Europeana felhasználói szabályzatát.

A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek.

A dokumentum használatával elfogadom az

Europeana felhasználói szabályzatát.

MAGYAR-ZSIDÓ

OI(LEVÉLTÁR

VII. XOTET

1725-17Ü

SZERKESZTETTtK ts KIADTÁK

GRŰNVALD FÜLÖP

^ÉS

SCHEIBER SÁNDOR

BUDAPEST 1963

MAGYAR-ZSIDÓ

OKLEVÉLTÁR

VII_ KÖTET

MONUMENTA

HUNGARIAE JUDAICA

TOMUS VIr.

CONSClUPTlONES JUDAEORUM HUNGARIAE

l725-1748

ADlUV ANTIBUS

v. EMBER, A. T. HORVÁTH,J. PATAKI

HEDEGERUNT ET EDIDEHUNT

PHILIPPUS GRŰNVALD

ET

ALEXANDER SCHEIBER

BUDA PESTINT 1963

MAGYAR-ZSIDÓ

, ,

OI(LEVELTAR

VII. KÖTET

AZ ELS(5 OnSLÁGOS ZSIDÓ CONSCRIPTIÓK

1725-1748

EMBER GYŰZŰ, HORVÁTH A. TIBOR, PATAKI JÁNOS

KÖLHEM(jKÜDÉSÉVEL

SZEHKESZTETTÉK ÉS KIADTÁK

GRÜNVALD FÜLÖP

^ÉS

SCHEIBER SÁNDOR

nUDAPEST 1963

A MAGYAR IZRAELITÁK ORSZÁGOS KÉPVISELETÉNEK KIADÁSA

EL(5SZÓ

ADALÉKOK A MAGYAR ZSIDÓSÁG TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ A XVIII. SZÁZAD ELS6 FELÉBEN

A magyarországi z.sidóság településtörténete még megírásra vár. E munka elvégzéséhez nyújt forrásanyagot a jelen kiadvány. Oklevéltárunk előző kötetei is tartalmaznak ugyan számos adatot azsidók bevándorlására a magyar hazába, itteni letelepedésükre és községeik alakulására, azonban az egész országra kiter- jedő, vármegyék szerint történt számbavételéről az itt közöltekben kapunk elő- ször hivatalos adatokat. Ezzel megismerjük a zsidóság legnagyobb számú és legmaradandóbb, immár negyedik betelepedését a Kárpátoktói övezett országba.

Attekintve a zsidóság településtörténetének egész folyamatát magyar földön, a legrégibb időtől kezd ve négy kerszakot különböztethetünk meg*. A római Pannóniában, a dunai Iimes mentén, a Ill. és IV. században szíriai, kisázsiai zsidók jelenlétére mutatnak afennmaradt feliratos, jelképes emlékek. E csekély számú települések folytonosságukat nem tudták megőrizni ; a népvándorlás századaiban eltünnek. Csak újabban előkerült szöveges kőemlékek hírdetik egykori létüket.

A magyar középkorban, a XII. századtól követhetjük újabb zsidóbevándor- lás nyomait; királyi oltalom tette lehetövé, hogya kialakuló városokban elhe- lyezkedhessenek a Dél-Németországból bevándoroltak. Nagy Lajos király vallási türelmetlenségből fakadó kiutasító végzése csak rövid néhány évi megszakítást jelent a magyarországi zsidóság középkori településtörténetében. A moháesi vész és azazbkövető zavarok, belső háborúk vezettek a már akkor századok óta fennálló városi zsidó gyülekezetek gyors puszbulásához (Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Sopron, Pozsony, Nagyszombat.).

A harmadik a török uralom alatti Magyarország és az erdélyi fejedelemség területére történt bevándorlás kerszaka. A felszabadító háború győzelmei

(1683-169D) és az önálló erdélyi fejedelemség bukása zárják le ezt a kort.

*

A magyarországi zsidók településtörténetével foglalkozó munkák, a települések sorrendjében:

Scheiber Sándor: Magyarországi zsidó feliratok. Budapest, 1960. .

Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon. I. Budapest, 1884. XI. függelék:

Magyarország zsidó községeinek s a magyarországi zsidóságnak létszáma a mohácsi vész előtt.

Büchler Sándor: Zsidó letelepedések Magyarországon a mohácsi vész után. Magyar Zsitló Szemle X. 1893. 315-329, 370-387.

Acsády Ignác: A magyar zsidók 1735-58-ban. Izr, Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve.

1897. 173-188.

Marton. Ernő: A magyar zsidóság családfája. Kolozsvár, 1941.

Grisnuald. Fülöp: A zsidó települések múltja magyar földön. Klny. az Ararát 1942.

Évkönyvéből. -

5

A negyedik bevándorlási folyamat akkor indult meg, amikor a hosszas török harcok, a százados nemzeti küzdelmek, majd a pusztító járványok után nagyrészt elnéptelenedve került az ország a Habsburgok birtokába. Valóban új honfoglalás vált szükségessé az ország benépesítésére és gazdasági fejlesztésére.

Ebben várt feladat az aránylag csekély számú zsidóságra is.Akor merkantilista eszméi akkor már terjedőben voltak ésaz egyes nyugati államok példái hatottak, mikor a nagybirtokos főurak alkalmat nyújtanak a zsidóság letelepedésére és a gazdasági életben való bekapcsolódásra. Az ol'szág főúri vezetői nem követték a Kollonich érsek befolyása alatt ki dolgozott újjáépítési tervet (Einrichtungs Werkh des Königreiche Hungaren, H(89), amelyben azt ajánlja, hogya Magyar- országon meglehetős számban élő zsidóságot lassanként ki kell vonni a)';országból és ahol jelenleg még nincsenek, - így különösen az újonnan szcrzet.tterületekre - ne is fogadják be őket.

Mint ismeretes, a felszabadító háborúk utáni nagy telcpítési akciók kettős irányúak voltak. Egyrésl,t a)'; ország sűrűbb népességű határterületeiről, ahol a dúló háborúk a jobbágy-Iakosságot nem csökkentették oly nagy mértékben, indult meg az ország belseje felé. Itt a telépítéssel foglalkozó nagybirtokosok kedvező életlehetőséget nyújtottak a bevándorlóknak. fásrészt a szomszédos országokból hívnak telepeseket az elhagyott területekre.

Ugyanezt a kettősséget állapíthatjuk megamagyarországi zsidóság település- történetének folyamatában e kerban. Itt is azt találjuk. hogy al, akkor már sűrűbb zsidólakta nyugati, észak-nyugati, majd észak-keleti határterületekről kezdődik meg beh úzódásuk az ország belsejében levő várrnegyékbe, másrészt azon han tudunk kisebb-nagyobb földesúri telepítésekről, elsősorban a szomszédos Morva- ésCsebországből, valamint egyes családok betelepítéséről az észak-keleti határvidék falvaiba lengyel területről,

Külön vizsgálat tárgyát alkothatná annak a kimutatésa, miként vált lehet- ségessé, hogy az első hivatalos összeírások a XVIII. század huszas éveiben már aránylag nagy számban mutatnak ki zsidó lakosságot a Dunántúl és az Észak- nyugati Felföld határmegyéiben.

1. A ])unántú'zlIyugati haiárezéli vál'megyéinelc GlJ8zf:rásai

A dunántúli hanárazéli vármegyéknek legrégibb, a XVIII. század huszas éveiből való zsidó összeírásai VaR,Sopron 6s Moson községeibcn 732 családot.

sorolnak fel. Vas vármegyeben 179 családfőt (1725), Sopron megyében 388 családfőt (1725) é" Moson megyében 1727-ben Hi5 családfőb.

Népsűrűség szcmpontjából jellemző, hogy Va" megyébcn, hol 5 községben laktak zsidók, Rohonc mezővárosban 152család, Szalónakori 15,Nérnetújvárotí,

7, Muraszombaton :1, Szentgotthárdon 2 van.

Sopron megyébcn Lakompakon 90, Kismartonban 95, Nagymartorrban 83, Németkeresztúrott 47, Kaboldon Bg, Lajtaújfalun (Neufeld) 30.

Mosonban Boldogasszony községben 53, Köpcsényben 42, Oroszvárott 43.

Annál meglepőbb a zsidóság nagy száma ezekben a községekben, ha összevetjük az 1715-ös és1720-ban végrehajtott hivatalo" összeíráaával, mely a helységekben az adózó lakosságot vette számba a zsidóság nélkül. így Rohoncon a 152 zsidó család mellett 210 volt a rnezőváros adózó lakossága.

6

Sopron megye hat népes zsidó községében a 384 zsidó család mellett 426 volt :az adózó nemzsidó háztartás.

Moson megyében a három 138 zsidó családot számláló községben 148 a nemzsidó adózó család.

Telcpüléstörténeti szempontból érthető, hogy felvetődik az a kérdés, honnan .és mikor költözöí.t be az országba ez az aránylag nagyszámú zsidóság . Nem

fogadható elaz afeltevés, hogy már a török időkbon élt itt "szép számú" zsidóság, mint maradványa a középkori városokból kiszorítottak leszármazottjainak.

Ide iktat juk az eddig ismert legrégibb kismartoni zsidó összeírást 1564-ből, noha ez a zsidó gyülekezet dicsekedhetik leginkább folytonossággal zsidó lakossága szempontjaból. Adóhátralék megállapítása céljából történt összeírása mindössze nyolc telepes családot talált :Hszeméllyel, amelyhez még hat idegen, magányos, kóborló zsidó személy járult. A nyolc állandó lakos közül kettő kismartoni születésű, három soproni, kettő kőszegi, egy morva származású. (M. Zs. O. II.

