tette s részesíti, mert mindenestől a magáénak érzi

KÖLCSEY maga mondja magáról idősebb korában, hogynem

a nyilvános,

hanem amagánosnevelésnek

a híve.

Nincs is olyan iskola a világon, ahol az ő érzékeny lelke nem kapott volna sebeket. De kapott ő a debreceni Kollé­ giumtól egyéb maradandó hatásokat is, nem annyira az ismeretszerzés, mint inkább a jellemfejlődés irányában.

Egyéniségének világnézeti két pillére: hazafiságés erkölcsi tisztaság. Az előbbiről elismerte, hogy a kollégiumi mag­

vetésből sarjadt ki; „az iskolában római s görög történetek­

ben oktattak bennünket, s itt a patriotizmus magva“.

Igen, ahogy Kozma Andor „Karthágói harangok“ c.

költeménye szerint a pápai kollégium tanára az ókori történelem eseményének jelmezébe a magyar nemzet sorskérdését bujtatta bele: a reformkor küszöbén a magyar iskola — református és katolikus egyaránt — a nemzeti öntudat ápolására használta fel az ókor görög és római nagy embereinek életpéldáit. Kölcsey is addig olvasgatta Plutarchos párhuzamos életrajzait, hogy a hazai „pár­ huzam“ vált lelkében uralkodóvá. De a Kollégium alakí­

totta ki jellemének másik főoldalát is, bár Kölcsey ezt el nem ismerte volna magáról, ö is dicsérte a katolicizmus művészi elemekben bővelkedő hitvilágát a kálvinizmus puritán zordságának rovására, de elveiben és életmódjá­ ban megmaradt mindvégig puritán zordságú kálvinistának, aki a vallásos élőhitnek a racionálista korszellem miatti, akkortájt sajnosán általános megbénulásán az ókori stoikus bölcsészet mankójával segített úgyahogy. A debre­ ceni Kollégium maga is ilyen mankókatgyártott aracionáliz­

mus évtizedeiben; pl. Szilágyi Sámuel püspök is az evangé­ liumok helyett egy pogány római stoikus filozófusnak, Senecának a műveiből szedegetett össze és adott ki Bécs- ben (1770) „keresztyéni virágokat“. — Kölcsey elítélte a reformáció rideg tisztító munkáját, de öntudatlanul is megőrzött magában valamit a reformációkorabeli prédiká­ torok bűntudatos, bűnvalló lelkiségéből; legtörténelmibb hatású költeménye, a Hymnus, nem egyéb, mint az ős­ protestáns vezeklő lírai műfaj terméke, minden idők legszebb magyar jeremiád]a.

A gyors egymásutánban, de mégis csak esetenként, alkalmilag megjelent tantervekkel párhuzamosan a XIX.

század kezdetétőltantárgykéntis szerepel atanítás elmélete.

Református jeleseink közül többen sürgették a pedagógia nevű új tudománynaka magasabb iskolákba való bebocsá­ tását. Decsy Sámuel már 1790-ben hangoztatta, mintegy a Ratio Educationis főszempontjára, a tantárgyak szüksé­ gességére és hasznosságára utalva, hogy a pedagógiánál sem szükségesebb, sem hasznosabb tudomány nincs.

Gróf Teleki László 1806-ban iskoláink elmaradottságát főkép annak tulajdonítja, hogy a pedagógia tudománya nálunk ismeretlen. Adebreceni Kollégiumaz új tudomány bevezetésére azt az alkalmat használta fel, hogy 1798-ban az önálló bölcsészeti tanszék szervezésekor a tananyag a professzorok közt új megosztásra került. A pedagógia tanítása az egész ifjúság számára elrendeltetett a téli évharmad idejére; a classium inspectorra hárult ez a fel­

