100
nagymértékben befolyásolja. Éppen ezért fel- használásukat és eredményeiket együtt kell mérni.
Az élő munkát általában a kifizetett mun- kabérrel veszik azonosnak az erőforrások ösz- szegének meghatározásánál. Az agráripari komplexum esetében azonban célszerű kizá- rólag a végtermék munkabértartalmávalszá—
molni. Az állóeszközöknél jelenleg az amor—
tizációt számolják felhasználásnak. Heiye—
sebb lenne az újraelőállításához szükséges pénzeszközöket figyelembe venni (árak, mű—
szaki avulás stb.). A föld értékelésének nem—
csak a földterület kiterjedését. hanem a ter- mőképességét is tükröznie kell. Emellett a szerző szükségesnek tartja a Ill. szférában lekötött föld értékét is figyelembe venni.
Az agráripari komplexum egészének haté- konyságát teljes. illetve végső formában szá- mítja. Teljes hatékonyságon a nettó terme—
lés és az erőforrások (föld, álló- és a forgó—
eszközök. munkabér) viszonyát érti, míg a végtermék hatékonyságát a tiszta jövedeiem és az erőforrások viszonyával méri. Szerző az agráripari komplexum minden szférájára a számítást nem végezte el, csak a komplexum egészére és a mezőgazdaságra. (Részlete—
sebb hatékonysági számításokat az informá—
ciók nem tettek lehetővé.) Az erőforrások kö- zül a munkabér (csak a komplexum végter- mékében megtestesülő). valamint a teljes ál- ló- és forgóeszköz-állomány értéke szerepel.
A földterület értéke a Szovjetunió Tudomá- nyos Akadémiája Szocialízmus Agrárproblé—
mái osztályának számítási anyagából sza'r—
mazik.
A számítás eredménye szerint az erőforrá—
sok összege (a kilencedik ötéves terv átlagá—
ban) 673 milliárd rubel, a föld értéke 400 milliárd, az eszközöké 240 milliárd rubel. A teljes hatékonyság 14,3 százalék. a végső ha—
tékonyság pedig 9.3 százalék. Ugyanezen mu- tatók a mezőgazdaságban 10,6. illetve 7.1
százalék.
(Ism.: Molnár István)
WALTERSKlRCHEN. E. : A BÉRKULÖNBSÉGEK ALAKULÁSA
AUSZTRIABAN
(Die Entwicklung der Lohnunterschíede in Öster- reich.) — Monatsberichte. WIFO. 1979. 1. sz. 9—22. p.
A szerző azt vizsgálja. hogy kiegyenlítő—
dött-e vagy differenciálódott—e (: bérek és fizetések szerkezete az utóbbi évtizedekben Ausztriában, és melyik munkavállalói csoport viszonylagos jövedelmi poziciója javult vagy rosszabbodott. Az eddigi bérszerkezeti vizs—
gálatok legtöbbször csak az iparra korláto—
zódtak, mivel itt állt rendelkezésre a legjobb és legrészletesebb adatanyag. Mivel azon-
STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ
ban az ipar a foglalkoztatottaknak csupán egynegyedét öleli fel, és az inflációs elem- zésben éppen a nyilt szektorból a védett szektorba való átáramlás tart érdeklődésre számot. jelen cikk kísérletet tesz arra, hogy a teljes nemzetgazdaság bérszerkezetét Vizs-
gálja.
A tényleges bér- és fizetésszerkezet megfi- gyelésének statisztikai alapjai a szerző véle- ménye szerint viszonylag gyengék annak el- lenére. hogy az utóbbi évtizedben bizonyos javulás mutatkozott, A legfontosabb informá- ciós források a béradó-statisztika. a bérosz—
tály-statisztika, valamint az iparstatisztika és az építőipari statisztika.
