• Nem Talált Eredményt

A budapesti evangélikus gimnáziumok és a szabadkőm íívess ég

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A budapesti evangélikus gimnáziumok és a szabadkőm íívess ég"

Copied!
6
0
0

Teljes szövegt

(1)

BERÉNYI ZSUZSANNA ÁGNES

A budapesti evangélikus gimnáziumok és a szabadkőm íívess ég

A szerző ismerteti a budapesti evangélikus gimnáziumok történetét. Az első gim názium a Deák téren, a második az ún.

Fasorban épült meg. M indkettő a főváros, sőt az ország legkiválóbb középiskolái közé tartoztak. Tanárai között is sok neves em ber volt, a tanítványok között pedig nagyhírű tudósok, köztük későbbi N obel-díjasok és kiváló művészek voltak.

Az evangélikusok Luther ’’Erős vár a mi Istenünk” eimü énekét himnuszukként éneklik. Ez határozta meg iskoláik életét.

A protestánsoknak mindig elsőrendű gondjuk volt az iskolaügy. A hit és a tudomány igazságait a legszélesebb körben igyekeztek terjeszteni. Az egyéniség szabad kibontakoztatását, az önálló meggyőződés megformálását, az emberszeretet, a hazafiság, az igazságosság örökszép eszméit támogatták az iskolában. Ezért a Habsburg birodalomban a protestánsok számára nem engedélyezték az istentiszteletet. Ezek a számunkra vonzó elvek ellenszenvet váltottak ki a demokratikus gondolkozástól távol álló osztrák uralkodókból. Csak II. JÓZSEF felvilágosult uralkodása hozta meg a protestánsok számára a szabad vallásgyakorlás jogát 1741-ben, a Türelmi rendeletben. A fenti eszmék irányították az iskola létét: ezeknek köszönhető a sok kiváló diák a tanítványok között.

Előadásom ban ezekről, az iskola kiem elkedő e g y é n i s é g e i r ő l szólok. A z iskola kezdetétől sok volt a szabadkőm űves. A z első pesti evangélikus istentiszteletet tartó lelkész, 1787. novem ber 11.-én M o l n á r J á n o s a mai Irányi utca és V áci-út sarkán álló im aházban tartotta D a u b n e r JÁNOS orgonista kíséretével. M olnár János szabadkőm űves volt. Ez nem volt kivétel, m ert a 19.-20. század elején 138 protestáns lelkészt tartottak szám on hazánkban. N éhány szabadkőm űves lelkészt em lítek a 18. századból: szügyi T r a j t l e r G á b o r , S t e h l o A n d r á s , L e h o c z k y D á n ie l, M ic z n á n y R o b m a u e r M ih á ly , T e r z a y J á n o s .

A szabadkőművesség a 18. században öltött szervezett formát. 1817-ben Londonban alakult az első páholy. A cél az öntökéletesítés, az emberiség haladásának szolgálata, a szabadság, egyenlőség, testvériség elveinek megvalósítása. G róf Be l e z n a y n é br. Po d m a n ic z k y An n a m á r ia, a felvilágosodás eszméinek emelkedett lelkű támogatója a lakásán szabadkőműves kulturális központot létesített. Pénzadománnyal is támogatta a gyülekezeteket, más mecénáshoz is hasonlóan.

Az evangélikus gyülekezetei is anyagilag támogatta.

1788-ban indult meg az evangélikus iskola, Se y f e r t An ta l tanítóval Gölnicbányáról.l75o-ben imaház, papiak és elemi iskola épült. 2 0 gyermeket tanított BOGSCH JÁNOS. A z első órarendet

1789-ben Ma l o c z e v s z k y Já n o s készítette az olvasás, írás, számolás, vallás, ének, történelem tanításához.

