Duna-Dráva Nemzeti Park fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera,

Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat I 9 I 291-327 Pécs, 1998

A Duna-Dráva Nemzeti Park fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera, Aculeata) faunája

JÓZAN

Zsolt

JÓZAN, Zsolt: The Aculeata fauna of the Duna-Dráva National Park, Hungary (Hymenoptera, Aculeata).

Abstract: 19 Scolioidea, 50 Chrysidoidea, 48 Pompiloidea, 52 Vespoidea, 168 Sphecoidea, 348 Apoidea species belonging to the Aculeata fauna of Duna-Dráva National Park were evaluated by the author from zoogeographical and ecofaunistical points of view. Poecilagenia sculpturata (Sm.) and Sceliphron curvatum (Sm.) proved to be new species for the Hungarian fauna.

Bevezetés

A Duna-Dráva Nemzeti Park Aculeata faunájának feltárása és feldolgozása három ütemben történt. Elsőként a Barcsi borókás TK vizsgálatára került sor, 1970-75 között, majd 1982- 83-ban. A gyűjtött anyag értékelése két közleményben található meg (JÓZAN 1983,1985a).

A második vizsgálati időszakban a Béda-Karapancsa TK kutatása történt meg, a gyűjtések 1989-91-ben folytak. A fauna alapvetésére újabb publikációban került sor (JÓZAN 1992a).

Ez a két vizsgálat önállóan történt, a Dél-Dunántúl védett területeinek, tájvédelmi körzeteinek kutatási programjának részeként. A kutatómunka harmadik - térben és időben legkiterjedtebb - szakasza a Dráva-völgy vizsgálatára irányult, 1992-től 1997-ig. A gyűjtések a nemzeti park területén kívül a közeli települések faunájának vizsgálatára is kiterjedtek. A gyűjtések túlnyomó részét a szerző végezte. Értékes kiegészítő anyagot szolgáltatott Tóth Sándor, főképp az Órtilos környékén és Vízvárnál működtetett Malaise csapda anyagának szívélyes átadásával. A gyűjtésekben hasznosan működött közre Józan Zsoltné is. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete a Kölked:

Böki gátőrháznál működtetett Malaise-csapdájának fullánkos anyagát a közelmúltban tudtuk feldolgozni. A terület faunáját gyarapító fajok jegyzékét e publikációban tesszük közzé.

A Dráva mentén 1995-ig előkerült Aculeata anyagot egy rövidebb közleményben már értékeltük (JÓZAN 1995). Most lehetővé vált a nemzeti park területén és közvetlen környékén előkerült teljes anyag alapján az Aculeata fauna értékelésének szintézise. A vizsgálat nem terjed ki a Bethylidae, Dryinidae, Embolemidae és a Formicidae családokra.

Az elemzés az előző publikációkhoz hasonló módon, az ott megjelölt szakirodalmi források nyomán történik jelen munkánkban is.

A közlemény terjedelme továbbra sem teszi lehetővé a részletes, teljes faunisztikai adatközlést. Ezért az előkerült fajok jegyzékében csak a lelőhelyek nevét tudjuk megadni.

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HARTYASSZARNYÚ FAUNÁJA 293

^ 1. ábra: A gyűjtőhelyek térképvázlata

1 : órtilos, Dráva-part és Szentmihályhegy 16: Darány: Kúti őrház környéke, Mocsilla-hegy 2: Zákány: Hegyalja, Tölös-hegy és Középhegyi-patak északi szegélye

3: Gyékényes: Lankóci-erdo 17: Drávatamási: falu területe, Dráva-part 4: Berzence: falu területe 18: Potony: falu területe

5: Somogyudvarhely: falu területe, Dombó-csatoma 19: Tótújfalu: Lugi-erdő, Csárda, falu területe 6: Bélavár: Kerék-hegy, Sul, falu területe 20: Szentborbás: Csubeják, Csicsóka 7: Vízvár: falu területe, Kerep, kutatóház környéke 21: Felsószentmárton: falu területe 8: Hersznye: falu területe, Rasztina 22: Drávakeresztúr: falu területe 9: Bolhó: falu területe 23: Drávasztára: falu területe, Dráva-part 10: Babócsa: Ó-Dráva 24: Zaláta: falu területe

11: Komlósd: falu területe 25: Zaláta: Dráva-part környéke 12: Péterhida: fás legelő 26: Piskó: falu területe 13: Barcs: Drávaerdő-major 27: Vejti: falu területe 14: Barcs: Dráva u. környéke, határátkelő környéke 28: Cún: falu területe 15: Barcs: Zátonytelep, Kisbók 29: Szaporca: falu déli szegélye

A gyűjtőhelyek leírása

A Barcsi borókás és a Béda-Karapancsa TK gyűjtőhelyeinek ismertetése az előzőekben hivatkozott cikkekben történt meg. A Dráva menti gyűjtések Ortilostol Szaporcáig zajlottak, a somogy-megyei Dráva szakaszra súlypontozva.

Órtilos környékén a gyűjtések a vasútállomás környéki partszakasz füzesének szegélyén és a Szentmihályhegy szőlőkkel és kertekkel tagolt szórványtelepülésén folytak.

Zákány határában a Látó-hegyen és a Hegyalján a kertek és szőlők szegélytársulásaiban, kaszálógyepeken, gyomszegélyeken, továbbá a Tölös-hegy alján folyó Középhegyi-patak mentén gyűjtöttünk.

Gyékényes délkeleti határrészén a Lankóci-erdóben homokos talajú szegély társulásban, nedvesebb erdőszegélyeken és patakparti társulásokban végeztük a fauna vizsgálatát.

Somogyudvarhelyen a falu területén és a Dombó-csatorna partja mentén lévő vízparti vegetáció és a kaszálógyep volt a kutatás színtere.

Bélavár határában sokféle élőhelyen sikerült igen változatos faunát találni. A Kerék­

hegyen nyílt és zárt gyepekben, valamint a községi szőlő területén, a Dráva allúviumon a kivágott füzesek helyén kialakult másodlagos gyepekben és cserjésekben, valamint a gyertyános-tölgyes szegélytársulásban folytattuk a gyűjtéseket.

Heresznyén a falu déli szegélyén és a Rasztina határrészen puhafa ligeterdő szegélytársulásában vizsgálódtunk.

Vízváron a Dráva menti füzes szegélyén és a kutatóház környékén került elő a legtöbb példány.

Babócsától délre az Ó-Drávánál a holtág és a bányatavak menti füzesben, szegélytársu­

lásokban került elő a legtöbb faj.

Péterhidán a fás legelőn és környékén zárt gyepekben, gyomosodó szegélytársulásokban gyűjtöttünk.

Barcs közigazgatási területén sok helyütt végeztük a gyűjtéseket. DrávaerdŐ-major környékén a füzes szegélytársulásaiban, utak mentén, a bányagödrök nyílt gyeptársulásai-

ban tevékenykedtünk. Sok faj került elő a város keleti-délkeleti szegélyén a kertek szegélyén, utak mentén, jóval kevesebb a Dráva-parton a határátkelőtől közvetlenül keletre eső szakaszon a nádas szegélyén, és más vízparti vegetációban. Zátonytelepen a hétvégi kertek, szőlők szegélyén és homokgyepekben, tölgyes szegélyén, a Kisbók holtág parti vegetációjában is sikeres volt a gyűjtőmunka.

Daránynál a műúttól délre eső nyílt homokgyepekben és űtmenti szegélytársulásokban a Mocsilla-hegy északi lejtője mentén, valamint a Kúti Őrház melletti erdószegélyen számos homoklakó faj került elő.

Drávatamásinál a Dráva magaspart mentén, és a falu délkeleti szélén gyomtársulások­

ban gyűjtöttünk.

Tótújfalu határában a Lugi-erdő nyiladékában és a délnyugati szegélye mentén folytattunk felvételezéseket. A Dráva-völgyben a Csárda-erdőtől délre eső folyószakasz partja menti útszegélyen és a bányagödrök területén érdekes, fajgazdag faunát találtunk.

Szentborbás határában a Csubeják-erdó szegélyén és a község délnyugati határában a Csicsóka határrészen az erdőszegélyeken és az árvízvédelmi töltés gyepjében hálóztunk.

Felsőszentmártonban a falu déli szélén fűzligetben és a legelő zárt gyepjében tevékenykedtünk.

Drávasztára déli határrészén a Dráva-part homokos szegélytársulásában folytak a gyűjtések.

Zaláta közigazgatási területéhez tartozó Dráva menti ligeterdők szegélyén és a János­

szigettel szemben fekvő magaspart mentén egy pleisztocén homokdűne nyílt gyeptársulás­

ban néhány érdekes, ritka fullánkos fajt sikerült megtalálni.

A gyűjtőmunkát a Dráva-völgy számos településének területén a gyomszegélyekben, gyepes szegély társulásokban, a fák lombozatán, az épületek falazatán, fából készült épületelemein is folytattuk. Itt számos, ritkának tartott faj is előkerült. Ezek a települések:

Szaporca, Cún, Vejti, Piskó, Zaláta, Drávasztára, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Tótújfalu, Potony, Drávatamási, Darány, Komlósd, Bolhó, Heresznye, Vízvár, Bélavár, Somogyudvarhely, Berzence, Zákány, Órtilos.

