NEMZETI DROGÉRIA

. *

1571'-3

Z S O L T B É L A

NEMZETI DROGÉRIA

S Z Í N M Ü V E

G L Ó B U S K I A D Á S B U D A P E S T

-U- ^ >'■

Z S O L T B É L A

N E M Z E T I

D R O G É R I A

S Z Í N MŰ V E

G L Ó B U S K I A D Á S B U D A P E S T

1 5 7 1 4 3

ímsi

\

L

NEMZETI DROGÉRIA

színmű egyelőjátékkal, három felvonásban

SZEMÉLYEK:

K a r d o s . . A mama . Lici

Gyula . Torkos . . Beck . . E sztik e. . Dr. Paulovits Nagypapa A házmester K lu g . . Boris . . M a ri . . Berkovitsné Detektív

Mihályi Ernő

Orsolya Erzsi

Tolnay Klári

Benkő Gyula

Bárdy György

Pálóczy László

Szepes Lia

Fenyő Emil

Keleti László

Gonda György

Zoltán Pál

Pálffy Marika

Árvay Ági

Kürthy Klára

Tary Mihály

Kiadja: Glóbus lap- és könyvterjesztő vállalat, Budapest VI, Nagymező-utca 26.

Felelős kiadó: Bauer László

Kelemen-nyomda, Budapest VI, Lovag-utca 20.

E L Ő J Á T É K

(Délután négy órakor az ötödik emeleti folyó­

són. A szín érezteti a tűzfalakkal és a tetőkkel, zsú­

f o lt távlatával az egész kispolgári külváros remény­

telen zűrzavarát. Körfolyósó lakásokkal. Egy ajtó, egy ablak, egy ajtó, egy ablak, és így tovább. A la­

kások _ sora megtörik a lépcsőház aknabejáratában.

Jobbról első cseléd, balról második cseléd konyha­

ajtaja.

M ikor a függöny felmegy, üres a szín. A mély­

ből felhaüatszik a pesti ház délutáni lármája: el­

csapott énekhang, kiabálás, röhögés, gramofon, gye­

reksírás stb. Néha az uccáról becsilingel a villamos és időnkint autó tülköl.)

Házmester (hangja a m élyből): Első emelet öt. Már megint maguknál tartják azt a mosókonyha­

kulcsot?

I. cseléd (k ijö n az ajtón, áthajol a korláton, ledobja a kulcsot. HaTlani, amint a kulcs csörren az udvar kövezetén): Azért nem kell úgy kiabálni.

Házmester: A zt hiszik, csak maguknak van az a mosókonyha?

/. cseléd: M it kiabál, hiszen már lent van a kulcs.

Házmester: ( Artikulátlan káromkodással el.) II. cseléd (megjelenik az ajtóban): Mi baj van? K i

kiabál?

I. cseléd: A házmester! Velem mindig morog.

II. cseléd: Velem próbáljon morogni!

I. cseléd: Rémes ház.

II. cseléd: De még milyen!

I. cseléd: Folyton kiabálnak.

II. cseléd: Én csak kihúzom valahogyan, amíg az

építészék visszajönnek a nyaralásból. Akkor v isszamegyek a Köröndre.

/ cseléd: Magának könnyű, magának van ruhaja és be van vezetve jobb helyekre. De én mindig ilyen vacakoknál vagyok, akik maguk sem esz­

nek, hát még a lány.

II. cseléd: Ezeknél mindennap foglalnak. E gy hónap óta harmadszor foglalnak. Itt hagyom őket.

I. cseléd: Könnyű magának.

Esztike (befordul a lépcsőházból, kimenősen, kalap­

pal a fején, retiküllel. A lakás ajtajánál kiveszi a kulcsot a retiküíből, kinyitja és bemegy. Az ajtó nyitva marad, a cselédek közben hallgat­

nak.)

I. cseléd: Ennek jó.

II. cseléd: Ahogy jó! Ez is olyan, mint a többi.

Öreg pasas tartja. De fiatalokkal megy evezni a Rómaira. Ezeket a diákokat is csalogatja innen a házból.

I. cseléd: A z asszonyom mondja, maitresse.

II. cseléd: Ahogy ez maitresse! A k i az építészek házában lakott, az volt maitresse, Nógyszobás maitresse volt. Engem elkért egyszer az építé­

szektől kisegíteni. Főurak jártak oda, fiam.

De ez?

I. cseléd: Azért jobb neki,, mint nekem.

Nagypapa: (megjelenik a Kardos-lakás ajtajában, cekkerrel a kezében. Elindul a lépcsőház felé.) I. cseléd: Hová tetszik menni, nagypapa?

Nagypapa: A Kulpa fűszereshez, meg a tejcsar­

nokba.

I. cseléd: Ha lenne olyan szíves, a nagypapa, hoz­

hatna nekem egy csomag faszenet, megspórol­

nám a lemenetelt.

Nagypapa: Szívesen, fiam. Dobja le a pénzt.

7. cseléd: Tessék várni, beszaladok a Kulpa köny­

véért.

Nagypapa: Hát csak siessen, siessen, fiam, nincs sok időm. (1. cseléd el, nagypapa a második cselédhez:) Hát maga, fiam?

II. cseléd (k ek k en ): Engem hagyjon a nagypapa békén.

Nagypapa: Maga nagyon fennhordja az orrát, fiam.

A hentesnél is azt mondják, hogy magával nem lehet bírni.

I I. cseléd: Semmi köze hozzá.

Nagypapa: No-no. Én fuvaros voltam, én ismerem magukat.

II. cseléd: Engem autón visznek.

Nagypapa: Jó, jó, ismerem ezt. Maga egy kicsit szemtelenke.

II. cseléd: Kikérem magamnak, hogy jön a nagy­

papa ehhez.

Nagypapa: Na-na-na, azért nem kell úgy kiabálni, nem is szóltam semmit.

II. cseléd: Jogom van kiabálni.

Hangok a lakásokból: Mi az? K i az már megint?

Hallatlan! Nem lesz már csönd? Házmester!

Házmester!

I. cseléd (visszajön a könyvvel).

Esztike ( megjelenik az ajtóban): Hallatlan! Mit kiabál maga már megint? Hogy mer feleselni azzal az öreg emberrel.

Nagypapa: Tessék csak hagyni, Esztike.

II. cseléd: A hölgynek semmi köze hozzá._

Esztike: Jobb lesz, ha nem járatja a száját.

II. cseléd: Azért is járatom.

Házmester: Ne üvöltsék tele a házat. Takarodjanak be a folyosóról.

(Cselédek el.)

Kardosné ( megjelenik az ajtóban) : Mi az már me­

gint?

Esztike: K i fogom rugatni ezt a . . . A háziúrhoz megyek, de nem tűröm ezt a lármát. ( Éleseb­

ben, célzatosan:) Különben is, akinél minden­

nap foglalnak, miért tart cselédet.

Nagypapa: Tessék csak hagyni Esztike, nem érde­

mes izgulni, Esztike.

Kardosné (siránkozó hangon): Miért áll le a papa mindig a cselédekkel? Mit szólna a veje, ha megtudná ?

Nagypapa: Jó, jó, megyek már, fiam, megyek. ( E l . ) Berkovitsné (kipattan a II. cseléd a jta já n ): Ki

mondta azt. hogy nálunk mindennap foglalnak?

A k i mondta: az egy ordenáré hazug. Ordenáré,

piszok hazugság. (Becsapja az ajtót maga mö­

g ö tt.)

Kardosné (siránkozva): Miért állnak le folytonosan a cselédekkel?

Esztike: Maga tűrné ezt, Kardos néni?

Kardosné: Én nem állnék le velük. Mit szólna' az uram, ha megtudná, hogy a nagypapa leáll

velük. ü

Esztike: (vállat von, aztán másodpercig merően néz a Berkovitsné ajtajára, majd éles szögben meg­

fordul, bemegy és dühösen becsapja maga mö­

gött az a jtó t.)

K lu g: (Kardosék ajtajával szemben a rolló felcsapó­

dik, az ablakban megjelenik Klug ingujjban.

Előbb nyújtózik, átkémlel Kardosék ablakába, aztán megadja a füttyjelet, egy ismert füttyjel első taktusát. Többször ismétli, majd miután nem jelentkezik senki, vállat von, grimaszt vág s miközben felveszi a kalapját, átcsap az ének­

lésbe. Kilép a folyosóra és a korláthoz hajolva félhangosan átkiabál:) Halló, Gyula. Nincs otthon a Gyula? (K öhög, halkabban:) Lici!

Férfihang (le n tr ő l): Mariska, Mariska!

