A LAKÓHELY — A „SZŰKEBB HAZA" SZERETETE ÉS A SZOCIALISTA HAZAFISÁG*
Dr. SZÁNTÓ IMRE
Az uralkodó osztályoknak, az állami erőszakszervezeten kívül, mindig szükségük van olyan megtévesztő ideológiai rendszerre, amely a kibékíthetetlen osztály ellentéteket homályba borítja, és az elnyo- mott tömegek gondolatait és érzelmeit a maguk érdekeinek megfele- lően befolyásolja. Ilyen megtévesztő ideológiai rendszer az uralkodó osztályok kezében a hazafias-nemzeti érzés felszítása, amelynek gyö- kerei a közösségi t u d a t korábbi f o r m á i r a n y ú l n a k vissza. Molnár Erik az „édes haza", a „szenvedő ország", az „imádott, a szent h a z a "
kifejezésekben csak burzsoá frázist, a nép érdekeitől idegen érzés t ü k - röződését látja. Nem számol azzal, hogy a nemzeti nyomorúság és el- maradottság legsúlyosabban éppen a dolgozó osztályok sorsában érez- t e t t e hatását, s hogy a dolgozó nép m e n n y i r e féltette „azon földet, melyet őseinek vére nedvesített, s melyen kívül e világon a m a g y a r számára nincs hely."
Mi n e m é r t ü n k egyet azzal a felfogással, mely szerint a haza f o - galma az osztálytársadalomban tisztára nemesi kitalálás, ú r i h u n c u t - ság. Ahelyett, hogy a n é p haza-fogalmának a létezését mindenestől átutalnánk a hamis t u d a t kategóriájába, igyekszünk megvizsgálni a népi haza-fogalomnak a „szűkebb haza", a lakóhely szeretetében megmutatkozó objektív alapját és a n n a k — megváltozott történelmi körülmények között — szocialista hazafisággá való tágulását. A béke és a haladás ellenségei, a reakciós imperialista uralkodó osztályok igyekeznek minden eszközzel elferdíteni a haza és a lakóhely fogal- mának helyes értelmezését, hogy ezáltal a néptömegek haza- és szü- lőföld-szeretetében rejlő hatalmas erőt saját céljaik szolgálatába ál- lítsák. Mi előadásunkban azt szeretnénk alátámasztani, hogy a szülő- föld szeretete a szocializmus építésének mai szakaszában, a szocialista nemzetek korszakában is beleilleszthető a szocialista hazafiságba és összekapcsolható a proletár internacionalizmussal.
A haza fogalmának t a r t a l m i jegyeihez közelítve megállapíthat- juk, hogy sok közös vonást m u t a t n a k az otthon és a szülőföld fogal-
* A z E g r i T a n á r k é p z ő F ő i s k o l a 1965. m á j u s 5 - i T u d o m á n y o s Ü l é s s z a k á n e l h a n g z o t t e l ő a d á s .
mával. Mindenesetre meggondolkodtató a haza szó rokonsága n y e l - vünkben — de más n y e l v e k b e n is — a „ház"-zal, az otthont jelző ki- fejezésekkel (home, Heimat). Az egyezés nem véletlen; valamikor — kialakulása idején — a haza fogalma még igen közel állt az otthon fogalmához, s ebből az ősi közelségből sokat megőrzött máig is. Á m a haza fogalma jóval t á g a b b területi értelemben is, de főként azzal, hogy politikai t a r t a l o m m a l rendelkezik.
A hazát azonban n e m azonosíthatjuk egyszerűen egy földrajzilag körülhatárolható területtel, többnyire az állam területével. Az ilyes-
f a j t a burzsoá felfogás természeti adottságokkal akar jellemezni egy olyan tudat-jelenséget, amelynek valamennyi megnyilvánulásában
megmutatkoznak az érzelmi szálakkal erősen átitatott emberi kapcso- latok. A f ö l d r a j z i tényező mintegy áttételesen — amennyiben a föld- terület és a r a j t a élő e m b e r i közösség társadalmi viszonylatát fejezi ki — játszik szerepet a haza fogalmában.
