Bo r l o v a g r e n d
Interjúalany:
Név nélkül (58 éves férfi), Szeged
K é r e m , m o n d jo n p á r m o n d a to t e d d i g i é le t ú t já r ó l!
1950-ben születtem Szegeden, most volt a születésnapom, tegnapelőtt. Az I. számú Általános Iskolába jártam normál tagozatra, majd német tagozatos gimnazista vol
tam a Radnóti Gimnáziumban. Felvételi előtt dolgoztam programozóként (számí
tógépekkel), egyetemre pedig Németországban jártam . M űszaki egyetemre ’76-tól
’81-ig. Közgazdász-mérnöki diplomát szereztem. Érdeklődési köröm a matematikai modellezés, szimuláció-elmélet, differenciál-egyenletrendszerek. Kultúrfelelős vol
tam ötven embernek, sok rendezvényt szereztünk, jó volt a diákélet. Hazajöttem, m ajd ’81-től elvégeztem egy szakosítót a Közgazdasági Egyetemen. Az első szakosító volt az inform atika-számtechnika — az öt féléves volt —, azután elvégeztem egy má
sik szakegyetemet, a komplex tervező-elemző szakközgazdászt. íg y két szakosítóval fejeztem be a közgazdasági pályát. ’86-ban doktoráltam, ’97-ben kandidáltam . Ez a tudom ányos része az életemnek.
E lhelyezkedtem a Tisza Volánnál. Elemző közgazdász voltam , számítás- te ch n ik át o ktattam , m ajd ’91-ben kikerültem Németországba, a Volán „Jó in ...”
nevű cégéhez, Essenbe, ott dolgoztam. A ném et cégnek voltam a szaktanácsadója
’99-ig. 2 0 0 0 -tő l saját szállítm ányozási cégem van. Jelenleg is ebben dolgozom, próbálom an n ak gyakorlati részét m egvalósítani, am it tanultam az egyetem en.
1980-tól az egyetem en tanítok, három kurzusom van, illetve docens vagyok.
Sn itt!
Borlovagrend
V isszatérve p á r k érd és e r e j é i g a gy erm ek k o rh o z : diák k orában t a g ja v o lt - e v a la m i
ly en k öz össégn ek ?
A gyakorló iskola volt a grund, ott fociztunk, verekedtünk iskola után, gimnazista korunkban pedig a németországi nyári munkák, egészségügyi világtalálkozók, di
áktáborok azok, melyek kötődnek a diákélethez.
M ily en cs a lá d o n k ív ü li k özösségek ben vesz rész t je l e n l e g ?
Ami meghatározó számomra, az a Rotary Klub. Ott 53 rotarysta találkozik hetente.
Ez meghatározza az életemet minden szempontból, sokat tanul az ember.
M ásik része a sport, a squash, heti háromszori squash, ami szintén nagyon meg
határozó számomra, ebből alakultak ki szőkébb baráti körök, sportbarátságok, illet
ve a Szent Vince Borrend.
M e n n y i i d ő t fo r d í t á tla g o sa n h e te n te a k öz össégi k a p cso la tta rtá sra ?
A Rotary heti 5-6 óra, a borrend havi szinten egy-két délután, a squash meg három- négy óra intenzív sport.
Le k ell-e m o n d a n ia v a la m ir ő l k öz össégi tev é k en y ség e érd ek éb en ? Nem kell lemondani. Ü gy kell szervezni az ember életét, hogy ne kelljen.
F on tos a z ö n sz á m á ra ez ek n ek a k özösségek nek a ta gsá ga ?
Persze, hogy fontos, én választottam. Illetve a Rotaryba engem választottak.
M elyik a le g m e g h a tá r o z ó b b k özösség?
A Rotary mindenképp, társadalm i szinten, egészségügyi szinten viszont a squash, de ez két különböző horizont.
És a B o r lo v a g r e n d ?
