című munkájára; holott ezt a munkát az 1848^9-es fejezetnél is haszonnal forgathatta volna. (Igaz, akkor kevésbé lett volna eszmé
nyített az 1848-49-es Klapka-kép). E munkát azonban ebben a fejezetben is csak szelektíven használta a Szerző; hiszen máskülönben aligha írta volna le azt, hogy Klapka és Görgei emlék
iratai közül ,,a forradalom és szabadságharc célkitűzéseit igazoló Klapka memoárja a jelen
tősebb".
A negyedik fejezet az „Ismét hazai földön"
címet viseli, s Klapka 1867-1892 közötti életpá
lyáját foglalja össze, alig hat oldalban. Egy-egy alfejezet foglalkozik Klapka temetésével és a Klapka-kultusz történetével.
A kötetet harminchárom kép illusztrálja. Ezek többsége Klapka különböző szobrait, emléktáb
láit, s csatáinak emlékműveit ábrázolja. Hiá
nyolnunk kell azonban a csataképeket, annál is inkább, mert az első kiadásban még ezek közül is találhattunk néhányat.
A Kiadó vártörténeti sorozatának 15.
köteteként látott napvilágot Veress D. Csaba legújabb, mintegy 16 ív terjedelmű könyve. A szerző, akinek már több munkáját jelentette meg a Zrínyi Kiadó, ezúttal felettébb nehéz feladatra vállalkozott, mivel a nyugati határvé
delemben kulcsfontosságú győri vár hadtörté
nelmi múltjáról összefoglaló feldolgozás ez idáig még nem jelent meg. Vitathatatlan, hogy a kötet írója jól ismeri a témára vonatkozó, eddig publikált tanulmányokat (köztük Gecsényi Lajos alapkutatásait), valamint a jelentősebb levéltári forrásokat is.
A könyv - a kiadói vártörténeti sorozat bevett gyakorlatának megfelelően - először Győr legkorábbi időszakát tárgyalja, felidézve a tele
pülés kelta, római és avar kori hadtörténelmi vonatkozásait. Ennek során a szerző bemutatja a rómaiak lakta Arrabona katonai települést, s az itt állomásozó csapatok limes-menti harcait.
A kötet második fejezete a középkori Győr évszázadait idézi, felvillantja a honfoglalás és az államalapítás korának helyi vonatkozásait, a XI.
Összefoglalásként megállapíthatjuk: Szénássy Zoltán könyvének újabb kiadása nem tekint
hető a magyar életrajzi irodalom eredményé
nek. Szemléletmódja az esetek többségében nélkülözi a kritikai hozzáállást; a bőbeszédűség és szűkszavúság egyszerre jellemzi a kötetet.
Kétségtelen tény, hogy a Duna túlpartján mást jelent Klapka (vagy Rákóczi) alakja az ottani magyar lakosság számára, mint az innensőn. De az igazság, a történeti hűség mindkét parton kötelezi azokat, akik a magyar történelemmel foglalkoznak. És sem a túlparti, sem az innenső oldalon lakó magyar népességnek nem alapta
lan legendákra, égbe emelt hősökre van szük
sége az egészséges nemzeti önismerethez, ha
nem tényekre. Mert Klapka György volt akkora alakja a XIX. század magyar történetének, hogy ne kelljen több érdemet tulajdonítanunk neki, mint amennyivel ténylegesen rendelkezett; s hogy ne kelljen elhallgatnunk tévedéseit, hibáit, következetlenségeit. Egy ilyen Klapka-életrajzra azonban - úgy tűnik - még várnunk kell.