Akkor j á r u n k el helyesen, ha az emberi-társadalmi kapcsolato- k a t állítjuk előtérbe, h a ezek jellegében keressük a haza-fogalom
mindenkor döntő jegyét. Azonban a földrajzi összetevő és az emberi- társadalmi kapcsolatok szoros összetartozásának a módja, mértéke és jellege a mindenkori társadalmi viszonyoktól függ, ezek pedig végső soron mindig a termelő m u n k á r a vezethetők vissza, amelynek során az ember a földrajzi t á j a t , a vadon tenyészetett k u l t ú r t á j j á , otthonná és hazává alakítja.
A haza tehát nem egyszerűen lakóhely, szállásterület, hanem e m - ber és föld olyan kapcsolata, amely a termelőmunka meghatározott
— viszonylag magas, természet-átalakító — f o k á n jöhet létre. Ehhez állandó helybenlakás, rendszeres földművelés mellett a m u n k a m e g - osztásnak az a foka szükséges, amikor az elkülönülő ipar alapot szol- gáltat a városias irányú fejlődésnek. Ezen a fejlődési fokon, tehát m á r a néppé válás után, az osztálytársadalom keretei között, a haza alkal- masint olyanféle é r t e l e m b e n szerepelhetett, amit később — a fogalom további bővülését követően — a „szűkebb haza", a lakóhely k i f e j e - zéssel jelöltek. A természeti gazdálkodás állapotában n a g y j á b a n tehát az otthon, a lakóhely környékét, azt a vidéket jelentette, amellyel az egyén, illetőleg a közösség közvetlen kapcsolatban állt.
A „szűkebb haza" fogalmának tágulását az árutermelés, illető- leg a különböző vidékek közt ezzel, valamint ennek alapján a politi- kai viszonyok és az osztályharc magasabb f o r m á i n a k kialakulásával kapcsolatosan megélénkülő összeköttetés hozta meg. A „szűkebb" és
„tágabb" haza fogalmának egvbemosódásának kezdetei — kivált az uralkodó osztály gondolatvilágában — megfigyelhető m á r a feudaliz- mus időszakában, az egybemosás tudatos törekvésként jelentkezik a burzsoázia ideológiájában. Mi úgy véljük, hogy a hazaszeretetet n e m
„készen k a p j a " az ember, hanem szülőföld, iskola, környezet, m u n k a és sok más élmény, mozzanat összességeként. Petőfi hazaszeretete is a szülőföld szeretetének csiráiból alakult ki. Az alföld: szülőföld-ott- hon a költő számára. S m e r t a szülőföld-otthon magja a haza-élmény- nek, a nagy lélekzetvételű táj-versek (Az Alföld, A Tisza, Kis-Kunság
stb.) Petőfi haza-képének lírai pillérei. S éppen az erélyes elhatárolás, a nemesi világot lelkesítő Kárpátokkal szemben hangsúlyozott alföld vonzalom, ez a t á j i leszűkítés hordozza magában egy addiginál szé- lesebb haza-élmény, a népi Magyarország képének csiráját.
Nyilvánvaló, hogy az egyes osztályok, rétegek számára a haza- fogalom n e m jelentette ugyanazt. Mit jelentett a haza fogalma a f e u - dális uralkodó osztály számára? A feudális társadalom közösségi ide- ológiája n á l u n k is az államhoz (regnum), a nemesi ország politikai egységéhez (natio Hungarica) fűződött. M a j d a XVII. századtól fogva, amikor a m a g y a r nemesség szembehelyezkedett a központosító Habs- b u r g államhatalommal, az idegenuralom elleni harcban és a török iga súlya alatt az „édes haza", „szegény nemzetünk" eszméje objek- tíve a r r a szolgált, hogy a kibékíthetetlen feudális osztályellentéteket e l f e d j e és a kizsákmányolt parasztokat felsorakoztassa a Habsburgok- kal küzdő nemesek mögé. Ez a feudális nemzeti ideológia fejlődött tovább 1790-től a magyar nemességnek ú j gazdasági-politikai szük- ségleteinek megfelelően. A feudális alapú, de polgári eszméket befo- gadó nemzeti ideológia az „imádott szent haza" fogalmát a r r a hasz- nálta fel, hogy továbbra is f e n n t a r t s a — és a polgári rend viszonyai között kiépítse — a saját anyagi, politikai és ideológiai hatalmát, el- sősorban a parasztsággal, m a j d a munkásosztállyal szemben.
