DR. TEMESVARY FERENC
„Midas csináltatta aranyos
szerszámját"
DR. TEMESVARY FERENC
„Midas
csináltatta aranyos
szerszámját"
KAPOSVÁR 1969
Megjelent a Magyar Nemzeti Múzeum Fegy
vergyűjteményének a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban 1969-ben rendezett vendégkiál
lítása alkalmával
Kiadja: A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága Felelős: Dr. Takáts Gyula
70/1456. Franklin Nyomda, Budapest.
Felelős: Vértes Ferenc igazgató
TT" iállításkatalógust írni valójában nem há- lás feladat, mert a bemutatott anyagon túlmenően a letűnt századok életének, való
ságának és legendáinak bemutatására a ke
retek csak szűk lehetőségeket biztosítanak.
Ugyan így nem teszi lehetővé a szélesebb
körű kibontakozást a kiállítási termek és fal
felületek szűk terjedelme, amelyben emléke
zünk a múltra, a Kárpát-medence területén egybegyűjtött főúri fegyveranyagunk egy részének kiállításával.
Nem első esetben teszünk kísérletet nem
zeti múltunk bemutatására. Az elért ered
ményekről pedig Nagykanizsa, Veszprém, Pápa, Nagykereki, Nyírbátor, Debrecen, Hajdúböszörmény, Sárvár, Szekszárd, Viseg- grád, Baja és számos más vidéki város tesz tanúbizonyságot, ahol tíz és százezrek érdek
lődése igazolta, hogy a művelt embertípus kialakításának előfeltételei megértek. Ezért a Magyar Nemzeti Múzeumnak feladata nemcsak megőrizni tárgyi emlékeinket, ha
nem mindenki számára hozzáférhetővé is kell tennie nemzeti múltunk történeti, mű
velődéstörténeti és művészeti emlékeit.
Főúri fegyverekről írunk és főúri fegyvere
ket mutatunk be, röviden, összefoglalóan, de a nemzeti műkincseket féltve és szeretve.
A múltat emlegetjük, a jelennek szólunk, hogy felhívjuk a figyelmet pusztuló, de még megmenthető értékeinkre.
Magyarország történetét megörökítő vas
kos kötetek, fényes győzelmek és gyászos kudarcok hűen igazolják, hogy Európa népei- 3
nek nagy hadiiskolája Magyarország volt.
Magyar csatatereken dőlt el nem egyszer Kelet- és Közép-Európa sorsa. A „véres zászlók" alatt nemcsak a magyarok vonul
tak fel sajátos viseletben, harcmodorral és fegyverzettel. Ennek köszönhető, hogy a XVI—XVII. században Kelet és Nyugat hatása alatt formálódott nemzeti fegyver
zetünk, amely jellegzetesen egyedüli maradt és számottevő Európában.
A fejedelmi és főúri kincstárakban őrzött fegyverek a háborúk vérzivatarai után egyre jobban fogytak. Összegyűjtésükre, megmen
tésükre már a XVIII. században figyelmez
tettek: „Mi magyarok semmivel sem vagyunk restebbek, mint őseink emlékeinek fenn
tartásában. Mert valóban az eltűnő nemze
tek dicsősége is nem annyira hősi, vitézi tetteikben, mint inkább az emlékjeleknek fenntartása által örökösödik és magasztal
tatik." így nyilatkozik Bél Mátyás, aki a
„nemzet káros gondatlanságát hajdani emlé
kei iránt" a magyar főurak szemére veti.
De csak amikor a nemzet küzdelme az alkot
mányáért, nyelvéért és szabadságáért egyesí
tette az erőket és gróf Széchényi Ferenc meg
alapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, akkor kezdődött el a Kárpát-medence terü
letén található, az egykori küzdelmeinkből visszamaradt fegyverek összegyűjtése. Addig a Magyarországon előkerült műkincsek az osztrák birodalom fővárosába, Bécsbe ván
doroltak.
Az 1807 április 7-én Budán megnyílt or-
%
szággyúlés a magyar kultúrtörténeti emlék
anyag védelmét törvénybe iktatta. Gyorsan gyarapodott a Nemzeti Múzeum műkincs
állománya, jóllehet az évszázadok veszte
ségét minden eredmény ellenére sem lehetett behozni, mert nem voltak nemzeti arzená
lok és a Hunyadiak, Zrínyiek, Nádasdyak, Báthoriak, Rákócziak ismert nagy fegyver
gyűjteményei már elkallódtak, — részint a családok kihalta — részint az osztrákok által történt elkobzások következtében.
A főúri díszfegyverek bemutatásánál nem lenne szerencsés a. tematikus vonalvezetést követni, mégis bizonyos egységek kialakítása elkerülhetetlen. Ennek megfelelően az első terem három nagyobb témakört ölel fel.
A XVI—XVII. századi magyar, nyugati és egyben zsoldos fegyverzetet és elkülönítve a vadászati anyagot. Az első tárló vadász- jelenetes, maratott díszű tekervényei (szám
szeríj felhúzók), pompás kidolgozású, gaz
dagon berakott számszeríjai az ipar magas szintjéről tesznek tanúbizonyságot és egy
ben mutatják, hogy a szűnni nemCfakaró belső és külső harcok ellenére főúraink| fény
űző életet élnek. Az íjak, zajtalanságuk, nagy átütőerejük miatt még a XIX. században is jelentős szerepet töltöttek be. A hozzátar
tozó nyílhegyek formája igen változatos volt.
A célnak megfelelően választották ki a gúla alakuakat szőrmés vadakra, a hegyeseket medvékhez és a vágó nyílhegyeket repülő szárnyasokra.
A kézi íj és számszeríj mellett egyre töké-
letesebb lett a lőfegyver. Ágyazata és tusája a díszítő motívumok alkalmazásának nagyobb teret biztosított, s ezt a lehetőséget az intar
zia mesterek bőségesen ki is használták. A két topor, vagyis lőberendezéses fokosbalta csont-
és gyöngyházberakása is alátámasztja állí
tásunkat. Díszesebb formája vezéri jelvénnyé lett. Egykori leltárak a fraknói vár Eszter- házy-féle ingóságai között — 1654-ben — emlegetnek egy puskát: „aki mind csákány, mind pizdulya", azaz csákány és pisztoly.
A Nádasdy-féle ingóságok között is vannak csákányok, „kikben puska vagyon". Vala
mivel szélesebb a puskák, karabélyok, hosszú- csövű pisztolyok ágyazata. Ennek megfe
lelően még nagyobb tér nyílt a középkor esztétikai igényének kielégítésére. A XVI—
XVII. századi keréklakatos vadászpuská
kat, csinkapuskákat, amelyek gazdag díszít- ményeikben hűen őrizték meg a főúri világ gondolkodását, érzésvilágát, minden főúri fegyvertárban megtaláljuk. Hagyományos formát őriz az I. K. monogramos, 1670-ben késztilt lőfegyver, amely Kőszeg címerét is megörökítette számunkra. Remek érzékkel, világos szemlélettel komponálták a tusán látható táncoló jelenetet, Ganimedest a sassal. A nyugati világ mellé való felzárkó
zást igazolja F. Zelner salzburgi mester remeke, amelynek csatajelenetei, állat-kom
pozíciói és indadíszei nem emelkednek a magyar mesterremekek fölé.
A tárlóban központi helyet kapott a ter- sényi (csinka) puska, amelyet csonttal és
gyöngyházzal gazdagon kiraktak. Ezekkel madarakra lőttek. A hozzátartozó lőpor
tartó a fegyverhez hasonlóan díszített. A kedvelt tojásdad forma a XVI—XVII. szá
zadban uralkodik, de az előkelőbbek sokszor:
elefántcsontból készíttették. Az ellentétek érzékeltetésére helyeztünk a tárló fenekére egy szarvasagancs lőportartót, amely díszes- sége ellenére is népi munka. Felirata is igazolja, hogy származása magyar. Legtöbb
jüket geometrikus díszítés borítja, de meg
találjuk rajta a medveölő vadászjeleneteket, madarak s vadállatok képeit is. A népi művészeket általában ügyetlenség jellemzi a lőportartók állat- és ember alakjainak ki
alakításában, de művészek a virágok, a növényornamentika stilizálásában.
A szokatlan méretű vadászkések neve cinquedea, azaz 5 ujj széles penge, „ . . . minő
ket a velenczei nemesek viseltek". A penge egész felülete gazdagon maratott. Vadász
jelenetek, haditrófeák, ifjak és leányok, esetenként szerelmi jelenetek, meztelen ala
kok díszítik. Látjuk Hercules küzdelmét a krétai bikával, Lucrétia halálát. Mind-meg annyi dicséri a XV. századi olasz mester munkáját.