A borlovagrendnek öt-hat éve vagyok tagja (vagy lehet, hogy már kicsit több is), ez a Szent V ince Borlovagrend. Magában foglalja Szeged, Békéscsaba, Csongrád ill.
G yula bortermelő embereit. Vannak közöttünk borhírvivők, mint például én, aki pártolom a borrendet, én fotózni szoktam, mások termelik a szőlőt, megint má
sok feldolgozzák (borászok), illetve vannak külső tagok, akik csak szponzorálják az egész társaságot.
H á n yá n ta rto z n a k e b b e a k özösségbe?
287-en vagyu nk borrendi tagok, ezek közül sajnos csak egynegyede, aki tényleges borász.
M e n n y i r e a k tív a ta gsá g?
20% az aktív. De sokan kiöregedők, nem járnak el egészségügyi okok miatt, vagy más életm ódba fogtak.
H o g y a n to b o r o z n a k ú j tagok at?
Baráti kör él a borrenden belül, aki szőlőbirtokkal rendelkezik, vagy aki szereti a bort, vagy a bornak a jó hírét viszi külföldre, belföldre.
M ily e n g y a k r a n szok tak ö ssz ejö v etelek et sz erv ez n i, m ily e n k ö rü lm én yek k öz ö tt ta lá lk oz n a k ?
Attól függ. Januárban van vicevesszővágás, am ikor kiemelnek egy szőlőtőkéből egy szőlőszálat, ezt kettévágják. Ekkor a borász meg tudja állapítani, hogy az adott év
ben m ilyen termés lesz. Ez januári ünnep. Van a Szent Márton-nap — a borfolyás ünnepe —, am ikor a hordókból az első flaskát megtöltik, illetve minden hónapban több borrendi rendezvény van Szekszárdon, Villányon, Csongrádon, Kiskőrösön.
M indenhova el lehet menni.
Borlovagrend
E zeken a r e n d e z v én y ek e n m ek k ora a tagok r é s z v é te li a r á n y a?
M inim ális. 5 és 20 fő között maximum.
K ik és m ié r t csa tla k oz n a k a k özösséghez, m elyek a l e g fő b b m o tiv á ció k ?
Egyrészt külső tagok, akik szeretik a bort, akiknek van borgyűjteménye. Én is ren
delkezem egy bizonyos flaskagyűjteménnyel, mert szeretem a jó bort. Van, aki ter
meli a bort, azért jár, hogy tanuljon a többiektől. Van, aki feldolgozza a bort. A többiek pedig — akik barátokon keresztül beléptek a rendbe —, nem biztos, hogy tartják a kapcsolatot.
K i a z a k ét sz em ély t, ak i a legk ö z eleb b á ll ö n h ö z e b b ő l a k öz ö sségb ő l?
Van egy nemzetközi borász barátom, aki 66 éves. O rotarysta is, tehát több szinten is szoktunk találkozni, sőt, más lovagrendben is együtt vagyunk. Ö sokat mesél, tanít minket a borok összehasonlításáról, ő az egyik kiemelkedő. A másik barátom pedig egy szőlőtermelő, aki 60 év körüli, az ő borospincéjében nagyon sokat tanul
tam a bor dekantálásáról, megismeréséről. M ind a két úriemberre tisztelettel nézek, megemelem a kalapomat.
M ily en csa to rn á k o n k er esz tü l k om m u n ik áln ak eg ym á ssa l, i lle t v e a ta gok a v e z e tőkkel?
Van vezetőség, aki egy „nagymester” — egy 70 év körüli úriember —, ő fogja össze a bor
rendet. Máshol „marshallnak” hívják. Van egy titkárság, és alatta van a pórnép, azok vagyunk mi. E-mailen, levélen keresztül, illetve telefon a kommunikáció módja.
M ek k ora a ta gok b elesz ó lá sa a d ön tések b e?
