A MAGYAR KIRÁLYOK VÁROSÁNAK EMLÉKEZETE A SZLÁV IRODALMAKBAN,
NYELVEKBEN ÉS KULTÚRÁKBAN
OPERA SLAVICA BUDAPESTINENSIA
SYMPOSIA SLAVICA
A MAGYAR KIRÁLYOK VÁROSÁNAK EMLÉKEZETE A SZLÁV IRODALMAKBAN,
NYELVEKBEN ÉS KULTÚRÁKBAN
Szerkesztette Lukács István
ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék
Budapest, 2021
A KÖNYV LÉTREJÖTTÉT AZ ALÁBBI INTÉZMÉNYEK TÁMOGATTÁK
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, Székesfehérvár Székesfehérvári Egyházmegye
Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat NKA Ismeretterjesztési és Környezetkultúra Kollégiuma
Zuglói Szlovákok Önkormányzata, Budapest Terézvárosi Szlovák Önkormányzat
Szakmai lektorok Lebovics Viktóra Pátrovics Péter
Tördelés
Janiec-Nyitrai Agnieszka
© Szerzők, szerkesztő
Kiadja az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszéke Felelős kiadó a Szláv Filológiai Tanszék vezetője
Sorozatszerkesztő Lukács István A borítót tervezte Sellyei Tamás Ottó
Nyomdai kivitelezés Robinco Kft.
ISSN 1789-3976 ISBN 978-963-489-387-5
TARTALOM
Lukács István: Előszó ...7 császárI Éva: Ján Kollár és a cseh népnév etimológiája ...9 DuDás ElőD: Székesfehérvár és más magyar helynevek egy
kaj-horvát krónikában ...19 DuDás MárIa: A nő ábrázolása a magyar és bolgár nyelvben
a frazeológiai kifejezések tükrében ...31 FeDoszov oLeg: Hányféle hangszíne van az embernek? Karel
Poláček Bylo nás pět / Öten voltunk cimborák c. regénye margójára ..45 István anna: Ján Kollár első útirajzának magyar vonatkozásai ...55 JakovlJEvić Dragan: Székesfehérvár jelentősége a szerb
kultúrában ...67 kIss szeMán róbert: A magyar, szlovák, szlovén és horvát vidék
és város térpoétikai megjelenítése Kollár Útirajzában ...81 Lukács István: A vasút heterotópiája Prešerennél és Petőfinél ...97 LukácsnÉ bajzek MárIa: A szó elszáll, az írás megmarad. A Ma-
gyar-szlovén internetes nagyszótárról ...109 Mann joLán: Koronázó városok: Székesfehérvár és Tengerfe-
hérvár. Miroslav Krleža magyar témáinak adriai fejezete ...133 Menyhárt krIsztIna: A bolgárkertészek családi és nemzetségi
szerkezete a 20. század első felében ...143
Pavičić MlaDEn: Ferdo Godina Bele tulpike című regényéről ...159 rágyanszkI györgy: „Ő egyáltaljában nem szláv hajlamból
beszélt tótul“. A Mezőtúr-Szarvas vasútvonal átadása szociolingvisztikai kontextusban ...173 urkoM aLeksanDer: Történelmi események jelölése
a lexikográfiában. Székesfehérvár mint történelmi események forrása a magyar–szerb lexikográfiában ...185 vIg István: Nem minden fehér, ami annak látszik. Megjegyzések
néhány magyar és horvát helynév értelmezéséhez ...197 zsILák MárIa: Csák Máté alakja, konfliktusos viszonya Károly
Róberthez és helye a szlovák nemzeti mítoszokban ...209
Előszó
A Szláv Filológiai Tanszék A tudomány mindenkié – Találkozások a szláv kultúrákkal, irodalmakkal és nyelvekkel szokásos tanévnyitó vi- déki konferenciáját 2019. szeptember 19-én a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartotta meg. Hagyo- mányaink szellemében mindig igyekszünk olyan előadásokkal is készülni, amelyek az adott helyszín szláv vonatkozásait is érintik, éppen ezért a konferenciánk tematikus címéül A magyar királyok vá- rosának emlékezete a szláv irodalmakban, nyelvekben és kultúrákban címet választottuk. Számos előadás persze nem közvetlenül kapcsolódott ehhez a témához, ismét csak hagyományaink szellemében, hiszen elgondolt célunk az is volt, hogy e kihelyezett konferencián a kol- légák az őket éppen foglalkoztató aktuális tudományos témákról és kérdésekről adjanak számot.
Miként minden korábbi rendezvényünkre, így a székesfehér- vári konferenciára is meghívtuk a szakjaink hallgatóit is, akik szép számmal voltak jelen. A közönség soraiban számos helyi közéleti személyiséget és a székesfehérvári kisebbségi közösség tagjait is üd- vözölhettük. Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy rendezvé- nyünket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egymázmegye püspöke üdvözölte és nyitotta meg. A rendezvényünknek otthont adó Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója, Jakubek Tiborné (Cindrity Ágnes), aki egyúttal a Székesfehérvári Horvát Nemzeti- ségi Önkormányzat elnöke is, értő szakmai partnernek bizonyult, s jelentősen hozzájárult konferenciánk sikerességéhez.
A világjárvány miatt 2020-ban nem tudtuk megszervezni a ha- gyományos konferenciánkat, s a székesfehérvári kötet is késedelmet szenvedett, de reménykedünk abban, hogy a normális életrend visz- szatértével a Szláv Filológiai Tanszék újabb vidéki helyszínen ismét évnyitó konferenciát fog szervezni.
Lukács István
JÁN KOLLÁR ÉS A CSEH NÉPNÉV ETIMOLÓGIÁJA
1Császári Éva
Abstract: Several linguists were engaged in expalanation of the etymology of the ethnonym Czech. One of the first was Ján Kollár who tried to find an explanation and worked out the theory of Slavonic literary mutuality. Rozprawy o gmenach, počátkách i starožitnostech národu slawského a geho kmenů od Jana Kollára makes an important part of Kollar’s complex oeuvre and its comprehension can help us to reconstruct what role the prepositivistic historical science played in the forma- tion of modern Central European nations. The study dealing with the origin of ethnonym Czech is the part of the aforementioned work. Kollar’s etymologies actually miss the research methods of the historical point of view, theirvalue lies among others things can be found in the knowledge of academic sources, the spread of knowledge of Slavic history and geography and the exploration of motivations of naming.
Keywords: Ján Kollár, etymology, czech ethnonym, prepositivistic historical science, Slavic reciprocity
Az 1793-ban Mosócon, született Ján Kollár életműve nem tekinthe- tő átlagosnak: az evangélikus lelkészként működő Kollár a szlovák (szláv) nemzeti megújulás középponti alakja, költő, nyelvész, nép- dalgyűjtő és a régiségek professzora is egy személyben. A kollári életművet érdemes a maga teljességében vizsgálni és ehhez szüksé- ges, hogy a pozitív filozófiát megelőző történettudományt és régi- ségtant kivonjuk a pozitivista kritika alól. (KISS SZEMÁN 2008: 18) Kollár a szláv irodalmi kölcsönösség elméletének kidolgozójaként irányt mutatott és rögzítette többek között a szláv írók feladatait is (SZIKLAY 1962: 236) és ennek a feladatnak a teljesítésében sikerült példát mutatnia. Életművéhez nemcsak a szerelmes szonettek, az epikus művek, a népdalgyűjtemények vagy a szláv kölcsönösségről szóló értekezései és az egyházi beszédei tartoznak. Életműve akkor válik teljessé, ha megismerjük tudományos, ezen belül nyelvészet- tel, etimológiával foglalkozó munkáit is, hiszen a tudományosság
1 A tanulmány a „Hungarikumok Ján Kollár életművében” c. (NKFI K-124873 azo- nosítójú) pályázat keretében készült.
és régiségtan nélkül nem jött volna világra a lírai rész és a tudomá- nyos munkásság sem értelmezhető Kollár művészi törekvései nél- kül. A tudományos munkásság rekonstruálása magyarázatot adhat arra is, hogy a prepozitivista történettudomány miként befolyásolta a közép-európai nemzetek formálódását. (KISS SZEMÁN 2008: 18)
A Rozprawy o gmenach, počátkách i starožitnostech národu slawského a geho kmenů od Jana Kollára (Értekezések a szláv nemzet és a szláv törzsek neveiről, kezdeteiről és régiségeiről) című művét 1830- ban írta meg és ebben az évben adták ki Budán a Királyi Egyetemi Nyomdában. Ez Kollár egyik legfontosabb régiségtani és etimológi- ai munkája. A szlovák evangélikus hagyományoknak megfelelően cseh nyelven íródott. Számos történelmi és nyelvtörténeti ismeretet tartalmaz, megismerhetjük a szerző átlagon felüli forrásanyag isme- retét és tájékozottságát. Nem titkolt célja volt, hogy a szláv nem- zet számára előnytelen szómagyarázatokkal szemben (pl. a szláv népnevet egyes nem szláv anyanyelvű szófejtő tudósok a sclavus
’rabszolga’ szóból eredeztették), kedvezőbb, nemesebb alternatívát nyújtson. (KISS SZEMÁN 2008: 31)
A Rozprawy több, mint 400 oldalas mű, amely bevezetésből, négy értekezésből, adalékból és az előfizetők listájából áll. Ebben a tanul- mányban a negyedik értekezést, a cseh és az ún. ‚Tĕch’ nevekről szóló tanulmányát mutatjuk be.
