Az alábbiakban megkezdjük A. Lorquin francia katonai írónak a L'ARMÉE FRAN0AISE 1947. évi 15. és 16. számában megjelent tanulmánynak ismertetését, melyet a szerző a szovjet hadseregről írt.
A tanulmány kimerítő • összefoglalása a szovjet hadferő' szellemének, szerve- zetének, felszerelésének, harcászati és hadászati elveinek.
Első közleményünk a szovjet haderő megalakulásával, kifejlődésével, a szovjet katonai előképzéssel, valamint a szovjet hadseregben a háborúról alkotott fel- fogássál foglalkozik.
A tanulmány további részeit következő számainkban folytatólagosan tesszük közzé.
*
A szovjet hadsereg felállítása.
A . fiatal szovjet hadsereg sikereit, eredetiségét, erőkifejtő készségét és az előretörő szellemét csak akkor tudjuk kellőképpen megmagyarázni, ha megismerjük a megalakulásának történetét és azt a politikaj „légkört", amelyben kifejlődött. A polgárháború és a külső háború okozta kemény szükségesség hozta létre ezt a legapróbb részecskéjében is újonnan keletkezett hadsereget, amely mindjárt a kezdetben halasztást nem tűrő súlyos kérdések előtt állt: állomány- és tisztkérdés, fegyverzeti, harcászati és élelmezési kérdések, amelyek egy- szerre jelentkeztek. Ennek következtében • a szovjet vezetők mindent elkövettek, hogy a honvédelem megszervezését az ország politikai felépítésével összhangba hozzák és a háborúnak a követelményeit, valamint annak a politikára és az iparra gyakorolt behatását alapos elméleti tanulmányozás tárgyává tegyék. Bár a szovjet hadsereg összes berendezkedései az első vezetők hatása következtében inkább gyakor- latias és a körülményekhez szabott jelleggel bírnak, az elméleti tanul- mányozások mégis döntőleg befolyásolták annak végleges kialakulását és jelenlegi helyzetének az elérését.
A kezdet.
A megvert, a rosszul kiképzett, rosszul vezetett és rosszul felfegy- verzett cári hadsereg 1917. év elején felbomlott. A katonákat nem érdekelte az a háború, amely nem' az ő háborújuk volt. Egyébként ezeket, a száz nemzetiségből összetevődött embereket, akiket a nemzeti- ség ellenes politika nem hirt Oroszország ügye részére megnyerni,
semmiféle hazafias érzés sem fűtötte. Különben • pedig a parasztok siettek hazatérni otthonukba, mert féltek, hogy elkésve érkez- nek a földosztáshoz. Ezzel a szétbomlássál a német hódítók előtt meg- szűnt minden ellenállás. A szovjet kormány, amely szervezett hadérő- vel nem rendelkezett, kénytelen volt Németországgal fegyverszünetet
kötni. Ez a fegyverszünet 1918. februárjáig tartott. A szovjet kormány azt remélte, hogy a munkások tömeges felkelése véget vet m a j d az ellenségeskedéseknek és kiáltványt intézett a munkás. tömegekhez a nemzetközi összefogás érdekében. Azonban a fiatal kormány felhívása
•éppen úgy nem érte el a célját, mint ahogyan Jean Jaurés kiáltványa sem tudta elhárítani a háborút 1914-ben. 1918. február 23-án az osztrák-német csapatok ismét támadásba kezdtek és a szovjet kor- mány kénytelen volt az 191-8. márciusi Brest-Litowsk-i békeszerződés- ben a németek túlzott követeléseit elfogadni. Ennek folytán a Szovjet hatalmas területeket veszített és a nyugati arcvonalán, felhalmozott
összes hadianyag is német kézre került.
