MISKOLCZY AMBRUS
George Barit a román —magyar szövetségért 1848-ban
G . B a r i j mindenekelőtt a r o m á n nemzeti újjászületés követelményeit a széles közvéleményben tudatosító — brassói — sajtó (a Gazeta de Transilvania és vasár- n a p i melléklapja, a Foaie...) szerkesztőjeként kapcsolódott be a nemzeti mozga- lomba. Kortárs levelek és emlékezések tucatját idézhetnénk arra, miszerint l a p j a i v a l szinte ő tette a legtöbbet a r o m á n közvéleményben 1848 eszmei-gyakorlati előkészí- téséért; a m a g y a r korona j o g á n a Habsburg birodalomhoz tartozó nagyfejedelem- ségben; Erdélyben, éppúgy m i n t az orosz-török protektorátus alatt á l l ó d u n a i r o m á n fejedelemségekben; Havasalföldön és Moldovában. D e 1848 tavaszán és n y a r á n nem- egyszer éppen azok bírálgatták állásfoglalását, a k i k később ismét a legnagyobb el- ismeréssel nyilatkoztak róla.
1880-as években írt visszaemlékezéseiben B a r i t se nagyon mentegette m a g á t , i n k á b b elhallgatta 1848-as szereplésének mozzanatait. Hiszen ekkor a r o m á n köz- v é l e m é n y zömében m á r S. B á r n u t i u n a k , a balázsfalvi g i m n á z i u m és teológia volt
filozófiatanárának — a m a g y a r nemzeti mozgalommal v a l ó együttműködés lehető- ségét mellőző — állásfoglalásán mérte az egykori irányzatokat. A z az állásfoglalás volt tehát a mérce, amelynek állítólagos „egyoldalúságát" Barit, ha n e m is m i n d e n leegyszerűsítéstől mentesen, 1848 tavaszán többször szóvá tette, s mellyel később se nagyon tudott fenntartás n é l k ü l azonosulni.
N e m értette volna meg B a r i t B á r n u t i u szállóigévé v á l t jelszavainak m é l y és igaz emberi értelmét? Azt, hogy „nincsen szabadság nemzetiség n é l k ü l " , vagy „nem- zet n é l k ü l a köztársaság is csak átkozott zsarnokság" — a m i b ő l Jászi Oszkár 1912-es könyve szerint is „sokat igazolt a történelem".
Ügy tűnik, Barit m i n d e z t nagyon is megértette, hiszen a r o m á n és az együtt élő nemzetek anyanyelvhasználati jogait éppúgy követelte, m i n t B á r n u t i u . T a l á n azt n e m értette volna meg Barit, a m i t Bárnutiu azonnal, hogy az adott erőviszonyok mellett Erdély és Magyarország küszöbön álló u n i ó j a j ó a l k a l o m is lehet az erdélyi r o m á n nemzeti követelések érvényesítésére?
Ezt is megértette, és mégsem követelte azt, a m i t B á r n u t i u a legfontosabbnak tartott, a „román nemzet elismerését politikai értelemben". E követelés é p p ú g y jelenthette a m a g y a r asszimilációs törekvések elhárításának és a nemzeti egyen-
jogúság követelményének igényét, m i n t az asszimiláció lehetőségének elvi megala- pozását r o m á n nemzetállami keretek között a r o m á n többségű Erdélyben. T a l á n éppen ez ellentmondásos jellegében rejlett a b á r n u j i u i program sikerének titka, .amelyből ki-ki a m a g a mértéke szerint érthetett.
B a r i j konkrét követelései n e m maradtak el B á r n u t i u követelései mögött, de a r o m á n nemzeti önrendelkezési jog érvényesítésének olyan f o r m á i t és eszközeit ke- reste, amelyek m i n d e n f a j t a nemzeti elnyomás lehetőségét k i z á r v a biztosítják a r o m á n és magyar nép szövetségét.
Baritot Brassóban, B á r n u t i u t Nagyszebenben érte a forradalom. A z évszázados versengésre visszatekintő két város 1848 tavaszán ismét szembe került egymással.
Brassó szász polgársága a „Kronstadt voran" jelszavával tűzte k i a városházára a piros-fehér-zöld „uniótrikolort", félreérthetetlenül kifejezésre j u t t a t v a azt, hogy n e m kér a fekete-sárga színekben p o m p á z ó Nagyszeben fennhatóságából. A h a l a d ó bras- sói szász polgárság a szebeni antiunionisták szász közjogi territoriális a u t o n ó m i á t
• célzó követelésével és a szebeni sajtó „nemzetiség biztosítását" követelő frazeológiá- jával a polgári liberális államrendszer municipalisztikus v á l t o z a t á n a k követelését
állította szembe, hangsúlyozva, hogy ilyen alkotmányosság egyben biztosítja a nem- zetiséget is.