Kollár már a pozsonyi evangélikus líceumban töltött tanulmá- nyai során megismerkedhetett a szláv tanítók műveivel, a szláv etimológia mestereinek eredményeivel (SZIKLAY 1962: 222). Szó- fejtési kísérleteit naiv etimologizálásnak is nevezhetjük, módszere elsősorban az analógiás következtetés, ill. a példák hosszas felso- rolása az adott jelenség tudományos magyarázata nélkül. Nem alkalmazza a történeti szempont alappilléreit (nyelvtani szerkeze- tek egyeztetése, szabályos hangmegfelelés elve), nem tud túllépni a szóhasonlítgatás szűk körén.
Művében a cseh népnév eredetével 60 oldalon keresztül foglal- kozik (KOLLÁR 1830: 289–348). Abból a meggyőződésből indul ki, hogy a Čech (cseh) népnév a Těch, Tiech, Ciech személynevekből ered, mégpedig oly módon, hogy a lágy ť (ty) mássalhangzó szin- tén lágy č (cs) mássalhangzóra cserélődik, azaz Čech (cseh) népnév nem más, mint a Těch név lengyel-luzsicei kiejtési módja. Těch szó
a těcha / po-těcha (vigasz, öröm, lengyelül: ciecha, po-ciecha) tő szár- mazéka. A tešiť (örül ige) ősszl. *těšiti a *těch- tőből származik és feltehetően összefügg a *tichъ csend szóval, melynek eredeti jelen- tése megnyugtat, lecsendesít. (Králik 2015: 612). A Čech (cseh) nép- név tehát Kollár szerint lengyel- luzsicei szorb eredetű, és amelyet a többi szláv nép Těch-nek ejt. A cseh ť, ti, tě (gyakran a te, ta, to is) hangkapcsolatok megfelelői a lengyel nyelvben ć, ci, cie, a luzsicei szorbban č, či, če vag cž, cži, cže. Ezt a jelenséget példákon keresztül is szemlélteti, amelyet kiegészítettem a feltételezett ősszláv alakkal (KOLLÁR 1830: 290). Amint a példákból kitűnik, a cseh nyelv meg- őrizte az ősszláv szó szókezdő t-ť hangokat, ezért feltehetjük a kér- dést, hogy a Těch név esetében, miért tett kivételt?
Feltételezett
ősszláv alak Cseh Lengyel Felső-szorb
*tьma (fn.) temný ciemny cžemny
*tьnъkъ tenký cienki cženki
*tichъ (fn.) ticho cicho cžicho
*tep-lъ, teplo ciepło Cžeplo, cžoplo
*tělo tělo ciało Cžielo, cžewo
*tьma - *tьm-ьnь, temný ciemny cžemny
*tьrpěti trpěti cerpieć cžerpicž
Kollár így folytatja: a felsőszorbok nyelvjárásuk jelleme és tulaj- donságai alapján a Těch, a Wogtěch (Vojtěch) és Božetěch neveket csakis Cžech, Wogcžech (Vojcžěch) és Božecžech formában ejthet- ték. Ennek a jelenségnek a kollári magyarázata az, hogy a Těch / Čech változás a nyelvjárásra jellemző természetes és egyben el- kerülhetetlen folyamat. Hozzáteszi azt is, hogy a lengyel palatális ć, ci, cie hangok, ill. hangcsoportok közelebb állnak a č mássalhangzó- hoz, mint a t-hez. Ezért nem csoda, hogy maguknál a cseheknél is Čech-re változott az eredeti Těch alak, és általános elfogadtatásban részesült, hogy a két szomszédos nép, a lengyelek előlről (Ciech), a luzsicei szorbok hátulról (Cžech) hatottak a cseh nyelvre, amely rákényszerült az átvételre. Azaz a Čech népnév az ősi szláv Těch-
tőnek szorb-lengyel hajtása. Ezen a ponton Kollár ismét számos pél- dával támasztja alá állítását, mégpedig a cseh-szlovák nyelvben is fellelhető a fentiekhez hasonló hangváltozásokkal. Példaként emeli ki a szoták és a szlovák nyelvjárási alakokat: cseh: těžký, těžkost – szoták: čežký, čežkosc; cseh: třida, třešně, střewo – szlovák: čorda, čerešne, črewo (KOLLÁR 1830: 290–292).
A Těch név a lengyel és a luzsicei szorb hatására 13–14. század folyamán Čech-re vátozott, de ez a hangváltozás (t / č) a többi szláv nyelvben sem ritka. További, nem csak szláv lexikális példákkal il- lusztrálja a t – c – č – k változásokat különösebb magyarázat nélkül:
Magyar: tiszta/ – cseh: čistý/ – latin: castus (ártatlan, tiszta, szűzies) – német: keusch (tiszta, szűz, szemérmes) – héber (jiddis):
kóser (rituális szempontból tiszta)
Cseh: skrz – latin: trans – orosz: čres, čeres – Szlovák: kroz Latin: titilo (titillus-csiklandozás) – német: kitzeln (csiklandoz) – szlovák: čiklati, čekliti, štěkliti
Latin: tacere (el/hallgat) – szerb: tuteti – szlovák: čučeti, čušati (hallgat, csendben van) – német: kuschen (csendben fekszik, csend- ben van). (KOLLÁR 1830: 293)
Az etimologizálás ezen a ponton új szakaszba lép: a těch és a koch szócsaládok bemutatása következik, amely során Kollár a „legmélyebb gyökerekig hatol”: a du-ti tőből vezeti le a d, ch, ill.
a t, ch mássalhangzókat tartalmazó szavakat. Így jut el a těch- tőhöz és annak származékaihoz (těcha, utěcha, potěcha, těšiti, potěšiti…).
(KOLLÁR 1830: 294)
Önálló alfejezetet szentel a těšiti (örül) ige más szláv „nyelvjárá- sokban” előforduló változatainak. Megjegyzi, ezt az igét nem írják és nem ejtik egyformán az egyes szláv nyelvekben és szokás szerint magyarázatot nem fűz hozzá. (KOLLÁR 1830: 296)
Újabb fejezetben tárgyalja a cseh népnév legrégebbi említéseit, előfordulásait a szláv történelmi forrásokban, (KOLLÁR 1830: 297).
Külön fejezetben taglalja a Těch (Tich, Cech, Čech) személynév-vál- tozatok legkorábbi előfordulásait, pl. Czesimir (Těšimir) Těšin város alapítója (810), Tichomil (Tiechomil) szerbiai ispán (840), Wogtěch swatý (Szent Vojtech) prágai püspök (980), Cech, magyarországi földesúr (1259), stb… (KOLLÁR 1830: 301–304)
A felsorolást tovább folytatja, ill. kiegészíti egyéb történelmi for- rások segítségével, pl. a podlažice-i kolostor nekrológiumából férfi, női és összetett neveket sorol fel, majd ezek változatait sorakoztatja fel Dobrovský alapján. Külön alfejezetben foglalkozik a Wogtěch (Vojtech) név előfordulásaival annak német, ill. latin változataival (Adalbert, Adalbertus, Albert, Albrecht), és minden egyes névvál- tozatot pontosan beazonosíthatóvá tesz az évszámok, foglalkozás, társadalmi pozíció és a forrásanyag feltüntetésével. (KOLLÁR 1830:
305–308)
Ezt követően arra a kérdésre ad választ, hogy mikor kezdték el Csehországban a szorb-lengyel Čech névalakot használni a Těch helyett. Nyelvtörténeti magyarázattal folytatja: 1256-ig kizárólag a szlovák-horvát t-s Těch alak fordul elő, nyoma sincs a szorb-len- gyel eredetű c-s, č-s alakoknak, sem egyszerű, sem pedig összetett formában. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Csehország területén megtelepedett szlovák-horvát törzsek népesebbek lehet- tek, mint lengyel-szorb rokonaik. Végül a szorb-lengyel törzs kere- kedett felül, ezzel összhangban a Čech népnév terjedt el. Azonban a Čech és a Těch alak ebben a korban még egy ideig „vetekedett egymással.” (KOLLÁR 1830: 309)
Majd vizsgálat alá veszi a Těch, Ciech, Čech, Koch nevek elő- fordulásait más szláv népeknél. Népcsoportonként (lengyelek, szi- léziaiak, luzsiceiek, pomeránok, szerbek és szlovákok) szemlélteti a névváltozatokat, melyeknél feltünteti ismét a biográfiai és adott esetben a bibliográfiai adatokat is. Pl. Kochanowski Jan, 1530. koltő (310), Vagy: Tešič (Vö. Ljetop. SRb.1826. I. rész 17. o.). (KOLLÁR 1830: 310–313)
Ezután Kollár a földrajzi szempontú felsorolásra koncentrál:
a Těch, Čech, Ciech nevek előfordulását mutatja be a földrajzi nevek példáin. A fejezetet magyarázattal kezdi, azaz megindokolja a né- vadás motivációját: a régi időkben az a szokás uralkodott a szlávok körében, hogy a fiú-, de gyakran a leánygyermek is, megkapta az atyai örökségből a maga részét, amely birtokon azután letelepedett a családjával, várat épített, amit általában saját maga után nevezett el. A vár köré építették a szolgálók a kunyhóikat, ezek idővel fal- vakká, városokká váltak. Így lett Krakról elnevezve Krakow, Te- táról Tetin, Kochanról Kochanow. A felsorolást Jaroslaus Schaller
1785-ben kiadott Topographie des Königreichs Böhmen című műve alapján állította össze. A csehországi földrajzi neveket egyszerű, ill.
