (ki- hagyás), repetitio (ismétlés), paralellizmus (párhuzam), interrogatio (szónoki kérdés), exclamatio (felkiáltás), interruptio (félbeszakítás), dubitatio (kételkedés), digressio (kitérés) stb.]

Az iskolai formális retorikai oktatás ezeket a tropusokat és f ig u- rákat öncélúan emléztette. A homiletikák gyakorlati céljuknak meg- felelően a beszéd elemzése folyama tában elsősorban a fi gurák és tr o- pusok gyakorlati hasznát mu t at t ák meg. A szónoki formalizmus elleni harc jegyében modernizálódtak a homiletikák is, s azt az elvet vallot- ták pl., hogy a képek, a tropusok, a fi gurák frissek, egyéniek legyenek, s tartózkodjék a szónok az agyonhasznált példáktól. Az olyan képek és hasonlatok, amelyek kívül esnek a hallgató látó- és befogadóképes- ségén, nem világosabbá, hanem zavarosabbá tehetik a beszédet. A kép- zavar, a képtelen képek használata szeplő a beszéd arcán. Az ízlés- telen képek és hasonlatok inkább elriasztanak, a képek, figurák zsú- folása folyt án az ér t el em elfullad, ne m jut szóhoz, stb., stb.

Az az igen értékes megfigyelésük, hogy a beszéd és a költői alko- tás stílustörvényei n e m lehetnek azonosak, mai beszédművelésünk számára is fontos elvi és gyakorlati szempont. A beszéd (a le n e m írt, az élőszóban hangzó beszéd) éppen mert elevenebb sodrású s ne m köti az írás fegyelmező ereje, fegyelmezetlenebb formát (megfogalmazásá- ban és előadásában egyaránt) vehet fel, s könnyebben csúszik bele egy-egy nyelvi, kifejezésbeli pongyolaság is.

Sokrétű volt t ehát a homiletikák retorikai anyaga is. Általában taní tásuknak prakt ik us célja lévén, induktív módszerrel dolgoznak, s nem fu ll adnak bele a formalizmusba.

A retorikai tankönyvek módszere

Az iskolai oktatás céljait szolgáló retorikák, retorikai t ankönyvek elmélete és gyakorlata sok tekintetben más utat követett. E könyvek retorikai ismereteket közöltek garmadával, példák elemzése nélkül, deduktív módszerrel [20]. Így kevésbé segíthették a beszédnevelés és művelés m u n k á j á t. Amikor a retorika a stilisztikai és a poétikai ismeretek kiegészítéseként elsősorban a prózai műfajok elméletét

oktatta, s a szerkezettanok fu nk ci ó ját is átvette, a beszéd stílusával, elmondásával, hangzásával kapcsolatos kérdéseket alig érintett. Igaz ugyan, hogy a stilisztikák, poétikák és a fonetikák sok tekintetben

magukr a vállalták a régi, a klasszikus retorikák elocutióra és a pro- nuntiatióra vonatkozó ismeretanyagának tanítását, de a stilisztika

inkább csak az írásművek, a leírt művek stílusát gondozta, a poétika a költői művek eszközeit, f aj a i t elemezte, a fonetika leíró jellegű hang- tani ismereteket nyúj t ot t, s a beszéd, az élőszó, az előadás kérdéseivel való alaposabb foglalkozás megcsappant. Átlalában a beszédnevelés, a beszédművelés n e m volt az új iskolai retorikák elsődleges feladata.

Hogy mennyir e igaz ez a tétel, m u t a t j a a l egúj abb iskolai retorikák felépítése, anyagbeosztása, tárgyalási módja.

Vegyük elő pl. Négyesy László retorikáját [21]). Alig nyújt a beszéd, az élőszó hangzási oldalával kapcsolatos ismeretanyagot, nem érinti a pronuntiatio kérdéseit. Elméleti anyaga az új tantervi előírá- soknak megfelelően tág. Tájékoztatást n y újt pl. »az irodalom fogalma és feladata«, az »irodalom felosztása«, az írásművek tartalmi elemei és a »prózai műf aj ok « című tárgykörökből is. Mai beszédnevelésünk csak könyve két fejezetének veheti hasznát: I. Általános szerkezettan,

II. A beszéd. Több fontos retorikai alapismeretet közöl a szerző e két fejezetben. Bármiről kívánunk beszélni — í r ja Négyesy —, három m un kát végzünk: kigondoljuk, mit mondj unk , elrendezzük a mondani-

valót, s végül kidolgozzuk, formába öntjük.