Hermann Róbert
században emelt ispánsági vár építészettörténe
tét és a nyugati határvédelemben betöltött szerepét. A S7.exxő a középkori magyar króni
kák felhasználásával írja le a XI-XII. századi német támadások visszaverését, így az 1030- ban, 1044-ben és 1051-ben vívott harcok törté
netét. A könyv írója megkülönböztetett figyel
met fordít a XIII. század végi - XIV. század eleji feudális anarchia időszakának bemutatására, amikor Győr (a latin forrásokban.- Jaurinum) vára többször az osztrákok, illetve a csehek kezére került. Az Anjouk, Luxemburgi Zsig
mond, a Hunyadiak és a Jagellók idején a győri püspökök a várat folyamatosan bővítették és a nyugati határvédelem legfontosabb erősségévé tették.
Veress D. Csaba munkájának harmadik szer
kezeti egysége a XVI-XVII. századi Győr had
történelmi múltját foglalja össze. A kötetből megtudjuk, hogy az első török támadás a várat 1529 szeptemberében érte, amikor az oszmán hadak - Bécs ellen vonulva - a győri erősséget is felgyújtották, s ettől kezdve a muzulmánok VERESS D . CSABA
A GYŐRI VÁR
(Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993 197 o.)
- 1 5 9 -
, Janik kalá"-nak („Égett vár"-nak) nevezték. A XVI. században a Habsburg-uralkodók, köztük I. Ferdinánd és II. Miksa a legkiválóbb itáliai és német hadmérnökök segítségével a győri várat a legkorszerűbb és legnagyobb magyarországi (úgynevezett új-olasz típusú) végvárrá építtet
ték. A „Bécs kapujá"-nak nevezett erősség korszerűsítési és erődítési munkái 1537-től négy évtizeden keresztül folytak, amelyeknek során hét hatalmas bástyával, modern védművekkel látták el a Duna, Rába és Rábca folyók által határolt, nehezen megközelíthető várat.
A vár hadászati fontosságát jelzi, hogy 1554- ben létrehozták a győri főkapitányságot, amelynek élén német és olasz generálisok, híres hadvezérek (köztük Adam Gall, Nicolas Salm, Adolf Schwarzenberg és Raimondo Montecuccoli) álltak. Veress D. Csaba a Hadtör
ténelmi Levéltár forrásainak felhasználásával pontos képet rajzol a győri várőrség létszámá
nak és zsoldjának alakulásáról, ellátásáról, fegyverzetéről. A könyv önálló alfejezetben tárgyalja az 1566. évi nagy törökellenes háború helyi vonatkozásait, szemléletesen idézi az úgynevezett hosszú béke (1568-1593) évtize
deit, a végvári élet jellemzőit, a portyák, lesvetések és „száguldások" fénykorát.
Veress D. Csaba munkájának legérdekesebb részét azok az alfejezetek képezik, amelyek a tizenöt éves háború periódusát tárgyalják.
Ennek során a szerző képet nyújt Győr 1594.
július 31-szeptember 29-i török ostromáról és bevételéről, az 1597-es sikertelen visszafoglalási kísérletről, valamint 1598. március 29-i eredményes vissza vívásáról. Ez utóbbi kapcsán felidézi Adolf Schwarzenberg és Pálffy Miklós komáromi főkapitány csapatainak rajtaütés
szerű támadását, a várkapu petárdával történő berobbantását és az éjszakai sötétségben kibon
takozott öldöklő küzdelmet.
Az előző fejezetekhez képest kissé adatsze
génynek tűnik a győri királyi végvár 1598 és I663 közötti időszakának bemutatása, ami talán a megmaradt levéltári források csekély számá
val magyarázható. Megítélésem szerint azonban a könyv második kiadása esetén mégis kísérle
tet kellene tenni ennek a szerkezeti egységnek a kibővítésére, annál is inkább, mivel az I663-I683 közötti periódus felvillantása sem bővelkedik adatokban és forrásokban.
Érdekes viszont az 1683-as Bécs elleni török hadjárat győri vonatkozásainak ismertetése, amikor a támadók nem törekedtek a vár bevételére, mivel Kara Musztafa nagyvezír arra számított, hogy a császári székváros elfoglalása után á győri várőrség úgyis kapitulálni kénysze
rül.