összetett alakjuk szerint is kategorizálja. Az egyszerű alakok eseté- ben eredeti és átnevezett csoportokat is megkülönböztetett. (KOL- LÁR 1830: 313–315)
A felsorolást a Koch és Koš nevekből képzett topográfiai lista követi zömében morvaországi példákkal, majd rátér a csehekkel szomszédos országok, ill. a többi szláv ország területén fellehető földrajzi nevek demonstrálására (KOLLÁR 1830: 316–317). A tör- ténelmi Magyarország területén megközelítőleg harminc telepü- lésnevet sorol fel a vármegye feltüntetésével és mindössze három települést tart etimológiai szempontból kétségesnek: a Kassa, Koka- va és Késmárk elnevezéseket. Az alfejezet elején a Tekovská stolica, magyarul Bars vármegye, Comitatus Barsiensis, eredetét tárja fel:
a szláv területeken a Těch szóelem nagyon sok vár és város nevé- ben megőrződött, de egyetlen esetben sincs példa a Tekow alakra, amely a tek-ből származna. A Těch – ből való származást tásmasztja alá az is, hogy a szlovákok mindig lágyan ejtik a tárgyalt név első hangját, azaz tyekov-nak. A magyarok pedig, nem lévén nyelvük- ben ch-hang, a Wogt-těch (Voj-těch) – Adal-bert analógiájára a těch szó végét k-ra változtatták, így lehetett a Techov-ból Tekov. (KOL- LÁR 1830: 316–317)
A példák felsorakoztatását a Čech név legkülönbözőbb variánsa- inak bemutatásával folytatja, természetesen a teljesség igénye nél- kül: Těch, Tech, Tiech, Tieh, Tih, Thiech, Teh, Tgech, Teich, Toech, Tach, Tah, Tag, Toch, Toh, Tuch, Tauch, Tschoch, Tsech, Tzech, Tek:
Teš, Ties, Tješ, Tyess, Tjesh, Tiesch, Tiš, Tess, Tes ( Tet ), Thes, Thess, Tesch, Tschesch, Tsche, Teusch, Tasch, Tietz, Tzetz, Tzez, Tätzsch, Tetzsch, Tetczsch, Diech, Deich, Dech, Deh, Diek, Dek, Diecz, Desch, Deisch, Dess, Diss. Čech, Czech, Czech, Czeh, Cech, Cžek, Cek.
Czah, Czah, Czak, Chak. Ciech, Czich, Cich, Cich, Cis. Ciesz, Cies, Češ, Czesz, Czes, Ces, Cias, Czas, Caasch Coh, Koch, Kech, Kiech, Koš, Kesz, Kiss, Kyz. Sech. Zach, Zech, Ziech, Zich, Zeth, Zecc, Zet- sch, Zesch. (KOLLÁR 1830: 322–323)
Kollár történelmi eszmefuttatást is tart a földrajzi nevekről: töb- bek között a Těch és a Čech, ill. Ciech nevek előfordulásának gyako- riságáról. Megállapítja, hogy az oroszoknál, a szerbeknél és a hor-
vátoknál Těch alakokat találunk, viszont Čech-et egyáltalán nem.
A lengyeleknél Ciech alakban, a szorboknál, cseheknél, morváknál, sziléziaiknál és a szlovákoknál min a Těch, mind pedig a Čech alak megtalálható. A szorboknál egyforma arányban, a sziléziaiaknál a Čech, a szlovákoknál a Těch van túlsúlyban, a cseheknél pedig csaknem egyforma arányban van meg mindkét alak. Ebből Kollár arra a következtetésre jut, hogy a cseh nép több törzs keveredésé- ből jött létre, mégpedig olyanokból, amelyek t-mássalhangzóval ejtik és olyanok, amelyek č-re változtatták a t hangot, nevezetesen horvát-szlovák és lengyel-szorb családokból, amelyek különböző korokban és különböző irányból vándoroltak Bohémiába (KOLLÁR 1830: 325). A Těch és a Čech nevek helyes magyarázatához csak- is úgy juthatunk el Kollár szerint, ha Csehországot nem a mostani kiterjedésében, a jelenkori határaival képzeljük el, ugyanis a régi korokban sem a nemzet, sem az általa belakott terület nem volt egyöntetűen körbehatárolható. (KOLLÁR 1830: 326). A környező országokból (vidékekről) számos szláv elem érkezett erre a területre, amelyeket kezdetben még nem cseheknek hívtak, ezt a megállapítást ismét történelmi forrásokkal támasztja alá. (KOLLÁR 1830: 327).
Kollár tehát az egyes szláv nyelvek közötti hangtani eltérésekre nem a nyelv történeti fejlődésének eredményeként tekintet, hanem az egyes szláv, főleg szomszédos népek egymásra hatásának tulaj- donította azt. Az etimologizálás számára eszköz volt a szláv köl- csönösség eszméjének megismertetésére és népszerűsítésére, a szláv összetartozás-tudat megerősítésére.
A cseh népnév eredetének megfejtésére több kísérlet is történt.
Az első próbálkozás, amely a cseh eredetének megfejtésére irányul, Jozef Dobrovský-hez kötődik. A cseh főnevet a (za)číti (el-kezd) igé- vel hozta összefüggésbe, amelyben az ősi če- szótövet vélte felfe- dezni, bár a helyesen rekonstruált ősszláv tő itt valójában a *kьn/
*kъn- lenne. A douti (fúj)→ duch (lélek, szellem) analógiájára jöhetett létre a „četi” (kezd) igéből a Čech (elkezdődő, első, kezdet) népnév, utalva arra, hogy a cseh törzs érkezett elsőként a nyugati területre.
Azonban a (za)číti feltételezett alakja *začęti, melyből a cseh nyelv- ben *Čach alakot várhatnánk (*Čech váltóhanggal), de csak Čech változattal találkozunk a forrásanyagban. (MACHEK 1957)
A cseh népnév eredetének legelfogadhatóbb magyarázatát adja Jiří Rejzek. Eszerint a cseh etnonima eredetileg csupán arra a törzs-
re vonatkozott, amely a mai Csehország középponti részén telepe- dett le. A cseh népnév a*čel- tőből (čeleď / ifjúság, család, rokonság, človek, or. čelovek/ember, eredetileg kel-, kol-: pokolení, koleno /nemzedék, generáció) ered. A čel- + -chь (becézett alak képzője) szóösszetétel jelentése: a nemzetség tagja, magunkfajta. Más törzsek tagjai is nevezték önmagukat „embereknek, népnek” (lidé-člověk), ahogyan ezt a németek is tették (teuto – Deutch). Egy másik lehető- ség a cseh népnév magyarázatára a *čechati, *česati (üt, ver, csapkod, dörzsöl…) igéből való származtatás, amely esetben a cseh etnonima jelentése harcos lehet. (REJZEK 2001: 112–113)
A Cseh Nyelvi Atlasz (BALHAR–JANČAK 1997: 72–74) foglalko- zik pl. a česat, obírat a trhat (gyümölcsöt szed, szüretel) igék föld- rajzi elterjedésével. Az obírat ige Kelet-Morvaországban és a szlo- vák-morva határvidéken terjedt el. Morvaország többi részén és Csehország délkeleti területén a trhat ige a gyakoribb. Északnyugat Csehországban, Prága tágabb környékén a szüretelésre használt ki- fejezés rendszeresen előforduló változata a česat ige. Ez alapján azt is feltételezhetnénk, hogy a szomszédos törzsek a sajátos, szürete- lést kifejező igéjükről nevezték el a cseheket. Hasonló névadási mo- tiváció fellelhető Szlovákia területén is, pl. a délnyugat-szlovákiai csilejkároknál (Čilejkári), akik nevüket jellegzetes szóhasználatuk- nak köszönhetik, azaz a čil, čilej, čilek (most határozószó, irodalmi szlovák: teraz) határozószónak. A keletszlovákiai szotákok (szoták nyelvjárás), pedig nevüket a ‚mi’ kérdőnévmás jellegzetes alakjáról (so) kapták (szemben a keletszlovák co és irodalmi čo változatokkal), és a szintén Kelet-Szlovákiában élő lemákok (Lemkovia“) is, akik a „len“ kötő-, ill. módosítószó sajátságos alakjáról és az irodalmitól eltérő jelentéséről, a „lem“-ről lettek elnevezve.
