1. Boldogtalan sorsra jutott Magyarország, Elkölt már kezedről mindenféle jóság, Környülvett egészlen szörnyű nyomorúság, Vérrel virágzik mostan régi boldogság.
5 2. Hol vala világon tehozzád hasonló, Ó, én édes hazám, olyan bosszúálló?
Jó híred-nevedért te mindenkor haló, Véredet ontottad nemzetedért, való.
3. Ha a szükség hozta, szültél Tzitzerókat,
10 A törvényre pedig törvényes Kátókat, Mezőre nemzettél erős Skípiókat, Vitézlő, vezető, bátor magyarokat.
4. Hol Szent István király, hitünk terjesztője?
Szent László királyunk, népünk vezérlője?
15 András, Mátyás király, népünknek vezére?
Országunknak elmúlt minden dicsősége.
5. Gyenge Lajos király Mohácsnál elveszett, Midőn Szolimántúl ő megverettetett, Akkor országunk is rabságra ejtetett,
20 Zápolya, Ferdinánd miatt majd’ elveszett.
6. Zápolya, Ferdinánd hogy uraskodának, Luther ördögei sem sokat alvának, Kálvinussal országunkba bemászának, Sok keresztény veszett pokolban hazának.
25 7. Így tehát országunk német kézre juta, Addig hízelkedett, méglen meg nem foszta, Szép szabadságodat már néked elhúzta, Mi magyar hazánkat nagy ínségre hozta.
13 ki István [értelem]
23 másznak [szótagszám]
28 Magyar [szótagszám]
72
8. Mint olasz a medvét, úgy pórázon vezet,
30 Az tiporló mocskol, mint rézmíves rezet, Tőriben hogy estél, mint bolondját, nevet, Szép magyar véredben immár megförtödzett.
9. Amíg tiszta vala szerelmes országunk,
Némettel nem bagzott szegény magyarságunk,
35 Bírtunk ellenséggel, volt nagy szabadságunk, Mindenfelől mostan csak vérzünk, kínlódunk.
10. Ha akarod tudni országunknak vesztét, Tekints e tükörben, lássad ő elestét, Meglásd nemzetednek vérrel készült testét,
40 Ne várd már nemzetnek te soha elestét!
11. Élnek Bottyániak és vitéz Pálfiak, Híres Károliak, bátor Nádasdiak, Erdődi, Barkóczi, több grófi ifiak,
Régi szabadságrúl mégsem gondolkodnak.
45 12. Nem csudálom, hogy ők mindent elfelejtnek, Mindennap némettel kávét hörpögetnek, Ellene mondottak már a magyar vérnek, Német komplementnek mert ők is örülnek.
13. Mi végső romlásunk hogyha szemmel látják,
50 Kedves nemzetségünk hogyan nyomorgatják, Mi szomorú sorsunk hogy már meg sem bánják, Gyászos állapotunk, jaj, nem apolgatják.
14. Vajha, vitéz Zrínyi, most lábra állhatnál, Rákóczi, Bertsényi, Bezerédi, látnál,
55 Nyomorúságunkon keservesen sírnál, Emellett pediglen tudom, kardot rántnál.
15. Duna-Tisza köze egész Bácskaságval, Aki híres vala szép katonasággal, Dávorit kiáltó víg, erős rácsággal,
60 Teli most némettel, hidd el valósággal.
32 már [szótagszám]
38 el estét [szótagszám]
43 Grófficziák [értelem]
49 hogy [szótagszám]
I_C_Politikai közköltészet_új.indd 72 2013. 11. 06. 9:18:14
16. Itt egy fatter unser elég ajtó előtt, Hasogatott mundér nem háborgat velőt, Kasza, kapa nyele nem is fáraszt erőt, Hozzászokott immár, azoknál lengezött.
65 17. Hozd fel, Uram, hozd fel, magyarok csillagát, Verd még német nyájnak szájában a zablát, Vedd ki a magyarnak kezibűl az baját, Fújhassa országunk öröme nótáját!
18. Kukorica, tönköl, árpa vala bőves,
70 De bezzeg a krumpli magyarnak nem kedves, A földünket rontja, amellett keserves,
Üsse meg a ménkő, mikor immár fejes.