Faunisztikai és állatföldrajzi értékelés

A hosszú ideig tartó feltáró munka eredményeképpen jelentős számú fullánkos faj került elő a nemzeti park területén és védőövezetében:

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HÁRTYÁSSZÁRNYÚ FAUNÁJA 295 Családsorozat előkerült fajok száma

a nemzeti park A Dráva a Dráva mentén és egész területén mentén Barcsi borókásban

Scolioidea (s. 1.) 19 13 18

Chrysidoidea 50 47 47

Pompiloidea 48 42 48

Vespoidea 52 43 45

Sphecoidea 168 138 156

Apoidea 348 298 323

Összesen 685 581 637

Ez a 685 faj megközelíti a hat családsorozatban Magyarországon előkerült fajok 50%- át. Az előkerült nemek száma is jelentős (zárójelben a hazai faunában ismert nemek száma): Scolioidea (s. 1.) 10 (17), Chrysidoidea 12 (19), Pompiloidea 18 (26), Vespoidea 21 (33), Sphecoidea 51 (63), Apoidea 44 (57).

A legfajgazdagabb nemek az Anoplius (Pompiloidea), Ancistrocerus, Symmorphus, Stenodynerus, Eumenes (Vespoidea), Ammophila, Psenulus, Pemphredon, Passaloecus, Diodontus, Tachysphex, Trypoxylon, Oxybelus, Rhopalwn, Crossocerus, Ectemnius, Nysson, Dienoplus, Cerceris (Sphecoidea), Hylaeus, Andrena, Halictus, Lasioglossum, Sphecodes, Chelostoma, Stelis, Coelioxys és a Ceratina (Apoidea). Ezeknél a fajok száma eléri vagy meghaladja a Magyarországon ismert fajszám felét.

Különösen kiemelkedő a Psenulus, Passaloecus, Rhopalum, Ectemnius, Chelostoma és a Ceratina nemekben az előkerült fajok száma, eléri a teljes hazai fajszám 80%-át.

A legjelentősebb fajok közül kiemelkednek azok, amelyek első magyarországi előfordulásai a nemzeti park egyes részeinek kutatása során váltak ismertté. A Barcsi borókás vizsgálatakor 1982-ben a Nomada posthuma, továbbá a Dráva-völgy nyugati részén az utóbbi években a Dienoplus exiguus, a Sceliphron curvatum és a Poecilagenia sculpturata (1. táblázat). Az utóbbi két évtizedben hazánk egyes nemzeti parkjaiban és tájvédelmi körzeteiben folyó kutatások során előkerült, faunára új fajok közül a Duna- Dráva NP-ban is megtaláltuk: Elampus bidens (Chrysidoidea), Anoplius alpinobalticus (Pompiloidea), Mime sa ruf a, Pemphredon morio, Diodontus insidiosus, Polemistus abnormis, Crossocerus acanthophorus, Cr. denticoxa, Ectemnius nigritarsus, Lestiphorus bilunulatus (Sphecoidea), Heriades rubicolus, Coelioxys obtusa, Nomada. trapeziformis, Bombus haematurus (Apoidea).

Külön említést érdemel még néhány olyan faj, melyeknek Magyarországról ismert lelőhelyei nem, vagy alig haladják meg az ötöt: Smicromyre pusilla (Scolioidea), Hedychridium elegantulum, Chrysis interjecta, Ch. subsinuata (Chrysidoidea), Aporinellus sericeomaculatus (Pompiloidea), Discoelius dufourii (Vespoidea), Mimesa bruxellensis, Pemphredon clypealis, Rhopalum austriacum, Dienoplus consanguineus, Nysson tridens (Sphecoidea), Andrena chrysosceles, Lasioglossum fratellum, Anthidium septemspinosum, Stelis minuta, Nomada pleurosticta (Apoidea).

A nemzeti park hosszan elnyúló területe a Móczár L.-féle állatföldrajzi felosztás szerint két faunajáráshoz tartozik. A keleti rész - a Duna-völgy és a Dráva mente ormánsági szakasza - az Eupannonicumhoz, az ettől nyugatra lévő Dráva-völgyi terület pedig a Praeillyricumhoz. A két faunajárás között a Dráva-völgyben nincs jól értelmezhető természetes határ. Néhány faj nemzeti parkon belüli elterjedése alátámasztja ezt a kettős arculatot. A Béda-Karapancsa TK-ban előkerült színező faunaelemek többsége az Eupannonicum fullánkos faunájára jellemző, a Dunántúlon szinte kizárólag a melegebb mezoklímájú hegylábi övezetekben (Villányi h., Mecsek, Balaton-felvidék) terjedtek el, vagy egyáltalán nem fordulnak elő: Nyssonfulvipes, Gorytespleuripunctatus (Sphecoidea), Andrena atrata, A. ungeri, Coelioxys obtusa, Ammobates vinctus, Pasi tes maculatus, Eucera seminuda (Apoidea). Két faj az ormánsági Dráva szakaszon került elő: Bembix olivacea, Cerceris rubida (Sphecoidea).

A nemzeti park Dráva menti része - Gyékényestől Drávatamási térségéig - Belső- Somogy pleisztocén kori homoklepellel fedett hordalékkúp síkságával határos. Ez a homok sokfelé szinte a Dráva medréig kiterjed, ahol magaspartok alakultak ki. Néhány pleisztocén eredetű Ősduna homokból álló bucka az Ormánság területén is felbukkan (Drávasztára - Zaláta térsége). Ezen a területen - főképpen a Barcsi borókásban és Bélavár határában - Belsó-Somogy homokkedvelő faunájának jellegzetes fajait találjuk meg, melyek a Kiskunságban elterjedtebbek, a Dunántúlon jóval kevésbé: Meria tripunctata, Dasylabris maura, Smicromyrme halensis (Scolioidea), Holopyga minuma, Parnopes grandior, Chrysis pulchella (Chrysidoidea), Pompilus einer eus, Nanoclavelia leucoptera, Aporinellus fajok, Evagetes fajok, Episyron fajok (Pompiloidea), Príonyx kirbyi, Tachytes fajok, Tachysphex fajok, Palarus variegatus, Oxybelus argentatus. O. aurantiacus, O. lineatus, O.

mandibularis, Lestica alata, Bembix fajok, Bembecinus-fajok, Cerceris circularis dacica (Sphecoidea), Colletés pallescens, Andrena argentata, A. barbilabris, Halictus semitectus, Lasioglossum brevicorne aciculatum, Sphecodes eristatus, Nomioides fajok, Megachile argentata, Coelioxys brevis, C. conoidea, Nomada alboguttata, N. baccata hrubanti, N.

distinguenda, Ammobates punctatus, Epeolus cruciger, E. variegatus, Heliophila bimaculata (Apoidea).

A nemzeti park legnyugatabbi része a Csurgói-dombvidékkel határos. Zákány és Őrtilos határában a dombvidék meredeken szakad le a Dráva összeszűkülő völgyére. Itt a mediterrán és a nyugatról terjedő montán faunahatások keverednek, jellegzetes dombvidéki faunát alakítva ki, számtalan kapcsolattal Nyugat-Dunántúl faunájával. A csak itt előkerült fajok közül említést érdemelnek: Tiphia minuta (Scolioidea), Cleptes consimilis, C.

pallipes, Chrysisfulgida (Chrysidoidea), Priocnemisfennica (Pompiloidea), Jucancistroce- rus jucundus, Symmorphus connexus (Vespoidea), Mimumesa unicolor, Pemphredon lugens, Crossocerus assimilis, Dienoplus exiguus (Sphecoidea), Hylaeus duckei, H.

pectoralis, Andrena agilissima, A. bisulcata, A. bicolor, A.florea, A. fúlva, A.fulvago, A.

lagopus, A. pallitarsis, A. polita, A. tscheki, A. viridescens, Lasioglossum laterale, L.

buccale, Stelis minuta, Nomada fabriciana, N. trispinosa, N. trapeziformis, Fsithyrus fajok (Apoidea).

A Chrysidoidea fajok közül a puhafa ligeterdőkben és a zárt gyeptársulásokban került elő a legtöbb széles elterjedésű faj (palearktikus, nyugat palearktikus), a legkevesebb pedig a pleisztocén homokterületek nyílt gyepjeiben és a lakott területeken. Mindezt fordítva tapasztaljuk, ha a mediterrán faunaelemek részesedését tekintjük (6. táblázat).

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HÁRTYÁSSZÁRNYU FAUNÁJA 297 A Sphecoidea fauna esetében a széles elterjedésű fajok részesedése szintén a puhafa ligeterdők esetében a legmagasabb, és a pleisztocén homokterületeken a legalacsonyabb.

A többi biotóptípusban igen hasonló ezen fajok százalékos részesedése. A mediterrán faunaelemek részesedése a puhafa ligeterdőkben és a lakott területeken a legalacsonyabb (7. táblázat).