Visszakanyarodva a cseh etnonima és a česati ige lehetséges ösz- szefüggésére, felvetődik a kérdés, vajon az első évezred végén is ezt a kifejezést használták-e a cseh törzs tagjai a szüretelésre? A česati ovoce ige már ismert volt az ócseh nyelvben is és a többi szláv nyelv- ben nem használják. (BARABÁS: 2012)
Ján Kollár „naiv etimológiájának se szeri, se száma”, mégis korá- nak, a szlovák irodalomnak kimagasló alakja, aki eszméivel a szláv népek kulturális életét is befolyásolta. (SZIKLAY 1962: 239)
BIBLIOGRÁFIA
BALHAR Jan, JANČÁK Pavel a kol., 1997: Český jazykový atlas. II. diel. Praha:
Academia.
DOBROVSKÝ Josef, 1782: Uber den Ursprung des Namens Tschech (Cžech), Tschechen. „Geschichte der Böhmen“. Prag und Wien.
GEBAUER Jan, 1970: Slovník staročeský. I. diel. Praha: Academia, nakladatelství Čes- koslovenské akademie věd.
KISS SZEMÁN Róbert, 2008: Történetiség és kreáció – párhuzamok Ján Kollár és Horvát István történeti munkásságában és attitűdjében. „…garázda emberek az Etymologusok”. Budapest: Cathedra Philologiae Slavicae, 17–47.
KISS SZEMÁN Róbert, 2010: Szláv pokol Pesten. Budapest: Balassi Kiadó.
KOLLÁR Ján, 1830: Rozprawy o gmenach, počátkách i starožitnostech národu slawského a geho kmenů od Jana Kollára. W Budjně: W Král. universické tiskárně.
KRÁLIK Ľubor, 2015: Stručný etymologický slovník slovenčiny. Bratislava: VEDA.
REJZEK Jiří, 2001: Český etymologický slovník. Voznice: LEDA.
SZIKLAY László, 1962: A szlovák irodalom története. Budapest: Akadémiai Kiadó http://ladislavbarabas.blogspot.com/2012/04/o-povode-etnonyma-cech.html
(Utolsó letöltés: 2019. 08. 04.)
http://nase-rec.ujc.cas.cz/archiv.php?art=4320 (2019. 08.04.)
SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS MÁS MAGYAR HELYNEVEK EGY KAJ-HORVÁT KRÓNIKÁBAN
Dudás Előd
Abstract: The present paper Székesfehérvár and other Hungarian toponyms in the chronicle of Antun Vramec from 1578. Vramec was the second author, who wrote and printed his books in the Kajkavian literary language. In this chronicle different historical events are presented, such as wars, coronations etc. In the chronicle Székesfehérvár and other Hungarian toponyms are mentioned too.
This paper focuses on the etymology of the Hungarian toponyms and their Kajkavian equivalents.
Keywords: Vramec’s chronicle, Kajkavian literary language, Székesfehérvár, Hungarian toponyms
1. Bevezetés
Székesfehérvár Szent István városaként vonult be a köztudatba és hosszú évszázadokon át a koronázó királyi város szerepét töltötte be a magyar történelemben. Emellett a Szent István által alapított királyi bazilika számos magyar király és hitvese végső nyughelyéül is szolgált. A fentiek tudatában bátran állíthatjuk, hogy Székesfe- hérvár jelentősége a magyar történelemben megkérdőjelezhetetlen.
Természetesen ebből szinte egyértelmű módon következik az is, hogy a várossal, illetve annak nevével számtalanszor találkozunk a történelmi kútfőkben és a történelemi művek lapjain. A továb- biakban egy 16. századi kaj-horvát nyelven írt világkrónikának, a kaj-horvát irodalom jeles képviselőjének, Antun Vramec Kroni- ka című művének magyar eredetű helyneveit mutatom be, külö- nös szerepet szánva benne Székesfehérvárnak, amelynek nevével Vramec művét olvasva gyakran találkozunk.
2. Antun Vramec krónikája és a kaj-horvát irodalmi nyelv
2.1. Regionális irodalmi nyelvek és a kaj-horvát irodalmi nyelv A horvát nyelvterület nyelvjárási szempontból tagolt, a mi?, mit?
kérdőnévmás szerint három nagy nyelvjárásra osztható: a što nyelvjárásra, a ča nyelvjárásra és a kaj nyelvjárásra. A što nyelv- járás a mai irodalmi nyelv alapja, különböző történelmi okok mi- att ma a legnagyobb területen beszélt nyelvjárás, amelyet a Horvát Köztársaság területén belül Szlavóniában, Lika és Krbava területén, továbbá Dalmáciában, valamint a Tengermellék belső szárazföldi területein beszélnek. A ča nyelvjárás, amelyhez a horvát írásbeliség kezdetei kötődnek, az évszázadok viharában jelentős területeket ve- szített el, ahol helyét a što nyelvjárás foglalta el, így jelenleg Isztrián, a szigeteken és a Tengermellék szoros, partvidéki területén beszélik.
A kaj nyelvjárást Észak-Horvátországban, az ún. Zagorje területén, valamint a Muraközben beszélték és beszélik. A főváros, Zágráb is kaj nyelvjárású. A horvát irodalmi nyelv fejlődésében ez a hármas tagolódás jelentős szereppel bírt, ugyanis az egységes horvát iro- dalmi nyelv létrejöttéig, amelyre voltaképpen csak a 19. sz. közepén került sor, három nyelvjárásnak megfelelően három regionális iro- dalmi nyelv jött létre és fejlődött. A regionális jelző használata azért indokolt, mert egyik sem vált nyelvjárások felettivé, azaz egyik iro- dalmi nyelv sem tudott a másik nyelvjárás területén gyökeret ver- ni, azaz megmaradt annak a régiónak irodalmi nyelveként, ahol az adott nyelvjárást egyébként is beszélték. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem volt kapcsolat ezek között az irodalmi nyelvek és hagyományok között, hiszen elég csak a dubrovniki petrarkista köl- tők ča nyelvjárási elemeit említeni, vagy a kevert nyelvű glagolita kódexeket, amelyek ča és kaj nyelvjárási elemeket egyaránt tartal- maznak. Időben legkorábbi a ča- és a što-horvát regionális irodal- mi nyelv, hiszen ezeken már a reneszánsz idején komoly irodalmi értékkel bíró művek születtek mindhárom műnemben. A korábbi kezdetek azzal magyarázhatók, hogy a középkorban a horvát mű- velődés és civilizáció központja a déli területeken, a kora középkori,
egykori horvát királyság területén volt. Ennek fényében egyértelmű volt, hogy itt intenzívebb fejlődés is zajlott, mint Észak-Horvátor- szágban, amelynek jelentősége majd a törökök mind nagyobb terü- leteket érintő balkáni hódításaival nő meg. A 16. sz. második felé- ben Zágráb fontos központtá vált és átvette a déli területek vezető szerepét a horvát kultúra és művelődés fejlődésében. Nem meglepő, hogy a század második felében megjelentek a kaj-horvát nyelven nyomtatott könyvek is. Így létrejött a kaj-horvát irodalmi nyelv is, amely a 17–18. században élte a virágkorát, hogy aztán a 19. sz. kö- zepére az illírizmus nyelvi és irodalmi koncepciójának győzelemre jutásával elveszítse jelentőségét és „fejet hajtson” az egységes hor- vát irodalmi nyelv előtt.
2.2. Antun Vramec élete és munkássága
Antun Vramec 1538-ban Ormožon született, tanulmányait Bécsben és Rómában folytatta, ahol 1565-ben a teológia doktorává avatták (JEMBRIH 2007: 22). Ezt követően hazatért és a Zágrábi püspökség területén működött többféle beosztásban, többek között Varasdon is, ahol a legtöbb időt töltötte. Élete nem volt kalandos fordulatok- tól és vitáktól sem mentes, hiszen szemére vetették, hogy szimpa- tizál a reformáció tanaival, sőt nős is volt. Végül a zágrábi püspök 1582-ben minden egyházi rangjától megfosztotta (ŠOJAT 1977: 105).
1584-től Varasdon teljesített plébánosi szolgálatot, majd 1587-ben halt meg a kis észak-horvátországi városban (ŠOJAT 1977: 106).
Vramecet a kaj-horvát irodalmi nyelv második szerzőjeként tart- ja számon az irodalomtörténet-írás, hiszen Ivan Pergošić varasdi jegyző 1574-ben kiadott Decretum című műve az első nyomtatásban megjelent kaj-horvát könyv, a másodikat és a harmadikat azonban egyaránt Antun Vramec jegyzi. Vramec művei arra vallanak, hogy ismerte Pergošić művét, ugyanis nyelvezetük igen közel áll egy- máshoz (MOGUŠ 1993: 66), ám ennek oka talán abban is keresendő, hogy Vramec is mindkét könyvében a varasdi kaj-horvát dialek- tusra támaszkodik, miként Pergošić is (MOGUŠ 1993: 68). Antun Vramec krónikája 1578-ban jelent meg, ezt a következő pontban részletesebben is ismertetjük. Másik műve 1586-ban jelent meg Va- rasdon Postilla címen, amely papoknak szóló homíliákat tartalmaz.
Ennek a műnek az érdekessége, hogy a varasdi ferencesek könyv- tárában őrzött példányban egy pár oldalas kéziratos kiegészítés található, amely Vramec művének dél-muravidéki, tehát szlovén környezetben való használatára utal (ld. JEMBRIH 1991: 15–38).