A szerző történeti áttekintést ad az oszt- rák bérszerkezet alakulásáról, különös tekin- tettel az 1930 óta tartó kiegyenlitődési folya-
matra,
A bér— és keresetcsoportok szerinti jövedel—
mek rétegződését két tényező, a bizonyos foglalkozáscsoportok közötti bérreláció és ezen csoportok tömegének nagysága hatá- rozza meg. Az egyes rétegek arányának meg—
változása az idők folyamán nemcsak a meg- határozott társadalmi csoportok közötti bér—
relációk eltolódását veszi figyelembe, hanem azt is, hogy a dolgozó népességben megvál- tozott a szak— és segéderők aránya a mobi- litás és a munkaerő növekvő képzettségének függvényében. A cikk rámutat arra, hogy ezen információk gyakran veszendőbe men—
nek az átlagbérek szakmák és társadalmi kategóriák szerinti vizsgálata során.
A foglalkoztatottak jövedelmének ,,szokat- lan" differenciálódását az 1970-es évek ele- jén elsősorban arra lehet visszavezetni, hogy az alsóbb bérkategóriákban további munka—
erőt foglalkoztattak. Ennek fő oka a külföl-—
diek foglalkoztatásának liberalizálása volt. A foglalkoztatottak jövedelmének differenciálá- sához hozzájárult még a szakmunkástanulók és a részmunkaidőben foglalkoztatottak nagy száma.
Mig a bérosztály—statisztika nem ad felele—
tet a magasabb jövedelmek alakulását ku- tató kérdésre. addig a béradó-statisztika er- re vonatkozóan 1973-ig felvilágosítást ad. A béradó-statisztikából kitűnik. hogy a decili—
sek szerinti bruttó és nettó keresetek 1964 és 1973 között majdnem teljesen párhuzamosan emelkedtek.
A férfiak és a nők bére közötti különbség lényegében az általános kiegyenlítődési és differenciálódási tendenciával párhuzamosan alakult. A szerző rámutat arra, hogy hosszú távon a férfi és a női keresetek közelítésének tendenciája várható. Megjegyzendő, hogy a női alkalmazottak esetében a leggyakoribb jövedelemérték csupán 10 százalékkal van a munkásnőké felett (a férfiaknál ez a távol- ság 25—30' százalék). A tipikus alkalmazott nő tehát alig keres valamivel többet, mint
STATISZTlKAl IRODALMI FIGYELÖ
a tipikus munkásnő, mivel az alkalmazotti foglalkozásokban is sok nő végez alacsony
képesítésű tevékenységet.
A férfiak és a nők bére közötti különbség- nek több oka van. Igy a nők képzettsége ál- talában sokkal alacsonyabb. Az 1971—es nép- számlálás szerint a foglalkoztatott nőknek 59 százaléka csupán a kötelező iskolát végezte el, a foglalkoztatott férfiaknak ezzel szemben 41 százaléka. Továbbá a nők átlagos munka- ideje 9 százalékkal rövidebb. mint a férfiaké, a nők sokkal kevesebbet túlóráznak és a részmunkaidőben foglalkoztatottaknak csupán
egyhatodát teszik ki.
A diszkriminálás leglényegesebb formájaa munkahelyek besorolása, illetve szegmentá- lása: a jól fizető férfi foglalkozásokat külön- választják a rosszul fizető női foglalkozások- tól. A munkahelyek szegmentálását főleg a hagyományok befolyásolják, közgazdasági- lag pedig azzal lehet magyarázni, hogy a magas üzemi kiképzési költségek nem fize- tődtek ki abban az esetben, ha az előnyös foglalkozásokat nők számára tartották fenn
(az anyaság miatt).
A munkások és alkalmazottak bérét és ti- zetését vizsgálva a szerző megállapítja, hogy a kettő közötti különbség az előző két évti—
zedben csökkent, de ha csak a béradó—sta—
tisztika szerinti (medián) középjövedelmet vesszük figyelembe, akkor lebecsüljük a ni- vellálás mértékét. A jövedelemadó-statiszti—
ka egyrészt nem tartalmazza a külön fizeté- seket. másrészt a mediánt az befolyásolja, hogy további szakmunkástanulókat és ven- dégmunkásokat soroltak az alsóbb munkás- kategóriákba. ezenkívül a magas fizetésű
101
munkások közül sokat (a munkások 3 száza- lékát) alkalmazotti kategóriába soroltak át.
