BAJCSY-ZSILINSZKY EMLÉKIRATA A KATONAI HELYZETRŐL KALLAY MIKLÓS MINISZTERELNÖKHÖZ 1943 AUGUSZTUSÁNAK ELSŐ FELÉBŐL

TILKOVSZKY LÓRÁNT

BAJCSY-ZSILINSZKY EMLÉKIRATA A KATONAI HELYZETRŐL

KALLAY MIKLÓS MINISZTERELNÖKHÖZ 1943 AUGUSZTUSÁNAK ELSŐ FELÉBŐL

Bajcsy-Zsilinszky Endrének a kormányzó kabinetirodája főnökéhez, Amb- rózy Gyulához intézett 1943. augusztus 14-i levelében olvashatjuk: „Méltóz­

tassál megengedni, hogy Hozzád juttassam pártom megbízásából a »Kisgazda­

pártnak« a Miniszterelnök Ürhoz intézett emlékiratát, másodpéldány formá­

jában, valamint az azt kiegészítő kis katonai összefoglalásomat, melyet már a magam nevében írtam, de átnézettem Tombor Jenővel, s ő helyeselte. Arra szeretnélek megkérni, méltóztassál mind a két iratot a Kormányzó Ür öfőmél- tóságának bemutatni."

Augusztus 17-én újabb levelet intézett Ambrózyhoz, emlékeztetve: ,,A na­

pokban küldöttem el címedre pártunk memorandumát, és azután a másikat, a katonai helyzetről." A Független Kisgazdapárt nevében benyújtott július 31-i politikai memorandum is Bajcsy-Zsilinszky személyes alkotása volt, ame­

lyet pártja magáévá tett, s amelyhez más ellenzéki pártok is csatlakoztak, mindenekelőtt a Szociáldemokrata Párt. E memorandum lényege az volt, hogy Olaszország kiválása nyomán Magyarországnak is ki kell lépnie a Németország oldalán viselt háborúból és semlegessége helyreállítására kell törekednie. A memorandum katonai vonatkozásokban való kiegészítéséül Kállay részére készített — keltezetlen —„katonai összefoglalásban pedig főleg azt akartam kihangsúlyozni, hogy nincs mitől félnünk" ezzel kapcsolatban — írta Bajcsy- Zsilinszky. Miután így megvilágította a politikai memorandum és a katonai helyzetről adott összefoglalás egymáshoz való viszonyát, arra kérte levelében Ambrózyt, eszközöljön ki részére — és vele együtt esetleg ellenzéki politikus­

társai részére is — kihallgatást a kormányzónál, mert úgy tapasztalja, hogy törekvéseik nagy ellenállásba ütköznek. Miklós Béla altábornagy, a kormányzó katonai irodája főnökének segítségét is szeretné esetleg igénybe venni, „főleg a katonai kérdésekben."

Bajcsy-Zsilinszky — kizárólag a maga személyében — meg is kapta a kor­

mányzói kihallgatást augusztus 25-ére. Közben — augusztus 16-án vagy 17-én

— már módjában volt megismertetnie „katonai emlékiratát" — immár így beszélnek a „kis katonai összefoglalás"-ról — a honvéd vezérkar főnökével, Szombathelyi Ferenc vezérezredessel, akivel augusztus 26-án — tehát kormány­

zói kihallgatását követő napon — még alkalma volt folytatni vitáját. Bajcsy- Zsilinszky naplószerű feljegyzései részletesen beszámolnak kormányzói kihall­

gatása és a vezérkar főnökével folytatott vitája lefolyásáról.

A „katonai emlékirat" két alapvető vonatkozásban igyekezett bátorítást adni a „politikai emlékirat"-ban kifejtett terv — Magyarországnak a német szövetségben viselt háborúból való kiválása — elfogadásához: 1. A németek

1 O r s z á g o s S z é c h é n y i K ö n y v t á r K é z i r a t t á r a (OSzKK), B a j c s y - Z s i l i n s z k y i r a t h a g y a t é k . F o n d 28 '69.