Vramec jelentőségét a kaj-horvát irodalmi nyelv történetében úgy foglalhatjuk össze, hogy a Pergošić által megkezdett irányt követve műveivel jelentős lépést tett a kaj-horvát irodalmi nyelv kodifiká- ciója felé és egyben követendő irányt is mutatott a 17. században kaj-horvát nyelven íróknak.
2.3. Vramec krónikája
1578-ban jelent meg Ljubljanában Manlius János nyomdájában, a kor egyik kiemelkedő kaj-horvát nyelvű munkájaként számon tartott világkrónika, amelynek teljes címe Kronika Vezda Znovich Zpravliena Kratka Szlouenskim Iezikom D. Antolu Pope Vramcze Kanouniku Zagre- bechkom. Írásának történetéről biztonsággal csupán az jelenthető ki, hogy 1576–77-ben már dolgozott rajta Vramec (ŠOJAT 1977: 105).
A latin nyelvű, Draskovics György zágrábi püspöknek szóló ajánlót követően Vramec a világtörténelem eseményeit mutatja be a világ teremtésétől kezdődően egészen a könyv megjelenésének évéig, azaz 1578-ig. Természetesen mind közelebb érünk a szerző korához annál részletesebb és megbízhatóbb a történelmi események leírása.
Érdemes kiemelni, hogy a magyar történelem számos alakja is meg- elevenedik a krónika lapjain. A címben is szerepló krónikás jelleget erősíti az események tömör, már-már minimalista jellegű bemuta- tása, az egyszerűen megfogalmazott kijelentő mondatok sokasága.
Ugyanakkor témáját tekintve korántsem nevezhető egysíkúnak: há- borúk, gyilkosságok, pápaválasztások és királyi koronázások tárul- nak a szemünk elé Vramec krónikájában. Vramec forrásai minden bizonnyal olasz és magyar krónikák voltak, pl. Jacopo Filippo Fo- resti: Supplementum chronicarum (Velence, 1481), Bartolomeo Sacchi:
Vitae Pontificum (Velence, 1483), Bonfini: Rerum Hungaricarum de- cades (LŐKÖS 2014: 64). Vramec krónikájának nagy jelentősége van a kaj-horvát helyesírás fejlődésében is, hiszen a Pergošić és Vramec műveiben alkalmazott grafémák használatát követték a 17–18. sz.
kaj-horvát szerzői is, akik természetesen néhány újítást is bevezet- tek a nagy 16. századi elődök helyesírási megoldásainak kiegészí- tésére.
3. Székesfehérvár és más magyar helynevek a króniká- ban
3.1. Székesfehérvár Vramec krónikájában
Székesfehérvár a krónika lapjain elsőként az 1038. évi események leírásánál tűnik fel: „Vmre ili premeni toga ſzueta ſzueti Stefan kral na velike Meſe den, pokopan be zuelikim plachom vSztolnom Belg- rade, vCzirkve koie on bil nachinil i zidal.“ (Meghalt, vagyis elhagy- ta e világot Nagymise napján [augusztus 15.] Szent István király;
nagy sírással eltemettetett Székesfehérváron, a templomban, ame- lyet ő alapíttatott és építtetett.) Mindezt a 32. oldalon olvashatjuk.
Ezt követően Vramec részletesen ismerteti István királyt és művét, ám ott már többször Székesfehérvárt nem említi meg. Amint az lát- ható, a város Stolni Belgrad alakban szerepel, amely érdemes hang- súlyozni, a város nevének kaj-horvátos alakja, mert a mai horvátban Stolni Biograd a neve. Mindkét elnevezés a magyar Székesfehérvár tükörfordítása. A magyar Fehérvár helynév fehér kőből való építke- zésre utal, amely az Árpád-kor elején az uralkodóra volt jellemző, így a fehér kő használatához a nagyszerűség, kiválóság és nemes- ség képzete kapcsolódott (KISS 1980: 601). A Székes- előtag a királyi székhelyre utal (KISS 1980: 601). A krónikában található Stolni Bel- grad, amint már említettük a magyar Székesfehérvár tükörfordítá- sa. A Székes- előtagnak a Stolni melléknév felel meg, míg a Fehérvár megfelelője a Belgrad, amelynek jelentése ugyanaz mint a magyar szóé, és az ősszl. *Bělъ gordъ etimonra vezethető vissza (SNOJ 2009:
504). Ebből az ősszláv szóból alakultak a szláv nyelvekben meglé- vő ’Fehérvár’ jelentésű helynevek, pl. szerb Beograd, horvát Biograd, cseh Bělohrad, orosz Белгород (vö. SNOJ 2009: 504). A magyarban ugyanebből a szláv helynévből származik a Nyírtelekhez tartozó Belegrád település (KISS 1980: 100), valamint a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Hernádkak Belegrád nevű településrész neve is.
Székesfehérvár neve a krónikában még két alakváltozatban for- dul elő: a Stolni előtag nélkül, tehát Belgrad alakban, illetve a mel- léknevet hátravetve, azaz Belgrad stolni alakban is. Az előtag nélküli alakváltozat első előfordulási helye: „Salamon ſezti Kral Vogerzki Zin Andrea Kralia gore imenuuana, po ſzmerti Bele pomochiu Hen- rika Czezara komu ie bil dal kcher ſzuoiu za Senu nouich vBelgradu korunien be Vogerzkim kralem.“ (33. old.) (Salamon, a fent neve- zett András király fia a hatodik magyar király; Béla halálát követő- en Henrik császár segítségével, akinek feleségül adta vala a lányát, Fehérváron újonnan magyar királlyá koronázták.) Azt, hogy itt nem a szerbiai Belgrádról van szó, nem csupán a koronázás tényének ismertetése erősíti meg, hanem az, hogy Salamon király tetteinek is- mertetésekor kiemeli azt, hogy Belgrádot, vagyis magyar történelmi nevén Nándorfehérvárt éppen ő csatolta az országhoz. Az esemény leírásakor a Doleni Belgrad elnevezést használja, megkülönbözte- tendő a pár sorral fentebbi Belgrad helységtől. A későbbiek során, például a nándorfehérvári ostrom leírásakor, a Dolni Belgrad alakot találjuk a szövegben. A Belgrad stolni alakváltozat az 1114. évi ese- mények, konkrétan Könyves Kálmán király halálával kapcsolatban bukkan fel először: „Imal ie Coloman Kral Vogerzky dua Zina Ladi- zlaua i Stefana vmre hudo, kako iezt i ſiuel, pokopan be vBelgrade ztolnom.“ (35. old.) [Kálmán magyar királynak két fia volt László és István, borzalmasan halt meg, ahogyan élt is, Székesfehérváron te- mettetett el.] Ennek az alakváltozatnak az érdekessége a hátravetett mellkénév, ami nem példa nélküli1. A déli szláv népköltészetben igen bevett formának számít a jelzői funkcióban lévő melléknevek hátravetése, és talán ez inspirálhatta magát Vramecet is, amikor a Stolni Belgrad előtagját, azaz a jelzőt, a főnév után tette ki.2
1Írásom lektora, Pátrovics Péter tanár úr hívta fel a figyelmemet arra, hogy a hátravetett melléknév minősítő jelzői szerepben feltehetően latin mondattani sajátosság lehet, amelyet az újlatin nyelvek a mai napig őriznek. A szláv nyelvek közül a lengyelben figyelhető meg ez a jelenség, amely nem meglepő, hiszen a lengyel irodalom sokáig a latin irodalmból inspirálódott.
2 A déli szláv népköltészet esetleges inspirációjára Lukács István hívta fel a figyelme- met a székesfehérvári konferencia szünetében, amiért itt is köszönetet mondok neki.
3.2. Más magyar földrajzi nevek Vramec krónikájában
Az előző fejezetben Székesfehérvár krónikabéli előfordulásaival és nevével, illetve annak alakváltozataival foglalkoztunk. A króni- kában azonban nem csak a koronázó és királyi temetkezési helyül szolgáló város bukkan fel, hanem számos más magyar földrajzi név is, hiszen amint már említettük, Vramec krónikája számos magyar történelmi eseményt is rögzít, amiből egyenesen követekzik az is, hogy magyar földrajzi nevek is szép számmal fordulnak elő. Szé- kesfehérváron kívül a következő földrajzi nevekkel találkozunk a krónikában: Balaton, Besprim, Budin, Čanad, Đur, Đula, Eger/Jeger, Filek, Jerdel, Kaniža, Kapušvar, Kašša, Kenjer mezov, Kiseg, Mohačko polje, Mukač, Pešt, Požon, Saksard, Satmar, Siget grad/Siget, Solnok, Temešvar, Tihon, Tokaj, Varad, Višegrad. Összesen 27 különféle magyar földrajzi név fordul elő 29 alakváltozatban. A 27 földrajzi név között van egy víznév (Balaton), két területnek a neve (Jerdel, Kenjer mezov) és egy egykori vármegyéé (Čanad). A továbbiakban egyenként vizsgáljuk meg őket, előtérbe állítva Vramec helynévadási szokásait és a ma- gyar helynevek etimológiáját is.