Az országon belül a szovjet kormány uralmának a fenntartá- sára kezdetben csak néhány önkéntes alakulattal rendelkezett, mint amilyenek a Vörös Őrség, a helyi milícia, a partizán bandák, amelyek a saját számlájukra viseltek hadat. Közben azonban mindenütt ellen- forradalmi megmozdulások ütötték fel a fejüket, amelyeket' szilárd keretekkel rendelkező fegyveres elemek támogattak: délen Denikin önkéntes hadserege, keleten a cseh hadseregre támaszkodó Alkotni á:
nyozó Nemzetgyűlés, Arkhangelszk környékén áz angolok által segé- lyezett Miller hadsereg.
A szovjet haderő nem volt elegendő és főleg az összefogott szerve- • zettség hiányzott, ami lehetővé tehette volna az egységes fellépést. A tanács tehát a nemzeti alapokon nyugvó szervezett fegyveres erő fel- állítását határozta él. A hatalmas szovjet hadseregnek az 1917. év utolsó napjaiban megindult' szervezése azt is lehetővé tette, hogy a későbbiekben az esedékessé vált békeszerződés következményeitől meg- óvja az országot. Azt a tényt, hogy a munkásság és a parasztság Vörös Hadseregének szervezésére vonátkozó rendelet 1918. február 23-án (a mi időszámításunk szerint március' 8-a) a német támadás újbóli meg- indulásának napján jelent meg, jelképes erejűnek lehet tekinteni. Ezt a napot tartják a Szovjet Hadsereg megalapítási napjának. Az első rendelet egy bizottságot bízott meg a fegyveres erő megszervezésével.
Későbbiekben a rendeletek egész' sora rendelkezett a közigazgatás, a sorozás felől és fektette le a mindenkire nézve kötelező katonai szol- gálat elvét (a fegyveres, v a g y a munkaszolgálat elvét).
A fegyveres szolgálatnak az lévén a közvetlen célja, hogy a kommunista rendszert bevezesse az országba — ezért csak a munká- sok és parasztok, vagyis a forradalomhoz csatlakozott osztályok része- sülhettek katonai kiképzésben, Katonai bizottságokat létesítettek, amelyeknek az voOt a feladatuk, hogy a hadsereget a párt részéről ellenőrizzék. Kezdetben egyébként a működő egységek részére csak önkénteseket soroztak. A polgárháború azonban rendszerint általános és bizonyos mértékben mindenre kiterjedő jellegű; így a kormány a
közigazgatásnak és a lakosságnak bizonyos . mérvű katonásítását is folyamatba helyezte. Ha vajamely környéken fellobbant a polgár- háború, akkor a lakosság a Párt tisztviselőinek, vagy főbb embereinek a vezetése alatt fegyvert ragadott.
Amikor a tisztképző iskolák megalakultak, ezek mellett az iskolák mellett katonai kiképző központok is keletkeztek, amelyek a későb- biek folyamán széles körben elterjedtek. A honvédelemnek ezen helyi jellegű szervezetei már magukban hordták a második világháború, partizán működéseinek csiráit.
Az önként jelentkezők száma azonban nem volt elegendő a hatal- mas méretű polgárháborúhoz, tehát a szovjet kormány kénytelen volt 1918. májusában a kötelező sorozást elrendelni. Ismét felmerült a tiszthiany kérdése. Kezdetben a párt vezetőit és ' a párt-, tagokat alkalmazták tiszti helyekre. Ezek a lelkes és az ügynek hódoló emberek általában jól értettek az emberekkel való bánás- módhoz, azonban,' csekély kivétellel,- nem igen -rendelkeztek kellő szakképzettséggel és katonai tapasztalatokkal. A kormány ekkor az alantos tisztek részére gyorsított .kiképző tanfolyamokat létesített, kissé később pedig a vezérkari tisztek részére katonai akadémiát állított fel. A tisztképzésnél és a hadművelétek vezetésénél a cári had- seregből származó néhány régi tisztet is megtartottak, mint oktatókat, vagy mint tanácsadókat. Ezeknek a rendszabályoknak a segítségével a fiatal Vörös Hadsereg képes volt a fenyegető ú j ellenségekkel is
szembeszállni: ugyanis a lengyelek, a lettek és a litvánok a versaillesi békeszerződés értelmében kelet felé kívántak terjeszkedni.
