VERNE GYULA
A HÓDÍTÓ ROBUR
VERNE GYULA
A HÓDÍTÓ ROBUR
REGÉNY
FORDÍTOTTA
HUSZÁR
IMRENEGYEDIK EGYEDÜL JOGOSÍTOTT KIADÁS NEGYVENNÉGY KÉPPEL
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IRODALMI INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
Melyben a tudós világ zavara nem csekélyebb a tudatlan világ zavaránál.
Puff! . . . Puff! . . .
A két pisztolylövés csaknem egyszerre ■ dördült el.
Egy tehén, amely mintegy ötven lépésnyi távolság
ban sétálgatott, az egyik golyót a hátgerincébe kapta.
Pedig ártatlan volt az egész dologban.
Az ellenfelek közül egyik sem sebesült meg.
1*
Ki volt a két gentleman? Nem lehet tudni, pedig ez kétségkívül kedvező alkalom lett volna arra, hogy neveiket átadják az utókornak. Mindössze csak annyit mondhatunk, hogy az idősebbik angol volt, az ifjab- bik pedig amerikai. Ami azonban ama hely meg
jelölését illeti, ahol az ártatlan kérődző utolsót ha rapott a fűbe, ennél semmi sem könnyebb. E hely a Niagara jobbpartján volt, nem messze attól a lánc- hídtól, amely az amerikai partot a kanadai parttal összeköti, három angol mérföldnyire a zuhatagok alatt.
Ekkor az angol az amerikai felé közeledett és így szólt :
— En pedig mégis csak azt állítom, hogy a Rule Britannia volt.
— Nem! a Yankee Doodle volt! — felelte az amerikai.
A szóváltás már-már újra kezdődött, mikor az egyik tanú — kétségkívül a szarvasmarha érdekében — közbeszólt.
— Mondjuk, hogy a Yankee Doodle és a Rule Britannia volt és menjünk reggelizni.
Ezt a kompromisszumot az amerikai és az angol nemzeti nóták közt közmegelégedéssel elfogadták.
Amerikaiak és angolok karöltve fölmentek a Niagara balpartjára a Goat-Island szállodájába, amely a két zuhatag közt semleges területet képez. Miután most már szemközt ülnek a hagyományos lágy tojással, sonkával, hideg roastbeef fel, a szájpadlás-perzselő mixed pickles-szel és a teának oly mennyiségével, amely ahíres zuhatagokkal is méltánversenyezhetne — nem fogjuk őket élvezetükben háborgatni. Különben is nem igen valószínű, hogy még valaha szó legyen róluk ebben az elbeszélésben.
Kinek volt igaza, az angolnak-e vagy az ameri-
A KÉT PISZTOLYLÖVÉS CSAKNEM EGYSZERRE DÖRDÜLT EL.
kainak? nehéz volna elhatározni. De a párbaj eléggé mutatja, mily szenvedélyre gerjesztette a kedélyeket nemcsak az új világban, de a régi kontinensen is egy
megmagyarázhatatlan tünemény, amely körülbelül egy hónap óta minden elmét megzavart.
. . . Os sublime dedit coelumque tueri,
mondá Ovidius az emberinemnagyobb dicsőségére. És valóban, mióta az ember a földgömbön megjelent, sohase nézték annyira az eget.
Éppen a múlt éjjel egy légi trombita érces hangjai harsantak meg Kanada ama része felett, amely az Ontario-tó és az Erie-tó közt fekszik. Némelyek a Yankee Doodle-t hallották, mások a Rule Britanniát.
Innét támadt az angolszászok közt az a szóváltás, amely egy reggelivel végződött a Goat-Islandon. Pedig voltaképpen talán egyik se volt a két hazafias dal közül. De senki sem volt kétségben aziránt, hogy ez a sajátszerű hang azzal a különlegességgel bírt, hogy úgy hangzott, mintha az égből érkezne a földre.
Azt kellett-e hinni, hogy valamelyik angyal vagy arkangyal fújt égi trombitájába? . . . Vagy talán jó
kedvű léghajósok játszottak e harsány hangszeren, amelynek a hírnév oly lármásan veszi hasznát?
Nem! Nem volt ott se léghajó, se léghajós. Egy rendkívüli tünemény jelentkezett a magasabb légi régiókban, olyan tünemény, amelynek sem ter
mészetét, sem eredetét nem tudták felismerni. Ma Amerika felett jelent meg, negyvennyolc órával ké sőbb Európa felett, nyolc nap múlva Ázsiában, a Mennyei Birodalom felett. Mi volt ez a trombita, amely vándorlását ekkép jelezte, ha nem az utolsó ítélet trombitája?
A tünemény a földgömb összes országaiban, király ságokban éppúgy, mint köztársaságokban, bizonyos nyugtalanságot okozott, melyet mindenáron le kel lett csillapítani. Ha önök a házukban valamely szó
katlan és megmagyarázhatlan zörejt hallanának, nem az volna-e legelső dolguk, hogy a zörej okát minél hamarább kipuhatolják ; és ha ez nem sikerülne, nem hagynák-e el házukat és nem költöznének-e más házba? Kétségkívül! De ez esetben a ház a földgömböt jelentette, amelyből nem lehet átköltöz nünk a Holdra, Marsra, Vénusra, Jupiterre vagy a naprendszer valamelyik másik bolygójára. Ki kellett tehát nyomozni, mi történik, nem a végtelen űrben, hanem a légkör régióiban. Ahol nincs levegő, ott nincs zaj és miután zaj tagadhatatlanul volt, —még pedig trombita hangjai által okozott zaj — ennél
fogva a tünemény szükségképpen ama légréteg köze
pette ment végbe, amelynek sűrűsége felfelé foly
vást csökken és amely csak nyolc kilométernyi magasságban veszi körül a földgömböt.
Természetesen ezer meg ezer hírlap felkapta e kérdést, megvitatta minden oldalról, megvilágította vagy elhomályosította, való vagy valótlan tényeket híresztelt, megrémítette vagy megnyugtatta olvasóit, — a kelendőség érdekében — szóval felizgatta a kissé megrémült nagy tömeget. A politika határozottan háttérbe szorult, a nélkül, hogy e miatt a dolgok rosszabbra fordultak volna. De hát voltaképpen mit jelentett az egész?
Kérdéseket intéztek az egész világ csillagászati intézeteihez. Mirevalók a csillagászati intézetek, ha a hozzájuk intézett kérdésekre nem tudnak felelni?
Mirevalók a csillagászok, akik százmilliárd mérföld ről is szétválasztják egymástól a kettős és hármas csillagokat, ha néhány kilométernyi távolságban nem tudják fölfedezni egy kozmikus tünemény eredetét?
Nem is lehetne kiszámítani, hányteleszkóp, messze- látó, szemüveg, látcső, orrcsipesz és monokli szege- ződött e szép nyári éjszakákon az égre és hány szem
kandikált a mindenféle nagyságú és tökélyű műsze rekbe. Legalább is százezrekre menne ezek száma.
Bízvást mondhatnék tízszerte, húszszorta többre az égboltozaton szabad szemmel látható csillagok szá mánál. Nem! a fél földgömb minden pontjáról egyide jűleg megfigyelt nap- vagy holdfogyatkozás sohasem ébresztett ily általános kíváncsiságot.
A csillagdák feleltek, de nem kielégítően. Mindegyik adott véleményt, de mindegyik másfélét. Április hó utolsó és május hó első heteiben ennélfogva valóságos belháború tört ki a tudományos világban.
A párizsi obszervatórium nagyon tartózkodóan vi selkedett. Egyik osztálya sem nyilatkozott. A mate matikai csillagászat osztályában nem tartották méltó
nak megfigyeléseket tenni ; a délköri műveletek osz
tályában semmit sem födöztek föl ; a természettani műveletek osztályában semmit sem vettek észre ; a geodéziai osztályban semmit sem tapasztaltak; a meteorológiai osztályban semmit sem láttak ; a szá molási osztályban semminek sem akadtak a nyo
mára. A vallomás legalább őszinte volt. Hasonló őszinteséget tanúsított a mont-sourisi obszervatórium és a Saint-Maur parkban levő delejességiállomás. Nem csekélyebb tiszteletet tanúsított az igazság iránt a Bureau des Longitudes. A franciákat nem hiába nevezik frankoknak, vagyis őszintéknek.
A vidéki állomások kissé merészebben nyilatkoztak.
Május 6-ról 7-re éjjel talán mutatkozott valamely villamos eredetű fény, mely azonban nem tartott húsz percnél tovább. A Pic-du-Midin ezt a fényt este kilenc és tíz óra közt látták. Puy-de-Dőmeban a meteorológiai állomáson éjfélutáni egy és két óra közt figyelték meg ; a Ventoux-hegyen, a Provenceban két és három óra közt; Nizzában három és négy közt ; végre a Semnoz Alpesen, Annecy, a bourgeti-tó és a
genfi-tó közt abban a pillanatban, mikor hajnalodni kezdett.
E megfigyeléseket nyilván nem lehetett mind egé szen elvetni. Kétségtelen, hogy a fényt látták külön böző pontokon, egymásután, néhány óra lefolyása alatt. így tehát vagy különböző gócpontok idéz
ték elő, amelyek végigfutottak a földi légkörön ; vagy pedig, ha egyetlen gócpont idézteelő, akkor eza gócpont oly sebességgel tudott haladni, amely csaknem kétszáz kilométernyire rúghatott óránkint.