Az Apoidea fauna elemzésekor megállapíthattuk, hogy a pleisztocén homokon kialakult nyílt homokgyepekben élő alacsony számú méhfaj fele széles elterjedésű, alig ötöd része pedig déli elterjedési centrumú. A holocén homok hasonló társulásaiban ez az arány a mediterrán faunaelemek szempontjából jóval kedvezőbb. A puhafa- és a keményfa ligeterdők méhszerű fajainak összetétele csak kis mértékben tér el egymástól. A mediterrán elterjedési centrumú fajok legjelentősebb hányadát a zárt gyeptársulásokban és a lakott területeken tapasztalhattuk, összefüggésben az előkerült fajok jelentősebb számával (8.

táblázat).

Ökofaunisztikai értékelés

A Duna-Dráva NP fullánkos fauájának összetételét, jellemzőit értékelhetjük élőhelytípusok szerint is. A terepen végzett megfigyelések alapján hat élőhelytípust érdemes elkülöníteni:

nyílt gyeptársulások pleisztocén és óholocén eredetű homokterületeken, puhafa- és keményfa ligeterdők, zárt gyeptársulások és a polikultúrális mezőgazdasági területek és települések (1. táblázat).

A pleisztocén homokterületeken kialakult nyílt gyeptársulások faunáját túlnyomórészt a Barcsi borókásban és Bélavár: Kerék-hegy területén figyelhettük meg. Ezek kiterjedése mindenütt kicsi, antropogén hatásokra alakultak ki, főképp a homokfelület bolygatása és nem a túllegeltetés miatt. A családsorozatok közül a legjelentősebbek - az előkerült összfajszámból való részesedést tekintve - a Pompiloidea. Scolioidea (s. 1.) és a Sphecoidea. Ezekben a csoportokban találhatók meg az obligát homokkedvelő fajok túlnyomó többsége, nagyobbik hányaduk terricol (földben fészkelő) és azok fészekparazitá­

ja, például: Bembix fajok - Parnopes grandior, Episyron fajok - Evagetes fajok, Heliophila bimaculata - Ammobates punctatus, Megachile argentata - Coelioxys brevis.

Az előzőekkel szemben igen fajszegény a Vespoidea taxon.

A 186 előkerült fajból 24 csak ebben a biotóptípusban él. Ezek közül a legnagyobb természeti értéket képviselők: Parnopes grandior (védett faj), Smicromyrme viduata, Aporinellus fajok, Ammophila terminata mocsaryi, Tachysphex mocsaryi, Tac hy tes obsoletus, Oxybelus aurantiacus, Bembix olivacea, Nomada baccata hrubanti.

A Sphecoidea családsorozat alcsaládjai közül a Larrinae és a Sphecinae emelkedik ki fajgazdaságával. Ezzel szemben igen fajszegény a Pemphredoninae taxon. Meglehetősen fajszegény az Apoidea családsorozat, melyben a legjelentősebbek a Halictidae család fajai (3-4. táblázat).

Az óholocén homokon kialakult nyílt gyeptársulások esetében a legtöbb faj a Barcs:

Drávaerdő-major környékén és Tótújfalu: Csárda határrészen keletkezett bányagödrök területén került elő. A kimutatott fajok száma valamivel kevesebb az előző biotóptípusnál, de a fajok összetétele igen hasonló. Kevesebb Scolioidea, Pompiloidea és Sphecoidea fajt gyűjtöttünk, az Apoidea fajszáma lényegében azonos.

A csak a két homoki biotóptípusban előkerült fajok száma 60, azon belül csak az óholocén homoki területeken 6 faj került elő, tehát lényegesen kevesebb, mint a pleisztocén homoki biotópokban. A két élőhelyet összehasonlítva néhány érdekes különbséget állapíthatunk meg. A pleisztocén homoki biotópok faunája sokkal specializáltabb, hiszen a saját fajok részaránya eléri az összes faj 13%-át, míg az óholocén területek esetében ez a hányad csak 4%. Ezek közül jelentősebb természeti értékkel bírnak a Diodontus ínsidiosus, és a Nysson tridens.

A homokterületek nyílt gyeptársulásaiban előkerült Chrysidoidea fajok több mint negyed része stenoök eremophil. Ez a részarány a többi biotóptípus esetében jóval alacsonyabb. Az euryök eremophil fajok részesedése már az egyes biotópoknál jóval kiegyenlítettebb. Hylophil faj itt nem került elő, a hipereryök faunaelemek hányada alacsony (6. táblázat). A pleisztocén homokon a Sphecoidea fajok közel 30%-a stenoök-, majdnem 60%-a euryök eremophil ökofaunisztikai jellegű. A holocén homokterületeken a steonök fajok részesedése már lényegesen alacsonyabb, de az euryök faunaelemeké túlhaladja a 75%-ot. Az intermedier és hylophil fajok részesedése mindkét helyen igen alacsony (7. táblázat). Az Apoidea faunában is megmutatkozik az eremophil faunaelemek túlsúlya, ám jóval kisebb mértében, mint a Sphecoidea faunánál. Itt már jelentős az intermedier taxonok aránya, de a hylophil fajoké meglehetősen alacsony (9. táblázat). Ezek az arányok jól mutatják a sajátos hógazdálkodású homoki biotópok, azon belül is főképpen a pleisztocén eredetű homokon kialakultak specializált környezeti jellegét.

A ligeterdők két jól elkülöníthető formációját vizsgáltuk a fullánkos fauna tekintetében, a puhafa ligeterdőket és a keményfa erdőket, főképpen tölgyesek, gyertyános tölgyesek területét. Mindkét erdőtípus esetében főleg a szegélytársulások, a puhafa ligeterdőkben pedig kifejezetten ezek voltak a gyűjtések színterei. A puhafa ligeterdőket - első sorban füzeseket - a nemzeti park szinte valamennyi részén tanulmányoztuk. A tölgyesek már jelentősen visszaszorultak, így csak Bélavár határában, a Gyékényes környéki Lankóci- erdőben és a Potony és Tótújfalu között fekvő Lugi-erdőben folytattunk rendszeresebb gyűjtéseket. Az előkerült fajok száma 250-300 közé esik.

A puhafa ligeterdőkben és szegélytársulásaikban jelentős a Pompiloidea és a Vespoidea fajok számaránya, míg a keményfa erdőkben a családsorozatok fajszáma kiegyenlített.

Mindkét helyen jelentősen kevesebb Scolioidea (s. 1.), és jóval több az Apoidea fajok száma, mint a homokterületeken (2. táblázat). A Sphecoidea alcsaládok közül erősen háttérbe szorul a Larrinae és részben a Sphecinae, jelentőssé válik a Pemphredoninae és a Crabrorninae. Az előbbiekben a terricol, az utóbbiakban a xylocil (fában fészkelő) fajok vannak túlsúlyban, ami a környezeti tényezők sajátosságaival jó összhangban van (3.

táblázat). Az Apoidea családok közül a puhafa ligeteredőkben legnépesebb a Halictidae és az Andrenidae, a keményfa erdőségekben ezek mellé felzárkózik még a Megachilidae is.

Ez utóbbiban jelentős a xylocol fajok száma, míg az előző kettőben csak terricol fajok találhatók (4. táblázat). Sok sylvicol fajt találunk a Priocnemis, Dipogon, Ancistrocerus, Symmorphus, Discoelius, Ectemnius és a Clisodon nemekben. Csak a puhafa ligeterdőkben 15, csak a keményfa erdőkben pedig 13 faj került elő. Ez az adott biotóptípusban előkerült összes faj csak 5%-a. A saját fajok közül jelentősebb természeti értéket képviselnek:

Ancistrocerus ichneumonideus, A. dusmetiolus, Discoelius dufourii, D. zonalis, Dolichurus corniculus, Solierella compedita, Lasioglossum fratellum, Anthidium septemspinosum.

A két erdőtípus között lényeges különbséget találunk a tavasszal repülő méhszerű fajközösség tekintetében. A tölgyesek gyepszintjében április-májusban számos Andrena, Lasioglossum és Nomada faj repül, összefüggésben az aljnövényzet gazdagabb kétszikű

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÄVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS H A R T Y A S S Z Á R N Y Ú FAUNÁJA 299 flórájával, mely bőséges nektár- és pollenforrást biztosít. A talaj a magasabb térszint következtében alkalmas a terricol fajok fészkelésére. Az alacsonyabb térszinten tenyésző puhafa ligeterdőkben a hosszú ideig magasan álló talajvíz szint ezt nem teszi lehetővé. A gyepszintben igen kevés az olyan kétszikű növény, amelyik biztosítaná a méhszerű közösség táplálékigényét. Ennek következtében a puhafa erdőkben csak a szegélytársulá­

sokban találtunk számottevőbb fullánkos faunát, így méhszerű fajokat is. A szegélytársulá­

sok, utak, nyiladékok mentén főképpen a térhódító gyomnövények megjelenésével válik lehetővé a pollen- és nektárfogyasztó rovarfajok megtelepedése. Ezek közül a legjelentő­

sebbek a Stenactis annua, Solidago gigantea, Taraxacum officinale, Stellaria fajok. Más a helyzet a lombkoronaszintben, ahol kora tavasszal a fűzfajok barkáin nagy egyedszámban jelennek meg az erdőszegélyeken a pollengyűjtó méhfajok, túlnyomórészt az Andrena és Lasioglossum nemekből. Ugyanekkor a tölgyerdő lombkoronaszintjén ezt nem tapasztalhat­

juk.