A szegedi ünnepek alkalm ával, például a vicevesszővágás, ahol javaslatot szoktunk tenni, máskor pedig, ha bárhova utazunk, akkor információt kapunk. Más döntés nincs egy borrendben. A szőlő termelését nem tudjuk befolyásolni.
A k ö z ö sségen b e lü l v a n - e olyan, ak i a k a d á lyoz z a a k özös m u n k á t?
A közös m unkát az információ visszatartásával lehet akadályozni. Ez jellemző, de gondolom, m inden közösségben. Itt bizonyos kiemelt, szponzorált utaknál van, am ikor bizonyos réteg „lenyúl” egy-egy utat, de bárki saját pénzen el tud menni és én általában — am íg tehetem -, saját pénzből megyek.
M e n n y i r e ta rtjá k sik eresn ek a ta gok k özösségük m ű k öd ését, m e n n y ir e e lé g e d e tte k ?
Összességében pozitív a működésünk. Negatív, ha tájegységeket nézünk. Szegeden nincs jó bortermő vidék Asotthalmon, Mórahalmon kívül. A bortermelés elmegy Csongrád irányába, és bizonyos bortermelés, szőlőtermelés tekintetében a csongrá
d iak a meghatározóak. A szegediek pedig inkább pártolók.
Milyen helyzetekben nyújtanak a tagok segítséget egymásnak a borlovagren
den kívül?
Az idősebb generációt utaztatjuk, buszt rendelünk, illetve ha én megyek bárhova, szólok a tagoknak, hogy szívesen elviszem őket. Ez egy baráti gesztus a többiek felé, illetve, ha borra van szükségem, akkor ők nagyon segítőkészek.
É rez h ető -e a ta gok életm in ő ség éb e n vá ltoz á s a k özösséghez ta rtoz á s ered m én y ek én t?
Ha valaki borrendi tag, lehet, hogy a büdzséjében van változás, mert lehet, hogy a sörről áttér a borfogyasztásra. Más lesz az italfogyasztása—a jó borok irányába megy el —, másféle ételeket fogyaszt (inkább sajt irányába). Fontos, hogy ha szivarozunk, akkor a borfogyasz
tás után szivarozzunk. Bizonyos dolgokat kizárunk az életünkből. így a cigaretta.
M ily en e g y é b sz ervez etek k el, k özösségek k el ta rta n a k k a p cso la to ti
Van a Szent Vince Borrend — mint két megye borrendje —, van egy bortanács Budapesten, ahol tagok vagyunk. Ott informális kapcsolatok vannak. Egymás ren
dezvényeire eljárunk, illetve ők jönnek Szegedre. Szállást, ételt biztosítunk számukra.
Borlovagrend
M e n n y ir e z ö k k en ő m en tes az eg y ü ttm ű k ö d és ez ek k el a k özösségek kel?
Itt közös érdek van.
B e t ö lth e ti-e a z össz ek ötő k apocs sz e r e p é t a k öz össég a z e g y é n és a z á lla m , v a g y m ás, m a ga sa b b s z in tű stru k tú rá k között?
A szervezet nem kapcsolódik a politikához. Egy-egy ünnepre kapunk pénzt a vá
rostól, illetve bizonyos rendezvényekre, de én nem vagyok hajlandó politizálni a borrenden belül. Ez másról szól.
M ily en a k öz ö sség k ü lső m eg íté lé se ? Pozitív.
V annak-e e lle n z ő i a z ily e n típ u sú k özösségi m unk ának ?
Vannak klikkesedések, mint például Gyulán, ahol önálló, aktívabb borszéket ala
pítanak, de ez a saját döntésük, saját bortermő vidékükön, egy borrenden belül úgy döntenek, ahogy akarnak. Ezt akceptálni kell, és el kell ismerni.
M ié r t ta r tja fo n t o s n a k a tá rsa d a lo m sz em p o n tjá b ó l k özösségi, k ö z életi m u n k á já t?
