IRODALOM.
M ü n c h V i l m o s : E l t e r n , L e h r e r u n d S c h u l e n i n d e r G e g e n w a r t . Berlin, Dnncker. 1906 124. 1. 1.50 M.
Münch Vilmos, titkos tanácsos, ki számos kiváló művel tette ismertté nevét a pedagógiai irodalomban, nevezetesen «Vermischte Aufsátze über Unterrichtsziele etc. 1896., Über Menschenart und Jugendbildung 1900., Aus Welt und Schule 1904., Neue pasdagogische Beitrage 1892., Anmerkungen zum Text des Lebens 1904. c. mun- kákkal, ezen művében is a szülők, tanárok és iskolának egymáshoz való viszonyáról sok megszívlelni valót m o n d ; minthogy pedig szám- talan megjegyzése a mi viszonyainkra is illik, azért érdemesnek tar- tottam e művet behatóbban ismertetni.
Az első két fejezet az iskolák ellen felmerülő panaszokkal fog- lalkozik.
A, kulturális élet mélyreható változásainak gyors folyamata egy csomó új kérdést hozott előtérbe ós régi szokásoknak és viszonyok- nak sok hiányát fedte fel. Felsőbb iskoláink ellen való panaszok ma általánosak, de ez az általános elégedetlenség nemcsak az iskolával szemben mutatkozik, megnyilvánul az a közigazgatással, a hadsereg- gel, a munkaadókkal, az egyházzal szemben is ; mégis mindezen pana- szok azonban nem olyan általánosak, mint az iskolával szemben.
Mióta iskolák vannak, azóta mindig panasz volt ellenük; így volt ez már a görögöknél is; saját csemetéikkel szemben különös eljárást, megengedhetetlen elnézést követelnek a szülők és mindig gyermekeik pártját fogják. A középkorban már nem találkozunk ezzel az elégedetlenséggel; akkor az iskola az egyház kezében és szolgála- tában állott; a tanítók nagy jótevők és amit az ifjúsággal szemben tesznek, jámbor cselekedet; a methódus, bármennyire primitív ós pszichológiailag hibás is volt, mégis ment maradt a támadásoktól.
Hogy az ütlegelés nagy szerepet játszott, az természetes és ebben a korban, melyben az aszkézis, a hús élölése nagy szerepet játszott.
A tudást ebben az időben is igen sokra becsülték, ópúgy, mint a humanizmus idejében, amikor éjjel-nappal tanultak pasztán a tudás kedvéért; a tudós a királlyal együtt j á r t ; király és herceg minden ambíciójukat abba helyezték, hogy minél többet tudjanak. Csak las-
san-lassan, midőn belátták, hogy az eredmény nem áll arányban a rengeteg tanulással, hallatszottak kritikai hangok; kezdték az iskolá- kat ócsárolni és követelték a módszer javítását. Az iskolaügyek iránt különösen akkor kezdtek érdeklődni, midőn a külföldi formákhal meg- ismerkedve, világpolgárias műveltséget kezdtek követelni. Modern nyel- vek ismeretét, a jelen kultura megismerését, praktikus számtant, poli- tika és más eféle ismeretet kívántak; ez volt az ú. n. lovagi akadé- miák és más rokoniskolák tanterve. Rousseau szavai szintén sok tekintetben befolyásolták az iskolák elleni támadást; utána Basedow és a philanthropinisták arra helyezték a fősúlyt, hogy a gyermekek játszva tanulják meg a dolgokat, a sok könyvnélküli tanulás szűnjék meg, a nyelvi tanulást váltsa fel a tárgyi oktatás, a testgyakorlatokra nagy súlyt kell helyezni; derült legyen a kedélyhangulat, nevelő és tanítvány között bizalmasabb legyen a viszony, a büntetés lehetőleg kiküszöbölendő. Midezeket a kívánságokat ma is megtaláljuk a refor- mereknél. Utánuk Pestalozzi hangsúlyozta, hogy a helyes nevelés fel- tételezi az ifjú fejlődésének a praktikus érzékkel és humanitással való megegyezését.