Amit a tárgyról kigondoltunk, az beszédünk tartalma, ahogyan elrendeztük a mondanivalót, a beszéd szerkezetét alkottuk meg, azután

formába öntjük, kidolgozzuk gondolatainkat, s megszületik a beszéd,

az ^előadás nyelvi f or m á j a, stílusa, s végül élőszóban elhangzik beszé- d ü n k: declamatio, elmondás, a beszéd külső, hangzásbeli fo r m á j a.

Igen lényeges követelmény a beszéd ^»b e l s ő rendje«, logikája.

Legyen gondolataink sorában ^{egység, haladás,} foli/tonosság. azaz! ö s- szefüggés, s akkor beszédünk világos, érthető, logikus lesz. Gondola- tainkat azonban nemcsak világos okfejtéssel kell kifejeznünk, hane m

hathatósan. Az érveket, ellenérveket, az észokokat, a világos és mély gondolatokat érzelmi momentumo k is kísérik, olykor pathoszba (jó értelemben véve), sőt indulatokba csaphat át a szigorú, józan okos- kodás.

A beszéd szerkezetével kapcsolatban adott elméleti anyagát is vi- lágosan fe j te t te ki Négyesy. [»Szerkezettanát« (1895) is beledolgozta.]

A beszédnek három főrésze van. I. A bevezetés. Elemei: a jóakarat megnyerése, a figyelem felébresztése, a hallgatóság tájékoztatása: a beszéd tárgyának és céljának (a beszéd tételének) megnevezése.

A bevezetés legyen ^{rövid és érdekes!}

II. A tárgyalás. Magában foglalja a tételeket, azok bizonyítását

(induktív — deduktív művelettel).

III. Befejezés, összefoglalja a mondanivalót, f e l t á r ja a következ- ményeket (recapitulatio), erősebb érzelmi moment umok jelentkeznek (indulat gerjesztés), s végül elhangzik a felhívás az elhatározásra, azaz a beszélő az akarato t befolyásolja.

Amint l át juk, az »újabb « retorikák a prózai írásművek elmélete mellett inkább csak a beszéd szerkesztésére, felépítésére vonatkozó ismereteket nyú j ta na k. Már kevesebb ismeretet ka pu nk a beszéd »tnr-

talmi«, megfogalmazásbeli, stílusbeli (elocutio) követelményeiről, s még kevesebbet a beszéd »külső«, hangzásbeli követelményeiről (pronun- tiatio).

E rövid és vázlatos történeti áttekintésünk azt a célt is szolgálta, hogy felhívja a ma i beszédnevelés és beszédművelés gyakorlati m un - kásainak figyelmét a régi retorikákra, hiszen a mai gyakorlat számára is n y ú j t a n ak tanácsokat, szempontokat, felhasználható módokat és esz- közöket.

Tanulságok a beszédművelés mai gyakorlata számára

A régi r et orikák Elocutio című fejezetének út mut atás ai alapján megtanulhattuk , hogy a beszéd »külső«, hangzásbeli feltételei mellett vannak a beszédnek »belső«, tartalmi, megfogalmazásbeli, stílusbeli követelményei is. A beszéd, az előadás valóiában akkor szép és helyes,, ha tartalma, megszerkesztése, nyelvi formája és hangzása (előadása) szempontjából eg yar ánt olyan nyelvi megnyilatkozás, amely mindig többet akar, m i n t a csupasz megértést. Mai beszédhevelésünknek tehát törődnie kell a szép magyar beszéd és előadás tartalmi, szerkezeti, meg- fogalmazásbeli vonatkozásaival is, különös tekintettel a beszéd, az elő- adás kompozíciójára, grammatikai helyességére, szabatosságára, egy- szóval a mondanivalóhoz simuló irályára. A tiszta, világos, értelmes és szép magyar beszéd és előadás a jól képzett hang mellett a gondol- kodás és a nyelvi megformálás ékességét, helyességét is tükrözi.