2 U o .

3 Tilk.ovszk.-y Lóránt: B a j c s y - Z s i l i n s z k y . í r á s o k tőle és r ó l a . B u d a p e s t , 1986. 115—128. o. : K o r ­ m á n y z ó i k i h a l l g a t á s o n ; 129—147. o. : Vita a v e z é r k a r f ő n ö k é v e l .

már végérvényesen vesztésre állnak, szárazföldön, levegőben, tengeren; a ve­

lük szemben álló katonai koalíció erőfölénye egyre növekszik, óriási ember- és anyagtartalékai vannak egész földrészeken. Semmi valószínűsége annak, hogy a német diplomácia a Szovjetunió és az angolszász hatalmak közt mutatkozó bizonyos feszültségeket kiaknázhassa e koalíció megbontására, egy német­

szovjet különbéke létesítésére, vagy hogy egy szovjet-japán katonai együttmű­

ködés jöhetne létre az angolszászokkal szemben. 2. Az angolszászok és a Szov­

jetunió közti — szövetségükön belüli — erőviszonyok annyira egyenlőtlenek az előbbiek javára, hogy Európa bolsevizálásútól nem- kell tartani. Nem csak az angolszász katonai erő nyújt ez ellen biztosítékot, hanem az a jóléti társa­

dalom is, amelyet — Beveridge angol közgazdász terve alapján — Európában a háború után megvalósítanának. Különben is a Szovjetunió, amely a Komin­

tern 1943 májusi feloszlatása óta is rendelkezik bár .,ötödik hadoszlopokkal"

az egyes országokban, valószínűleg le is tett. világforradalmi terveiről, sőt előfordulhat, hogy odahaza is fel kell számolnia a terrort és diktatúrát, s hatal­

mának valamiféle szociáldemokrata rendszerré kell szelídülnie. Az újjáépítés­

hez szüksége lesz angolszász támogatásra.

Bajcsy-Zsilinszky szerint az angolszász haderő szicíliai partraszállása arra utal, hogy a következő lépés az olasz félszigeten való partraszállás, illetve az Adria felől való előnyomulás lesz, közvetlenül Németország irányában készítve elő a döntő csapást; a Balkán, minthogy a németek ilyen körülmények közt kénytelenek lesznek kiüríteni, nem lesz a harcban álló nagyhatalmak összecsapá­

sának színtere. Az angolszász hatalmaknak természetesen nem lenne ínyükre, ha a Balkánra szovjet csapatok hatolnának be, de a szovjet előnyomulás üteme fékezhető a számukra történő hadianyag-, élelmiszer- és egyéb szállítások ada­

golásával, s főleg a szovjet részről egyre sürgetett második arcvonal megnyitá­

sának halogatásával. Ha pedig a szovjet csapatok mégis elérnének a Balkánra, az angolszász hatalmak óriási erőfölénye a nagy anyagi és vérveszteségeket szenvedett Szovjetunióval szemben még mindig elégséges lesz visszaszorítá­

sukra diplomáciai, vagy ha szükséges, katonai eszközökkel is. A ,.katonai emlék­

irat" szerint Magyarország számára igen kedvező, hogy a várhatóan Olaszor­

szág, illetve az Adria felől bekövetkező angolszász előnyomulás, amellyel egy­

idejűleg valószínűleg a Csatorna felől is támadás indul a németek ellen, leg­

feljebb az ország néhány nyugati, dunántúli vármegyéjét tenné hadszíntérré, így ugyanis nem kell attól tartani, hogy nagyobb német katonai erőt koncent­

rálnának ebbe a térségbe, ami megakadályozhatná kiválásunkat a háborúból.

A magát mielőbb nem hadviselőnek, majd semlegesnek nyilvánító Magyaror­

szág, miután visszanyeri szabad önrendelkezését, a maga félmilliós, viszonylag nagy katonai erejével Közép- és Délkelet-Európa igen jelentékeny katonai té­

nyezőjévé válhat: hagyományos önvédelmi feladatára vállalkozhat történelmi határain (ami más szóvei annyit is jelent, hogy teljessé teszi revíziós terület­

gyarapodásait, mindenekelőtt Erdélyben).