A dolgok változása a XIX. században. A XIX. század elején a nevelés ideálja: az erők fejlesztése, sokoldalú érdeklődés és képesség a nagy ós szép iránt, az emberinek megértése, az ember különböző képességeinek harmonikus összhangzása, az egyén szabad fejlődése.
Mindazonáltal az ifjúságot tanulmányi tekintetben túlterhelték; az a felfogás uralkodott, hogy csak a szellemi elet méltó az emberhez, mással pedig nem kell törődni. A tanulók nagy száma és az iskolák szervezete még sok bajt okozott, úgyszintén a tanárok nagy száma egy iskolában, mely az egységes vezetést nehézkessé teszi; hozzájárul még ehhez a tanulók nagy részének tehetséghiánya.
Szép célok és árnyoldalaik. Valamint a politikában azt tapasz- taljuk, hogy egyes pártok bizonyos idő után lejárják magukat, úgy vagyunk a nevelési elméletekkel is. Gyakran az iskolának vetik sze- mére azt, ami csak egy iskolára vonatkozik, vagy azt a hibát, amely az iskolák szervezésében mutatkozik.
Sok panasz részben az iskolák államosításával függ össze: a szülőknek ma már nincs az a beleavatkozási joguk fiaik nevelésébe, ami azelőtt volt; a tanítók ma már nem a szülők megbízottjai; az állam nem engedelmes szolgája a szülőknek. Közvetlenül ma az állam az elemi iskolára bir befolyással, de közvetve a közép ás felső isko- lákra is a jogosítások, továbbá bizonyos iskolafajok felállításával, a tantervek megállapítása és más ogyéb intézkedések által. A szülőkT
nek ugyan megmarad a befolyásuk a nevelés belső életére, mindazon;
által sok tekintetben ki vannak zárva .a nevelésből. Mindabból, ami'
;26 I R O D A L O M .
az iskolán belül történik, ki van zárva a szülő, csak azt a nehéz munkát látja, amit az ifjú otthon végez; kézhez kapja a rossz bizo- nyítványt, látja a tanuló félelmét, hallja a tanárok szidalmazását;
rendszerint nem az iskola jó oldalairól hall, hanem csak rossz olda- lairól ; a büntetést a gáncsot hallja, de a tanárok jóindulatú támo- gatását nem veszi észre. De hiszen az mindig úgy van, hogy mind- azon jót, ami a világban megvan, természetesnek tartunk, a rosszat pedig szidjuk. A tanároktól azt követelik, hogy az ifjak gyermekies dolgait elnézzék, ők maguk pedig (t. i. a szülők) gyermekeik nézeteit
készpénznek veszik és ennek alapján formálják meg Ítéletüket.
Egyébiránt természetesnek kell találnunk azt az antagonismust, mely a tanulók és tanárok között megvan, mert az emberek semmi- nemű korlátozást nem tűrnek szívesen. Ezt azonban a szülőknek is természetesnek kellene találni, mert tudniok kellene, hogy ez a kor- látozás gyermekeik érdekében v a n ; ahelyett azonban azt tapasztaljuk, hogy a szülők gyermekeik rossz sorsát látják az iskolában, mely ellen minden erővel kell küzdeni.
Az 5. és 6. fejezetben folytatja az iskola ellen felmerülő pana- szokat és ezzel szemben állítja azt a sok javulást, mely az iskola éle- tében mutatkozik.