A következő tárlóban a katonai élet magyar vonatkozásait szeretnénk kihang
súlyozni, központi helyet biztosítva a huszár
ságnak, amely a XV. század vívmánya.
Neve Hunyadi Mátyás 1458-ban kiadott rendeletéből fakad, mely szerint ^minden húsz telek után egy lovas-állítassék", Vért> W
jük és fegyverzetük a XVI. században is lényegesen eltér a lovagi fegyverzettől. A bemutatott huszársisak a bécsi műkincsek
kel került Magyarországra. A brigantin a lengyelek kedvelt vértje, Magyarországon soha nem tudott meghonosodni. Kardjaink díszítése ékesen bizonyítja, hogy a török fegyverzet befolyása a XVI. század második felében és a XVII. század elején tovább növekedett. Legvitézebb huszárjaink keleti fegyverzettel harcolnak, amihez többnyire hadizsákmányként jutottak. így került ma
gyar kézre a tárlóban bemutatott bosnyák uralkodói kard, amelyen 9 ékkő befogadá
sára szolgáló foglalatot találunk. De ki
emelkedő darab a bécsi műkincsekből szár
mazó Mátyás kard, amelynek felirata „Mat
hias Corvinus Rex Ungariae Pro Rege Divina Lege et Grege". Hasonlóan szép darab a Béla Rex et Filio Suo Geyza Mortuus est Anno-Frameam et Corona — MCXXXI
— Objecit Alba, feliratú darabunk is, amely a XVI. századból származik. A tárló aljá
ban zöld bársony borítású skofiumos himzésű főúri nyerget és lószerszámot helyeztünk el.
Felületét aranyozott ezüst veretek, nagy
méretű türkiszkövek, jade-ek díszítik.
A XVI—XVII. században a fejedelmi, főúri kincstárakban található gazdagon cif
rázott, aranyozott, bársonnyal borított nyer
geket elsősorban ünnepélyes menetekre hasz
nálták. Apafi leltára is emleget egy nyerget, amelyen „rendkívül díszesek a cafrangok",
$ fepvesek. és arannyal, ezüsttel hímzettek.
A szerszám többi része, vagyis a fék, a kan
tár, a szügyelő, az orrozó, a kengyelek, a sallangok, a farmatring ízlésesen sárga kar
mazsinból vagy veres karmazsinból készül
tek és felületüket drágakövek borítják.
A hozzátartozó kengyeleket az udvari ötvös aranyból dolgozta ki. A mester még 15 párat készített színaranyból az uralkodó részére.
Nem kevésbé díszes a híres Teleky-nyereg, amelynek ülése piros bársonnyal borított, keleti ízlésű aranyszekfűvel és tulipánnal hímzett. Kapáját és elejét aranyozott ezüst lemez fedi, de alig tűnik elő a csillogó drága
kövek és a gyönyörű színes sodronyzomán
cok alól. Az áthajló részen sodronnyal körül
vett zománcos köröcskék sorakoznak, majd egymással váltakozó rubintok és smaragdok.
A díszítésből a drágakövek tűnnek elő, amelyek méltán versenyeznek a zománcok pompájával. Az ötvös a lemezt ugyanis oly módon munkálta meg, hogy az ékkövek a sodronyzománc fölé emelkednek. Van olyan közöttük, amely nyílt rózsát képez, a többin sajátos keleti motívumok vonulnak végig.
A virágok közepét egy nagyobb smaragd képezi. Az ékkövek átlátszatlan fehér, vilá
goskék és áttetsző zománccal övezettek.
Az aranyozott részeket sodronyzománcos növényzet díszíti. A kanyargó sodrony indái körülfonják a kiemelkedő drágaköveket.
Sötét színű levélben bimbós, majd kinyílott szekfűben és tulipánban végződnek. Egyes szirmokon ezüstlemezből készített madárkák ülnek. Nemcsak a nyereg, de a nyeregvere- 9
tek es a lófelszerelés minden darabja is fel
veszi a versenyt a legdrágább magyar vagy külföldi készítésű díszfegyverrel. Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című nagy
becsű munkájában írja: „ . . . amikor az úrfi felült drágaköves, gyöngyös klárisos szer-*
számokkal, arannyal szőtt takarókkal borí
tott, darutollakkal ékesített lovára, lévén ezüst kengyelekben lábai, csizmáján ara
nyos sarkantyú gyémánttal, vagy rubinttal, smaragddal megrakva, utána az sastollal, s párducz-tigris, egy nehény rend ezüst láncokra szorítva, elől az elkészített sokképen czifra vezetékparipák . . . bizony akármely király udvara Európában cum recreatione megnézhette volna." Kőszeghy Pál Ber
csényi házassága című munkájában körül
tekintően írja le urának barna fakó lovát:
•
Midas csináltatta aranyos szerszámját, Perzsiából hozták nyilván a formáját;
Merő skófiummal tődzötték czaf rángj át, Melyen látni híres Arachne munkáját.
Kőszeghy utal a keleti formára és igazolja a törökös ízlésben készült lószerszámok iránti nagy előszeretetet. Nem harci eszközök ezek. Díszmenetek, lakodalmak alkalmával emelték a fényt. Erre vonatkozó adatok nagy mennyiségben állnak rendelkezésünkre.
Ilyen I. Lipót mátkájának bécsi bevonulása is, amelyen számos jelentős magyar főúr
„díszelgett"* Esterházy Pál negyedik serege, előtt-.12-szépen felöltöztetett lovat vezettek,
„melyeken való nyergek és egyéb eszközök igen gazdagon ezüst és arannyal meg voltak verve és azokon függő tegez és puzdrák igen bőven drágakövekkel meg voltak rakva és mindnik ló ezüst patkóval volt megpat
kolva . . . " A második sereg előtt nemes
ifjak csillagokkal kirakott vörös páncéling
ben vonultak és „vezettek utánok három vezeték lovat, rajtok tegezzel és nyilakkal".
Azt, hogy mindez nem volt szórványos jelenség, a Nádasdy-féle sereg is mutatja.
Ezek a negyedik csapattest előtt nyolc vezetéklovat vezettek, „melyek közül három meg volt festve perzsiai formára rubintok
kal, türkisekkel, cristaldosokkal rakott nyer
gek és szerszámok voltak rajtok és az lova
kon két felől tegez és puzdrák..." Ezen utóbbiak is a főúri fegyvertárak tartozékai és többnyire a lószerszámokkal együtt emle
getik. Sok vonatkozásban a rajtuk található díszítési technika, vagyis kifejezetten a kele
ties művészi megoldás ezüst skófiumban, virágos kivarrásokban nyilvánul meg. Ká
rolyi László leltárában — 1684-ben — skófi- ummal teljesen borított, aranyfonállal kivarrt tegezeket sorolnak fel. Munkácson, Szinnán a Rákóczi ingóságok között, Bercsényi ung
vári palotájában is nagy számban találunk gyakran a növekvő hold motívumát ábrá
zoló tegezeket és puzdrákat. Ezek is csak a fény emelését szolgálják, akárcsak a Rákóczi
árvák aranyos, rubintos nyilai. Jól festettek ezek a lovon és szépen egészítették ki a nyeregtakarókat, amelyek néha atlaszból, vontaranyból is készültek. Thököly fejede
lemnek többnyire török takarói voltak.
Ezek angilai posztóból készültek, vörös, kék, égszínkék, arany és ezüstfonállal szőtt skófiu- mos virágos díszítésekkel. Az Apafiak, Rákócziak, Esterházyak a családi címert is
aranyszövéssel szövették takaróikra. A meg
maradt darabok jól mutatják, hogy az ős
hazában már megkedvelt élénk színek alkal
mazása nem ment ki a divatból. A szekfűs, gránátalmás virág motívumokat csodálatos harmóniával osztották el a felületeken.
A középkori lovagi felszerelések legpompá
sabb darabjának tartjuk a Zsigmond-kori nyergeket, amelyekből mindössze 21 darab maradt fenn. A Magyar Nemzeti Múzeum három darabot őriz belőle. Ezek művészi kivitelben, fönntartásuk dolgában az ismert példányok legtöbbjével felveszik a versenyt.
Az első, feltevések szerint olasz eredetű.
A bukaresti székesegyház kincstárából ke
rült Magyarországra. A domborművek gaz
dag és változatos sokasága emelkedik ki a felületből. Szent Györgyöt látjuk sárkány
nyal küzdve, s a térdeplő kislányt. Egy angyal mondatszalagokat tart, egy másik nő úgyszintén. Meztelen testét alig borítja lepel. A mondatszalag felirata: Da pacem Domine — Adj békét Uram!