A Chrysidoidea fajok jóval kisebb hányada eremophil ökofaunisztíkai jellegű, mint a homoki biotópok esetében, mintegy 50%-nyi, a keményfa erdőkben már előkerültek hylophil fajok is (6. táblázat). A Sphecoidea faunában a steonök eremophil elemek részesedése igen alacsony, az euryök eremophil fajok hányada is jelentősen csökken, ennek megfelően a hipereryök és hylophil fajoké növekszik. A puhafa ligeterdőkben az utóbbiak részesedése már meghaladja az 50%-ot (7. táblázat). Az Apoidea fajok összetételében ugyanezeket a tendenciákat tudjuk nyomon követni. A homokterületeken élő méhszerű közösségekhez képest jelentősen csökken az eremophil, és közel háromszorosára növekszik a hylophil fajok részaránya (8. táblázat).

A zárt gyeptársulások faunáját a Duna és a Dráva árvízvédelmi tölgyesei mentén, Bélavár, Somogyudvarhely, Zákány és Órtilos környékén kisebb-nagyobb kaszálógyep mozaikokban, az útszegélyek gyeptársulásaiban az ezekkel közvetlenül határos árok és csatornapartok vegetációjában, az erdők helyén kialakult másodlagos gyepekben tanulmányoztuk. Itt került elő a legtöbb Aculeata faj, főképpen a méhszerű fajok száma jelentős. A többi családsororzatban a fajok száma számottevően nem változik a többi biotóptípushoz képest. A Sphecoidea családsorozat legnépesebb alcsaládjai a Crabroninae és a Nyssoninae. A kaparódarazsak legnépesebb hányada a gyeptársulásokat táplálék- és zsákmányszerzési célból keresi fel. Állandó biocönózis tagoknak csak a terricol fajokat tekintjük. Az Apoidea családok majdnem mindegyikében jelentősen gyarapodik a fajszám, főképpen az Andrenidae és Halictidae, valamint az Anthophoridae esetében. Ez utóbbiban túlnyomórészt a cleptoparazita Nomada fajok gyarapodása számottevő. Ezekben a családokban találjuk a terricol méhszerű fajok túlnyomó többségét, tehát a fajok a szóbanforgó élőhelyek állandó tagjai (2-4. táblázat). A csak ebben a biotóptípusban előkerült fajok száma 45, ezek többsége méhszerű faj, főleg Andrena és Nomada. Jelentős természeti értéket képviselnek: Chrysis fasciata, Mimesa bruxellensis, Crossocerus denticoxa, Lestiphorus bilunulatus, Andrena pallitarsis, A. ungeri, Pseudapis diversipes, Nomada pleurosticta, N. post huma, Ammobates vinctus, Pasites maculatus, Eucera parvula.

A gyeptársulásokban élő Chrysidoidea fajok 60%-a eremophil, ezek elenyésző kisebbsége stenoök. Elég jelentős a hylophil taxonok részesedése, de nem a legmagasabb.

A Sphecoidea faunában az eremophil elemek részaránya valamivel kevesebb 50%-nál, a steonök fajok hányada itt is csekély. A hylophil fajok részesedése a homoki faunákhoz képest magas, de a többi vizsgált biotóptípustól nincs jelentős eltérés. Az Apoidea fajok esetében az eremophilok részesedése közepesnek bizonyult, hasonlóképpen a hylophil fajoké is (6-8. táblázat).

Igen figyelemre méltónak bizonyult a falvak belső területein, a községek szőlőhegyein előkerült fullánkos fauna fajszáma és összetétele. A kisparcellás szőlőkben, kertekben a hagyományos növénytermesztési módok, a polikultúrás művelés, a környezeti tényezők nagy változatosságát eredményezik, a niche-k számát jelentősen megnövelik: változatos kultúrgyom-flóra, ökológiai folyosók jelentős száma, sokféle szegély társulás, az élőhelyek erőteljes mozaikossága, a fészkelőhelyek sokasága (falak, kerítések, palánkok, faoszlopok, gerendák, stb.). A mikroklíma a meleg- és szárazságkedvelő, ugyanakkor a hideg- és nedvességkedvelő fajoknak egyaránt kedvező. Az antropogén ökoszisztémák közül ezek a legkedvezőbbek az Aculeata fauna számára.

Ilyen élőhelyeket Bélavár: Kerék-hegy, Zákány: Látó-hegy és Hegyalja Órtilos:

Szentmihályhegy területén és a gyűjtőhelyekkel foglakozó fejezetben felsorolt településeken tanulmányoztuk.

Itt 407 Aculeata faj került elő, kiemelkedő fajszámú a Chrysidoidea és a Sphecoidea, ezek mellett elég sok Vespoidea faj is előkerült. Az Apoidea taxonok száma nem kiemelkedő, ám elég jelentős (2. táblázat). A Sphecoidea alcsaládok közül fajgazdagságával tűnik ki a Pemphredoninae és a Crabroninae, kisebb mértékben a Nyssoninae. Csak ebben a biotóptípusban előforduló kaparodarázs fajok száma 18, az összes gyűjtött faj 17%-a. Az előkerült 26 Pemphredoninae fajból 22 (85%), a 39 Crabroninae fajból szintén 22 (56%), a 104 Sphecoidea fajból pedig 51 (49%) xylicol: száraz, korhadó fában, növényi szárakban készíti el ivadékbölcsőit. Ugyanez az arány a nemzeti parkban előkerült valamennyi Sphecoidea faj esetében csak 31%. A Nyssoninae alcsalád tagjai terricol, iletve terricol- cleptoparazita fajok. Ezek az arányok jól mutatják a települések sajátos környezeti tényezőit. A rohamosan csökkenő erdőterületek szerepét - a fullánkos fauna esetében - úgy tűnik, hogy a települések veszik át. Számos terricol faj ezeken a helyeken az ún. fali ökoszisztémák tagjaként szerepel: Sceliphron fajok Chalibyonfemoratum, Diodontus fajok, Dinetus pictus, Miscophus bicolor, Pison atrwn és feltételezhetően a terricol Crossocerus (subgen.) fajok.

Augusztus folyamán számos Dráva menti faluban az utcák fásítására telepített gömbhársfák levéltetű-mézharmatos lombozatán számos Aculeata faj tevékenységét figyeltük meg.

Mennyiségi felvételezéseket végeztünk 1997. aug. 8-24-e között kilenc helyen (5.

táblázat). Sphecoidea családsorozatban 18-18 Pemphredoninae és Crabroninae, 6 Larrinae és 3 Nyssoninae faj példányait gyűjtöttük össze. Ezek közül néhányat a csekély számú hazai lelőhelye alapján ritka fajnak tartottunk. Ezekről a későbbiekben még szó esik. Az itt előkerült 45 kaparodarázs fajból érthetően jelentős az aphidofág (levéltetű zsákmányoló) fajok számaránya (36%), valamennyi a Pemphredoninae alcsaládhoz tartozik.

A Chrysidoidea fauna a hat vizsgált terület közül itt a legfajgazdagabb. Ezek közül kiemelkedőek az Omalus (s. 1.) és a Chrysis fajok, melyek főképpen a lakott területek biotópjaihoz kötődnek. A fémdarazsak cleptoparaziták, így a gazdaállat fészkelőhelyéhez kötődnek, az Aculeata fauna fajösszetétele alapvetően határozza meg a fémdarazsak fajdiverzitását. A Chrysis fajok egy jó része a fali ökoszisztémák tagja, másutt - a löszpartokat leszámítva - alig találkozhatunk velük. A Dráva mentén ilyenek a С graelsii, С grohmanni, C. leachii, С marginata, C. ragusae, C. rutilans. Az Omalus (s. 1.) fajok túlnyomórészt a fák és cserjék lombozatán találhatók meg. Mindkét nem tagjai táplálkozni a közeli gyeptársulások ernyősvirágú növényeit keresik fel.

Az Apoidea faunában is találunk olyan fajokat, melyek a fali ökoszisztémák jellegzetes tagjai: Anthophora fajok, Amegilla fajok, Anthocopa bidentata, Colletés daviesanus, C.

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÄVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS H A R T Y Á S S Z A R N Y Ű FAUNÁJA 301

inexpectatus, Hylaeus fajok, Lasioglossum aeneidorsum, Osmia cornuta, O. mfa, és a fészekparaziták: Stelis punctulassima, Coelioxys rufescens, C. rufocaudata, Thyreus ramosus, Melecta punctata. A xylicol méhfajok számára is igen kedvezőek a fészkelési lehetőségek. Ezek túlnyomórészt a Megachilidae családban vannak: Lithurgus, Chelostoma, Heriades, Osmia fajok, és az Anthophoridae családba sorolt Xylocopa fajok. Nem véletlen, hogy éppen a települések területén került elő a legtöbb Megachilidae. Az előkerült 208 méhszerű faj többsége terricol, ezek számára állnak rendelkezésre a gyepes szegélytársu­

lások, kaszálógyep mozaik-biotópok.