A szabadkőműves SCHEDIUS LAJOS nyelvész, költő, teológus, a Kisfaludy Tál saság alelnökc, az iskola elöljárója a tanításnak tulajdonította a legnagyobb fontosságot. Megkövetelte, hogy a pedagógusok tegyenek pedagógiai vizsgát, Pe s t a l o z z i szabad szellemében készítették. 1811-.ben a tantervet. Felsőbb osztály nyílt 1811-ben, 25 leány, és 42 fiú tanuló számára. Az iskolában BÖLÖNI Ká ro ly, Kriek. Sá m u e l, majd Ho f f m a n n Pé t e r tanítóknál, ahogyan akkor mondták, rektoroknál tanultak. 1911-ben építette a Gerster és Frey cég az épület és a templom együttese. Ez annyira jól

(2)

sikerült, hogy a Pestre látogató Ka z i n c z y Fe r e n c, aki a magyar szabadkőművesség első korszakának legnagyobb alakja volt, elragadtatva írta: a templom műremek

1911-ben épült meg az ötablakos földszinti teremsor. Később a tanítás a lelkészlak és a katonai pékműhely között folyt az első emeleten.

Újszerű volt, hogy Wi l l e r d i n g Ja k a b rajzot, Ba b n i g g Má t é orgonista pedig éneket tanított. 1817- ben, a reformáció 3oo.évfordulójára felsőbb leányosztállyal bővült az iskola. Második emelet épült.

Reggel 8-tól lo-ig és délután 2-től 4-ig folyt a tanítás.

1823-ban főgimnáziummá alakult az iskola, szaktanári rendszerrel, 1825-től FÁBRY PÁL

igazgatásával. Tanári szobát biztosítottak. Hu n f a l v y Pá l felügyelő, a magyar nyelvtudomány kiválósága, az M TA tagja eszközölte ki ezt a lehetőséget..

1823-24-ben egy tanévet itt járt az akkor már neves iskola növendékeként Pe t ő f i Sá n d o r. Nem feledte tanítóját, STUHLMÜLLER SÁMUELt és az iskola költészettani-szónoklattani tanszékének nagyhírű tanárát, Va j d a PÉTER t, a költőt és természettudóst, az MTA tagját. Petőfi „Vajda Péter halálára” c. költeményében a szabadság és a haladás bajnokaként siratja el tanárát, mert az iskolában elmondott demokratikus nézeteit összefoglaló „Erkölcsi beszédei miatt kormány vád alá helyezte. Petőfi verséből álljon itt az idézet:

„Sirassa benned, elhunyt férfiú, A természet leghívebb gyermekét, Sirassa benned dalnokát a h o n ...

Legkeserűbb az én könyűm, ki benned A függetlenség hősét siratom.”

1841-től magyar tankönyveket használtak, és a tanítás nyelve is magyar lett. Latinul csak a régészetet tanulták. Eleinte nem használtak tankönyvet. A diákoknak egész órán figyelmesen kellett jegyzetelniük a tanár tollbamondását. Később a felügyelők megtiltották, hogy a tanulók avult

„slendrián” módszerrel, saját jegyzeteik felolvasásával vesztegessék az időt. Előírták, hogy a tanár köteles szabadon előadni a tantárgyát.

Az iskola tanára volt a kitűnő szónok, Tavasy Lajos. Az első nevelési folyóiratot ő indította meg, a Nevelési E m lék lap o k at. 1843-ban hívták meg az evangélikus gyülekezet tanárává. 1845-ben igazgatóvá választották. Korszerű módszerekkel tanította a gyerekeket. Igazgatósága idején született meg az egységes nemzeti tanterv bevezetésének terve. Ennek hagyományai voltak. 1842- ben Zayugroncon egységes tantervet dolgoztak ki. Követésre méltó újításokat vezettek be.

Középpontba állították a „társias” nevelést. Iskolai kirándulásokat szerveztek Budára, Visegrádra, Esztergomba. Ezek a kirándulások az intézmény legnépszerűbb hagyományai. Tavasy Magyar Egyletet indított. Diákjai között volt Falk Miksa és Sass István, akik szintén rajongásig szerették.