A nyereg 1430 körül készült. Az ismert darabok hasonló korúak és csak néhány darab készült a nyugati tornanyergek idoma szerint. Általában hátrafelé hajló, szív alak
ban kivágott kettős karajú alacsony hát jellemzi. Ennek legrégibb emlékét Kolozsvári Márton és György 1373-ban készített Szent György szobrán láthatjuk. Ezek a típusú nyergek a hazánkban időző Bertrandon de la Brocquiére szerint Magyarországon van
nak divatban. Feltehető, hogy a pompa-
kedvelő Zsigmond király készíttette rajna
menti mesterekkel és a Sárkány-rend tagjai
nak ajándékozta.
A középkori szerelmi világ fantasztikus elemei gyanánt kerültek fel a nyeregre az egyszarvú, az alabárdot tartó vadember, oroszlán ellen küzdő álarcos, sárkányok, szarvasok. A másodikon Szent György alakja jelenik meg ismételten. A nyereg felületén szerelmespárok enyelgését, félmeztelen ala
kokat, zenélő ifjút, vadkan torkába szúró vadász képét látjuk. Szembetűnő a világias és vallásos világnézet közötti ellentét ábrá
zolása. A harmadik nyereg domborművei között ismét ott látjuk Szent György alak
ját, amint a sárkány torkába szegezi lándzsá
ját. A kápa szélén meztelen alakok állnak, néha csak fátyollal vagy övvel, más helyen angyalok, zenélő alakok, majmok, sárkányok.
Feltűnik az egyik hátsó mezőben egy négy
kézláb csúszó szakállas férfin nyargaló nő
„nevess kedvesem nevess" feliratot tartva kezében.
A nyergeken látható jeleneteket csak a németországi szerelmi költészettel lehet ma
gyarázni. Ugyanis e felfogásban a szerelmes lovagok védszentje, Szent György központi helyet kap, ugyanakkor az állatoknak — oroszlán, griff, sárkány, egyszarvú, majom
— az énekesek nyelvezetében más-más értel
me volt, mely erényeket vagy szenvedélyeket jelzett. A sűrűn megjelenő szerelmi párok nem szorulnak magyarázatra, gyakran talál
kozunk velük a lovagkor idejében, kárpito-
-
kon, képeken, a férfiak, nők öltözetéhez tartozó emlékeken.
A főúri fegyvertárak lajstromaiban emle
getik a bemutatott lóhomlokdíszeket is.
Vay Ábrahám türkiszes kantárját „aranyos, gyenge lebegős láncok ékesítik". Legtöbb
jének anyaga arany vagy ezüst, és csaknem minden esetben pajzs vagy holdsarló alakú.
Esetenként megjelenik felületén a tulajdonos neve, családi címere, sőt családi kapcsolato
kat eláruló címerkombinációk. Dobozi Gáspár 1528-ban készíttetett egy szép példányt a család címerével, keleti és nyugati ízlésű keveredett indásdíszekkel, magasfoglalatú kövekkel gazdagon kirakva. A Ráskai—Bodó család pajzs alakú címerét is megörökítő lófej díszét vadászjelenetek, zenélő alakok borítják. A felületén található 1565-ös év
szám pontos kormeghatározását is lehetővé teszi. Szokatlanul nagy méretben készítet
ték a következő tárló lapockacsontokból összeállított XVI. századi lőportartóit. Mind
kettőnek felületét vadászjelenetek, mitho- lógiai alakok töltik ki. Az egyik, feltételez
hetően olasz hatásra, egy jól kidolgozott diadalszekér képét is megörökítette szá
munkra. A kisebbeken úgyszintén harci je
lenetek tűnnek fel szerényebb megfogal
mazásban. Különösen szépen díszített a szarvascsonttal borított díszpuska. Vésett lombozatai között vadkan-, szarvas- és nyúl
vadászat, Éva temetése és a búnbeesési jele
net, német ruhás férfiak és nők tűnnek fel.
16 A másikon a csontberakás között kecskés
címert láthatunk S.P. monogrammal. A csonttal és gyöngyházzal berakott pisztolyok a puskákhoz hasonlóan magas művészi igényről tesznek tanúbizonyságot. A XVI.
században a pisztolymarkolatok kiképzésé
nél gyakori az elefántcsont használata is.
Alkalmasabb ez a vadászjelenetek, sárká
nyok, tekergő kigyók, zöldre festett indás virágok megkomponálására.
A vadászkések pengéit nem kevésbé díszí
tik. Az egyiken III. Ferdinánd lóhátas képével, Miksa bajor herceg, Johan de Werth császári vezér tűnnek fel. Távolabb császári és svéd csapatokat láthatunk.
Az utolsó vadászati tárlóban találjuk a Noé bárkáját is megörökítő díszpuskát, ele
fántcsont állatalakokkal. Egymástkövetik az elefántok, medvék, szarvasmarhák, lovak, farkasok, hiúzok, rókák, juhok, nyulak, majmok, menyétek, tevék és végül szarvasok.
Tusája külső oldalán csontlemezen koronás fejű mezítelen női alakot látunk. Figyelemre méltó darabok még az elefántcsonttal borí
tott, sisakos emberfőben végződő pisztolyok.
Ezeket főúri megrendelésre a XVIII. század
ban készítették.
Fejedelmi és főúri fegyvertárakba bepil
lantva a főúri életforma, a pompaszeretet számos vonatkozása tárul elénk. A krónikás a képet csak gazdagítani tudja, amikor a tüzif egy verek néhány darabját kiemeli. A csáktornyai fegyvertárból származó, III.
Szulejmán török császár (1647—1691) pus
kájának gazdag díszítésére hívjuk fel még a
figyelmet. Ágyazata csontlemezekkel, szo
katlanul nagyméretű koraitokkal, vésett- díszű ezüstlemezekkel borított. Gazdag ara
nyozású csövének díszítése a török sátrakról és szőnyegekről is jólismert motívumokat követi. Hosszú hányódás után került a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyai közé.
Örökre eltűnt viszont az a szinte leírhatatlan gazdagságú anyag, amelyről a Zrínyiek leltára tudósít. Arannyal, gyöngyházzal díszí
tett puskák, ezüsttel kivert pisztolyok, belga karabélyok kerültek idegenbe. Egyedül Buccariból 280 darab szép puskát hordtak széjjel. Károlyvárosból „csak" 8 darabot vittek el, de ezek „arannyal voltak étetve",
„elefántcsonttal voltak kirakva", másszóval pompásművű darabok voltak. Vagyonokat értek és a sokat emlegetett 300 drágakővel kirakott aranydárdával is versenyre kel
hettek.
Főuraink különös gondot fordítottak a lő
fegyverek ágyazatának díszíttetésére. Be
rakott elefántcsont lombozatok, vaddisznók, rókák, medvék, kétszarvút ábrázoló motívu
mok, vagy éppen angyalok jelennek meg rajtuk. A vallásos mester csontfaragó mű
vészetének magas színvonalát egyházi vonat
kozásokkal bizonyítja. Láttuk, hogy meg
eleveníti Noé bárkáját a bárkába siető állat
csordával. És hogy e XVII. századi főúri díszfegyver alkotója a fenkölt eszméken túl
menően az élet realitásaira is gondolt, bizo
nyítja az elefántcsontba megálmodott és művészi kézzel megformált koronás mezite-
len női kompozíció. A művész lehetőségei szinte korlátlanok, hiszen a felületek ki
szélesedése és megnyúlása — a kardpengék
kel és hüvelyekkel szemben — nagy lehető
ségeket teremt. Megörökíti saját nevét, városát, sőt sokszor a megrendelő családi címerét. Máskor az egyszerűséggel hatnak, a cső damaszkolásának nagyszerűségével, a kerék csiszoltságával, az ágyazat finom ki
dolgozásával. A főúri leltárak mindig meg
említik a készítő mester nevét. A híres olasz mesterek mellett feltűnnek a magyarok is.
1556-ban Kovács Mihály jaszói, 1561-ben Scherdinger György késmárki puskaműves működéséről tudunk, de ugyancsak híres mesterek Schirger Orbán, Schindler János, Schwab Kristóf, Hartmann Gáspár. Az utóbbi
1634 körül nemcsak I. Rákóczi György részére dolgozott, hanem III. Ferdinándnak is csinált puskákat „damaskusi vasbul, drága és erős szerszámbul".
Vannak puritán mesterek, akik nagy tudásuk, széles látókörük ellenére mester
műveiken nem örökítik meg nevüket, de művészi formakincsük, technikájuk alapján működési területüket meg tudjuk határozni.
Ez vonatkozik a világviszonylatban is ki
emelkedő, 1626-ban készült diszpuskára is, amelyen a gyöngyház, csont, zománc képezi az ágyazat borítását. Győr ostromát ábrá
zolja, hatalmas sátortáborral, magyar és török lovasok összecsapásával. A művész jó érzékkel komponálta a császári csapatok bevonulását és kivonulását, centrumba he-
lyezve gróf7 Hardegg Ferdinánd várkapitány és Porlin Miklós alkapitány kivégeztetését.
