Néhány vonás Szerencs város és egyháza történetéből. *)

In document Religio, 1899. 1. félév (Page 71-77)

— Paszlavczky Sándortól. — Jelige :

„Dárda, gerely, lobogó büszkén emelődtek az égre.

A fejedelmi magyar még gondosan óva körül néz, Megtelepíti hadát, és sátort üttet az ormon".

(Vörösmarty Mihály,) Mélyen tisztelt diszgyülés !

Az ősei vitézségén és nemes erényein lelkesülő ma-gyar nemzet apraja és nagyja szent hálaünnepet ül az 1896 ik évben.

Azért szálltak akkor a hála szavai ég felé, hogy ezt az országot, melyet Magyarországnak nevezünk, — a te-remtő Isten, a népek örökbölcseségü atyja, jó és balsors-ban a hadverő magyarok szerető utódai részére megőrizte,

— s e honfi vértől ázott drága hazában a magyar nem-zet életét ezer esztendeig fentartotta.

Az az ezer esztendő nekünk, véges lényeknek, belát-hatatlan. A mily hosszú — a halálos veszedelemben

sok-szor égi kegygyei megőrzött magyar nemzet örvendetes fenmaradásáoak ideje, oly nagy, magasztosságban oly föl-emelkedő Szerencs város diszgyülésének, jelesül a nagy-községi tanács mai hazafias összejövetelének hálaadó nyi-latkozata az elvett sok j ó é r t ; — de ugyanekkor, a hála-adás ég felé röppenése alkalmából; jövő biztosításunkat megadó e szavaival költőnknek •— köszöntjük a nemzeti élet u j ezredévnek h a j n a l á t : „Isten áldd meg a m a g y a r t ! "

Hiszen, ha az égi áldás napfényénél nyilt a magyarok tetterejének csodás virága, — csak áldás növelő világá-nál találhatnak tovább is a nemes igyekezetnek tápláló gyümölcseire.

Valóban az isteni Gondviselés különös gondosságá-nak szálai húzódgondosságá-nak végig a magyar nemzet történetén.

A népvándorlás idejében — a mostani magyar földön áthúzódó dákok, alánok, gótok, gepidák, hunok, avarok, bolgárok csak mintegy keresztülhajtottak — és elenyész-tek. A magyarok pedig, kiknek „hazájok volt messze Ázsiában, ott a keleti polgáriasodás végén, a pusztaság-ban," — talán éppen akkor vesztek volna el, mint a kazarok és a többi rokonuk, ha ott maradnak : a tatárok hódításának, vagy kiirtásának lettek volna áldozatává, vagy az oroszok hatalma alatt nyögve, csak őseik sir-hantjainál ápolnák a lassan elmosódó emlék által fentar-tott nemzeti érzelmet.

Valamint Mózes vezette a kietlen pusztaságon a választott népet : ugy igazgatta az isteni Gondviselés a maga czéljainak elérése végett a magyar népet, Józsiié-ként mutatá meg a magyarnak Álmos vezér és fia, a bölcs, vitéz, a tanácsadásra nézve valamennyi közt leg-kitűnőbb Árpád fejedelem — az ígéret földét. Ott hagy-ták a Kaukazus vidékén, a Kurna partján — álló rende-zett helyöket, kedves tanyájokat, melynek omladékai, emlékezetes pontjai még fenvannak, mint az utazók be-szélik. A hős magyarok ős nyomait kereső, tudományszom-jas hazafiak, kik gróf Zichy Jenő áldozatkészsége és vezetése alatt a közelmúltban nem tekinték az ut

fára-*) Jubileumi felolvasás.