Kulcsfontosságú szerepet játszott a győri vár a Rákóczi-szabadságharc időszakában is, ami
kor Siegbert Heister császári főparancsnok csapatainak fő bázisául szolgált. Ezzel magya
rázható, hogy a kuruc hadak kísérletet sem tettek a vár elfoglalására. A szerző idézi az 1704.
június 13-i eseményeket, amidőn a kuruc csa
patok katasztrofális vereséget szenvedtek a Győr melletti koroncói csatában.
Ezt követően békés évszázad köszöntött a győri várra, ahol a XVIII. század közepén két kaszárnyát építettek az ott állomásozó császári katonaság számára. A vár erőd jellegét II. József 1784. évi rendelete szüntette meg, amikor az uralkodó a sok vihart átélt erősséget Győr váro
sának adományozta.
Veress D. Csaba könyvének ötödik fejezetét az 1809- évi franciaellenes háború eseményei alkotják. A szerző rendkívüli alapossággal írja le az I8O9. június 14-i győri csata előzményeit és lefolyását, amelyben Eugène Beauharnais tábornok, itáliai alkirály és Lauriston tábornok csapatai megsemmisítő vereséget mértek a császári IX. hadtest és a magyar nemesi felkelők mintegy 40 ezres hadára. A szerző ezt követően a győri osztrák császári helyőrség kapitulációját és a vár francia megszállását ismerteti. A kötet bemutatja Bonaparte Napóleon augusztus 31-i győri tartózkodását, majd a vár november 13-16-i felrobbantásának körülményeit is.
Veress D. Csaba munkájának utolsó fejezete az 1848-49-es győri hadtörténelmi eseménye
ket villantja fel. Ennek során bemutatja Jellacic horvát bán menekülő csapatainak október 3-i győri átvonulását, Windischgrätz herceg de
cember 26-i támadását, a város császári meg
szállását. Győrt 1849. május 2-án a Pöltenberg Ernő vezette VII. hadtest foglalta vissza az osztrákoktól, akik azonban június 28-án ismét bevették a várost.
A kötet utolsó fejezete a vár históriájának epilógusát tárja az olvasók elé. Ebből megtud
juk, hogy a Bécsi kaput 1858-ban, a Dunai kaput 1863-ban rombolták le, majd a múlt század végén csákány alá került a Szentdombi bástya is, melyet a Duna-parti vasúti szárnyvo
nal építése miatt bontottak le.
Összegzésképpen megállapítható, hogy Ve
ress D. Csaba maradéktalanul megfelel a Zrínyi Kiadó vártörténeti sorozata elvárásainak.
Ugyanakkor a recenzens fontosnak tartja, hogy a kötet egy „gyenge pontjára" felhívja a figyel
met. A szerkesztés során ugyanis célszerű lett volna a kiadvány szerkezeti felépítésén némi
képpen módosítani. így észszerű lett volna az 1809-es győri csatára vonatkozó fejezet terje
delmének csökkentése és az adatok számának mérséklése, mivel a rendkívüli aprólékosság
- I 6 O -
időnként a szöveg érthetőségét veszélyezteti.
Ez a fejezet túlzottan részletes, s azért is kifogá
solható, mert ezek adatai már szerepeltek a szerző „Napóleon hadai Magyarországon"
című, 1987-ben megjelent művében.
Veress D. csaba munkája - a fenti észrevétel ellenére - kétségtelenül hasznos vállalkozásnak minősíthető, különösen napjainkban, amikor a
„vár állott, most kőhalom" költői gondolata
szomorú valósággá vált. Rendkívül fontos tehát a modern „várvédők" felelőssége abban, hogy a „kőbe zárt történelem" üzenete eljusson az utókor olvasóihoz. Ezt a feladatot a szerző jól oldotta meg, s emiatt a könyvet jó szívvel ajánljuk a vártörténet iránt érdeklődő széles olvasóközönség könyvespolcaira.
V. Molnár László
CSONKARÉTI KAROLY
HORTHY, A TENGERÉSZ
(Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993 135 o.)