Kossuth politikáját támogatta, a polgári haladást, Beállt a pesti egyetemi légióba. Hadnagyként, majd századosként az Alföldön toborzó beszédeket tartott. Tanítványai szeretett tanárukat követték a szabadság zászlaja alá. A forradalmat és a szabadságharcot az egész tantestület támogatta. Kanya

PÁL diákjaival lövészárkok ásásában segített.

S z é k á c s J ó z s e f , „az o rsz á g p a p ja ” . B a t i z v a l f y I s t v á n , H u n f a l v y J á n o s és P á l ré sz t v e tt a h arco k b an A sok nev es d iák kö zü l em lítsü k m eg KÖLCSEY KÁLMÁNT, a költő u n o k a ö c csé t, aki a P arain ézis h a z afia s, sz ab a d k ő m ű v es szellem éh ez m éltó m ó d o n K o m áro m v á rá n a k v é d e lm e során h alt m eg a h azáért. S zin tén az isk o la diákja: d r . P o d m a n ic z k y F r i g y e s , az 1848-49-es h u szárk ap itán y , aki sz ab a d k ő m ű v esk é n t is olyan sokat tett a fő város felv irág o ztatásáért. M ég sokan m áso k is h a rc o lta k a d iák o k kö zü l a szabad ság h arcb an .

10.23716/TTO.19.2012.22

(3)

Az iskolaépület második emeletén lakott Pu l s z k y Fe r e n c, Kossuth egykori miniszteri államtitkára, külföldi diplomatája, a M agyar Nemzeti M úzeum igazgatója. Ő lett az alkotmányos élet beköszöntével az újra megindult hazai szabadkőművesség legnagyobb alakja a 19. században..

Előbb az 1871-ben újjáalakult Jánosrendi, majd az 1886 tavaszától egyesített, Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy első nagymestere.

A z iskola 19.századi kiváló tanárai közé tartozik Be recz An t a l. 1883-tól 1886-ig az evangélikus iskolában földrajzot és term észetrajzot tanított. Itthon és B écsben já rt egyetem re. Piarista lett.

Léván, K olozsvárott és Pesten m űködött. Molná r Antal és Trefort m unkatársa, m ajd felsőbb iskolai tanár, később igazgató lett. A „Természet” c. lapot szerkesztette. A Term észettudom ányi Társulat titkára volt. HUNFALVY JÁNOSsal, az ugyancsak szabadkőm űves Xan tu s JÁNOSsal és VÁMBÉRY ÁRMiNnal együtt m egalapította a Magyar Földrajzi Társaságot. 1872-ben. Ennek első főtitkára és a Földrajzi Közlemények első szerkesztője; a Nők Lapját is szerkesztette. A középiskolai T anáregylet titkára volt. 1871.-ben nyert szabadkőm űves felvételt az első m agyar Szent István páholyba, 1876-tól nagym ester lett. A szabadkőm űvesség tám ogatásával m egalakította a Gyermekbarát egyesületet, és vezető szerepet vitt benne. Ö rökös tiszteletbeli nagym esterré választották-19o8-ban szeptem ber 14.-én halt meg.

El is c h e r JózSEFet, aki G ölnicbányán született 1843-bán, az egyetem elvégzése után hívták m eg az evangélikus gim názium ba a latin és görög nyelv tanítására. 12 évig m űködött N agyszebenben.

Tankerületi főigazgató lett.Többek között X enophon, Platón, H oratius m űveit adta ki, H om érosz- szótárt szerkesztett. Szabadkőm űves volt, belső szerkesztésű szabadkőm űves lapok főm unkatársa.

Sok cikke je len t m eg az Erdély c. lapban.

Ka r l JÁNOS orvos-sebész, múzeumi segédőr és egyetemi magántanár 1842-ben a Bács-Bodrog megyei Cservenkán született. A M agyar Nemzeti Múzeum halgyűjteményét ő ismertette. A Deák téren tanított, ott temették el 1882.január 287.-én. Ezt a Szent István páholy tette közzéí gyászjelentésében.