Barit gyakorlati-politikai' tevékenysége m á r p á l y á j a indulásától a d u n a i fejede- lemségek nemzeti ellenzéki m o z g a l m á n a k célkitűzéseivel egybehangzóan bontakozott ki. A 40-es évek második felétől közeledett a magyar liberálisokkal v a l ó együtt- m ű k ö d é s gondolatához, éppúgy, ahogy később a havasalföldi forradalmat vezető Bálcescu és társai a párizsi lengyel Czartoryski vezette emigrációval együttműködve egy r o m á n — m a g y a r szövetségre építendő d u n a i konföderáció lehetőségét p r ó b á l t á k egyre konkrétabb elképzelésekbe önteni. E szövetség létrejöttét is elő akarta segí- teni Barit, sokkal következetesebben, m i n t A. T. Laurean, a havasalföldi megbízott, a k i t Bálcescu — 1852-ben diktált feljegyzései szerint — azzal az utasítással k ü l d ö t t Erdélybe, hogy „ne szakítsanak a magyarokkal, ugyanakkor foglaljanak állást a ro- m á n o k jogai mellett, igyekezzenek megértetni a magyarokkal, hogy egyesülésük a r o m á n o k k a l m i n d k é t nemzetiség megmentését jelenti". Barit úgy vélte, hogy az el- kerülhetetlenül megvalósuló német egység várható kelet-európai hegemonizálási szándékai „Magyarországot, Slavo-Croatiát, Dáciát és Poloniát arra intik, hogy egye- süljenek, genetikus (azaz, etnikai) nemzetiségüket kiegészítsék, és egymás közt szö- vetkezzenek". (Foaie, ápr. 10.) Névtelenül megjelent röpiratában pedig ö n á l l ó erdélyi diéta fenntartását követelte, azaz Erdély autonómiáját, Erdély és Magyarország u n i ó j á n a k megvalósulása esetére is. A z Egyesült Á l l a m o k és Svájc p é l d á j á v a l érvelt, de nem követelt közjogi territoriális autonómiát. Sőt, a politikai nemzetet célzó törekvésekben egyenesen rosszallotta ezt a burkolt szándékot, mintegy cáfolatául a n n a k az e század elején divatozó nézetnek, mely a nemzeti öntudat mércéjét a közjogi-territoriális nemzeti a u t o n ó m i a követelésének elfogadásában látta. Barit tisztán gyakorlati szempontok (földrajzi helyzet, lehetőleg azonos nemzetiségi össze- tétel) figyelembevételével felépített 80 000—100 000 főnyi lakosságú a u t o n ó m köz- igazgatási egységek (az ő kifejezésével „kantonok", „tartományok") felállításában l á t t a a megoldást, melyek közigazgatását természetesen a többség nyelvén vezet- nék, de a kisebbségnek is biztosítanának közéleti nyelvhasználati jogokat. A z ország- gyűlési képviselőket n e m előre meghatározott feltételek szerint, m i n t egy rend, vagy egy nemzet képviselői választanák, h a n e m a modern választókerületi réndszer elvei a l a p j á n . R ö p i r a t a szerint 40—50 ezer lakos — „a kanton egész népe, m i n t Észak-Amerikában, vagy Franciaországban" — választana egy képviselőt. Ez a de- mokratikus alapokon felépülő önkormányzati rendszer szinte v a l a m e n n y i későbbi konföderációs tervnek a közös mozzanata. Barit gyötrő kételyei ellenére úgy vélte, hogy sikerült pontosan k ö r ü l í r n i a az erdélyi r o m á n nemzetiség biztosítását; a poli- tikai nemzetet, a „nemzeti lét"-et célzó követelésekben megfogalmazott igényeket kielégítő intézményrendszert. A r r ó l akarta meggyőzni a közvéleményt, hogy a pesti 12 pontban kilátásba helyezett v í v m á n y o k biztosíthatják a nemzetiséget. Hiszen a
„legalsóbb fokozattól" a „legfelsőbbig", a tisztviselőktől a „miniszterekig" a törvé- nyek által biztosított felelősség „ m i n d e n zsarnoki törekvést ellensúlyozni képes joggyakorlatot" tesz lehetővé. (Foaie, ápr. 24.) A z erdélyi románság fennmaradásá- n a k biztosítékaként még k ü l ö n hangsúlyozta a Kárpátokon túli r o m á n nemzeti meg- ú j u l á s lehetőségét (Foaie, m á j . 1.), miközben egész sor cikkben szólította forrada- l o m r a a d u n a i fejedelemségeket. A z erdélyi románság nemzeti önrendelkezését a pesti 12 pont érvényesítésének igényével kapcsolta össze. „Európa h a l l a t á r a " hir- dette, „hogy az erdélyi románok csakis azzal fognak tartani, aki megvalósítja ezeket a szent emberi és politikai polgári jogokat", melyek Magyarországon „valamennyi b á r b á r zsarnoki és elnyomó kiváltságot megtörtek". (Foaie, ápr. 24.)