Nem lehet szép és helyes az a beszéd és előadás tehát, ami nern

a logikus gondolkodás példája, amiben sok a semmi szereppel nem bíró közbevetés, a mon dat o k közt nincs összefüggés, a logikai rendet feles- leges kitérések za varj ák, s ha beszédünk és előadásunk ne m fegyel- mezett. A fegyelmezett beszéd előfeltétele a helyes, logikus gondol- kodás. Ha é rt el mi hézagok vagy éppen értelmetlenségek terhelik a beszé det, m ár n e m világos, n e m é r t e l m e s. Az Erdélyi Múzeum [22]

cikkírója 1815-ben helyesen állította fel a követelményt: »Fő gondunk légyen arra, hogy az értelem világosodjék a beszédben.«

Ugyanennek a folyóiratnak hasábjain [23] ol vashat juk : »A Gon- dolatbeli szegénységet rhet or i figurák ne leplezzék el.« A régi retori- kák a szónoki stílus h ib áj án ak rótták fel, ha a beszélő üres, t art al - matlan frázisokat használ, s gondolat nélküli szóáradatot zúdít a hall- gatóra.

A Figyelmező (Schedel-Vörösmarty-Bajza) hasábjain 1837-ben [24]

a Soproni Magyar Társaság egyik kiadványának (Virágfűzér) bírálata kapcsán nagyon megszívlelendő tanácsot kaptak a soproni i f j a k : »Nem lehet eléggé a j á n l a ni i f j a i n k n a k . hogy mindenek felett egyszerűség

u t án tör eke dje nek. A czifraság nagyon is gyakran csak az ürességnek szolgál palástul, a dagály a képzelet és érzelem szegénységnek.«

Szenteljünk e kérdésnek mai beszédnevelésünkben is nagyobb t er et ! Ma is egyik leggyakoribb hibája a beszélőknek, előadóknak, hogy sok beszédükben, előadásukban a felesleges szó, üres szólam, nyelvi klisé, fertőzve m ég a bürokratikus, a mozgalmi zsargon vizenyős nyelvi formáival. F i g y e l j ük csak: » K é r j ük a felsőbb szervek itt helyben kon-

kr ét en megjelenő képviselőjét, hogy tudatosítsa a minisztérium felé, hogy a kórházi ágy kérdését kezelje súlypontilag, s aztán az is konkre - tizálandó, hogy mi j ár az egészségügyi vonalnak.« Igaza van Quinti- lianusnak, az ilyen beszéd »aut lacrimas m e re t u r , a ut risum«.

A frázis veszélye ma is eleven, pedig a frázis nem meggyőz, ha nem fáraszt, m er t üres, t artalmat lan . Tóth Kál mán, a költő nagyon szemléletesen jellemzi a frázisos beszédet: A frázis csak röppe nty ű ( = tűzijáték), mely után a sötétség lesz nagyobb csupán, de a nyelv - vel csalni n em lehet, megérzik mi n dj á rt a felesleget [25]. A retorikai szakkönyvek is súlyos hibának jelölik, ha a szónokok »exponant phras iu m colluviem audentibus« és a hallgatók »non de rebus, sed de verbis sunt solliciti« [26].

A régi retorikák a felesleges szószaporítást is gyakran kipellen- gérezik. Gáti István (Fontos — Beszéd tudománya 1828.) [27] is úgy t u d j a , hogy »némelyeknek velőtlen szalmázásaik, idomtalan szószapo- rítása^;k« csak azt a célt szolgálják, hogy elleplezzék gondolat- és érzés silányságukat.

A felesleges szószaporítás mellett leggyakoribb hiba a mai beszé- dekben, előadásokban a szótévesztés.

A megfelelő szó megtalálása, felhasználása nélkül nincs helyes és szép beszéd. Gáti István előbb említett könyvében helyesen m u t a - tott rá a r r a is, hogy ugyanazon tárgyat »több szóval is ki lehet sok- szor tenni, de mégis ts a k eggy az rendszerént, a m i arra környül állá- sához képest leginkább illik«. A magyar retorikák sokszor idézték erre vonatkozólag Quintilianus utasítását is: »O m n i a verba suo loco

optima.« Figyeljük meg ezt a beteg mondatot: A rosszul rakot t fel- szerelés sérelmeket (?) okozott a harcosoknak. — A sérelem szó nein fedi azt a fogalmat, amire a beszélő gondolt. A beszélő tehát szót tévesz- tett, mert fogalom-zavarba n is szenvedett. Mennyi re igaza van Juhász

Gyulá nak: A megfogalmazásban f orm át kell keresni minden gondolat- nak. s parfümjét is érezni a szavaknak. Puskin is erre utal:

». . , . e g y - e g y helytelen, hanyag szó Mely lompos és hamis lehet,

Vagy pontatlan s gügyögve hangzó« [28].