adat. 1801-től 1809-ig Budai Ezsaiás viselte az osztályok felügyeletének tisztét, s 1802-től a bölcsészeti tanfolyamon is kellett didaktikát tanítania. A pedagógia, szorosabb értelemben véve: a didaktika fontosságának tudata mind­ jobban meggyökeresedett a debreceni Kollégium vezető­

ségében; 1815-ben a megválasztott, de még külföldön levő új tanárt, Péczely Józsefet megbízta az egyházkerület, hogy hosszabbítsa meg külföldi tartózkodását, és terjessze ki tanulmányai sorát a Pestalozzi elveit alkalmazó heidel- bergi intézetre is. Az 1816-i álmosdi egyházkerületi gyűlés már elhatározta Pestalozzi módszere alapján ki­ dolgozandó számtani kézikönyv készíttetését, 1825-ben pedig létrejött a külön pedagógiai tanszék, s ennek mind­

járt első betöltője, Zákány József negyedszáz éven át nagy rátermettséggel és szerencsés hatással működött, különösen a Pestalozzi leikéhez is közelebb álló népnevelés elméleti és gyakorlati körében, személyes hatásával és tankönyveivel egyaránt. Idáig visszanyúlik tehát a meg- szerveződéshez csak félévszázad múlva eljutó kollégiumi

tanítóképzőintézet eszmei eredete. Érdekes példája a lassú, fokozatos differenciálódásnak,hogy már a pedagógiai tanszék létesülése előtt, 1823-ban a teológiai tanulmá­ nyokrajelentkező diákok nagy számamiatt az egyházkerü­

let megszigorította a felvételi vizsgát, s a megnemfelelő teológusjelöltek számára külön tanfolyamot rendelt olyan tantárgyakkal, melyeknek sikeres elvégzése falusi iskolák tanítóivá képesíti őket. Egészen 1873-ig, a kollégiumi tanítóképzőintézet létesüléséig ilyen „tanítóságra kibocsátó vizsgák“ útján gondoskodott a Kollégium a pártikulák elemi tagozatábans

a

csak normálisfalusi iskolákban aszel­ lemi utánpótlásról. A Pestalozzi gyöngédségen alapuló, szeretetet hirdető, emberbaráti eszközökkel dolgozó peda­

gógiáját jókésőn, 1845-ben a Kollégium egyik kiváló tanára, Kerekes Ferenc, a főiskola egészére óhajtotta rá­

alkalmazni „Atyáskodás“ c. eszményi elgondolásé terveze­ tében; e szerint a tanulókat egy erkölcsre felügyelő tanács fegyelmezné; a testi, értelmi és kedélyi összhangzóegészség kifejlesztése érdekében szükség volna testgyakorló helyre, szépművészeti intézetre, társalgó teremre, megfelelő olvasnivalókra, mégpedig nemcsak könyvekre, hanem újságokrais... A hamarosan ránk szakadt nemzeti szeren­

csétlenségegymagában is elég magyarázata

e terv

meghiúsu­ lásának. A papiroson maradt, életrekelni nem tudó szép tantervek között volt egy reálisabb szükségű és lehetőségű;

címe: „Felsőbb tudományok új terve a mostani idők kívánatéhoz alkalmazva“; szerzői: Eresei Dániel és Kere­ kes Ferenc 1837—38-ban. E terv legfontosabb kívánsága

egy filológiai szeminárium felállítása, mely a közép­ iskolai tagozat tanítóinak kellő kiképzésérőlgondoskodnék.

A tanítási nyelv magyarrá válása óta csakugyan szükség

lett volna

olyan

intézetre,

amely az arra hivatott nagy­

diákok

humán

vonatkozású tanulmányait elmélyítse, latin tudásukat alapossá, kiterjedtté, kellő színvonalúvá tegye.

Sajnos, ekkor még nem volt elég érett a pedagógiai köz­

tudat ez életrevaló terv megvalósításához.