Sokkal nehezebb helyzetben vagyunk — a források jellegéből eredően —, ha azt a k a r j u k megfogalmazni, miképpen jelentkezett a haza-fogalom a jobbágyparasztság t u d a t - és érzés világában. Hisz alig akad olyan írott forrásunk, amelyben a nép maga szólalna meg.
H a a k u r u c szegénylegény énekektől időben visszafelé nyomozunk, a szegény n é p haza-fogalmát elfedik a vitézlő rend, a szabad h a j d ú k nem egyszer a nemesek ugyanazzal a szóval jelölt, ám t a r t a l m u k b a n kétségkívül különböző fogalmai.
A dolgozó emberek mindig szerették lakóhelyüket, szülőföldjü- ket. Számtalan példát sorakoztathatnánk fel annak bizonyítására, hogy ez a lakóhely-, szülőföldszeretet évszázadokon át milyen erő- sen élt dolgozó népünkben. Mi az, amit a haza a nép számára akkor jelenthetett? A „patria" szó Magyarországon már a XIII. század előtt sem csupán a lakóhelyet jelentette, h a n e m jelentette mindazt, ami az otthon, a család, a nyugalom és a béke képzeteivel összefonó-
dott, amire a messze távolból vágyódva lehet csak emlékezni, — te- hát a szülőföldet. Mi mozgósította a N á n d o r f e h é r v á r alá özönlő szán- tóvetők, aratók, kapások tömegeit a török ellen? Mi lelkesítette az
„életükért, kedveseikért és szeretett h a z á j u k é r t viaskodó" egri vár- védőket? Milyen reális viszonyok, milyen objektív érdekek tükröződ- nek vissza a „nemes hazával" szembenálló „szegényhaza" eszméjé- ben?
Mindenesetre kezdettől fogva magábanfoglalja és mindvégig t a r - talmazza ez a haza-eszme a lakóhely, a szülőföld fogalmát, továbbá a jobbágynak meglevő — b á r m i l y nyomorúságos lét- és m u n k a f e l - tételeit, kifejezi ragaszkodását az általa használt földhöz, vagyonká- jához, munkaeszközeihez. Ezekhez a — g y a k r a n mégoly n y o m o r ú s á -
gos — m u n k a - és létfeltételekhez való ragaszkodás, ezek m e g t a r t á - sára, megvédésére, megjavítására, a gazdasági emelkedés kivívására irányuló törekvése igen fontos t a r t a l m i mozzanata az alávetett osztály hazafogalmának, hazafiságának. Feltétlenül számolnunk kell t e h á t a népi haza-fogalom v a l a m e l y kezdetleges alakjával, amit röviden úgy lehetne összefoglalni: amit az osztályharcban addig elért, s amit a további harcokban megszerezni r e m é l t a nép. Ez a népi haza-fogalom objektív alapja, — igen kevésnek tűnő, de a fejlődés nagy távlatai csillannak meg b e n n e .
A XVI. századra a haza (patria) fogalma a nemesség körében már politikai t a r t a l m a t kapott, s egyre inkább a nemesi osztályközös- ség eszmei vetületévé vált. A h a z a fogalmának ilyenfajta (nemesi) értelmezése eleve lehetetlenné tette, hogy a jobbágyság magáénak érezhesse; a haza az ő szemükben legföljebb szülőföld értelemben bukkan elő. Így h a s z n á l j a Szerémi György is, amikor a török elő- ny omulásával kapcsolatban elmondja, hogy a parasztkatonák kese- regtek hazájuk elvesztésén. M a j d hozzáteszi: a szerémségiek „ n a - gyon sajnálták a szép szerémségi erdőket". Az adott viszonyok között a török elleni védekezés egyetlen eredményes m ó d j á t a f a l u j á t , ott- honát, szülőföldjét és övéit védő n é p harca hozta létre. Vagy ahogyan Forgách Ferenc t ö r t é n e t í r ó az egri vitézekről m o n d j a : „. . . nostris pro divina imprimis laude, dulcissimaque patria, conjugibus ac liberis, quorum salus v i r t u t e ipsorum consistebat, a t q u e propria salute ita propugnantibus, u t m o r t e m honestissimam obirent potius, q u a m p e - dem r e f e r r e n t . . ."