Különösen jelentős a munkások felemelke—
dési folyamata, ha kizárjuk az elosztás szé—
lein (szakmunkástanulók, vendégmunkások.
alkalmazotti viszonyba való áttérés) végbe- ment fejlődést.
A munkás és alkalmazotti keresetek közöt- ti nivellálás tendenciája a szekunder szek—
torban a legészrevehetőbb.
A munkások helyzetének javulását a ren—
delkezésre álló statisztikák még alulbecsü- lik. A munkások a legnagyobb viszonylagos jövedelemjavulást úgy tudták elérni. hogy őket a munkanélküliség ritkábban érintette.
mint az előző évtizedekben.
A szakmunkások és a segédmunkások bé—
re közötti különbségek alakulását a külföldi munkások foglalkoztatása befolyásolja. A szer- ző rámutat arra, hogy a vendégmunkások foglalkoztatása kétféle módon hatott: egy- részt a munkajövedelmek rétegződésében na- gyobb egyenetlenségekhez vezetett, másrészt lenyomta a segédmunkások relatív bérét. A vendégmunkások foglalkoztatása hátrányo—
san hatott azokra a belföldi munkásokra, akik szakképesítéshez nem kötött tevékenysé- get végeztek. Viszonylagos előnye ebből a- zoknak a szakmunkásoknak származott.akik—
nek a száma különösen csökkent. mivel a vendégmunkások beáramlása a termelés je—
lentős bővítését tette lehetővé. Az alkalma- zottakat nem érintette a vendégmunkások fnnlnlkoztatása. így bérükben nincs említés-
re méltó változási tendencia.
(Ism.: Szabóné Törs Hanna)
DEMOGRÁFIA
LlVl—BACCI, M.:
AZ OLASZ TERMÉKENYSÉG TÖRTÉNETE AZ UTOLSÓ KÉTSZÁZ ÉVBEN
(A history of Italian fertility during the last two centuries.) Princeton. 1977. Princeton University Press.
311 p.
Ez a harmadik kötet (M. Liví-Baccinak Por- tugáliáról és ], Knodelnek Németországról szóló könyve után) a princetoni Office of Population Research (Népességkutató lnté- zet) sorozatában, amely országonként tár- gyalja a termékenység csökkenését Európá-
ban.
Olaszországban a termékenység csökkené—
se a XlX. század végén indult meg, egy év—
századdal Franciaország és néhány évtized- del a többi nyugat-európai ország után, de néhány évtizeddel a többi mediterrán ország előtt. Hasonlóképpen néhány évtizeddel ké—
sőbb, mint a többi nyugat—európai ország- ban, a második világháború után érte el az
olasz termékenység az átmenet utáni ala- csony szintet. de ebben is megelőzte Spanyol- országot és Portugáliát. Ez a folyamat ugyan nagy vonalakban megfelel a demográfiai át- menet elméletében leírtaknak, de ha a rész—
leteket nézzük. akkor azok —- ugyanúgy, mint más országokban -— nem illenek bele ponto—
san ebbe az elméletbe.
Megfelelő teljes körű statisztikai adatok csak Olaszország egyesítésétől (1861) állnak rendelkezésre, Livi-Baccí azonban bemutatja és elemzi a napóleoni idők óta meglevő rész- leges adatokat is, mert azok néhány érde- kes megállapitást tesznek lehetővé az átme—
net előtti termékenységről. Egyes területeken (Toscanaban, Piemontban és Liguriában) már évtizedekkel az ország egyesítése előtt meg- indult a termékenység lassú csökkenése, és mivel ezt nem lehet a házassági életkor emelkedésével vagy a gyakoribb özvegyü—
léssel magyarázni, nagyon valószínű, hogya