E témakörbe utalható a kőszegi puska, amely Kőszeg címerét és ostromát örökítette meg.
Tudatosan hangsúlyozta ki alkotója a várat és az ostromot, és nem csupán háttérnek alkalmazta, mint ezt a legtöbb esetben lát
hatjuk. Ennek a puskának mondanivalója van, a főúri vadászpuskák legtöbbjével szemben, amelyeken a szarvasok, állatala
kok, vaddisznók, sólymok, papagályok, sár
kányok vagy kürtös angyalok valódi jelen
tésüktől eltávolodva csupán a fegyveripar magas művészi szintjét fejezik ki. Létre
jöttüket a magas technikai felkészültség tette lehetővé.
Fejedelmi lőfegyverek között kell megemlí
tenünk a Báthori-címeres, 1597-ből származó puskát. Alkotója az ágyazaton kívül a szer
számlemezeket is cizellálta, áttörte. Hazai eredetét a zárlemezre karcolt magyar motí
vumok is elárulják. Apafi 1675-ben felfek
tetettleltára aranyozott csövű és zárszerke
zetű fegyvereket említ, gyöngyház és elefánt
csont berakással. Gróf Zrínyi Péter ingóságai között is nagy számban szerepelnek gyöngy
gyei ékesített, arannyal futtatott pisztolyok.
Az említett fegyverektől nem maradnak el a Magyar Nemzeti Múzeum keréklakatos pisz
tolyai, bodoki puskája, amely Berényi György fegyverei közül került ki. A gyöngyházzal gazdagon kirakott puska egyik oldalán Szent György alakja tűnik fel, amásikat vadász- jelenetek töltik ki. A magas süvegű Szent
György térdig érő dolmányban vágtat, s hosszú dárdáját a vele szemben álló sárkány torkába szúrja. Ezeket a puskákat emlegetik a fejedelmi és főúri leltárak Szentgyörgyös lőfegyvereknek.
A következő tárlóban nyugati fegyver
zetet láthatunk. Nagy részét Ferenc József ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
Arányosan tervezett tőrkard, Maximilián ízlésű mellvért és sisak, a hozzátartozó kengyelek a legjelesebb nyugati fegyverko
vácsok műhelyeiből kerültek ki.
Az utolsó tárló anyaga is a nyugati fegy
verzethez kapcsolódik, amit a kardokon, hegyestőrökön kívül a főúri pajzs és sisak is jól mutat. Ezen utóbbi egykoron aranyozott volt. Lovas csatajelenetek, városkép, Isten és angyal alakok díszítik. A pisztolypár II.
Mátyás nevéhez fűződik. A felületeket díszítő Mars, Judit, Lucretia szerkezetileg is sze
rencsés elhelyezése a megrendelő igényessé
gének bizonyítéka.
A második termet a keleti, pontosabban a török hatásnak szenteltük. Az itt bemutatott anyag színességével, pompájával, gazdag
ságával feltétlenül kitűnik és a nyugati fegyverzet fölé emelkedik. A tegezek, puzd- rák — amelyeknek magyar elterjedéséről korábban már szóltunk — a gazdagságnak ugyanúgy jelképei, mint a vörös bársony alapon skófiummal borított, flitterekkel gaz
dagon motivált pisztolytok, amely az utolsó belgrádi basa tulajdona volt egykoron. A jg&r Rákóczi leltárban is említést tesznek hasonló
darabról, amely bagaria bőrből készült, arany-ezüst skófiumos kivarrással, bogláro- san ezüst csattal szerelve — a fejedelem utasítása szerint. Ez is mutatja, hogy a fegyverzet a XVI. században török hatás alatt keleti formák szerint alakul át, de a század második feléig a régi ősmagyar fegy
verzet a nyugati fegyverzettel is együtt fejlődik. Ezen összeötvöződés adja meg a magyar fegyverzetnek azon sajátos képét, amely a világon egyedülálló. A folyamatot nagyon jól láthatjuk a magyarországi szab- lyaanyag vizsgálatakor, a hegyestőrök és díszpallosok elemzésekor is. Az első tárló török szablyája türkizkövekkel, piros ékkö
vekkel, aranyozott ezüst boglárpántos vére
tekkel tipikusan a XVI. század második felében készült török mesterremek, szinte mása a későbbi termekben bemutatott főúri magyar szablyáknak. Ezekről pontosan érte
sülünk, ugyanis vannak hiteles inventáriu- mok (leltárak), amelyek részletesen leírják egy-egy fejedelem, főúr vagyonát. Az össze
írásokból a drágakövek, gyöngyök, fegyve
rek, ruhák szemkápráztató gazdagsága tárul elénk. Főuraink pontos leltárt vezettek, mert a török-magyar—német, kuruc-labanc hábo
rúkban a könnyen mozgatható, kincseket érő főúri ingóságok, elsősorban fegyverek jelentették a biztos vagyont.
Az ingóságok értékének növekedése, de különösen az arany és ezüst árának alakulása Magyarország területén általában, de külö- 24 nősen Erdélyben a művészi fegyveripar óriási
fellendülését eredményezte. „Főúri társasá
gunk igazi magyar része az erdélyi udvar körül csoportosult, s másfélszázadon túl részben Nyugat, részben Kelet felé hajló ízlésnek kifejtésére módot talált."
A tömeges megrendelés, amelynél a kincs
halmozáson túlmenően nagy szerepet ját
szott a főúr művészi igénye is, művészi köz
pontokat hozott létre, melyekben a mesterek magyarok voltak, vagy magyarrá lettek és sajátos „erdélyi ízű" remekeket alkottak.
A nagy fejedelmek, uralkodók csak a kezdeti lökést adták meg, de a nagyművelt
ségű francia, olasz, német megrendelők siettették a teljes kibontakozást. Az idegen hatások következtében az európai stílus
változások a művészt, a főurat vagy a gaz
dag polgárt egyaránt befolyásolták. A dom
borítás, vésés, öntés legrafináltabb formáit
csaknem minden valamirevaló ötvösmester ismerte. Az aranyozás különféle nemei, a filigrános technika egész köre, több régóta dívó s néhány akkoriban feltalált zománco- zási mód, drágakő, korall, gyöngy, megannyi hathatós díszítési eszköz az ügyes ötvös szertárából nem hiányzott. Maguk készítet
ték el a rajzokat, kísérletezték ki, alkal
mazták a motívumokat, s ezeket könyvbe rögzítették. Műhelytitkaikat, tradícióikat nemzedékről nemzedékre származtatják to
vább. Mások a külföldi mintákat követték, egyesítve a magyar és keleti motívumokat, hogy versenytársai lehessenek a jobb körül
mények között működő külföldi piacnak.
A köznapi használatban levő fegyveranyagon is alkalmazzák az új motívumokat, érez
tetik a „keleti szemléletet", csak tompítot- tabb formában. A tárgyakat a rávésett bölcs mondások, intő szavak, a megrendelő családi címere rendkívül változatossá teszi.
Alkotásaik bámulatosan gazdag képzelő
erőről és a jelképek iránti nagy előszeretetről , tanúskodnak. A mithológiai emberi és állati
lények kedvelt motívumok. Ezek alkalma
zásával a régi kor gondolkodásának meg
felelően mindig kifejeztek valamit. A vallá
sos művész inkább a legendák alakjai felé fordult. Ezek között komoly szerepet kapott Noé bárkája, Szent György alakja, vagy a gyermeket tartó Jézus. Mások a szobrá
szati vagy dramatikus hatást az opálok vagy gyöngyök diszkrét fényével, a smarag- 26 dok, rubintok, zafirok erős színhatásával, a
sokszínű kövekkel versenyző zománcokkal érték el. Thököly Imrének a mindennapi használatra szánt kardját is zománcdíszítés borította. Találkozunk Serédy Benedeknél is zománccal „a türkizes, aranyos, cápás, bog
láros, zománcos kardon". A legszebbnek azonban Kemény János erdélyi fejedelem kardját tarthatjuk, amelyet hosszú időn keresztül Báthori István kardjának tulaj
donítottak. Hüvelyét, markolatát keretes zománcú virágok ékesítik, ugyanúgy, mint az azonos műhelyből kikerült Kemény János nevével jelzett szablyáét. Bizonyos puri
tán merevség jellemzi a két világhírű mű
tárgyat. Ugyanis alkotója csak kétféle zo
máncot alkalmaz, amelyek hatása komor és ünnepélyes. Az ötvösök a díszfegyverek, ötvösművek XVI. századi nagy keresletének hatására azon fáradoztak, hogy a csekélyebb értékű művek is tetszetősek, sőt egyenesen feltűnőek legyenek. Ezt a zománcnak és a sodronyozásnak ügyes alkalmazásával érték el: aránylag kevés drága fémmel, gyorsan végezhető munkával változatos alakú szín
gazdag díszítéseket készíthettek. Szinte ma
guk sem tudták, hogy Közép-Európa egyik legizgalmasabb technikai eljárását dolgoz
ták ki.