mait, — azt állítják, hogy van ama vidéken egy város, s azt a várost ma is „Madzsar"-nak nevezik. Hajdan a nagy és hatalmas magyar nemzetnek vala lakása az a t á j : Ott lakott az erényes, tiszta erkölcsű, „egy Istent hivő n é p ; szép női szemeiről, délczeg ifjai karjáról sokat beszélnek az évkönyvirók." Elköltöztek a régi hazából, A történetírók, az elköltözés okait akarva megtalálni, magyarázó tényeket keresnek. A mellett vannak, hogy a szomszéd b°ssenyők harczai elől távoztak el innen a ma-gyarok. „Harcz elől harcz elé miért mentek volna ? ismert ellenség elől ismeretlenhez? ez a nép, mely tiz évvel később a spanyol Pyrenaeokig vitte fegyvereit, mely har-czolt az Appeninokon tul s Konstantinápoly k a p u j á t be-vágta bárdjával, miért kerülte volna az összeütközést? — Miért ne mondhatnók, hogy elhitta a magyarokat régi hazájokból a belső ösztön, mely a vándormadarat őszkor elköltözni készti?" Miért ne állithatnók, hogy „firól-fira szállt közöttük az ős hagyomány Attila országáról, a gazdag apai örökségről? s a minden költőibb eszmére fogékony nép felkerekedett visszafoglalni az ígéret Kána-hánját, a tejjel, mézzel folyó földet, beékelve magát, — mint a koszorús iró, Jókai, nagyigazán mondja, — ellen-séges elemek közé, (ma is ilyenek közt él !) — melyek közül egy sem testvére?" Megvetve a félelem borzalmát és az ut ijesztő fáradalmait, a tiszta hazaszeretet vezér-csillagának s a honalapítás buzdító örömfényének kalauzo-lása mellett a magyar — czélja elérésében meg nem tántorodhatott

Amaz ösztönből eredt s megvalósítandó gondolat, mint jótékony eső izmosítja a magas bérez fáját, — ugy edzette a magyarok fegyverhez szokott k a r j á t ; hanem azért hosszú utjokban, ismeretlen nép között, nem mutat-ták be nemzetöket pusztító vész gyanánt. Az emberséges bánásmód, a félénk és gyönge ellenséggel szemben tanúsí-tott tapintatos eljárás a magyarság tekintélyének a leg-szebb fényt kölcsönözte Pannónia felé utaztában. Szövet-séges társakra akadnak az idegenekben; fejedelmek és vezérek saját fiiikat tuszokul adják a m a g y a r o k n a k ; sőt a drága ajándékok, melyekkel őket a honfoglalás útjában elhalcnozák, a hatalmas alakok fegyvereitől való rettegés-sel társult tiszteletadás tanujeleikéut is t ű i n e k fel. El-mondhatjuk : szerencse kisérte őket utjokban.

A ruthénok vezérei, — a kievi és sucsdali vezér, fiaikat tuszul adák s küldének velők Álmos vezérnek tízezer márkát, ezer lovat, ruthén szokás szerint ékesített nyereggel és fékkel, száz kun gyermeket, negyven teher-hordó tevét, menyét- és nyestbőrt száma nélkül és más számtalan ajándékot. A lodoméri vezér két fiának és jobbágyai fiainak tuszokul való adása mellett kétezer márka ezüst, száz márka olvasztott arany, számtalan bőr és kaczagány, háromszáz nyerges ló, huszonöt teve és ezer teherhordó ökör hódolatos átnyujtásával az átvonuló magyar nép nagyszámot tevő, vitéz megjelenésének élénk elismeréséről tett tanúságot. Galiczia vezére, megnyitván a magyarok előtt Galiczia város — ma Holies — kapuját, egyetlen fiát, az előkelők több fiával tuszul adja ; ezen felül tiz legjava paripát, háromszáz lovat felnyergelve, megfékezve, három ezer márka ezüstöt, két száz márka aranyat s igen nemes köntösöket • ajándékoza n e k i k ; —

9,

sőt, hogy a Havason tul minél gyorsabban és biztosab-ban szálljanak a nevezetes forrásokbiztosab-ban, jó föld- és gazdag legelőkben bővelkedő Pannoniába. Galiczia vezére két ezer ijászt és három ezer kitartó parasztot rendelt elöl-járóba, kik a magyaroknak utat készitsenek az ungi ha-társzélig. Mind-mind őseink életrevalóságát jelző körül-mény.

M. t. diszgyülés ! Tán feltűnik itt némelyiknek, a magyar honfoglelás ezredévi emlékünnepén, a magyarok régi hazájukból való kiköltözésének okkeresése, -— vitéz magyar erényeik hóditó erejének feltüntetése és az idegen népek hódolatnyilvánitásának igazán megkapó képe? Bo«

csánat, hogy a „Néhány vonás Szerencs város történeté-ből" cz. felolvasás elöljáróban igy sietett szólni Szerencs m. t. közönségéhez; de ama szerencsés előjelekkel meg-indult magyarság haladása csak a magyar név becsülésé-nek, a hazafiúi szeretet ápolásának tüzét van hivatva — az u j ezredév hajnalhasadtakor — éleszteni, hogy a nem-zetegység összhangjának elősegitésében Szerencs város, ez az ezredévet ülő nevezetes hely, majd szinte kivegye a maga osztályrészét saját történetének a hazafiúi és hon-leányi erényekkel való gazdagítása által !