De vájjon láttak-e nappal valami szokatlant a levegőben?
Dehogy.
Vagy legalább a trombitaszót lehetett-e hallani a légrétegekben?
Semmiféle trombitaszó sem hallatszott napkelte és napnyugta között.
Nagy-Britanniában nagy volt a zavar. Az obszer vatóriumok nem bírtak egyetértésre jutni.
Greenwich nem tudott megegyezni Oxforddal, noha mind akettő azt állította, hogy semmi sincs a dologban.
— Optikai csalódás! — mondá az egyik.
— Akusztikai csalódás! — mondá a másik.
S e felett összevesztek. De csalódás, mindenesetre.
A berlini és a bécsi obszervatóriumok közt támadt vita nemzetközi bonyodalmak előidézésével fenyege tett. — De Oroszország a pulkovai obszervatórium igazgatójának személyében bebizonyította nekik, hogy mind a kettőjüknek igaza van ; az egész csak attól a szemponttól függ, amelyet elfoglalnak az elmé
letileg lehetetlen, de gyakorlatilag lehetséges tüne mény természetének megítélésében.
Svájcban, a Sántisen, az Appenzell kantonban levő obszervatórium,aRigin,a Gábrisen, a SzentGotthárdon, Szent Bernáton, aJulieren, aSimplonon, Zürichben és
a tiroli havasok közt a Sonnblicken levő állomások nagyon tartózkodóan viselkedtek az érdekes tüne
ménnyel szemben, amelyet még soha senki sem konstatált — és ez a tartózkodás nagyon okos volt.
De Olaszországban, a Vezúv meteorológiai állomá
sán, az Etna állomásán, amely a hajdani Casa Ing- leseben van elhelyezve, a Monte Cavon, az illető tudósok nem haboztak elismerni a tünemény valódi ságát ; miután látták egy napon egy kis gőzgomoly és egy éjjel hullócsillag alakjában. Hanem hogy volta
képpen mi lehetett, azt ők sem tudták.
Valóban, a titok kezdte már úntatni a tudósokat, míg másfelől szenvedélyesen érdekelte, sőt el is ré mítette a tudatlanokat, akik a természet bölcs tör vényeinél fogva mindig az óriási többséget képezték, képezik és fogják képezni e földön. A csillagászok és a meteorológusok megszűntek volna vele foglal kozni, ha 26-ról 27-re éjjel Finmarkban (Norvégia) a kantokeinói obszervatóriumban és 28-a és 29-e közti éjjel Spitzbergenben az iszfjordi obszervató riumban egyrészről a norvégek, másrészről a svédek egyetértésre nem jutottak volna abban, hogy egy északi fény közepette megjelent valami óriási ma dár — valami légi szörnyetegféle. Habár az alakját nem is lehetettszabatosan meghatározni, annyi mégis kétségtelen volt, hogy bizonyos testecskéket dobott ki magából, melyek úgy durrogtak, mint a bomba.
Európában szíveskedtek nem kétségbevonni a fin- markeni és a spitzbergeni állomások megfigyeléseit.
Az egész dologban az látszott a legcsodálatosabbnak, hogy a svédek s norvégek valaha valamiben egyet- érthettek egymással.
Az állítólagos fölfedezés felett nagyokat nevettek Dél-Amerika összes obszervatóriumaiban, Brazíliában,
Peruban, La Platában, nemkülönben Ausztráliában is, Sidneyben és Adelaideban úgy, mint Melbourne- ban. Pedig az ausztráliai nevetés a legragadósabbak közé tartozik.
Szóval csupán egyetlen egy meteorológiai állomás főnöke nyilatkozott igenlőleg e kérdésben, dacára a tömérdek gúnynak, amelyet e kijelentés ellene zúdíthatott. Ez a bátor ember egy kínai volt, a Zi- Ka-Wey obszervatórium igazgatója. Ez a csillagászati állomás egy tágas síkság közepén épült, nem egészen negyven kilométernyire a tengertől és óriási láthatár
ral, rendkívül tiszta légkörrel bír.
— Lehetséges, — mondá az igazgató — hogy az egész nem egyéb madárszerű készüléknél, repülő
gépnél.
Mily ízetlen tréfa!
Azonban ha a vitatkozások élénken folytak az ó- világban, képzelhető, milyenek lehettek az új-világ ama részén, melynek legnagyobb területét az Egyesült- Államok foglalják el.
A yankee tudvalevőleg nem szokott egyszerre négy úton elindulni, hanem csak egyen, és pedig rend
szerint azon, amely egyenesen célhoz vezet. A szö
vetséges államok obszervatóriumai nem is mulasz
tották el kendőzetlenül megmondani egymásnak köl csönösen véleményüket. Ha messzelátóikat nem vag
dalták egymás fejéhez, ez csakis annak tulajdoní
tandó, hogy kénytelenek lettek volna csillagászati műszereiket másokkal pótolni éppen abban a percben, mikor legnagyobb szükség lehetne rájuk.
A vitás kérdésben a washingtoni obszervatórium Columbiában és a cambridgei a Duna-államban szem
közt állt a Darmouth-College-i obszervatóriummal Connecticutben és az aun-arborival Michiganben.
A vita tárgyát nem a megfigyelt tünemény mivolta
képezte, hanem a megfigyelés tüzetes pillanata, mert valamennyien azt állították, hogy egy és ugyanazon éjjel, ugyanabban az órában, ugyanabban a percben, ugyanabban a másodpercben pillantották meg, noha a rejtélyes tünemény pályája csak közepes magasság
ban haladt el a láthatár felett. Már pedig a Connecti
cuttól a Michiganig, Dunától Columbiáig elég nagy a távolság arra, hogy e kettős megfigyelés ugyanabban a pillanatban a lehetetlenségek közé soroztassék.
Dudley Albanyban, New-York államban és West- Point, a katonai akadémiában, megcáfolták kolle gáikat egy jegyzékben, amely számokkal fejezte ki a rejtélyes tünemény feltűnését és elhajlását.
De később kisült, hogy ezek a tudósok tévedésben voltak a kérdéses égitest felől ; amit ők megfigyel tek, az csak egy meteor volt, amely átsurrant a lég kör rétegein. Ez a meteor tehát nem lehetett az álta lánosan vitatott tárgy. De különben is, hogyan trom bitálhatott volna a fentemlített meteor?
Ami pedig ezt a trombitaszót illeti, annak harsogó riadalmát csakugyan nem lehetett az akusztikai csa lódások sorába iktatni. A fülek ez esetben éppoly kevéssé csalódtak, mint a szemek. Az emberek csak ugyan láttak és csakugyan hallottak. Május 12-ről 13-ra viradó éjjel —nagyon sötét éjszaka volt — a Yale College csillagászainak a sheffieldi Tudományos Inté zetben módjukban volt leírni egy d-dur hangnemben írt zenei frázis néhány ütemét, amelyek hangról- hangra, ritmusról ritmusra megegyeztek az ismeretes Chant du Départ refrénjével.
— Ügy van! — mondták a tréfásabb kedélyűek — ez egy francia zenekar, amely a légköri rétegben játszik.
De tréfával nem lehet elütni a dolgot. Ezt a meg
jegyzést a bostoni obszervatórium kockáztatta, ame-
lyet az Atlantic Iron Works Society alapított és amely
nek véleménye csillagászati és meteorológiai kérdések ben kezd törvényerővel bírni a tudományos világban.
Ekkor közbelépett a cincinnatii obszervatórium, mely 1870-ben épült a Lookour-hegyen Kilgoor úr nagylelkűségéből és világszerte híres a kettős csil
lagok mitrometrikai méreteiről. E tudományos inté zet igazgatója teljes jóhiszeműséggel kijelentette, hogy minden bizonnyal van valami a dologban, hogy va
lamely mozgó test meglehetősen rövid időközökben mutatkozik a légkör különböző pontjain ; de hogy e mozgó test mivoltáról, terjedelméről, gyorsaságáról és pályájáról teljes lehetetlen határozott véleményt mondani.
Ekkor egy roppantul elterjedt hírlap, a New-York Herald egyik előfizetőjétől a következő — névtelenül beküldött — közleményt kapta :
«Az olvasóközönség még bizonyára nem feledte el azt a versengést, amely néhány év előtt támadt, a ragginahrai Begum örökösei : Sarrazin francia orvos és Schultze német mérnök, Francaville és Stahlstadt e két lakosa közt, amely két város az Oregon déli részén fekszik, az Egyesült-Államokban.
«Az se ment feledésbe, hogy Schultze úr, Franca- villet elpusztítandó, egy óriás löveget röpített ki, amelynek feladata volt lezuhanni a francia városra és azt egyszerre megsemmisíteni.
«Még kevésbbé mehetett pedig feledésbe az a kö rülmény, hogy e löveg, amelynek kezdetleges sebes
ségét az óriási ágyúból való kilövetése pillanatában rosszul számították ki, a közönséges lövegekénél tizen- hatszorta nagyobb, — vagyis óránkint hatszáz kilo
méternyi sebességgel röpült — hogy többé le se esett a földre, hanem meteor alakjában kering és fogkerin geni örökké a földünk körül.
amelynek létezését nem lehet tagadni?»