Ezzel kapcsolatban említést kell tennünk még olyan műkincsekről, amelyek ugyan e kiállításon nem kerülhettek bemutatásra, de világviszonylatban is kiemelkedő darabok,
így főúri fegyverekről beszélni nem lehet anélkül, hogy ne tegyünk említést az olasz
reneszánsz ötvösművészetének remekéről, II.
Ulászló király pápai díszkardjáról, amelyről tudjuk, hogy Domenico de Sutrionak 1509- ben készült alkotása. Kézvédője cizellált aranyozott ezüst, a markolatot aranyozott ezüst gomb zárja le. Zománcos díszítése, amelyre a Roveré-címert arannyal festették fel, ma már erősen megkopott. Tokja, amely aranyozott és vert ezüstből készült, áttört művű ötvösmunka. Maszkaronok, delfinek, groteszk fejek egymást váltogatják a jó érzékkel elosztott akantusz-indák mustrá
ján. A hüvely végén, kissé domború zománc
lapon ismét feltűnik a Roveré pápai címer, amely láthatóan kétféle technikában készült.
Alsó fele nielló technikájú, a felső fele vésett- aljú zománc. „A kétféle zománctechnikának egyazon lemezen való alkalmazása már ön
magában is fényes bizonysága annak a mes
teri készségnek, amely e diszkard ötvösét jellemzi." Remekműnek tarthatjuk a kard
hoz tartozó művészkéz-tervezte aranybrokát övet. Mintáját háromféle motívum szolgál
tatja: a Rovere-címer, a pápai hármaskorona a Péter kulcsokkal és végezetül egy indadísz, amely hét heraldikus elemet kapcsol egybe.
A kulcsok közül az alsót ezüst sziromból, a címerpajzsot kék selyemből szőtte Bernardo Ser Silvano, akinek nevét Pietro Mancino nevével együtt — aki a kardtok készítője volt — a pápai kamara precizitása fenn
tartotta számunkra. Ezt a remekművet II.
Gyula pápa II. Ulászlónak küldte buzdításul 28 a török elleni harcokra. Alig hetven évvel
később a tiroli főherceg birtokába került és hosszú hányódás után az 1932 november 27-i velencei döntőbírósági ítélet értelmében a bécsi műkincsekből Magyarországnak jut
tatták.
A világviszonylatban is egyedüálló és a középkori magyar szablyák legpompásabb és legépebb példánya 1514-ben készült és a feltevések szerint magyar főurak ajándékoz
ták Tiroli Ferdinánd főhercegnek. Markolata, erősen megnyúló keresztvasa, hüvelye és öv- veretei aranyozott ezüstből készültek. A markolat és hüvely palmettás díszítései emlékeztetnek a vezérek korának díszítő stílusára. Markolatának kupakján IHS és
J. F. jTionogrammot látunk, melynek alapján
— a keleti motívumok ellenére — a török eredetet kizártnak tartjuk. Ugyancsak ki
fejezetten magyar művész alkotása az a szablya, amely előreszgezett kopjával vág
tató tárcsás huszár képét ábrázolja. Hüvelye és markolata aranyozott ezüstből készült.
Két hüvelypántja áttörtmívű, stilizált ló
here-levelű, csúcsíves párkányzattal ékesí
tett. Az egyes hüvelypántok közötti részeken féldomború, sújtásszerű díszítés mellett be
vésett, stilizált sárkányok, angyalfőn álló női alak, magyar gyalogos vitéz, Ádám és Éva alakja elevenedik meg. A hüvelyen ki
hangsúlyozott sujtásos díszítés a XVI. szá
zad elején feltételezhetően Dürer ornamen- tális rajzai nyomán terjedhetett el. Később speciális magyar díszítménnyé vált.
Királyi ékszer Szobieszky János lengyel király niellóval berakott, arannyal és gyé
mántokkal díszített szablyája, amelyet 1880- ban ajándékozás útján szerzett meg a Magyar Nemzeti Múzeum. Markolatgombját nielló
val berakott aranylemez borítja. Tetejét gyémántokkal szegett kristálylemez ékesí
ti, amelyen egy lovas vitéz és egy legyőzött pogány körvonalai bontakoznak ki. Kézvédő
pántja és tokveretei színaranyból készültek erős keleti hatás alatt, amely a nielló haszná
latában és a kristály sajátságos ékítésében is megnyilatkozik.
Az olasz reneszánszkori fegyverek egyik legszebb példánya Georgius Ghisi mantuai 30 mester alkotása. A kard kosarát ezüsttel
berakott groteszkek, s az olasz- reneszánsz díszítő elemeiből összeállított cifraságok bo
rítják, közöttük kisebb kerek medaillonok a római császárok ezüst arcképével. A középső medaillonokon allegorikus jeleneteket helyez
tek el. Markolatgombja hat mezőre tagolt.
Két mezőbe egy-egy ismert imperátor arc
képe került az 1570-es évszámmal. A hatodik mezőt ismeretlen címer tölti ki. Hátul fel
tűnik a nevezetes mantuai ötvös és vésnök neve, akit nem véletlenül tartották a XVI.
század második felében a legkitűnőbb mű
vésznek.
Kifejezetten magyar vonatkozású Dúló Gábor korponai kapitány türkiszekkel éke
sített, aranyozott ezüst szablyája, amely a penge tanúsága szerint előbb Kamuthy Balázsé volt. A markolat alatt megtaláljuk Wundes János (1560—1610) solingeni kard
csiszár nevét is, császárfőt ábrázoló bélye
gével. Méltán sorolhatjuk ide Sennyey Pong- rácz erdélyi tanácsos (1593—1610) 160 tür- kisszel ékesített török-perzsa ízlésű pallosát, amelyet ajándékba kapott a Dési pasától, akinek eltévedt leányát 1601-ben hazavitte.
Vagy azt a török-perzsa ízlésű díszpallost,
amelynek felületét az aranyozott ezüst vére
teken kívül türkiszek, rubinok és két hamu
színű jade teszi feltűnővé. Pengéjének fel
irata: „LADISLAUS GARA REGNI HUN
GÁRIÁÉ PALATÍNUS MCCCCLVIII." Ezért sokáig mint Gara László kardja szerepelt, jól
lehet Litteráti Nemes Sámuel alkotása. Hi
teles darab Bethlen Ferenc (+1654) száz
ötven türkisszel kirakott hegyestőre. Bethlen I. Rákóczi György főudvarmestere és fe
jérmegyei főispán volt, aki a család hatal
mának és gazdaságának igazolására a család címerét is felvésette a tőrre a tekerődző kígyóval, Franciscus Bethlen felirattal. Mel
lette kell megemlítenünk egy másik díszes hegyestőrt is, amelyet a XVIII. században a gyulafehérvári székesegyházban találtak, ifjabb Hunyadi János sírjában. Apró, de nagymennyiségű türkiszkő elhelyezése és gazdagon aranyozott ezüst fölszerelése alap
ján valószínűleg XVII. századi alkotás.
Kétségtelen, hogy az egyik leggazdagabb főúri fegyvertár a Zrínyiek kezében volt, mint erről a híres holland utazó Tollius Jakab útleírása is beszámol : „A kastély igen pompás és nagykiterjedésű. A török támadá
sok ellen jól védett. Majdnem minden oldal
ról víz veszi körül és földalatti folyosói vannak. Megcsodáltuk a barbár környezet
ben a legnemesebb ízlésben épített épülete
ket, a gazdag berendezést, s a kiválóan mű
velt családot. Mindenütt fényt és pompát láttunk. Az oszlopcsarnokban felfüggesztve sorakoznak nagy sokaságban a zsákmányolt
török vértezetek, íjak, tegezek, buzogányok, pajzsok és különböző fajtájú fegyverek, amelynek pompája azonban a damaszkuszi szablyák fénye mellett elhomályosodik. Akad tak köztük arannyal és ezüsttel díszített markolatuak, drágakövekkel gazdagon ki
rakott hüvelyűek. Láttuk a termekben a töröktől zsákmányolt, vérrel itatott zászló
kat. Megtekintettük a fegyvertárat is, amely színültig tele volt ércmozsarakkal, bombák
kal, vetőlándzsákkal, valamint szablyákkal és legkülönbözőbb fajtájú fegyverekkel." E rövid leírás is elárulja, hogy az ékköves dísz
fegyver nem a fegyvertárban kapott elhe
lyezést, hanem a lakószobákban emelte a fényt, hirdette a múlt dicsőségét, köztük az a pallos is, amelyet a Sermage-családtól szerzett meg a Magyar Nemzeti Múzeum.