A z 1874-ben az iskola díszterm e zárókövének aláírói nagyobbrészt szabadkőm űvesek voltak Ku b in y i Ág o s t o n a szabadkőm űvesség egyik vezéralakja volt. A szabadságharcot követő nehéz körülm ények között Bö h m Ká r o l y filozófus, Be x h e f t Ár m in iskolaorvos, Gr e g u s

Gy u l a,Gy ő r y Vil m o s, He in r ic h Gu s z t á v, Kl im e n t Je n ő, Ku b a c s k a An d r á s, Le h r Al ber t, Me l ic h Já n o s nyelvtudós, Sc h o l tz Ág o s t o n, To l n a i Vil m o s és sok más nagyhírű tudós, egyetem i tanár, az M T A tagjai gondoskodtak arról, hogy a diákok egységes szabadkőm űvesfelfogásban kapják a legkorszerűbb irodalm i, nyelvészeti, történelm i, filozófiai ism ereteket.

1883-ban Falvai Antal igazgatása idején m egnyílt a polgári leányiskola. 19o5-ben három em eletesre építették az épületet, am ely igen korszerű lett. Á m de a közben három em eletes iskola is szűknek bizonyult. így I9o5.-ben m egépült a Fasorban az új fiúgim názium . A pesti evangélikus egyház m egalapította a V eres Pálné nevelő intézetet. Ebben a m űvelődésre vágyó lányok lehetőséget kaptak arra, hogy M agyarországon is m űveltségre tegyenek szert. D r. B á n k ú t i D e z ső igazgatása alatt olyan tanárokat alkalm azott, m int d r . C s á s z á r E le m é r , d r . E l i s c h e r V ilm o s, F i l a r s z k y E r z s é b e t, G l o c k K l á r a , J e s z e n s z k y I l o n a , K la n i c z a y S á n d o r , K o zm a G a b r i e l l a , H a u s e r H e n r i e t t e tornatanár, d r , K u b a c s k a A n d r á s , d r , L á n g M a r g it , L e h r A l b e r t , L o v a s S a r o l t a , Opp e l Im re, d r . P e l l e r n é J a b lo n o v s z k y P ir o s k a , d r , R a f f a y S á n d o r , D r .S t e i n e r t K a t a l i n , S z t r ó k a y P ir o s k a , a K ufsteini em léktábla történetírója, T é le s s y D a lm a , d r . W e l t n e r J e n ő , d r .Z e l e n k a M a r g i t , és a tudom ány és pedagógia m ás nagyságai, köztük H i t t r i c h t Ö d ö n , a fasori gim názium történetírója, igazgatója.

(4)

A ta n u ló k tö b b a lk alo m m al színi elő adást, h an g v e rse n y t ren d eztek . S zám os elő a d ó m ű v ész ü n k k é sz ü lt első fellép ésére az E v a n g é lik u s G im n áz iu m D íszterm éb en : p é ld á u l Ka to n a Ir é n, Má d i- Sz a b ó Ka t a l in, Pé t e r f i Má r ia, Sá n d o r Ju d it, So p r o n y i Má r ia, Tisza y Ma g d a. A sp o rtb an is k iv áló e re d m én y e k e t é rte k el. P éld áu l Bá n k ú t i Éva tag ja v o lt a győ ztes h elsin k i m ag y a r to rn á sz csa p a tn a k , Ke l e t i Ág n e s to rn á sz o lim p iai b ajn o k , Pa r a s z k a E rz sé b e t ifjú ság i to m á sz b a jn o k v olt.