A Bajcsy-Zsilinszky által készített katonai emlékirattal nem annak címzett­

je, Kállay miniszterelnök foglalkozott érdemben, hanem a legfelsőbb hadúr és a honvéd vezérkar főnöke. Egyikük sem tartotta vállalhatónak a háborúból való kilépés kockázatát az adott pillanatban. Nem voltak meggyőződve a néme­

tek biztos és teljes vereségéről és elég erősnek tartották őket az idő szerint ahhoz,

hogy a kilépési kísérletre az ország megszállásával feleljenek, amelybe — mint

tartani lehet tőle — román, szlovák, horvát csapatokat is bevonnának. Nem

t á g í t o t t a k a t t ó l a n é z e t ü k t ő l , hogy a n é m e t e k m e l l e t t i k i t a r t á s n y ú j t h a t leg­

i n k á b b biztonságot E u r ó p a — s b e n n e M a g y a r o r s z á g — b o l s e v i z á l á s á n a k vesze­

d e l m é v e l szemben.

Bajcsy-Zsilinszky eddig p u b l i k á l a t l a n „ k a t o n a i e m l é k i r a t a " n e m kevésbé fontos k o r d o k u m e n t u m , m i n t a F ü g g e t l e n K i s g a z d a p á r t n e v é b e n b e n y ú j t o t t — m á r k é t és fél évtizede közzétett — „politikai e m l é k i r a t a "4, a m e l l y e l összefügg, hiszen kiegészítéséül készült. Ugy véljük, fontos e n n e k p u b l i k á l á s a is.5

Nagyméltóságú

clr. Kállay Miklós urnák m. kir. miniszterelnök

Budapest

Miniszterelnökség.

Nagyméltóságú Miniszterelnök Ür!

Pártunk legutóbbi emlékiratát katonai vonatkozásokban — ezúttal csak a magam személyében, de egy egészen kivételes tehetségű magasrangú hivatásos katona bará­

tom jóváhagyásával, illetőleg részletekben való kiigazításával — alábbiakban sze­

retném kiegészíteni.

1. Erőviszonyok az angolszászok és a Szovjetunió között.

Az erőviszonyok a háromhatalmak és a szövetségesek között annyira véglegesen a háromhatalmak rovására alakultak ki, hogy e tekintetben — az olasz fasizmus óta különösen — valósággal szószátyárkodás volna bármi további összehasonlítás.

Annál kevésbé mondható tisztázottnak az erőviszonyok kérdése az angolszászok és a Szovjetunió között. Természetesen csupán vázlatszerűen sorolom föl a követ­

kezőket:

a) angolszászok körülbelül annyian lehetnek a földön, mint a Szovjetunió népei : vagy száznyolcvanmillió ember. De ezidőszerint az orosz száznyolcvanmillióból talán egyharmadnyi, vagy a szovjet területre való átmenekülés révén annál nem sokkal kevesebb, német megszállás alatt senyved.

b) Az angolszászok mellett áll a Brit Birodalom és az Amerikai Egyesült Államok minden népe, közülük még Indiát sem sikerült, a legnehezebb időkben sem, föllazí­

tani, ez szintén néhány százmillió embertartalékot jelent, Kínával együtt sok száz­

milliót.

c) Az angolszászoknak van még egy óriási ember- és anyagtartalékuk: Európa s az egész világ szabadszellemű, szabadságra vágyó népei, a semlegesek és pillanatnyi­

lag leigázottak egyaránt, kiket London és Washington alkalomadtán és szükség esetén fölfegyverezhet és mozgósíthat bármelyik diktatúra ellen.

cl) Az angolszászok anyagi ereje sokszorosa az oroszokénak.

e) Az angolszász katonai erő ma már sokkal több, mint az orosz, s ez a különbség, részben a felőrlő keleti harcok, részben az óriás angolszász hadianyaggyártás folytán egyre csak nő, az angolszászok javára, akik idáig még emberben, anyagban nem sokat veszítettek.

f) Az angolszászoké a tenger és az óceán, birodalmaik és flottáik révén.

g) Az angolszászoké az egyre szédítőbb arányban megmutatkozó légi fölény, ennek a háborúnak egyik döntő fegyvere.

h) Anyagilag — hadianyag, élelmiszer, egyéb nyersanyag és készáruk tekintetében

— az oroszok vannak függő helyzetben az angolszászoktól, nem megfordítva.