Markolata jellegzetes perzsa formát követ, keresztvasa kétoldalt aláhajlik és sárkány
fejben végződik. Ez a darab is igazolja, hogy kardjaink markolatának kialakítására nagy hatással van a török által közvetített arab és perzsa markolat. A markolatgomb az araboknál állatfejben végződik; a perzsák
nál egyszerű levágásban zárul. Az említett Zrínyi pallos markolata és keresztvasa a vezető tüskékkel együtt türkiszkövekkel borított. Hüvelyét 5 pánt tagolja és 122 darab rekeszes foglalatban ülő türkiszkő ékesíti. A hüvelypántok közepét rekeszbe foglalt nef rit tölti ki, mindegyikében 5—5 kis
méretű, aranyfoglalatú türkiszkővel. Pengé
jét a mester ezüsttel tausírozta, nem felejtve
el intő tanáccsal szolgálni: „Senden demitli olan y la ortak ólma", vagyis: ne légy társa náladnál hatalmasabbnak. A pallos értékén és eredetiségén nem változtat a penge másik lap
jára került multszázadi téves szöveg. Ez ugyanis a darabot megjelöli és a Zrínyi-, vala
mint a Sermage-család kapcsolatait igazolja.
Nem véletlen, hogy a fejedelmi kincstá
rak, főúri hadszertárak hegyestőrökkel is igen gazdagon el vannak látva. Ez is sajátos magyar fegyver, amelyet a külföldi iroda
lom sokszor „magyar hegyestőrnek" emle
get. Kialakulását a XV. századra teszik és a lemezvértek elterjedésével hozzák kapcso
latba. II. Lajos király kincseinek összeírása
kor, 1528 április 22-én említenek egy „gla- dium hegyes"-t egy gladium italicum mel
lett. 1645-ben Poyniczky Horváth Mihály özvegye írja végrendeletében: „Item maradt volt énnálam János király hegy estőre zo- mánczos". A díszítőművészetnek a hegyes
tőr éppen olyan tárgya volt, mint a szablya vagy a kard. A hüvely és markolat díszítése, vagy borítása a vezetékparipán azonos a nyeregével, amelyhez tartozik. így egy XVII.
századi leltárban olvassuk: „Egy ezüstös, aranyos kék bársonnyal burított, és türki- sekkel kirakott nyereg, kinek kengyeli ezüst
ből valók, s aranyosak... kinek kék aranyos csatja vagyon . . . ahoz való kék bársonnyal burított ezüst aranyos virágosán ki csinált türkises hegyestőr, kinek szíjjá kék selyem
ből arany skófiummal koczkásan szőtt, 34 annak alya veres karmazsinnal bélelt; ezüst
aranyos, kék csattja vagyon hat bogláros és két peczke..." 1661-ben Berényi György,
1665-ben Bónis Ferenc, 1670-ben Zrínyi Péter aranyozott, ezüst hüvelyű ékkövek
kel gazdagon kirakott hegyestőreit emiege-
tik. A Bethlen Kata, Eszterházy Ferenc, II. Rákóczi Ferenc hagyatékából származó díszes, ékköves hegyestőrök a művészi ízlés magas szintjéről tesznek tanúbizonyságot.
A markolat külső megmunkálása a pallo
soknál sem volt más, mint a szabályák- nál. Tekert és ezüst markolatú pallost Zrínyi Péter birtokában találunk a Thököly-féle ingóságok között. Apró türkiszkő sárkány, szájában korállal. Híres a Thököly-féle sárkányfejes pallos és nem utolsósorban a vagyonnal felérő Nádasdy-féle pallos, a- melyen a sárvári leltározók 1670-ben 700 rubintot számoltak meg.
A főúri családok elsősorban a korábbi év
századok „sok vért látott" emlékanyagát sorolják a díszfegyverek közé. Csak kevesen voltak olyanok, mint a már említett Tiroli Ferdinánd, aki a gyűjtést a nagy küzdelmek kellős közepén kezdte meg. Megtehette, mert I. Ferdinánd fia volt és közvetlenül is kap
csolatban állt Magyarországgal. A nagymű
veltségű, humanista eszméktől áthatott fő
herceg 1556-ban Bécsből érkezett Kanizsára.
Itt készült el az a vértezete, amelyet „ezüst huszárvértezet" megjelölésével világszerte emlegetnek. Ornamentikája sajátos magyar és török ízű. E hadjárat alkalmával a fő
herceg nagymennyiségű magyar fegyver
zetet gyűjtött egybe, amelyet később az Ambras-i várkastélyban helyezett el. Már az egykori leírások megemlítik Zrínyi, Thury György, II. Lajos magyar király nevéhez 36 fűződő emlékanyagot. A Tiroli Ferdinánd
fegyver-gyűjteményét ismertető első kata
lógus az emlékanyag egyik legszebb darab
jának tartja IL Lajos király vértezetet. A feljegyzések szerint I. Miksa császár adomá
nyozta 1515 július 23-án a fejlődésben nagyon visszamaradt kilencéves Lajosnak.
Fő jellemzője a burgundi sisak, amely hat különálló részéből áll. Kidolgozása folytán a páncél és a sisak egy darabból állónak lát
szik. A díszítő négyszögek mindegyike pré
selt, majd kémiai úton kimaratott és végül bearanyozott, viráglevél-forma dísz tölti ki, amely a landsknecht-viselet jellemző hasított díszítményének utánzata. E ruha jellemző sajátossága, hogy négyszögletes darabokból volt összevarrva, minden darab négy helyen kihasítva, ami lehetővé tette az aranyfona
lakkal átszőtt vászon vagy színes selyem
ing kivillanását. E páncélnak cipői is eltér
nek a Miksa-korabeli hegyes cipőktől, ameny- nyiben ezek is a landsknecht viseletre emlé
keztetnek tompa, vágottvégű lezárásukkal.
A fegyverzet szélén zsinórutánzat fut végig és ehhez maratott, aranyozott, hímzést utánzó sáv fűződik. A mellen egy női fejjel ábrázolt „Jungfrauenndler" látható, amely Nürnberg városa hármas címerpajzsának egyikében előforduló alakhoz hasonlít. így feltételezhető, hogy ott készült német munka.
Más ízlésben készült az úgynevezett Maxi
milián divatú vértezet, amelynek egész felü
letét a mester gazdagon bordázta a XVI.
század első felében. Az M. P. névbetüs flandriai páncélverő mester viszont a felüle-
tekét simára dolgozta ki és szokatlanul vas
tag lemezt alkalmazott, amelynek követ
keztében a sisak meghaladja a hét kilót.
Az ifjabb Worm si Vilmos mester nagy művészi hozzáértéssel és gonddal készítette keleties felhőornamentikáit 1551—1554 kö
zött Augsburgban. Vértjéhez — amelyből egy példányt Magyarország is birtokol — lovagi tornához való, cserélhető mellvas is tartozik.
Az említett főúri díszvértek a XVI. szá
zad folyamán többé-kevésbé a főúri pompa növelését szolgálták a királyi udvarok foga
dásain, ellentétben a nehéz tornavértekkel.
Az utóbbiak nagyon el voltak terjedve hazánkban, hiszen a harcias szellem kifej
lesztésére is szolgáltak. Fejedelmek és tar
tományurak már a XII. században meghív
ják a magyar lovagokat Augsburgba, Nürn
bergbe és a franciaországi nagyobb játékokra.
Károly Róbert személyesen is résztvett ezekben a játékokban, amit egy 1319-ből származó okirat is igazol. Ez alkalommal a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Ist
vánnak három fogát ütötte ki, amelyért az uralkodó kárpótlásul Pózsát, Somogyit és Somot ajándékozta neki. Beatrix menyeg
zője alkalmával nyolcszor rendeztek torna
játékot cseh, bajor és német hercegek közre
működésével. Ezekkel a játékokkal utoljára Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem udvará
ban találkozunk, de átalakult formája, a huszártorna tovább él a )^VII. század folya- 38 mán is.
A XIV. század közepétől határozottan különbséget tesznek hadivért és tornavért között. A különbség a lemez vastagságában, a sisakban és a csataköténynél mutatkozik meg. Kidolgozására nézve remekműnek te
kinthető egy ilyen vértezet, hiszen a lemezek mozgása és állóképessége a lovag életének biztonságát szolgálta. A mondottak jól kö
vethetők a Magyar Nemzeti Múzeum torna
vértjein is, amelyek a XV—XVI. század fordulójáról származnak.
Ezek a vértek ma már gyér számban for
dulnak elő. Esterházy Ferenc leltárában kilenc darab szerepel. Első helyen egy dupla vaspáncélt említ, amelynek nyakát aranyo
zott ezüst, domborúan kivert virágok díszí
tik. Gallérján 60 darab csillag alakú ezüst virág és 59 darab kisméretű csillag ékeske
dik, és „ezüst dróton 166 borsó nagyságú kláris függ alá".