Balaton – Balaton: a magyar víznév szláv eredetű, a *Blatьnъ jezerъ
’mocsaras tó’ szóösszetételből származik (KISS 1980: 80). Vramec változtatás nélkül veszi át a magyar tó nevét.
Besprim – Veszprém: az egyik elképzelés szerint a város Vitéz Bo- leszló lengyel király magyar származású második feleségétől született fiáról kapta a nevét, aki a Bezprim nevet viselte (KISS 1980: 691). A másik feltevés szerint a város neve nyugati-szláv eredetű, a *Bezprěmъ személynévből létrejött *Bezprěm helynév- ből származik (KISS 1980: 692). A krónikában szereplő Besprim szókezdő /b/ fonémája érdemel figyelmet, hiszen az eredeti /b/
fonémát őrzi, amiből a magyarban /v/ lett. A m. /e:/ → hrv. /i/
fonémahelyettesítés szabályos, pl. m. kép – hrv. kip, m. rét – hrv.
Budin – Buda: a magyar helynév puszta személynévből keletkezett rit.
magyar névadással (KISS 1980: 131–132, Budapest alatt). Vramec a Buda helynévhez az -in melléknévképzőt illesztette, jelentése
’Budáé’.
Čanad – Csanád: az egykori magyar vármegye neve az ismeretlen eredetű Csanád személynévből keletkezett magyar névadással (KISS 1980: 155), amelyet Vramec változtatás nélkül vett át a kró- nikába.
Đula – Gyula: a magyar helynév az azonos magyar személynévből kelettkezett, amely végső soron egy olyan török méltóságnévre megy vissza, amely az ótörök jula ’fáklya’ főnévvel tartozik ösz- sze (KISS 1980: 256). Vramec változtatás nélkül veszi át a magyar helynevet.
Đur – Győr: puszta személynévből keletkezett magyar névadás- sal, feltehetőleg ugyanarról a személynévről van szó, amely az Algyő, Felgyő települések utótagjában is fellelhető (KISS 1980:
254). A krónikában lévő Đur helynévben a m. /ø:/ → hrv. /u/
fonémahelyettesítésre került sor, hasonlóan mint a m. gyöngy – hrv. đunđ esetében. Győr városának gradistyei horvát neve Jur, amelyben szintén megfigyelhető ez a fonémahelyettesítés.
Eger/Jeger – Eger: az azonos nevű patakról kapta a település a nevét, amely végső soron az éger főnévre vezethető vissza (KISS 1980:
197). A krónikában szereplő Jeger alakváltozat szókezdő /j/ fo- némája tipikus kaj-horvát jellegzetesség, és /e/ és /e:/ szókezdő fonémás magyar jövevényszavak esetében gyakori jelenség, pl.
m. ezer – kaj-hrv. jezero, m. érsek – kaj-hrv. jeršek.
Filek – Fülek: a Filek személynévből keletkezett magyar névadással (KISS 1980: 227). A Filek helynévben a m. /y/ → kaj-hrv. /i/ fo- némahelyettesítésre került sor, amely nem példa nélküli, ld. m.
püspök – kaj-hrv. pišpek.
Jerdel – Erdély: a magyar erdő és elü ~ elv ’vmin túl fekvő rész’ fő- nevek összetételéből keletkezett földrajzi név (KISS 1980: 204).
A kaj-horvát helynévben a szóvégi /ʎ/ fonéma depalatalizáló- dott. A szó eleji /j/ fonéma az /e/ előtt tipikus kaj-horvát sajá- tosság, amelyet a Jeger helynév esetében is láthattunk.
Kaniža – Kanizsa: szláv eredetű helynév, a déli szláv nyelvterületen élő Kneža ’a fejedelemé, a kenézé’ helynévből származik (KISS 1980: 445, Nagykanizsa alatt). Marko Snoj véleménye szerint (SNOJ 2009: 185) a m. Kanizsa forrása a szláv *kъnędz’a nőnemű főneveslült melléknévből származik (SNOJ 2009: 185). A szlo- véniai és horvátországi Kaniža és a vajdasági Kanjiža helynevek a magyarból származnak (SNOJ 2009: 185).
Kapušvar – Kaposvár: a Kapos folyónév és a vár főnév összetétele, amelyben a folyónév a kapu főnév -s képzős származéka (KISS 1980: 314). A Kapušvar helynév változatlan átvétel a magyarból.
Kašša – Kassa: valamelyik régi magyar Ko- kezdetű személynévből keletlezett magyar névadással (KISS 1980: 320–321). A kaj-hor- vát helynév változatlan átvétel a magyarból.
Kenjer mezov – Kenyérmező: a magyar földrjazi név a kenyér és mező főnevek összetétele. A kaj-horvát helynév átvétel a magyar- ból, amelyben a mező főnév esetében a m. /ø:/ → kaj-hrv. /ov/
fonémahelyettesítésre került sor.
Kiseg – Kőszeg: a kő és szeg ’szöglet, sarok’ főnevek összetétele (KISS 1980: 359). A kaj-horvát helynév azt sugallja, hogy egy Küszeg alakváltozat került átvételre, ugyanis a m. /ø:/ fonémát a kaj-horvát /u/ vagy /ov/ fonémahelyettesítéssel vette volna át. A város gradistyei horvát neve megegyezik a krónikabélivel, tehát Kiseg.
Mohačko polje – Mohácsi sík: bizonytalan eredetű, talán a m. moha főnév szláv előzményének -ačь képzős származéka (KISS 1980:
435). A krónikabeli helynév a m. Mohácsi-sík tükörfordítása, amelynek utótagja a polje főnév, amelynek ’síkság, sík’ jelentése is van, így ebben az esetben teljes tükörfordításról beszélhetünk.
Mukač – Munkács: puszta személynévből keletkezett magyar né- vadással (KISS 1980: 445). A kaj-horvát helynévben kiesett az /n/ fonéma, hasonlóan, mint a város nevének különféle szláv megfelelőjében, pl. ukrán Мукачево, ruszin Мукачово, szlovák Mukačevo.
Pešt – Pest: szláv eredetű, az óegyh. szl. пешть’kemence, barlang’
főnévből származik (KISS 1980: 131–132). Érdemes megjegyez- ni, hogy újabban Zoltán András (ZOLTÁN 2017: 4) egy a Kár- pát-medence területén beszélt bolgárós jellegű ősszláv nyelvjá- rásból magyarázta a Pest helynév eredetét. Ezt az elméletet lát- szik alátámasztani az a tény is, hogy kizárólag a bolgárból ada- tolható a szónak ʻbarlangʼ jelentése is. Ráadásul nem elszigetelt helynévről van szó, ugyanis az Északi-középhegységben több helyen is van Pes, Pest földrajzi név (ld. részletesen ZOLTÁN 2017: 4–5). A kaj-horvát Pešt a magyar szó átvétele.
Požon – Pozsony: a Poson személynévből keletkezett magyar néva- dással (KISS 1980: 523). A kaj-horvát helynév átvétel a magyar- ból. A szóvégi /ɲ/ fonéma depalatalizálódott. Hasonló jelenség figyelhető meg más magyar eredetű szavak esetén is, pl. m. bár- sony – hrv. baršun/baršon, m. kormány – hrv. korman.
Saksard – Szekszárd: feltehetően a magyar szegszár ’sötétsárga, bar- nássárga, szögsárga’ melléknévből származik (KISS 1980: 602).
A kaj-horvát Saksard a város első előfordulási alakjának, az 1218- ból adatolható (KISS 1980: 602) Sacsardnak az átvétele.
Satmar – Szatmár: a Szatmár puszta személynévből keletkezett magyar névadással (KISS 1980: 598). A kaj-horvát szó a magyar földrajzi név átvétele.
Siget/Siget grad – Szigetvár: a magyar sziget és vár főnév összeté- tele, amely az Almás patak árterében lévő szigetre és az ott álló várra utal (KISS 1980: 612). A kaj-horvát Siget alakváltozat a ma- gyar főnév átvétele, míg a Siget grad magyar mintára alkotott tü- körszó.
Solnok – Szolnok: puszta személynévből keletkezett magyar néva- dással (KISS 1980: 617). A kaj-horvát helynév a magyar helynév átvétele.
Temešvar – Temesvár: a Temes folyónév és a vár főnév összetétele (KISS 1980: 637). A Temes folyó neve szláv eredetű, egy *Tьmišь
’sötét folyó’ alakból fejlődhetett a magyar Temes (KISS 1980: 637).
A kaj-horvátba a helynév változtatás nélkül került át.
Tihon – Tihany: puszta személynévből keletkezett magyar néva- dással, az alapjául szolgáló Tichon ’csendes, halk szavú ember’
személynév szláv eredetű (KISS 1980: 642). A kaj-horvát helynév- ben a szóvégi /ɲ/ fonéma depalatalizálódott. Ezzel kapcsolatban ld. a Požon helynév kapcsán elmondottakat.
Tokaj – Tokaj: török eredetű, a toqay ’folyó menti erdő’ főnévből származik, de szóba jöhet az a afeltevés is, hogy ez előbb sze- mélynévvé vált és a helynév a személynévből keletkezett (KISS 1980: 649).