A New-York Herald, előfizetője valóban leleményes ember lehet! De hát a trombita? Schultze úr lő vegében nem volt trombita !
Tehát mindezen magyarázatok semmit se magya ráztak meg és az összes figyelők megfigyelései semmit
sem értek.
Egyedül a Zi-Ka-Wey obszervatórium igazgatójá
nak véleménye tartotta még fenn magát. De egy kínai véleménye!
Nem kell hinni, hogy az ó- és az új-világ közönsége elvégre is megúnta a dolgot. Nem! a vitatkozások vígan folytak tovább a nélkül, hogy sikerült volna egyetértésre jutni. Pedig lett volna rá idő. Néhány nap múlt el a nélkül, hogy a tünemény —akár meteor volt, akár egyéb — mutatkozott volna. Trombitaszó se hallatszott a levegőben. Vájjon a rejtélyes égitest lezuhant-e a földgömb valamely pontjára, ahol nehéz lett volna a nyomára akadni — például valamelyik tengerbe?
Vájjon az Atlanti-tenger, a Csendes-tenger vagy az Indiai-óceán mélységeiben fekszik-e valahol? Ho
gyan lehetett volna e tekintetben határozottan nyi
latkozni?
De ekkor, június 2-ika és 9-ike közt, újabb tények egész sorozata ment véghez, amelyeket egy egyszerű kozmikus tünemény feltételezésével nem lehetett meg
magyarázni.
Nyolc nap alatt a hamburgiak a Szent Miklós-to- rony tetején, a törökök az Aja-Szofia mecset leg magasabb minaretjén, a roueniak székesegyházuk érctornyán, a strassburgiak a Münster ormán, az amerikaiak a Hudson torkolata előtt, a szabadság
szobor magasra felnyujtott fáklyáján és Bostonban,
a Washington-emlék tetején, a kínaiak Kantonban, az ötszáz szellem tiszteletére épült pagoda csúcsán, az indiaiak a tanzsuri-templom gúlájának tizenhatodik emeletén, a rómaiak a SzentPéter-templom keresztjén, az angolok Londonban, a Szent Pál-templom kereszt
jén, az egyiptomiak a gizehi nagy gúla csúcsán, a pá rizsiak az 1889-i világkiállítási, 300 méternyi magas vastorony villámhárítóján egy-egy lobogót láthattak, amely e nehezen hozzáférhető pontok mindegyikén lengett.
A lobogó fekete szövetére csillagok voltak hímezve és a közepén egy arany nap tündökölt.
MÁSODIK FEJEZET.
Melyben a Weldon-Institute tagjai vitatkoznak a nélkül, hogy egyetértésre tudnának jutni.
— Es a legelső, aki az ellenkezőt fogja állítani. ..
— Igazán? . .. Pedig fogjuk állítani, ha okunk lesz rá!
— És pedig az ön fenyegetései dacára! . . .
— Vigyázzon a szavaira, Fyn Bat!
— ön pedig az önéire, Prudent bácsi!
— Én azt állítom, hogy a csavar nem lehet hátul!
— Mi is!. . . mi is! — kiáltotta legalább ötven hang egyszerre.
— Nem! Elől kell lennie! — kiáltott Evans Phil.
— Elől! — ismételte másik ötven hang, nem ke- vésbbé erélyes határozottsággal.
— így soha sem leszünk egy véleményen.
— Soha !... Soha !
— Akkor hát miért civakodunk!
— Ez nem civakodás, hanem eszmecsere!
Pedig ezt bizony nem egy könnyen hihette volna
el valaki, aki a feleselést, a lármát és ordítást hal lotta, amely egy jó negyed óra óta uralkodott az ülésteremben.
Igaz, hogy e terem a legtágasabb helyiség volt a Weldon-Instituteban, e mindenekfelett híres klubban, melynek székhelye a Wallnut-utcában van, Philadel
phiában, az északamerikai Egyesült-Államok Pennsyl vania államában.
Á megelőző napon, egy gázlámpa-gyujtogató meg
választatása alkalmából, a városban nyilvános tünte
tések mentek véghez ; lármás mítingeket tartottak, verekedés sem hiányzott. Ebből nagy izgalom támadt, amely még nem csöndesült le és talán innét eredt a Weldon-Institute tagjainak nagy ingerlékenysége.
Pedig hát csak egyszerű összejövetele volt a Bal
lonistáknak, amelyben a léghajók kormányzásának még akkor is érdekfeszítő kérdése felett vitatkoztak.
Az Egyesült-Államok ama városában történt ez, amelynek gyors emelkedése még New-Yorkét, Chica- góét, Cincinnatiét és San-Franciskóét is felülmúlta, oly városban, amelynek pedig nincs kikötője, amely nem szénbányákban vagy petróleumforrásokban bő velkedő vidék központja, sem gyártelep, sem pedig vasúti csomópont, oly városban, amely nagyobb Berlinnél, Manchesternél, Edinburghnál, Liverpoolnál, Bécsnél, Szent-Pétervárnál, Dublinnel, oly városban, amelynek parkjába beleférne Angolország fővárosá nak mind a hét parkja, szóval oly városban, amely jelenleg közelegy millióés kétszázezer lelket számlál és magát a világ negyedik városának nevezi, London, Párizs és New-York után.
Philadelphia, nagyszerű házaival és páratlan köz intézeteivel, csaknem márvány város. Az új-világ leg híresebb tanintézete a College Girard és ez Phila delphiában van. A földgömb legnagyobb vashídja a
Schuylkill-folyam két partját köti össze és Phila
delphiában van. A szabadkőművesek legszebb temp loma Philadelphiában van. Végre a léghajózás ked
velőinek legnagyobb klubja szintén Philadelphiában van. És ha az olvasó meglátogatja velünk a klubot június 12-én este, talán fog ott némi mulatságot is találni.
A nagyteremben mintegy száz Ballonista moz gott, szaladgált, gesztikulált, beszélt, vitatkozott, ci vakodott — persze valamennyi feltett kalappal — egy elnök, titkár és pénztárnok felügyelete alatt.
A jelenlevők nem voltak mérnökök. Nem csupán kedvelői mindannak, ami a léghajózásra vonatkozik, de szenvedélyes kedvelői és főleg elkeseredett ellen ségei mindazoknak, akik a léggömbökkel «a levegő nél nehezebb» készülékeket : repülőgépeket, léghajó kat és egyebeket állítják szembe. Lehetséges, hogy e derékemberek valaha felfogják találni a léggömbök kormányozhatóságának titkát, de az az egy bizonyos, hogy az elnöküknek nem csekély fáradságába került őket magukat kormányozni.
Az elnök, akit Philadelphiában mindenki ismer, a híres Prudent bácsi volt. Prudent volt a családi neve. Ami a «bácsi» melléknevet illeti, ez senkit se lephetett meg Amerikában, ahol az ember lehet bácsi, a nélkül, hogy volna unokaöccse vagy unoka húga. Itt bácsinak nevezik az embert, mint másutt
«apónak» az olyanokat is, akik sohase bizonyították be apai minőségüket.
Prudent bácsi tekintélyes volt és neve dacára*
emlegették bátorságát. E mellett nagyon gazdag is volt, ami még Amerikában sem árt. Hogy is ne lett volna gazdag, mikor a Niagara-zuhatag rész-
♦ Prudent = óvatos.
Verne Gyula:A hóditóRobur.
vényeinek nagy része az ő birtokában volt. Akkori ban egy társaság alakult mérnökökből Buffalóban, a zuhatagok értékesítésére. Pompás üzlet volt. A hét ezerötszáz köbméter víz, amely ott másodpercen- kint lezuhan, hétmillió lóerőt képvisel. Ez az óriási erő, amely ötkilométernyi kerületben az összes gyá rak közt felosztatott, évenkint ezerötszáz millió franknyi megtakarítást eredményezett, s ezen összeg egy része a társulat pénztáraiba, különösebben pedig Prudent bácsi zsebeibe folyt. Ezenfelül nőtlen is volt és egyszerű életmódot folytatott ; összes szolgasze mélyzete Frycollin nevű inasából állt, aki nem ér demelte, hogy ily bátor urat szolgáljon. Hiába! van nak ily ellenmondások a természetben!
Prudent bácsi nagyon gazdag lévén, igen termé
szetes, hogy voltak barátai is ; de voltak ellenségei is klub-elnök létére —: egyebek közt mindazok, akik ezt az állást irigyelték tőle. A legesküdtebb ellenségek közt illik megemlítenünk a Weldon-Institute titkárát.
A titkár Evans Phil volt, szintén nagyon gazdag ember, miután ő igazgatta a Walton Wath Companyt, a híres óragyárat, amely naponkint ötszáz óragépet állít elő és amelynek készítményei kiállják a ver senyt a legjobb svájci készítményekkel. Evans Philt tehát a világ, sőt az Egyesült-Államok legboldogabb emberei közé lehetett volna sorozni, ha nem Prudent bácsi lett volna a klub elnöke. Evans Phil is negy venöt éves volt, mint Prudent bácsi, ő is rendíthe
tetlen egészségnek örvendett, mint az, ő is minden kételyen felül álló bátorsággal bírt, mint az, ő se volt hajlandó — éppoly kevéssé, mint az — felcserélni a nőtlenség bizonyos előnyeit a házasélet kétes elő nyeiért. E két ember arra volt teremtve, hogy meg értse egymást — de nem értette meg. E mellett, meg kell vallanunk, mindkettő erőszakos jellemmel
bírt, csakhogy Prudent bácsi hevesvérű, Evans Phil ellenben hidegvérű volt.