A magyarok vándorlásának ama szerencsés körüle ményei biztató előjelként hirdették, hogy a magyarok keresett uj hazájokban szerencsésen bevégzik 896-ig a hódítást.

Az uj anyaföld kedves keblén rájok is fért volna már a pihenés, a családi élet nyugalmának élvezete. Nem szólok azért bővebben a legelőször elfoglalt helyről, Munkácsról; nem Ungvárról, a híres erősségről, melynek néma falai tanúi voltak, mint tartott ottan Álmos vezér tanácsot, s fiát „Árpádot, még életében vezérré és paran-csolóvá tevé." Nem idézzük fel hosszasabban Zemplén várának a magyarok bejövetelével oly szoros összefüggés-ben álló emlékét; elhallgatjuk részletezését az észre vala-mennyi közt legkitűnőbb Árpád jeles tetteinek : csak Szerencsnél állapodunk meg.

A mióta a magyarok közbizalma Árpádot, hogy a nemzetet egységben tartsa, békében igazgassa, harczban vezérelje, a fejedelemség legszebb czimével megajándé-kozta, — s kozármódra paizson felemelt vezérét fejede-lemmé választotta, „a magyarok a fejedelemnek, — úgy-mond freisingeni Ottó püspök, — mindnyájan ugy enge-delmeskednek, hogy őt nemcsak nyilt ellenmondásokkal haragitani. de még alattomos morgással sérteni is tilosnak tartják." Ennek a magyar becsületességen alapuló fegye-lemnek volt örvendetes következménye az ország teljes meghódolása, pedig a maga tekintélyes hadával nem égetve és gyilkolva jelent meg a már akkor művelt Európában, hanem óvó körülnézéssel vezette hadát a fejedelmi ma-gyar, jól tudva ősei példájából, hogy a puszta erőszakon alapult hatalom nem tartós. Támadásra harczczal felelt.

Igy jutott a magyar birtokába ez az Isten áldotta föld, a hol ezeréves fennállásának örvend a magyar nemzet.

(Folytatjuk.)

EGYHÁZI TUDOSITASOK.

Budapest. Egyház és művészet. — Wlassics Gyula kultusminister elismerésre méltó tevékerységet fejt ki a hazai művészet felvirágoztatása érdekében. Ez a nemes intencziója vezette az alábbi levél Írására is, melyet a püspökökhöz intézett.

Az egyház, mint a minister készségesen elismeri, mindenkor dajkája, ápolója volt a művészeteknek s azért fordul a minister is az egyházhoz a hazai művészet pár-tolásáért.

Helyes kétségkívül. De ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a magyar festők és szobrászok is jobban kultiválják az egyházi művészetet. Mert a képzőművészeti és a nagy-bányai budapesti kiállítások arról tanúskodnak, hogy e téren még keveset haladtak a magyar művészek.

A kultusminister levele egyébiránt a következő:

A vallás- és közokt. m. kir. ministertől.

79114/898. szám.

Bizonyára nem szükséges rámutatnom a főtisz. F ő -hatóság előtt ama benső viszonyra, mely az egyház s a művészet között mindenkor s minden nemzet körében fönnállott, mely az egyházat a művészetek támaszává s viszont a művészetet az egyháznak egyik leghivebb szol-gájává avatta. Nagy művészeti tevékenység a mult tanu-sága szerint csaknem mindig az egyház pártolása nyomán és segélyével fejlődött, nálunk azonban legtöbbször nem a hazai, hanem a kültöldi művészet alkotta s ékesítette templomainkat és azok oltárait. Műpártoló főpapjainkat a szükség gyakran vitte a külföldre, valamikor művészi al-kotásokra idehaza megfelelő erőket nem találtak. Az idegen művészetek pártolása nem csupán azzal okozott kárt a hazai művészeteknek, fejlődő művészeinknek, hogy anyagilag veszteséget kellett szenvedniük, hanem főként abban, hogy az alkotások teréről leszorítva, a művészet fejlődése is paügásnak indult vagy pangani kényszerült.