Nézzük csak azokat a panaszokat, amelyek általában az iskola ellen elhangzanak; ezek főkép az előadás módjára, a magyarázatra, a leckék túlnagy mennyiségére, a tanulás mechanizálására vonatkoz- nak ; semmi tekintet nincs az egyéniségre; kicsinyeskedés, felesleges pedantéria, öröm a hibák és hiányok felfedezésében, méltánytalan szigorúság, a jónak el nem ismerése, öröm a gáncsban, a lélek barát- ságtalan hangulata, a kedély hiánya, az ifjúság meg nem értése, feles- leges megfélemlítése, túlterhelés zsarnoki vágyból, nem valami nagy finomsága a beszédeknek. A gazdagok amellett azt is említik, hogy gyermekeikkel nem jól bánnak rossz indulatból; a szegények pedig, hogy gyermekeiket semmibe se veszik stb. — s a tanárok meg bosszú- állók és nem felejtik el azt, hogy gyermekeik valamivel megsértették a tanárt; egyes tanulóknak a másik rovására kedveznek; gyakran egyetlen felelet alapján ítélik meg a tanulókat, a követelmények évről- évre nagyobbak, a tantervekben sok az időszerűtlen, nem praktikus felesleges és önkényes dolog. Sok jómódú szülő még azt is hiszi, hogy holmi anyagi hasznot remélnek a tanárok (priváta órák).
Azonban ne feledjük el, hogy a nevelésben szükséges a pedan- téria, mert itt a kis dolgokra épúgy tekintettel kell lennünk, mint a nagyokra; ha a gyermek a kis dolgokban nem szokja meg a rendet, a nagyban sem fog ahhoz alkalmazkodni. A szabályok bizonyos merev betartására kényszerít még sokaknak közös nevelése.
Ami azt a panaszt illeti, hogy érthetetlen dolgokat tanítanak, csak egy órán kellene jelen lenni, hogy meggyőződnének arról, hogy a tanárok milyen gonddal dolgozzák fel az anyagot. A házi feladatok mindig kisebb ós kisebb számmal szerepelnek.
A laikusok között igen kevesen tudják, hogy az iskola belső életében, különösen a módszerben és más eljárásban mennyi javulás állott be az előbbeni időkhöz képest; folyóiratokban és önálló köny- vekben, egyesületekben és gyűléseken mennyit dolgoznak, hogy az iskola belső életét tökéletesítsék. Nem az a cél ma, hogy a tanulmá- nyokat szaporítsák és megnehezítsék, hanem, hogy egyszerűsítsék és könnyítsék.
Mennyit haladt pl. a történettanítás, földrajz vagy természetrajz tanítása! Ma már sokan azt panaszolják, hogy az ifjúság a legegy- szerűbb dolgokat sem tudja a tanulmányok folytonos megszorítása folytán. Az egyes szakokban ma mindenütt a módszer javításán fára- doznak s mindenütt szemléltetnek, ahol csak lehetséges; nagy súlyt helyeznek az érdeklődés felkeltésére, a nyelvtanban a szabályok meg- szorítására törekszenek; az auktorok kitűnő magyarázatos kiadásai közkézen forognak. Ma a tanári testületek sok időt töltenek el didak- tikai kérdések tárgyalásával; sok időt fordítanak a dolgozatok javí- tására stb.
Nagy baj az; hogy a szülők gyermekeik előtt sokszor kicsinyes, néha megvető módon nyilatkoznak a tanárokról. Honnan legyen meg tehát az ifjúságban a tanárok iránti tisztelet! Tanárok és tanulók a lakósság nagy része előtt el nem kerülhető (azaz szükséges) rossznak tekintetnek- Minden egyes tanulóval egyénilóg foglalkozni gyakran a legnagyobb nehézségekbe ütközik.
A 7. és 8. fejezetben a tényleges hiányokkal, másrészt a velük szemben létező természetes korlátokkal foglalkozik.
Minden intézménynek megvannak a maga árnyoldalai és így az iskolai nevelésnek is. A tanalók és így az osztályok nagy száma folytán bizonyos mechanizálás, gópiesség áll be a tanításban ós az administratióban. A didaktikai tökéletesedés is sokak előtt mechaniz- mussá lesz; amit a tanítás virtuozitásának neveznek, az is a tanulók szellemét és figyelmét túlságosan igénybe veszi. Ma minden tanár minden szakot egyforma szigorúan követel; nincs fő, nincs mellék- szak. A tornaórák beékelése a rendes órák közé, sem csökkentette a túlterhelést. Nem helyesli szerző az óráknak csak a délelőttre való helyezését; ha a délután szabad is marad, a délelőtti utolsó órák, különösen a kisebbeknél, fejfájással, rosszulléttel járnak gyakran.