Ma még szeplő és hiba a »túlzó« (ragyogó, komoly, döntő stb.) és »elkoptatott« szavak (csuda, irtó, ré m; csuda jó regény, irtó jól esett, r ém jó alak, stb.) szertelen használata is, mer t hitelét veszti a beszéd.

E rr e gondol Nadányi Zoltán is, amikor ezt í r j a:

»Szavak tették, hogy szótlan lett a szó .. .« [ 29 ] .

A képzavar elleni hibázástól való félelmünkben azonban ne irtsuk ki a képszerűséget beszédünkből. Kellenek a képek, de nem a képtelen képek. A nyelv a gondolatokat, az érzéseket realizálja, s a nyelvi kifejezés ezt a realizálást sok esetben képszerűen fejezi ki. A helyes képek használata rajzol, fest, a beszéd szemléletesebb lesz, hiszen a nyelv, a beszéd művészi anyag is: a csupasz, a nyers megértéstől

a szabatos, világos közlésen át esztétikai, formai , művészi igényességig ível a híd, s a beszéd érthető, szabatos, világos, ugyanakkor formás és tetszetős is lesz.

Nem lehet szép az a beszéd sem, ami példája a nyelvi öntudat hiányának, a gondolkodási tunyaságnak, a kifejezésbeli igénytelenség-

nek, s tele van f ü l e t, jóízlést és emberi jóérzést sértő kifejezésekkel, szavakkal, zsargon nyelvi szeméttel. (Te süket pali, miért n e m dugtad be a pofádat hozzám. Állati jó muri t csaptunk, csoda klassz bőrökkel is csöröghettél volna.)

Nem lehet helyes és szép az a beszéd, amely tele van feleslegesen használt idegen szókkal (soloecismus). A tá jnyel vi f ormákk al (hang- alakban, szavakban), ha nem a jellemzés kedvéért élünk velük, ne ter- he lj ük meg beszédünket. Az egységes köznyelvi kiejtés te rjedés ét kell elősegítenünk. Ez ne m jelenti azt, hogy ne legyen egyáltalában t á j- nyelvi színezet ej té s ünkbe n, csak azt, hogy a tájnyelvi ejtés szélsőséges sajátságait k e r ü l j ü k. Célunk az egységes köznyelvi kiejtés: az iskolai nyelvi nevelés is ezt segítse elő!

Nem lehet szép az a beszéd, amelyik tele van henye szókkal, a sok

M t - t a l , aztán-nal, hogyishívják-kal, hogyismondjam-mai, ugyebár-ra\,

ugye-va\, a kérem szépenekkel, s hogy a legvirgoncabbat csípjük nya- kon: a sok izével. Jókai Mór n e m véletlenül tette nevetségessé egyik írásában az izés beszédet egy falusi kisasszony beszédének tolmácso- lásában: Látta-e azt az izét, ott az izé mellett, azt én izéltem. A tea- rózsát értette a ve ra nd a mellett, amit ő ojtott.

A helyes beszéd mindig jól szerkesztett, átgondolt, s inkább rövid, mint feleslegesen nyújt ot t. Pázmány P é t er pl. nem véletlenül í rja e r r e vonatkozólag a következőket: ha valaki készületlenül, átgondolás nélkül és hosszasan beszél, csak »üti-véti a dolgot, sem elei, s em utollya szóllásának: tsak haboz: egybe zur-zavar mi ndeneket: akar-mit, akar- hol előhoz: és ki n e m tud gázolni hoszszan ny újt ott beszédiből« [30], Az élőszóval (szónoki beszéddel; hozzászólással, előadással stb.) valamilyen célt kívá nunk elérni: bizonyítunk, rábeszélünk, rábírunk, meggyőzünk, értelmezünk, cáfolunk, t ámadunk, védekezünk, stb. A cél- nak megfelelően a legalkalmasabb, a legmeggyőzőbb érveket, tételeket kell a legmegfelelőbb elrendezésben, a legérthetőbb megfogalmazásban

és a leghatásosabb előadásban feltárni, közölni. Minél műveltebb, minél olvasottabb, minél csiszoltabb gondolkozású és ízlésű valaki, annál inkább eleget tud tenni ezeknek a követelményeknek.