Varad – Nagyvárad: a történelmi forrásokban csak Váradként em- legetett település neve a vár főnév -d kicsinyítő képzős alakjá- ból keletkezett (KISS 1980: 453). A Nagy- előtagot később tették hozzá, hogy megkülönböztessék Kisváradtól, amely a mai Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda város (KISS 1980: 453).
A kaj-horvát helynév a magyarból való átvétel.
Višegrad – Visegrád: szláv eredetű, a *Vyšegradъ földrajzi névből származik, amelynek jelentése ’magaslaton lévő vár’ (KISS 1980:
697). Hasonló helynevek déli és nyugati szláv területen is ismer- tek. A kaj-horvát a magyar helynév átvétele.
3.3. Rövid elemzés
A fent bemutatott földrajzi nevek eredetével kapcsolatban megál- lapítható, hogy jelentős részük puszta személynévből keletkezett (Besprim, Budin, Čanad, Đula, Đur, Filek, Kašša, Mukač, Požon, Satmar, Solnok, Tihon). Néhány földrajzi név szóösszetétel (Jerdel, Kapušvar, Kenjer mezov, Kiseg, Siget/Siget grad, Temešvar). Külön figyelemre méltók azok a földrajzi nevek, amelyek a magyarban szláv eredetű- ek, ugyanakkor úgymond visszakerültek egy szláv nyelvbe, nyelv- járásba, a kaj-horvátba (Balaton, Besprim, Kaniža, Mohačko polje, Pešt, részben a Temešvar is ide sorolható, Tihon, Višegrad). Főnévi eredetű az Eger/Jeger, Tokaj és Varad helynév, míg a Saksard helynév mellék- névi eredetű.
Vramec krónikájában található magyar helynevek jelentős része mindenféle változtatás nélkül került át a kaj-horvátba, nem került sor fonológiai és morfológiai adaptációra. Némiképp meglepő a tü- körszavak alacsony száma, hiszen csupán a Mohačko polje és Siget grad tartozik ebbe a körbe, valamint az előző fejezetben már részle- tesebben is ismertetett Stolni Belgrad.
4. Összefoglalás
Munkánkban a kaj-horvát kórnikaíró Antun Vramec 1578-ban megjelent világkrónikájának magyar földrajzi neveit mutattuk be, kiemelt figyelmet szentelve Székesfehérvárnak és annak kaj-horvát megfelelőinek. Emellett további 27 magyar földrajzi név etimoló- giáját mutattuk be és átvételük utáni változásait. Összességében megállapíthatjuk, hogy Vramec a legtöbb esetben a földrajzi neve- ket szó szerint átvette a magyarból, csupán három név esetében élt a tükörszóalkotással. Az átvett földrajzi nevek fonológia és részben morfológia beilleszkedésére is sor került, abban az esetben, amikor
ez indokolt volt. A krónikában előforduló magyar helynevek csak megerősítik azt az állítást miszerint Vramec számos magyar törté- nelmi eseményt mutatott be és dolgozott fel a krónikában.
BIBLIOGRÁFIA
JEMBRIH Alojz, 1991: Rukopisni umetak u Vramčevoj Postilli. Hrvatsko-slovenske književnojezične veze. Čakovec: Zrinski.
– –, 2007: Kajkavski Florilegij 2007. Sveti Ivan Zelina: Pučko otvoreno učilište Sv. Ivan Zelina.
KISS Lajos, 1980: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.
LŐKÖS István, 2014: Litteratura Kajkaviana. A kaj horvát irodalomtörténet magyar szem- mel. Budapest: Kairosz Kiadó.
MOGUŠ Milan, 1993: Povijest hrvatskoga književnoga jezika. Zagreb: Globus.
SNOJ Marko, 2009: Slovar slovenskih zemljepisnih imen. Ljubljana: Založba Modrijan.
ŠOJAT Olga, 1977: Hrvatski kajkavski pisci I. Druga polovina 16. stoljeća. Zagreb: Matica hrvatska, Zora.
ZOLTÁN András, 2017: Szláv jövevényszavaink néhány időrendi és nyelvföldrajzi kérdése. Magyar Nyelv 113/1, 1–9.
A NŐ ÁBRÁZOLÁSA A MAGYAR ÉS BOLGÁR NYELVBEN
A FRAZEOLÓGIAI KIFEJEZÉSEK TÜKRÉBEN Dudás Mária
Abstract: This study presents which attributions are linked to females as woman, wife or mother in the Hungarian and Bulgarian phraseology. As for external fea- tures, female beauty is the most valuable virtue, important for males. A beautiful wife is the pride of her husband, but must be overseen. Fat women must be avoided. Age is also an important factor, a crone is not needed by anyone. As for internal qualities, mostly negative attributes are present, often overstated, overdrawn. They are compared to animals, characteristic animal behaviors or plants, hereby emphasizing negative meanings. A woman talks too much, likes gossiping, lies, she is evil, sly, sneaking and bitchy. She easily gets angry, her anger passes slowly, she likes quarrelling. Moreover she is often stupid, lazy, unreliable and labile. She also likes spending money. In contrast to this, only kindness and cleverness are present as positive qualities. A good wife is a bless- ing and a clever wife must be listened to.
Keywords: phraseology, linguistic, woman, wife or mother, attributions
1. Bevezetés
Az utóbbi években az egyre népszerűbb, mégis sokakban kérdése- ket és ellenérzéseket ébresztő genderelmélet vezetett a témaválasz- táshoz. Érdekes áttekinteni, hogy a magyar és a bolgár frazeológiá- ban milyen tulajdonságok kötődnek a nőhöz mint asszonyhoz, mint feleséghez, mint anyához. Valóban fel akarjuk ruházni magunkat a másik nem minden tulajdonságával? Esetleg csak a pozitív kép a vonzó? Hol a határ?
A nő a termékenységet, az anyaságot, a táplálást, az anyagi vi- lághoz kötődést jeleníti meg. Sok kultúrában a holddal, a sötétség- gel párosították (HOPPÁL et. al., 2010: 218). Az anya az ember ősi kultúrájának főalakja, aki a földdel, a természet termékenységével áll kapcsolatban. Elsősorban az eredet és az életerő, másfelől pedig
a pusztítás szimbóluma is. Az anya a földi létezés fenntartója. Szere- pe, akár az emberi természet, kettős, ellentmondásos, amire talán az anya és banya szavak hasonlósága és ellentétes jelentése is utalhat (HOPPÁL et. al., 2010: 28–29).
A tanulmányban a nő, asszony, feleség szavakat tartalmazó frazé- mák és kifejezések jelentését és használatát elemezzük. Frazeológiai szótárakból és internetes forrásokból kigyűjtött példákon keresztül mutatjuk be, milyen kép rögzült a nőről a magyar és a bolgár frazeo- lógiában, kísérletet teszünk arra, hogy következtetéseket vonjunk le arról, mennyire változott meg ez a kép.
A tanulmányban a külső tulajdonságok mellett a belső tulajdon- ságok kapják a nagyobb hangsúlyt, mivel a szólásokban és közmon- dásokban a negatív női tulajdonságok kihangsúlyozása fordul elő gyakrabban. A csoportosításoknál mind a két nyelvben egyaránt megtalálható kifejezések ismertetése után csak a magyarban, majd csak a bolgárban előforduló kifejezéseket mutatjuk be.
2. A nő külső megjelenítése
2.1. SZÉPSÉGA magyar és a bolgár nyelvben is találunk a nő külső megjelenésére utaló kifejezéseket. Mindkét nyelvben hangsúlyt kap a női szépség.
A szép asszony a háznak szemefénye. Жена краси къщата. ʻA nő szépíti a házatʼ. A nő szépsége ezekben a kifejezésekben a ház ékessége- ként jelenik meg.
A szép nőt mind a két nyelvben a jó borhoz hasonlítják. Erős az igazság, a szép asszony és a jó bor. A bolgárban: Хубава жена, хубаво вино – достове много ʻSzép asszony, jó bor – sok barátʼ; Имаш ли добро вино и хубава жена, за достове не плачи ʻHa van jó borod és szép asszonyod, barátok után ne sírjʼ.
A magyarban a szép nő olyan, hogy a napra lehet nézni, de rá nem.
Hasonlítják égi jelenséghez, amikor olyan szép, mint egy angyal. A fi- atal, vonzó, kívánatos nőt a szlengben következőképpen jellemzik, hogy jó bőr; jó csaj; jó nő; jó massza; jó karosszériájú. A kifejezéseket jellemzően a fiatalok használják. A tökéletes szépség olyan, mint egy
porcelánbaba, az a nő pedig, akinek nem lehet ellenállni, az a rabul ejtő szépség.
A szép asszonnyal kapcsolatban figyelmeztetés is létezik, amely óvatosságra int. A szép asszony a szemnek paradicsom, az erszénynek purgatórium, a léleknek pokol. Ha valakinek ilyen feleség jutott, vi- gyázzon rá. Jó bor, pénz, szép asszony embert kíván őrzésre. A követ- kező közmondás arra utal, hogy a szép nőt mindenhol észreveszik.