4 A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt emlékirata Magyarország külpolitikai és belpolitikai kibontakozásáról, Kállay Miklós miniszterelnökhöz (1943. július 31.) (Közli: Pin­

té/- István) Századok, 1965. évf. 1—2. sz. 172—198. b .

5 A 7 gépelt oldal terjedelmű ..katonai emlékirat" közlése az Országos Levéltárban található példány alapján történik. (K. 107.. 184. csomó Baross-Drucker György 1943—1944. évi iratainak 5. dossziéjában). A Bajcsy-Zsilinszky irathagyatékban fennmaradt példány csonka: 2. és 3.

oldala hiányzik. (OSzKK. Fond 28 5.)

Ezekből az adottságokból következik egy angolszász-szovjetorosz erőpárhuzam során a legdöntőbb jelentőségű és kiegyenlíthetetlen többlet az angolszászok javára:

Szovjetoroszország nagyobb flotta híján, világóceáni pozíció nélkül, anyagiakban is az angolszász világhoz kapcsoltan, ma még legértékesebb területeiről is megfosz- tottan, csak egyet tehet: védekezik a német haderővel szemben és legfeljebb meg­

veri azt. De valójában csak egy irányban nyomulhat előre: nyugat felé. Ezzel szem­

ben az angolszászok az óceánoknak és ma már a Földközi tengernek is birtokában:

akkor és ott támadnak, amikor és ahol akarnak.

Vagyis: az angolszászoké a nagyobb erő, és övék a politikai és katonai kezdemé­

nyezés hatalma. Ez azt jelenti, hogy szabadabban választhatják meg céljaikat is, eszközeiket is, de az időtényező is az ő hatalmukban van. Szovjetoroszország, még ha legyőzné is a német keleti haderőt, adottságánál fogva csak szűkebb körben mozoghat szabadon, és kénytelen kompromisszumra lépni az angolszász túlhatalom- mal.

Ez természetesen nem azt jelenti, mintha remélni lehetne, hogy Sztálin a Komin­

tern föloszlatásával komolyan lemondott volna a világforradalom gondolatáról, vagy hogy a két angolszász hatalom politikai és katonai felsőbbsége akkora volna, hogy az diktálási lehetőséget biztosítana nekik. A szovjetorosz katonai erő szinte kimerít­

hetetlennek látszik, méreteiben és nagyszerű fölszereltségében még csak most bon­

takozik ki igazán a bámuló világ szeme elé. Világos, hogy ez az óriási erő az angol­

szászokat is szorítja bizonyos kisebb-nagyobb kompromisszumok felé. Mégis: az angolszász fölény olyan nagy és olyan biztos alapokon nyugvó, amely egyszerűen elképzelhetetlenné teszi, hogy életérdekeik ellenére is belemenjenek kompromisszu­

mokba.

Igaz, Szovjetoroszország — elméletben — kelet felé megegyezhet Japánnal, mellyel ma sincs hadilábon, vagy kiegyezhet — esetleg egy bolsevizálódó — Németbiroda­

lommal.

De föl kell vetnünk a kérdést mindenekelőtt: miért tenné ezt Szovjetoroszország, rettenetes vérveszteségei s legértékesebb területeinek pusztulása után? Miután majdnem elvérzett a német kolosszussal való élethalálharca során, miért vállalná a további élethalálharcot két ma már nyilvánvalóan a németnél egyenként is nagyobb kolosszus, a Brit Birodalom és az Egyesült Államok, sőt Páneurópa, Pánamerika, Pánausztrália és legalábbis — Kínával és Indiával — kétharmad Ázsia ellen? Ezt a mérhetetlen kockázatot csak akkor vállalhatná, ha az angolszász hatalmak Szovjet- oroszoiszág nagyhatalmiságát, vagy éppen létét fenyegetnék, s ugyanakkor reményük lehetne valaminő bolsevista világforradalomra a közeljövőben. De egyfelől az angol­