Kerekes Ferenc azonban nemcsak utópiák szerzője

volt,

hanem tudott nagyon józan gyakorlatiasságú

terve­

ket nemeseik kigondolni, hanem megvalósítani is. Az ő érdeme a kollégiumi fűvészkert létesítése, a kollégiumi levéltár külön teremben való rendezése. Balogh Ferenc szerint „ő volt a nagy számtudós, a Kollégium szeme, általa láttak be a múltba és ezáltal építhették a jövőt“.

Kerekes

Ferenc

sokoldalúságát mutatja, hogy belefogott Vergilius Georgiconjának

hexameteres

fordításába, ő

nyo ­

matta ki először Fazekas Mihály Ludas Matyijét, s van két

érdekes

nyelvészeti dolgozata is. Németnyelvű

vegy­

tani munkájával a külföld figyelmét is magára vonta, s meghívást kapott a szetpétervári egyetem tanszékére;

de itthon maradt, s mihelyta debreceni Kollégium mértan- fizikai tanszéke megüresedett, errement átelőbbi helyéről, a természetrajzi állásból, mert a matematika volt leg­

kedvesebb tudománya, s kiváló munkái vannak a felsőbb mennyiségtan és mértan köréből is.

Több helyes tantervi kísérlet készült a 40-es évek­ ben is; 1841-ben Debrecenben hosszú tanácskozások folytak oktatási irányokról, középiskoláról, szakrendszer­ ről, 1846-ban pedig Pesten összeült az első egyetemes protestáns tanári közgyűlés, fel is vetett és megtárgyalt sok helyes tanügyi reformgondolatot, de a valóságban

1848-ig az 1820-i tanterv maradt érvényben a debreceni Kollégiumra nézve. Ennek a megújhodni akaró, de nem tudó, átmeneti időnekleghatásosabb, mertlegjellegzetesebb' debreceni tanáralakja PÉCZELY JÓZSEF, a korán elhunyt, nagy munkásságú komáromi lelkészfia. Péczelyaz ifjúság­ gal való érintkezésben már nem volt merev szigorúságú, mint legtöbb elődje, iparkodott megnyerni tanítványainak nemcsak tiszteletét, hanem bizalmát is. Sikerült is ez neki, mert érzéke volt a jó értelemben vett modern haladás iránt, de épúgy gondja volt a hagyományok ápolására is.

A nemzeti nyelvpallérozásának, ennek az elsősorban haza­ fias célnak gyökeréről sarjadt nyelvújító mozgalom elől

A KOLLÉGIUM NAGY PROFESSZORAI KÖZÜL. 11.

SINAI MIKLÓS 1760-1791. PÉCZELY JÓZSEF 1815-1849.

BUDAI ÉZSAIÁS 1794-1821. SÁRVÁRI PÁL 1795-1839.

\ Jara

nem

zárkózott

el,

sőt támogatta a kollégiumi ifjúságot korszerű irodalmi próbálkozásaiban, tanítványai (Nagy Imre, Szilágyi István)több ízben kitüntették magukat a Kisfaludy-Társaság pályázatain, de Péczely épúgy adatott ki

velük latin

(Pallas Dehrecina 1828),mintmagyar (Lant 1832—35) verseket, s épúgy ezer ezüstforintnyi pályadíj-alapot létesített latinul írandó, vagy görögből fordítandó, mint magyarul írandó pályamunkák

jutalma ­

zására; ő maga is nagyszerű képviselője volt a latin és magyar nyelven való egyforma jelességű szónoklásnak.

A reformkor lelkes önzetlenségének is szép példája

ő

egész sereg (református és evangélikus) iskola javára tett nemes alapítványaival. De a szabadságharc vihara elseperte az ilyen pontos arányosságra törekvő, óvatos, meggondolt, mérsékelt álláspont jogosultságát, s Péczely

haláláról (1849

május

23)

és temetéséről úgyszólván tudomást sem

vett

senki.

In document A DEBRECENI REFORMÁTUS (Pldal 175-182)