És hogyan történt, hogy nem Evans Philt válasz tották meg a klub elnökéül? A szavazatok teljesen egyenlően oszlottak meg közte és Prudent bácsi közt. Húszszor szavaztak és húszszor nem alakult többség sem az egyik, sem a másik mellett. Ez a kellemetlen helyzet akár tovább is tarthatott volna a két jelölt életénél.
Ekkor a klub egyik tagja egy módot ajánlott a szavazatok megosztására. Ez a tag Cip Jem volt, a Weldon-Institute pénztárnoka. Cip Jem a meg- gyözödéshű vegetáriánusok, vagyis zöldségevők és az összes állati tápszerek és erjesztett folyadékok félig brahmán, félig muzulmán száműzői közé tar
tozott és mint ilyen vetélytársa volt a Niewmanek- nek, a Pitmaneknek, a Wardoknak, a Davieknak, akiket ezen ártatlan felekezet kitűnőségei gyanánt tisztelnek.
Ez alkalommal Cip Jemet a klub egy másik tagja támogatta : Forbes T. Vilmos, egy nagy gyár igaz
gatója, amely gyárban a cukorüledéket szénsavval kezelt rongyokból állítják el, következőleg ócska fehérneműből készítenek cukrot. Forbes T. Vilmos igen tekintélyes ember volt s egyszersmind atyja két igen kedves aggszűznek, Dorottya, máskép Dole és Mártha, máskép Mat kisasszonyoknak, akik Phila delphiában a legjobb társaság hangadói voltak.
Cip Jem, Forbes T. Vilmos és mások által támoga
tott indítványának tehát az lett az eredménye, hogy elhatározták, hogy a klub elnökét a «középpont»
módszere szerint fogják megválasztani.
Valóban ezt a módot alkalmazni lehetne mindazon esetekben, mikor a legérdemesebb egyént óhajtják megválasztani és számos igen józan gondolkozású
2*
amerikai polgár már szándékozott is e módszert in dítványozni az Egyesült-Államok elnökének válasz
tásánál.
Két teljesen tiszta fehér lapra egy fekete vonalat húztak. Mind a két vonal hosszúsága tökéletesen egy
forma volt, mert meghatározásánál oly szigorú pon tossággal jártak el, mintha csak a legelső háromszög alapjának meghatározásáról lett volna szó, valamely fontos háromszögelési műveletnél. Miután ez meg
történt, a két papírlapot kiállították egyforma vilá gosságba az ülésterem közepén, a két jelölt mind egyike felfegyverezte magát egy hegyes tűvel és egy
szerre indult el a számára kijelölt lap felé. A két vetélytárs közül azt fogják kikiáltani a Weldon-Insti tute elnökéül, aki tűjét a középponthoz közelebb fogja beszúrni.
A műveletnek természetesen egyszerre, minden ta- pogatódzás és keresgélés nélkül kellett megtörténni, egyesegyedül a szemmérték biztonságának segélyével.
Prudent bácsi egyszerre szúrta be tűjét Evans Phillel. Aztán elkezdődtek a mérések, annak kipuha- tolására, hogy a két vetélytárs közül melyik közelí
tette meg jobban a középpontot.
Oh, csodák csodája! Mindkét vetélytárs oly sza batosan végezte a műveletet, hogy a mérések észre vehető különbséget nem eredményeztek. Ha talán a két tű nem állt is a vonal középpontjában, annyi bi
zonyos, hogy mind a kettő látszólag teljesen egyenlő távolságra állt tőle.
Ennek folytán nagy zavar támadt a gyülekezetben.
Szerencsére a tagok egyike, Milnor Truk, azt in
dítványozta, hogy a méréseket ismételjék a Perreaux úr mikrometrikai gépe által rovásolt vonalzó segé
lyével, amelyen egy milliméter ezerötszáz részre van felosztva. Ezzel a vonalzóval, amely egy ez-
PRUDENT BÁCSI BESZÚRTA A TŰJÉT.
redrész méter ezerötszázadrészét is jelzi, újra kezd ték a méréseket és miután az eredményt egy górcső segélyével megvizsgálták, a következő tényállás kon- statáltatott :
Prudent bácsi a középpontot hat ezerötszázadrész milliméternyire, Evans Phil pedig kilenc ezerötszá
zadrész millimétere y ire közelítette meg.
így történt, hogy Evans Phil csak a Weldon- Institute titkárává lett, Prudent bácsi pedig a klub elnökéül kiáltatott ki.
Három ezerötszázad milliméternyi különbség, ennél több nem kellett hozzá, hogy Evans Phil szívében Prudent bácsi ellen olyan gyűlölet támadjon, amely bár lappangó állapotban van, de azért nem kevésbbé kérlelhetetlen.
Ez időtájban, a XIX. század utolsó negyedében tett kísérletek óta, a kormányozható léggömbök kér dése némi haladást mutatott. A hajtócsavarokkal el látott hajók, amelyeket 1852-ben Gif fard Henrik, 1872-ben Dupuy de Lómé, 1883-ban a Tissandier test vérek, 1884-ben Krebs és Renard századosok füg gesztettek a hosszúkás alakú léggömbökhöz, bizonyos eredményeket tüntettek fel, amelyeket nem lehet számításon kívül hagyni. De ha e gépek a saját sú
lyuknál nehezebb légkörben, a csavar által hajtva és a légáramlat vonalát követve, sőt ellenkező irányú áramlat dacára is visszatértek kiindulási pontjukra, következőleg csakugyan «kormányozták» magukat, ez az eredmény csupán rendkívül kedvező körül ményeknek volt köszönhető. Tágas és zárt helyisé gekben, teljesen csöndes légkörben, sőt másodper- cenkint öt vagy hat méternyi sebességű csekély széláramlatban az ilyesmi megjárja ; de mindent egybevetve, semmiféle gyakorlati eredményt sem értek el. Olyan áramlat ellenében, amely a szélmalmokat mozgásba hozza, vagyis másodpercenkint nyolc méternyi sebesség mellett, a . léggömbök körülbelül mozdulatlanul maradtak volna helyükön : másodper cenkint tíz méternyi sebességű friss szellő ellené-
ben hátrafelé haladtak volna ; másodpercenkint hu szonöt-harminc méter sebességű szél elkapta volna, mint egy tollpelyhet ; másodpercenkint negyvenöt méternyi sebességű viharnál abban a veszélyben fo rogtak volna, hogy darabokra törnek, végre ama cik lonok egyikében, amelyeknek sebessége másodper cenkint meghaladja a százmétert, egyetlen darab kájukat sem lehetett volna megtalálni. Megcáfolha- tatlanul kitűnt tehát, még a Krebs és Renard száza dosok nagy feltűnést keltett kísérletei után is, hogy a kormányozható léggömbök sebességét éppen csak annyira sikerült fokozni, hogy egyszerű, gyönge szel lőnek képesek voltak ellentállani. Ebből az követ kezik, hogy mindeddig lehetetlen volt gyakorlatilag érvényesíteni a léghajózás eme módját.
Bármint legyen is, a léggömbök kormányozható- ságának problémája mellett, amely a kellő sebes ségüket biztosító módszer alkalmazásából áll, a motorok kérdése hasonlíthatatlanul gyorsabb elő meneteleket tett. Giffard Henrik gőzgépeit, Dupuy de Lome izomerőalkalmazási módszerét lassankint a villamosmotorok váltották fel. Tissandier testvérek krómsavas hamuzsírral készült telepei a léggömb sebességét másodpercenkint négy méternyire fokoz ták. Krebs és Renard századosok dinamó-villamos- gépei tizenkét lóerejűek és átlag másodpercenkint hetedfél méternyi sebességet eredményeznek.
És ekkor a motorok tekintetében mérnökök és gépészek igyekeztek megközelíteni mindinkább azt az eszményt, amelyet ilyenformán lehetne kifejezni :
«egy gőzló egy zsebóranagyságú szelencében». Las
sankint csakugyan sikerült is felülmúlni ama villamos
telepeket, amelyeknek titkát Krebs és Renard szá zadosok szigorúan megőrizték és utánuk a léghajósok olyan motorokat alkalmazhattak, amelyeknek köny-
nyűsége erejükkel arányosan növekedett. Minden esetre elég okuk volt tehát a nekibátorodásra azok nak, akik a kormányozható léggömbök értékesí tésében bíztak. És mégis hány éleselméjű ember vonakodott elismerni ezen értékesítés lehetőségét! És valóban, ha a léggömb a nála súlyosabb légen támaszpontot talál, teljesen a köröskörül levő lég
rétegbe merül s annak hatalmába jut. Ily körülmé nyek közt bármily hatalmas legyen is az alkalmazott hajtóerő — a gömb nagy tömege, amelyben a légköri áramlatok annyira megkapaszkodhatnak, hogyan állhatna ellent csak közepes szeleknek is? •— Mindig ez volt a kérdés, amelyet azonban nagy ter
jedelmű készülékek segélyével igyekeztek megoldani.