szászok semmiesetre sem akarják csorbítani Szovjetoroszország birtokállományát, sőt valószínűnek látszik, hogy nyugat felé Besszarábiát, Bukovinát, sőt talán jó darab feketetengeri román tengerpartot is, szívesen odaengednék Oroszországnak, s talán a balti államokat is, ha nem is szívesen, kelet felé pedig még nagyobb területi enged­

ményeket tehetnek a Szovjetnek. Másfelől pedig a világ bolsevizálódása a Beveridge- tervvel jellemezhető radikális, de szabadszellemű új nagyvonalú szociálpolitika és szociális átalakulás küszöbén, valamint a szociáldemokrácia újabb európai és világ­

viszonylatban is jelentkező megerősödése révén: enyhénszólva reménytelen. A koc­

kázat, melyet Szovjetoroszország kétségtelenül vállalni kénytelen egy angolszász-orosz összefogás és együttműködés esetén, az, hogy esetleg le kell bontania a terrort és a diktatúrát. De vájjon, fölmerül a dilemma: Oroszország biztonsága és újbóli fölépí­

tése, esetleg a terror és diktatúra lebontása, vagy éppen a bolsevista rendszernek valaminő mensevik-féle vagy szociáldemokrata rendszerré való átszelídülése formá­

jában, vagy a reménytelen küzdelem újraíölvetele a világforradalomért egy vagy két olyan partnerrel, amely lelke mélyén nem bolsevista s közülük a japán alig is bolsevizálható: nem kétséges, hogy Szovjetoroszország inkább az előbbit fogja válasz­

tani. Nem szólván arról, hogy Kína barátságának elvesztéséért sem volna megfelelő kárpótlás Szovjetoroszország számára egy orosz-japán együttműködés.

Konkrétebben: az angolszász hatalmak és Szovjetoroszország között más lényege­

sebb ellentét e pillanatbari alig lehet egyéb, mint hogy az angolszászok nem enged­

hetik meg Európa és a világ bolsevizálását, és hogy nem hajlandók Oroszország egyoldalú befolyása alá bocsátani a skandináv áUamokat, Finnországot, Lengyelor­

szágot, automatikusan a középső Dunavölgyét és a Balkánt, s hogy ha be is engednék valami módon Oroszországot a Földközi tengerre, ennek a fő brit idegpályának, mely

— 215 —

immár angolszász idegpályává változott, birtokát megosztani nem hajlandók Szov­

jetoroszországgal. Ez az ellentét, bár azt sem tudjuk, mekkora mértékig áll fönn, elég erős lehet arra, hogy bizonyos diplomáciai erőpróbákat, esetleg huzavonákat eredményezzen, de gyönge ahhoz, hogy Szovjetoroszországot az angolszász hatal­

makkal való szakításra ösztökélje.

Ez az angolszász-szovjetorosz helyzet körülbelül így alakult ki:

Egy az, hogy a Németbirodalom támadása elébe vágott a Szovjet politikájának, mely nyilván két eshetőség között kívánt választani az új világháborúban: semleges­

ség végig, vagy beavatkozás akkor, mikor a két addigi háborús fél már alaposan megfogyasztotta egymás erőit s eként szovjetorosz erővel eldönteni a háborút. Meg­

fordítva történt: Szovjetoroszország került az őrlőmalomba. Más meg az. hogy a Németbirodalomnak az orosz-német háború előtt sem volt meg — már 1940. szep­

tember 15-én sem, mikor a Royal Air Force első fényes győzelmét aratta a német légierőn — a szükséges légi fölénye Anglia elözönléséhez. mégkevesbé a tengeri fölénye. Könnyen kiszámítható, hogy Nagybritannia és az Egyesült Államok azóta, három év alatt, hova fejlesztették légierőiket, flottájukat, különösen a tengeralatt­

járó háború letörése óta, valamint szárazföldi haderejüket, amivel még elérhetet­

lenebb távolságba tolódott Anglia elözönlésének lehetősége és reménysége.