19. Míg én e verseket summába szerzettem, Tiszta szívbűl hazám felette szerettem,
75 Sírj, keseregj vélem, szép magyar nemzetem, Német rabságára véled együtt estem.
20. Nemzetünknek neve homályba borula, Mivel a nagy ínség tűle nem távoza, Átkozott sógorság földig letapodá,
80 Ha a nagy jó Isten nem lészen gyámola.
25.
I.
1. Jaj, te szegény Magyarország, jaj, mire jutottál!
Amiulta szomszéd kézre s németre szorultál, Oda minden dicsőséged,
Elveszt esküdt ellenséged.
69 tőnről [értelem]
71 a mellyes reserves [értelem]
73 Míg [szótagszám]
76 rabságra [szótagszám]
3 ditsőség [rím, szótagszám]
74
5 2. Amely kígyó kövét régen már ellened fújja, Titkon főzött sok fullánkját már kibocsátotta, Nincs már törvény, nincs szabadság,
Nemes olyan, mint parasztság.
3. A szép arany szabadságért vérinket öntöttük,
10 Életünket, mindenünket buzgón felszenteltük, Nincs már, aki érdemünkre,
Tekéntsen piros vérünkre.
4. Bezzeg, mikor szoros volt a németnek plundrája, Mikor Károly császár után ingott koronája,
15 Nem volt akkor a magyarnál Jobb, s kedvesebb ez országnál.
5. Csak azt várta az hitetlen, hogy a polcra jusson, Nagy hatalma s birodalma mindenfelé fusson:
Megmásolta ígéretét,
20 Szegten-szegte esküvését.
6. Nincs más hátra, hanem bocsásd könnyhullajtásodat, Kérjed Istent, hogy szánja meg siralmas sorsodat!
Ő egyedül megsegéthet, S ha akarja, meg is menthet.
25 7. Te azonban apostoli s angyali koronánk,
Mély gyászodbúl ki ne vetkőzz, mert odavan hazánk.
Senki ne lássa fényedet, Hanem könnyezéseidet.
8. Te is, három magas hegyen fénylő dupla kereszt,
30 Országunknak szép címere, magad búnak ereszd, Mert más kereszt jön nyakunkra,
Fordítsd, Isten, azt hasznunkra.
11 kár [értelem]
14 [II.: alat]
28 könnyezze senyedet [értelem; a II.-ban is szövegromlás: kőnyvez eszenyedet]
I_C_Politikai közköltészet_új.indd 74 2013. 11. 06. 9:18:14
26.
I.
1. Jaj, csak boldogtalan szegény magyar nemzet, Most is az parókás téged, látom, vezet, Jóllehet szemedben mutat hozzád szívet, De titkon, nem ládd-é? mint bolondját vezet.
5 2. Ád ugyan tenéked most dicséreteket, Ígér, mert megszorult, sok ígéreteket, Biztat, de csak színbűl, kíntelen titeket, Szóval nyújt sokféle fölséges neveket.
3. Nem úgy az diétán minap elvégezve,
10 Együtt a statusok között megegyezve, Hogy az katonaság országbúl kimenne, Hanem az határnál öszvegyűlve lenne.
4. De bezzeg fölbontá törvényes szokását, Régi királyoktúl adott igazságát,
15 Kivitted hazádbúl sok katona számát, Itt hagyád csak pusztán az magad országát.
5. Elhadtad gyermeked s szép feleségedet, Fegyverre költötted, mid volt, mindenedet, Zálogban vetetted nemesi részedet,
20 Kész voltál nem szánnyi hazádért éltedet.
6. Fogadtál katonát német oltalmára, Elkölt sok ökrödnek s tehenednek ára, Te magad maradtál nagy nyomorúságra Itthon gyermekiddel, csaknem koldulásra.
25 7. Hajdant nemességet király vezérlette, Most idegen nemzet, látod, jár előtte.
Annyira az magyart már az német vette:
Mint lengyel az medvét, úgy vezeti szerte.
8. Remélted már régen: béborult csillagod,
30 Földerül majd egyszer homályban ment napod, Megadatik régi magyar szabadságod,
Ígérted, örömmel hogy fölkötöd kordod.
76 II.