A nemzeti érzés gyökerei t e h á t visszanyúlnak a feudális burzsoá nemzeti ideológiába. Ezért elkerülhetetlenül reakciós, nacionalista vonások is tapadnak hozzá. S ez nem közömbös kérdés s z á m u n k r a napjainkban, amikor arra törekszünk, hogy népünknek lendületét,
érzelmi és akarati egységét a nemzeti érzésnek a szocializmus erő- f o r r á s a k é n t való felszabadításával, s ezen keresztül népünk egész e r - kölcsi és szellemi alkotóerejének kibontakoztatásával biztosítsuk. A burzsoá érdek által létrehozott nemzeti érzés még a szocialista t á r - sadalomban is f o n t o s politikai erő marad. Éppen ezért meg kell k e - r e s n ü n k a nemzeti ideológiának azokat az elemeit, amelyek a fejlődés mai f o k á n is megőrizhetők, és beépíthetők az internacionalista-szo- cialista ideológiába. Ezeket az eszmei erőket a szocializmus építésé- nek erőforrásává kell tennünk, nehogy akaratlanul is eljussunk oda, hogy megfosszuk n é p ü n k e t hazaszeretetre, a haza megvédésére buzdító haladó h a g y o m á n y a i n a k egy részétől.
Mi azt t a r t j u k , hogy a szocialista haza fogalma nem szűkíthető le a területre, vagy a közös nemzeti sajátosságokra, h a n e m több össze- tevője van és ezek a tényezők együttesen alkotják egy nép hazáját.
A hazaszeretet meghatározott, aktivitásra késztető érzelmi m o t í v u - mok és gondolati elemek összességét jelenti. A haza legfontosabb tényezője mindig a b e n n e élő, dolgozó nép, a benne uralkodó poli- tikai rendszer. A h a z á t igazán szeretni a n n y i t jelent, mint a hazát lakó népet szeretni, minden erővel a n é p boldogulására törekedni.
Fontos és elengedhetetlen jellemvonása a szocialista hazafiságnak a tömegek szocialista é p í t ő m u n k á j a során átalakuló, megszépülő szülő- föld, lakóhely szeretete is.
Amíg a n é p elnyomatásban sínylődött, amíg lakóhelyének gaz- dagsága, a föld, a nyersanyagok és gyárak m a g á n t u l a j d o n b a n voltak, addig a lakóhely szeretete ellentmondásos és szűkkörü volt. Először a szocializmus t e r e m t e t t új, alkotó és valóban emberi lakóhely-ön- tudatot. Az osztálytársadalomban a lakóhely-fogalom osztályhoz k ö - tött; mindenkor az uralkodó osztály érdekeit szolgálja. A kapitaliz- musban a burzsoáziáét, nálunk viszont — osztálynélküli társadalomban
— a munkásosztályét, a vele szövetséges parasztságét és egyéb dol- gozó rétegekét. Világosan kell tehát l á t n u n k , hogy a lakóhely-fogal- mat a különböző osztályok különbözőképpen használják.
A polgári lakóhely-fogalom a feudalizmus elleni harcban, a nemzetté válás ú t j á n haladó, progresszív szerepet játszott. A lakó- helyismereti, helytörténeti kutatás közel 500 éves h a g y o m á n y o k r a tekint vissza. A XV. század végén és a XVI. század kezdetén — a humanizmus és a reformáció korában — az emberek m i n d szorosabb kapcsolatba k e r ü l t e k a természettel, a lakóhellyel, s kezdték tekin- tetüket annak szépségeire és m ú l t j á r a irányítani. A m i n d i n k á b b erő- södő polgárság a felvilágosodás korában egyre nagyobb figyelemmel fordult a helytörténetírás felé. Möser, a német helytörténet első nagy k u t a t ó j a (Osnabrückische Geschichte) 1768-ban m á r világosan felismerte as helytörténetírás politikai-pedagógiai vonatkozásait. De
először Hettner m o n d t a ki, hogy a lakóhelyismeret n e m a szülőföld természeti viszonyainak ismerete, nemcsak történelmének áttekin- tése, hanem mindenekfölött környezetismeret, amelynek feladata a fiatalokat annak a t á j n a k a megértésére rávezetni, a m e l y b e sorsuk helyezte őket.