Az kiszámítani, hol — hol mindenütt — fognak az angolszászok támadni, nem lehet. De azt lehet tudni, hogy sem politikai, sem katonai érdekeik ellenére nem fognak cselekedni, miután birtokukban van a kezdeményezés hatalma.

Ezt minden bizonnyal tudják Sztálinéit is. Bizonnyal látják a világforradalom és a világbolsevizmus belátható időn [belül] való reménytelenségét, viszont Oroszország fölépítésének elengedhetetlen és elodázhatatlan szükségét s egyetlen lehetőségét az angolszász segítség útján. Ezért valószínű, hogy inkább az angolszászokkal való együttműködés kétségtelenül egy és más tekintetben kényelmetlen kompromisszumát vállalják továbbra is, mintsem egy németekkel vagy japánokkal való különbéke, il­

letve együttműködés mérhetetlen kockázatát. Mindezeknél fogva az a valószínű, hogy Sztálin, legalábbis egyelőre, félreteszi talán „jobb időkre" — ha ugyan föl nem számolta magában már — a világforradalom tervét és inkább a nagyobb erővel egyezik meg, amely ellenségként esetleg, sőt valószínűleg, őt is félreállíthatná.

De mind e meggondolásokba nyilván belejátszik az Idő is, mely hol nem vár, hol nem siet. S egy olyan kiváló képességű államférfiú, mint Sztálin, aligha téveszti szem elől, hogy az időtényező az angolszászok bi; tokában van. Az angolszászok siettethetik is, késleltethetik is a háborút, ahogy az érdekeinek megfelel.

2. A következtetések reánk nézve is.

Az angolszász túlerőből és nagyobb mozgási, cselekvési szabadságból, szemben a szovjetorosz kisebb erővel és mozgási korlátozottsággal, világosan következik, hogy az angolszászok nem engedhetik be az oroszokat a Balkánra, Lengyelországba. Finn­

országba. Ezt elérhetik valószínűleg — kisebb részben — az oroszoknak való hadi­

anyag-, élelmiszer- és egyéb szállítások adagolásával, főleg a második arcvonal meg­

felelő tempírozásával. Szükség esetén pedig hatalmi szembefordulással is, vágső esetben az egész világ, elsősorban egész Európa fölfegyverzésével és mozgósításával.

Nyilvánvaló, hogy egyedül az angolszászok tudják a világot igazán megmozdítani, ha kell, a bolsevizmus ellen.

Ezt minden bizonnyal tudják Sztalinék is. Azt is kell, hogy tudják: bár mindenütt, főleg a háborúvesztes és a szociális szempontból kiegyensúlyozatlan országokban van bizonyos, esetleg igen erős „ötödik hadoszlop": ezek együttvéve is csak akkor segíthetnének lángralobbantani komolyan a bolsevista világforradalmat, ha Szovjet­

oroszország lehetne egyedüli győztese a világháborúnak. Erről pedig a fentebb kifej­

tett erőarányok és helyzet folytán még csak szó sem lehet.

De éppen úgy következik ebből a túlerőből és anyagbeli, kezdeményezési elsőbb­

ségből és nagy mozgási szabadságból az angolszászok oldalán az is, hogy fölösleges akciókat nem csinálnak. Igyekeznek minél kevesebb kockázattal, mennél kevesebb erőpazarlással s mennél rövidebb úton leteríteni a Németbirodalmat. Olaszország birtokában délről közvetlenül megindulhatnak-a Németbirodalom ellen. Ugyanakkor északnyugatról a Csatorna felől is, eként harapófogóba kapva a birodalmat. Nincsen okvetlenül szükségük sem egy hosszú franciaországi, sem egy szintén pár ezer kilo­

méteres balkáni arcvonalra. Egy Adria felől és a Csatorna felől — Norvégia, talán

Finnország fölhasználásával — való támadás hadászatilag lekapcsolná Franciaorszá­

got és a Balkánt, illetőleg sikere esetén inkább tisztogatási, mellékhadszíntérré deval­

válná mindkettőt.