A körülmények úgy akarták, hogy e küzdelemben a feltalálók egy hatalmas és könnyű hajtógép feltalálá
sáért küzdöttek, az amerikaiak leginkább megköze
lítették a fennebb körülírt eszményt. Egy akkoriban még ismeretlen bostoni vegyésztől megvásároltak egy villamos-dinamókészüléket, amely egy rejtélyes szer
kezetű villamostelep alkalmazásán alapult. A leg nagyobb gonddal készült számítások és a leglelki ismeretesebb szabatossággal felvett diagrammok azt bizonyították, hogy e készülékkel egy megfelelő nagy
ságú csavart mozgatva, másodpercenkint huszon
nyolc-harminc méternyi sebességet lehet elérni.
Ez valóban nagyszerű lett volna.
— És nem is drága! — tette utána Prudent bácsi, mikor a feltalálónak kellőleg kiállított nyugtájára átadta a legutolsó százezer dolláros bank jegycsomót, amelyen találmányát megvásárolták.
A Weldon-Institute azonnal munkához látott. A pénz szívesen előbúvik az amerikaiak zsebéből, mikor olyan kísérletről van szó, amely gyakorlati haszon nal kecsegtet. A szükséges tőke befolyt a nélkül.
A HARMADIK LÉGI UTAZÁS BORZASZTÓ ESÉSSEL VÉGZÓ'dÖTT.
hogy részvénytársaságot kellett volna alakítani. A legelső felhívásra háromszázezer dollár özönlött a klub pénztáraiba. A munka elkezdődött az Egyesült- Államok leghíresebb léghajósa, Tinder W. Harry igaz-
gatása alatt, akit számtalan légutazása közül főleg három dolog tett halhatatlanná. Az első utazásakor tizenkétezer méternyire emelkedett fel, tehát maga sabbra, mint Gay-Lussac, Coxwell, Sivel, Croce-Spi nelli, Tissandier, Glaisher ; második utazásában végig
ment egész Észak-Amerikán, New-Yorktól San-Fran ciskóig, többszáz mérföldnyivel felülmúlván ezáltal a Nadarok, Godardok és mások utazásait, ide nem számítva Wise Johnt, aki csak ezerötszázötven mér
földnyi utat tett meg Saint Louistól a jeffersoni gróf ságig. Végre a harmadik nevezetes légutazása bor
zasztó eséssel végződött ezerötszáz lábnyi magasból és a merész utasnak nem történt egyéb baja csukló ficamnál a jobbkezén, holott Pilátre de Rozier, aki csak hétszáz lábnyi magasságból zuhant alá, rögtön szörnyet halt.
Azon időben, amelyben elbeszélésünk kezdődik, már tisztán lehetett látni, hogy a Weldon-Institute erélyesen veszi a dolgát. Philadelphiában a Turner- féle telepen már készen állt az óriási hosszúkás lég gömb, amelynek ellentállási képességét rendkívül erősen sűrített levegővel próbálták ki. Ez a ballon bizonyára megérdemelte az «óriás» nevet.
Mekkora volt a Nadar-féle «Géant» űrtartalma?
Hatezer köbméter. Mekkora volt Wise John léggömb jének űrtartalma? Húszezer köbméter. Mekkora volt Giffard léggömbjéé az 1878-i világkiállításon? Hu
szonötezer köbméter. Hasonlítsák össze önök ezt a három léggömböt a Weldon-Institute légi gépével, mely negyvenezer köbméter űrtartalommal bírt és be fogják látni, hogy Prudent bácsinak és társainak volt egy kis joguk kevélynek lenni.
E léggömbnek nem az volt a rendeltetése, hogy a légkör legfelső rétegeit fürkéssze át, nem viselte az «Excelsior» nevet, amellyel Amerika szabad
polgárai nem csekély mértékben szoktak visszaélni.
Nem! egyszerűen «Go a head»—vagyis «Előre» volt a neve és most már csak az volt hátra, hogy igazolja is a nevét, engedelmeskedvén a parancsnoka minden szavának.
Ez időtájban a villamos dinamo-gép csaknem egészen készen állt a Weldon-Institute által meg
vásárolt szabadalom rendszere szerint. Remélni le hetett, hogy a «Go a head» alig hat hét alatt fel fog repülni a levegőbe.
De, amint láttuk, még nem volt megoldva minden gépészeti nehézség. Számos ülést igénybe vett nem csupán a csavar idomának és nagyságának megvita
tása, hanem amakérdés tárgyalása is, vájjon a csavar a készülék farán legyen-e, mint a Tissandier testvérek léghajójánál vagy a hajó orrán, mint Krebs és Re nard századosokénál. Szükségtelen megjegyeznünk, hogy e vita alatt még birokra is került a dolog a két rendszer párthívei közt. Az «orrcsavarosok» száma egyenlő volt a «farcsavarosok»-éval. Prudent bácsi, akinek a szavazatok megoszlása esetén dönteni kellett volna, kétségkívül Buridán tanár iskolájában nevelkedvén, nem volt képes véleményt nyilvánítani.
Ebből következett, hogy egyetértés nem jött létre és a csavart sem lehetett elhelyezni. Ez igen soká tarthatott volna így, hacsak a kormány közbe nem lép. De amint tudjuk, az Egyesült-Államokban a kormány nem szeret a magánügyekbe avatkozni vagy olyasmibe keveredni, ami nem rá tartozik.
És ebben igaza van.
így álltak a dolgok s nem csekély volt a veszély, hogy a június 13-i ülés sohasem fog véget érni — vagyis helyesebben, véget fog érni, de borzasztó du
lakodás közt, amelyben a szóbeli sértegetéseket ököl
ütések, az ökölütéseket botütések és a botütéseket
revolverlövések követik, midőn pontban nyolc óra harminckét perckor egy fordulat következett be.
A Weldon-Institute egyik ajtónállója, hidegen és nyugodtan, ahogy egy rendőrnek kell viselkednie egy viharos míting közepette, az elnöki székhez közeledett, az elnöknek egy névjegyet adott át s aztán várta az utasítást, amelyet Prudent bácsi adni mél- tóztatik.
Prudent bácsi megfuvatta a gőzkürtöt, amely el
nöki csöngetyű gyanánt szolgált, mert különben még a moszkvai nagy harang se felelt volna meg a cél nak! . . . De a zsivaj erre csak még inkább növeke
dett. Ekkor az elnök «levette a kalapját a fejéről» s rendkívüli eszköz alkalmazása következtében a csönd félig-meddig helyreállt.
— Közlendőm van ! —mondtaPrudent bácsi, miután óriási szippantás burnótot csípett ki két újjával a szelencéjéből, amely sohasem hagyta el őt.
— Halljuk! Halljuk! — válaszolt kilencvenkilenc hang, amelyek ezúttal véletlenül egyetértettek.
— Kedves tagtársaim, egy idegen kér bebocsát- tatást üléstermünkbe.
— Soha! — felelte néhány hang.
— Ügy látszik, azt akarja előttünk bebizonyítani, — folytatta Prudent bácsi — hogy a léggömbök kormá- nyozhatóságát elhinni annyi, mint elhinni a legképte
lenebb agyrémet.
E kijelentést erős moraj fogadta.
— No csak jöjjön be! . . . Csak jöjjön be.
— Mi a neve annak a különös egyéniségnek? — kérdezte Evans Phil, a titkár.
— Robur — felelte Prudent bácsi.
— Robur! . . . Robur! . . . Robur! — ordította az egész gyülekezet.
Es ha e sajátszerű név tekintetében egyetértés
jött létre, ez csak azért történt, mert a Weldon- Institute azt remélte, hogyharagjának fölöslegét e név birtokosának fejére fogja kiönthetni.
A vihar tehát egy pillanatra lecsillapult — leg alább látszólag. Egyébiránt hogyan csillapulhatna le egy vihar annál a népnél, amely havonkint kettőt vagy hármat küld át hozzánk Európába szélvészek alakjában?
HARMADIK FEJEZET.
Melyben egy új személyt nem kell bemutatnunk, mert önmagát mutatja be.
— Polgárai az amerikai Egyesült-Államoknak, a nevem Robur.* Méltó vagyok e névre. Életkorom negyven év, jóllehet külsőm harminc évre se vall.
Acéltestalkattal, elpusztíthatatlan egészséggel, rend
kívüli izomerővel és olyan gyomorral bírok, amely még a struccmadarak világában is a kitűnőek közé tartoznék. Ennyit a fizikumomról.
Figyelemmel hallgatták a szavait. Igen! a lármázó
kát elhallgattatta ez a váratlan szónoklat pro jade sua. Bolond vagy ámító volt-e ez az ember? Akármi volt is, imponált. Egyetlen hang sem hallatszott az övén kívül a gyülekezetben, amelyben még az imént a vihar dühöngött. A hullámos tenger lecsöndesült.
Különben Robur csakugyan olyan embernek lát
szott, amilyennek magát mondta. Mértani idomú középtermet, —valóságos szabályos hosszúkás négy szög, — amelynek hosszabb oldalait a vállak vonala képezte. E vonallal az erőteljes nyak által össze volt kötve a spheroid-alakú óriási fej. Vájjon milyen
* Erő.