De csak Magyarországon, Erdélyben még n e m ! S ha 48 áprilisának végéig szinte m i n d e n k i úgy vélte, hogy Erdély és Magyarország elkerülhetetlenül közelgő u n i ó j a készen hozza a polgári átalakulás vívmányait, és a r o m á n programok zöme is az u n i ó t a szabadság zálogaként köszöntötte, s B á r n u f i u kivételével még a legradikáli- sabbak is csak az u n i ó feltételeit p r ó b á l t á k körülírni, m á j u s elején az u n i ó meg- h i ú s u l á s á n a k lehetősége a nemzeti fejlődés kivívásának ú j ú t j a i t villantotta meg a r o m á n nemzeti mozgalom előtt, hiszen látszólag úgy tűnt, hogy Bécs a m á j u s köze-
pére halasztott balázsfalvi r o m á n nemzeti gyűlés állásfoglalásától teszi m a j d füg- gővé Erdély sorsát. A birodalmi centralizációra törő u d v a r i k ö r ö k ugyanis n e m a k a r t á k feladni Erdélyt, amely nemcsak a m a g y a r k o r m á n y elleni fellépésre biz- tosított hátországot, h a n e m a tervezett balkáni terjeszkedési politika b á z i s á u l is szolgált. A z erdélyi m a g y a r konzervatív arisztokrácia részéről is többen kapcsolatot kerestek a r o m á n vezetőkkel. A kolozsvári lapok közvéleményt riasztó k ü l ö n m e l l é k - lete szerint, n e m f u k a r k o d t a k ígéretekkel; „ v a l a m i t csak emlegetnek s k é r n e k a z oláhok, m i n d e n t meg kell ígérni a r r a az esetre, h a m e g b u k i k az u n i ó " , csakhogy a
„ j ó császár" mítoszt és a székely és r o m á n határőrséget felhasználva a m í g lehet, .elodázzák a jobbágyfelszabadítást. A Béccsel v a l ó kapcsolataikat olyan j ó l k a m a -
toztató nagyszebeni szász vezető k ö r ö k a románság törvényes negyedik p o l i t i k a i nem- zetté tételét szorgalmazták. Félreértések elkerülése végett a sajtóban is h a n g o z t a t t á k , hogy n e m területi a u t o n ó m i á t k í n á l n a k , mint azt a kor politikai gondolkodása álta- lában a politikai nemzet f o g a l m á v a l társította, h a n e m a rendi erőviszonyok n é m i módosításával országgyűlési képviseletet egy szavazattal a h á r o m törvényes r e n d i
„nemzet" (magyar, szász és székely) egy-egy szavazata mellett így biztosítva a bécsi uralkodó körök tényleges befolyását. S a helyzet komolyságát csak fokozta az a tény, hogy közeledett a karlócai szerb és a liptószentmiklósi szlovák n e m z e t i gyűléssel k ö r ü l b e l ü l egyidőre, m á j u s közepére kitűzött, egységes r o m á n á l l á s p o n t o t leszögezni hivatott, balázsfalvi nemzeti gyűlés.