Ezekben a harcokban a három évi kemény küzdelem után a Vörös Hadsereg győzött, mert harcos hév fűtötte és azért is, mert valóságos vezetőkre és szervezőkre tudott tálalni. A sikerek érdemének nagy része Lenint illeti, aki m e g t u d t a honosítani a hadseregben a vasfegyelmet és könyörtelenül eltávolította az anarchista elemeket, valamint a képesség nélkülieket, tekintet nélkül & szolgálati beosztá:
•sukra. Ezek közt a bámulatot érdemlő ú j vezetők között olyanokat is- találunk, akik világra szóló hírnevet küzdöttek ki maguknak, mint :Sztalin, Vorosilov, Budjenny. Sztálint minden olyan körzetbe elküldték,
ahol a helyzet veszélyessé vált és neki mindig sikerült azt rendbe hozni. Katonai vezető minőségében pályafutásának leghíresebb epi- zódja a sztálingrádi győzelmes védelem volt, amikor a 10. Vörös Had- sereg élén lehetővé tette azt, hogy az északi hadseregek összeköttetés- ben maradhassanak a kaukázusi hadseregekkel és a Kaspi-tengerrel.
Más vezetők talán kevésbbé ismeretesek, mint például Frunze, aki főleg szervező volt és aki a hadsereg sikereinek az anyagi alapjait
•vetetté meg. Ezek közül a vezetők közül sokan régi tagjai voltak már a kommunista pártnak, így volt ez Sztálinnál is, aki a délorosz- országi hadműveleteket vezette Denikin és a lengyelek ellen; ugyan- csak Vorosilovnál is, aki a forradalom első napjaiban egy gyár mun- kásaiból partizán csoportot alakitott. De a régi cári hadseregbeli tisz- teket is találhattunk a hadseregben, mint például a fiatal Tuchacsev-
szky tábornokot, aki 1918-ban csatlakozott a párthoz és aki a vak- merőségével tünt ki.
Az 1923—1924. évi szervezés.
Oroszországban a zavargások 1922. év végéig tartottak. Az állo- mányok növekedtek és 1921-ben elérték a négy millió létszámot- Amint a rend kezdett he'lyreállani, a fenntartandó állandó létszám kér- dése merült fel. Ez heves vitákat idézett elő a párt kebelén belül,, valamint a Párt és a Kormány között. A Vörös Hadsereget azért állí- tották fel, hogy a- forradalom ellenségeit legyőzzék. Egyesek, mint Trockij is tehát a forradalom terjesztésére kívánták azt felhasználni- ,Ez az elmélet, amely gyakorlatban hódító hadjáratokhoz vezetett volna, a pártba újonnan belépett, egyes nagyravágyó, katonai veze- tőkre, mint' például Tuchacsevszkyre is nagyon csábítólag hatott,, azonban az idősebb bolsevisták nagyon is ellenezték, akiknek a törek- vései az orosz, forradalom megvédésére korlátozódtak. A heves, viták, végeredményeképpen Trockijnak távoznia kellett a hadsereg éléről- A kommunista pártnak az alapelve tisztán védelemre szorítkozó volt, lemondott az imperialista háborúskodásról és a munkaterve a milic rendszer bevezetését helyezte előnybe, amelynek a rendeltetése a hatá- rok védelme. Lenin a Lengyelország elleni háború tapasztalataira, alapozva, bebizonyította, hogy ez a rendszer nem kielégítő; nem szűnt meg arra hivatkozni, hogy bár Oroszországnak nincs semmi oka sem a szomszédainak a megtámadására, maga Oroszország is kerülhet abba a helyzetbe, hogy elcsatolási, vagy-, gyarmatosítási szándékú, imperialista támadás érheti. Szerinte egy ilyen megtámadás veszélye annál is inkább valószínű, minthogy a Szovjet Unió társadalmi és politikai rendszere határozott ellentétben álf egész Európában fenn- álló kapitalista rendszerrel. Ő.Jehát sorhadsereget követelt, amehj hatalmas erőt képvisel és amelyet kiképzett tartalék állomány egészít ki. Lenin álláspontja győzött, azonban a rendes hadsereg állományá- nak a felső határát 550.000 főben állapították meg, hogy ezzel is jelez- zék annak határozott védekező jellegét. A behívott .sorványok leg- nagyobb része a honi csapatoknál szolgált. 1924. és 1928. között a rendeletek egész sorozata szabta meg a katonai szolgálat újjászerve- zését. Elsősorban a gyalogsági egységek 75 százalékát honi alakula- tokká változtatták át. 1924-ben csak a határvidéki hadosztályok maradtak meg állandó jellegű csapatoknak. A katonai kiképzés.