A lakóhely (környezet-) ismeret (Heimatkunde) a XVI. század- tól fogva lényegében úgy jött létre, mint az oktatott t á r g y szemlél- tetésének kívánalma. Vezető pedagógusok, mint Comenius, Rous- seau, Pestalozzi és Diesterweg fejlesztették ki ezt a didaktikai el- gondolást az elemi iskolai oktatás területén. De abban a pillanatban, amikor a burzsoázia uralkodó osztállyá vált, a polgári lakóhely- fogalom ideológiai eszközzé vált kezében a munkásosztály elnyomá- sára.
Az egyedüli, amit a dolgozóktól a feudális urak és a kapitalisták sem tudtak teljesen elragadni, a természet, a természet szépsége, ami körülvesz b e n n ü n k e t . De a polgári felfogás a lakóhelyet úgy tekin- tette, mint valami örökérvényű, megváltozhatatlan szigetet, mint csendes, nyugodt sarkot, ahol a kispolgár, aki aggódva figyeli a civi- lizáció és a technika fejlődését a kapitalizmusban, f á r a d a l m a i t és zaklatottságát kipihenheti. Az első világháború idején m é g a német munkásság körében is elterjedt az i l y e n f a j t a pantheista ízű t e r m é - szetrajongás:
„Mein Gott ist die N a t u r ; der Wald ist meine Kirche."
A burzsoázia m e g p r ó b á l t a a lakóhely-fogalmat bizonyos r o m a n - tikus, érzelmileg t ú l f ű t ö t t szülőföld-rajongásra korlátozni, hogy ezzel
a kizsákmányolt t ö m e g e k e t visszatartsa az önálló, aktív politikai tevékenységtől. Ez a felfogás a m a g a következetes folytatását a f a - siszták t u d o m á n y t a l a n , vulgáris „ v é r - és föld-mítosz"-ában (Blut- und Bodenmythos) l á t h a t t a viszont.
A burzsoázia a lakóhelyet szívesen azonosította a szülőhellyel, vagy a felüdülés erőforrásával. Helyesen és kifejezően utal Käthe Miethe német költőnő arra, hogy a lakóhely (Heimat) nem egyenlő a szülőhellyel:
„ H e r k u n f t w i r d uns in den Schoss gelegt;
Heimat muss errungen, muss erworben werden."
A proletár s z á m á r a a vigasztalan és sötét bérkaszárnya, ahol mint gyermek felnövekedett, sohasem volt szűkebb hazája, édes lakóhelye. A m u n k á s számára a kapitalizmusban a lakóhely, a „szű- kebb haza", állandóan ellentmondásosan jelentkezett. K e m é n y poli- tikai küzdelmekben ú g y kellett a „szűkebb hazát", a lakóhelyet is magának kiharcolnia.
A „szűkebb haza", a lakóhely nemcsak a természetes és lakható környezet, hanem mindenekelőtt a szociális és társadalmi életkör.
Az ember a lakóhelyét m u n k á j a és társadalmi tevékenysége által állandóan fejleszti, d e csak a szocializmusban t u d j a igazán h u m a - nisztikusán és igazán szépen alakítani. A tőkés profithajsza oda ve- zetett, hogy a kapitalisták a lakóhelyet elcsúfították, a folyókat be- szennyezték, festői hegyeket, erdőket taroltak le. így a lakóhely f e j - lődése, szépítése korlátozott volt; a proletárok n e m tudták úgy ala- kítani lakóhelyüket, ahogyan szerették volna. A természetes és szo- ciális életkörnek a dolgozók érdekében történő, valóban h u m a n i s z - tikus és nagyszerű átalakítása csak a szocializmusban lehetséges. S ezzel a lakóhely-szeretet aktív erővé, politikai aktívummá válik a szocializmus építésében. A lakóhely szeretete ugyanis nem passzív, h a n e m a szocializmus felépítésében való aktív részvételben valósul meg, s abban a készségben mutatkozik meg, hogy munkás-paraszt á l l a m u n k a t az esetleges támadásokkal szemben meg is védelmezzük.