Beszédünk tárgyának megfelelően különösen ügyelnünk kell érve- lésünk logikus r e n d j é r e, az ok és az okozat (okból az okozatra és erről amarr a következtetünk) az előzmény és a következmény helyes fel- sorakoztatására. Beszédünkben gyakran kell helyt adnunk a ^meghatá-

rozásnak, a z értelmezésnek, a következtetésnek, a bizonyításnak, s

a tárgynak megfelelően más és más módját kell megtalálnunk az érvek legmegfelelőbb beszéltetésének. (Belső é r v e k: ok és okozat, előzmény és következmény, egybevetés, ellentétbe állítás, tények és körülmé- nyek . . . Tekintélyi érvek: példa, idézet, tanúvallomás, törvény, elő- írás, stb.)

Élőszóbeli megnyilatkozásunk, beszédünk és előadásunk sikere f ü gg attól is, mennyiben példá ja a belső és tekintélyi érvek helyes a r á ny ú felhasználásának. Ha az ingadozást ne m ismerő biztos követ- keztetés és a helyes ítélet, az érvek meggyőző felsorakoztatása jellemzi beszédünket, a hatás nem m ar adh at el.

Természetesen beszédünk hatni kíván az érzelmekre is. Cicero

egyenesen azt állítja, hogy a patheticon-ban, vagyis a beszéd érzelemre ható elemeiben van a beszéd valódi sikerének a titka. Az tény, hogy a minden érzelmi momentumo t kilúgozó beszéd-forma kevésbé alkal- ma s érzelmek, akaratok és indulatok befolyásolására. A teljesen szenvte- len, hideg, közönyös beszéd-forma — abból a hamis tételből kiindulva, hogy csak az értelmek befolyásolásával érhetünk célt —, úja bban egyesek gyakorlatában nagyobb té rt hódított. Ezt az utat éppen úgy ne kövessük, mint az érzelgősségbe, szópiperezésbe, álpáthoszba, szí- nészi allűrökbe tévedt beszédmodort.

Seneca helyesen állapítja meg, hogy a beszéd a lélek arca, s ha mesterségesen csinosított, beretvált és kendőzött, elárulja, hogy a lélek se m őszinte, ha nem van valami csorbája.

A helyes beszédet jellemzi a világos elrendezés, a mondanivaló megfelelő megszerkesztése. A beszédnek szerves egységet kell adnunk, s az erre való törekvés kihat a beszéd h á rom főrészének: a ^Bevezetés-

nek, a Tárgyalásnak és a Befejezésnek e l r e n d e z é s é re i s .

A Bevezetés előkészítő része lévén a beszédnek, egyrészt figyel- met ébresztünk vele beszédünk tárgyát illetően, másrészt röviden jelezzük is beszédünk tárgyát. Hibás az a bevezetés, amelyik nagyon

»messziről kezdi«, nem érdekes, szétfolyó, illetőleg terjengős, s nem képes a hallgatók figyelmét felkelteni m ag un k és t á rg yu nk iránt.

Milyen menete legyen tehát a jó bevezetésnek? I. N y e rj ük meg hall- gatóink j ó i n d u l a t á t . .. II. A t éma világos kitűzése következzék . . . III.

J e l öl j ük meg a tárgyalás menetét is. Cicero szerint a bevezetés célja: tegyük általa hallgatóinkat jóakarónkká, figyelmessé és tanulékonnyá.

Beszédünk legfontosabb része: A Tárgyalás. Ebben a részben tényeket állapítunk rneg, állításainkat bizonyító érvekkel tá mogat juk, az ellenkező nézeteket cáfoljuk. A régi retorikák a tárgyalás két részét külön elemezték. Külön beszéltek a narratio-ról (elbeszélés) és külön a probatio-ról (bizonyítás). A narratio-ban tényeket sorolunk fel. Rövi- den f e l t á r j uk beszédünk fő mondanivalóját, s hallgatóinkat röviden t áj é koz ta t juk beszédünk tárgyával kapcsolatos fontosabb tényekről.