A szép asszony s a rongyos köntös mindenütt megakad. A kifejezésben megjelenő két végletes jelenség mindig felkelti a figyelmet, akár cso- dálatot vált ki, akár megütközést, elutasítást (SZEMERKÉNYI 2009:
76). Vigyázni kell a feleségre, int a következő régies tanács. Ha sze- mérmes is az asszony, ne bízd idegen kézre. A szó szerinti jelentésen túl a közmondás arra figyelmeztet, hogy bármily megbízható is valaki, nem ajánlatos kitenni kísértésnek (SZEMERKÉNYI 2009: 79).
A bolgárban a szépség és okosság, a külső és belső jellemvoná- sok egymással való szembeállítása figyelhető meg. Хубавата жена е угодна на очите, а умната – на сърцето. ʻA szép nő kellemes a szemnek, az okos a szívnekʼ. A következő kifejezésben a szépség a dolgossággal kerül összevetésre. Не хвали ми хубавица, а хвали ми работница. ʻNe dicsérd nekem a szép nőt, hanem a dolgosatʼ.
A bolgár nyelvben is megtalálható a figyelmeztetés a szép nők- kel kapcsolatban, a párhuzamba állított dolgok azonban eltérőek a magyartól. Ат, сахат и жена на заем не се дават ʻLó, óra, feleség kölcsönbe nem adhatóʼ vagy Кон, часовник и жена не се дават назаем ʻLovat, órát, asszonyt kölcsön nem adunkʼ.
2.2. KÖVÉRSÉG
A kövér nőt hangszerhez vagy sertéshez hasonlítják a magyarban:
kövér, mint a duda; kövér, mint a disznó. A telt női idomokat leggyak- rabban szintén a dudával veti össze a magyar. Az a nő, aki erősen nőies, nagy dudái vannak; dús keblű; jók az ütközői; mellbedobással győz.
A duda alapvetően a nagy mellekre utal, de erre vonatkoznak még a bögyös, csöcsös, valamint a tejcsárda kifejezések. Az utolsó kifejezés másik jelentése, hogy szoros versenyben kis különbséggel győz. In- kább legyen a nő kis termetű, mint kövér: asszonyból, rosszból, ubor- kából mindig jobb a kisebb.
A bolgárban a kövérséget a meddőséggel kapcsolják össze.
Кокошка кога затлъстее, не снася, жена като затлъстее, не ражда ʻA tyúk, ha meghízik, nem tojik, a nő, ha meghízik, nem szül.ʼ
2.3. KOR – öregség
A nyelvi képek csoportosítását Bańczerowski domének alapján végzi (ld. BAŃCZEROWSKI, 2008). Az anya fogalmát a következő tartományok szerint kategorizálja: család, idő, érték domének (ld.
BAŃCZEROWSKI 2006).
A tanulmányban a fenti domének közül csak az idő domént vizs- gáljuk, mert az elemzett kifejezésekben a nő életkora a meghatározó.
Az öreg nő már nem mai csirke; hanem vén tyúk, aki miután bájait, szépségét elvesztette inkább már csak muzeális szépség, tréfásan szól- va nyűtt bugyelláris, gúnyosan vén szatyor. Ennek ellenére akármilyen vénasszony, ha férjhez megy menyasszony. Az idő bizony senkit sem kímél: Szép asszony is, ha megvénül, csúnya időt ér. A vénasszonyban olykor az ördöghöz hasonló indulat van. Amit az ördög nem tehet meg, azt vénasszonyra bízza. Hova az ördög nem mehet, vénasszonyt küld maga helyett. Még egy vénasszony is több a kelleténél. Egy vénasszony sok a háznál.
A bolgár ismét állathoz viszonyít, ezúttal a békák viselkedésé- vel hozza párhuzamba a nőt: Жабите ги страх от щърка, а жените от старостта ʻA békák a gólyától félnek, a nők az öregségtőlʼ, Az öreg nőknek nem illik ékszereket viselni: На стара баба сребърни мингуши не прилягат ʻAz öregasszonynak nem illik az ezüst fülbe- való.ʼ Az ékszerek viselése egyik-másik kifejezésben is megjelenik, mint a kor domén sajátossága: Която мома много се труфи (кичи), тя е остаряла ʻAz a fiatalasszony, aki nagyon cicomázza magát, megöregedettʼ. Egy másik kifejezés szerint a nő nem öregszik, in- kább megérik: Риба и жена не остаряват ʻA hal és a nő nem öreg- szikʼ. Nőből a fiatalt kell választani: Млада жена, старо вино ʻFiatal asszony, óborʼ. De nő nélkül nem jó megöregedni: Жена трябвало за старост ʻKell a nő az öregséghezʼ.
3. A nő negatív tulajdonságai
Dziewońska-Kiss magyar és lengyel viszonylatban foglalkozott a nő nyelvben rögzült képével. Az ő osztályzásait alapul véve és továbbiakkal kiegészítve a következő női tulajdonságok rögzül- tek a magyar és a bolgár nyelvben (ld. DZIEWOŃSKA-KISS 2016).
A bemutatott példákból kiderül, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak a negatív tulajdonságok.
3.1. BESZÉDES
A legmeghatározóbb női tulajdonság mind a két nyelvben, hogy az asszonyok szeretnek beszélni, erre számtalan kifejezés utal. Ahol há- rom asszonyember vagyon, sokadalom lészen. Két asszony heti vásár, há- rom országos vásár. Една жена – сто езика. ʻEgy nő – száz nyelvʼ tartja a bolgár ember.
Gyorsan és sokat beszélnek, jár a szája, mint a kereplő. Végül is hallgatással szép az asszony. A hagyományos paraszti társadalomban létezett felfogás szerint a férj szava a döntő, az asszonyoknak nem illett beleszólni a társalgásba. A közmondás régies, nem használt, a mai szótárakból hiányzik.
A bolgár nő sokat beszél ugyan, de semmit nem mond. Бъбривата жена е като празна воденица. ʻA beszédes nő olyan, mint az üres malomʼ. A bolgár ember is negatív hasonlatokat alkalmaz a sokat beszélő nő jellemzésére. Пази Боже, от бъбрива жена, от козя краста и костелив орех. ʻMents meg, Uram, a beszédes nőtől, a kecskerüh- től és a kemény héjú diótólʼ. Mégis azt tartják, hogy az asszonyok dolga a beszéd, míg a férfiaké a küzdelem. Жените са да говорят, а мъжете да се борят ʻA nő azért van, hogy beszéljen, a férfi pedig, hogy küzdjönʼ.
3.2. PLETYKÁS
A nyelvben rögzült kép szerint az asszonyokhoz hozzátartozik a pletyka. Ha egy nő megtud valamit, mindjárt elmondja egy másik- nak, és végül köztudomásúvá válik a dolog. Magda Magdának, Mag-
da az egész világnak. Eljár a szája az asszonyembernek. Titkot asszonyra bízni, nagy hiba. Meg nem állja szerdák a nyársat, asszony a titkot. Asz- szonyra ne bízd a titkot, mert a könyökén is kiszalad. Nem titok az, mit két asszony tud. Olyan erős ez a női késztetés, hogyha a nő meghal, a száját külön kell agyonütni. Csak akkor mond igazat, ha nem beszél, csak akkor nem beszél, ha már meghalt. Az asszonynak csak akkor lehet hinni, mikor liba gyepel a sírján.
A bolgár sztereotípia szerint is a nő képtelen titkot tartani, belső késztetést érez arra, hogy mások dolgába üsse az orrát és mindenről tudomást szerezzen. За жена е скришно, което не знае. ʻA nő szá- mára titok, amit nem tudʼ. A szomszédba is átjár kíváncsiskodni.
Хората едни от други учат, но най-много жените от съседите. ʻAz emberek egymástól tanulnak, de leginkább a nők a szomszédoktólʼ.
Mindent, amit a nő megtud, azt tovább is adja. Жена не казва сал което не знай ʻA nő csak azt nem mondja, amit nem tudʼ vagy Жена само що не знае, него няма да изкаже ʻA nő csak amit nem tud, azt nem mondja elʼ. Иван на войска, Иваница новини разказва ʻIván a há- borúban, Ivanica híreket mesél’. És a figyelmeztetés, hogy mit érde- mes igazán elkerülni: Турчин побратим не хващай, на жена тайна не казвай и чуждо чедо не посинявай ʻTörököt ne fogadd testvéreddé, nőnek titkodat el ne mondd, más gyerekét örökbe ne fogaddʼ. A ki- fejezésben a női pletykálkodás párhuzamba kerül további súlyos tettekkel, hogy a még hangsúlyossá váljon helytelen viselkedés, va- lamint a megbízhatatlanság.
3.3. HAZUDÓS
A nők, mint már említettük, sokat beszélnek, de néha bizony nem az igazat mondják, nem lehet nekik hinni. Az asszonynak meg a ló- nak sohasem lehet hinni. Akkor higgy az asszonynak, mikor már nem bírja átugorni az árkot; mikor már nem bírja átlépni a kerékvágást. Jó hogy két nyelvet nem adott isten az asszonynak.
A hazugság a bolgár nő esetében is megjelenik mint negatív jel- lemvonás. Érdekesség a példákban, hogy veleszületett erős oldal- ként állítják be ezt a tulajdonságot. Ha úgy dönt a bolgár nő, hogy hazudni fog, nincs senki, aki megtudhatná az igazat. С свещ да видиш