minden polgárra nézve kötelező volt, azonban a körülményekhez képest -a katonai szolgálat három különféle módon kerülhetett letöl- tésre: az állománynak a 25-től 30 százaléka két évet szogált a rendes hadseregben (a szakcsapatoknál 3 évet) és ezután, mint tartalékos bizonyos számú bevonulásra, volt még kötelezve. Az állomány zöme csak rövid időtartamú (3 hónapos) katonai, szolgálatot teljesített a lakhelyéhez közel eső honi alakulatnál. 'Ezek is kötelesek voltak, azután még néhányszor mint tartalékosok bevonulni. Végül a fiatal emberek nagy számban kaphattak felmentést. Ezek elemi katonai ki-
.képzésben részesültek, olyan időszakok folyamán, amikor az össze- hívás lehetősége fennállott. A felmentésre a legkülönbözőbb okok szolgáltathattak alapot: a helyi viszonylatokban jelentkező nehéz- ségek (közlekedési vona'iak hiánya), vagy a gazdasági szükségletek
(munkaerő hiány és kolhosz, vagy ipari szakemberek). Bizonyos el- maradottabb törzsek részére a felmentés szabály volt. 1923. évben 800.000 katonai szolgálatra alkalmas; sorkötelezettből 270.000 fő szolgált a rendes hadseregben, 400.000 fő a honi alakulatoknál és 130.000 fő volt felmentve. A tényleges alakulatoknál való szolgálatot megtiszteltetésnek vették és az ifjú kommunisták mind erre. töreked- tek. 1923-ban csak az önként jelentkezők végeztek két .éves szol- gálatot. Ebben az időszakban még egy másik újítást is vezeltek be:
a kiképzésre kerülő sorkötelezetteket egyazon nemzetiségű egységekbe csoportosították, ahol a saját nyelvükön képezték ki őket.
A katonai előképzés.
A honvédélem megszervezését még más rendszabályok is kiegé- szítették. Frunze; a honvédelem biztosa, háború idejére az egész nem- zet katonásítását tartotta kívánatosnak. Úgy vélte, hogy a háború anyagi előkészítése a többi minisztériumok közreműködését is szüksé- gessé teszi. Első sorban ipari téren kell megfelelő, rendszabályokat be- -vezetni, gazdasági és ipari tervet kell előkészíteni, amelyet az érdekelt közigazgatási szervek hajtanak végre. Másrészt , a honi milícia rend- szere néni képes az összes polgárok katonai kiképzését kielégítő mó- don elvégezni. Tehát a közoktatásnak is tevékenyen közre kell mű- ködnie a honvédelemben azáltal, hogy alapos katonai és politikai képzettségű „katona polgárokat" nevel. Ezeket az elgondolásokat nem -valósították meg teljes mértékben, azonban a testnevelésre és a poli- tikai nevelésre különös gondot fordítottak. Megjegyezzük, hogy a testnevelés tanrendje kimondottan katonai irányzatú volt (katonai aka- dálypályákon való áthatolás, menetgyakorlatok, stb.). A közoktatás keretén belül nyert kiképzésen kívül minden fiatal ember köteles volt a 19. és 20. életévében katonai előképzésen is részt venni, ami testnevelésből és politikai kiképzésből állott. A katonai előképzést az ország egész területén szétszórt központokban végezték és körülbelül két hónapig tartott.