I. cseléd (k ijön , áthajol a korlá ton ): Tessék.

Férfihang: Mariska! Mondja meg a feleségemnek, hogy csak kilenc után jövök haza. Ha valaki keres, mondja meg, hogy a Ringéknél. . . (r é ­ m ü lten :) Halló, emberek, segítség, segítség!

I. cseléd: Jézus Mária, segítség!

Férfihang: Segítség, fogják le!

N ő i hang: Tercsi kisasszony.

Hangok (össze-vissza, rém ülten): Tercsi le akar ugrani!

Klug (a lépcsőház félé szaladva e l): A Tercsi le akar ugrani!

Hangok: Vegyék le! Juj, nem tudok odanézni, se­

gítség! (Érezni, hogy lent m i történik. Közben Kardosné, Esztike, II. cseléd is kijönnek a folyosóra, áthajolnak a rácson és ők is össze­

vissza kiabálnak. Aztán a zaj lassanként el- üllepedik.)

Esztike: Ez meg van bolondulva! Közveszélyes.

Kardosné: Hála Istennek, megfogták.

Hangok: (le n tr ő l): A Tóth úr vette le! Nem igaz, a Klug úr hamarabb ott volt, szerencse, hogy a Ruzicska felkiabált.

II. cseléd: Mit veszekszenek az ilyesmin? (A zaj megint élül kissé.)

Esztike: Közveszélyes! E l kell vitetni az ilyet.

Lipótmezőre való.

I. cseled: Két hét óta már másodszor.

Házmester: Mindjárt jön, kérem, a biztos úr.

Esztike: Le lehet menni hozzá?

Házmester: Ne tessék fáradni. A rendőr beviszi a kapitányságra.

Esztike: Ez a helyes. Mit izgatja a házat.

Házmester ( felmerül a lépcsőházból): Tizenhat éve vagyok itt kérem, de ebben a házban soha nem volt semmi baj. Most meg egyszerre meny­

nyi minden. Tegnap, kérem, a kéménytűz.

Kardosné (sopánkodva): Bizony. A tűzoltók egész tönkretették a fehérneműmet.

Házmester: És kérem, most itt van ez a Tercsi.

Kardosné: Szegény, mi baja lehet neki.

Esztike: Miért akar az ilyen mindenáron meghalni?

Házmester: Miért? Nyugdíjas, szegény és öreg.

Kardosné: Egyszer még megteszi.

Házmester: Mit csináljak? Nem állhatok folyton mellette.

Kardosné (sopánkodva): Mi minden történik egy

ilyen pesti házban! ,

Házmester: Hát bizony, történik. De csak most, ké­

rem. Azelőtt olyan volt ez a ház, mint a falu.

A z emberek korán keltek, napközben csak a gyerekek meg az asszonyok voltak itthon.

A gyerekek lármáztak, az asszonyok főztek és virágot öntöztek. A férfiak este hazahozták a jó kis pénzt, fertálykor pontosan kifizették a házbért és az adót. Jókor lefeküdtek és végig- aludták az éjszakát. Egy-két nyugtalan fiatal, ha felcsengette az embert. Mindenki tisztelte a törvényt és a házirendet, ami a kapu alatt lóg.

Ma meg ide-oda szaladgálnak, mint a lovak, ha rájuk dűl az istálló. Senki sem találja a helyét.

Bömböl a rádió. Én nem tudom, mi baja van ennek a háznak, kérem. Nem mondom, jó ház

volt, de most egyszerre ki-be jár rajta tűzoltó, mentő, végrehajtó, rendőr, behívót hoznak . . . A z Isten tudja, mi esett belé.

Lassan függöny.

E L S Ő F E L V O N Á S

(P o lgá ri szoba, melynek uralkodó darabja a zongora. Családi krétarajz, képek, tájképek. Jobb­

ról két ajtó. Az egyik az előszobába, a másik a háló­

szobába vezet. Balról egy ajtó a harmadik szobába.

Az ottomán az ablakkal párhuzamosan.)

L ic i: (a díványon fekszik, olvas. Néhány másodperc szünet, most élesebben felhangzik Klugnák az előjátékból ismert füttyjelzése. L ic i felfigyel, arckifejezése ingerült).

Klug (megjelenik az ajtóban): Lici!

L ic i (je ln é z ): Megint itt vagy?

Klug: Valamit akarok mondani.

L ic i: Nem érdekel. Menj, a papa mindjárt itt lesz.

K lug: És ha itt lesz?

L ic i: Nem nyelek megint miattad.

Klug: Mi baja van velem az apádnak?

L ic i: Kérdezd meg tőle. Hagyj békén. (Tovább olvas.) K lu g: Lici!

L ici (türelm etlenül): Mit akarsz?

K lu g: Mit szólsz Tercsihez? Én fogtam le.

L ic i: Már hallottam, hős vagy. Mondtam már, hogy hagyj békén. (Tovább olvas, szünet.)

Klug (indulatosan, hangosabban): T e . . . Nekem feltétlenül beszélnem kell veled. Én nem bá­

nom . . . te . . . én m indjárt.. . L ic i (f e lü l): Ne ordíts.

Klug (halkan) : De ordítok. Te . . .

L ic i: Hagyj békén. Mit akarsz? N a gyorsan, gyor­

san, mit akarsz?

K lu g: Ma délután bent voltál a Compass bankban.

L ic i: Na és?

K lug: Mit csináltál másfél óra hosszat a Bokody igazgatónál?

L ic i: Ami jól esett.

K lug: A z ajtó be volt zárva.

L ic i: Nem igaz.

K lu g: A Berec azt mondja, ki volt adva, hogy senki sem mehet be.

L ic i: De az ajtó nem volt bezárva. (Fölényesen:) M it akarsz még?

Klug (csüggedten): Semmit.

L ic i: H át akkor menj, fiam.

Klug (m elegen): Gyere be este.

L ic i: Meg vagy őrülve?

K lu g: Auerék ma moziba mennek, nyolc és tíz kö­

zött nyugodtan bejöhetsz. Ügy-e, bejössz?

L ic i: Nem állok ki mógegyszer olyan ijedtséget.

K lu g: De ma egész biztos.

L ic i: Nem, fiam, ezerszer megbántam, hogy a múlt­

kor . . . ( Ajtócsapódás.) Még szerencse, hogy ránkzörgettek.

Klug (terrorizá lva ): Hát akkor é n . . . vedd tudo­

másul, hogy én . . .

L ic i: Ne ordíts, jön a mama. Menj, majd beszélünk.

K lug: Mikor?

L ic i: Majd máskor, holnap.

Klug (kérlelve, suttogva): Te próbáld meg, gondold meg, hátha mégis. Nyolc és tíz között várlak.

Auerék nyolc és tíz k özött. . .

L ic i (lerá zva ): Jó, majd meglátom. (Kituszkolja az ajtón. Visszafekszik a díványra, olvas, kis szü­

net.)

Kardosné (bejön, leül a dívány másik szélére, L ici lábához): Már megint itt volt a Klug? Mi lesz, ha a papa egyszer mégis itt találja? Tudod, mi­

lyen dühös rá a Gyula miatt.

L ic i (fe l sem n éz): Már régen nincsenek is jóban.

Kardosné: Még most is egészen odavagyok. Mik történnek ebben a házban! Ülj a zongorához, fiam. A papa mindjárt itt lesz.

L ic i: Ráérek, mama.

Kardosné: Valaki egyszer még megmondja neki, hogy csak akkor játszol, amikor a kapu alatt jön. Nem láttad a kis kulcsokat?

L ic i: Biztos a nagypapa rakta el.

Kardosné: Csak jönne már. Nem tudok kész lenni a vacsorával. (Csengetés.) Játszál, fiam, a papa mindjárt itt lesz.

L ic i: Még van idő, mama.

(K in t csengetnek.)

Esztike (b e ): Kisztihand, Kardos néni. Legyen szí­

ves megmondani, hány óra? Minden órám össze­

vissza jár.

Kardosné: Hat már biztos elmúlt, Esztike. Ez a falióra mindig megáll. Tessék megnézni a kony­

hában a vekkeren.

Esztike: Köszönöm szépen, Kardos néni. (E l . ) L ic i (in g e r ü lte i): Miért mondja mama, hogy nézze

meg a vekkeren. Biztos jól jár az órája, csak be akar jönni. Most már megint egész nap itt lakik.

Kardosné: Mit csináljak?

L ic i: Ahogy a papa kiteszi a lábát, rögtön betelep­

szik.

Kardosné: Hát tehetek én róla, hogy bejön?

L ic i: Ebben az egyben igaza van a papának. Muszáj neki azt mondani, hogy nézze meg a vekkeren?

Esztike (b e jö n ): Félhét és már milyen sötét van.

Mit szólnak a Tercsihez?