A ^probatio a bizonyítás, az érvek felsorakoztatása, az ellenérvek és nézetek megcáfolása. Ebben a részben különösen vigyáznunk kell gon- dolataink logikus rendjére, meghatározásaink,- felosztásaink és követ- keztetéseink világos elrendezésére. A régi retorikák különösen kiemel- ték azt a követelményt, hogy az érvek s o rre ndj e legyen megfelelő: a leghatásosabb érv legyen az utolsó, mert így valóban állandóan »eres-

eit o r a t i o ^f

A Befejezés, a peroratio is igen fontos része a beszédnek. Ne legyen hosszú és nehézkes! Ebben a részben kell a szónoki beszéd leg- hatásosabb eszközeit felhasználnunk. Quintilianus szerint: »Hie si

u n q u a m omnes eloquentia e fonto s licet aperire . . . tota pan der e pos- sumus vela.« A Befej ezés is két világosan elhatárolható részre oszlik.

I. Első szakaszában értelmesen, logikus rendben öszefoglaljuk mondani- valónk lényegét, de n e m tévedünk ismétlésekbe. Cicero ezt így fogal- mazta meg: F o gl a l j u k össze beszédünket, de ne kezdjük meg ú j ra. II. A második szakaszban az érzelmek, az indulatok fokozására törek- szünk. Ebben is l e g yü nk mért éktartók. Legyen ez a szakasz is ta rta lm as : az értelmi és érzelmi mome ntumo k helyes ará ny ú felhasználásával é r j ü nk el igazi h a t á s t!

II. Pronuntiatio.

A. Vox — Hang. (Fonetikai alapvetés)

A régi re torikák szerzői a Pronuntiatio című fejezetben részlete- sen t ár gyal j ák a helyes kiejtés, a hangoztatás, a »s z ó n o k i hangalak«

követelményeit is. í gy igen sok fonetikai, beszédtechnikai vonatkozás is található a régi retorikák l apj ain. A fonetika történetének irója nem mellőzheti tehát ezt a forrásanyagot sem.

Különösen értékes ek azok a fejezetek, amelyek részletesen szólnak a helyes légzésről, a jó »•beszéd-műszerről«, a beszédszervek artikul á- ció-képességének fejlesztéséről, a helyes és szép kiejtésről, egyszóval a szóbeli előadás »elemi kellékeiről« (hangképzés, hangerő, időtartam, hangsúly) és művés zi feltételeiről (hanglejtés, tempó, szünet, taglejtés).

Hogy helyesen és szépen t u d j u n k beszélni, előfeltétel »a hang ismerete«. Ezért alaposan meg kell ismernünk azokat a szerveket, ame- lyek a beszédhang képzésében játszanak szerepet. A helyes és hely- telen kiejtés, a helye s és hel yt elen ^hangadás problémáit elsősorban vetik fel a régi r et or ik ák szerzői. Általános szabályuk: helyes lesz a be- széd külső hangzá sában is, ha a hangadás erőltetés nélküli, ha a beszélő ura hangjának, ha a hang egészséges, természetes, mert »az erőlkö- dést, s feszességet legrútabb hi bá na k« kell t a rt a n u n k [31],

Mikor helyes és szép a pronuntiatio? Ha emendata. (hibátlan), ha dilucida (érthető), ha ornata (ékes), ha apta (alkalmas). Mikor hibát- lan? [»Si vitio carebit oris, vocis et spiritus.«] Ha helyes a légzés, ha megfelelő a szájmozgás és az állejtés, ha a hangképzés egészséges és világos. [ . . . Sit ipsa vox sana, non subsurda (tompa), rudis (kemény, durva), ^rigida (nem hajlékony, ^rauca (rekedt), ^strepera (rikácsoló),

blaesa (selypítő), ^balba (hebegő, dadogó), et non per nares efflata (nem orrhangú színezetű)].

Gyakran szerepelte k az egészséges hang jellemzésére a következő jelzők: vox dilucida, articulata, sincera, oppurtune variata.

Ez utóbbi követelményt egészen részletesen tárgyalják. A hang legyen a közlésnek megfelelően változatos. A harag pl. »vocis genus a c u t u m postulat«, a szeretet, a gyengédség, a jókedv stb. »postulat vocis genus e f f u s u m , lene, t e n e r um , hialaratum.« [A harag: éles, magas, olykor rikácsoló; — az öröm: magas, ömledező, szelid; — a félelem: gyenge, halk, levert stb.]

A retorikai szakkönyvek és oratoriák céljuknak megfelelően még