Az az irányzat, hogy a polgárok katonai kiképzésének egy részét nemcsak a hadseregbeli szervekre bízták, visszatérést jeléntett á for- radalom kezdetén megalakított katonai tanulmányi körök vonalára.
Ezeket a katonai tanulmányi köröket átalakították katonai tanulmányi társaságokká (V. N. O.) és 1927-ben más hasonló társaságokkal olvasz- tották össze, mint amilyenek a légi erők baráti köre és a vegyi
(fegyverkezési) ipart fejlesztők és védők baráti társasága. Az ezekből eredő társulat, az „Osszoaviachim"-nak az volt a célja, hogy a néptö- megek érdeklődését a honvédelem iránt ébren tartsa, őket a katonai kérdésekbe bevezesse és előkészítse őket arra, hogy a háborúban tevé- keny szerepet játszhassanák. Az Ósszoaviachim katonai, előkészítő
szakosztállyal is rendelkezett — azonban ezzel még nem merült'ki az összes tevékenysége. Az Osszoaviachim támogatta a testnevelés összes módozatait, hogy az egész nép testi előkészítését tökéletesítse. A lövészetre, a vitorlázó repülésre és az ejtőernyős kiképzésre egészen- különös gondot fordítottak. Évenként a repülők és ejtőernyősök ezreit képezték ki. De az Osszoaviachim ugyanúgy törekedett az arcvonal mögötti országrészek 'lakosságának a kiképzésére is, a nőket és; az öregeket is beleértve. A háború alatt követendő magatartásra oktatta ki őket, légoltalmi és légvédelmi lőgyakorlatokat istb. rendezett.
A kommunista ifjúság egyesülete (Komsomol) katonai téren ugyanezt a célt követte. De a Komsomol, amely az ifjúság kimagasló rétegével foglalkozott, inkább az erkölcsi és a politikai kiképzésre- helyezte a súlyt.
Az 1936—1937. évi törvény.
Ez a katonai szervezés 1936-ig működött. 1934-től kezdődőleg a;
tényleges hadsereg állományát fokozatosan növelték, mert a hitleri röpiratok Oroszország síkságait nyíltan, az élettériétvágyuk első céljaként jelölték meg. Az 1936. évi" alkotmány egységesítette a kato- nai szolgálatot, ami lehetővé tette a tényleges hadsereg állományának 2 millió főre való felemelését. Az 1923—1924. évi rendszerről az új1
rendszerre való áttérést azonban fokozatosan hajtották végré, úgy,- hogy a háború folyamán, fő'lég annak kezdetén, amikor az oroszok mindinkább rászorultak a tartalékokra, erősen jelentkezett a kikép- zés egységességének a hiánya, amely a két éves csapatkiképzés és a milic-rendszerű kiképzés különbözőségéből adódott.
A háborúról alkotott felfogás és a Szovjet Hadsereg szervezése.
A szovjet hadsereg szervezése abból a ' felfogásból származik,, amelyet a marxizmus egymásutáni nagy követői alakítottak ki a?
háborúról, főleg, Engels, Lenin 'és Sztálin. E felfogás a marxista mód- szernek különleges esetre való alkalmazását jelenti.
Ezek szerint az elméiéti kutatók szerint a történelem sohasem1
ismétlődik meg, hanem a társadalomnak és a nemzetnek a mindig:
újabb fejlődése a műszaki, gazdasági és politikai tényezők feltételei- hez van kötve.