Kardosné: Még most is egészen odavagyok. Rette­

netes. Nem ül le egy kicsit, Esztike?

Esztike: Köszönöm, úgyse maradhatok soká. Paulo- vics jön vacsorára. Őszintén szólva, nem sze­

retek bejönni azóta, hogy . . . Kardos úr sok­

szor igazán nem tudja, mit csinál. De csak ma­

gának árt vele.

Kardosné (sóh a jtva ): Nem tehet róla, Esztike.

Esztike: Kell nekem a Torkos parfümériájában vásá­

rolni? Kell nekem idegenekhez vinni a pénze­

met?

Kardosné: Mindennek én iszom meg a levét, Esztike.

Esztike: Mert a Kardos úr kiköpött előttem a lépcső­

házban!

Kardosné: A z uram bizony, sokszor elragadtatja magát.

Esztike: S azért, mert törődöm az egészségemmel és sportolok, kérem, elmegyek evezni a Rómaira

a Paulovics barátaival? Vagy táncolni egy év­

ben kétszer-háromszor ? Ezt nem lehet meg­

érteni, kérem? Dolgozó nő vagyok, tehát szóra­

kozni is akarok. Nekem mindegy. A Torkos jár jól. Mióta megnyitotta a parfümériát, a Nem­

zeti Drogáriába nem jár senki.

Kardosné: En kínlódom a legjobban, Esztike.

Esztike: A Torkos nem kínlódik. Errefelé sok olyan nő lakik, akik ott sétálnak a Keleti körül.

A Torkos azoknak is kezetcsókol.

Kardosné: Az uram kinézi az ilyeneket, pedig belő­

lük él a drogéria.

Esztike: Persze, hogy belőlük. Nem azért mondom., mert Kardos úr megcsinálta velem azt a . . . skandalumot, de bánni kell tudni a vevőkkel.

Kardosné: Ha a Gyula bennmaradt volna az üzlet­

ben, az tudott vona bánni a vevőkkel.

L ic i: Papa szerint az volt b a j...

Kardosné: Mert a viselkedésével ártott a cégnek.

L ic i ( gúnyosan) : A cégnek. Most majd elmehettek a céggel.

Kardosné: A z a baj, hogy az uram alelnök a dro- guistáknál. Ezért nem teheti azt, amit más megtehet.

Esztike: A Paulovics is azt mondja, hogy a Kardos úr túlságosan tartja a rangját, pedig a Paulo­

vics is valaki. Városatya. Ha alelnök is, azért nem kell m indjárt. . .

Kardosné: Hiszen, ha segítene rajtunk, hogy al­

elnök. Es itt van a Gyula is. Olyanokat csinál, hogy az borzasztó. A z uram el is tiltotta az asztalunktól. Már csak inget váltani jár haza.

Kártyával tölti az éjszakát. Képzelheti Esztike.

L ic i: Miért panaszkodik a mama? A múltkor ő se­

gített a mamának, amikor nem volt pénze ki­

fizetni a gázszámlát.

Kardosné: Csak egyszer segített.

L ic i: De segített!

Kardosné (sírásán): Mit csináljak? (Szünet.) Esztike: Miért nem adják el a zongorát, Kardos

néni? Megvenném. Mondtam már, hogy a Pau­

lovics minden pillanatban kifizeti.

Kardosné: A zongora nem eladó, Esztike.

Nagypapa (b e ): Jó estét. Kisztihand. Kint hagytam,

fiam, a cekkert a konyhában. K ét pengő negy­

ven az egész.

Esztike: No, de nekem most mennem kell. Kiszti- hand Kardos néni. A viszontlátásra. (E l . ) Kardosné (bágyadt energiával): Licikém ülj le a

zongorához, drágaságom. . . L ic i: Hagyjon mama. Ráérek.

Kardosné: Háromnegyed hét van, legalább olvass a zongora előtt. (Odanyujtja a könyvet.) L ic i (indulatosan elkapja): A papa csak zongora­

kísérettel tud bevonulni?

Kardosné: ü lj le a zongora elé. Nem kell játszani, csak ülj le a zongorához.

L ic i: N égy éve mindennap ugyanazt játszom, már az egész ház velem fújja. Csak a papa nem veszi észre. (P á r taktust játszik, kívülről kórus, abba­

hagyja.)

Kardosné: Számoljunk el, papa. Hol van, amit visz- szakapott? (L ic ih e z :) Játssz, fiam. Mindjárt itt lesz.

L ic i (hirtelen feláll a zongorától, előrejön eltökél­

te n ): Bánom is én, hát akkor itt lesz.

Kardosné (rém ü lten ): A z Isten szerelmére, mi van veled?

L ic i: Hagyjanak engem békén. Nem játszom. Nem csinálom tovább ezt a komédiát.

Kardosné: Mi történt veled, Licikém?

Nagypapa: Patáliát akar, hogy összefusson a ház.

L ic i: A papa azt hiszi, hogy én csak ülök és várok és verem a zongorát, amíg neki tetszik, az idők végtelenségéig.

Kardosné: Licikém, nem ismerek rád.

L ic i: Vegyék tudomásul, ha itt mindenki meg is bo­

londul, én nem akarok megbolondulni. Legfőbb ideje itthagyni az egészet.

Kardosné: M it akarsz csinálni, fiam?

L ic i: Leszerződöm a bankhoz.

Kardosné: A papa megöl.

Nagypapa: Agyanüt, Licikém!

Kardosné: Nem tudod, mit csinálsz? Tudod, hogy mit mond a papa

L ic i ( gúnyos dühvei) : Tudom, tudom . . . H ogy az igazgatók azért tartanak nőket az irodában,

Ketten már itthagytak, mert nem bírták el­

viselni a papát, a papa elveit. Mindenki el­

menekül innen. Most várjak a harmadikra? E gy­

általában mire várjak? Hát mondja meg a mama, miért ülök itt és miért fekszem és olva­

sok és mosogatok és eszem és alszom. E gy vacak moziba se jutok el, nem látok a vüágból a saját életemből semmit. (K itö rv e .) Konyha és zongora. Zongora és konyha. És ez a piszkos, büdös, hangos udvar. Ez a rémes, elátkozott ház, ahová be vagyok zárva és a papa és a nagypapa és a Klug és az egész bagázs és az ember idegeire megy, hogy a vízcsapot sohase lehet elállítani! A Gyula gazember és a mama sír. És így tovább. Hát én már eddig vagyok!

Kardosné: Licikém, Istenem! Istenem!

Gyula (b e ): Megint családi jelenet? Kérek egy tiszta gallért.

Nagypapa: Vegyél magadnak!

Gyula: Jó, jó, már maga is belebeszél? Összetéveszti magát a papával. Mi van, Lici!

L ic i (k om ora n ): Szervusz. H agyj!

Kardosné (kivesz egy gallért a fiókból és átadja Gyulának. Miközben kicseréli Gyula a régi gal­

lért az újjal, folyik a jelenet.) Licikém, játsszál!

L ic i: Értse meg, mama, nem akarok megbolon­

dulni, eddig tűrtem, csináltam, minden úgy volt, ahogy a papa akarta és minden rosszul volt.

Gyulával az a baj, hogy nem dolgozik. Velem az a baj, hogy dolgozni akarok. Csak meg sza­

bad mondani a papának?

Kardosné: N e mondj semmit, Licikém. Úristen!

Nem bírom ezt tovább!

Gyula: Hát ki bírja? Veled is úgy akarnak elbánni, mint velem. Nem volt még elég?

Kardosné: Hallgass! Tudom úgyis, hogy te uszítod.

Nagypapa: Persze, hogy ő uszítja.

Gyula:. Csak nem akarom, hogy úgy járjon, mint én. Őt is egészen tönkre akarják tenni?

Kardosné: Hallgass!

Nagypapa: A z apád szemébe mondd ezt!

Gyula: Neki is megmondom, mindenkinek meg­

mondom! Mit akarnak ezzel a zongorával? Bot­

fülűek, senkinek sincs hallása az egész házban, még mindig nem veszik észre, hogy ennek a zongorának nincs itt semmi keresnivalója?

Zenekíséret mellett pusztulnak éhen. A spar­

herdre és a resóra már régen nem lesz szükség.

De a zongora, a zongora . . .

Kardomé: Licikém, egyetlenem, ne hallgass r á . . . Mit fo g szólni, ha nem játszol?

Gyula: Miért nem mondhatja meg, hogy irodába akar járni? Mikor az egész házban mindenki dolgozik.

Nagypapa: Ahogy azok dolgoznak! Mert az apád­

nak ebben az egyben igaza van. A z igazgatók azért tartanak lányokat, hogy kikezdjenek ve­

lük az irodában.