32 sz.] Hasonló összctótelű zsidóságot találunk a XVI. század második felében Nagymartonban, Kaboldon, Lakompakon. Csekély maradékai ezek a közép- kori soproni, kőszegi és kismartoni zsidóságnak. Ezekre utalva igazán írhatta a törvényhozás (1578): "Judaei ... ,qui in Hungaria paucissimi sunt, quo citius cmigrent; ad solvendum dicam ct alia onera subeunda, in duplo cogantur".

A törvény tehát még ezen kevesek kivándorlását is szorgalmazza kettős adóz- tatással. Mégis c jelentéktelen gyülekezetek alkották csiráit ama népesebb zsidó- községeknek, amelyekkel a XVIII. század első felében itt találkozunk. Szárrna- zásukat kutatva elsősorban Alsó-Ausztriából való bevándorláera gondolhatunk, ahol a Bécs városában kialakult zsidónegyed mellett a XVII. század folyamán egészsora keletkczett a falusi zsidó településcknek". Ezek ugyan még nem voltak igen népesek, a legnagyobbak sem számoltak többet 25-45 családnál. Ezekhez hasonlóak voltak a sopronmegyei községek ez időben, amelyekről említés tör- ténik az okmányokban (Kismarton 1623, Nagymarton 1(39). De már szervezett gyülekezetek, élükön zsidó bírákat találunk (Kismarton 1622, Nagymarton 1639).

Különben is ezen községek 1491 óta Ausztriához voltak csatolva, a II. Ulászló és Ill. Frigyes császár között létrejött szorződés alapján és csak] 647-ben kerültek vissza törvény alapján Magyarországhoz. Nagymértékű gyarapodáshoz jutottak azonban e zsidó községek, amikor 1. Lipót vallási elfogultságból Bécsból és Alsó- AusztriábólI670-71-ben az összeszsidókat kiutasította. Számos adattal támaszt- ható meg az a tény, hogy az Ausztriából száműzöttek részben Magyarországban találtak menedéket, jóllehet a császári rendelet onnan is távol akarta őkct tar- tani (D. Kau/mann: Die letzte Vertreibung der Juden aus Wien und Nieder- Österreich. Budapest, ]889. 190.). Sopron város közgyűlése lü75-ben panaszolja:

"Dass judcn-gesindel... in der nachbahrschafft sich hauffig zu vernichren anfangt.." Majd lü80-ban aközgyűlés nyilatkozatában megállapítja: "Es geschicht von den juden ein grosser überlauff. Es sind ihrer (j gemeine ... " ASopron városához közel fekvő Kémet Kereszturon 1672 előtt négy zsidó lakott, ez év szeptemberébcn - ahogya Kamaránál jelentik - újabb 24 család érkezett oda és ezeket Kövér Gabriel úr mcgtartotta. (M. Zs. O. Il. 136.sz.)

*

L. Moses : Die Juden in Niederösterreich Mit besonderer Berücksichtigung des XVII. Jahrhunderts. Wien, 1935.

7

Zsidók beköltözése természetesen mindenkor függött az őket befogadó hatóságoktói, illetőleg földesuraktól, akik megengedték ottani tartózkodásukat, végleges letelepedésüket és a szükséges oltalmat, biztonságot nyújthatták a jövevényeknek. A zsidóság településtörténetének ismertetésénél erre mindenkor tekintettel- kell lenni.

A nyugati határsáv városaiból a középkor végén kiűzött zsidóságnak ideig- lenes menedéket nyújtottak a szomszédoe várjószágok urai (b. Weiszpriach, Kis- marton és Nagymarton várura. hasonlóképpen Ecchius von Salm, pozsonyi várnagy, Jurisich Miklós, a kőszegi vár parancsnoka, aki azonban 1540-ben enge- dett a városi polgárság kéreimének és a zsidókat onnan kiutasította, jóllehet Kőszeg várának 1532-iki védelmében becsülettel megállták helyüket.)

A középkori városi élet viszonyaihoz szokott zsidók új lakóhelyeiken kény- telenek voltak a megváltozott életkörülményekhez alkalmazkodni. Sokan közü- lük, akik erre nem mutattak hajlandóságot, másutt, measze idegen ben kerestek maguknak megfelelő életlehetőséget. Jellemző a falvakban vieszamaradottakra, hogy az első időkben állatokkal és állati termékekkel kezdtek leginkább foglal- kozni. Nagyobb biztonság ésszélesebb gazdasági lehetőségek jutottak a községek zsidó lakóinak, mikor nagybirtokos, feudális urak jószágainak központjaivá váltak e helyek (Esterházyak, Batthyányak, Zichyek, Pálffyak). EJI urak, akik az ország legfőbb méltóságait töltötték be, befolyásuk kal el tudták érni, hogya zsidóságnak, mint jogtalan néposztálynak ("judaei .,. -Iurium Regni incapaces"

1647.Decr. II. Art. 91. §. 8.) mégis jutott valami oltalom. Gondolunk 1. Lipót király vedlevelérc a pozsonyi, mosoni és vasmegyei zsidók (a Sopron megyei zsidók felsorolása valamelyes okból kimaradt) részére. A nádori (Esterházy)

és Batthyány uradalrnak zsidóinak panaszára megrója a királyi levél e vár- megyék és azok területén fekvő városok (Pozsony, Sopron, Köszeg és Ruszt) lakóit a zsidók erőszakos megbántása miatt és védelmébe veszi őket azon meg- okolással: "Nos eosdom (judaeos) veluti nec dum e Regno nostro Hungariae praescriptos, sed tributaries Dominorum suorum subditos in Nostrarn Regiam, cum personis et rebus eorum universis recipimus." (1684.szeprember 6.M. Zs. O.

II. 153. sz.) Meglepően hangzik oz a rendelet azon uralkodótól, aki nem egészen másfél évtized előtt nemcsak Béosből és Alsó-Auaztriából űzte ki az összes zsi- dókat, vagy négyezer személyt, sőt még a volt elzálogosított határazéli terüle- tekról is, melyek időközben visszakerültek Magyarországhoz, el akarta őket távolítani. Ez utóbbi kiutasítás azonban csak néhány hétig volt érvényes (167l.

április 24-1671. augusztus 20.). Minden bizonnyal e vidék nagybirtokos urai eszközölték ki a magyar határmenti területekre vonatkozó kitiltó végzés hatály- talanítását. Iaguk a főurak a népesebb zsidó községek lakóinak külön kivádtság- levélben szabták meg jogaikat éskötelességeiket. A legrégebbi ek ezen kiváltság- levelek közül, melyeknek szövege ránk maradt, gr. Batthyány Ádám vedlevele 1687. (Schutzpunkte) B6 névleg megnevezett zsidó család részére, akiket rohonci birtokán alattvalóként elhelyez, két évvel később a beekói uradalom jószág- igazgatója II vágújhelyi zsidó családdal állapodik meg. Esterházy Pál nádor 1690-ben 50 nikolsburgi zsidóval részletes szerződést köt, megengedi, hogy a várához tartozó majoreágban húsz házat építhetnek. Ezen kismartoni, tizenhét pontba foginit szerződés szolgál mintául az Esterházy-uradalom többi zsidó községének (Köpcsény, 1692. Nagymarton, W94. Boldogasszony, 1714. Kabold, 1718.Lajtaujfalu, 1720. Németkeresztúr, 1130.) Itt említendő még Pálffy Mik- 8

lós országbíró vedlevele a Pozsony Váralján befogadott 50 (1714.) és 1722-ben a Pozsony megyei stemfai birtokára letelepedett 40 zsidó család részére.

E községek zsidői oltalmukért, védelmükért uraiknak meghatározott évi összeget fizettek hálából (Schutzgeld), de ezen felül is minden lehető módon igyekeztek magukat hasznosítani, a legkülönbözőbb szolgálatokat téve. Minden- képpen uraik kegyét keresték, mert teljesen azoktól függött létük biztonsága;

E függő társadalmi helyzetük szolgalelkületűvé tette őket. Megbízásból ők telje- sítették a legkülönbözőbb beszerzéseket uraik és úrnőik részére, amelyekre a barokk korban fényűző udvartartásuk fenntartására szükség volt. Értékesítették az akkor már nagyrészt majorsági gazdálkodásra áttért földesurak felesleges.

terményeit. Vállalták a földesúri jogosítványok, a regálék, bérletét ; árendálták a mészárszéket, malmot, a pálinkaégetést és sörfőzést, valamint azitalok kimé- rését. Ha ezeknem isnyújtottak mindig nagy jövedelmet, deazsidó települőknek sokat jelentett az állandó kapcsolat a jószág uraival, mert az némi védelmet biztosított a gyakran egyedül élő jövevénynek. Béreltéle a földesúri vámok és revpénzek behajtását is, amely nem volt könnyű feladat és ellenszenvessé tette őket a lakosság körében. Igy ez gyakran vezetett öeszetűzésekrc a kitűzött vámhelyeken. Eszközeivé váltak a földesúri kizsákmányolásnak és jóllehet a törvény már 1630 Ót11ismételten eltiltotta a zsidókat a harmincadok és vámok bérletétől (".Judaei tam a tricesimarum, quam teloniorum arendatione amove- antnr", ]630. Dec. Ill. Art. ]5.), aföldesurak tovább tartják őket szolgálatukban, mert ,1maguk erejéből a zsidók semmiképpen sem maradhattak volna mega vám- helyeken. Királyi mándátum ment 169]-ben a nyugati határvármegyékhez:

Pozsony, Nyitra, Vas, Sopron és'Trencsén megyékhez a zsidó vámosok eltávolí- tása ügyében. (M. Zs. O. II. UH.sz.) E rendelet is tanúsítja, milyen sok esetben nyertek ilyen alkalmazást a nyugati bevándorlók. Hiába volt ez a tiltó rendel- kezés, a főurak továbbra is szolgálatukban tartották zsidó vámosaikat.