A települések területén került elő a három Sapygoidea faj is. Az előkerült 20 Pompiloidea faj között is találkozunk jellegzetes fali ökoszisztéma fajokkal: Poecilagenia sculpturata, Auplopus fajok, Agenioidedeus fajok. A többi pókölódarázs az emyősvirágúa- kon táplálkozva a bőséges pókzsákmányt gyűjti össze. A Vespoidea fajok száma is jelentős, közülük a falakon építik fészküket az Antepipona orbitális, Euodynerus notatus, Jucancistrocerus jucundus és az Ancistrocerus acutus.

Az Eumenidae család legtöbb faja xylocol, ezek közül a településeken a Symmorphus és a Stenodynerus fajok a legjelentősebbek.

A Chrysidoidea faunában a stenoök eremophü fajok részesedése meghaladja a 10%-ot, az euryök eremophil elemek pedig az 55%-ot. Ezekkel az értékekkel a fémdarázs fauna a melegkedvelő fajok túlsúlyát tekintve a homokterületek faunája mögé zárkózik fel.

Néhány hylophil faj jelenléte utal az élőhelyi változatosságra (6. táblázat). A Sphecoidea faunában az eremophil fajok részaránya a többi területhez képest közepes mértékű. Jelentős a hylophil faunaelemek részesedése, meghaladja a 40%-ot. Ennél magasabb részarányt csak a puhafa ligeterdők esetében tapasztalhattunk. Ezek jól mutatják a vizsgált területeken uralkodó környezeti tényezők sokoldalúságát, a biotópok mozaikjellegét (7. táblázat). Az Apoidea fajok 44%-a eremophil. Ennél alacsonyabb arányt csak az erdőkben élő faunáknál tapasztalhattunk. Magas a széles tűréshatárú (hipereuryök) faunaelemek részesedése. A hylophil fajok részaránya nem kiugróan magas (8. táblázat).

A fullánkos fauna védelme

A nemzeti parkban a fullánkos fauna fennmaradása érdekében néhány szempontot feltétlenül figyelembe kell venni. A leginkább sebezhetők a nyílt homokgyepekben, homokfelületeken élő fajközösségek Ezek rendelkezésére álló terület kicsi, a létrejöttükben döntő szerepe az emberi beavatkozásoknak volt. Nem a túllegeltetés, hanem a homokfelület megbolygatása (főleg az alkalmi bányászat) hozta létre a specializált fauna életfeltételeit.

Eme beavatkozások megszűnése után a szukcesszió nyomán a gyep záródik, az estelegesen telepített fák felnőnek és árnyékolásuk teljesen más körülményeket alakít ki. Ezt a folyamatot tapasztalhattuk a Barcsi borókás több pontján. A nyílt homokgyepek, szabad homokfelületek fennmaradása tudatos beavatkozások nélkül hosszabb időtávon nem biztosított.

A puhafa- és keményfa ligeterdőkben tapasztalt tarvágások természetesen a fullánkos faunát is kedvezőtlenül befolyásolják, a szegélytársulások számának növekedése viszont kedvező. Az erdei biotópokra jellemző xylocol fajok számára létfontosságú a korhadó fák meghagyása.

A zárt gyepek fennmaradása az árvízvédelmi töltéseken hosszú időre biztosított. Nem mondható el ez a fás legelők és egyéb legelőterületek esetében. A legeltetés teljes felhagyása mára szinte visszafordíthatatlan degradációs és szukcessziós folyamatokat eredményezett. Ez a terricol fajok életfeltételeit nagymértékben megváltoztatta, sajnos kedvezőtlen módon. E káros folyamatok megszüntetése kilátástalannak tűnik.

A polikultúrás mezőgazdasági területek és a hagyományos jellegű falusi települések értékes fullánkos faunájának fennmaradása szempontjából létfontosságú e területek állapotának megőrzése, az urbanizáció késleltetése. Ennek érdekében jó lenne a Zákány környéki dombvidéken egy tájvédelmi körzet létrehozása. így válna itt lehetővé olyan intézkedések érvényesítése, mely az épített környezet mostani állapotát többé-kevésbé fenntartaná.

Sphecoidea közösségek kvantitatív vizsgálata

A Dráva menti településeken a hársfák lombozatán mennyiségi felvételezéseket végeztünk.

Augusztus folyamán levéltetű gradácio következtében az utcák fásítása miatt ültetett gömbhársak lombján mézharmat rakódott le. Ez erőteljes attraktív hatással volt a környéken élő fullánkosokra, főképpen a Sphecoidea fajokra. A felvételezési adatokat az 5. táblázat tartalmazza. A felvételezéseket lehetővé tette az, hogy a fák lombozatának mérete lényegesen nem variált, a fák száma pedig egyértelművé tette a mintavételi egységek megállapítását.

Az egyes helyeken előkerült fajközösségek ökofaunisztikai elemzését az előző fejezetben adtuk meg. Most az egyes helyeken gyűjtött kaparódarázs közösségek diverzitását elemezzük.

A tíz helyen előkerült fajközösségek diverzitás rendezését Rényi-féle futó skálaparamé- terrel számoltam (2. ábra).

Rényi-féle diverzitás rendezés:

togj>«

Я « = — ^ —

1 _ д

, ahol а = 0, а* 1

A legalacsonyabb diverzitás értéket a Komlósdon gyűjtött fajegyüttes mutatta. Itt a gyakori fajok és a ritka fajokra érzékeny diverzitás-indexek is alacsonyak. Nagyon érdekes a Tótújfalun és Potonyban előkerült fajegyüttes, mert a gyakori fajokra érzékeny indexek értéke igen alacsony, de a ritka fajokra érzékenyeké eléri a többi gyűjtőhely hasonló értékeinek átlagát. Ez valószínűleg az aphidofág fajoknak köszönhető. A két terület közül Potony esetében magasabb az indexek értéke.

A ritka fajokra érzékeny indexek értéke a Somogyudvarhelyen aug. 8.-án gyűjtött fajközösség esetében a legmagasabb, a gyakori fajoké is jelentős. Berzencén, Drávasztárán, Somogyudvarhelyen (aug. 12.) gyűjtött fajegyüttesek esetében a gyakori és a ritka fajokra érzékeny indexek értéke között tapasztalt eltérés viszonylag kicsi.

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HARTYÁSSZARNYÚ FAUNÁJA 303

2. ábra. Tíz élőhely Rényi-féle diverzitás-rendezése.

Az egyes területek közösségeit hierarhikus cluster analízis segítségével is összehasonlí­

tottuk, százalékos hasonlóság teljes lánc módszerével (3. ábra). Két markánsabban kirajzolódó csoportot találtunk. Az egyiket Potony, Tótújfalu, Felsőszentmárton és Bolhó fajegyüttesei alkotják, a másikat a két somogyudvarhelyi felvételezés és Berzence képezi.

A legnagyobb mértékű a hasonlóság a potonyi és a tótújfalui közösség esetében mutatkozik. Drávasztárán, Drávatamásin és Komlósdon felvételezett anyag fajszerkezete már nagyon távol áll a két közelebb álló blokktól.

A különbségek magyarázatát, értelmezését az ilyen bonyolult ivadékgondozású másodlagos fogyasztóknál a környezeti tényezők komplexitása miatt egyértelműen nehéz megtalálni. Egyik figyelembe vehető tényező az egyes felvételi helyek földrajzi távolsága (ld. térképvázlat). Számításba lehet venni a mézharmat mennyiségét és a levéltetu populáció egyedsűrűségét. Az előkerült fajok 36%. aphidofág. Ezen fajok részaránya Bolhón és Berzencén a legnagyobb (61 és 62%), és az átlagnál jóval alacsonyabb Potonyban és Drávasztárán, (29%). A diverzitás értékek és a levéltetu fogyasztók százalékos részaránya között nem található egyértelmű összefüggés. Figyelembe vehető a xylicol fajok számára rendelkezésre álló fészkelőhelyek mennyisége és minősége. A Drávasztára és Berzence fajegyüttesében igen magas a xylicol fajok részaránya (74 és 71%), ugyanakkor itt a legnagyobb a gyakori fajok diverzitás-index értéke. Felsőszentmár­

tonban és Bolhón gyűjtött fajközösség esetében is 70% körül van a xylocol fajok részesedése, ám a Rényi diverzitási profilok lefutása már jelentősebben eltérő az előbbi kettőhöz képest. Potonyban, Drávatamásin és Komlósdon volt a legalacsonyabb a xylicol fajok hányada (50-60% között).

3. ábra. 10 élőhely közösségeinek duster analízise.

Az utóbbi két terület fajegyüttese százalékos hasonlóság tekintetében a többi területtől meglehetősen távol áll.

A ritkább fajok jellemzése

Chrysidoidea

Cleptes consimilis (Buysson, 1887)-Őrtilos: vasútállomás környéke, 1993. VII. 2-5. (Malaise csapda), 1 9 - Mediterrán területeken elterjedt melegkedvelő tolvajdarázs. Magyarországon elég ritka, Dél-Dunántúlon eddig két helyen találták meg.

Elampus bidens (Förster, 1853) - Barcs: keleti városrész, 1996. VI. 12., Dráva utca környéke, 1996. VI. 12., 3 9. - Palearktikus faj, nálunk csak az utóbbi évtizedekben került elő a Zselicben (Zselickisfalud) és Külső- Somogyban (Memye). Ez a Dráva menti a harmadik hazai lelőhelye.