Gyula: Ezt az ósdi felfogást! Rettenetes! Hát azt hiszik, hogy jön valaki és elviszi a háromszoba, konyhába? Ma 1938 van! Nincs már három- szoba-konyha. Megszűnt! Elesett a háborúban.

Kardosné: Hallgass!

Nagypapa: Nem lehet az ilyet hallgatni. (Dühösen kimegy.)

Gyula (gúnyosan): Na, gyorsan adják férjhez, mert itt a legfőbb ideje. Na, hol a vőlegény?

L ic i (feddően): Hallgass, Gyula, nyitva van az ablak.

Kardosné: Nem lehet az ilyet hallgatni, te, te alá­

való. (Kicsoszog.)

Gyula (lih e g v e ): Meg kell egyszer mondani nekik.

L ic i: (apatikusan): Hiába mondod.

Gyula: Akkor meg kell tenni. Nem kell törődni ve­

lük. Kész öngyilkosság, amit csinálnak. (Más hangon:) Te, Lici, mit keresett már megint itt a Klug? Hagyd a Klugot! Nem neked való.

A z ilyen ügyeket le kell építeni.

L ic i: Semmi közöm a Klughoz. Most is elkergettem.

Gyula: Csak azért mondom, mert mindig itt lóg az ajtó előtt. A házban már járatják a szájukat.

L ic i: Bánom is én, járassák. Nekem már olyan mindegy.

Gyula: A Bokody igazgató megint kérdezte a klub­

ban, hogy miért nem mész fel hozzá.

L ic i: Délelőtt fent voltam.

Gyula: Mennyit ajánlott?

L ic i: Kétszázat. De ha megtanulok gyorsírni, fel­

megy háromszázra.

Gyula: Egész szép. Ebből még ki is lehet jönni. (K is szünet.) Te, Lici, szemtelen volt?

L ic i: Kicsit.

Gyula: Mit csinált?

L ic i: Fogdosni akart.

Gyula: Ne tűrd! Vőlegény.

L ic i: Bánom is én. ( Kis szünet.) Te, én úgy értem ezt a Tercsit. . . hogy meg akar dögölni.

Gyula: Ne beszélj hülyeséget. E z egész más. Te előt­

ted még itt van minden.

L ic i: A papa megöl.

Gyula: Dehogy öl, csak ordít.

Kardosné (becsoszog): Mehetnél már, Gyula. A papa mindjárt itt lesz.

Gyula: És ha itt lesz?

Kardosné: Tudom, hogy te nem törődsz vele, de mi, mi itt maradunk. Tudom úgyis, hogy te uszítod.

L ic i: Nem kell engem uszítani.

Gyula: Mit csináljon, ha nem bírja tovább?

Kardosné (sírásán): Hát én bírom? Mióta a világoM vagyok, nem bírom! Mióta élek, folyton resz­

ketek. Éjjel nem tudok aludni, mindig rosszra gondolok. Nappal meg mindig csak reszketek.

Hát nincs igaza a Tercsinek? (S ír .) Hát azt akarjátok, h o g y . . . Hát nem lenne jobb? Hát lehet így élni?

L ic i: N e sírjon, mama.

Kardosné: A z ember nemsokára enni sem tud adni nekik, de folyton harcolnak. És ez a kiabálás, mindig idegenek előtt. Mindennek én iszom meg a levét.

Gyula: Maga az oka, miért nem áll egyszer már a sarkára? (K opognak.) Szabad!

Beck: Kézit csókolom, jóestét.

Mama, L ic i (k om ora n ): Jóestét.

Gyula: Szervusz, Beck!

Beck: 'Azt hittem, itthon találom Kardos urat.

Kardosné: Miért keresi, JBeck úr?

Beck: Megint a lakásügyben, Kardos néni.

Gyula: Mondtam már délután a kávéházban, hogy reménytelen.

Kardosné: A z uram nem ad ki idegennek szobát.

Beck: Én csak nem vagyok idegen, Kardos néni?

A z alelnök úr hét évig lakott az öregeméknél Eperjesen. Ügy bántak vele, mint egy család­

taggal.

L ic i (élesen): De miért éppen nálunk akar lakni, Beck úr?

Beck: Elsősorban tiszteletből, aztán meg mert ne­

kem nagyon szimpatikus itt a családi környe­

zet.

Kardosné: A lig hiszem,. Beck úr, hogy ebben a lakásügyben lehet valami. A z uram különben is nemsokára itt lesz, ha mégis beszélni akar vele. Licikém, ülj a zongorához, játszál fiam valamit a Beck úrnak.

Beck: Igazán végtelenül megtisztelne.

Gyula: A Beck ért a zenéhez. A Kolumbia-kávéház- ban ő a legnagyobb zenei szakértő.

Beck: A Gyula gúnyolódik. Őszintén szólva, nem sokat értek a zenéhez, de tessék elhinni, meg­

érzem, ha . . . a 'zene a szívemhez szól, Licike.

. Kardosné: Zongorázz, fiam, a Beck úrnak. Te pedig menj már, Gyula.

L ic i: Menj, Gyula!

Gyula: Akkor megyek, amikor akarok.

Kardosné: Már megint kezdi. Mindig idegenek előtt.

Gyula: Maga kezdte. Maga mondta, hogy menjek a cselédlépcsőn, mert különben a papa. . . a papa. Mintha én lennék az oka, hogy a papa!

A zt hiszi, hogy én most kártyáznék a zuglói kultúrszövetségben! . . , Ha a papa . . . Ha a papa olyan ember lenne, akivel egy levegőt lehet szívni. Hát nem próbáltam? Mindenki tudja, hogy bementem, felvettem a fehér kabá­

tot és mit csinált a papa? Bejött egy kis nő, gondoltam, néhány barátságos szót váltok vele az üzlet érdekében. De a papa. . . a papa elő- ugrott az üvegfal mögül és ott a nő előtt rám­

ordított: a Nemzeti Drogéria nem bordélyház!

Én tisztességes ember vagyok! Tisztességes . . . Tisztességes. . . Ebbe döglünk bele valameny- nyien.

Kardosné: Hallgass! IA Beck úr nem kíváncsi.

Beck: Oh, kérem, tőlem igazán..'.

Nagypapa (beszalad, ijed ten ): Most fordult be a sarkon!

Kardosné: Gyuluskám, ha Istent ismersz, menj már.

Gyula (láthatóan megriadva): Jó, jó. Megyek már.

Csak ne remegjenek. Majd kilépek az ablakon.

(Gyorsan el.)

Kardosné (könyörgően, de fo jto tta n ): Licikém, mindjárt ideér, biztosan figyeli, hogy játszol-e.

(G yorsa n:) A Becknek játssz, fiam. Mondja neki, Beck úr, hogy játsszon.

Beck: No, játsszon, szépen, Licike. No, az én ked­

vemért.

Nagypapa: Ártani fog neked, ha mégegyszer' ját­

szol ?

Kardosné: Hagyja, papa. Menjen ki, papa.

Nagypapa (hátrálva, vállatvonva el).

Kardosné: Játszik, persze, hogy. játszik. Ügy-e játszol, drágám, úgy-e megteszed, egyetlenem?

L ic i: De kinek jó ez? Kinek van ebből haszna?

Kardosné: Nekem, fiam, az anyádnak. Játsz fiam.

Játsz egyetlen gyermekem.

L ic i (hirtelen elhatározással levágja magát a zon­

goraszékbe, játszani kezd. Kinn felhangzik a cselédkórus ).

Kardos (zeneszó mellett bevonul): Szervusz mama.

Tedd a helyére ezt a szakmai pecsétet. Miért van olyan sötét ebben a lakásban. K i az ott a

sarokban?

Beck: A Beck van itt, alelnök úr. Van szerencsém, alelnök úr.

Kardos: Jóestét. Szervusz Beck. Miért nem gyúj­

tottátok fel a vülanyt?

Kardosné: Tudom, hogy nem szereted, ha feleslege­

sen . . .

Kardos: Nem szeretem, ha égve felejtitek a fürdő­

szobában és elsején dupla a villanyszámla, de ha vendég van, tessék világítani.

Kardosné ( meggyujtja a villanyt, majd lassan ki­

megy).

Beck: Én nem vagyok vendég, alelnök úr.

Kardos (gőgösen szavalva): A zt én magam ítélem meg, Beck, hogy kit tartok vendégnek, kit nem.

A k i az én házam küszöbét átlépi és akit én fo ­ gadok, az vendégem. (Más hangon:) Szervusz Beck. (Kézfogás.) Lici zongorázott magának?

Mit szól hozzá?

Beck: Egész nagyszerű, kérem.

Kardos: Én is azt hiszem.

L ic i: (abbahagyja a játékot és le akarja csukni a zongorát).

Kardos: Mi ez? Miért hagytad abba?