Nehéz elképzelni, hogy az angolszász hadvezetőség mesterségesen törekednék sokezer kilométerrel Franciaországon és Balkánon meghosszabbítani a maga arc­

vonalát, ahelyett, hogy a légitámadások útján megdolgozott és haderejét sokfelé szétosztott Németországot magát venné egy déli — északnyugati közvetlen harapó­

fogóba.

Ezt az elgondolást politikai szempontok és meggondolások is valószínűsíteni lát­

szanak, sőt újabb ankarai értesülések is. Ha bizonyosra is vehető, hogy az angol­

szászok nem hajlandók beengedni a Balkánra — végszükség nélkül — az oroszokat, az is bizonyos, hogy ok nélkül nem rontják az angolszász-orosz viszonyt, amely amúgy sem látszik tisztázottnak és zavartalannak. Márpedig egy sietős, katonailag nem okvetlenül szükséges, nagyerejű balkáni angolszász akció azt a látszatot is kelt­

hetné, hogy az angolszászok sietnek elébe vágni ezen az orosz politika részéről egy évszázad óta protektori szándékokkal kezelt Balkánon Szovjetoroszországnak. És egy másik, egyszerre politikai és katonai szempont: Törökország beavatkozása egy balkáni nagyarányú akcióba különösen kényelmetlen volna Szovjetoroszországnak, nagyon is nyilvánvalóvá tenné, hogy Törökország ismét levantei és balkáni nagyhatalom, újból óriási katonai fölényben a Balkán szláv népeivel szemben. És egy harmadik politikai és katonai meggondolás: Törökország és a közelkeleti szövetséges haderő puskaporának szárazon tartása arra az — egyébként egyelőre valószínűtlen — eshe­

tőségre, ha Szovjetoroszország mégis megkísérelné a Balkán elözönlését. A török politika újabban való visszakanyarodása a tényleges semlegesség álláspontjára — ami aligha történhetett angolszász jóváhagyás nélkül — szintén azt látszik valószínű­

síteni, hogy a Balkán egyelőre nincsen az angolszász hadviselés homlokterében. Ha csak a Balkán északnyugati sarka, s ennek következéseképpen Magyarország nyugati részei, maximálisan a Dunántúl, nem válnék hadszíntérré. A Balkán egészében, leg­

feljebb egy túlságosan gyors ütemű szovjetorosz előrenyomulás esetén, amikor előreláthatólag akcióba lépne Törökország és a szíriai és közelkeleti angolszász haderő.

Mindez talán némileg merész és önkényes találgatás, de szerintem erre a kedvezőbb eshetőségre is föl kell készülnünk. Arra, hogy az események sodrában aktívabb magyar politika lehetőségei is megnyílhatnak számunkra. Mert ha Magyarország nem válik a maga egészében, legfeljebb nyugati részeiben világerők mérkőzése helyévé, Magyarország relatív nagy katonai ereje — a szükséges személyi átcsoportosítás és gyors átnevelés után — az átmenetileg és éppen a legnehezebb időkben magára hagyott Közép- és Déleurópa igen jelentékeny politikai és katonai tényezőjévé válhat.

A Balkán relatív kikapcsolódását a nagyobbarányú hadműveletekből annyi komoly szempont, meggondolás, jel és értesülés látszik valószínűsíteni, hogy ezt a magyar politikának is igen komoly számításba kellene vennie, legalábbis mint egy bekövet­

kező eshetőséget, s ezen az alapon is minél szorosabbra fűzni — ami hál, Istennek nyilvánvalóan történik is — Törökországgal, a Balkán vezető hatalmával, barát­

ságunkat.

Úgy gondolom, ebben a perspektívában lényegesen megkisebbedik lassan esedé­

kessé váló semlegességi s a már most esedékessé vált nem hadviselői deklarációnknak kockázata. S ez az optimistább lehetőség csak sürgetheti kiválásunkat a háborúból, szabad önrendelkezésünk visszaszerzésének és bátor önvédelmünk új raf öl vételének parancsnoló szükségességét.

Fogadja Miniszterelnök Ür őszinte tiszteletem kifejezését, mellyel vagyok

igaz híve Bajcsy-Zsilinszky Endre

217 —