Nagy megpróbáltatást jelentett az akkor már népes nyugati határszél zsidó lakosainak Rákóczi Ferenc szabadságharca, mivel lakóhelyükön valamény- nyien a királypárti főurak szolgálatában álltak. A kuruc támadások az ő köz- ségeik ellen isirányultak, általánosítva azt hangoztatták: a zsidók mind anéme- tekkel tartanak. Rohonc és Kismarton községeket ért támadás riasztólag hatott az egész határmení.i zsidóságra, elhagyták lakóhelyüket és mint az egykori héber forrás írja: "lVIagyarország összes községei száműzetésben vannak"

(B. Wachstein: Urkunden und Akten zur Geschichte der Juden in Eisenstadt und den Siebengemeinden. Wien, 192ö. U.). Fraknóvárában, Bécsújhelyen, a Lajta melletti Bruckban ésBécsben találtak ideiglenes rnenedéket, míg apozso- nyi ósa körülötte levő községekben lakó zsidók a pozsonyi Váralján Pálffy Miklósoltalmát vették igénybc. Megmaradt azott menedéket talált zsidók össze- írása az 1708.évből. (A Pálffy-levéltárból közölve aM. Zs.O. II. :1n.sz.) Oklevél- tárunk ekötetében közölt országos zsidó összeírásokat megelőzőleg ez~1pozsonyi jegyzék tartalmazza a legrészletesebb számadatokat a magyarországi zsidók akkori telcpüléshelyeiről. Megnevezi az akkor már ~1pozsonyi Váralján lakó :iH zsidó családot. Stomfáról, mely szintén Pálffy-birtok volt, 35 menekültet sorol fel. A Pozsonyhoz közel fekvő Moson megyei Köpcsényből, mely Esterházy nádor tulajdonát alkotta, az egész község 44 személlyel nyert befogadást és az ugyancsak Moson megyci Oroszvárról, Zichy gróf birtokáról, huszonhárman jutottak Váraljára. míg Rajkaról öten, a Nyitra megyei Köpösdről négyen.

9

'De találunk e felsorolásban még a következő helyekről való menekülteket:

Tapolcsány, Győr, Óvár, Szentgyörgy, Cseklész, Szerdahely, Holics, Buda, Lajtaújfalu, Kismarton, Nagymarton, Dévény, Bazin, Modor, Szered. Baja és még Morvából ésCseh-, valamint Lengyelországból származókat is.

Mikor a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei véget értek és az azt követő pusztító járványok megszüntek, újra benépesedtek a zsidó községek, az elmene- kültek visszatértek, sőt a beállott békekorszakban megindult nagyobb bcvándor- lási folyamat Morva- ésCsehországból. Ezen korszak zsidó települési viszonyairól nyújtanak adatokat a század huszas éveiben végzett zsidó összeírások, melyeket királyi rendeletrcazakkor újonnan megazorvezett magyar királyi helytartótanács vármegyénként rendelt el. A királyi rendelet lS a helytartótanács utasítása a magyarországi zsidóság számadatait, foglalkozásukat, adózási viszonyait azért tudakolta, mivel megkívánta akadályozni újabh tömeges bevándorlásukat, sőt amár régebben itt tartózkodók számri.tis csökkenteni óhajtotta. Avármegyék változatos módon végezték az.adatok benyújtását. Az összeírásokat az egyes megyékben a járások szolgabírái ésesküdtjel eszközöltek, jelentésciket munkájuk befejezése után a vái megye közgyűlésén terjesztették elő, amely a megyénként összegyűlt anyagot a helytartótanácsnak beküldte. A zsidók, akik

a:

^nemesi

vármegyék urainak jószágain éltek és azoknak szolgálatában álltak, has7.0ot hajtottak nekik, - így magyarázható, hogy a nemesség eltávolításukat nem kívánta ésnem kövctelte, sőt lehetövé tette újabbak bejövetelét.

A Dunántúl nyugati hatátszéli vármegyéinek főbb számszerű adatai:

Vas vármegye 1725. évi összeírása szerint, Kőszeg szab. kir. várost leszá- mítva, öt községébon laktak zsidók, összesen 179 család. Legnépesebb zsidó gyülekezete Rohonc volt, ahol huszonhét ház volt zsidó tulajdon és :32 volt az uraságé. együttesen lakott e házakban ]52 család, Szalonakon ]5, Német Újvárott 7, Mura Szombaton

:l

ésSzent Gotthárdon 2.

Az 1n5-ös összeírás szerint l7 községben 130 család lakott. Rohoncon 80, Sza.lonakon 13, Német Újvárott 9, Körmenden 7, Szombathelyen 3, Nagy Csömötén 3, Mura Szembaten 2, Sárvárott szintén 2 volt a családok száma és nyolc községben egy-egy család lakott.

Az ]746-os összeírás szerint 53 községben 227 család lakott, Rohoncon 106, Német Újvárott 24, Szalonakon l7, Körmenden 9. Harminchat községben csak egy-egy család, hétben 2, háromban 3, más háromban 4.

Sopron vármegye zsidóinak összeírása az 1725. óvből:

Kilenc községben 398 családot vettek jegyzékbe. Míg Kapuvárott és Páli községben csak egy-egy család és Kisfaludon kettő telepedett le, hat már fent említett népes zsidó községe volt a vármegyének.

Az 1735-ös táblázatban foglalt conscriptió hét községben 429 családot sorol fel. A lélekszám ezekben 194!J volt. Fülesen csak egy család lakik, míg a hat népes gyülekezet adatai akkor a következők: Kismarton Váralja 112 család, Lakompak 103, Nagymarton 84,Nómet Keresztúr 54, Kabold 45,Lajta Újfalu 30.

A negyvenes évekból való összeírás nem maradt ránk, csak a rendkívü li adó összesített táblázatában találjuk, hogy ezt az adót 174G-ban 1313főre vetet- ték ki. Ez 292 családnak felelne meg, ha 4,5 főt számítunk egy családra. Ez

a nagymértékű csökkenés avval magyarázható, hogy a szegény családokat királyi rendelet ellenére sem vették számba, ily módon jártak el az ország más megyéiben is az összeírok.

Moson vármegye 1725-ös összeírása csak hiányosan maradt fenn, a Lajtán- túli járás községei hiányoznak. Mindössze hat község zsidó lakosságát írták össze.

A három népes község: Oroszvár 43, Köpcsény :38, Rajka 15 családdal szerepel.

Csun községben és Óvár mezőváros ban egy-egy zsidó család, Moson mezőváros- ban 2, összesen 100 család lakik a megyében.

Az 1727. évből két összeírás maradt fenn, az egyiket február nyolcadikán, a másikat szeptember másodikán terjesztette fel a várrnegye a.helytartótanácsnak, mert az elsővel nem volt megelégedve. Az első felterjesztés adatai a következők:

Boldogasszony 40, Köpesény 29, Oroszvár 2G, Rajlea 12, Gátha G zsidó családfőt sorol fel. Csunban ós Óváro'tt egy-egy család, Moson és Nynlas két-két család lakóhelye. A kilenc községben összesen 1] 9 család lakik ezen összeírás szerint.

Ugyanezen {~vszcptembcróben Ieltetjesztet.t conr oript.ió a kilenc községben 165 családot vett jegyzékbe: Boldogasszony 5:3, Oroszvár 4:~,Köpesény 42, Rajka 14, Gátha 9, Csun kettő, 6vár ós Moson egy-egy.

1n5-ben az összeírók a megye fl községében 194 családot találtak: Köpcsény GI, Oroszvár 54, Boldogasszony :39, Rajka 2G családdal szerepelnek, míg öt kőz- ségben 10 csaladnál kevesebben laknak: Bezenye, Lébcny, Moson egy-egy család, Csun :3, Gátha 8.

Az 1745-ből való összeírás csak az öt népes község adatait tartalmazza, ez az öt község: Boldogasszony 40, Oroszvár :39, Köpcsény :3G,Rajka 16, Gátha 12, összesen 143 család. A rendkivüli adót 174G-biLl1589 szemólyre vetették ki c vár- megyében. Ha ismét 4.5 főt számítunk egy családra, akkor 129-en élhettek ott.

A községek zsidó lakosságának változó számadatai arra vezethetők vissza, hogy az összeÍrásokat különböző módon végezték az egyes években, pedig éppen e három vármcgyében, ahol a zsidók a Batthyányak és Esterházyak jószágain nyertek letelepedést, az uradalmakban időnként számba vették a zsidó lakosságot.