Bizonyos adott időszakban a technika állása a háború f o r m á j á t köti ki feltételként: „Mert a fegyverzet, a- hadseregek összetétele,-azok- szervezete, a harcászat és a hadászat a termelésnek és a közlekedési eszközök fejlődésének közvetlen függvényei." A háború tehát nem örök törvényekkel megszabott, változhatatlan művelet, hanem örökös fejlő- désnek van alávetve, az elméletét sem lehet egyszer s mindenkorra lerögzíteni, hanem azt mindig újra meg újra át kell vizsgálni és össze- kell egyeztetni a. gyakorlattal.
A gazdasági tényező, amely a 'leggyakrabban a háború előidézője, mindinkább nagyobb fontosságra tesz szert a háború előkészítésében;
/
és vezetésében, olyan mértékben, amilyen mérvben a háború m i n d - inkább műszakivá és korlátlanabbá válik. Engels volt az első, aki a*
nemzetek katonai hatalmának kifejlesztésénél azok ipari készségének, a fontosságát hangsúlyozta. Ezt a figyelmeztetést azok a szovjet veze- tők sem tévesztették szem elől, akik a megkívánt készséget húsz év.-' leforgása alatt képesek voltak megfélemlítő módon kifejleszteni.
.'Végiül, mivel a háború — mint Cláusewitz írja — a politikának, más eszközökkel váló folytatása, ezért a szovjet, elmélkedők, amikor a?
mult és a jövő •'háborúit tanulmányozzák, nagy figyelmet szentelnek annak politikai hátterére is: vannak jogosulatlan, rabló és leigázást célzp háborúk és vannak jogosult, védelmi és hazát felszabadító háborúk is. Az előbbiek a gyengeség csiráit hordják magukban, mert a fizetett hadviselő csapatok, bármilyen fegyelmezettnek látszanak is„
rossz minőségűek. Ezek nem meggyőződésből harcolnak és nincsenek:
az áldozatkészségtől annyira eltelve, mint a nemzeti hadseregek. Ezek- ben nincs meg annyira a vakmerő harcfeladatok végrehajtásához- szükséges odaadás: ilyenek voltak a porosz zsoldosok a francia f o r - radalom katonáival szemben és az angol gyarmati csapatok Washington*
katonáival szemben.
Harcászati és hadászati téreri ennek a tantételnek az volt a követ- kezménye, hogy egyetlen egy elvet sem fogadtak el anélkül, hogy az ti felül ne vizsgálják és ki ne kísérletezzék. A fiatal Vörös Hadsereg a hagyományos katonai ehnéleteket, a bíráló szellem tudományos, jellegű szűrőjén átengedve fogadta csak el — az elméleti tanulmányo- zással párhuzamosan gyakorlati kipróbálásokat is végzett. Nincs még' egy hadsereg, amelyben olyan hévvtíl foglalkoznának a kutatásokkal és a tanulmányozásokkal. Másrészt a kiértékelt eredményekben mindig-
megtaláljuk a gyakorlatias és valós szellemet, ami az orosz szabály- zatok minden oldalán is kifejezésre jut. Ezek a 'szabályzatok valóban merő ellentétben állanak azokkal a határozatlan általánosságokat tar- talmazó bizonyos szabályzatokkal, amelyekben a ,,biztosítást", vagy az- ,,elszállásolást" ügy tárgyalják, hogy mitsem törődnek azzal, hogy a- hirdetett elveket egy hadsereg vezérlő tábornokának, vagy pedig egy járőrt vezető tizedesnek kell-e alkalmaznia.