A nagyváros a maga idegbontó, izgató, szórakoztató életmód- jával is hátráltatja a nevelés rendes menetét; ezt megerősíti az, hogy
;28 I R O D A L O M .
maguk a szülők is már ilyen módon nevelkedtek; ők már magnk is ifjú korukban többet merítettek az élvezetek poharából, mint kellett volna. Altalános a tapasztalat, hogy az ideggyengeség napról-napra nagyobb.
Az iskolák nem felelnek meg mindig a hygienikus követelmé- nyeknek ; nagy kaszárnyák néha, kellő udvar és levegő nélkül; még mindig hiányoznak a fedett sétányok, melyek 3—400 évvel ezelőtt már megvoltak a kolostori iskolákban.
Még mindig sok az analizálás, interpretálás, ahelyett, hogy a tanulók magukban a remekművekben gyönyörködnének.
A tanárok egyéniségében is sok kifogásolni valót találunk.
A tanártól elvárják, hogy minden tekintetben tökéletes legyen: kis és nagy kötelességeit egyformán teljesítse; nagy legyen a türelme, érzékeny ne legyen; legyen igazságos, tndósa mindig biztos, szelleme mindig friss legyen, értse meg az ifjúságot, szóval ideális ember legyen. De honnan vegyünk annyi tökéletes embert ? Elfelejtik azt is, hogy az élet mennyi bajt okoz az embereknek; nincs mindig vasárnapi hangulat. Gyakran találkozunk az utcán tanárokkal, akik- nek komoly, mogorva, szigorú arca mindjárt elárulja, hogy tanárral van dolgunk; de ez a komolyság a hivatással j á r ; ezek gyakran az iskolában a legtemperamentnmosabbak és épen e miatt aztán künn fáradtaknak latszanak.
Sok tanárnak a társaságban való félszegsége onnan ered, hogy alacsonyabb osztályból származik; de csak sajnálni lehet azt, hogy a felsőbb körök sarjadékai nem lépnek e rögös pályára.
A tanárok sok hibája: az erős önérzet, a felsőbbség .érzete, a javítani akarás a foglalkozásból magyarázható; még mindig nagy óra- számmal dolgoznak különösen Németországban; ezeket a legnagyobb frissességgel megtartani, hogy didaktikalag kifogástalanok legyenek, emészti az idegrendszert. Mindenesetre azonban el kell ismerni, hogy a tanári testületekben az erkölcsi dexekasság nagy mértéke megvan.
A következő két fejezet a tanárok és szülők hibáival foglal- kozik.
Nagy hiánya volt az eddigi rendszernek, hogy benne inkább a tanítás, mint a nevelés jutott érvényre s hiányzott az ifjúságnak valódi, mélyebb átértése. Az ifjúság megbirálásánál gyakran az írás- beli dolgozatoknak előnyt adtak az élő, szóbeli tudás felett, a hibát- lanságnak más pozitív, előnyök, a reprodukálásnak az önálló ítélet felett stb. Egyébként különösen rosszul állunk a tanár és tanulók közötti viszony tekintetében; hiányzik a bensőség, ehelyett a biza- lomnak, nyíltságnak és pietásnak ellenkezőjét látjuk. Újabb időkben ugyan a torna és játék, valamint a kirándulások emelték ezt a viszonyt.
Baj az, hogy a család és az iskola között rendesen nincs meg az á jó viszony, melynek lenni kellene; ennek oka sok tekintetben az iskolában keresendő. Ezek most nyilvános intézetek lettek ; a tanárok közhivatalnokok, határozott kötelességgel a felsőbb hatósággal szem- ben ; így aztán megszűnt az a barátságos viszony, mely az iskola ós a családok között régebben fennállott. Ez a viszony ma különösen abból áll, hogy az iskola értésiti a szülőket gyermekeik hanyagságá- ról, fegyelmi vétségek elkövetéséről, az írásbeli dolgozatok gyengesé- géről, vagy arról, hogy az osztátyt ismételni tartoznak, esetleg iskolai ünnepekre meghívást küld.