A polgári felfogás a szülőföld, az otthon alatt „a természetnek azt a d a r a b j á t " érti, „amely a n é p e t állandóan körülveszi, amelynek a n é p egy része, amellyel összenőtt, amelyben megél, amelyet ismer és amelyet így szeret is". A szocialista lakóhely-fogalom azonban nemcsak a természethez, egy bizonyos helységhez vagy vidékhez való viszonyt f o g l a l j a magában, h a n e m a megfelelő társadalmi kör- nyezethez és annak történelmi m ú l t j á h o z való viszonyt is. A szocia- lista lakóhely az e m b e r e k természetes és szociális életköre, amellyel politikailag, gazdaságilag, kulturálisan, értelmileg és érzelmileg szo- rosan össze v a n n a k nőve és amelynek fejlesztéséért, megváltozta- t á s á é r t aktívan — a szocializmus szellemében — minden e r e j ü k e t latba vetik.
A helytörténet az igaz hazafiságot az alkotó m u n k a megbecsü- lésével kapcsolja össze, vagyis a teremtő, építő m u n k á b a n m e g n y i l - vánuló hazaszeretetre nevel. A k u t a t á s és nevelés középpontjában is a dolgozó emberek állnak, akik a múltban helységük igazi jellegét megadták (vagy a jelenben is megadják), — munkások, parasztok, iparosok, értelmiségiek —, akik fáradságos m u n k á v a l a vad t á j a t művelés alá fogták, a folyókat megzabolázták, a mocsarakat lecsa- polták, az erdőket művelés alá kiirtották, a falvakat, városokat és a büszke palotákat felépítették, b á n y á k a t tártak fel, gyárakat építet- tek, egy szóval: a természetet mind nagyobb m é r t é k b e n az emberek szolgálatába állították. A lakóhelyismeret kétségkívül annak a f e l - ismeréséhez vezet el bennünket, hogy egyéni életviszonyainkat a m u l t harcai és szorgos a l k o t ó m u n k á j a határozzák meg, másrészt, hogy lakóhelyünk arculata a jövőben a mi törekvéseinktől, szorgal- munktól és erőfeszítéseinktől függ.
Munkás elődeink küzdelmes, nehéz élete, nyomorúsága és áldo- zata nem volt hiábavaló; mi v a g y u n k — megváltozott történelmi körülmények között — jogos örököseik, s mi visszük teljesedésbe értékes örökségüket. Ezzel válik a helytörténet olyan eszközzé, amelynek segítségével az ifjúságot — és a felnőtteket is — m e g - t a n í t j u k nyitott szemmel j á r n i saját „házuktáján", akik nem m i n t valami magától értetődőt fogják fel elért eredményeinket, h a n e m úgy értékelik, hogy azokat — a p á r t vezetésével — úgy kellett f o g - gal és körömmel kiharcolni. S ezt az elődeinktől k a p o t t értékes örök- séget n e k ü n k kell most még szebbé és még értékesebbé tenni, a
„szűkebb hazá"-ban — lakóhelyünkön — éppúgy, mint a Magyar Népköztársaság egész területén.
A helytörténetírás éppúgy, m i n t a történetírás általában véve, eszköz az uralkodó osztály kezében, hogy azzal az embereket s a j á t érdekében befolyásolja és nevelje. A burzsoázia a r r a használja f e l a helytörténetet, a honismeretet, hogy soviniszta és fasiszta gondo- latokat terjesszen a tömegek között. A honismeret a mi számunkra sem valami öncél, h a n e m a szocialista hazafiságra nevelés egyik nem lebecsülhető eszköze. Mi azért k u t a t j u k és dolgozzuk fel lakó- helyünk történetét, hogy a mult haladó hagyományainak megisme- réséből ú j erőt merítsünk a jelen számára, hogy elődeink harcaiból és dolgos hétköznapjaiból t a n u l j u n k , hogy szűkebb hazánkat, lakó- helyünket még szebbé tegyük és még biztosabban j á r j u n k a szocia- lizmus építésének ú t j á n .
A hazaszeretetre való nevelés egyik jelentős tényezője tehát a hazai t á j szeretete, hisz a haza fogalmának is egyik legerősebb való- ságeleme a szülőföld, a lakóhely, vagy az a vidék, amely jóban és rosszban életünknek szerves része, amelyhez igen erős érzelmi szá- lak fűznek bennünket. A „szűkebb hazát", a lakóhelyet azért szeret- jük, m e r t itt a szocializmust építjük és a békéért harcolunk. S ezt a szülőföldet valóban szerethetik már a dolgozók mint s a j á t j u k a t , m e r t az ő kezük m u n k á j a t e t t e széppé, szeretetreméltóbbá, valóban „édes hazává". Azon kell fáradoznunk, hogy a dolgozó n é p őszinte h a z a -
szeretete, — a nép és a szülőföld igaz szeretete —, a szocialista hazafiság színvonalára e m e l k e d j é k és eljusson a proletár internacio- nalizmus eszméjének t u d a t o s vállalásáig.