A szovjet hadsereg azonban főleg társadalmi és politikai tekintet- ben viseli magán ezeknek az elvi elgondolásoknak a bélyegét. A hon- védelemnek teljes egészében ki kell használnia az uralmi rendszer- gazdasági és társadalmi viszonyai által nyújtott lehetőségeket. A szov- jet írók szerint ezek a viszonyok^ a Szovjet-Űnióban sokkal kedve- zőbbek, mint bármely más országban. És valóban,. a Szovjet-Űmóz maga nem más, mint egy osztálykülönbségek nélküli társadalbm, amely- ben minden polgár osztozik az állam sorsában —- mindenki hasznot húz a nyújtott előnyökből és mindenkit érint az az esetleges megren- dülés, ami az állairiot éri. Egyébként a Szovjet-Űnió csak védelmi' háborúval számol — ebben a háborúban azután minden polgár úgy védekezik a betörő rohama ellen, mintha csak személyesen maga lenne- a támadás áldozata. Ez óriási előnyt jelent a kapitalista államokkal"
szemben, ahol a munkástömegek véleménye ellenére vezetett háborúi
a társadalmi viszályokat és az osztályok harcát még inkább súlyos-•f bítja — aminek viszont előbb, vagy utóbb visszahatása támad a termelés terén. A szovjet rendszerben számítani lehet a munkás-össze- fogásra, amely összekapcsolja az arcvonalat a hátországgal.
Ahhoz, hogy ez az összefogás szabadon érvényesülhessen, termé- szetesen az is szükséges, hogy minden katona, minden polgár tudatá- ban legyen a kötelességeinek és tudatában legyen annak az összefogás- nak, amely őt a rendszerhez köti. Ez az, amiért á kormány olyan nagy súlyt helyez a hadsereg erkölcsi és politikai kiképzésére. Ezt a kiképzést már a katonai szolgálat előtt, a katonai előképzés alatt az Osszoaviachim, a Komsomol és az iskolák is megkezdik. Arra törek- szenek,-hogy az ifjaknál a hazaszeretetet, a kötelességérzést, az össze- tartást, a jócselekedetekre való törekvést és az áldozatkészséget kifej- lesszék. Ez a kiképzés a hadseregnél magánál is folytatódik a politi- kai biztosok vezetésével. Ezeknek a biztosoknak a szerepe nem min-
•díg volt azonos. A polgárháború alatt a biztosok szerepe főleg abban .állott, hogy a hadsereg politikai tevékenységét ellenőrizzék. Ma már mindinkább a parancsnokság támaszává válnak a politikai kiképzés terén, ő őrködik a katona anyagi jóléte és a szolgálaton kívüli élete felett.
Az --előbbiekből kitűnik, hogy a hazának a védelme nem csak a hadsereg kiváltsága, hanem minden polgárnak az a kötelessége, hogy az ellenséget mindenütt és minden külön parancs nélkül pusztítsa, .ahol csak felleli. Ha mindezeket összevetjük .a szovjet hadászati elnné'-
lelekkel, amelyek a nagy mélységben lejátszódó hadműveletek elgondo- lásán alapulnak, a józan következtetés természetesnek veszi a partizán- tevékenység fellépését. A „katona-polgári" kötelesség felfogásának ez a módja a katonai fegyelemre is kihatással van. Ez a fegyelem a mindennapi életet, a termelést vezérlő polgári fegyelemmel együtt fejlődött ki. Ez a vezetők és az emberek közötti kölcsönös bizalmon .•alapul. A katonák és a tisztek közötti viszony, amely a szolgálaton kívül nem tűr meg semmiféle elválasztó társadalmi korlátot, kizárja ,a la'ktanyabéli „nyaggató", fegyelmet. A szolgálat alatt a vezetők
mindig azon vannak, hogy az embereknek megmutassák, hogy a magatartásukat kizárólag csak a közös _ szölgálat érdeke vezérli.