Ha a szülők a tanárokat felkeresik, akkor is csak igen rövidre szorítkozik az; a tanárok nem méltatják eléggé az ifjúságot, hogy azzal behatóbban foglalkoznának. Ha pedig ez ellen azt az ellenvetést hozzuk fel, hogy ma már megszűnt az a patriarchális viszony, amely eddig fennállott; ma népesek az osztályok, a tanárok túl vannak ter- helve ennek következtében munkával, akkor ezen változtatni kell;
arra kellene törekedni, hogy minden osztályfőnöknek legalább napi egy órája maradjon fenn a szülőkkel való érintkezésre.
Sok hibát követnek el a szülők is az iskolával szemben. Az iskola és a szülők között még mindig nagy az űr, éles az ellentét, melyet sokban az éretlen ifjúság ítélete folyásol be. Az utcán barát- ságtalanul járó tanítóban sokan ellenséget vélnek látni, sokaknál még az ifjúkori emlékek is hozzájárulnak a tanár iránti gyűlölethez. Keve- set érintkeznek a szülők a tanárokkal, ahelyett otthon és a társaság- ban duruzsolnak, elégedetlenkednek.
A szülőknek már a felvétel alkalmával beható eszmecserét kel- lene folytatni az osztályfőnökkel gyermeke természetét illetőleg; azon- ban a szülők attól tartanak, hogyha gyermekeik hibát felsorolják, akkor ezzel ártanak az ö előhaladásuknak. Mindenesetre több bizalom a szülők részéről csak emelné a kölcsönös együttműködést.
A szülők minden hibáért és sikertelenségért az iskolát teszik felelőssé, ami a legkönnyebb is, holott a gyermek mégis idejének leg- nagyobb részét otthon tölti el; igen ám, de a mai házi nevelés, az élét ezer változatossága, lázas izgatottsága, ídegbontó munkája mellett igen hiányos. Kevés szülő van, amely igazán gyermekeinek él (külö- nösen nagyúri családok) hanem a nevelést űzetett alkalmazottakra bízzák.
Az iskola elleni gyűlölethez sokban hozzájárulnak á reformerek, akik Rousseau szellemében mindentől idegenkednek, ami á kulturárá emlékeztet és az egész iskolának hadat izentek.
A reformerek támadásai.
Ebben a szakaszban a reformerek nézeteivel foglalkozik, akik
;30 I R O D A L O M .
maguk sincsenek tisztában azzal, amit akarnak; közöttük is a legna- gyobb ellentét v a n ; egyik része a mathematikát praktikus alapon kívánja tárgyalni, a másik része a felső mathézist is az iskolába kívánja belevinni; egyik része a szív érzelmeinek fejlesztésére, másik része csak ismeretek közlésére kívánja szorítni az iskolát (Bonus Artúr); egyik része csak a bazai történelmet, másrésze az egész emberiség történelmét állítjp, előtérbe; egyik része a sportok űzésére ösztönzi az iskolát, másik része félti ezektől a tanulók egészségét.
Pedagógiai dolgokban mindenki szakértőnek tolja fel magát és saját tapasztalatai alapján ítél élők és holtak felett. Nagy lármájukkal fel- tűnést keresnek, különben nem vennék őket észre. Fiatalok, a fiatal- ságban pedig sok a tűz, a lelkesedés, a lármázásra való hajlam; sok olyat vetnek szemére az iskolának, mely ma már meg nem állhat
«A tanárok didaktikai munkája csak ismeretek közlésére, a lekérde- zésre szorítkozik, az értelem fejlesztésével nem törődnek, az ifjúságot túlterhelik, a tanulmányok anyaga esztendőről-esztendőre nő, az ifjak legcsekélyebb vétségét megróják." Általában a kultura vívmányait kezdik kicsinyelni; a kulturfáradság jelei mutatkoznak. Minden erkölcsi romlottságért, mely a társadalomban megvan, az iskolát teszik fe- lelőssé.