1993 a könyvkiadásban a különböző „Horthy kötetek" éve volt. Magyarország volt államfőjé
nek (1920. március 1-1944. október 16.), Horthy Miklós kormányzónak 1993- szeptem
ber 4-i kenderesi temetése a politikai indulatok kiváltása mellett a könyvkiadók némelyikének gyors reagálását is eredményezte. Többen is vállalkoztak az eseményre megjelentetendő könyv kiadására. Közöttük alapos Horthy-bio- gráfiával sajnos nem, ügyes összeállításokkal azonban találkozhattunk.
A politikai „viharok", sajtóbeli polémiák kö
zepette és között üdítően hatott a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent kötet, amely Horthy Miklóst, a tengerészt mutatja be. A magyar haditengerészet, illetve az osztrák—magyar haditengerészet történetének ismert művelője, Csonkaréti Károly vállalkozott arra, hogy bemu
tassa az 1882-től 1918-ig a császári és királyi haditengerészet kötelékében tanult, illetve ott szolgálatot teljesített Horthy Miklós pályafutá
sát. A szerző nem Horthy-biográfia megírására vállalkozott, hanem egy tengerésztiszti életút több, mint három évtizedének a felvázolására, az eddig rendelkezésre álló források, dokumen
tumok tükrében. Ismeretes, hogy Horthy Mik
lós haditengerész tiszti pályafutását végigkísérő
„katonai anyakönyvi lapja" nem található sem a bécsi Hadilevéltárban, sem a budapest Hadtör
ténelmi Levéltárban. így a kutatók nagy mérték
ben kell, hogy támaszkodjanak a bécsi Hadi
levéltár haditengerészeti iratokat őrző irategyüt
teseire - számos esetben azok is hiányosak, hiszen a monarchia feldarabolása után került azokból Olaszországba, Horvátországba is -, illetve a kortársi visszaemlékezésekre, valamint Horthy Miklós emlékirataira.
Ezt tette Csonkaréti Károly is, aki szinte minden elérhető anyagot felhasznált munkája elkészítése során. Amit sajnálattal kell megálla
pítani, azaz, hogy az olvasó nem tudhatja meg, melyek is voltak pontosan ezek az anyagok, mert sem irodalom-, sem forrásjegyzék nem egészíti ki a kötetet. A tudományos munkához elengedhetetlen jegyzetek pedig, úgy tűnik, csak az idegen nyelvű, külföldön megjelenő munkák tartozékai lesznek a jövőben. A ma
gyar kiadók szinte „következetesen" lemonda
nak az igen fontos lábjegyzetekről, melyek kez
detben csak a „láb-formát", mára pedig a jegy
zet-jellegüket is elveszítették. Nagy kár ezért (is)!
Csonkaréti Károly könyvéből nemcsak a ti
zennégy esztendősen a fiumei cs. és kir. Hadi
tengerészeti Akadémiára került Horthy Miklós - és társai - kiképzésével ismerkedhetünk meg, de tanúi leszünk annak a nem túl könnyű, de mégis vonzó útnak is, mely elvezet az áhított tiszti rendfokozat megszerzéséhez.
Horthy Miklós nem tartozott a legjobban ta
nuló növendékek közé, de voltak olyan tár
gyak, melyeket szeretett és hivatástudata már fiatalon is egyik összetevője volt jellemének. Ha a jellemre utaltam, akkor nem szabad elfeled
kezni arról sem, hogy a haditengerészetnél szolgálók körében - flottától függetlenül - egy ma már a hétköznapokban szinte teljesen isme
retlen lovagiasság, bajtársiasság uralkodott. Ez a háború küzdelmei során is megmutatkozott.
Ekkor az ellenséget még csak legyőzni és nem megsemmisíteni kellett. Jól példázza ezt Horthy Miklós első világháborús működése is.
Amíg azonban Horthy Miklós eljutott az első világháború évei elismert parancsnokai közé, hosszú utat kellett megtennie. Ez döntően a