A z 1848. áprilisi osztrák alkotmány sem tévesztette el a h a t á s á t ; a „nemzetiség biztosítását" helyezte kilátásba, látszólag tehát azt, a m i t a m a g y a r nemzeti m o z g a l o m az áprilisi törvényekben elmulasztott. De. meghatározta a r o m á n értelmiség állás- foglalását az is, hogy radikálisabbjait a magyar nemesség h e g e m ó n i á j á t és pozí- cióját féltő zöme a nyers h a t a l o m eszközeivel p r ó b á l t a leszorítani a porondról. így, az u n i ó előtt tornyosuló akadályok l á t t á n , az erdélyi r o m á n nemzeti m o z g a l o m b a n egyre erősödött az unióellenes magatartás. A kortárs P a p i u szerint B a r i t is csatla- kozott az unióellenes állásponthoz. Csakhogy a m i k o r P a p i u , könyvében az unionis- ták és antiunionisták állásfoglalását (érveiket dialogizálva) szembeállította, n e m je- lezte azt, hogy az unionista érvek többsége n e m p u s z t á n brassói r o m á n l a p o k b ó l , h a n e m onnan és közvetlenül Barit cikkeiből vett idézet.
Barit v a l ó j á b a n n e m utasította el az unió lehetőségét, sőt azzal egybehangzóan a r o m á n politikai nemzet híveinek meggyőzése érdekében annyiszor felhozott régi érvét is felelevenítette; „a nemzetiség letűnésétől m a m á r nincs m i t f é l n ü n k , a ter- mészet törvényei szerint ugyanis lehetetlenség egy nagyobb telt edény t a r t a l m á t egy kisebbe áttölteni". Egyéni állásfoglalását viszont alárendelte az egységes r o m á n állásfoglalás á l t a l a is hangoztatott követelményének, b í z v a abban, „ . . . h a a romá- nok Balázsfalván egyesítik eszméiket, olyan közvéleményt fognak alkotni, melyet sem a szuronyok, sem a m a i hízelgések nem f o g n a k megtörni." (Gazeta, m á j . 15.) S még akkor is, h a a balázsfalvi nemzeti gyűlésről — kortárs híradás szerint — a jobbágyfelszabadítás k i m o n d á s á n a k elmaradása m i a t t „sokan zúgolódva t á v o z t a k " , a 40 000 r o m á n , részint magyar és szász jobbágy megjelenése szilárd tömegbázist jelentett, és magabiztossággal töltötte el a román .értelmiséget, a fiatal radikálisokat.
„A nemzetiség érzetében való összeolvadás v a l a észrevehető" — foglalta össze információit a gyűlés „jó császárt" éltető hangulata m i a t t is aggódó Perényi, a ma- gyar kormánybiztos. V a l ó j á b a n a gyűlésen részt vevő osztrák tisztek császárhű han- gulatot szító magatartása, v a l a m i n t a tömegek császár i r á n t i hűségre v a l ó feleske- tése ellenére a r o m á n nemzeti mozgalom vezetői — k ö z t ü k B a r i t is — olyan kér- vényt fogalmaztak, amelyet úgy is lehetett értelmezni, hogy az n e m jelenti az u n i ó egyértelmű elutasítását, de azt mindenképpen, hogy az u n i ó létrehozásában a r o m á n nemzeti mozgalom is aktív részt követel.
Barit abba a küldöttségbe lépett be, amelynek a balázsfalvi kérvényt a kolozs- vári országgyűlés elé kellett terjesztenie. Ű t j a n e m váltotta be reményeit. Felkereste ugyan a magyar liberális ellenzék vezetőit, de hosszabb eszmecserére, hűségnyilat- kozatokon és megnyugtató szavakon kívül, nem került sor. A m a g y a r liberálisokat aggodalommal töltötte el az a hév, ahogy a balázsfalvi k ü l d ö t t e k közéleti és nyelv-
használati jogokat követeltek. S kísértett még a balózsfalvi gyűlés unióellenes han- gulattal párosult osztrák orientációjának emléke is. Létrehozták ugyan az uniót, az adott viszonyok között a polgári átalakulás, a jobbágyfelszabadítás egyetlen biztos zálogát, de az erdélyi liberálisok, félelmeiktől sarkallva, és a konzervatívoktól szo- rongatva olyan törvényeket hoztak, melyek a magyarországiakhoz képest sokban visszalépést jelentettek. S h i á b a sürgették a meggyőződéses unionista r o m á n o k a r o m á n s á g negyedik nemzetként való formális elismerését. Pedig elkészült egy ilyen törvényjavaslat. S m i u t á n csak egy unionista kanonok önigazolásra szánt, a 80-as években írt emlékirata említette, sokan még a kortársak k ö z ü l (a m ú l t század m á s o d i k felében is) kétségbe vonták a javaslat létezését. A történetírás pedig ez emlékirat i n f o r m á c i ó j á t i n k á b b kétes hitelű k u r i ó z u m n a k tartotta. A valóban el- készült, m á i g f e n n m a r a d t törvényjavaslat szerint: „Az oláh nemzetet ( . . . ) Erdély többi bevett nemzetei ezentúl egyenlő jogú és kötelezettségű testvéries besorolásukba szíves örömest befogadják, s hogy ezen nemzet régi oláh nevezete helyett, melyhez el- nyomattatás, és t ö b b n e m ű méltatlanságok emlékei köttetvék, ezentúl országgyűlési s egyéb közigazgatási, v a l a m i n t közéletbeni gyakorlatban is R o m á n nevezet használ- tassák . . . " S mindebből, sajnos, a r o m á n közvélemény megnyugtatására hivatott országgyűlési határozatba m á r csak a sérelmek elenyésztetését célzó rész került át, mely n e m volt elég ahhoz, hogy a 60-as években a r o m á n nemzeti mozgalom vezetői, k ö z t ü k Barit is> n e vessék fel ú j r a egy hasonló törvény követelését.