Batthyány Ádámné, Rohonc birtokosnője, 1720-ban azt az utasítást adja:

"Alle halbe jahr die Juden beschrieben, die gaaben eingetrieben und die nicht eingeschrieben, in Arest geführt, in Eysen und Pand geschlagen, der Juden Richter abel' fül' ein jeden dergl: p. 32 fl. bestrafft werden." (M. Zs. O.Ill. 169.

sz.) Eszerint a zsidó bíró kötelességévé tette az összeírást. Ha nem is félévenként, de évente a zsidó község vezetői kötelesek voltak tagjaikat név szerint összeírva benyújtani. Megmaradt az 1727. május 28-án készült összeírás, mely a zsidó község családfőinek nevét mutat.ja nemet és héber nyelven. A jegyzékösszesen 175 nevet sorol fel. (Rechnitzer Juden Lista oder Verzciohnusz, de dato 28 May 1727. ::VI. Zs. O.Ill.1087. sz.) A jegyzék végén olvashatjuk, hogya bírótól benyúj- tott lista azonos a múlt.óvivcl, csak kimaradtak a közben elhaltak, az újonnan nősülteket már befoglalták a felsorolásba. Akiknek pedig semmijük sincsen, azokat külön jegyzékben nyújtják be a Trivatalnak,

Az Esterházyak Sopron és Moson megye községeiben élő zsidó alattvalóikról az uradalrnak tisztjei táblázatos kimutatást készítettek. (Az 1729. évből való összeállítás közölve van a M. Zs. O. V/2. 1094. sz. a.) 1738-ban az Esterháiy- uradalom főkönyvelője meghagyja az Esterházy-család védelme alatt álló kis- martorii és a többi hét zsidó községnek, jelenjenek meg előtte bíráik és esküdt jeik bemutatva mindenik község zsidó lakosságaról való teljes táblázatot. Fenn is maradt a nagymartorii és kaboldi zsidók összeírása 1738-ból, illetve 1739-ből.

(M. Zs. O. V/2. 1110, 1111. és 1112. sz.] Feltűnő a számbeli eltérés a megye embe- reitől végzett conscript.ió adatai és a földes uraknak benyújtott jegyzékek között.

II

így például Nagymartonnak az 1735-ösmegyei összeírás szerint 83 zsidócsaládja volt, míg a földesúri jegyzékben 126név szerepel : 44-en saját házzal vagy ház- résszel rendelkeznek és 82-en mint bérlők laknak ott.

Moson vármegye már 1712-ben alkotott statuturnában rendelkezik a zsidó- ságnak adózás céljából való összeírásáról. (M. Zs. O. V/2. ] 123.sz.)

2. Az Északnyugati Fel/öld határszéli vármegyéinek zsidósága

Jövevények e korban két területről érkeznek legnagyobb számban: Morva-, Cseh- és Lengyelországból.

Acsády Ignác (Magyarország népessége a pragmatica sanetic korában.

Bp., 1896.) az ] 735-:38. összeírás adatai alapján kimutatta, hogy az akkori Magyarország zsidóságának több mint egy harmada morva származásúnak vallotta magát (38,:35%)*. Az e kötetben közölt összeírások a XVIII. század húszas éveiből ezt a megállapítást igazolják. Egyúttal azonban meg kell álla- pítanunk, hogy a morva zsidóknak ezen nagymértékű bevándorlása nem tulajdonítható Ill. Károly király 1726-ban Cseh- és Morvaorezágra érvényes azon rendeletének, amellyel birodalmának ezen két tartományában a zsidók számát korlátozta, megszabva, hogy minden családban csak egy házasodó fiú kap lakhatási jogot (incolatus). Meggondolás tárgyát alkotta akkor, hogy hazánkra is kiterjesszék a zárt számot a zsidó családok korlátozására, azon ban tekintetbe véve az akkor nemrégen felszabadult és még gyér lakosságú ország népességi és gazdasági állapotát, a kancellária nem javasolta e rendeletnek Magyarországra való kiterjesztését - hozzáfűzve, hogy annak életbeléptetése "veluti piures malas sequelas post setrahere" .Azország urai akkor - mint megállapítható - szívesen befogadták jószágaikra a némi vagyonnal rendelkező zsidókat, mert gazdaságilag hasznukat veliették.

A Morvaországból való bevándorlás ugyanúgy, mint az Ausztriából jövőés- mint látni fogjuk - alengyel földről való,okmányokból kimutathatóan a XVII.

század elejétől kezdve indult már meg ésállandóan folyt a következő században is, míg osztrák földről újabb bevándorlók nem jöhettek a XVII. század utolsó negyedétől, miután lü70-71-ben kiűzték őket onnan. Ellenben morva földről folyamatosan jutottak be hevándorlók újabb csoportjai, mivel ott ebben az idő- szakban a zsidóság számbelileg nagyobb mértékű gyarapod ást mutat.

*

^{Ác.sády könyvének} (1. m. 282. 1.)egytéves adatát helyesbíteni kell. Vas vármegyeben az összeírt zsidók származási adatai közt Acsádynál azt ta.láljuk, hogyamegye összeírt 131 családföje közül 14lI1agyarországból, 2 lI1orvaországból, 100 Ausztria más tartományából és 15 ismeretlen helyről való volt. Aszázas létszám onnan adódik, hogy Rohonc, Körmend, Németújvár és amegye más községeiben található zsidó családfők örökös uruknak gr. Bat- thyány Ádámnak özvegyét, Strattmann Eleonórát va.llják, kinek lakóhelyeként a conscriptió idejében Wien szerepel, noha e Vasmegyei községck zsidó lakói már nemzedékek óta Ba t- thyány-alattva.Jók voltak; ezt bizonyítják a Batthyányaktól 1673-ban és 1687-ben kapott védlevelek. E 100 zsidó családfőt magyar származásúnak kelJ vennünk és így módosul a magyarországi származású zsidóság országos arányszáma.

A magyar származású zsidó családfők együttes száma ez időben (1735) 885helyett 985 és országos arányszámuk 35,31% helyett 38,!!1%.

Ausztria más tartományaiból (Cseh-és Morvaországot kivéve) származó zsidó családfők száma 133 helyett csak 33 ésországos arányszámuk 5,31% helyett csak 1,29 %.

12

A morva zsidóság történelmi múltjáról tudjuk: a XV. század közepéig a Németország birodalmi városaiból kiűzött zsidóság keleti útjának főállomásaiul szolgáltak eszlávok lakta terület akkor kialakuló városai, melyekben hasznos gaz- dasági funkciót töltöttek be. A XV. század második felétől kezdődőleg azonban a tartomány királyi városaiból-az uralkodó (V.László király) hozzájárulásával és Kapisztrán János zsidóellenes izgatásainak hatása alatt - a zsidókat kiűzték.

E városok (Brünn, Olmütz, Znaim, Iglau stb.) megnyerték az uralkodótól azt a jogot, hogy zsidót nem kell falaik között megtűrniük ("de non tolerando judae- os"). Itt is az történt, mint sok helyütt anérnet birodalomban, hogy avárosaiból kiszorított zsidóságot részben befogadták a szomszédos községek földesurai.

Ily módon egyre több falusi zsidó gyülekez.et alakult ki, melyeknek száma idővel a félszázat meghaladta, Megnőtt e községek zsidó lakosainak létszáma, mikor a XVII. század közepén, 16M~-tól megindultak a kozákok támadása nyomán ukrán, lengyel és litván földön azok a vérengzések, melyek e sűrű zsidólakta területek bomlasát idezték elő. Akeleti zsidóság - nyugat felé való menekülésé- nek útján - a legközelebb eső morva községekben keresett oltalmat, letelepülési lehetőséget. Ugyancsak gyarapították a morva zsidó községek lakóinak számát a Bécsből és Alsó-Auszbriából kiutasítobtak tömegei, sőt - mint ismeretes - a töröktől visszafoglalt Budáról (1686) ésBelgrádból (Hi89) elhurcolt zsidó fog- lyokat Morvaországba szállították, mert az ottani zsidóktól remélték az értük követelt magas váltságdíjat.

Okmányok egész sorából veszünk tudomást arról, hogy Magyarország és Morvaország közötti határazéli kereskedelmi forgalomban a XVII. század elejétől kezdődőleg jelentős rész jutott a zsidóknak. A magyar földesurak korán szolgálatukba fogadták a kereskedelmi ügyekben jártassággal rendelkezé morva zsidókat és azoknak letelepedési lehetőséget nyújtottak jószágaikon. Már 1599-ben zsidó vámcsa van a czobori uradalomnak. Nyitra vármegye adózó portainak ösz- szeírásában 1593-tól lG03-ig már többször szerepelnek Sassin (Sasvár), Holics és Galgóc zsidó lakói - ahol 1641-ben "Sido uozá"-ról történik említés. (M. Zs. O.

VII. 585. sz.) Megfigyelhető, iniként történt a zsidók településhelyeinek előre- haladása ; az első időkben a magyar-morva határtól a Vág vonala mellett fekvő községekig jutottak el, majd innen tovább a Nyitra vonaláig. A Morvaországból való betelepülésnek két jellemző vonására, kell rámutatnunk : községek egész sorában telepednek meg Nyitra ésTrencsén megyék területén, azonban eltekintve néhány népesebb településtől, legtöbbször csak egy-két családot tud az uraság jószágára befogadni és elhelyezni. A másik jellemző vonása e településeknek, hogy az újonnan betelepültek fenntartják kapcsolatukat származási helyük zsidó községeivel és azoknak földesurai val. Ezek a kapcsolatok évtizedeken, nemzedékeken át megmaradtak. Mindkét fél ragaszkodott ezekhez, úgy kívánta érdeküle is. A kivándorlókat családi kapcsolatuk, kegyeletük fűzte származási helyükhöz, az ősi község tagjai sokáig elvárták, hogy az eltávozott.ak visszatér- jenek körükbe. Az is követelmény volt, hogy frigyüket körükbcn kössék meg.