Ugyancsak virágok ékesítik — e terem
ben bemutatott — Pálffy Miklós győri hős vértezetet, amely a bécsi műkincsekkel ke
rült vissza Magyarországra. Felületét ízlé
sesen tagolja a függőleges bordázás és az indavonal. Arcvértes zárt sisakján Merkur botjegyet látunk. Egészében véve franciás ruhaviselethez van szabva, amelyet az udvari szolgálatban magyar főurak is viseltek. E páncélt állítólag Pozsony városa ajándékozta Mária Terézia királynőnek 1741-ben.
Díszítésük tehát rendkívül változatos és mindenben követi a fő stílusáramlatokat.
Ritkábban, de előfordul az ékköves díszítés,
mint ezt Rákóczi 1688. évi ingóságainak összeírása is mutatja, ahol kiemelnek „egy pár arannyal bevont, rubintokkal és türki- szekkel kirakott karvasat". Thurzó Imre pedig 1621 november 5-én kelt leltár szerint hátrahagyott egy kisebb vértet „ . ' . . ezüst, aranyozott, zöld kövekkel, rubintokkal, tür- kisekkel rakottat... ", valamint egy »...
mesterséges szép vértet, zöld veres kövekkel rakottat, a közepi gyöngyökkel ékesített, majd egy másik aranyba süllyesztett türki- sekkel, rubinttal rakottat..."
A főúri vagy fejedelmi vértezeteknek szoros tartozéka a sodronying és sodronyos vassapka. Csak a gazdagoknak jutott osztály
részül, hiszen a sodronyos páncélöltözetek készítése még a XIII. században is nagyon lassú, s csak a XIV. században terjedhetett el, amikor Nürbergi Rudolf 1306-ban fel
találja a vashuzalok gépi előállítását. A sod
ronying gyártása meggyorsult ugyan, de a tüzifegyverek általánossá válása következ
tében csak másodlagos szerepet kaphatott.
Magyarországon viszont a XVIII. század végéig szerephez jutott nemcsak a harc
tereken, de a fejedelmi udvarokban is.
II. Rákóczi György ezüst sodronyingén a gallért összefogó kapcsok ugyanúgy ara
nyozottak, mint a vállpántok. A sodrony egész felülete aranyozott ezüst csillagokkal kihintett, gazdagítva nap és hold motívu
mokkal. Emeli a hatást az aranyozott ró
zsákba foglalt — nyakláncalakban alkal
mazott — kövek nagy mennyisége. Erdély-
ben készült magyar munka. I. Apafi Mihály kincstárából is, mint „pompás fejedelmi fegyverzetet" említik meg szép, bársony
nyal bélelt páncélingét. A dobogó kétoldalát alabárdok, spontonok, spétumok, testőrségi díszpartizánok zárják le. A hátteret Eszter- házy Pál XVII. századi pirosmintás selyem zászlója tölti ki, amelyen Sopron vármegye címerét, a császári címert Máriával és a Kisdeddel finom vonalakkal ábrázolta alko
tója.
A félfenekű rézdobokat lóra kötve párosan használták. Bornemissza Anna „dobhordozó"
deres paripáját, melyet 1681-ben radnóti jószágán említenek, a tábori rézdobok hordá
sára tartotta.
A harmadik terem első tárlójában az egyik legszebb XVI. századi keleti ornamentikával díszített szablyát láthatjuk, amely egykoron I. Napoleon császár tulajdona volt. A kis
méretű, vörös bársonnyal bevont szablya Bánffy Miklós nevéhez fűződik. A lengyel karazzin, velencei sisak, nyugati páncélzúzó csákányfokos a csiszár jegyes török szablya a fegyverzet nagyarányú keveredését iga
zolja. Ugyanígy találjuk említeni a főúri leltárakban is.
Az első női díszruha empire divatú. A XIX. század első felében készítették, míg a másikat — amely Szemere Anna tulajdona volt — a XVIII. század második felében.
Világoskék csikozású barna atlasz selyemből készült, selyem hímzésű virágcsokrokkal.
A következő tárlóban ismételten vadászat-
történeti anyagot mutatunk be a XVIII—
XIX. századból. A rövid forgócsöves kovás puska mellett a revolver rendszerű forgó
dobos puskát emeljük, ki amelyet Hember- ger József magyar mester készített. A tárló legszebb darabját azonban Kirner József császári királyi udvari puskaniüves készí
tette Rudolf trónörökös részére. Kirner is nagy számban tesz eleget császári meg
rendeléseknek. Lőfegyvereit külső pompa, sokszor az arannyal tausírozott cikornya, arabeszkes díszítések, állatcsoportok, mozgó alakok jellemzik. Az említett Rudolf-féle puska világszerte nyilvántartott alkotása — mint a szakma remeke — világkiállításokon is gyakran bemutatásra került. Legszigo
rúbb kritikusai is megállapították, hogy:
„Fegyverei tanúságot tesznek arról, hogy milly művek állíthatók ki e szakban, ha az ipar és művészet igyekvése ereje és tehet
sége egyesül."
A terem utolsó tárlójának legérdekesebb tárgya II. Rákóczi György szablyája, ame
lyet az orosz cár ajándékozott a magyar nemzetnek. Az erősen ívelő penge egyik lapjában Georg Rakotzi II. 1643 és Rákóczi erdélyi fejedelmi címre látható. Magyarosan hajlított markolata aranyozott ezüsttel borí
tott, lombdíszítésű. Öntött, keleti stílusú lombdíszekkel ékesített hüvelypántján szív alakú pajzsban a Rákóczi-család címerét örökítették meg az erdélyi fejedelmi címer
rel együtt. Értékét a felületen elhelyezett 164 korállal: kívánták, növelni. A szablyát
1849-ben az erdélyi nők megvásárolták és a szabadságharc vitéz tábornokának, Bem Józsefnek ajándékozták, egy vörös bőr tok
ban, amelynek felirata: „Emlék Bem hős vezérnek, a kolozsvári nőktől 1849." A sza
badságharc bukása után mint hadizsák
mányt vitték Oroszországba, ahonnan 1896- ban került vissza Magyarországra.
A XVIII. század folyamán a főúri dísz
fegyverek a korábbi évszázadokhoz viszo
nyítva leegyszerűsödnek és készítésénél a fő hangsúly kifejezetten az ötvös személyére tolódik át. A barokk kor ízlésének és válto
zatos vonalvezetésének megfelelően e kor
ban is születnek mestermunkák, amelyeknek zöme az udvari élet légkörében élő magyar főurak díszöltözeteinek tartozéka. Liebel József Győrben, Wegdenovszky József Po
zsonyban készítette Európa-szerte ismert remekeit. A tanítványok már az empire stílusban nevelkedtek és — a reformkor igényeinek megfelelően — alkotásaikkal a nemzeti múlt nagy alakjaira, Attilára, Árpád
ra, Szent Istvánra, Mátyás és Hunyadi alakjára, vagy éppen a nemzet érzéseit leg
találóbban kifejező költőkre és írókra hív
ják fel a figyelmet. Griegl ötvös 1837-ben készítette az 1832—36. évi csongrádmegyei követnek ajándékozott ezüst szablyát, a- melyen a Klauzál család címere is helyet kapott, „Ki érdemet vetett, dicsőséget arat"
felirattal. Nem kevésbé híres Tóth Nepomuk János díszszabiyája, amelyet a híres Szent- 44 péteri József ötvösművész alkotott. Ide
•
vehetjük még Büky Zsigmond, Pálóczy László, Kmetty György, Táncsics, Ghyczy Emil, vagy éppen Liszt Ferenc szablyáját, amelyek a legjelesebb ötvösművészek mű
helyeiből kerültek ki.
A későközépkori főúri inventáriumok elő
kelő helyet biztosítanak a gazdagon díszí
tett, vagy éppen az egyszerű, de végtelenül finom anyagával és formájával kitűnő ve
zérlő buzogányoknak. A hatalom jelvényei alakjukat nagyon változtatták. Egyrészt a magyar buzogányok legrégibb formáját, a tollasbotot követték, másrészt — elsősor
ban magas parancsnokok esetében — gömb alakot vettek fel. A tollak-és gerezdek száma változott. Putnoki Ferenc 1679-ben hatszár
nyú tollasbotról végrendelkezik, viszont II.
Musztafa buzogánya — amelyet Apafi Mi
hálynak adományozott — nyolcgerezdes.
Nyele legtöbbször ezüstből készült, vagy gazdagon kivert, domborított és étetett ezüstlemezzel borított. A Thököly-féle laj
stromból viszont ékköves — többnyire tür-"
kisz, smaragd és rubintkövekkel kirakott
— buzogányokról értesülünk..