Barit nemcsak a kolozsvári országgyűlés, h a n e m 48 tavaszának tanulságait is összegezte a n n a k hangsúlyozásával, „hogy a r o m á n nemzet sorsát Bukarestben és Ia?i-ban döntik el, n e m pedig Kolozsváron, sem Balázsfalván, sem B u d á n " . (Gazeta, j ú n . 8.) A k i u t a t a készülőfélben levő havasalföldi forradalom sikerében látta. Lap- j á b a n egyre-másra közölte a saját és mások nyilatkozatait, melyek a d u n a i fejede- lemségeket forradalomra szólították. Még az erdélyi r o m á n o k fegyveres támogatását is kilátásba helyezte a fenyegető cári intervenció ellen. Bízott abban, hogy a cári abszolutizmus elleni összefogás szükségességének a felismerése elősegítheti a „ter- mészetes szövetségesek", a r o m á n o k és magyarok tartós együttműködését. A z erdélyi és magyarországi románság sorsát érintő fejleményeket is abból a szempontból mérlegelte, hogy elősegítik-e, vagy h á t r á l t a t j á k a r o m á n — m a g y a r szövetség ügyét.
Hangsúlyozta, hogy „az ú j magyarországi és erdélyi törvények megsemmisítették v a l a m e n n y i r o m á n és m á s népet elnyomó törvényt", hogy ezek a balázsfalvi gyűlés kérvényének „összes pontjait valóra váltották, a szó legszorosabb értelmében vett nemzetiség kivételével". (Gazeta, 1848. j ú n . 26.)
Barit több cikkben üdvözölte a jobbágyfelszabadítást, k ü l ö n kiemelve a n n a k m i n d e n nemzeti elfogultságtól mentes jellegét. És az eddig elért v í v m á n y o k birtoká- b a n közéleti (országgyűlési választásokban való) részvételre ösztönözte az egyre i n k á b b passzív ellenállásra h a j l ó r o m á n közvéleményt, mert „higgyük el, hogy sor- s u n k és j ö v ő n k annyira kapcsolódik más nemzetekéhez, hogy egyik sem nyerhet semmit, hogy n e k ü n k ne adna". De n e m titkolt rosszallással fogadta azt, hogy a magyarok mindenekelőtt a magyar nemzeti fejlődés feltételeinek megteremtésén fáradoztak. Nemegyszer keserűen fakadt ki a r o m á n parasztság és a m a g y a r ható- ságok konfliktusai l á t t á n . S ha kétségesnek t ű n t azon következetes polgári reformok megvalósulásának reménye, amelynek valóra v á l t á s á n a k hitével határolta el magát a politikai nemzet elismerését követelő irányzattól, akkor ő is m á r a „nemzetiség biztosítását" követelte. D e még m i n d i g az Egyesült Á l l a m o k és Svájc p é l d á j á v a l érvelt. Bízott a b b a n , hogy a havasalföldi forradalom k o r m á n y á n a k küldöttei ked- vezőbb fordulatot v á l t a n a k k i a magyar k o r m á n y erdélyi politikájában. A küldöttek azonban m á r 48 szeptemberében a r o m á n nemzeti egység megvalósításához szük- séges támaszt és a közelgő cári fellépés elleni védelmet Bécsben keresték, ha n e m is a császár környezetében, de a liberálisnak vélt parlamentben.