Anyagi hozzájárulást kívántak az idegenben letelepedőktől ar. anyahitközség intézményeinek fenntartáaához.

A morva földesurak zsidó alattvalóikat örökös tulajdonuknak tekintették.

kik még ideiglenes eltávozásukat iskötelesek bejelenteni azutaságnak ésilyenkor bizonyos taksát lefizetni. Visszatérésükről is tudniok kellett a földesúri hatóság- nak. A Magyarországon való letelepedőktől éveken át megkövetelték bizonyos 13

úrbéri kötelezettségek Ieróvását. Ezt a morva földesurak jogos követclésüknek tekintették, hivatkozással arra, hogy zsidó alattvalóik nemzsidó alattvalóikhoz hasonlóan "Erb und Leibeigen Unterthanen und Servi Glebae", mint földhöz kötötteknek tilos az országból elköltözniök; ha ezt mégis megteszik, továbbra is tartoznak örökös uraiknak évi adót fizetni. Valóban - mint azt az 1735-1739.

összeírásból látjuk -, ahol a helytartótanácstói megszerkesztett táblázatban az a kérdés is szerepel: "Dominus illius haereditarius in vel extra Hungariarn est", továbbá az a rubrika "Annue solvit haereditario domino". A korrnányszéktől a megyéknek beküldött mintában az első kérdésre jellemzően azt a feleletet írták: "in Moravia comes N." A morva örökös uraiknak a Magyarországba betelepedettek az 1735-39. összeírás adatait összegezve évenként 4882 forint 33 dénárt fizettek, több mint egyötödét annak, amit akkori magyarorazági uraiknak juttattak úrbéri szolgálat fejében. A conseriptiókból azt ismegtudjuk, hogy az újonnan bevándoroltak családjukat akárhányszor még visszahagyták Morvaországban. Különben a bevándorlók árúikat, különösen posztókat és egyéb textilárukat, ott szerezték be. Heves vármegye 1736-os összeírásában azt talál- juk, hogy a Gyöngyös mezővárosában lakó Moyses Ábrahám, ki örökös urának

"Comes Chaunicz in Moravia" vallja, foglalkozásáról azt írják: "Habet fornicem stabilem panno, tela, fimbriis et reliquis mercibus ex Moravia adductis." Morvából is állandóan jártak zsidó kereskedők távoli magyar vidékekre. Ezt tanúsítja az az adat, melyet Nógrád vármegye 1727-ből való összeírásában olvasunk.

A Szirák községben tartózkodó zsidó család egyik fia "in servi ti is pro nunc apud certum Judaeum Brodensem (Ungarisch Brod) Jacobuni Aller nominatum.

qui alias cum mercimoniis has partes saepe frequentare solet". A morva zsidó kereskedők országjáró utaikon megismerték a magyar vidékeket és ahol alkalmas helyet találtak foglalkozásuk folytatásához, keresték vele a kapcsolatot, meg- egyeztek a község uraival és ott letelepedtek.

A morva földesurak zsidó alattvalóikat, akik nekik tetemes jövedelmet jelentettek, mint sajátjukat védelmükbe vették és joghatásuk alá tartozóknak tekintették. Ezt tették a Dietrichsteinék Nikolsburg, Lichtensteinék Göding, Prossnitz ésKauniczék Ungarischbrod elszármazott zsidóival. Különösen Kaunicz Domonkos András járt el több ízben zsidói érdekében. Említésre érdemes,

.iiként veszi pártfogásába két magyarbrodi alattvalóját, kiket az egri püspök ártatlanul börtönbe vetett. E zsidók Eger városában már évek óta kcreskedéet folytattak ésa török uralom alól akkor nemrég felszabadult városban a hatóság engedelmével szeszfőzdét, tartottak üzemben. Mivel nem tettek eleget azon fel- szólításnak, hogy három órán belül hagyják el a községet, földalatti börtönbe kerültek. Kaunicz gróf királyi közbenjárás teszközölt ki kiexabadításuk érdekében.

Ugyanúgy járt közbe zsidó alattvalóiért Nagyszombat ésTrencsén város uraival szemben is.

A morva földesurak keresztény alattvalóik mellett külön számon tartották jószágaikról eltávozott zsidóikat. Erről tanúskodik a fennmaradt jegyzék: "Haubt Tabella derer Vermög eingelangter individual-Consignatione eines dem Marg- grafthum Máhren, von Anno 1740 in das Königreich Hungarn entwichenen .Iuden, nebst bemerkung ihrer theils wissentlichen, theils abel' mutmaslichen aufenthalts Örthern" . Megtudjuk e jegyzékből, hogy az emlí tett időszakban hányan jöttek Magyarországba, mely községekből vándoroltak ki éshol teleped- tek le. Ha nem is teljes ezafelsorolás, rnely339 nevet tartalmaz, - többen csalá-

14

dostul jöttek -, mégis nagyjában képet nyújt a Morvaorezágból Magyarországba irányuló bevándorlásról. Látjuk, hogy legtöbben a magyar határhoz közel fekvő népes morva zsidó községekből jöttek, különösen Ungarischbrodból, a magyar zsidóság ezen igazi anyavárosából (78 személy). Figyelemre méltó az is, hová igyekeztek legnagyobb számban a bevándorlók, legtöbben Budára, helyesebben

Óbudára (18 családfő). Ezen óbudai bevándorlók között találunk olyanokat, kik új lakóhelyükön nemsokára vezető szerephez jutottak és nagy családok alapítói lettek (Seckl Hollitscher). Az említett jegyzéket a magyar helytartó- tanács megküldte azon megyéknek és városoknak, ahová a bevándorlók útjukat vették. A morva uraknak az volt a kívánságuk, hogy juttassák vissza nekik alattvalóikat ..

Településtörténeti szempontból különös érdeklődésre tarthatnak számot mindazon consoriptiők, ahol az összeíró szolgabírák és esküdtek szükségesnek vélték azt isfeljegyezni, hogy mióta laknak ott helyben az egyes zsidó családok, így 1727-ben Pozsonyváralján összeírt

no

^{családfő közül csak} 34 vallotta magát pozsonyi születésűnek, a többi mind később vándorolt be és házasodott oda. Újtelepülési helyek létesültek a szatmári békét követő nyugodtabb időben.

AVág mentén, Szereden, mely Esterházy-birtok volt, 23 család kapott letelepe- dést. A legrégibb azt vallja, hogy húsz éve jött oda. Ekkor fejlődik a Csalló- közben Dunaszerdahely gyülekezete, ahol 19 család lakott 1728-ban. Legrégibb zsidó lakója a községnek tizenkilenc évvel azelőtt érkezett. Ugyancsak a Csalló- közben a Somorja melletti Tejfaluban az 1746-os összeírás 15 családot talált, melyok közül a legrégibb 27 év óta tartózkodott ott., Abetelepülők gyakran még nem gyökereztek meg lakóhelyükön. így Szereden az 1735-ös összeírás csak 8 családot talált az 1728-ban összeírt 23 helyett. Ilyen változások más községekben is lelhetők. A Duna balpartján fekvő három határmenti vármegye (Pozsony, Nyitra ésTrencsén) közül a közölt conscriptiók éveiben Nyitra ésPozsony voltak a zsidóktól legsűrűbben lakott területek hazánkban. A három megy ének a XVIII.

század három évtizedéből maradtak meg az összeírásai. Pozsony és Nyitra megye összeírásai azonban nem teljesek. így a Pozsony megyei 1728-as conserip- tióban hiányoznak olyan népes zsidó települések, mint Stomfa és Cseszte. Az 1727-es nyitraiban pedig a bányavidékhez közelesó három járás zsidósága nin- csen fölvéve, csak a vágújhelyi és a szakolcai járásban történt meg az összeírás.

Ellenben Trencsén megyében az 1727. évben kétszer is végeztek számbavételt.

Legpontosabbak éslegmegbízhatóbbak a harmineas években eszközölt conscrip- tiók e megyékben is, mint országszerte. A negyvenes években történt számba- vételek közül megmaradt a pozsonyi 1747-es és a nyitrai, továbbá a trencséni 1746-os megyei összeírás. Ezek a rendkívüli adó kivetése céljából a zsidó lakos- ság lélekszámának kimutatását kívánták. Mivel a megyék az országgyűlés bele- egyezése nélkül kivetett fejadót törvénytelennek tartották és úgy véltt~k,hogy a zsidóság szegényei azt megfizetni nem tudják, gyakran eltekintettek a nincs- telenek összeírásától és nem helyeztek súlyt a számlálasi adatok pontosságára.

A három vármegye zsidóságának főbb adatai a következők:

Pozsony vármegye 1728-as összeírása ezerint 40 községben laknak zsidók (Szentgyörgy szabad királyi várost is beleszámítva). A családfők száma 244, huszonhét községben csak egy-egy család lakik. 35 községben mindenütt tíznél kevesebb. Népesebb gyülekezetek: Pozsony Váralja III család, Szered 21, Szerda- hely 16, Szentgyörgy és Galánta 15-15 család.