Mikor nemzeti művészetünk sem utol nem érte, sem versenyre kelni nem volt képes az idegen művészettel,

még érthető volt, ha a nemzeti szempontot a művészi alá rendelték. Ma azonban, már hivatásomból kifolyólag hangsúlyoznom kell azt az örvendetes jelenséget, hogy hazánkban a képzőművészet is, s a művészeti ipar is átalán szembeötlő fejlődésnek indultak, s igy lehetővé vált, hogy a nemzeti szempontot ne kelljen a művészi-nek feláldozni.

Hivatali elődeim több izben kérték már az egyházi főhatóságoknak figyelmét a hazai művészet érdekeire, a mely érdekeknek kielégítése, vagy legalább jóindulatu ápolása erkölcsi és anyagi tőkéink gyarapitását jelenti.

Engedje meg a főtiszt. Főhatóság, hogy hivatali elődeim példájára tisztelettel fölkérjem, hogy általában a főhatósága alá tartozó egyházi épületek emelése, díszítése, tatarozása és berendezése esetén a hazai művészi erők közreműködését igénybe venni s igy a nemzeti művészetet hathatósan pártolni méltóztassék.

A festészet és a szobrászat terén a magyar művé-szetnek már oly általánosan ismert, kiemelkedő tehetségei vannak, hogy az egyes festészeti és szobrászati feladatok megoldására alkalmas erőknek esetről-esetre való

felkuta-69 RELIGIO.

tása többé nem szükséges ; az iparművészeti, u m. díszítési, berendezési, felszerelési, szobor- és oltárfaragási feladatok kiosztása tekintetében pedig mindenkor készséggel szolgál tanácscsal az orsz. m. iparművészeti társulat, vagy a mű-emlékek orsz. bizottsága.

A mi pedig a régibb korok emlékeinek, a műemlé-keknek, vagy azok tartozékainak, úgymint régi oltárok-nak és egyéb berendezési műtárgyak fenntartását illeti, mindezekre nézve az 1881. é v i X X X I X . törv.-czikk határo-zott rendelkezéseket tartalmaz, a mely rendelkezések közül legyen szabad különösen utalnom az idézett törvény 4.

§-ára, mely szerint a műemlékeken vagy azok tartozékain javításokat, bővítéseket vagy átalakításokat a tulajdonos csakis a vallás- és közoktatásügyi miüister engedélyével s az általa meghatározott módon tehet.

A hazai művészetek, iparművészetnek és a mű-emlékek fenntartásának ügyét ismételten is nagybecsű figyelmébe és hazafias jóindulatába ajánlom

Wlassics Gyula.

Csanádi egyházmegye. A hitélet köréből. — Valóban megdöbbentő azon hatás, melyet a szent misszió napjai híveink nagy tömegeire gyakoroltak. Eny-nyit valóban nem vártunk. A három lazarista : Mádics Nándor, Galambos Kálmán és Csukovics János csodát mű-velt. A felbuzdult hitközség tagjai tömegesen elárasztot-ták a nagy templomot, melyet ez alkalomból ngos és főt.

Csicsáky Imre, titkos pápai kamarás és plébános, kiváló fénynyel feldíszített. Az oltárok fényárban úsztak, virág-erdoben csillogtak. Ennyi népet, ennyi fényt ez a tem-plom még nem látott. Ezerekre menő tömegekben tódultak a templomba, melynek még utolsó zugát is a zsúfolásig megtöltötték. Sokan valának, kik még az utczára is szo-rultak. Nem láttak semmit, nem hallottak semmit, de azért még sem távoztak. Es ez igy volt kora hajnaltól késő estig. Valóban bámulandó volt a misszionáriusok ki-tartása, de bámulandó azon buzgalom is, melyet nagos.

Csicsáky Imre plébános ur derék segédlelkészeivel kifejtett.

A nehéz munka napjai voltak ezek. De a malaszt napjai is ! Folyó hó 14-én érkeztek a jámbor misszionáriusok mezővárosunkba. Nagy tisztelettel fogadták. „Pihenés nekik a munka!11 Azonnal tartották meg az első szt. be-szédet. A nép, melyet a mi lelkészeink bőven előkészítették és oktatták a szt. misszió jelentőségére, tömegesen jöttek fel. Nagyságos és főt. Csicsáky plébános ur hitbuzgó szivé-ben régen gerjedezett a vágy, missziót láthatni hitközségé-ben. Es ime ezen hő vágya teljesült. A fényes díszben ragyogó Jézus szive oltárát, melyet a hivek adakozásai utján emelt, f. hó 15-én fényes és nagyszámú segédlettel nagys. és főt. dr Kún László, temesvári kanonok ur, szentelte fel. A misszionáriusok buzgón segédkeztek. Volt szentbeszéd 2, sőt három is naponkint, szt. mise, gyónás, imádság reggeltől napestig, m i n d i g a hivek tömeges rész-vétele mellett. A környék papjai is megjelentek, segéd-kezet nyújtván a lazaristáknak, kik már csak alig győzték az Istennek tetsző munkát. Folyó hó 26-án, mint a misszió utolsó előtti napjára, felállították és nagy fénynyel felszentelték a misszió emlékére emelt, virágokkal