L ic i: Már befejeztem.

Kardos (agresszíven, csalhatatlanul): Nem fejezted be. Engem nem lehet félrevezetni. Hallom, hogy nem fejezted be.

L ic i (vállat von és újra kezdi).

Kardos ( szentenciózusan) : Szeretem, ha egy fiatal lány szereti a zenét. Polgári lakást nem is tu­

dok elképzelni zene nélkül. A polgári lakás lelke a zongora.

Beck: Kétségkívül, Kardos úr. Különösen a Licike.

Nahát, gratulálok, igazán művészi.

Kardos: Hallását megboldogult édesanyámtól örö­

költe. Édesanyám fuszharmóniumon játszott.

(Elérzékenyülve:) Nagyon szépen játszott.

Beck: Meglátszik kérem, hogy zenész volt a család­

ban.

Kardos (am ikor L ici éppen az etűd közepénél ta r t ):

Most már’ abbahagyhatod, nagyon rendes volt.

És most menj segíteni az anyádnak.

IAci (elkeseredetten el).

Beck: Alelnök úr kitűnő apa. Ragyogóan tud bánni a gyerekekkel.

Kardos (e lb o ru l): Ezzel igen. Ez még csak hallgat rám. N a de . . . (L e g y in t.) De hagyjuk, Beck.

Minek köszönhetem a látogatást?

Beck: Megint á lakásügyben bátorkodom, alelnök úr.

Kardos (oktató fölénnyel): Nem értem. Többízben

tudomására hoztam, hogy nálam nincs semmi­

féle lakásügy.

Beck: A dolog úgy áll, hogy engem a Gyula úgy inform ált. . .

Kardos: A z én Gyula fiam semmiről sem informál­

hatta. Engem az nem érdekel, hogy maguk mi­

ben állapodnak meg ott a kávéházban.

Beck: Megvallom, ez lesújt, alelnök úr. Én olyan szépen elképzeltem már magamnak, h o g y . . . Kardos: Kár a szóért, Beck. A lakás arra való, hogy

az ember kizárja belőle a külvilágot és a csa­

ládjának éljen. A házam a váram — mondja azi angol, amelynek minden egyes darabja évek|

hosszú során életünk részesévé vált. Hogy kép­

zeli, Beck? Ott az a szekrény a feleségem ke­

lengyéjét tartalmazza. Azon a díványon halt meg szegény édesanyám. . . Nappal még ült rajta (és stoppolta a harisnyákat, este lefeküdt és örökre elszunnyadt végelgyengülésben.

Beck: Szép halál.

Kardos: A zt a fogast az apósom hozta a házba.

( Komoran: ) Egyebet se hozott. Ezt a zongo­

rát Licinek vettük születésnapi ajándékul. M i­

kor tizedik évét betöltötte. Itt érzem magam végre embernek és polgárnak. Nem fogadhatok ide be idegent.

Beck: Mint szerény albérlőt, kérem . . .

Kardos: Albérlő? A z albérlő olyan a családban, mint az élő szervezetben a vadhús.

Beck (sértőd ve): Kérem, ne tessék mindjárt vad­

húst emlegetni. Kardos úr is volt albérlő. Am i­

kor alelnök úr nálunk lakott Eperjesen...

Kardos (kissé zavarba jö n ): Az. igaz. Nem tagadom, sokkal tartozom a maga boldogult szüleinek, de bárhogy is sajnálom, ennek dacára sem ad­

hatom ki magának a szobát.

Beck: Miért, alelnök úr?

Kardos: Többek közt azért sem, mert rossz referen­

ciákat kaptam magáról.

Nagypapa (bejön és t e r ít ): Jóestét, Beck úr, na, hogy van? Tessék csak egy kicsit vigyázni!

Terítek!

Beck: Van szerencsém, nagypapa. Tessék, nagy­

papa. (K ardoshoz:) Rossz referenciákat? Kér­

dezzen meg alelnök úr bárkit a szakmából. Tes­

sék csak bemenni a Kolumbia-kávéházba.

Kardos: Én nem járok kávéházba. Ezt átengedem a fiamnak és a nagypapának.

Nagypapa: No, no, édes fiam. Azért, mert egyszer benéztem a Kolumbiába. Akkor is a Gyulát kerestem, hogy beszéljek a fejével.

Kardos (szónokian): Én tisztelem az öregkort, nagypapa. Mert ki ül az asztalfőn? A nagy­

papa. .K i szeli meg a kenyeret? A nagypapa.

De nem hallgathatom el, ami, sajnos, szomorú valóság. A nagypapa sem komoly ember.

Nagypapa: Mióta nincsenek lovaim, fiam, csak egy­

szer láttál a kávéházban.

Kardos: Egyszer, vagy százszor, az mindegy. Én harmincöt éve élek Pesten és összesen négyszer voltam kávéházban. Akkor is politikai okokból.

Beck: Hogy-hogy, alelnök úr?

Kardos: Meghallgatni a kerület képviselőjének programmbeszédjét.

Beck: Ha szabad érdeklődni, milyen párti alelnök úr?

Kardos: Természetesen kormánypárti. Mert csak a mindenkori kormányok tudják biztosítani a rendet.

Nagypapa (gépiesen): Igaz, csak a mindenkori kor­

mányok . . .

Beck: Alelnök úrnak könnyű. Van társadalmi állása.

A zt hiszi alelnök úr, hogy passzió kávéházba járni? Engem a hivatásom, a munkám kény­

szerít.

Kardos (leül a díványra, újságot olvas): Talán fel­

írják, ha hiányzik?

Beck (groteszk lírá v a l): Hová menjek? Tessék megmondani? A z ember muszájból lesz kávé­

házi vendég, mert máshová nem eresztik be.

Kardos: Aki rendes ember, azt beeresztik.

Beck: Hiszen Kardos úr se enged be. (K is szünet, majd zavartan hebegve:) Sokszor úgy elnézem ott a kávéházban ezeket a polgári családokat.

Ott ül a papa, a mama, a kislány. Lapot olvas­

nak. A lány fagylaltot kanalaz. Nézem és el­

gondolom, ha odaülhetnék hozzájuk, ha haza­

kísérhetném őket. A kapuban azt mondaná a nagyságos asszony: Hallja, Beck, maga szim­

patikus nekem, valamelyik nap felnézhetne hozzánk feketére. Rohannék, kérem. Ezek a kis úrilányok, ne tessék haragudni, de úgy tetsze­

nek nekem, hogy sokszor nem tudok miattuk elaludni. (Kardos megrökönyödve néz fel, majd tovább olvas.) Tessék elhinni, nekem tisztes­

séges szándékaim vannak velük, én mindet el­

venném, gyereket akarnék tőlük, úgy szeretnék valakihez vagy valahová tartozni, de hogy kezd­

jek hozzá? Odaküldjem hozzájuk a főpincért?

Elzüllik az ember, kérem, mert nem tudja, hogy kezdjen hozzá.

Nagypapa: A zt neked is el kell ismerned fiam, hogy vannak brancsok, amiknek mu|száj kávéházba járni. Én például fuvaros koromban a kávéház

bán vettem a lovakat, mert odajártak a kupe- cek.

Kardos ( lecsapja az újságot, felugrik. O rd ítva ):

De most már nem fuvaros a nagypapa!

Nagypapa: Nem is járok kávéházba.

Kardos: Tudom, tudom. ( Beckhez: ) De maga sirán­

kozik Beck, hogy így meg úgy. Mikor engem 1904-ben ügyvezető alelnökké választottak a droguisták, először arról volt szó, hogy egy kávéház szuterrénjében lesz az egyesületi helyi­

ség. De én ellentálltam és merem állítani, azért olyan általánosan tisztelt szakma a miénk, meri a tagokat nem fertőzte meg a kávéház.

Nagypapa (célzatosan): No-no, fiam. Azért én isme­

rek olyanokat, akiket m egfertőzött. . .

Kardos: A z egy másik generáció. A háború utáni droguisták. (Más hangon:) De sokat piszmog a nagypapa. Még mindig nincs kész ez a terítés?

Nagypapa: Mindjárt kész, fiam, már csak kimegyek az udvarra vízért, mert elromlott a vízvezeték.

Kardos: Mindig ezek a mizériák!

Nagypapa (e l).

Krados: Nem akartam apósom előtt ezt a kínos

témát megpendíteni, maga nagyon jól tudja, hogy mire célzok.

Beck: Kérem, én igazán nem tudom.

Kardos: Hát akkor én majd közlöm önnel. Ügy ér­

tesültem, Beck, hogy maga Szenesnével, ahol legutóbb lakott. . .

Beck (közbevág): Kérem, ez nem úgy volt.