---- A NEVEM ROBUR.
állatfejhez hasonlított volna az ismeretes összeha
sonlítási elméletek szerint? Bikafejhez, de olyan bika fejéhez, amelynek értelmes arca van. Szemei a leg csekélyebb ellentmondásra kigyulladtak, a szemöldök-
izom folyvást össze volt húzva, ami a legnagyobb fokú erély jele. Kissé göndör, kurta haja szinte érces fényt sugárzott vissza. Domború melle olyan erősen emelkedett és süllyedt, mint egy vaskohó fujtatója.
Karjai és kezei, combjai és lábai méltók voltak a test törzséhez. Bajuszt nem viselt, csupán az állánamerikai módra keskeny tengerészszakállt, amely látni en gedte állkapcsát, melynek izmai roppant erősek le
hettek. Kiszámították, — mit nem számítanak ki a mai világban? — hogy egy közönséges krokodil állkapcsának nyomása négyszáz atmoszferányi nyo
mást érhet el, míg egy izmos vadászkutyáé csak százat képes elérni. Sőt azt a furcsa tételt is felállították, hogy ha egy kilogramm kutya nyolckilogrammnyi rágóizomerőt fejt ki, akkor egy kilogramm krokodil tizenkettőt képes kifejteni. Nos, egy kilogramm Roburt legalább is tízkilogrammnyi rágóizomerőre lehetett volna becsülni. E szerint Robur a vadászkutya és a krokodil közt állt.
Nehéz lett volna elhatározni, melyik országból származott eza nevezetes típus. Annyibizonyos, hogy folyékonyan fejezte ki magát angolul, éspedig ama kissé vontatott kiejtés nélkül, amely az új angolországi yankeeket jellemzi.
Beszédét így folytatta :
— Most áttérek az erkölcsi oldalra, tiszteletreméltó polgártársak. Egy mérnök áll önök előtt, akinél az erkölcsi oldal nem áll a fizikai mögött. Nem félek semmitől és senkitől. Akaraterőm sohasem tágított más akarat előtt. Ha egyszer valamely célt tűztem ki magam elé, az egész Amerika, az egész világ hiába szövetkeznék egymással a miatt, hogy engem célom elérésében megakadályozzanak. Ha egy eszmém van, akarom, hogy azt elfogadják és ellenmondást nem tűrök. Azért hangsúlyozom e részleteket, tisztelt
polgártársak, mert szükséges, hogy önök engem ala posan ismerjenek. Talán úgy fogják találni, hogy na gyon is sokat beszélek magamról? Nem törődöm vele.
És most gondolkozzanak kissé, mielőtt félbeszakítanák szavaimat, mert azért jöttem ide, hogy olyan dol
gokat mondjak önöknek, amelyek talán nem fog
ják megnyerni tetszésüket.
A legelső padokban a hullámtörésre emlékeztető moraj kezdett elterjedni, biztos jeléül annak, hogy a tenger nemsokára megint háborogni fog.
— Beszéljen, tiszteletreméltó idegen — mondá Pru dent bácsi, aki már csakalig bírta magát tartóztatni.
És Robur beszélt, mint előbb, a nélkül, hogy hall gatóival törődött volna.
— Igen! Tudom! Egy század óta folytatott siker telen kísérletek és eredménytelen próbák után még mindig vannak egyensúlyukból kizökkent elmék, amelyek makacsul hisznek a léggömbök kormányoz- hatóságában. Azt képzelik, hogy valamely, akár vil
lamos, akár másféle hajtógépet lehet alkalmazni ne
vetséges gömbjeikre, amelyekkel a légköri áramlatok tetszésük szerint űzhetnek játékot. Azt képzelik, hogy uraivá lehetnek egy léggömbnek, úgy, amint az ember ura lehet egy hajónak a tenger felszínén.
Azért, mert néhány feltalálónak teljesen vagy csak nem teljesen csöndes időben sikerült a szél irányában rézsút vagy akár gyönge szellő ellen is haladni, gya korlatilag megvalósítható volna a légnél könnyebb készülékek kormányozása ? Nevetséges! Önök mintegy százan vannak itt jelen, mindnyájan hisznek álmuk megvalósulásának lehetőségében és milliószámra szór ják a dollárokat nem a vízbe,hanem a levegőbe. Nos, hat ez annyi, mint a lehetetlenség ellen küzdeni.
Különös tünemény! A Weldon-Institute tagjai e szavak hallatára meg se mozdultak. Vájjon éppoly si-
Verne Gyula:A hódító Robur. 3
ketekké, mint türelmesekké lettek? Vagy pedig tar
tózkodtak és várták, hogy vájjon meddig mer menni ez a vakmerő idegen?
Robur tovább folytatta beszédét :
— Mit! egy léggömb! Mikor annak egy kilo- grammnyi súllyal való megkönnyebbítéséhez egy köbméternyi gáz szükséges. Egy léggömb, amely ellene akar szegülni a szélnek, a gépezete segélyével, mikor egy hatalmasabb széláramlat a hajó vitorlá
jára nem kevesebb, mint négyszáz lóerőnyi nyomást gyakorol, mikor a Tay-hídján történt szerencsétlen ségnél azt tapasztaltuk, hogy a vihar négyszögméte- renkint négyszáznegyven kilogrammnyi nyomást gya korolt! Egy léggömb! holott a természet e rendszer -szerint sohasem alkotott semmiféle repülőlényt,
sem szárnyakkal ellátottat, amilyenek a madarak, sem pedig repülőhártyával ellátottat, amilyenek bi zonyosfajú halak és bizonyos emlősök.
— Emlősök? — kiáltá a klub egyik tagja.
— Igen! emlősök! A denevér, ha nem csalódom, repül. Nem tudja-e a közbeszóló, hogy a denevér emlősállat, vagy evett-e valaha denevértojásból ké
szült rántóttát?
A félbeszakító erre a rendreutasításra a hüvelyébe dugta jövendőbeli közbeszólásait és Roburlankadatlan hévvel folytatá :
— Azt jelenti-e ez, hogy az embernek le kelljen mondania a lég meghódításáról és a régi világ pol
gári és politikai erkölcseinek átalakításáról e bámu
latos forgalmi eszköz értékesítése által? Nem! És valamint az emberiség a tenger urává lett a hajó, az evező, a vitorla, a kerék és a csavar segélyével, úgy urává lesz a légköri rétegeknek is, a légnél súlyo sabb készülékek segélyével, mert csak az lehet a légnél erősebb, ami nála súlyosabb is!
Ezúttal az indulat erőt vett a gyülekezeten. Milyen ordítás tört ki valamennyi szájból, amelyek Roburra tátongtak, mint megannyi puska- vagy ágyúcsö ! Hiszen lehetetlen volt nem felelni a léggömb híveinek arcába vágott kihívására! Nem a legelső kezdete volt-e ez egy harcnak a «légnél nehezebb» és a «lég nél könnyebb» ellentétes elvek közt?
Robur meg se mozdult. A karjait összefonta a mellén és bátran várta, míg a csönd helyreáll.
Prudent bácsi egy kézintéssel jelt adott az ellensé
geskedések ideiglenes megszüntetésére.
— Igen, — folytatta Robur — a jövő a repülő
gépeké. A lég szilárd támaszpont. Ha egy légoszlopot másodpercenként negyvenöt méternyi sebességű moz
gásba tudunk hozni alulról fölfelé, akkor egy ember megállhat a légoszlop tetején, ha cipőinek talpa egy nyolcadrész négyszögméternyi terjedelemmel bír. Es ha a légoszlop sebességét kilencven méterig fokozzuk, akkor ugyanez az ember mezítláb sétálhat rajta. Ha pedig egy csavar szárnyai segélyével a légtömeget épp- ily gyors mozgásba hozzuk, akkor az eredmény is ugyanaz marad.
Amit Robur mondott, azt már előtte elmondták a léghajózás összes párthívei, akiknek eszméi las san, de biztosan és szükségképpen a probléma meg oldására vezettek. Ponton d’Amécourt, De la Lan- delle, Nadar, De Luzy, De Louvrié, Liais, Beléguic, Moreau, Richard testvérek, Babinet, Joubert, Du Temple, Salives, Penaud, De Villeneuve, Gauchot és Tatin, Loup Michel, Edison, Planavergne urakat és annyi másokat illeti ezen egyszerű eszmék terjeszté
sének dicsősége. Több ízben elejtették és újból fel kapták ezeket az eszméket, amelyeknek végre vala- hára mégis diadalmaskodniok kellett. Kellett-e a feleletre várniok a léghajózás ellenfeleinek, akik azt
3*
állították, hogy a madár csak azért tartja fenn ma gát a levegőben, mert megmelegíti a magába szítt levegőt? Nem bizonyították-e be annak ellenében, hogy egy ötkilogramm súlyú sasnak ötven köb
méter megmelegített levegőt kellene magába szívnia, hogy magát a légkörben csak fenntarthassa?