fel-díszített szt.-keresztet a templom homlokzata előtti

ezernyi ájtatos nép jelenlétében. Felbuzdul Istenéhez emelkedik ilyenkor még az élet keservei által is meg-törött szive a kath. kereszténynek, és érzelmeinek melegé-ből az igaz vallásosság legillatosabb virágszálai fakadnak elő. Sőt még a „közönyösök" és „ h i d e g e k d e még a más vallásúak is seregesen hallgatták meg buzgó áhítattal az Isten ezen jámbor papjainak lélekemelő buzdító szt. beszé-deit És gazdagon folytak az adományok is jámbor czélokra Ngys. és főt. Csicsáky Imre, kamarás-plébános urat, pedig áldják a hívei, hogy ennyi malasztban és lelki vigaszta-lásban részesítette. Láthatták, „a kik látni akartákhogy a magasztos hivatása szellemétől áthatott, valóban neki-buzdult pap mit művelhet községe hitéletének, fájdalom, sokszor parlagon heverő talaján, és miként lehet ott is viruló virágot fakasztani, a hol évtizedeken át csak dudvás, rút növények lepték el a bűn sikamlós tereit. Bár csak sokan követnék ragyogó példáját !

Zsombolyán, 1899. január hó 27.

Leitich Antal polg. isk.

igazgató-P é c s i egyházmegye. Egy plébános halála és em-lékezete. —

A pécsi egyházmegye egy közkedveltségü, jámbor papja fejezte be e napokban rövid földi pályafutását.

Obadich Ferencz, a baranyamegyei Nagy-Nyárád jólelkű plébánosa, a példás életű pap és nemes emberbarát január hó 22-én hosszabb betegség (gyomorrák) s a halotti szent-ségek ájtatos fölvétele után életének 59. évében csendesen elszeuderült. A boldogult 1840. született Pécsett, 1862-ben szenteltetett áldozárrá, 1869-től Bellyén, 1871-től Vörös-marthon és 1879-től halála napjáig Nagy-Nyárádon volt plébános. Mennyire szerették és becsülték őt paptársai é»

hívei egyaránt, az valóban impozáns módon nyilvánult a január 24-én délután 3 órakor végbement temetése alkal-mával. Falusi papnak ritkán jut ilyen temetés! Hat es-peresi kerületből sereglettek össze a végtisztességadásra a résztvevő paptestvérek, — élükön a kerületi esperes urakkal — és a nép kegyeletes ragaszkodása hangos zoko-gásba tört ki, midőn sirja fölött egykori kántorja meg-hatóan szép gyászdalt énekelt. Oh mily jól esett keblünk-nek e gyengéd kegyelet nyilvánulása mostani hithideg korunkban! „Ora et labora" ez vala pásztori életének rövid foglalatja. 0 igazán szerette nyáját és éjjel-nappal buzgólkodott annak lelki üdvéért. Nem volt, ki szomorú-ságában nála vigaszt, szorultszomorú-ságában tanácsot és segélyt nem talált volna. Állandó hivatalbeli buzgóság, ritka pon-tosság, szigorú lelkiismeretesség és jámbor szelidség — ezen szép papi erények tették őt kedvessé Isten és em-berek előtt. „Placita enim erat Deo anima illius, pro-pterea properavit illum educere de medio iniquitatum."

(Sap. 4, 14.)

R. i. s. p ! — tz.

Róma, jan. 26. Hirek a Vatikánból. —

A szent atya ma reggel audencziát adott a római patriciatusnak. Körülbelül 400-an voltak jelen. Megjelent 8 bibornok. 0 szentsége a hitről mondott beszédet, mint az üdvösség forrásáról és a keresztény élet alapjáról.

Justus et fide vivit. A hitet oltalmazni kell a kevélyes önhittségtől és az anyagiasságtól, melyek napjainkban külö-nösen el van most hatalmasodva : Vigilate et state in fide, mondá a pápa, a ki áldásával fejezte be az audencziát.