Hedychridium elegantulum (Buysson, 1887) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VI. 12., 1 <f. - Szűktúrésű melegkedvelő, mediterrán elterjedésű fémdarázs. Magyarországon igen ritka, első lelőhelye Isaszeg (MÓCZÁR 1967). Később a szerző a Mecsek két pontján találta meg (Pécs: Szamárkút, Pécsvárad: Dombai-tó).

Chrysisfasciata Olivier, 1790-Somogyudvarhely: Dombó-csatoma, 1996.08.03., 1 9; Őrtilos: vasútállomás környéke, 1993. VIII. 1-4. (Malaise csapda), 1 9. - Inkább erdei biotópokban előkerült palearktikus faj. Nálunk régebben öt lelőhelyét közölték (MÓCZÁR 1967). Belsó-Somogyban másutt is előkerült (Hosszúvíz, Csokonyavi- sonta: fás legelő).

Chrysis grohmanni Dahlbom, 1854 - Bélavár: falu területe 1996. VIII. 3., 1 <Л Drávasztára: falu területe, 1996. VII. 5., 3 9, 5 d"; Órtilos: Szentmihályhegy, 1996. VII. 23., 2 9, 1 <Л Piskó: falu déli szegélye, 1996. VII.

5., 2 9; Somogydvarhely: falu területe, 1996. VIII. 15., 1 <?. - Pontomediterrán elterjedésű, melegkedvelő faj.

Régebben csak néhány lelőhelyéről tudtunk. Főleg a Dunántúlról. A falvakban, épületek falazatán sokfelé megtaláltuk, Főképp a Zselicben, és most a Dráva-síkon is.

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HÁRTYÁSSZÁRNYÚ FAUNÁJA 305

Chrysis marginata Mocsáry, 1889 - Drávasztára: falu területe, 1996. VII. 5., 4 9; Vejti: falu területe, 1996.

VII. 5., 1 9. - Elterjedése és ökológiai tűréshatára az előző fajhoz közelálló. Nálunk csak a Dunántúl néhány pontján került elő, a Balaton-felvidéken, Külső-Somogyban, a Zselicben és a Mecsekben. Belső-Somogyban elsőként e két lelőhelyen találtuk meg. Feltételezhető, hogy gyűjtési helyein a Chalybion femoratum kaparódarázs faj fészekparazitája.

Chrysis subsinuata Marquet, 1878 - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VII. 14., 1 ?. - Meleg- és szárazságkedvelő pontomediterrán faunaelem, melyet nálunk a Balaton-felvidék három pontján és Budapesten gyűjtöttek (MÓCZÁR 1967). A szerző megtalálta Szülőkön és Fülöpházán a védett buckásban.

Pompiloidea

Priocnemis agilis (Shuckard, 1837) (= obtusiventris Schiödte, 1837) - Berzence: falu területe, 1996. VIII.

3., 1 9. — Palearktikus elterjedésű pókölődarázs faj. (MÓCZÁR 1956) régebbi megítélése szerint nem ritka, ám az utóbbi két évtized kutatásai során csak Bátorligeten (MÓCZÁR 1990) és a Kiskunsági NP-ban (Ócsán) sikerült kimutatni (MÓCZÁR 1986).

Priocnemis fentúca Haupt, 1926 - Őrtilos: vasútállomás környéke, 1995. VII. 10., 1 cf. - MÓCZÁR (1956) a faunaterület két pontjáról említi előfordulását (Máriabesnyő, Borosjenő), majd kimutatta a Hortobágyi NP faunájában is (MÓCZÁR 1983). Nedvességhez rakaszkodó, Észak- és Közép-Európa területéről ismert faj, a vízparti biotópok lakója.

Poecilagenia sculpturata (Kohl, 1898) - Bélavár: Kerék-hegy, 1996. VI. 10., 2 9; órtilos: Szentmihályhegy, 1996. VII. 23., 2 9. - A nem két faja él Közép-Európában, mindkettő elég ritka. A P. rubricans (Lep.) már régóta ismert Magyarországon (Nadap, Pestszentimre), a sculpturata csak a Dráva-kutatás során került elő. Dél- Franciaországban, Spanyolországban és Jugoszláviában említik előfordulását (WoLF 1972).

Homonotus balcanicus Haupt, 1927 - Darány: Mocsilla-hegy, 1992. VI. 7., 1 «f; Heresznye: falu területe, 1994. VI. 29., 1 9. - Ritka, nedvességkedvelő palearktikus faunaelem. Hazánkban csupán Budapesten és a Zselicben került elő (MÓCZÁR 1956, JÓZAN 1992c).

Vespoidea

Pterochelius phaleratus phaleratus (Panzer, 1797) -1996. VII. 30., 1997. VI. 15., 2 cf. - Nyugat-palearktikus elterjedésű meleg- és szárazságkedvelő, homoki biotópokhoz ragaszkodó faj. A legtöbb lelőhelyét a Kiskunságban találjuk, a Dunántúlon jóval szórványosabban került elő (MÓCZÁR 1995, JÓZAN 1992b, 1996).

Mycrodinerus timidus (Saussure, 1856) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VII. 14., 1 9; őrtilos:

Szentmihályhegy, 1996. VII. 23., 2 9 - Melegkedvelő faj, mely Európa déli felén elterjedt. Faunaterületünkön elég rika, a Dunántúlon ezideig féltucatnyi lelőhelyét közölték (JÓZAN 1992b, 1992c, MÓCZÁR 1995).

Paradontodynerus ephippium (Klug, 1817)-Barcs: Drávaerdőmajor, 1995. VI. 30., 1 9; - A mediterráneum- ban szélesen elterjedt, Délnyugat-Ázsiában Iránig mutatták ki. Magyarországon a Dunántúl hegyvidékeinek néhány pontján sziklagyepekben és alacsonyabban fekvő homokvidékeken került elő: Baláta környéke, Boronka- melléki TK, Bugac (JÓZAN 1992b, 1996a, MÓCZÁR 1986, 1995).

Ancistrocerus ichneumorúdeus (Ratzeburg, 1844) - Darány: Mocsilla-hegy, 1995. VI. 28., 1 9. - Igen ritka, Közép-Európában megtaláltfaj. Hazánkban ezideig csak Kispöséről (MÓCZÁR 1995) és a Boronka-melléki TK-ban (JÓZAN 1992b) említik előfordulását. Darányban és a Boronka-melléki TK-ban egyaránt az erdeifenyő telepítvény közelében került elő, ami megerősíti MÓCZÁR (1995) megállapítását, mely szerint a faj az erdei fenyő elterjedéséhez kötött.

Jucancistrocerusjucundus (Mocsáry, 1883) -Zákány: Hegyalja, 1995. VII. 15., 2 cf. - Nagy valószínűséggel pontomediterrán elterjedésű állat. Nálunk a dombvidékeken és hegylábi övezetekben elterjedt, de nem közönséges (MÓCZÁR 1995). Zákányban egy elhagyott épület vályogfalazatán figyelhettük meg tömeges fészkelését.

Symmorphus connexus (Curtis, 1826) - órtilos: vasútállomás környéke, 1995. VII. 10., 1 9. - A palearktikum északi és középső területein elterjedt hideg- és nedvességkedvelő faj. Magyarországon eddig a Kiskunság néhány pontján és a Kisbalaton környékén gyűjtötték (MÓCZÁR 1995). A Dunántúl déli részén ez az első lelőhelye. A szerző gyűjteményében van egy-egy példány a Boronka-melléki TK-ból és Szentgotthárdról is.

Sphecoidea

Sceliphron curvatum (Smith, 1870) - Bélavár: Sul, 1995. július (fészek), falu területe, 1996. VIII. 15., 1 9;

órtilos: Szentmihályhegy, 1996. VII. 23., vasútállomás környéke, 1995, VII. 10., 1 9; Somogyudvarhely: falu

területe, 1996. VIII. 15., 1 <f. - Orientális faj, melyet régebben Észak-Indiában, Nepálban, Pakisztánban és Tádzsikisztánban találtak meg (HENSEN 1986). Az elmúlt két évtized folyamán váratlanul felbukkant Ausztriában.

Először Stájerország három pontján került elő (DOLLFUSS 1987), majd Karinthiában, Burgenlandban, Alsó- Ausztriában, sőt Bécs belső kerületeiben is felbukkant (EBMER 1995). Magyarországon először Memyén és őrtilosnál gyűjtöttük, a következő évben a Dráva mentének további két pontján került elő. Memyén 1995 és 1997 között mindhárom évben megfigyelhettük a jelenlétét. Észlelték Szombathelyen is (Szinetár Cs. közlése).

Mindezek a megfigyelési és gyűjtési adatok e faj robbanásszerű közép-európai terjedése további bizonyítékául szolgálnak.

Mimesa bruxellensis Bondroit, 1933 - Kölked: Böki gátőrház, 1989. VII. 7. (Malaise csapda), 1 9. - Hűvös és nedves klímájú biotópokban élő állat, mely Közép-Európában, Olaszországban és a Kelet-európai-síkságon került elő, mindenütt ritka. Hazánkban ezideig csak Bugacon, Pakson (BAJÁRI 1957) és Pápán (BENEDEK 1970) gyűjtötték.