Kerülik, hogy olyan büntetéseket szabjanak ki, amelyeknek „megosuk- lóztatás"-jellége van. Inkább az önérzetre hivatkoznak. A rendi fenyí- tés rendszerint,kifogásolás, megdorgálás. A megfeddést mindig az erkölcsi érzékre való hivatkozás követi; a súlyosabb kihágásoknál a megfeddést mindig a csapat előtt szabják ki, azzal a célzattal, hogy
"kollektív rosszalást vonjon maga után, ami mély erkölcsi hatást vált ki. Mindamellett megtorló igazságszolgáltatásra is 'szükség van a súlyosabb kihágások- és bűntettek büntetésére. Ebben az esetben a kötelességmulasztó katona béke idején a rendes büntető-bíróság elé kerül.. Háború' idején a szervezetszerű katonai törvényszékek lépnek működésbe. Az összefogás elvének megfelelőleg, ami minden polgárra nézve kötelező erővel bír, a gyávaságot, a szökést, a pazarlást, a parancs nem teljesítést, az engedelmesség megtagadását háborús
időkben árulásnak tekintik és halállal büntetik. Azonban a rendszer általános szelleme szerint, ami kizár minden nemtörődömséget, min- den lustaságot és restséget, a Szovjet Hadsereg inkább á jóra törekvő versengéssel kívánja fenntartani a fegyelmet, mint a büntetésekkel.
Ebben a becsteljes versengésben a Komsomol által képzett ifjú kom- munisták fontos szerepei játszanak. Szívükön viselik, hogy magatar- tásukkal és munkásságukkal mindenütt példát mutassanak. Ez a ver- sengési 'szellem a többi katonákra és áz egész hadseregre is átterjed, Ugyanúgy, mint az iparban is megvannak a „stachanovislák".
A szovjet hadseregben mindent megtesznek az irányban, hogy a katonák életét a szolgálaton kívül' kellemessé tegyék. Mindent elkö- vetnek, hogy a katonák általános képzettségének tökéletesítését lehe- tővé tegyék. A katonáknak „Lenin-köreik", ezred-klubjaik és mozgó- színházaik vannak. Gyűléseket, hangversenyéket és színielőadásokat rendeznek számukra. Mindez hozzájárul az általános képzettség elnyeréséhez és a katonákat a rendes társadalmi élet keretei között tartja. Ezzel elkerülik a semmittévő katonák lealázó, céltalan lézengé- sét, amivel pedig a nemrégiben elég gyakran találkozhattunk a helyőrségekben.
(Folytatjuk.) Franciából fordította: Szigethy Miklós
' SZÍNES FÉNYKÉPEZÉS
A
szines fényképezés, de különösen a szines másolatok előállí- tása iránt mind a műkedvelők, mind pedig a szakemberek részéről igen nagv érdeklődés mutatkozik. A rendes- vagyis a szürke árnyalatú képek készítéséhez szükséges negatív- és pozitív anyag, továbbá a fényérzékeny réteg tökéletesítése terén elért eredményeket a kutatók a szines fényképezés fejlesztésére is felhasz- nálhatták. Épp ezért természetes, hogy az érdekeltek a szines fény- képezéssel és a szines másolatokkal szemben ma már igen magas követelményt támasztanak. A színes fényképezési eljárásnál a műked- velő fényképészek egyelőre csak a fényképezést végezhették el ön- állóan, míg a kidolgozás a kiképzett szakemberekre hárult, mert a képek előhívása lényegesen körülményesebb, mint a rendes eljárás- nál. Épp ezért az egyes országokban mindenekelőtt- szakfén.yképésze- ket kellett a. szines képelőhívás rejtelmébe bevezetni és csak ilymódon vált lehetővé az eljárást a gyakorlatban népszerűvé tenni. De a tel- jes népszerűvé tétel csak úgy valósulhat meg; ha az eljárást a műked- velők is könnyen megtanulhatják, az eljárás különleges felszerelést nem igényel és szines képeket bárki önállóan is készíthet.Az eljárások ismertetése ily ,rövid cikk keretében alig lehetséges s így csak az általános elvek rövid leírására szorítkozhatunk. A szines fényképezés az ú. n. három (két) szín eljárás elven alapul, melyet