S'.intén ma a connaughti herczeget és herczegnőt fogadta ő szentsége. Nápolyon át Amerikából ide érkezett mgr Irelánd érsek, a ki a szentpétervári kongresszuson az éjszakamerikai Egyesült-Államokat fogja képviselni.

A „Times" vatikáni levelezője szerint kétségtelen, hogy h czár felhivta a pápát, miszerint képviselőt küldjön a békekongresszusra. A két körlevelet, az általánost és a meghívót, Oroszország vatikáni követe nyújtotta át a pápának, épp ugy mint az illető szövetségek más hatalmaknak.

T Á R C Z A.

 s z e r e t e t könyve-Irta : Violet Gyula, áldozó-pap.

— Mutatvány. — (Vége. *) 6. Hazaszeretet.

Bevallani szégyenlem, de ugy van, hogy a haza fogalma eszménye sok ember lelkében elhomályosult. Ki-veszett onnét. Kiölték kebléből a hitet, a hit volt tápláló dajkája a hazaszeretetnek, a hittel eltűnt e szeretet, e szeretet megszűntével homály borult e szent eszmény-képre is.

Nem ugy van ? . . . Ezek előtt azután a mult idők csudás szép cselekedetei, melyek hallatára most is lelke-sedés szállja meg a nemest, meséknek tűnnek föl, me-lyekre mosoly téved ajakukra.

Nem ugy van ? . . . Hát akkor miért hallgatott el,

— tisztelet a néhány jeles kivételnek! — miért hallgatott el a hazafias dal ? Nincs talán költő, ki a szivet meg-illesse? Dehogy! Hanem mert a mai kort más eszmék ejtették meg. A mai kor nem hallgat a hazaszeretet énekére.

Nem ugy v a n ? . . . 0 , bár ne ugy volna! Azért ti, akikhez eljut e gyönge szó, gondolkodjatok fölötte s ápol-játok a magatok és mások szivében is azt a lángot, melyet hazaszeretetnek nevezünk.

*

Fázom a haza meghatározásától. Érezzük mindnyájan, de ki nem tudjuk mondani.

Föld, melyen először pillantottuk meg a napnak vi-lágát, hova gyermekségünk ezer édes emléke kapcsol, ahol férfi korunk élet-harczait átvivjuk. Föld, amelyen kedveseink szeretetét élvezzük. Föld, amelyet apáink nem vásáron vettek, de csatákban drága vércseppek aranyán szereztek. Föld, amelyet hazafiak vére termékenyit s amely az ezer éves mult dicsőségét hirdeti. Föld, amelyben apáink porlanak s amely a mi haló porainknak is nyugovó helyet fog adni. — Nyelv, melyre édes anyánk tanított, amelyen először tört föl szivünk mélyéből az imádság, midőn kö-szönetet rebegtünk Istenünknek ártatlan örömeinkért.

*) A továbbiak tekintetében a nyájas olvasót az aranyos kis

könyv megszerzésére utaljuk. Seerlc.

Nyelv, amelynek szépségeit akkor értjük igazán, ha olyan helyre jutunk, ahol a magyar szóra nincs felelet. Szó-gondolat, amely mozgásba hozza ereinkben a vért, lelkünk-ben ezer szép gondolatot termel s szivünket betölti édes vágyakozással valami üdvöset tenni az anyaföldnek, az édesen csengő nyelvnek, a kimondhatatlan eszménynek javára, mert mindezek összesége felel meg annak a sok mindennek, amit ez egy szóval fejezünk k i : haza.

Kinek nem kedves a hazának földje ? Kinek nem drága az a hely, melyhez ezer szent emlék láncza köti-füzi ? Láttam férfiakat kik hosszas járás-kelés után vissza-tértek a helyre, honnét életük pályája eredt és annak a sok kedves emléknek édes terhe alatt, mely akkor lelkükre borult, ellágyultak, sirtak az örömtől. Mi ez? Törvény, mely ellen tenni lehet, de mely a sziv mélyére irott marad mindig.

Ki nem tisztelné őseit, kik sokat fáradoztak, hogy neki nyugalmat, békét szerezzenek ?

Kinek szive nem dobban meg, ha hallja a

Kinek szive nem dobban meg, ha hallja a

In document Religio, 1899. 1. félév (Page 71-77)

Related documents