Psenulus concolor (Dahlbom, 1843) - Péterhida: falu területe, 1993. V. 12., 1 cf; Vízvár: Kerep, 1992. VII.

1. (Malaise csapda) 1 9 . - Hideg- nedvességkedvelő palearktikus faj. Nálunk régebben csak három lelőhelyét ismertük (BAJÁRI 1957). Az utóbbi évtizedekben előkerült a Bakonyból, a Bükkből, a Hortobágyi NP-ból, a Kiskunsági NP-ból, de mindenütt meglehetősen ritka.

Psenulus schencki (Tourner, 1889) - Őrtilos: Szentmihályhegy, 1997. VII. 10., 1 9; Somogyudvarhely: falu területe, 1995. VII. 8., 1 9. -Tűréshatára az előző fajjal megegyező. Európa északi és középső tájain terjedt el.

Hazánkban igen szórványosan találták meg a Zselic, a Hortobágyi- és a Bükki NP, a Bakony és a Boronka- melléki TK területén.

Pemphredon clypealis Thomson, 1870 - Bolhó: falu területe, 1997. VIII. 12., 1 S; Drávasztára: falu területe, 1997. VIII. 20., 1 <f; Vízvár: Kerep, 1992. VI. 21. (Malaise csapda), 1 9. - Igen ritka, Közép-Európában elterjedt nedvességkedvelő kaparódarázs. Hazánkból BAJÁRI (1957) három lelőhelyét közölte. Az utóbbi évtizedben a Mátra újabb pontjáról (Gyöngyöstarján), Külső-Somogyból (Memye) és a Boronka-melléki TK-ból (Nagybajom:

Homokpuszta) került elő (JÓZAN 1992b).

Pemphredon morio Linden, 1829 - Heresznye: falu területe, 1996. VI. 1., 1 9. - Elterjedése és tűréshatára lényegében megegyezik az előző fajjal. Igen ritka. Magyarországon első előfordulását csak az utóbbi években közölték a Belső-Somogyban fekvő Baláta környékéről (JÓZAN 1996a). A szerző gyűjteményében vannak példányok Memyéről, Szulokról és Sárospatakról is.

Polemistus abnormis (Kohl, 1888) - Barcs: hajóállomás környéke, 1996. V. 25., 1 d*. - Elterjedésének határa bizonytalan. Az Alpok alacsonyabb peremterületein többfelé megtalálták. Kelet-Ázsiában előkerült példányainak hovatartozása kétséges (BALTHASAR 1972). A faunaterületen először Orsován találták meg (BAJÁRI 1957). Első hazai lelőhelyét a Zselicből (Lipótfa: Bánya) ismerjük (JÓZAN 1992c). A szerző gyűjteményében további példányok vannak Szulokról, Sárospatakról és Pécselyről.

Passaloecus insignis (Linden, 1829) - Felsőszentmárton: falu területe, 1997. VIII. 20., 1 9; Somogyudvar­

hely: falu területe, 1997. VIII. 08., 1 9; Zákány: Látó-hegy, 1996. VIII. 21., 1 cf. - Hűvösebb és nedvesebb biotópokban élő palearktikus faj. Közép-Európa magasabb területein elterjedt, a Kárpát-medence alacsonyabb részein elég ritka. BAJÁRI (1957) csak három hazai lelőhelyét közölte. Az utóbbi évtizedek faunisztikai kutatásai során előkerült a Bakonyban, Bátorligeten, a Mecsekben és a Bükki NP-ban (BENEDEK 1979, JÓZAN 1993)

Spilomena mocsaryi Kohl, 1898 - Bélavár: falu területe, 1996. VII. 20., 1 9, Somogyudvarhely: falu területe, 1996. VIII. 15., 9. - Mediterrán területeken és Európa déli részén elterjedt melegkedvelő állat. Közép-Európa alacsonyabb fekvésű területein találták meg, de sehol sem gyakori. Hazánkban négy régebbi (BAJÁRI 1957) és féltucatnyi újabb lelőhelyét közölték, szinte kizárólag a Dunántúlról (BENEDEK 1979, JÓZAN 1992). A Dráva mentén a falvak utcáin a gömbhársak mézharmatos lombozatán került elő.

N Ammoplanus hofferi Snoflak, 1943 - Drávasztára: falu területe, 1997. VIII. 24., 1 d\ órtilos: falu területe, 1996. VII. 23., 1 9; Potony: falu területe, 1997. VIII. 24., 2 <f, Somogyudvarhely: falu területe, 1996. VIII. 15., 2 9, 1 cf. - Elterjedése igen hasonló az előző fajhoz. Magyarországon a Kiskunság és a Dunántúl néhány pontján találták meg: Balaton-felvidék, Zselic, Tapolcafő (BAJÁRI 1957, BENEDEK 1970, 1979, JÓZAN 1992c.) Gyűjtési körülményei megegyeznek az előző fajjal.

Liris nigra (Fabricius, 1775) - Barcs: Drávaerdő-major 1995. VIII. 18., 1 cf; Szentborbás: Csicsóka, 1996.

V. 18., 1 9. - Meleg és szárazságkedvelő pontomediterrán kaparódarázs. Közép-Európában csak meleg klímájú területeken került elő. Ausztriában ezideig nem találták meg. A Kárpát-medencében Dél-Szlovákiáig hatol a legészakabbra. Nálunk az Eupannonicumban többfelé elkerült, a Dunántúlon ritka. A szerző a Mecsekben, a Szársomlyón, Kaposváron és a Balaton-felvidék két pontján gyűjtötte. Belső-Somogyban ezek az első előfordulásai.

JÓZAN ZS.: A DUNA-DRÄVA NEMZETI PARK FULLÁNKOS HÁRTYÁSSZÁRNYÚ FAUNÁJA 3 0 7

Rhopalum austriacum (Kohl, 1899) -Berzence: falu területe, 1997. VIII. 8., 1 9; Csurgó: kollégium, 1985.

VII. 8., 1 9; Somogyudvarhely: falu területe, 1996. VIII. 15., 1 9; Tótújfalu: falu területe, 1997. VIII. 24., 2 9;

Vizvár: falu területe, 1997. VIII. 12., 1 9. - Igen ritka közép-európai faj. Csehszlovákiában kevés lelőhelyét ismerik (BALTHASAR 1972.), Ausztriában elterjedtebb (DoLLFUSS 1983). MÓCZÁR (1958) a faunaterület három pontjáról közölte előfordulását, ezek egyike Magyarországon van (Pápa) A Dráva mentének kutatása során csak a települések területéről került elő. A példányok többsége mézharmatos gömbakácok lombozatán került elő.

Rhopalum clavipes (Linnaeus, 1758) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VII. 14., 1 J . - Hűvös biotópokban, főképpen vízparti cönózisokban elterjedt palearktikus faj. Nálunk régebben néhány Balaton környéki, Velence-tó melletti lelőhelyen és a Hortobágyi halastavaknál találták meg (MÓCZÁR 1958). BENEDEK 1970,1979) a Tapolca-patak mentéről és a Balaton-felvidékről közli néhány előfordulását. Előkerült a Boronka-melléki és a Béda-Karapancsa TK területén is (JÓZAN 1992a, 1992b).

Crossocerus acanthophorus (Kohl, 1892) - Bélavár: falu területe, 1996. VIII. 15., 2 9; 1997. VIII. 12., 1 9;

Berzence: falu területe, 1997. VIII. 8., 1 9; Darány: falu területe, 1997. VIII. 24., 1 9 , 1 9 ; Drávasztára: falu területe, 1997. VIII. 20., 1 9; Drávatamási: falu területe, 1997. VIII. 24., 1 9; Heresznye: falu területe, 1996. VIII.

15., 1 9; Somogyudvarhely: falu területe, 1997. VIII. 12., 1 9 , 3 9; Tórujfalu: falu területe 1997. VIII. 24.,1 9.

- Közép-Európa déli részén elterjedt kaparódarázs. A faunaterületünkön régebben Dél-Szlovákiából és Horvátországból valamint Erdélyből volt ismeretes (MÓCZÁR 1959). Első hazai lelőhelyeit a 80-as évek végén közölték a Tihanyi TK területéről (JÓZAN 1989), majd előkerült a Zselicből és a Boronka melléki TK-ban (JÓZAN 1992b, 1992c). A Dráva mentén a települések területén a hársfák lombozatán sokfelé előkerült.

Crossocerus denticoxa (Bischoff, 1932) - Darány: Barcsi borókás TK, Rigóci halastavak, 1982. VIII. 5. (leg.

Wéber), 1 9. - Igen ritka melegkedvelő, homoklakó, közép-európai faj. Németországból és Csehországból vált ismeretessé. A faunaterületünkön csak az utóbbi évtizedekben sikerült kimutatni. A Természettudományi Múzeum Állattára feldolgozatlan anyagában találtunk két példányt Csévharasztról, majd később gyűjtötték a Bátorligeti TVT-ben (JÓZAN 1990a)

Crossocerus nigritus (Lepeletier et Brullé, 1834) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VI. 12., 1 9, Zátonytelep, 1997. VIII. 5., 1 9; Bélavár: falu területe, 1996. VIII. 15., 1 9; Kerék-hegy, 1996. VIII. 3., 1 <f;

Berzence: falu területe, 1997. VIII. 8., 1 d"; Komlósd: falu területe, 1997. VIII. 12., 1 &; Péterhida: falu területe, 1993. V. 12., 1 í . - Melegkedvelő nyugat-palearktikus elterjedésű faj. Hazánkban régebben két helyről ismertük előfordulását (MÓCZÁR 1958). Ezt követően csak az utóbbi évtizedekben találták meg a Zselicben (JÓZAN 1992c).