Kardos: Ügy volt, Beck. Hát hogy feledkezhetik meg egy ember ennyire magáról?

Beck ( dadog) : Al elnök úr kérem . . . Huszonnyolc­

éves, egészséges fiatalember vagyok . . . és hiába kérem . . . én is csak . . .

Kardos: Na látja, Beck? Ezért nem kell nekem al­

bérlő. Nem elég, hogy kénytelen vagyok egy folyosón lakni egy erkölcstelen nővel, aki flan­

gál le-fel az udvaron, a gyermekeim szemelát- tára!

Beck: Felháborító!

Kardos: Tudja, mit akart ez a . . . ez a személy’

Vizitelni akart n á l a m . Tudja, milyen aján­

lattal mert ia feleségemhez fordulni?

Beck: El se tudom képzelni.

Kardos: A zt elhiszem. A zongorát akarta megvenni.

A mi zongoránkat. Zongorázni nem tud. Hon­

nan is tudna? De zongora kell neki. Ezer zon­

gora közül épp az enyém.

Beck: Hallatlan impertinencia, kérem.

Kardos: Impertinencia? Pimaszság! A barátja Pau- lovics ügyvéd, a városatya. Ezzel a panamistá­

val is naponként találkozik az ember a kapu­

aljban. H igyje el, sokszor elfog a csömör. Már rég kiköltöztem volna ebből a házból. . . ( L í ­ ra in :) Tudja, mire vágyódtam fiatal korom óta, Beck?

Beck (bam bán): Bevallom, nem tudom, Kardos úr.

Kardos: Kertes házra, amelyikhez saját kulcsa van az embernek. Amelyik mindig zárva van. Kinn van Budán, vagy Szentmihályon. Villamoson megy haza az ember, mikor este végigmegy az előkerten, messziről látja a szalonban a piros- emyős lámpát, Lici zongorázik, a mama stop­

pol, a nagypapa. . . (Elkedvetlenedve:) a nagy­

papa is ott ülne, a régi dolgokról beszélget­

nénk . . .

Beck: Elbeszélgetnénk, Kardos úr!

Kardos: Kérem, kérem. Vendégeket szívesen látok.

De más a vendég és más az albérlő.

Beck: Kérem, én azt gondoltam, hogy egy olyan nagy kertes házban én is meghúzódhatnék.

Kardos (borongásán): Erre, sajnos, aligha kerülhet a sor. A z ember idővel sok mindenről lemond.

Tudja, mi volt fiatal koromban a legnagyobb vágyam? E gy családi kripta. Ha valakit te­

metnek a szakmabeliek közül, rendesen én mon­

dom a búcsúbeszédet, azután visszamaradok a temetőben, elnézem a szép sírboltokat és fel­

sóhajtok: Te Kardos, ha te is építhetnél ma­

gadnak egy ilyen családi kriptát, ahol együtt pihenhetnél az apáddal, az anyáddal, a felesé­

geddel, a nagypapával, (elkedvetlenedve:) no igen, a nagypapa is ott lenne, a gyerekeiddel.

Hogy mindnyájan együtt lehessünk egy tisz­

tességben eltöltött élet alkonyán. Hát talán, ha addig élek, odakerülök. Dehát. . . Se ház, se kripta. Harcolni kell a kenyérért. Ez az egész.

Beck (fe lá ll): Végtelenül sajnálom, alelnök úr, di- rekt fáj. Dehát ha nem lehet, nem lehet.

Kardos: Én is sajnálom, Beck. Beláthatja, hogy nem tehetem, sok mindenre kell tekintettel lennünk, de azért mi jóbarátunk maradunk. Na, fogjunk kezet. Tudja, mit, maradjon itt vacsorára.

(Csenget.) Nagypapa, még egy terítéket!

Kardosné (b e ): E gy úr van kint, fiam.

Kardos: K i az?

Kardosné: A Lici azt mondja, hogy a Torkos.

Kardos: A. Torkos. (Iz g a totta n :) Honnan ismeri a Lici a Torkost?

Kardosné: Látásból ismeri.

Kardos: Hát ez meglepő. A Torkos. Fantasztikus.

És mit akar?

Kardosné: A zt mondja, sürgős beszélnivalója van veled.

Kardos: Sürgős? Miért nem jön akkor az üzletbe?

Kardosné: Biztosan sürgős, fiam, ha idejött.

Kardos: Utóvégre? Jöjjön be. Ha fogadom, azzal még nem történt semmi. Hát csak jöjjön be a

Torkos.

Beck: Akkor talán én megyek, alelnök úr?

Kardos: Maga ittmarad, Beck. A Beck itt vacsorá­

zik, mama.

Kardosné: Nem nagyon készültem, fiam.

Kardos (nyomatékosan): A Beck itt vacsorázik.

Kardosné (e l).

Kardos: Nná! Fantasztikus! Érthetetlen.

(Kardosné és Torkos együtt jönnek.) Kardosné: Erre tessék!

Torkos: Ebben az előrehaladott órában . . . Ismé­

telten engedelmét kérem . . .

Kardos (fe lá ll): Minek köszönhetem a szerencsét?

Torkos: Fontos és sürgős ügyben törtem be, al­

elnök úr. Van szerencsém. Torkos Imre vagyok, alelnök úrnak régi tisztelője. Már segédkorom­

ban ideálom volt alelnök úr!

Kardos: Nem vettem észre, hogy kartárs úr engem választott* volna ideáljának.

Beck (fe lá ll): Talán én mégis megyek.

Kardos: Maga itt marad, Beck.

Torkos (Beck felé fo rd u l): Torkos Imre droguista vagyok. (Bemutatkozás.)

Kardosné: Nekem meg tetszenek bocsátani, d e . . . Kardos: A feleségemnek dolga van, a konyhában.

Maradjon, Beck! Maga velünk vacsorázik.

(Torkos felé:) Foglaljon helyét.

Torkos: Köszönöm. (Leü l, zavart szünet.) Kardos: Hát kérem, mit óhajt?

Torkos: Alélnök úr bizonyára csodálkozik látoga­

tásomon. Elismerem, hogy joggal.

Kardos (fölényesen): Kérem. Ne értsük félre egy­

mást. A z üzleti életben az ember gyakran kerül szembe szaktársával. Sebeket ejt és sebeket kap. Ez a konkurencia. Ennek lenni kell. De a konkurenciának is van határa. Ezért ne ve­

gye rossznéven, szaktárs úr, ha kijelentem itt a lakásomban, tanúk előtt, hogy nem tartom egészségesnek azt az üzleti eljárást,^ amit kol­

lega úr itt a perifériákon meghonosított.

Torkos: Alelnök úr, én nem. azért jöttem, hogy az ellentéteket kimélyítsük, sőt ellenkezőleg.

Kardos: Talán a modern kor azt is megköveteli, hogy a szaktárs úr közönséges tojásszappant csomagoljon ezüstpapírba? Eis azt Savon de Linón néven hozza forgalomba? Vagy hogy elárassza az utcát pacsuli illattal, amelyre Chypre de Paris címkét ragaszt? És színész­

nők elismerő levelét sokszorosíttatja?

Torkos: Kérem, ezek részletkérdések. A lényeg az...

Kardos (izga totta n ): A l ényeg. .. Porhintés a lé­

nyeg!

Torkos: A dolog egészen másként áll.

Kardos: Akar vegyvizsgálatot?

Torkos: Kérem, én nem azért jöttem, hogy újabb differenciákat támasszak .. .

Kardos (o rd ítv a ): Akar vegyvizsgálatot?

Torkos: . .. hanem, hogy megértsük egymást.

Kardos: Erre semmi remény sincs.

Torkos: Kár, hogy olyan merev, alelnök úr. Én kö­

zeledni akartam alelnök úrhoz.

Kardos: Nem látom semmi értelmét a közeledésnek.

Torkos (jelentőségteljesen): Pedig egy bizalmas purparlé sok mindent elsimíthat közöttünk.

Beck (fe lu g rik ): Én talán mégis megyek.

Kardos: Maga ittmarad, Beck. Nekem nincs titkom.

Torkos: Engem nem tetszik zavarni, bár a dolog bizalmas, de teljesen fair.

L ici (bejön, a vizeskancsót leteszi az asztalra).

Torkos (feláll, m eghajlik): Torkos Imre vagyok.

L ic i: Örvendek.

Torkos: Látásból már van szerencsém ismerni Li- cike kisasszony.

L ic i: Engem? Honnan?

Torkos: Sokszor láttam az üzletből, persze mindig a másik oldalon jár, elkerüli a konkurrenciát.

L ic i: Nem szoktam figyelni, hogy melyik oldalon járok.

Torkos: Lici, Li ci ke . . . Bűbájos név. Krémet kel­

lene elnevezni róla. Krém de Licon. Ezüst pa­

pírban, aranyszalaggal átkötve.