Ezt bizonyította be Robur kétségbevonhatlan logi
kával az óriási zsivaj közepette, amely minden ol dalról felzajlott. És befejezésül a következő szókat vágta a léggömbök párthíveinek szemei közé :
— Önök, nevetséges léggömbjeikkel semmit se te
hetnek, semmiféle célt sem érhetnek el, semmit se merhetnek! Legmerészebb léghajósuk, Wise János, noha már ezerkétszáz mérföldnyi utat tett az ame
rikai szárazföld felett, kénytelen volt lemondani ter
véről, hogy átkeljen az Atlanti-tengeren! És azóta önök egyetlen egy lépéssel se haladtak előre ezen a téren!
— Uram, — mondta ekkor az elnök, aki hiába igyekezett nyugalmát megőrizni — ön elfeledi, hogy mit mondott halhatatlan Franklinunk a legelső Mont golfière megjelenésekor, abban a pillanatban, mikor a léggömb megszületett : «Ez most még csakgyermek, de meg fog nőni!» És meg is nőtt. . .
— Nem, elnök úr, nem! Nem nőtt meg! . . . Csu
pán meghízott... ez pedig két igen különböző dolog!
Ez egyenes támadás volt a Weldon-Institute ha tározata ellen, amely egy óriási léggömb elkészí tését elrendelte, jóváhagyta s pénzzel segélyezte. — Csakhamar fel is hangzottak a terem különböző részeiből a következő, nem éppen megnyugtató indít ványok :
— Le a tolakodóval!
— Dobjátok le a szószékről!
— Bizonyítsátok be neki,hogysúlyosabb a levegőnél!
És a többi, és a többi.
De még csak a szóbeli fenyegetések járták, nem pe
dig a tettlegességek, Roburnak tehát, aki mozdulat lanul és egykedvűen állt a helyén, volt még alkalma közbekiáltani. :
— A jövő nem a léggömböké, polgártársak, ha nem a repülőgépeké! A madár repül, holott a madár nem léggömb, hanem gépezet.
— Igen! repül ! — kiáltotta a hevesvérű Fyn Bat — hanem a géptan összes szabályai ellenére repül.
— No lám! — felelte Robur és a vállát vono- Aztán tovább folytatta :
— Mióta a nagy és apró repülőállatok röptét tanulmányozták, túlsúlyra vergődött az az egyszerű eszme, hogy csak a természetet kell utánozni, mert a természet sohasem csal. Az albatros közt, amely percenként alig tízszer csap a szárnyával és a pelikán közt, amely hetvenszer csap . . .
— Hetvenegyszer — mondta egy gúnyos hang.
— Ës a méh közt, amely másodpercenként száz- kilencvenkét szárnycsapással röpül. . .
— Százkilencvenhárommal ! — hangzott több ol
dalról gúnyosan.
— És a légy közt, amely háromszázharminccal. . .
— Háromszázharminccal és féllel.
— És a legkisebb légy közt, amelynek szárny csapásai milliókra rúgnak.
— Nem! milliárdókra !
De Robur e félbeszakítások dacára se szakította félbe bizonyításait.
— E különböző eltérések közt — folytatta —
— Nagy eltérés van! — vágott közbe egy hang.
-— ... van lehetőség gyakorlati megoldást találni.
Azon a napon, amelyen De Lucy úr konstatálhatta,
hogy a szarvasbogár, amelynek súlya nem nagyobb két grammnál, képes felemelni négyszáz grammnyi súlyt, vagyis a saját súlyának kétszázszorosát, a lég hajózás problémája meg volt oldva. Ezenkívül bebi- zonyíttatott az is, hogy a szárnyak terjedelme arány
lag annyival csekélyebb, minél nagyobb az állat teste és súlya. Azóta hetvennél több készüléket gondoltak ki és készítettek el. . .
— Amelyek sohase bírtak repülni! — kiáltott Evans Phil titkár.
— Amelyek repültek vagy repülni fognak — fe lelte Robur nyugodtan. — És nevezzék e készü
lékeket akár streophoroknak, akár helikoptéreknek, akár orthoptéreknek, akár léghajóknak, akár repülő gépeknek : az eredmény végre is ama készülék meg
alkotása lesz, a mely az embert a lég urává fogja tenni !
— No ! persze, a csavar! — kiáltott Evans Phil. — De tudtommal a madarak nem rendelkeznek csavarral.
— Ellenkezőleg, — felelte Robur — Penaud úr bebizonyította, hogy a madár röptében csavarrá lesz és hogy a röpte csavarszerű. Következőleg a jövő mozgató ereje a csavar. . .
— Ilyen szerencsétlenségtől Szent Csavar oltalmazz minket! — énekelte egyike a jelenvoltaknak egy is
meretes operai dallamra.
És e refraint az egész gyülekezet felkapta, olyan hamis hangokon, hogy az illető opera szerzője, ha már nem él, bizonyosan megfordult a koporsójában.
Miután az utolsó hangok egy valóságos macska
zenévé olvadtak át, Prudent bácsi, egy pillanatnyi lecsöndesülést felhasználván, kötelességének tartotta így szólni :
— Idegen polgártárs, eddig beszélni engedték önt félbeszakítás nélkül . . .
Ügy látszik, hogy a Weldon-Institute elnöke e közbe kiáltásokat, megjegyzéseket és elméncségeket még csak félbeszakításoknak sem tekintette, hanem egy szerű eszmecserének.
— Mindazonáltal — folytatta — figyelmeztetem, hogy az aviatio, a madárrepülés utánzása elméletét már előre is elítélte és elvetette amerikai vagy kül
földi mérnökeink túlnyomó része. Egy rendszer, amelynek rovásán olyan szerencsétlen események áll
nak, mint a Repülő Szaracén halála Konstantiná
polyban, Voador szerzetesé Lisszabonban, Leturé az 1852-ik és De Groofé az 1864-ik évben, ide nem szá mítva azon áldozatokat, akikről megfeledkeztem, hogy többet ne említsek, a szerencsétlen mitológiai Icarusnál. . .
— Ez a rendszer nem kárhoztatandóbb annál, amelynek martirologiájában ott találjuk Pilátre de Rozier, Blanchardné, Donaldson és Grimwood, Sivel és Croce-Spinelli, Eloy és annyi mások neveit, akiket a világ sohasem fog elfeledni.
Ez kétségkívül gyors és alapos visszavágás volt.
— Különben — folytatta — önök bármennyire tö
kéletesítsék léggömbjeiket, sohasem lesznek képesek velük valóban gyakorlati sebességet elérni. Tíz évig tartana, míg megkerülnék a földgömböt, amit egy repülőgép nyolc nap alatt megtehet.
Az újabb tiltakozó és tagadó kiáltások teljes há rom percig tartottak, míg végre Evans Phil szóhoz juthatott.
— Repülő úr, — mondta — ön, aki a madárrepülés utánzásainak előnyeit magasztalta előttünk, repült ön már valaha?
— Repültem.
— Es meghódította a levegőt?
— Talán meg, uram.
— Éljen a Hódító Robur! — kiáltotta egy gúnyos hang.
— Nos hát igen! A Hódító Robur! elfogadom ezt a nevet és viselni fogom, mert jogom van hozzá.
— Bátorkodunk kétségbevonni ! — kiáltottaCipJem.
— Uraim, — folytatta Robur, összeráncolván a homlokát — azért jöttem, hogy komolyan megvitas sak önökkel egy komoly dolgot, ennélfogva nem tű röm el, hogy egyszerű tagadással feleljenek és nagyon örülnék, ha tudhatnám a közbeszóló nevét.
— Nevem Cip Jem ... és vegetáriánus vagyok.
— Cip Jem polgártárs, — szólt Robur — azt tudtam, hogy a vegetáriánusok belei legalább egy lábnyival hosszabbak más ember beleinél. Ez máris nagyon sok ... ne kényszeresen rá, hogy az önéit még hosszabbra kinyújtsam, a füleinél kezdve a nyújtást.
— Le vele!
— Ki vele!
— Szedjétek széjjel!
— Lincseljétek meg!
— Csavarjátok csavarrá!
A léggömb híveinek dühe elérte a tetőpontot. Vala
mennyien felugráltak helyeikről és körülvették a szó
széket. Robur szinte eltűnt egy egész sereg magasra felemelt kar közepette, amelyek úgy hullámzottak ide s tova, mintha a vihar csapdosta volna. Hasz
talan fújt a gőzkürt egész nótákat. Ez este Phila delphiának azt kellett hinni, hogy tűz pusztítja egyik városrészét s hogy a tűz eloltására a Schuylkill-folyó összes vize sem lesz elég.
Egyszerre egy hátráló mozdulat támadt az ember
tömegben. Robur kihúzta a kezeit a zsebeiből és ki nyújtotta a dühöngő közönség első sorai felé.
E két kéz most már egyet-egyet tartott azon ame-
---- ÖNÖK NEM AMERIKAIAK.
rikai «csontzúzók» közül, amelyek egyszersmind re volvert képeznek. Az ujj egyetlen mozdulata elég az apró zsebgolyószórók elsütésére.
És ekkor, felhasználván nemcsak a jelenlevők meg-
hátrálását, hanem a csöndet is, amely a meghátrá lást követte, közéjük kiáltott:
— Amerikát határozottan nem Amerigo Vespucci fedezte fel, hanem Cabot Sebestyén. Önök nem ameri kaiak, ballonista polgártársaim, hanem csak cabo . . .*
E pillanatban négy vagy öt lövés dördült el, de nem sebesített meg senkit. A füst közepette a mér
nök eltűnt s mikor a füst elenyészett, már a nyomát sem találták. A hódító Robur úgy eltűnt, mintha valamely repülőkészülék magával ragadta volna a levegőbe.