A Dráva mentén szintén a hársfák lombján került elő a legtöbb példánya.

Hoplisoidespuncíuosus (Eversmann, 1849)-Barcs: Zátonytelep, 1997. VI. 15., 1 9. -Mediterrán területeken elterjedt meleg és szárazságkedvelő kaparódarázs. Közép-Európában már meglehetősen ritka. A régebbi faunisztikai adatok szerint Magyarországon négy lelőhelyét tartottuk nyilván (BAJÁRI 1957). Az utóbbi évtizedekben elóKerült a Zselicből, a Mecsekből és a Boronka-melléki TK területéről (JÓZAN 1992b, 1992c).

Dienoplus consanguineus (Handlirsch, 1888) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VII. 14., 1 9. - Igen ritka faj, melyet a Balkán-félszigeten, Isztrián, Romániában és Magyarországon találtak meg (BALTHASAR 1972).

Nálunk régebben csak Pécelen gyűjtötték (BAJÁRI 1957). A Dráva mentén való előkerülése összeköti a péceli előfordulását az isztriai lelőhelyekkel.

Bembix olivacea (Fabricius, 1797) - Zaláta: Dráva-part (János-szigettel szemben), 1996. VII. 5., 4 cf. - A mediterrán területeken szélesen elterjedt csőrösdarázs faj. Magyarországon a Duna-Tisza közének homokterületein találták meg, a Dunától nyugatra csak a Gellérthegyen fogták (BAJÁRI 1957). A 80-as évek elején a Kiskunsági NP faunájának kutatása során egyre kevesebb helyen és példányban találták meg. A szerző egy évtizeddel később Fülöpháza védett buckásában több éven keresztül sikertelenül próbálkozott populációnak nyomára bukkanni. Ilyen előzmények után a Dráva mentén való megtalálása örvendetesnek mondható a faj magyarországi fennmaradása szempontjából.

Apoidea

Hylaeus cardioscapus (Cockerell, 1924) - Babócsa: Ó-Dráva, 1997. VI. 24., 1 <?; Barcs: Drávaerdő-major, 1995. VI. 3., 1 <*, Dráva-part (határállomástól keletre), 1996. VII. 14., 1 d\ hajóállomás környéke, 1996. V. 25., 1 cT, Drávasztára: Dráva-part, 1996. VII. 5. 1 cf. - Szibériában, Kelet-Európában, Közép-Európa keleti részén és Finnországban találták meg, valószínűleg euroszibériai faunaelem. A közeli rokon annuhtus-tól különítették el.

Ez a faj a Magyarország Állatvilága ősméhekről írt füzetében (MÓCZÁR M. 1960) nem szerepel a faunaterületen kimutatott Hylaeus fajok között. Az előkerült példányok revíziója során lehet csak eldönteni a két rokon faj hazai jelenlétét és elterjedését.

Hylaeuspectoralis (Förster, 1871) - örtilos: vasútállomás környéke, 1993. VIII. 25. (Malaise csapda), 1 9.

- Melegkedvelő euroturáni elterjedési centrumú álarcosméh. Magyarországon régebben csak féltucatnyi dunántúli lelőhelyről ismertük előfordulását (MÓCZÁR M. 1961.). A Kiskunsági NP faunisztikai kutatása során négy újabb lelőhelyről került elő (TANÁCS et JÓZAN 1986.). Az ország délnyugati részén ez az első előfordulása.

Andrem pallitarsis (Pézer, 1903). - Bélavár: Kerék-hegy, 1996. VIII. 3., 1 9; órtilos: Szentmihályhegy, 1996. VII. 23., 1 tf. Zákány: Látó-hegy, 1996. VIII. 21., 1 9. -Pontomediterrán elterjedésű melegkedvelő bányászméh. Magyarországon ritka, főképp a dombvidékeken és hegylábi övezetekben került elő (MÓCZÁR et WARNCKE 1972). Dél- Dunántúlon először a Zselicből közölték előfordulását (JÓZAN 1990b)

Lasioglossum mesosclerum (Perez, 1903) - Felsőszentmárton: falu déli szegélye, 1997. IV. 3., 1 9. - Holartikus elterjedésű hideg és nedvességkedvelő karcsúméh. A mediterrán területeken csak a magasabb hegyekben él. A faunaterületről néhány hegyvidéki előfordulását közölték, ebből kettő esik Magyarország területére: Budai-hegység, Bükk (MÓCZÁR M. 1967, TANÁCS et JÓZAN 1993).

Lasioglossum fratellum (Perez, 1903) - Barcs: Dráva utca környéke, 1996. VII. 14., 2 9. - Pontomediterrán elterjedési centrumú meleg és szárazságkedvelő faj. Közép-Európa keleti részén a Kárpát-medencében, Szlovákiában és Ausztriában találták meg (WARNCKE 1986). Magyarországon Bátorligettől a Tisza-völgyön, a Kiskunságon át a Mecsekig és a Kisbalatonig került elő, de mindenütt elég ritka.

Megachile octosignata (Nylander, 1852) - Bélavár: Sul, 1992. VI. 27., 1 9. - Közép-Európában elterjedt szélesebb tűréshatárú szabómén. A Dunántúlon többféle előkerült, főképp a Mecsekben, Zselicben és a Balaton- felvidéken (JÓZAN 1990b, 1996b), az Alföldön ritkább. Belső-Somogyban ez az első publikált lelőhelye.

Nomada pleurosticta (Herrich-Schaeffer, 1839) - Zákány: Látó-hegy, 1996. VIII. 21., 1 9. - A mediterrán területeken élő nomádméh faj, mely Közép-Európában is szélesen elterjedt. Magyarországon régebbi lelóhelyi adata alig van, csak "Délmagyarország" és Kistétény lelőhelyét ismerjük, (MÓCZÁR és SCHWARZ 1968). Az utóbbi évtizedekben csupán a Zselicben (Cserénfa, Horváthertelend), és a Tihanyi-TK-ban került elő (JÓZAN 1989, 1990b).

Eucera parvula (Friese, 1895) - Szentborbás: Csicsóka, 1996. V. 18., 1 9. - Ez a ritka faj Dél-Európában elterjedt, a múlt század végén Fiume környékén és az Isztriai-félszigeten gyűjtötték (FRIESE 1896). Közép-Európa nyugati és középső részén még nem került elő. A Zselic és a Mecsek faunisztikai kutatása során sikerült kimutatni hat lelőhelyről, továbbá előkerült Külső-Somogyban is (JÓZAN 1996b). A Dráva védőgátjának gyeptársulásából került elő a fenti példánya.

Amegilla garrula (Rossi 1790) - Bélavár: Kerék-hegy, 1995. VIII. 3., 1 9. - Ritka, meleghez és szárazsághoz ragaszkodó pontomediterrán faunaelem. Magyarországon régebben a Duna- Tisza közének néhány pontján, a Gellérthegyen, és Sátoraljaújhelyen került elő (MÓCZÁR M. 1958). A Dél-Dunántúlon először a Mecsekben (Tettye) találták meg (JÓZAN 1996b). Egy bükki lelőhelyét is megismerhettük Tard környékéről (TANÁCS et JÓZAN 1993).

Ceratina gravidula (Gerstaecker, 1869) -Tótújfalu: Csárda, 1995. VI. 28., Lugi erdő, 1996. V. 18., 2 <f. - A mediterrán területek északi részén elterjedt faj. Közép-Európában csak Ausztria és Szlovákia területén (WARNCKE 1986), valamint a Kárpát-medencében találták meg. Magyarországon régebben Budapest környékén és a Kőszegi-hegységben került elő (MÓCZÁR M. 1959) Az utóbbi évtizedben folytatott faunisztikai vizsgálatok nyomán előkerült Tihanyból, a Zselicből és a Mecsekből (JÓZAN 1989, 1996b).

A gyűjtött fajok jegyzéke

Gyűjtőhelyek (Az alkalmazott rövidítések a faj jegyzékben.)

Bak = Barcs, keleti városrész Bé = Bélavár, a falu területe Bah = Barcs, hajókikötő környéke BéS = Bélavár, Sul, (Suli-mező) BaDe = Barcs, Drávaerdő-major környéke BéKh = Bélavár, Kerék-hegy BaDu = Barcs, Dráva utca környéke Во = Bolhó, falu területe BaDp = Barcs, Dráva partja a határátkelőtől keletre Ш = Berzence, falu területe

BKb = Barcs, Kisbók С = Cún, falu területe

BZt = Barcs, Zátonytelep D = Darány, falu területe

BbÓ = Babócsa, Ó-Dráva DK = Darány, Kúti őrház környéke

Bbd = Babócsa, Dékány DM = Darány, Mocsilla-hegy északi szegélye