M elyek a z ön ök á l t a l v a llo tt le g fo n to s a b b érték ek , célok ?
A közösség célja a Csongrád megyei szőlő és a létrehozandó bor megismertetése megyén, országon belül. Ne csak az legyen, hogy a villányi borok jók. Az alföldi boroknak is van szépsége, bája és finomsága.
M e n n y ir e lá tja sik eresn ek a célo k m egv a ló sítá sá t?
Vannak városi rendezvényeink, Pusztaszeren rendezvényeink, oda bárki ingyenesen eljöhet, és ingyen fogyaszthatja a bort, illetve zsíros kenyeret ehet hozzá.
A s ik er m e n n y ib e n k ö sz ö n h ető a v ez ető ség n ek és m e n n y ib e n a tagok nak ?
A siker — m aga a szervezés — köszönhető a titkárságnak, meg azoknak a borászok
nak, a k ik hoznak ingyen bort, és vendégül látják Szeged vendégeit.
A cé lo k m e g v a ló s ítá s á h o z m ily en m érték b en k ell m e g m o z g a tn i k u ltu rá lis, i lle t v e g a z d a s á g i tő k éjü k et?
Részben szponzoráljuk a borrend működését, illetve azoknak a tagoknak, akik részt vesznek, van politikai kapcsolatuk, tehát akár a várostól, a megyétől kaphatnak tá
m ogatást egy-egy rendezvényre.
M a g a e z a t e v é k e n y s é g m ilyen k ü lső -b első k on flik tu sok h oz vez et, és ez ek et h o g y a n o ld já k f e l ?
Az, hogy ki honnan hoz pénzt, magánügy. A felhasználás a legfontosabb. Nem kérdez
zük meg, hogy milyen kasszából érkezik a pénz, ha az rendesen le van dokumentálva (kasszán keresztül), akkor ez engem nem befolyásol. Nincs piros, meg nincs zöld pénz.
R ész t v e s z - e a h e ly i d ö n tések elő k ész ítéséb en ?
A borrenden belül én egyszerű baka vagyok, így javasolhatok. Javasolni szoktam.
M ily e n m é r té k b e n fo g a d já k m e g a ta gok ja v a s la t a it?
M indenkiét m eghallgatják. H a valaki valam it szeretne egy rendezvényen belül, azt m eghallgatják.
M ily en j a v a s la t a , ö t le t e van, a m i v e l ja v í t a n i le h e t n e a h e ly i k ö rü lm én yek en ?
A passzív tagokat ki kellene zárni a közösségből. Aki borász, annak meg kéne emelni a tagdíját elismerésben, és aki csak hírvivő, borhívő a renden belül, annak az aktivi
tását más formában kéne megnevezni.
Borlovagrend
Van-e ezek m eg v a ló sítá s á h o z e lég ség es fo r r á s a i a h e ly i k özösségnek ?
Igen, van. Ezek nem óriási összegek. Finanszírozása egy rendezvénynek, illetve egy találkozónak.
T udja, h o g y m ir e m e n n y it fo r d íta n a k , m it sz erv ez n ek a la k ó h ely én a v ez etők ? Igen.
H a e g y p á ly á z a to n te le p ü lé s e n a g y o b b össz egh ez ju t n a , m ir e fo r d í t a n á ?
Ez nem biztos, hogy ide kapcsolódó dolog, de lehet pályázatot beadni egy borrend
nek, viszont pályázatírók nincsenek a borrenden belül. M aguk a borászok adhatnak be pályázatot, de ezek borrenden kívüli, borünnepet érintő dolgok.
Ha fo n to s n a k t a r ta n á a n n a k cé ljá t, rész t v e n n e - e k ö z ö sségév el v a la m ily e n m e g m o z d u lá so n , tü n te té sen , a lá ír n a - e p r o te s t á ló ív et?
Nem. Nem politizálok.
Márkus Kata Nóra