E b b en az isk o láb an tö b b ek k ö z ö tt dr. Z e len k a M arg it s z a b a d magyar órám" sajá títo ttá k el a n ö v e n d é k e k a d e m o k rá cia alapjait.. D e m o k ra tik u s sz ó tö b b ség g el tisz tsé g v ise lő k et v álaszto ttak , E z e k re a v á rt a lk a lm a k ra n agy lelk e sed é ssel k é szü ltek . M in d e n k i v á la sz th a tó és v álasztó v olt olyan id ő sz a k b a n , a m ik o r a tö b b p ártre n d sze rn e k m ég az ig én y é t sem v o lt sz ab a d em legetni. Dr, Rem po r t

El e k m a g y a r-la tin -g ö rö g tan ár, késő b b ig azg ató , és DR. Ke k e n An d r á s ig azgató lelk ész n eh éz id ő k b en is tö retlen ü l b izto síto tta a d e m o k ra tik u s és h ala d ó n ev elési és oltatási elv ek g y akorlati A d iák o k ö n tev é k e n y ség é t szo lg álta az ö n k é p z ő k ö r, a leá n y c serk é szc sa p a t, a S eg ítőegylet, a D a l és Z e n e eg y e sü let, és a S zE M B E ,a Szép M a g y arsá g g al B e sz é lő k E g y esü lete. A teljes d iák ság o t felso ra k o z ta tta az eg y e sü le t tag jai kö zé. A S Z E M B E leg n ag y o b b v á lla lk o z á sa v o lt az országos g y ű jté ssel tám o g a to tt K u fste in i e m lé k tá b la felá llítá sa az eg y k o ri m ag y a r rab o k v árb ö rtö n e fa lá ra (L u x E le k alk o tása). M á so la ta az isk o la k ö rfo ly o só já n látható. A z isk o la d ísz te rm éb e n tarto tt ü n n e p ség e n a M a g y a r Á llam i O p e ra h áz tag ja , Ba s il id e s Má r ia n ép d a lo k a t én ek elt. L eán y a, Pé t e r f i Má r ia, az iskola n ö v e n d é k e volt; a sz ab a d sá g sze rete te m ia tt e g y k o r b eb ö rtö n ö z ö tt T eleki B la n k á ró l szóló sz ín m ű b en lép ett fel.

A fasori fiúgimnázium Díszterme falában elhelyezett alapító levél aláírói legtöbbe szabadkőművesek voltak: d r. Bó ka y Já n o s, Gl ü c k l ic h Fr ig y e s, Zs il in s z k y Mih ályes mások. A szabadkőműves szellemet szolgálta a méltón világhíres természettudományos oktatás. A mai matematikai vándorgyűlések névadója, Rá t z Lá s z l ó, az iskola matematika-fizika tanára, később igazgatója volt, a Középiskolai Lapok szerkesztője. Kivételes egyéniségével megszeretette tanítványaival a matematikát. Még a világháború során a harctérről is matematikai példákat kértek tőle levélben a diákok.

Re n n e r Já n o s (1889-1976) részt vett Eötvös Loránd kutatásaiban, később az iskola igazgatója lett.

A kísérleti oktatás egyikúttörője volt. A Geofizikai Intézet munkatársa, idővel igazgatója volt.

Kossuth díjat kapott.

Mik o l a Sá n d o r (1871-1945) Eötvös Loránd tanársegédje, az iskola tanára, majd igazgatója volt.

Több kísérleti eszközt tervezett. A M ikola-csövet ma is használják az oktatásban Az Uránia tudománynépszerűsítő folyóirat munkatársa, szerkesztője, nagyon sok cikk írója. A középiskolai versenyeket Mikola Sándorról nevezték el.

A fiatalab b k o ro sz tá ly b ó l a K o ssu th -d íja s d r. Ve r m e s Mik l ó s fizik u s, és

LÉvius

Er n ő ö reg b ítette a fasori isk o la h írnevét. T ö k é lete se n felsz ere lt tan u ló i k ísérleti sz ertár állt a tan u ló k re n d e lk ez é sé re m in d a F aso rb an , m in d a D eák tére n F ila rszk y E rz sé b e t n a g y sze rű fizikai és m ate m a tik a i, és DR.

