• Nem Talált Eredményt

DR. FODOR LÁSZLÓ

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "DR. FODOR LÁSZLÓ"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

DR. FODOR LÁSZLÓ

1922–1999

Jogi doktor, ügyvéd-jogtanácsos, az Állatorvostudományi Egyetem gazdasági főigazgatója 1964-től 1985-ig. Nevéhez fűződnek a három lépcsőben megvalósult nagy egyetemi építkezések.

Fodor László 1922-ben született Kunhegyesen. Elemi iskoláit ott, a gimnáziumot a Kisújszállási Református Gimnáziumban végezte. Érettségi után Kolozsvárott jogot tanult, de a háború miatt megszakadtak tanulmányai. 15 hónapos frontszolgálat után Debrecenben szerzett jogi diplomát, majd ügyvéd-jogtanácsosi képesítést.

Egész életében az agrár-felsőoktatásban dolgozott. Kezdetben Debrecenben a jogi tanszék tanársegéde volt, ahonnan önkéntes frontszolgálata miatt elmozdították, majd Gödöllőn és a Földművelésügyi Minisztériumban gazdasági és pénzügyi munkakörökben tevékenykedett. 1964-ben az Állatorvostudományi Egyetem gazdasági igazgatójává választották és főigazgatói kinevezést kapott. Mindenkori rektorai számára megnyugtató volt, hogy az intézmény gazdasági és pénzügyeit a szakmailag kiválóan felkészült, a törvényes jogi kereteken őrködő, mindenben megbízható, segítőkész ember irányította és vezette. Minden erejét intézménye fejlesztésére fordította. Nevéhez fűződik egyetemünk három lépcsőben megvalósult építkezése, a Bethlen Gábor utcai épületsor, az aula, a tornacsarnok és a menza, majd a Mogyoródi úti Marek József Kollégium építése, valamint több tanszék és tanszéki épület teljes rekonstrukciója. Mindez méltó és beszédes bizonyítéka eredményes munkásságának. Vezetőként kivívta beosztottai nagyrabecsülését és ragaszkodó tiszteletét rendszerető, pontos, példamutató munkájával, segítőkészségével és emberségével.

Komoly, mértéktartó megnyilatkozásai, embersége, barátait problémáiban is készségesen segítő önzetlensége, finom modora, kellemes egyénisége és példamutató családi élete számos tisztelőt és barátot szerzett számára.

Munkásságát az egyetem és a főhatóság több kitüntetéssel ismerte el, közülük a Marek József-emlékéremre (1977) volt a legbüszkébb, amit nem állatorvosként csak ő kapott meg az Állatorvostudományi Egyetem fejlesztése terén végzett munkájáért. A kórbonctani tanszék fejlesztéséért, körülményeinek javításáért a Magyar Pathologusok Társasága a Pro Patologia Emlékéremmel tüntette ki.

Nyugdíjba vonulása (1985) után is szorosan kapcsolódott egyetemünkhöz. 1999 decemberében hunyt el, 2000. január 18-án a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Visnyei László: Dr. Fodor László. (1922–1999). Magyar Állatorvosok Lapja, 2000.

122. 4. 252.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és

• Az államterület tartozékai olyan tengeri területek, amelyek nem tartoznak az állam tulajdonába (nem államterület), azonban a parti államnak kizárólagos

❑ Fenntartható fejlődés: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk

• Az egyezmény alapvető célja, hogy a Föld természeti rendszerének pótolhatatlan részét képező veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokat megóvja a

• Állandó képviseletek – a ülésekre érkező küldöttségeken túl az államok állandó jelleggel képviseltetik magukat az adott nemzetközi szervezet székhelyén.. •

A Bíróság az érvelést nem fogadta el: a teheráni diplomáciai és konzuli személyzet ügyére hivatkozva megállapította, hogy a Biztonsági Tanács politikai feladatokat lát

Elnök: dr. Makkay Imre mérnök alezredes, a hadtudomány kandidátusa, Titkár: dr. Fodor Imre mérnök alezredes, a hadtudomány kandidátusa, Tagok: dr. Balajti István mérnök

Több rövidebb kitérô után a magyaróvári Gazdasági Akadémián gyakornok volt, majd az állattenyésztési tanszék tanársegéde lett.. 1938-ban üresedés révén megbízást kapott