Kardos (epésen): Csomagolni azt tud.

Torkos: Alelnök úr maliciózus. De én nem sértődöm

ineg. En a fejembe vettem, hogy ki fogunk bé- külni.

Beck (szolgálatkészen): Talán mi átmegyünk Lici- kével Kardos nénihez.

L ic i: A mama a konyhában van.

Kardos: Akkor keressétek meg a nagypapát.

Torkos: A nagypapát? A nagypapa egy elsőrendű ember! Aggastyánban még nem is láttam ilyen fürgét.

Kardos (meghökkenve): Maga ismeri a nagypapát?

Torkos: Hogyne ismerném. Ma délután is benn volt nálam az üzletben.

Kardos (e lh ü lve ): A nagypapa?

Torkos: A z kérem, a nagypapa. Az Esztikének hozta el a krémet, amit én hozattam a Belvá­

rosból.

Kardos (izg a to tta n ): Maga azt ‘állítja, hogy a nagy­

papa ma délután az ön üzletében járt és az Esz­

tikének . . .

Torkos: Hogyne kérem. Máskor is szokott kisebb- nagyobb bevásárlásokat eszközölni.

Kardos (kikiabál az a jtó n ): Mama! Mama!

Kardosné (izgatottan b ejön ): Mi az fiam? Mi tör­

tént?

Kardos (feld ú lta n ): Hol a nagypapa?

Kardosné: Nem tudom, fiam.

Kardos (o rd ítv a ): Keressétek elő a nagypapát!

Kardosné: Nem tudom, fiam, a konyhában nincs.

Kardos: Lici!

L ic i: Tessék papa!

Kardos: Hol a nagypapa?

L ic i: Nem tudom, papa, az előbb itt volt.

Kardos: Nem tudjátok. Aha, nem tudjátok. Meg­

érezte, megszökött.

Kardosné: Kanios az Istenért, mit csinált a nagy­

papa?

Kardos (keserűen): Hogy mit csinált? Elárulta a családot, nevetségessé tette a céget, kiszolgál­

tatta a Nemzeti Drogéria harmincötéves múlt­

ját. Ezt csinálta!

Kardosné: A nagypapa? Kardos, az Istenért!

Kardos:, Árulónak adtam hajlékot. Árulónak adtam enni. Árulót1 ültettem az asztalfőre.

KarcLosné (siránkozva): Ne izgasd magad, Kardos, az Istenért.

Kardos: Mindig sejtettem, gyanítottam, éreztem.

Torkos: Ha tudtam volna, hogy alelnök úr így a szívére v e szi. . .

Kardos: A nagypapa holnap hazautazik Mezőbe- rényre. E gy percig sem tűröm tovább a házam­

ban. Érted mama?

Kardosné:. De édes fiam, talán nem is ő volt?

Kardos: Hát ki? Hát ki jár cekkerrel? Hát kit is­

mernek az egész utcában a cselédek . . . Kardosné: De édes fiam, idegenek előtt?

Kardos: Hiszen az egész utca tudja. A zt hiszed, nem látják? Kiszolgáltat, nevetségessé tesz. Engem, aki fia helyett fia voltam. A k i öregségére gyá­

molítottam. Aki a hamis bukástól mentettem meg. Váltót zsiráltam neki, amikor megdöglöt- tek a lovai. Hát azt hiszitek, én vak vagyok, mert csak folyton nyelek és hallgatok?

Kardosné: A z Istenért, Kardos! Mit fognak gon­

dolni rólunk, ha te így beszélsz?

Beck (fe lu g rik ): Én talán mégis megyek.

Kardos: Maga itt marad, Beck. (Mesterséges nyu­

galom m al:) Kérem, már rendben is van, ezt majd elintézem később, bennem van fegyelem, elsősorban üzletember vagyok. (Kardosné fe lé :) De erről még majd tárgyalunk. Le fogok szá- _ molni ezzel a . . . Meg akarom tudni, hogy kik

vannak ebben a maffiában.

Torkos: Igazán sajnálom, alelnök úr.

Kardosné (in t Licinek és Becknek, ijedten kisom­

polyognak).

Torkos: Kár a szívére venni, alelnök úr, nem tör­

tént semmi, bagatell az egész.

Kardos: Bagatell. Magának bagatell, hogy a becs­

telenség már az ember saját családjában is fe l­

üti a fejét?

Torkos: Ja kérem, a mai világ nagyot változott.

A mai világban mindent könnyebben vesznek az emberek.

Kardos: Ezek olyan frázisok. A mai világ! Vagy én vagyok megőrülve, vagy mindenki más őrült.

Mai világ! Mindenki hazudik, csal, l o p . . . A z

apát a fiú . .. A fiút a . . . Ma-holnap már olyan egyedül lesz az ember a tisztességével, mint Robinson a puszta szigeten.

Torkos: Érthető kérem. Kinek megy ma jól? Aki a legújabb trükköt kitalálja. A hangos reklám, fontos, kérem, nem a szolidság. A z embernek úszni kell az árral.

Kardos: Én nem úszom. A Nemzeti Drogéria nem úszik!

Torkos: Azt mi valamennyien tudjuk, alelnök úr.

A Nemzeti Drogéria fogalom a szakmában.

Kardos: Kérem. Most már csakugyan szeretném t.udni, mit óhajt.

Torkos: Hát kérem, bizalmas információt kaptam, hogy a közeljövőben patika nyílik a sarkon.

Kardos: Patika?

Torkos: Patika, kérem. És mi a patika, alelnök úr?

Drogéria, aminek mindent szabad. És mik va­

gyunk mi? Kis emberek, akiknek semmit sem szabad.

Kardos: Patika?

Torkos: Beszéljünk világosan, alelnök úr. Ön is droguista. Én is droguista vagyok. Ha eddig szemben -álltunk egymással, most itt az ideje, hogy összefogjunk a közös veszedelem ellen.

(K is szünet, majd nagyon hatásosan:) Társul­

junk, alelnök úr.

Kardos (fe lu g rik ): Én magával? A Nemzeti Drogé­

ria a maga parfümériájával? E gy harmincöt éves cég egy bolthelyiséggel? Maga álmodik, barátom.

Torkos: De alelnök úr! Én egy reális ajánlattal jö ­ vök.

Kardos: Nem társulok! Harminc évig megálltam egyedül, megállók ezután is. A Nemzeti nem kapható.

Torkos: Tessék elhinni, alelnök úr, ez ö n n e k lenne fontosabb. Ma még nem késő. Én csak meg­

állóm a helyem valahogy, de alelnök úr a .. . a megcsontosodott elveivel és h á t. . . (a z asztal­

ról felvesz egy kitöltetlen összeíróívet).

Kardos (k itép i kezéből az ív e t): A megcsontosodott elveimmel és a z . .. és hatommal együtt, én

mindig hű maradok az elveimhez. Miég a mai világban is. Akkor is, amikor mindenki meg- tántorodik. Amikor a csőcselék döngeti a régi cégek kapuit, amikor á konjunktúra-egziszten- ciak a torkunkra akarják tenni a kést. Honnan kerülnek elő ezek a mai egzisztenciák? A csa­

tornából.

Torkos (fe lá ll): Alelnök úr sértései lepattannak ró­

lam. Alelnök úr úgylátszik, hajthatatlan. Ami nem megy, nem megy. Szíveskedjék átadni kéz- csókomat Licike kisasszonynak. És h á t. ..

Ajánlom magam. (E l . )

Kardos: És h á t ... P im a s z ... ( A másik ajtóhoz m egy:) Bejöhettek mama. Hol a nagypapa?

Kardosné: Nem mer az feljönni, fiam. Isten tudja, hol kószál a ligetben. Kabát sincs vele.

Kardos: Erről még beszélünk. Ennek a senkinek, ennek már megmondtam a véleményemet. Nem lesz kedve mégegyszer tisztességtelen ajánlattal jönni. Hol van Beck és Lici? Miért hagytad őket egyedül?

Kardosné: Most, ebben a percben hagytam őket egyedül.

Kardos: Jöjjenek be és azután vacsorázzunk.

Kardosné: Hívom őket, fiam. (E l . )

Kardos ( előveszi a tintát-tollát és elkezdi ki­

tölteni az összeíró ívet. Félhangosan mormolja a kérdéseket): Neve? Apja, vallása?

Házmester (b e jö n }: Jóestét.

Kardos: Mi az mar megint?

Házmester: Valami baj van, Kardos úr.

Kardos: Miféle baj?

Házmester: Alelnök úrékat keresik.

Kardos: K i keres?

Házmester: Titkosrendőr.

Kardos (fe ln é z ): Kicsoda?