St e in e r t Ka ta lin k é m ia i ó ráih o z és a szak k ö rö k h ö z .. E n n ek a tanári te stü le tn ek k ö sz ö n h ető a sok, term ész e ttu d o m á n y o k b a n k itű n ő tanítvány: A F a so rb a n tan u lt Ha a r Al f r é d m ate m a tik u s, KANDÓ Ká l m á n, a v a sú tv illa m o sítá s ú ttö rő je, Ne u m a n n Já n o s, a szám ítá ste c h n ik a n agy alakja. R óla azt m o n d ták , ho g y mások azt oldanak meg, amit tudnak, Neumann János azt, amit akar. SZILÁRD LEÓ a to m fiz ik u s, Te l l e r Ed e ato m fiz ik u s, Wig n e r Je n ő N o b el d íjas fizikus az isk o la leg n ag y o b b h írn é v re szert te tt n ö v e n d é k ei k ö zé tartoztak.

A fasori g im n á z iu m h íre s diákjairól szo b ro k k al em lé k ez ik m eg. Mo r a v c sik Gy u l a, Kl a n ic z aY Sá n d o r, To l n a i Vil m o s, Ried l Fr ig y e s, Le h r Al b e r t n e m c sa k p e d a g ó g u sk é n t v o lt kiváló, han em az irodalom tö rté n eté n ek leg n ag y o b b jai k özé is tartozott.

Az Arany János önképzőkör tanárelnöke hosszú éveken át Lehr Albert, utóbb Remport Elek, akik

10.23716/TTO.19.2012.22

(5)

Ra f f a y SÁNDOR,stb. Ezért vált olyan sok fasori diák a magyar irodalom jelesévé: BÓKAY Já n o s, Fe n y ő Mi k s a, He i n r i c h Gu s z t á v, Ho r n y á n y s z k y Vi k t o r, .Ig n o l t u s Hu g ó, Kö r m e n d i

Lá s z l ó, Ku b i n y i Fe r e n c, Lö v i k Ká r o l y, Lu k á c s Gy ö r g y, Pu l s z k y Ká r o l y, d r.Sz e p e s s y

Gy u l a, Sz é n á s s y Sá n d o r, Wo l f n e r (Fa r k a s) Pá l, a Deák tériek közül: Ör k é n y Is t v á n, Fa l u d y Gy ö r g y, stb. Legtöbben közülük szabadkőművesek voltak.

S ok kiv áló o rv o s, fö ld rajz- és term ész e ttu d ó sk erü lt ki a ta n ítv á n y o k közül: BÓkay Ár p á d és JÁNOS, Pe t r i Gá b o r sebész, St ein Ár m in, Te l e g d y Ró t h Ká ro ly, Zim m e r m a n n Ág o s t o n, Zsig m o n d y

Bé l a,. A k á rc sa k a D e á k téren Gl o c k Kl á r a, a F a so rb a n Opp e l Im r e is n em eg y teh e tség e t fed e z e tt fel és tám o g ato tt. A sz ab ad k ő m ű v es B e n c z ú r G y u láró l e ln ev ezett k é p z ő m ű v é sze ti k ö r n ag y sik errel m űködött.

A z e n eo k ta tá st Kr á l ik Je n ő, m ajd Pe s k ó Zo l t á n, a faso ri tem p lo m o rg o n istája és k a rn a g y a látta el. P e sk ó Z o ltá n szerv ezte az iskola p e z sg ő zenei életét. S ik eresen m ű k ö d ö tt a g im n áziu m énekkara.

A Dal-és Zeneegylet élén h o sszú id ő n át R á tz L ászló állott. Weltn er Je n ő a D eák téri le á n y g im n á z iu m én ek tan ára v o lt, a Lutheránia vegyes kórus karnagya.