NEGYEDIK FEJEZET.
Melyben a szerző, Frycollin inas bemutatása alkalmából, meg
kísérli rehabilitálni a holdat.
A Weldon-Institute tagjai, ülés után szétoszolván, a viharos vitatkozások következtében bizonnyal több
ször ütöttek már nagy lármát a Walnut-utcában és környékén. E városrész lakói már több ízben emeltek méltán panaszt e zajos pótviták ellen, amelyek miatt még a saját házaikban sem élvez
hettek békét és nyugalmat. A rendőrök nem egyszer voltak kénytelenek közbelépni, hogy a háborítlan járás-keléslehetőségét a közönség számára biztosítsák, amelynek nagyrésze előtt a léghajózás kérdése na gyon közönyös volt. De a június 12-i ülés előtt a zsivaj sohasem öltött ily nagy mérveket, a panasz sohasem lett volna jogosultabb és a rendőrök közbe lépése sohasem lett volna szükségesebb.
Mindazonáltal némileg menteni lehet a Weldon- Institute tagjait. Akadt egy ember, aki őket a saját helyiségeikben merészkedett megtámadni. A «légnél
♦ E szó kiegészítése «cabotinek» = hitvány komédiások.
könnyebb» elv szenvedélyes védőinek, a «légnél sú
lyosabb» elv nem kevésbbé szenvedélyes védelmezője igen kellemetlen dolgokat mondott. És abban a pilla
natban, amikor érdeme szerint akartak vele elbánni, hirtelen eltűnt.
Ez bosszút kívánt! Nem folyhat amerikai vér az olyan ember ereiben, aki ily megbántást megtor- latlanul hagyna. Amerigo fiait Cabot fiai gyanánt csúfolni! Nem volt-e az sértés, mégpedig annál meg- bocsáthatlanabb sértés, mert nem is lehetett kifo gásolni — történelmileg?
A klub tagjai tehát különböző csoportokban el- széledtek a Walnut-utcán, majd a szomszéd utcá kon, végre az egész városrészben. Felverték álmukból a lakosokat. Kényszerítették őket, hogy megengedjék a házaikat kimotozni és el voltak készülve utólagos kártérítésre ezért a merényletért a magánélet békéje ellen, amelyet az angolszász eredetű népek oly nagy tiszteletben szoktak tartani.
Hiába volt minden zaklatás és kutatás. Roburt sehol sem találták. Nyoma veszett teljesen. Ha az Institute léggömbjével, a Go a headdel a levegőbe emelkedett volna, akkor sem tűnhetett volna el job
ban. Egyórai motozás utánkénytelenek voltak lemon
daniatovábbikeresésről és a klubtagjai szétoszlottak, miután ünnepélyesen megesküdtek, hogy kutatásaikat ki fogják terjeszteni a kettős Amerikának egész te rületére, amely az új világrészt képezi.
Tizenegy óra tájban a nyugalom körülbelül tel
jesen helyreállt a városrészben. Philadelphia elme
rülhetett ama jó és mély álomba, amely irigylendő kiváltságuk azon városoknak, melyek oly szerencsések, hogy nem tartoznak az iparűző városok közé. A klub különböző tagjai most már csak arra gondoltak, hogy hazakerüljenek. Hogy csak néhányat említsünk
a legtekintélyesebbek közül, Forbes J. Vilmos elindult nagy rongy-cukorgyára felé, ahol Doll és Mat kis
asszonyok már elkészítették számára a saját rongy- cukrával megédesítendő teát ; Milnor Truk is el indult a saját gyára felé, amelynek gőzszivattyúja éjjel-nappal zihált Philadelphia legmesszebb fekvő külvárosában ; Cip Jem, a pénztárnok, aki nyilvá nosan azzal vádoltatott, hogy egylábnyival több bele van, mint amilyent az emberi szervezet eltűr, sietett éttermébe, ahol vegetáriánus vacsorája várta.
A léggömbök kiválóbb hívei közül ketten — csu pán ketten — nem is látszottak a hazamenetelre gondolni. Felhasználták a kedvező alkalmat, hogy a szokottnál is csípősebb párbeszédet folytassanak egy
mással. E két ember a kiengesztelhetlen Prudent bácsi és Evans Phil volt, a Weldon-Institute elnöke és titkára.
A klub ajtajánál Frycollin inas várta a gazdáját, Prudent bácsit. Az inas elindult ura után, egy csep pet sem törődvén a tárggyal, amely felett a két ellenfél beszélgetett.
A «beszélgetés» szót csupán a jóhangzás kedvéért alkalmaztuk arra a cselekvésre, amelynek a klub elnöke és titkára egyforma hévvel átengedte magát.
Voltaképpen vad eréllyel civakodtak, amelynek for
rása régi versengésükben volt keresendő. — Nem, uram, nem — ismételgette Evans Phil. —Ha nekem lett volna szerencsém a Weldon-Instituteban el nökölhetni, ilyen botrány soha, de sohasem történt volna.
— És mit tett volna ön, ha szerencséje lett volna a Weldon-Instituteban elnökölhetni?
— Megvontam volna a szót ettől a nyilvános sér- tegetötől, mielőtt még a szájátkinyithatta volna.
— Ügy hiszem, hogy mielőtt az ember megvonná
valakitől a szót, legalább mégis meg kell engednie, hogy az illető beszéljen.
— De Amerikában nem, uram. Amerikában nem!
És a klub két főtisztviselő je ilyetén, inkább keserű, mint édes szóváltás közt tovább és tovább haladt olyan utcákon, amelyek mindinkább eltávolították őket a lakásuktól ; oly városrészeken mentek végig, amelyek nagy kerülő utak megtételére fogják őket kényszeríteni, ha haza akarnak jutni.
Fry coliin folyvást utánuk ment, de nem érezte magát megnyugtatva, mikor látta, hogy a gazdája egészen elhagyatott és néptelen helyeken jár. Fry- collin nem szerette az efféle helyeket, főleg éjfél
tájban nem. Sűrű sötétség uralkodott és a megújult hold csak alig kezdte meg huszonnyolc napos szol-
Frycollin tehát jobbra és balra tekintgetett, meg
győződést akarván magának szerezni afelől, vájjon nem lesnek-e rá gyanús árnyak. És öt vagy hat iz mos fickót vélt látni, akik nem vették le róla a szemüket.
Frycollin ösztönszerűleg közeledett a gazdája felé, de a világért sem merte volna őt háborgatni a be
szélgetésben, amelynek éle ellene is fordulhatott volna.
A véletlen úgy akarta, hogy a Weldon-Institute elnöke és titkára tudtukon kívül a Fairmont-Park felé irányozták lépéseiket. A vita hevében átmentek a Schuylkill-folyó híres érchídján, hol csupán né
hány elkésett gyalogossal találkoztak és végre elha gyatott, nagy térségre értek, amelynek egy része tágas mezőket képezett, másik része pedig szép fák
tól volt beárnyékolva. E fák teszik páratlan szép ségűvé a Fairmont-Parkot.
Itt Frycollint már csakugyan nagyon gyötörte a
félelem éspedig annyival jogosabban, mert az a bizonyos öt vagy hat árnyék a Schuylkill-folyó hídján is átlopódzott utánok. A szemgolyója annyira kitágult, hogy csaknem ellepte az egész szemfehérét. A teste pedig ugyanekkor összehúzódott, kisebb lett, mintha némely puhányok és bizonyos gerinces állatok össze- húzódási képességével bírt volna.
Frycollin inas mód nélkül gyáva fickó volt.
Valódi délkarolinai néger létére, bamba arcú fej ült vézna testén. Éppen huszonegy éves volt, soha
sem volt rabszolga, még születésénél fogva sem, de nem sokkal többet ért egy rabszolgánál.
Restsége, félénksége és hallatlan gyávasága akár melyik néger rabszolgáét felülmúlta. Három év óta volt Prudent bácsi szolgálatában. A gazdája százszor is azon a ponton állt, hogy elkergesse, de mégis meg tartotta, attól félvén, hogy még rosszabb cseléd jöhetne utána. Frycollin olyan úrnál szolgált, aki mindig kész volt a legvakmerőbb vállalatokba bo csátkozni, következőleg biztosra vehette, hogy gyá vasága számos alkalommal kemény próbára fog kény
szerülni. De kárpótlásául szolgált, hogy senki se piron- gatta a félénksége és még kevésbbé a restsége miatt!
Ah! Frycollin, ha olvashattál volna a jövő könyvében!
Miért is nem maradt Frycollin Bostonban, a Sneffel családnál, amely Svájcba szándékozott utazni, de tervével felhagyott, a lavináktól való félelmében?
Nem inkább ez a ház volt-e Frycollinnak való, mint a Prudent bácsié, ahol a vakmerőség napirenden volt?
Hanem hát Frycollin itt volt és a gazdája utóvégre is kezdte megszokni hibáit. Volt azonban egy jó tulajdonsága is: ámbár származására nézve néger volt, nem beszélte a néger nyelvet — ami minden esetre figyelembeveendő körülmény, mert nincs egy-