Házmester: A detektív.

Kardos: Minket keres?

Házmester: Kardos úrék iránt érdeklődik.

Kardos: Detektív? Utánunk?

Házmester: Benn van nálunk. Odasúgtam az asz- szonynak, hogy tartsa fel addig, amíg felszala­

dok. Jobb az ilyet előre tudni.

Kardos: Miért kell tartóztatni? Jöjjön be, mit akar?

Házmester: Nem tudom, kérem. Kérdezte, hogy él­

nek alelnök úrék. Sokat jámak-e el a háztól.

Meg, hogy sokan járnak-e ide. Meg ilyesmiket.

Mondtam, mind afféle jobb emberek. Egyebet nem tudok.

Kardosné (rém ü lten ): Jóságos Atyaúristen, a Gyula, biztos a Gyulát keresik.

Kardos: Miért nem jön be? Majd én beszélek vele.

És ha a Gyulát keresik? Engem nem érhet meg­

lepetés. El lehettél rá készülve, mama.

L ic i: Mi baj van, mama?

Kardosné (ja jg a tv a ): Biztos, hogy a Gyulát kere­

sik, biztosan belevitték valamibe.

Detektív: Jóestét.

Mindnyájan (fo jto tta n ): Jóestét.

Detektív: Itt lakik Kardos Lajos droguista?

Házmester: Itt lakik kérem. (Lassan a jelenet köz­

ben kilopózik az ajtón.) Detektív .v Itthon tartózkodik ? Kardos: Itthon.

Detektív: ön az?

Kardos: Én vagyok.

Detektív: És kik a hölgyek és ez az úr itt?

Kardos: A családom.

Beck: A család barátja! Beck bizományos!

Detektív: Több családtag nincs?

Kardos: De van, kérem. A z apósom és a fiam.

Detektív: És azok hol vannak?

Kardos: Ismeretlen helyen tartózkodnak. De bocsá­

natot kérek. Még mindig nem tudom, hogy ki­

hez van szerencsém.

Detektív: Énekes, államrendőrségi detektív vagyok.

Kardos: Mit óhajt?

Detektív: Öné a Murányi-utca 109. szám alatt levő Nemzeti Drogéria?

Kardos: A z enyém.

Detektív: Hát kérem, vett Ön a múlt hét szerdáján fél kiló szaharint egy Tuba nevű gyógyszerügy­

nöktől ?

Kardos: Mindig tőle szoktam venni. Ez a Tuba, ké­

rem, régen be van vezetve a szakmában! Min­

den jobb céggel összeköttetésben áll.

Detektív: A zt is tudjuk. Szóval maga nem tudta, hogy a Tuba lopott szaharint árult?

Kardos (elképedve): Lopott szaharint? Honnan tudtam volna?

Kardosné: Honnan tudta volna, kérem?

Kardos: Egyenesen komikus. Nem tetszik gondolni, hogy vettem volna, ha tudom. Én ia Nemzeti Drogéria tulajdonosa vagyok, kérem. Harminc­

ötéves, régi cégem garantálja. A szakma al- elnöke vagyok, kérem, felügyelő ú r . . . Rólam az egész város tudja, az utolsó gyerek i s . . . Édes, jó uram . . . hát értse meg . . .

Detektív: Nem érthetek meg semmit, kedves bará­

tom. A rendőrség régóta figyeli.

Kardos (lázasan): De értse meg. Tévedés lesz. Té­

ved a rendőrség. Blamálni fogja magát a fő­

kapitány. (M agyarázva:) Én egy konzervatív üzletember vagyok, kérem. Azért vettem a Tu­

bától, mert csendben dolgozott. Nem verte a dobot, mint a többi sarlatánok.

D etektív: Ugyan kérem. Köztudomású, hogy a Tuba a legnagyobb tolvaj a szakmában. Minden év­

ben ül néhány hónapot. Ezt egy szakembernek illene tudni.

Kardos: Honnan tudtam volna?

Detektív: Ha nem tudta, majd igazolja a kapitány előtt. Nekem az a parancsom, hogy azonnal előállítsam.

Kardos: Engem?

Kardosné: Téged?

Detektív: Most tessék elkészülni és elbúcsúzni a családtól.

Kardosné (ja jg a tv a ): Elbúcsúzni?

Beck: H igyje meg, felügyelő úr, tévedés lesz.

Detektív: Önt nem kérdezte senki. H ogy tévedés-e, vagy sem, azt kideríteni egyedül a rendőrség illetékes.

Kardosné (vá ratla n u l): Kardos! Csináltál valamit?

Kardos! Mondd meg nekem, a feleségednek!

Csináltál valamit?

Kardos: Hát úgy nézek én ki, mama? Nézz rám, mama! Hát úgy nézek én k i? ...

Kardosné: Nem, Kardos, nem úgy nézel ki!

Beck: Ne vegye rossznéven, felügyelő úr, de az egész városnegyed és az egész droguista szakma igazolni tudja . . .

Kardos (tragikusan): A szakma! Mit fognak szólni a szakmabeliek. A csirkefogók kiállnak röhögni a boltajtóba.

L ic i ( egy lépést tesz előre) : Papa . . . Papa kérem...

Detektív (kissé meg enyhültén): Nem kell úgy két­

ségbeesni. Előállítás nem halálos ítélet. Na, me­

hetünk, kérem?

Kardos: Hogy én önnel végigmenjek az utcán?

Kardosné: Kardos! Ügy-e, visszajössz? Ügy-e, nem hagysz itt bennünket?

Kardos: Bízzál bennem, mama. Ártatlan vagyok.

Detektív: A z majd kiderül. Mehetünk?

Kardos (le tö rv e ): Mehetünk, felügyelő úr. (össze­

szedi m agát:) Licikém! Aztán n o . . . Aztán szorgalmasan zongorázni, gyakorolni.

L ic i: Igen, papa.

Kardosné: Kardos! Rajtad van a kötött ing, édes fiam ?

Kardos: Rajtam.

Kardosné: Van nálad pénz, Kardos?

Kardos: Van, mama.

Detektív: Na kérem, induljunk.

(L ic i botot, kalapot hoz).

Kardos: Hát a k k or. . . menjünk, felügyelő úr.

Kardosné (s ír v a ): Ügy-e vele mehetek, felügyelő úr?

Detektív: Én nem bánom. De előre figyelmeztetem, ne tessék feltűnőséget csinálni,

Kardos: Ne gyere, mama. K i marad itthon akkor, mama? (Kardosné két-három lépést tesz utá­

nuk, aztán megtántorodik, sírva az ajtónak dől.

Beck odaugrik. L ic i dermedten áll a szoba kö­

zepén. Beck belekarol a mamába és a díványhoz vezeti)

Beck: Na, nyugodjon meg, Kardos néni. Üljön le szépen.

Kardosné: Mi lesz velünk, Licikém?

L ic i: Ne sírjon, mama.

Beck: Licike, kérem, nem kellene valamilyen irány­

ban intézkedni?

L ic i (bam bán): Intézkedni?

Kardomé ( nyögve) : A G yula...

Beck: Máris telefonálok a Gyuláért.

Kardosné: Ha lesz olyan szíves, Beck úr.

Beck: Már megyek is. (Elindul az ajtó felé. H irte­

len visszafordul:) De addig is, amíg a Gyula megérkezik. . . engedje meg, Kardos néni és Licike, hogy felajánljam fiúi és testvéri szolgá­

latomat. (Akármi is történik, én itt máris csa­

ládtagnak érzem magam. Ilyenkor kell fé rfi a háznál. Minél több férfi, annál jobb. A dja ki nekem a szobát a Kardos néni.

Kardosné: Szobát? Én nem tudok semmit.

Beck: Igaza van, Kardos néni. Persze! hogy a Gyula. Majd mindent elintézek a Gyulával. Fő a nyugalom. Csak nem idegeskedni. Rohanok telefonálni. (E l . )

L ic i: Feküdjön le, mama.

Kardosné (fűzni kezdi a cipőjét, nyöszörögve).

L ic i (kinéz az ablakon, k itö rv e ): Mit bámészkodnak ezek itt? Kinn van az egész ház az utcán. Azt hiszik, hogy itt látni lehet valamit? (H irtelen a zongorához lép, játszani kezd.)

Kardosné (rém ü lten ): Lici, Licikém! Isten szerel­

mére, ne játssz, fiam!

L ic i (teljes erővel játszik.)

Kardosné (felugrik, becsukja az ablakot): Hogy lehet ilyenkor játszani?

L ic i (tovább játszik. Száraz hangon): Hát mit csi­

náljak, mama?

Kardosné: Sírjál, fiam.

L ic i: Nem tudok sírni, mama!

F Ü G G Ö N Y .