15-

Az 1735-36-os összeírás adatai:

73 községben laknak, a,családfők száma 395. Huszonnyolc községben csak egy-

€gy család. {j5 községben mindenüt.t t.íz csaladnál kevesebb. A legnépesebb nyolc zsidó gyülekezet: Pozsony Váralja 123, Stomfa 36, Szentgyörgy sz. k. v. 23, Cseszte 18, Dunaszerdahely 16, Tejfalu szintén 16, Cziffer 12 és Galánta 10 család.

Az 1747-es összeírásban amegye öt járása közül aFelső járás adatai hiányoz- nak. Alapul véve, hogya vármegye 2117 személyre vetette ki a kétforintos fej- a dót, azegyes családok lélekszámát 4.5-el véve 470 családot vehetünk számításba.

Nyitra vármegye 1728-as összeírása 33 községben említ zsidókat. 17 község- b en csak egy-egy család lakik, 24-ben mindenütt tíznél kevesebh. A kilenc legnépesebb gyülekezet a következő: Vágújhely 76, Holics 35, Szenic 32, Sasvár 29, Verbó 21, Szebotist 14, Csejte 12, Pöstyén szintén 12 család.

Az 1736-os összeírás szerint, Szakolca szab. kir. várost leszámítva, 56 köz-

~égben laknak. A családok száma 433. Huszonhat községben csak egy-egy család lakik, 46-ban mindenütt tíznél kevesebben. A tíz legnépesebb gyülekezet: Vág-

újhely 80, Szenic 50, Holics 42, Sasvár 39, Verbó 35, Galgóc 25, Csejte szintén 25, Szebotist 19, Pöstyén 14, Kosztolány ll.

Az 1746-os összeírás alapján a rendkívüli adót 2357 személyre vetették ki.

Ismét 4.5 szernélyt számítva egy családra, 522-re tehetjük azoknak számát.

Trencsén vármegyében 1727. február 18-án eszközölt összeírás ezerint a megye 28 községében laknak zsidók, a családfők száma 69. Tizenhat községben csak egy-egy család lakik, Illaván 12 család, a többi községben mindenütt tíz csaladnál kevesebb.

1727. szepternber 29-1728. március 1. közti időben újra összeírták amegye négy járásának zsidóaágát, amikor 28 községben 84 családot számláltak. Tiz községben csak egy-egy családot találtak, Illaván tizenötöt, Beczkón tizen- kettőt, a többiben tíznél kevesebbet.

1735-ben, Trencsén szab. kir. várost nem számítva, 44 községben 145családot írtak össze. Húsz községben csak egy-egy család, Bcczkón 18, Illaván 15, a többiben tíznél kevesebb lakott.

Az 1745-ös hiányos összeírás szerint 34 községben 113 család lakott volna, IS-ban csak egy-egy család, Beczkón tíz, Illaván 9 család, a többiben tíznél kevesebbet vettek jegyzékbe. Az 1746-os évben pontosabb összeírást végeztek, amikor 55 községben 172 családot lajstrom oz tak .G92 lélekszámmal. Tizenhat községben csak egy család lakott, Beczkón 15, Baán községben 13, Illaván szin- tén l:~,Puchón 12 ésNemes Podhragyon ll, atöbbiben tíznél kevesebben. Akét- foriritos rendkivüli fejadót is az országos summázás ezerint 'I'rencsén vármegyé- ben 692 személytől követelték.

Ellentétben a nyugati határszél vidékeivel. a Vág felső folyása mentén elterülő Árva, Turócz és Liptó megyében még gyér a zsidó lakosság e korban.

Árva vármegyében csak az egyik mezővárosban, Nagyfaluban élt 1725-ben két rokon zsidó család, az uraság borát mérik és házalást folytatnak. 1735-ben mindössze három községben találtak letelepedve öt zsidó családot (Alsókubin 3, Nagyfaluban egy ésZászkal községben egy). A negyvenes évekból nem maradt .fenn összeírás e megyében. Csak azt tudjuk meg, hogy 1747-ben tizenegy család

16

fizeti az 51 forintot kitevő rendkívüli adót. Az iratban nincsenek megnevezve a községek, amelyekben a családok laktak.

'I'urócz vármegyének az 1727. évből két összeírása maradt fenn. Az első 1727. február 13-án kelt és a megye három községében 13 családot sorol fel (Szent Márton 9, Szucsán 3 és Mossocz 1). Az ugyanazon évből való későbbi összeírás (1727.szcptcmber 29.) Szent Mártonban 10,Szucsánban 2 családot talál.

A harmineas években azonban már nem történt meg a zsidók összeírása emegyé- ben, mert a banyavidék szomszédságából rendelet tiltotta ki őket, meg is írja a vármegye 1745-ben a helytartótanácshoz intézett felterjesztésében, hogy az egyetlen zsidót, a 'I'huránban lakó szegény chirurgust is eltávolították.

Liptó vármegyében 1727-ben csak Szent Miklóson élt 13család és a hozzá közol fekvő Palugyán kettő, az Okolicsányi, Pongrácz és Plathy nemesi családok tették lehetővé letelepedésüket. A bevándorlók valamennyien Morvaországból jöttek. A nevek után ítélve több rokon családból tevődtek össze,részben urasági, részben jobbágytelken élnek. Az összeírást végző megyei tisztviselők figyelembe vették e körülményt, mert a curialis telken lakók csak a földesurnak fizettek, míg a portalis telken letelepedtek a megyének is tartoztak contributióval. Az

1187-es összeírás a megyének mind a 15 családját Liptószentmiklóson találja.

A negyvenes évekből nem maradt fenn amegye zsidóságának conscriptiója.

Az 1746-ban a zsidókra kivetett rendkivüli fej adót e megyében 51 egyén fizette.

Liptó megye többször szerepel átjáró területként a kelet felé törekvő zsidó bevándorlóknak, akik kényszerítve voltak elkerülni a bányavidékeket.

3. A zeidákmalo a bányavidékról való eltávolítá8a

A települések a határmenti megyékből átterjedtek a beljebb fekvő területekre is, a Nyitra ésTrencsén megyévei szomszédos Turócz, Bars és a már távolabbi Hont megyékre. Királyi rendeletek a XVII. század végén (1693. január 23., 1695. július 29.) a bányavárosoktól hét mérföldnyi területen tiltotta a zsidók tartozkodását ésII. Rákóczi Ferenc is az országos gazdasági tanácshoz intézett utasításában azt parancsolja, hogy atörököket és zsidókat tartsák távol a banya- városoktól. A nemes fémbányák jövedelmét féltették a kereskedő zsidóktól.

E tiltó rendeletek feledésbe mentek ésígy történhetett, hogy földesurak a bánya- városok vidékén fekvő birtokaikra isbefogadtak zsidókat. Az újonnan szervezett kormányhatóságok azonban 1724-25-ben felújították e tiltó rendelkezéseket, legszigorúbb büntetéssel fenyegetve az ellenük vétőket (sub poena amissionis vitae).

Milyen komolyan vették ez ügyet, arról tanúskodnak az erre vonatkozó okmányok. Berényi Péter grófot ismételten felszólította, Nyitra vármegye, hogy tapolesanyi birtokáról távolítsa el az ott lakó zsidókat. A gróf az uralkodóhoz fordult kérvénnyel, hagyják meg neki a zsidókat, hivatkozva arra, hogy ő a királyi karnarától annak idején az ottani zsidóktól neki járó jövedelemmel együtt vette meg ezt a jószágot és azok eltávolítása nagy kárára lenne. Pálffy János gróf, a horvát bán, ugyancsak azt kéri, hogy megtarthassa a Bajmóczon lakó zsidóit. A két főúr kérését a magyar udvari kancellária áttette az udvari kamarához, mely a bányavárosolmak legfőbb hatósága volt. A király (Ill. Károly)

2 Oklevéltár vn. 17

1727. augusztus 19-én megta.gadja a két főúr kérésének teljesítését, a királyí jövedelem biztosítása érdekében kívánja a zsidók eltávolítását Bajmócz ésTapol- csány községéből.

Az 1725. és 1727. összeírásokban több helyen találkozunk a banyavidékről kiutasított zsidókkal, kik új lakóhelyet keresnek. Legtanulságosabb c tekintet- ből Xógrád vármegye 1725. évi összeírása, ahol akkor a bányavidékről kiutasí-

tottak (Korpona, Bars vm. Közép Palajta, Hont vármegye) egy félév, vagy egy év óta laktak. A legtöbb közülük, kilenc család, Szécsényben talált új otthonra, ahová gróf Forgács János Adám fogadta be őket. A bányavidékröl délre fekvő Komárom megye 1727- ben szükségesnek tartja a már 1725-ben elkészített, zsidó összeírás kiegúszítését a megye északi részében elterülő Osúz községbe érkezett kintasítottak száma miatt. A vármegye kisérőlcvclóben, amelyben a zsidó össze- írást felterjeszti a hclytartótanáeshoz, a határidő be nem tartását azzal okolja meg: "de novo ad possessionem Csuz comita tu riostro adjacentern nonnullos ex comiratu Nit.triensi expulsos adveniti". Több kiutasítottnál olvassuk az össze- írásban : "recentcr ex oppido Drmény". Trencsén (1727) és Nyitra. (l728) községei- nek összeírásaiban külön találjuk felsorolva a banyavidék területéről Pöstyén, :\yitra, Radosnya, 'I'apolosány, Ürmény, Gellúnfalva, Zsámbokrót helységekból jött kiutasítottak neveit : "eonscriptio .Iudacorurn reeenter adventorum ". A baj- móczi uradalomból újonnan érkezetteket említik Szepes megyében (1728) és Pozsony megyében (1728). A Szepes megyében érkezett bajmóczi zsidó család először Hozeleezre és onnan Hunfalvára ment. A Pozsony megyei Haszprunka községbe érkezett bajmóczi zsidó család tagjairól azt olvassuk: "Ex dominio Bajmócz expulsi, hue se reciperunt pro interim ". Akiutasítottak vajóban gyakran nem maradtak meg yégleg első menedékhelyükön, hanem tovább igyekeztek.