A XVI. század végére a buzogány török hatásra elvesztette harci szerepét, vezéri jelvénnyé lett. A XIII. században feltűnő és a Vatikáni Könyvtár legendáriumából is jól ismert forma már csaknem teljesen át
alakult. A formaváltozást jól követhetjük a szultáni buzogányokon. Ezeket erdélyi feje
delmeknek és Oláhország vajdáinak küldték fejedelmi, vezéri méltóságuk elismeréséül.
Rendszerint körtealakuak, sima vagy bor
dázott felülettel, esetleg gömbölyűek. Főleg az utóbbi formát díszítették gazdagon tür- kiszekkel, rubintokkal, kalcedonokkal. Ilyen Báthori Zsigmond gömbfejű buzogánya, a- melynek egész felülete domborított díszű, türkisszel sűrűn kirakott. Tetején aranyfog
lalatban nefritlemez, türkisz és. rubintkő teszi a felületet változatossá. Báthori István aranyozott ezüst fejedelmi gömbfejű buzo
gányának kartusokká átalakított mezőiben nagyfejű türkiszköveket találunk.
II. Rákóczi György fejedelmi buzogánya viszont, amelyet a fejedelem címere és 1658-as
évszám is gazdagít, 10 gerezdre osztott, tré- belt, kartusalakokkal díszített. József nádor Bécsben szerezte meg 1816-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
A felületi díszítésben a sodronyzománc is jelentkezik, mint ezt a Teleki-féle XVII.
századi Erdélyben készült ötvösremeken is láthatjuk. A keleti hatás itt kifejezetten magyarosakkal gazdagodik. Virágmotívumai százszorszépeket, nefelejcseket és stilizált tu
lipánokat ábrázolnak.
A XVII. század folyamán csaknem vala
mennyi magyar főúr — mint ezt a kiállított Batthyány-féle gyűjteményből származó fest
ményeken is láthatjuk — buzogánnyal a kezében festtette le magát. Ekkor már gazdag ságot fejezett ki és a nemzeti viselet kiegé
szítő darabja lett. A mondottakból követ
kezik, hogy díszmenetek, királyi, fejedelmi fogadások alkalmával csaknem mindig meg-
találjuk. II. Rákóczi Ferenc is megkövetelte, hogy fő fegyverhordozója fejedelmi buzo
gányát mellette vigye.
Fejedelmi és főúri fegyverekről beszélve, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a problé
mákkal bőven megtűzdelt XIX. századot.
A műipar hanyatlása általánossá vált, a közönséges üzleten és kereseten felül egyre kevésbé lelkesít a nagynak eszméje, s a szépnek kultusza, a közönség pedig a vélet
len és szeszélyes divatnak, szokásnak hódolt.
E légkörben készült az az emlékbuzogány, amely a szigetvári hőshöz, Zrínyi Miklóshoz fűződik. Hét részből áll, s mindegyike gaz
dag zománc, rubintos és ékköves díszítésű.
A smaragd, gyémánt és türkiszkövek elhe
lyezése, a díszítőmotívumok megkomponá
lása — beleértve a figurális szoborkompo
zíciót —,már nem emlékeztet a XVI—XVII.
századi magyar nemzeti művészet és ötvös
ség ragyogó korszakára, a XIX. század köze
pén keletkezett, amikor a nemzet az elnyo
matás sötét éveiben a hagyományok ápolá
sában, a nemzeti múlt kimagasló alakjaira való emlékezésben keresett vigasztalást. így emlékeztek Zrínyire „A SIGETHVÁRI VÉR
TANOK "-ra a nagy küzdelem háromszáza
dik évfordulóján — 1866-ban —, hogy rajta keresztül a „Zrínyiként küzdő" és szenvedő magyarságra utaljanak.
Az említett „Zrínyi buzogány "-nak test
vére is született Politzer és Böhm mesterek műhelyében. Felületét gazdagon borítja zo- 48 mánc, ékkő, de ezek kidolgozása fényben,
csiszoltságban a magyar ötvösművészet fény
korát meg sem tudta közelíteni. Amíg az előbbi a hősi korszakra emlékező „vigaszul szolgáló" műtárgy, addig az utóbbi a ki
egyezést, a szebb jövőt ígéri. Lényegében minden gazdagsága ellenére a nemzeti fel
buzdulást kiaknázni akaró magyar ötvös
mesterek giccses alkotása. Mondhatjuk még akkor is, ha alkotóik a »... magyar ötvösség történetileg kiformálódott művészeti hagyo
mányaiból, díszítményeiből akarták sarjaz- tatni". Történetéhez hozzátartozik, hogy a császári kincstár levéltári anyagának át
nézésekor megtalálták azt az iratot, amely szerint „Politzer és Böhm in Pest Firma"
1868 elején Ferenc Józsefnek egy díszbuzo
gányt ajánl fel, amelyet a császár 3000 forintért a Magyar Nemzeti Múzeum ré
szére meg is vásárolt. Főuraink megcsodál
ták a PRO DEO, PRO PATRIA, PRO FIDE, PRO REGE feliratát, az ördög
alakok tartotta címerpajzsokat, Horvát
ország, Dalmácia, Erdély és Zára címerét, s mire a milleneum beköszöntött, ha gyengébb kivitelben is, gyártani kezdték a vezéri jel
vényeket, fejedelmi buzogányokat. így szü
letett meg a Rákóczi, Apaffy, Bartsay, Rhédei, Báthori címerekkel ékesített, év
számokkal és feliratokkal konkréttá tett, de hamis emlékanyag.
Fejedelmi jelvénynek számított a csákány
fokos bizonyos típusa is. Nyelüket ezüsttel burkolták, aranyozták, vesétekkel cifrázták, sőt ékkövekkel is kirakták. Munkácson 1683- 49
ban egy lengyel baltát jegyeznek fel, amely
nek nyele „merő ezüstös aranyos". Ismert darab „Bottyán baltája", Bezerédy Imre fokosa. Remek kidolgozásával, ugyanakkor egyszerű kivitelével tűnik ki Kemény János erdélyi fejedelem tulajdona, amely a Magyar Nemzeti Múzeum féltve őrzött kincsei közé tartozik.
A negyedik terem első tárlójából Rákóczi László sárosi főispán szablyája emelkedik ki, amely az Andrássy-gtűjteményből került a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába.
A sodronying, tárcsa és zabla a magyar lovas nélkülözhetetlen felszereléséhez tarto
zott.
A lófelszerelés másik fontos kelléke a ken
gyel — mint díszszerszámtartozék — ara
nyozott ezüstből készül. Ilyen II. Lajos magyar király kengyele és sarkantyúja is.
Egyes darabokat drágakövekkel, ezüst-bog
lárokkal is ékesítenek. Ilyet találunk a fen
tebb már említett 1684-es munkácsi leltár
ban. Híres volt a nagy Fejedelem rubintok
kal és smaragdokkal ékesített török kengyele.
Beszélnek a leltárak széles talpalójú ara^
nyozott ezüst török kengyelekről és említési tesznek magyar formájúról. Az utóbbi is
— török hatás alatt — áttört cizellált, erősen keleti motívumokat mutató „függöny- nyel" készült.
Apor a fényűzés tetőpontjáról beszél, meg
említve, hogy „akitől kitelt annak díszben használt aranyos sarkantyúi gyémánttal, 50 smaragddal, rubinttal voltak kirakva". Ke-
véspénzű ember nem engedhette meg magá
nak ezt a luxust, amit mutat Ebergényi magyar generális sarkantyúja is, amely nem kevesebb mint ezer aranyba került.
A XVI—XVIII. századi Magyarország főúri fegyvertárai nem nélkülözik a díszes pajzsokat. 1672-ben Serédy Benedek leltárá
ban ezüsttel borított, aranyozott pajzsot találunk, Bánffy Dénes viszont egy türki- szekkel díszített aranypajzs birtokosa volt.
A terem utolsó tárlója XVI—XVII. szá
zadi főúri díszszablyákat mutat be, köztük a híres Bethlen címeres, 1627-ből származó, türkiszekkel, aranyozott, vésett boglárpán
tokkal díszített remeket. A többi a bécsi műkincsekből, Bánffy, Wesselényi, illetőleg Teleky-gyűjteményből került a Nemzeti Fegyvertárba.
A főúri vértek mögött II. Ferdinánd, Apafi Mihály és Bocskay István nevéhez fűződő XVII. századi zászlókat mutatunk be.
Az elmúlt idők főúri kincstáraiba csak betekintettünk, a kiállítást, amely a gazdag főúri anyagnak töredékét képezi, csak érin
tettük, mert Kőszeghy Pál szavaival élve:
„Váljon ki írná le szép öltözetjeket?
Nagy mesterségesen mívelt nyeregjeket, Oldalukról lenyúlt szál hegyestőröket, Mives, kikre rakott sok drága köveket"