Bonus Artúr szerint minden bajnak az okozói a class. filolo- gusok, akiket halomra kellene öletni a teutoborgi erdőben, mintahogy Illés próféta az álprófétákkal tett.
A dolog lényege : iskoláink intézményei nincsenek az örökké- valóságnak szánva; javítani lehet és kell is rajtuk, csak okkal és móddal.
A következő fejezetben a túlterhelés kérdésével foglalkozik.
Nem új e kérdés; mióta az ifjúság tanul, mindig volt szó róla.
A múlt század 30-as éveiben újra szóba került, különösen pedig a 80-as években. A legfőbb panasz az, hogy ma minden tárgyat egy- formán szorítanak; nincs különbség fő- és melléktárgy között. Hibás a mai kar, a mai generatio, az enervált szülők egyaránt; nincs ma meg a tanuló ifjúságban a tanulás vágya, a tanulás felett érzett öröm.
Az iskola nyomasztó súlyát még azért is jobban érzi a mai ifjúság, mivel nincsen annyira engedelmességhez szoktatva; azelőtt nagyobb volt ez és erősebb, nem volt meg a túlságos érzékenység sem a tanár gán- csával vagy feddésével szemben.
Egyébiránt sok tánárban sincs meg az érzék a pmdagógia köve- telményeivel szemben; azt hiszi, hogyha szakjában nagy jártassággal bír, akkor jó paedagógus is; sok tanári könyvtárban psedagógiai munkát nem vesznek, paed. folyóiratot nem járatnak.
Az iskola nyomásának másik oka abban is keresendő, hogy a
követelmények minden tárgyban mindenkivel szemben ugyanazok.
Újabban ugyan sok szó esik a felsőbb osztályokban a szabadabb moz- gásról, Mindenesetre emelné a tudományok iránti szeretetet már a középiskolában, ha egyik vagy másik kedvenc tárgyával foglalkozkatik az ifjú. Határozott cél még nem mutatkozik jelenleg, de a kérdés
annyi embert foglalkoztat, hogy előle sokáig kitérni nem lehet.
Ezzel a kérdéssel meg egy későbbi fejezetben is foglalkozik, ahol a többek között ezeket mondja: A nevelésben három dolognak kell érvényesülni: a fejlődés segítése, ellenhatás és közlés; egyiknek sem szabad a másik rovására fejlődni, másrészt egyet sem szabad elhanyagolni. Érezzük a kultura nivelláló hatását ós azért egyénisé-
geket iparkodunk nevelni; már a változatosság kedvéért is, mely mél- tóbb, mint a sablon, személyiségeket, erős jellemeket követelnek. Az egyéniséget mindenesetre figyelembe kell venni, de azért sok hibát nyesni is kell. A nevelés ideáljai a különböző korokban különbözők voltak: a középkorban a szentek, később az erkölcsös ember, ma sze- mélyiségek, erős jellemek nevelése a cél.
Szól még szerző a mintatanulókról is. Sok n. n. mintatanuló az életben nem érvényesül, amiből megint a reformerek tőkét ková- csolnak ; viszont szerintük sok jeles ember az iskolában gyenge diák volt (Humboldt, Liebig). Igaz, hogy tíz annyi jeles embert találunk, akik az iskolában kiváltak, de erről ők nem beszélnek. Bizonyos az, hogy sok testileg fejlődő ifjúnál e korban a szellemi tehetség gyengébb, mely utóbb fejlődik azután ; sok genialis ember nem is akarja magát az iskolai fegyelemnek alávetni. Hogy sok ú. n. mintatanuló az élet- ben nem érvényesül, annak oka, hogy nagyon is megszokták a veze- tést, mely az életben hiányzik. Még a következőket is hozzáfűzhet- ném : Az életben nem mindig a tehetség szerint érvényesülnek az emberek: sokat határoznak az anyagi viszonyok, a körülmények, a családi összeköttetések stb ; másrészt vannak a gymnáziumban kevésbbé tehetséges, de rendkívül szorgalmas tanulók, akik szellemi erejük nagy részét itt forgácsolják el,, úgy, hogy utóbb már fáradtan járnak az emberek között.