Két menekültről az 1727 -et>összeírás jelenti, hogy ők öt hete jöttek Urményből aKomárom megy ei Csúzra, azonban innen elakarnak menni Trencsén vármegyébe, Ozorecz községbe. Éppen e Csúz községről tudjuk, hogy ott 1727-ben Szluha Ferenc personal is ésmég három uraság alatt 25 zsidó család lakott, ezzel szemben az 1736-os conscriptio csak három családot említ. Szócsénybcn, ahol 1727-ben II családot számláltak, ezeknek száma 174G-ban hatra csökkent.

Viszont éppen Nógrád megyében népesebb községgé fejlődött Balassa Gyar- mat, ahová - az 1725-ös összeírás szerint - vagy másfél éve jött az első zsidó :\Iarcus Leuko nevű. Itt Balassa Gábor özvegye zsellérként házába befogadta a jövevényt, aki ezért hat forintot fizet évente az utaságnak. Közterhet nem visel, mivel curialis telken telepedett meg. Egy hároméves fia van, olcsó posztóval, szalagokkal kereskedik. Árukészletének egész értéke hatvan forint.

A szécsényi zsidóknak évente öt forint taksát fizet. Mikor 1746-ban újra értesü- lünk aNógrád megyei zsidóság viszonya.iról- az 1735-39-es összeírása emegyé- nek nem maradt meg -, akkor Balassa Gyarmaton már 19 zsidó család lakik, lélekszámuk 78. A gyülekezetnek már praeceptora van, amegye 12 zsidó községe közül a legnépesebb.

A húszas évek összeírásaiból képet alkothatunk a bányavárosok terület érő kiűzött zsidóság sorsáról. A tiltó rendeletek szigorú végrehajtása hozzájárult az északnyugati felvidék zsidóságának nagyobb rnértékű szétszóródásához és újabb.

zsidó gyülekezetek kialakulásához.

18

4. Az Észalckeleti Feliold. határszél; vár;negyéinek zsidósága

A harmadik határszéli terület, ahol a XVIII. század húszas éveiben már nagyobb zsidó lakosságot találtak az összeírást végző megyei emberek, az észak- keleti Kárpátok vidéke volt, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg és Máramaros megyék községei. Az itt felsorolt öt megyében az 1725-28-as összeírások alapján meg- állapítható, hány közsógbcn laktak ésmennyi volt az ott élő családfők száma:

Sáros vm. 27 községében 29 zsidó család lakott Zemplén vm. 5ö községében 78 zsidó család lakott Ung vm. 18 községében 24 zsidó család lakott Bereg vm. 27 községében 33 zsidó család lakott Aláramaros vm. 34 községében 39 zsidó család lakott

,---_... ---_._----_ .._-_.'---

lü2 községbcn

2m

^zsidó család lakott

20:~család, családonként 4.5 szernélyt számítva, megfelel közel ezer léleknek.

,Jóltudjuk, az összeirások, melyek külön böző rendszer szerint készültek, nem adnak pontos adatokat. Igy például Zemplén megyében 172(j-ban csak az árendásokat soroltálc fel, mégis a számok azt mutatják, hogy ezen fl vidéken sokkal keveseb- ben voltak találhatók, mint a dunántúli és dunáninneni ha társzéli megyékben.

Az udvari karnara megállapítása 17:~8-ban is még így hangzik: "id publicum est, quod in inferiori, sicdieta Hungaria, seu trans-et cis Danubianis partibus. et nu- mero, et opibus incornparabiliter piu res reperiantur Hebraei". (M, Zs. O. Ill.

465. sz.)

Feltűnő a zsidóság aránylag csckély száma az északkeleti vidéken, jóllehet eza terület szomazódos volt Lengyelországgal, ahol koncentrálódott aXV. század vége óta az európai zsidóság, mely Európa középső területeiről kiszorulí., s több százezernyi számban gyülemlett fel. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy ezen népes zsidó centrumból nagymértékű kivándorlás indult meg nyugat felé akozák támadás idejében (1648-1 65ö).Természetesen felvetődik akérdés, hogya mene- külök áradata miért nem irányult a szomszódos Kárpátokori túli területekre.

Ennek bizonyára meg voltak történelmi és gazdasági okai, A zsidó vándorlások történetéből tudjuk, ha elődeink kénytelenek voltak otthonukat elhagyni, leg- inkább zsidó testvéreiknél kerestek menedéket., Zsidók akkor nem igen voltak találhatók a gyér lakosságú szegény, kárpátaljai rutének között. Egés:zena XVII.

század elcjéig nem tudunk itt lakó zsidókról. A lengyelországi zsidók a XVII.

század első felében kezdenek megjelenni szüret idején a Hegyalja vidékén, hogy ott szőlőt vásároljanak és az abból készített bort hazaszállítsák. Magyarország

13 északkeleti vármegyéje a szepesi kamara alá tartozott gazdasági tekintetben.

Ismerjük a szepesi kamara harmincadosainak, a határvámok kezelőinek jelenté- sét, a közeli lengyel városokból már Magyarországon kereskedést folytató zsidók- nak jegyzékét (Rimanov, Szandec, Visnic, Tarnov stb.). A XVII. század második felében feltűnnek a határterületek uradalmaiban az első - Lengyelországból származó - zsidó bérlők (Makovicza, Homonna. Ungvár, Munkács, Huszt).

Fennmaradt azarészletes szerződés, melyet Thököly Imre kötött Efráim zsidóval a munkácsi sör- és pálinkakocsmákról (lri78. január 1.M.Zs. O. VII. 742. sz.).

Zrínyi Ilona ugyanezen munkácsi Efráim zsidónak bérbe adja a szentmiklósi koosmát és vámot, továbbá a podheringi vámot (1691. január 1. M. Zs.O.II.

19

148.sz.}.Egyre nagyobb számban tűnnek fela határszéli Krajnán ésVerhovinán a zsidó árendások, kik a lengyel hazájukban szerzett gyakorlatukhoz híven bérbe veszik a földesúri haszonvételek, regaU~k közül a pálinkaégetést, sörfőzést, ital- mérést, valamint az urasági malmokat, Ez vált legelterjedtebb foglalkozásává az itt letelepedett zsidóságnak. Ez ismagyarázza, miért fogadtak a földesurak csak egy-egy zsidó családot falujukba. Ezen öt megye 203 családja közül 151család egy-egy községben elosztva lakik. Vármegyék szerint így oszlott meg számuk:

Sáros vm. 27 községe közül 26-ban egy-egy zsidó család lakott. Mindössze egy községben három család.

Zemplén vm. 56 községo közül 45-ben csak egy-egy család. Kégy községben két-két család (Sárospatak, Tokaj, Varannó, Homonna). Két községbcn három család (Sátoraljaújhely, Tállya.). Egy községben négy család (Erdöbénye). Két községben hét család (Tolcsva, Bodrogkercsztúr).

Ung vm. 18községeközül csak egyben lakik 2 zsidó család, Ungvárott pedig négy. A többiben csak egy-egy.

Bereg vm. 27 községe közül négy ben lakik két-két család, Munkáoson három, a többiben csak egy-egy.

Máramaros vm. négy községében két-két család és csak Szaploncán három, a többiben egy-egy.

Egyetlen népesebb zsidó községe sem volt ennek az egész vidéknek, alegtöb- ben Tolcsván és Bodrogkeresztúron laktak, ezekben is csak hét-hét család . Zsidó községi élet, mely lehetövé teszi a gyülekezetnek a hagyományos vallási élet folytatását, nem tudott kialakulni, ami bizonyára vonzást gyakorolt volna a jámbor életmódhoz azokott bevándorlókra (állandó közös istentisztelet, a fiatal- ságnak avallási tanokkal való foglalkozása, a vallási élet folytatásához szükséges funkciónári usok alkalmazása).

Anyagi tekintetben sem kecsegtetett előnyökkel ez a kárpátaljai terület.

Kizárólagosan egy foglalkozási ágra voltak kénytelenek szorítkozni : a földes- uraktói árendált szesz- és sörfőzés és ez italok kimérése csak szegényes megél- hetést biztosított a nyomoruságban tengődő falvak lakói között. A Zemplén megyei összeírás (1726) feljegyzi, hogy mit fizetnek az uraságnak abérlők havon- ként: hattói harminc krajcárig terjedő összegek voltak ezek. Vannak árendások, kiknél megjegyzi a conscriptio, hogy miserabilis vagy profugus az illető. Csak néhány nagybérlőről olvasunk azuradalrnak központjában. Így a zborói bérlő évi 500 forint árendát fizet. Ung megyében jobbmódúnak szárnít a nagybereznai árendás, ki a pálinkafőzés mellett az urasági malmot is bérli, két igás ökröt, két.

tehenet és egy lovat mondhat magáénak. Bereg mogyében a szcntmiklósi árendás nyolc subárendásával együtt ötszáznyolcvanöt rajnai forintot fizet évente.