F E L H A S Z N Á L T IRODALOM
Bachmann, Manfred: Z u m sozialistischen H e i m a t b e g r i f f . Sächsische H e i m a t b l ä t - ter, 9. J a h r g a n g (1963). H e f t 1.
Benda Kálmán: A végvári h a r c o k ideológiája. Történelmi Szemle, VI. évf. (1963) 1. szám.
Czok, Karl: Die B e d e u t u n g d e r Regionalgeschichte in Deutschland u n d ihre E r - f o r s c h u n g in der D e u t s c h e n Demokratischen Republik. Sächsische H e i m a t - blätter, 8. J a h r g a n g (1962) H e f t 3.
Donath, Friedrich: B e m e r k u n g e n zur Diskussion u m die B e g r i f f e Heimat —Vater- land—Nation. Aus d e r A r b e i t der N a t u r - u n d H e i m a t f r e u n d e im Deutschen K u l t u r b u n d . 1959. H e f t . 9.
Donath, Friedrich: Zur Diskussion u m den Heimatbegriff. Sächsische H e i m a t - blätter, 5. J a h r g a n g (1959) H e f t 1.
Elekes Lajos: Haza és jobbágyparaszt. Megjegyzések a hazafogalom történelmi f e j l ő d é s é n e k kutatásához. Ü j Írás, 1963. 5. szám, 615—620. 1.
Fodor Ferenc: A szülőföldismeret. Bodor A n t a l (szerk.:) H o n i s m e r e t könyve. Bp., 1935. 28. sköv. 1.
Fodor Ferenc: A szülőföld- és honismeret könyve. Bp., é. n.
Hühns, Erik: Zu einigen P r o b l e m e n der Heimatgeschichte in Unterricht u n d Forschung. Z e i t s c h r i f t f ü r Geschichtswissenschaft, 1955. H e f t 6.
Hühns, Erik: „Nation—Vaterland—Heimat". Aus der Arbeit d e r N a t u r - u n d H e i m a t f r e u n d e im D e u t s c h e n K u l t u r b u n d . 1959. H e f t 8.
Mályusz Elemér: Haza és n e m z e t a magyarországi feudalizmus első századaiban.
T ö r t é n e l m i Szemle, VI. évf. (1963) 1. szám.
Molnár Erik előadásának (A hazafias-nemzeti ideológiáról) v i t á j a az A k a d é m i a 1963. évi nagygyűlésén. A M. Tud. A k a d é m i a T á r s a d a l m i - T ö r t é n e t i T u d o - m á n y o k Osztályának Közleményei. Bp., 1963.
Molnár Erik: Válasz a nacionalizmus kérdésében írt vitacikkekre. Ú j írás, III.
évf. (1963) júl.
Möhr, Hubert—Hühns, Erik: E i n f ü h r u n g in die Heimatgeschichte. Berlin, 1959.
Mód Aladár: Beszéljünk világosan.' Ü j Írás, III. évf. (1963) júl.
Pándi Pál: Petőfi. Bp., 1961.
Rodin, A. F.: Geschichte des H e i m a t d o r f e s in Unterricht u n d Arbeitsgemein- schaft. Berlin, 1961.
Stohr, Bernhard: Methodik des Geschichtsunterrichts. Berlin, 1962.
Szűcs Jenő: N á n d o r f e h é r v á r és a parasztság. Történelmi Szemle, VI. évf. (1963).
1. szám.
R. Várkonyi Ágnes: A nemzet, a haza f o g a l m a a török h a r c o k és a H a b s b u r g - ellenes küzdelmek i d e j é n . Andics Erzsébet bev.: A m a g y a r nacionalizmus k i a l a k u l á s a és t ö r t é n e t e . Bp., 1964.
P. Zsigmond Pál: A „ h a z a " fogalma az o s z t á l y t á r s a d a l m a k b a n . Hozzászólás Mol- n á r E r i k : Ideológiai kérdések a f e u d a l i z m u s b a n c. t a n u l m á n y á h o z . Századok,
1962.