Ezzel kapcsolatban még a vizsgálatok kérdését is említi.
Az írásbeli dolgozatokra még mindig nagy súlyt helyeznek. Sokat panaszkodnak a vizsgálatok idegbontó munkája miatt, különösen az érettségi vizsgálatok ellen nem szűnnek meg a panaszok. De ne feled- jük el, hogy 100 évvel ezelőtt, mikor még nem volt érettségi vizsgálat, sokat panaszkodtak a tanulók bizonytalan tudása miatt, amelyet ez a vizsgálat lényegesen megjavított. Tény az, hogy az ifjúságot szo- rítni kell a tanulásra és esetről-esetre szükséges, hogy figyelmét egy dologra concentrálja és akaratát erősítse. Mindenesetre arra kell töre-
;32 I R O D A L O M .
kedni, hogy a vizsgálatok rendeltetésüknek megfeleljenek és inkább a szellemi érettségre, az önálló gondolkodásra helyezzék a fősúlyt és nem a memória erősségére.
A sok gyenge, ideges és más ilyen tanulókkal pedig nem lehet törődni; az iskolai intézmények egészségesek számára valók; gyenge tanulók nem valók az iskolába.
A mű végén a szerző azon óhajokkal foglalkozik, amelyek m a általánosak. A rajz és általában á művészi oktatás fontosságát min- denki érzi, de hogy az aaszthetikai oktatás talán az ethikait pótol- hatná, arról szó sem lehet.
Az idealismus és realismus nevelése nem a tárgyak anyagától-, hanem a tanítók szellemétől függ.
Sok mindenfélét óhajtanának némelyek az iskolába belevinni, de ezzel csak szaporodnék az anyag; mások mennél kevesebb tárgyat és ebben is mennél kisebb anyagot óhajtanak. Lehet, hogy ennek i s megjön az ideje; mindenesetre azonban kívánatos volna, hogy a kor- mány a kísérletezésekre teret engedjen. Végül amaz óhajának ad kife- jezést, hogy vajha eljönne az idő, mikor a társadalom és a szülők az
iskolával karöltve működnének közre az ifjúság nevelésében.
Endrei Gerzson dr.
¥
B e v e z e t é s a p h i l o s o p h i á b a . Irta dr. K r a u s z J a k a b igazgató-tanár.
Első rész: A philosophia lényege, jelentősége és történeti fejlődése.
Budapest, 1907. Ára 4 kor. VIII. + 172. 1.
Második rész: A philosophiának metaphysikai része. Az ismeret- elmélet mai állása. Budapest, 1909. Kapható a szerzőnél: III. Kis- korona utca 10. sz. Ára 5 kor: 196. 1.
A tanárjelöltek legnagyobb része, mikor a paedagogiai vizsgá- lat filozófiai anyagának tanulásához fog, sokat töri a fejét azon, vajJ
jon melyik résszel induljon meg ? * Legtöbbször sok huzódozás után a lélektannal kezdik s a filozófia történetével végzik. S ez még a léghelyesebb sorrend. A középiskolai tanárvizsgálati szabályzat a kö- vetelmények felsorolását a logikával kezdi; pedig sokkal természete- sebb először a lelki jelenségeknek, mint tényeknek törvényszerűségé- vel megismerkedni (pszichológia) s csak azután a gondolkodás nor- matív törvényeivel (logika). A szabályzat a pedagógiai vizsgálat kö- vetelményeinek első csoportja fölé odahelyezi ugyan a ^filozófia» szót,' dé h a a követelmények részleges taglalását végig tekintjük, azt
* Itt számolunk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a legtöbb jelölt nem már az egyetemen, hanem csak ennek elvégzése útán gondol a pasd.
vizsgálat anyagára.