Máramaros megyében, Huszton pedig az egyik árendás három malmot isbérel fl

sör- éspálinkafőzés mellctt ós ezért 600 forint évi bért fizet, míg a másik huszti bérlő ugyanazon főúri családok tagjainak (a Kemény- ésTeleki-családból) évenhl 450 forintot tartozott leróni. E néhány nagybérlő mellett a többi igen szegényes viszonyok között tengette életét, ahogy az Ung megyei összeírás (1739) megjegyzi egyik italmóróről : "Ex nuda cremati educillatione misere victitat", évente nem is tudott többet fizetni urának, mint nyolc forint húsz krajcárt.

Kereskedést nem folytathattak, arra nem nyilt alkalom az igénytelen és szegény falusi lakosság körében. Nem idegenkednek ^it földműveléstől, hacsak egynegyed telket kapnak bérbe, azon igyekeznek gazdálkodni. Sáros, Ungés Bereg

20

megyében említ az 1727-es összeírás mezőgazdasággal foglalkozókat. Alsóverecz- kén (Bereg megyében) lakó egyik zsidóról megjegyzi az összeírás: "excolit unum fundum oeconornia omni modo exercet". Ugyanazon megye egy másik helysé- gének lakosáról azt írja:" unum rusticanum fundum excolit", amiért húsz forint árendát fizet földesurának.

Ahol nem urasági, curialis, hanem jobbágy telken telepedtek le a zsidók, kötelesek úrbéri kötelezettségeiken felül a megyei pénztárnak, cassa domes- ticanak is adózni. A szepesi kamarahoz tartozó vármegyék zsidó lakóitól azon- felül a már 16g8-ban kiküldött Olbern-bizottság működése óta türelmi adót is kö- veteltek. Etolerantia.lis adót a kamara éviátalányösszegért bérbe adta ésazsidó bérlők gondoskodtak az adó behajtáeáról. Erre vonatkoznak azok a megjegyzések, melyck Bereg vármegye 1727. conscriptiójá ban olvashatók - külön ben ez vol t az egyetlen vármegye, melyben néhány járási szelgabíró magyar nyelven készí- tette az összeírást, ezt nyújtották be a vármegye közgyűlésének, mely azután ily módon továbbitotta azokat a helytartótanácsnak - Bilkén Gléba nevüről :

".\z Földes Urnak fizett fl. 100. Az sidonak adott. fl. 10." Ugyancsak Bilkén:

"Földes Urna.k fizctt fl. 10. Azfalunak nem ad. Az sidonals adott fl. 5."

A húszas évek összeírásai azt is tanúsítják, hogy a lengyelországi zsidóság nem özőnlötte el akkor a határmenti vármegyékct, mert a conscriptiók szerinb Sáros, Zemplén és Ung megyékben, a legbelsőbb járásokban. zsidók még nem laktak.

A XVIII. század harmineas éveinek országos összeírásában e vielék 5 határ- széli vármegyéjének következő adatait találjuk.

Sáros vm. 55 község, 61 család, :U4 fő Zemplén vm. 74 község, 118 család, 541 ff) Ung vm. 36 község, 42 család, 162 fő Bereg vm. 37 község, 53 család, 235 fő Máramaros vm. 41 község, 66 család, 371 fő Összesen: 243 község, 340 család, 1623 fő

A növekedés mindössze 600 lélekre tehető egy évtized alatt, a természetes szaporodást is beleszámítva.

Az ]735-38. összeírás adatait történet-statisztikai szempontból már fel- dolgozta Acsády Ignác abban a nagy statisztikai kiadványban, melyet" ,,}lagyar- ország népcsségéről a pragmatica sunctio korában " 1896-ban kiadtak'. A zsidó- ságra vonatkozó összeírásokat külön ismertette az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat ]897-es Evkönyvéhen ""-\. magyar zsidók 1735-B8-ban" cím alatt.

Azért ezen évek összeírásainak csak néhány településtörténetileg érdekesebb adatát emeljük ki. Szükségcsnek tartjuk megjegyezni, hogy az északkeleti határvidék vármegyéi közül Acsády Ung és Máramaros megye conscriptióját nem dolgozhatta fel, mert ezek összeírásai hiányoznak azon gyűjtőkötetből az Országos Levéltárban (U. et C. Fasc. 71.N° 2.), mely neki alapul szolgált, mikor feldolgozta a zsidóságra vonatkozó adatokat.

Az összeírások .~öbb csaladnál megjegyzik, hogy advena és hogy csak rövid idő óta lakik ott. Orökös uraik Lengyelországban laknak, igaz, hogy gyf1kran már megnevezni sem tudják azokat. Az új telep ülők nem tudnak gyorsan, vé- legesen elhelyezkedni lakóhelyükön. Sáros vármegyében, ahol 1727-ben 27

21

helyen említének zsidó lakókat, 1737-ben 57 helyen találhatók. Jellemző belső vándorlásukra az, hogy az 1727-ben felsorolt 27' község közül 1737-ben már csak 15-ben laknak. Máshol kerestek és találtak megélhetést, ahol az utasággal meg tudtak egyezni. Egyedül Zborón telepedett le négy család, azonfelül három helyen kettő-kettő, máshol mindenütt csak egy lakott. Sáros megye nemessége a zsidó árendátorok védelmére kel a maga gazdasági érdekéből. Panasszal élnek, mivel a szesz- és sörfőző zsidó bérlői ket aszepesi kamara adóval terheli és annak behajtásánál kimáletlon eszközökkel járnak el. Attól kell tartani - írja amegye fel terjesztése -, hogy eterhek ésa bántó eljárás azadó behajtásánál, lakóhelyük elhagyására, menekűlésre készteti majd az árendátorokat. E felterjesztéere az a királyi utasítás érkezett le, hogy törekedjenek inkább a zsidóktól megszabadulni, mintsem számukat növelni.

CM..

ZS. O. Ill. 451. ló" 457. sz.]. Zemplén megyében, ahol e vidéket tekintve legnagyobb számban lakott a zsidóság, népesebb tele- pülések nem alakultak ki. Szétszórva éltek a 74 községben. Mindössz« Telesvan lakik ]4 család, Mádon 9, Sátoraljaújhelyen G, Nagymihályon 5, azonfelül négy községben Bés ötben 2 család. A többi helyeken mindenütt csak egy-egy. Szár- mazásukra nézve, mint nevük is mutatja, majdnem valamennyi lengyel eredetű, csak e hosszan elnyúló megye déli részében, a Hegyalja vidékére (Erdőbényc, 'I'állya, Mád, Bodrogkeresztúr, Sátoraljaújhely stb.) vetődött el néhány morva zsidó Ungarischbrodból, kik Kaunicz grófot vallják örökös uruknak. A hat magyarországi ezármazású közül aSárospatakon lakó Pálffy-birtokról, Síomfáról, jött oda Iojses ]Iarcus, a többi öt, akik magyarországi születésűnek mondják magukat és lakóhelyük Gálszécs, Pelejte, Pazdics, örökös urukat nem tudják megnevezni. Ezek azon telepesek közé tartoznak, kiknek elődeik ismár két-három nemzedék óta e hazában laktak. Így Pazdicson, mely ~[agymihály mcllett van, már 1691-ben említcnek zsidó árendátort (:NI. Zs. O. 11.188. sz.).

Ung vármegye (lng) 3G községében 4:{család lakott ](l5 lélekszámmal.

Lengyel származásúak, azonban a családfők közül 27 nem tudja megnevezi örökös urát, akinek egykor alattvalója volt. Ezek - vagy elődeik - már régeh- ben vándoroltak ki onnan; egy családfő litván eredetű, egy meg libertinusnak mondja magát. Az egyetlen c vármegyeben lakó zsidók közül, ki még mindig Kauniez gróf alattvalójának tekinti magát, egyútbl az egyetlen zsidó a megyó- ben, ki Ungvárott állandó boltot bérel. Az összeírás ama rovatában, amelyben a családfő örökös urát kellett bevezetni, azt olvassuk: "Subditus Illustrissimi Domini Comitis Kaunicz in Moravia manet." Ez jutott a nagyszámú morva bevándorló közül legkeletebbre. Csak Ungvárott és még két h07,zá közcl eső községben lakik három-három zsidó család, Pereosonycn lakik kettő, a többi 32-ben mindenütt, csak egy-egy. Közflégi élet ilyen körülményck között nem tudott kialakulni, mindösszc két család fogadott praeceptort gyermekt-i mclló.

Hereg megyében a zsidóság nagy része az egykori Rákóczi birtokon élt, mely 1725-hen a Sehönbom-családnak jutott. Az 5Bcsalád :37 községben lakik, ezek közül 28-ban csak egy-egy. A legnépesebb község Bilke, hol hat családot emIítenek és Munkács-Szont Miklóson négyet. E megyében is a legtöbben az urasági pálinka- éssörfőzde bérlői, annak italmérői. Az egyetlen, akinek állandó boltja van, Vereczkén lakik. Vannak, kik borral, marhákkal. lovakkal keres- kednek. Bérlik az urasági malmot é8 vámot. Az összeírotbak közül találunk egy Lengyelországból újonnan bevándorolt szabót, egy másikat, aki a nép részére a vásznat megfesti. Egyik árendátorról megjegyzi az összeírás: "simulque opifex,