A fasori diákok közül többen lettek képzőművészetünk és zeneéletűnlk kiválóságai. Fé n y e s Ad o l f, Kl a d v in k ó Vil m o s, Ku m w a ld Cé z á r festők, L ux El e k és Mo ir e t Öd ö n szobrászok, a 2012- ben százéves Pe s k ó Gy ö r g y orgonaművész, akiről az iskolai kórust 2012-ben elnevezték, az országos ünnepségek idején lett volna 100 éves Tá t r a i Vil m o s, hegedűművész, Tr a jt l e r Gá b o r

orgonaművész. A hírességek között kell említenünk Pe c z Sa m u í, a Műegyetemi tanárát is. A z említettek legtöbbje 192o előtt szabadkőműves volt.

A szülők nagy egyetértésével két nyelv volt kötelező a latinon, korábban a görögön kívül: az angol, a francia, német vagy olasz közül.

A sokoldalú képzés eredménye, hogy az ipar olyan nagyságává nőttek a diákok, mint Ma u t h n e r

Öd ö n, b u d a i Go l d b e r g e r Le ó és Sá m u e l, a magyar szabadkőművességnek is köztiszteletben álló, áldozatkész tagjai.

Politikai életünk kiválóságai között is több szabadkőműves volt, mint pl. Ra k o v s z k y Is t v á n.

Voltak közöttük a szabadkőművesség vezetői is.

1952-ben megszűnt az evangélikus egyháza mindkét iskolája, jogutód nélkül. Kártérítést az egyhát nem kapott. A rendszerváltozás után, 1989-ben a fasori, majd 1993-ban a Deák téri iskola újra megnyitotta kapuit, és azóta működik.

Itt mondok köszönetét az Evangélikus Levéltár munkatársának, Rózsának azért, hogy saját kutatásai adatait önzetlenül rendelkezésemre bocsátotta.

1. kép régi felvétel a Deák téri iskola épületéről

(6)

IRODALOM:

1. C onfessio 1989/4. 46 53. oldal.

2. Batizfalvy Ist v á n: A z ágostai hitvallású evangélikus története 1896

3. Hittrich t ÖDöN:yíz evangélikus gimnázium első száz esztendejének története. B udapest, 1923.

A szerző hozzáférhetősége:

Dr. Berányi Zsuzsanna Ágnes

m atematikus, a történelem tudom ány kandidátusa e-mail: bermatsz@ gmail.com

2. kép szabadkőműves jelvény, anyaga: ezüst, átmérője: 36 mm (az MNM szívességéből)

10.23716/TTO.19.2012.22

Ábra

2. kép szabadkőműves jelvény,  anyaga:  ezüst,  átmérője:  36  mm (az MNM  szívességéből)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Azt is látni kell, hogy a körülmények is kedveztek ilyen típusú munka- erő-prognózisok előállításához, hiszen akkori- ban az országban elméletileg pontosan lehetett tudni

A kontroll tevékenységek mûködési hatékonyságát rendszeresen értékelik, de a folyamat nem teljesen dokumentált. A kontroll hiányosságokat feltárják, és kellõ

E hosszadalmas bevezetés épp arra szolgált volna, hogy az örömről kérdezhes- sem, kedves Székely János.. Az utóbbi években megjelent műveinek, drámái be- mutatóinak

Önök jól tudják, hogy mi, Várady Jánossal együtt egy szerzetesi közösség, a Jézus Társasága tagjai vagyunk. E közösségben minden felelősséget az elöljáró visel, és a

hívő kéri a keresztséget. A szadduceus-párti papok el- fogat ják őt Jánossal együtt s a szanhedrin színe előtt kérdőre vonják kettőjüket. Péter a vádlóinak szemébe mondja,

Abban viszont utolsó mondata igaznak bizonyult, hogy Juhász Gyula életműve már ekkor a magyar költészet örök csillagrendszerébe illeszke- dett.

táblázat: Az innovációs index, szervezeti tanulási kapacitás és fejlődési mutató korrelációs mátrixa intézménytí- pus szerinti bontásban (Pearson korrelációs

Mátyás János Ferencsik Jánossal, Kocsis Zoltánnal és Ránki Dezsővel a HUNGAROTON Rottenbiller utcai Stúdiójában (Kresz Albert felvétele).. Mátyás János Ferencsik