Erdélyben is egyre éleződtek az ellentétek. S a m i n d e n r ő l jól értesült Barit most csupán a szemlélő szerepét vállalta. „Nagyon kevés í r n i v a l ó m m a r a d t — írta egyik levelében 48 szeptemberének elején —, mert l a p j a i m lépésről lépésre követik összes eseményeinket, a d r á m a egész k i b o n t a k o z á s á t . . . " Mindaddig, m í g B e m csapa-
tai ki n e m űzték a császári csapatokat Erdélyből. E k k o r Barit is menekülésre s z á n t a el magát. 1849 n y a r á n m á r Bálcescu közvetített a m a g y a r k o r m á n y és az erdélyi nyugati-havasokban harcoló r o m á n o k között, ö írta alá Kossuthtal a „megbékélési tervezetet", mely leszögezte, hogy „a magyar és r o m á n n e m z e t n e k . . . egy zászló alatt kell harcolnia a s z a b a d s á g é r t . . . " . A z ő tevékenységének is eredménye, hogy a magyar országgyűlés végül elfogadta — igaz, csak Szegeden, a szabadságharc utolsó n a p j a i b a n — a nemzetiségi törvényt. A z elsőt E u r ó p á b a n , a m i k o r m é g a z együtt lakó nemzetek jogvédelme soknemzetiségű á l l a m keretein belül ismeretlen volt. A nemzetiségi törvény azonban csak félmegoldás lehetett; pajzs az esetleges önkény ellen és az érintett nemzeti mozgalmak őszinte együttműködési s z á n d é k á n a k ígérete. Szerzői sem szánták többnek.
A kérdés igazi megoldását az 1848-as társadalmi v í v m á n y o k továbbfejlesztésé- ben, az alkotmányos á l l a m demokratikus kiépítésében, a közösen k i v í v a n d ó szabad- ságok védelmében egymásra utalt nemzetek szoros — a nemzeti elnyomás lehető- ségét kiküszöbölő — konföderatív szövetségében látták. Törekvéseik az 1848—49-es nemzetiségi érdekegyesítési kísérletek folytatásaként a f o r r a d a l m i e m i g r á c i ó k erő- feszítéseiben öltöttek testet.
S Barit is — mielőtt végleg a passzív ellenállást választotta volna a dualizmus- sal szemben — 1848-as állásfoglalásához híven, az együtt élő nemzetek szabadság- mozgalmainak szövetségéért küzdött. „Nem a k a r u n k egyéni szabadságot n e m z e t i szabadság n é l k ü l " — fogalmazta meg tömören a 60-as években a r o m á n nemzeti követelések egységes egészbe foglalásának rendezőelvét, többször kifejtve azt is, a m i 1848-ban is vezette, hogy a szabadság feltételét az ö n k o r m á n y z a t r a é p ü l ő polgári alkotmányosságban látja, amely hatékony eszközöket biztosít az együtt élő nemze- tek jogos törekvéseinek érvényesítéséért. Ezért fordult szembe a 60-as évek elején a főpapi vezetés alá került erdélyi r o m á n nemzeti m o z g a l o m főirányzatával, a m i k o r vállalták a részvételt az összbirodalmi parlamentben. Ezért ösztönözte az erdélyi románságot szövetségre a zászlót bontó magyar demokratikus függetlenségi mozga- lommal, hangsúlyozva, hogy a n n a k programja, a Kossuth által hirdetett, t o v á b b á alkotmánytervezeteiben is lefektetett „tiszta d e m o k r á c i a " és „federalizmus" „ m i n d - ezen népeknek biztosítja szabad nemzeti fejlődését, amelyek rendelkeznek a nem- zeti élet feltételeivel". (Gazeta, 1867. nov. 22.)
Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a bariéi törekvések lényeges m o z z a n a t a i mennyire fellelhetők m i n d e n olyan törekvésben, mely a m ú l t tapasztalatait az ú j alapokra épülő j ö v ő szolgálatába akarta állítani, mindenekelőtt a kossuthi prog- ramban, de azok törekvéseiben is, a k i k az ún. „nemzetiségi kérdésre" őszintén és siker nélkül keresték a megoldást a dualista Magyarország korlátai között. H i á b a épültek a h í d pillérei, ívei m á r n e m értek össze. A legkülönbözőbb és legszerteága- zóbb tényezők kölcsönhatása folytán elmaradt, a m i r e B a r i t 1861-es, újévet köszöntő cikkében buzdított: a „függetlenségük kivívására szövetkezett elnyomott nemzetek felkelése".
A dualista á l l a m nemzeti elnyomásra is lehetőséget n y ú j t ó keserű tapasztalatai- n a k hatására pedig ezek a törekvések is feledésbe merültek.
